Garai Gábor - Töredékek a szerelemről

Ki megvígasztaltad a testem,
áldott legyen a te neved.
Hazug voltál, hiú, hitetlen?
Vakmerőbb, mint a képzelet!
Hová hullsz? Én meszes közönybe.
Nincs áhitat már nélküled.
Csak nemléted fekete szörnye,
és kábulat és szédület.
És csönd. Irgalmatlan magányom
többé már meg nem osztja más.
Vár végső szégyenem: halálom.
S nincs nélküled feltámadás.

Grigo Zoltán - Még kapaszkodom

Kapaszkodj belém, kicsi társam,
ebben az őrült vad futásban,
ahol a szív, mint a csont, reped,
és hullanak szép ezüst fejek,
ahogy véres csatákban, sorban,
hevernek a földön a porban,
mert beteg időt élünk ahol,
csalogány helyett varjú dalol,
itt az élet is másként válogat,
magának szüli a királyokat,
én az idő ráncos homlokán,
csak szállok apáim nyomdokán,
a fejemre már nem kell babér,
csendesen kering bennem a vér.
Egyszer tudom, a virág lehull,
szirmaival a szél messze fut,
de amíg terítőd hófehér,
nekem elég egy szelet kenyér,
ha szíved tiszta hegyi patak,
megbújok benne mint a halak.
Még kapaszkodom, kicsi társam,
ebben az őrült vad futásban,
mielőtt magához húz az álom,
átgázolok veled én a halálon.

Garai Gábor - Mint kisgyerek

   
Mint kisgyerek egy nagy pohár tejet,
Úgy iszom tápláló szerelmedet,
És szétterjedsz bennem, te hófehér:
Te leszel már ereimben a vér,
S te az eszmélet, te a kábulat,
Te a világot rendező tudat,
Míg lassan végleg átalakulok
És élni már csak általad tudok:
Járni csak úgy, ha te is lépsz velem,
Szólni, ha te szólítasz nevemen,
Látni, ha két szemed el nem bocsát,
S kibírni ezt az örvénylő csodát
Csak úgy, ha sodrását te csitítod,
Te bizonyos cél, te tömény titok.

Kántor B. Péter: Tárd ki szíved!

    A legnagyobb csoda, mit kaphattál: élni!
    Titkos ösvényekre térni.
    Bátornak lenni, kicsit félni,
    Mosolyogni, néha sírni.
    Menni az úton, mit adott a Sors,
    Mely néha gyönyörű, néha torz.
    Élményözön, emlékek,
    Vágyak, tűnő remények,
    Tiszta szívek barátsága,
    Percnyi évek boldogsága.
    Szerelem és harc,
    Száz és ezer arc.
    Elhagyott az út, amin jársz,
    De menned kell,
    Mert így lehetsz csak
    EMBER!
    Menj csak tovább,
    Valahol rád várnak,
    Tárd ki hát szíved
    A végtelen határnak!

Baranyi Ferenc - Staccato

Amíg csupán lopjuk magunknak egymást:
csak lopott holmi lesz, mi rég miénk,
vezekelünk a rég megérdemelt nász
visszaeső kis bűnözőiként,
akié vagy, elvesz naponta tőlem,
s ha néha visszakaplak egy napig:
megint sután, csak félig-ismerősen
puhatolom felejtett titkaid,
heteken át, míg várom folytatását
egy-két lopott órának, meglopok
minden varázst, mit új találkozás ád,
mert úgy kezdjük mi egyre újra, hogy
már messze vagy, mikor megérkezel.
Karomba kaplak s mégsem érlek el

Mándy Gábor - Szerelmes párbeszéd

A férfi:

Szerelem altat, szerelem ébreszt,
Azt kéri: fogadd el, azt kéri: élvezd.
Cirógat a kezem, és el nem fárad,
hadd legyek otthonod és erős várad!

A nő:

Múlik az idő, pereg a rokka,
de mi ketten nem halunk meg soha.
Olvadj belém, mikor minden fal ledől.
Bennem elbújhatsz a halál elől.

Ady Endre - A másik kettő

Csókoljuk egymást, együtt pihenünk,
Áltatjuk egymást, hogy egymásra vártunk,
Halvány az ajkunk, könnyes a szemünk,
Sápadt a lángunk.

Piros kertek közt futott az utunk,
Piros, bolond tűz lángolt szíveinkben,
Egymás szemébe nézni nem tudunk,
Itt sápadt minden.

Csókoljuk egymást biztatón, vadul,
Nappalba sír be minden csókos estünk,
Hiába minden, csók ha csókra hull,
Hideg a testünk.

S piros kertekből, úgy tetszik nekünk,
Közeleg egy leány és egy ifjú ember
S mi, ím, egyszerre forrón ölelünk,
Nagy szerelemmel.

Válóczy Szilvia - Szeress engem

Ülj most mellém…
Halld meg szívem halk szavát.
Érezd, ami kattog bennem,
S ébren táncol odaát.

Tekints reám…
Lásd meg lelkem legmélyét,
Ahogy szemem szemedben vonz
Álmot, s testek kedélyét.

Érintsd bőröm…
Vágyaink közt lépkedem.
Elsodor a legszebb érzés,
Szárnyal már a képzetem.

Két kezem fogd…
El ne ereszd soha már.
Szoríts engem akkor is, ha
Erős kételyed bezár.

Maradj velem…
Menekülni nem tudok.
Angyalok közt szárnycsapással
Messzire már nem jutok.

Szeress engem…
Szívem lángja féktelen.
Téged ölel szerelemben
Örök marad, s végtelen.

Szabó Magda: Sohasem

Én nem akartam sohasem.
Nekem nem olvadt ereszem,
ha március jött, s szerteszét
tördelte a szomszéd jegét.
Én nem akartam emberi
sorssal, mint hinta, lengeni
mélyből magasba s újra le;
tengerbe vágytam szüntelen:
fövénybe fúrni hátamat,
hallgatni, mint a nagy halak,
és nem bukni a fénybe fel,
és nem követni éneket,
ha lengenek a fátyolok,
ha zengenek a távolok.

Én nem akartam sohasem,
s most olvadt testtel, részegen
sodorsz sodroddal, szerelem.
Látsz ismeretlen szívemig,
forgatod fénylő csontjaim,
pörgeted súlyos súlyomat,
mosdatsz magadban, áradat,
szemem kútjába fényeket
dobsz, nyelvemre beszédeket.

Én nem akartam, szerelem,
szájadból inni sohasem,
s most tikkadt szájjal keresem
hűvös szád ízét, szerelem.
Sósszagú, zúgó felszínen
lebegve – néha – a vízen
lefele fordul a szemem,
s a némaságom keresem,
mely lenn maradt a víz alatt,
őrzik szigorú kardhalak,
s körötte hunyt szemű csigák
s fehér korallok alszanak.

Válóczy Szilvia - Mikor átöleltél…

Mikor átöleltél,
S én átöleltelek...
Saját világunk terében,
Az idő megállt szegletében
A meghittség
Testünk köré ívelte
Az örök perceket,
És szemünkben
Életnyi boldogság született,
A magánytól
Kezed kezembe vezetett,
S halkan suttogta a szív,
Mit akkor megengedett:
A remény mögött nyíló
Lángoló szerelmeket.

Balázs-Danó Tímea - Ki nem mondott szavak

A szerelem
napláva kitörés
holtbolygó tündöklés
sötétkék tejút-éj
mélybarna szenvedély
érintésben üzent vallomás
villámló, halk látomás
az úton kristályharmat
jégeső a tűzpataknak
gyötrelem-kötelék
vörös szappanbuborék
pezsgőfüst, bíborfény
dalba zárt titkos kéj
illatszél tavasszal
egy tekintet - szavakkal

A szerelem
a Te "igen"-ed, a Te "nem"-ed
a Te illatod, a Te kezed
a Te bőröd, a Te hajad
a Te hangod, a Te szavad
a Te arcod, a Te szemed
a Te csókod, a Te szíved

A szerelem az, ami bennem vagy.
Szerelem egy van csak. Egy.
De az mind... Te vagy!

Kovács Daniela - Áldom a sorsot

Köszönöm te Édes, Büszke, Drága,
hogy emlékeinket nem tiportad szét,
hanem mint magvat a barnuló barázda
óvod múltunk minden becses percét.

Köszönöm, hogy legigazabb voltam,
és legszentebb asszonyaid között,
s hogy magam ácsolta gyalázatomban
lehettem kevés, ám tiszta örömöd.

Köszönöm, hogy nem büntetsz utálva,
mert szépbe szőtt hited derékba törött.
Ha ringattalak álom-babonákba,
magam is hittem, a boldogság örök.

S végül áldom a sorsot, mert kegyes,
hisz ragyoghattam lét-eged felett,
s bár sokan mondták, hogy nem érdemes,
csökönyös önkénnyel szerethettelek.

Harcos Katalin - Úgy szeress...

Nézz rám, Kedves! Szemed csak rám nevessen!
Úgy nevess, hogy bánat-köntösöm levessem!
Úgy, mintha búmat örökre elvehetnéd...

Add a szád, kérlek! A csókjaidra vágyom.
Úgy csókolj, hogy lélegzetem is elálljon!
Úgy, mintha ezt soha többé nem tehetnéd...

Nyújtsd a kezed! Ölelj szorosan magadhoz!
Úgy ölelj, hogy felrepíts a csillagokhoz!
Úgy, mintha többé karodba nem vehetnél...

Érints meg! Perzselje bőrömet a kezed!
Úgy szeress most, ahogy szeretni csak lehet!
Úgy, mintha senki mást soha nem szeretnél...

Beke Sándor - Vallomás…

Vannak dolgok,
amiket nem mondhatok el.
Vannak dolgok,
amiket csak érzek.
Vannak dolgok,
amik szívembe szorultak,
mert félek
kimondani őket.
Mégis
erőt veszek magamon
és elmondom neked:
Te jelented számomra
a mindenséget.

Nagy Ilona - Elengedtelek

Elengedtelek...
mint fényt a csillagok,
s nem tudlak követni, mert erőm elhagyott.
Úgy engedtelek el...
mint csend a sóhajom,
könnyekbe fojtottan, tűzpiros hajnalon.
Elengedtelek...
mint ma a tegnapot,
tulipán a szirmát, mit porba hullatott.
Úgy engedetelek el...
mint levele a fát,
alája terítve szeretet paplanát.
Elengedtelek...
mint árnyék a Napot,
nehogy eltakarja, inkább utat hagyott.
Úgy engedtelek el...
mint csodás pillanat,
magamba zárva, mint ládikát a lakat.
Elengedtelek...
mint éjszakát a csend,
hogy elgurult gyöngyként csillogjon a rend.
Kérlek hát ne félj...!
van még ki Rád vigyáz,
hiszen csak én engedtelek el... senki más.

Ady Endre - Mert engem szeretsz

Áldott csodáknak
Tükre a szemed,
Mert engem nézett.
Te vagy a bölcse,
Mesterasszonya
Az ölelésnek.
Áldott ezerszer
Az asszonyságod,
Mert engem nézett,
Mert engem látott.
S mert nagyon szeretsz:
Nagyon szeretlek
S mert engem szeretsz:
Te vagy az Asszony,
Te vagy a legszebb.

Garai Gábor - Nincs már...

Nincs már bennem indulat ellened,
se érted, végre minden véget ért;
se jót, se rosszat többé nem teszek
a kedvedért.

Tömény füstköddé vált a szerelem,
bemocskolja nyoma az ablakot;
többé már tegnapod se kémlelem,
se holnapod.

Kezem selymes vadgesztenyét simít,
hogy feledje kétéltű kebledet;
se - hús - se - hal emléked émelyít,
rekeszizmom remeg.

Átkelek inkább ködlő hegyeken,
mint a te áttetsző titkaidon;
már nem varázslat borzong szívemen -
hideg iszony.

Garai Gábor - Ha csak emléked...

Ha csak emléked látogat meg,
nem ülhet le mellém az ágyra;
tükörképed az, s bár lobot vet,
meg nem ölel, nincs keze-lába.
Ha te magad jössz, nézlek egyre:
mért nem gyújtod ki volt varázsod?
végleg a sorsodhoz szögezve
fognék csak tőled újra lángot?
Közben a meghitt perc is elhagy,
s nem tudlak megragadni; hát csak
elmondom: az egyetlenem vagy,
s reménytelenül elbocsátlak.

Zimonyi Zita - Beteljesülés

Forgószél volt: ölelt a beteljesülés,
felkapott, vitt szerelmes örömösvényre,
röpített szivárvány szálú képzelődés:
lettem szájhoz szorított csurranó bögre,
szirmot nyitó, bibét nyújtó telt kikerics,
ágon himbálózó napfényfürtös háló,
folyóból felhőbe futó piros kavics,
s ölelt a beteljesülés: bezárt kagyló, -
rézsútos tengelyéből kimozdult a föld,
hócsillagként forró testedre olvadtam,
s lett a naplombot hullató lét örökzöld:
esőcsepp-arcommal szemedre csorogtam, -
kettőnk egébe dobott libidolabda:
előttem villódzó vérvörös karika.

Demeter Attila - Téged kereslek

Téged kereslek minden dalban,
lágyan hullámzó nagy sóhajban,
megváltást hozó napsütésben,
esőben, szivárványfényben.

Téged kereslek fűben, fában,
az édesanyák mosolyában
Téged — a gyilkos szenvedélyben,
titkos, kéjjel telt ölelésben.

Téged kereslek minden Mában,
izzó, fájdalmas ragyogásban,
minden árnyékban, minden kékben,
forrásban, hegyi tó vizében.

Téged kereslek minden lázban,
életben, szívdobbanásban,
szavakban, mondatban és képen,
Téged — a kora ébredésben,

Csendben vagy könyörtelen zajban —
Téged kereslek — önmagamban.

Juhász Gyula - Könyvek és könnyek

A könyvek boldog városában éltem,
Hol gót eszmék, görög romok,
Reneszánsz kupolák, rokokó csarnokok
Rejtettek el biztatva és kevélyen.

Nagy voltam én és törpe e világban,
Enyém volt minden korok vigasza,
A nagy világ, a kis haza,
Enyém volt asztalon és ágyban.

De egyszer útam innen kifelé vitt,
Az élet szele örökre elszédít,
Azóta véres és rózsás nyomon járok,

Enyémek az új arcok és új álmok,
Enyém a könny, láz, gond és szerelem
S könyvek igazát seholsem lelem!

Hámori István Péter - Eztán már így...

Próbálom elmondani azt,
hogy csordultig veled a szívem.
Szép szemed fénye megriaszt,
apró darabbá törik minden

előre elkészített szó,
kiszámított, kerek és pontos
szöveg. Íriszed tiszta tó.
A létezésed ténye fontos.

Mondanám én a mondatot,
megfelelvén a nagy szerepnek.
Hűtlen a hangom, hallgatok.
Nézlek. Eztán már így szeretlek!

Gát István - Maradj velem

Maradj velem, ha utcák vadonában,
nyüzsgő tömegben társtalan bolyongok
és összefog mindenki ellenem,
bűn buktatóin ne botoljék lábam,
védőn, mint vándort ráboruló lombok,
takarj be s fordítsd befelé szemem.

Maradj velem s kísértetes magányom
rémségeit rámzúdulni ne engedd,
nincs hajladozóbb nádszál kívülem
s ha lelkem tépelődve sok talányon
testem törékeny cserépben szenved:
szép szavaira nyisd meg a fülem.

Maradj velem, ha uttalan utakra
terel a képzelet vad vágtatása,
ha nyugtalan szív tétován vezet
s kalandok fényei után kutatva
nyugalma sirját esztelenül ássa:
tedd homlokomra hűsítő kezed.

Maradj velem, ha elragadna lázam,
fékezz, ha vérem és vágyam csihol még,
sötétre szürkit már az alkonyat,
mind mélyebbre kell magam alázzam
s ha rossz ritmusra hamisan dalolnék:
te szólj helyettem s vedd el hangomat.

Maradj velem, ha éj sötétűl kinn-benn
és benne elmerűl és semmivé lesz
dal, ifjúság, barátság, szerelem,
ha mindent elhagyok és elhagy minden:
örök szépségre s ifjúságra élessz
s maradj örökre Te, csak Te velem.

William Shakespeare - XXXV. szonett

Bármit tettél, ne bánkódj: tüske van
A rózsán, ezüst forrásban iszap;
Nap s hold elé felhő és árny suhan,
S rút rák él a bimbó selyme alatt.

Mind tévedünk; én is, mert képbe zárom
S így oldozom önkényed tetteit,
S magam rontva vétkedet magyarázom,
S túlzott mentéssel túlzom bűneid:

Érzelmezem érzékiségedet
( Az ügyész véd ): szívem ím pörbe száll
szívemmel, mert szerelem s gyűlölet
Benne oly polgárháborúban áll,

Hogy kényszerére keserű bajomnak
Cinkosa vagyok édes tolvajomnak.


(Szabó Lőrinc fordítása)

Ligeti Éva - Holdfogyatkozás

Odakinn holdfogyatkozás van
Bár sosem hittem a csodákban
De mégis, mintha arcod látnám
Ha nyúlnék érte, megtalálnám

Hiányod régen rágja lelkem
Magányom, lám, hiába rejtem
Rám tör a kétség, mi lesz velem
Ha nem talál rám a szerelem

Ezüstös szálon futnak napok
Liliom-fehérben maradok
Csak illatom jelzi, hogy élek
Mégis csak várok, s remélek

Egy régi dalt dúdolok halkan
Csak a Hold pislákol zavartan
Fátyolos felhő mögé bújik
Miközben az idő, hogy múlik

Estébe hanyatlik az emlék
És mintha öledbe temetnél
Fakuló fagyöngyként ébredek
Ne búcsúzz, ne mondd, hogy ég veled!

Éles Attila - ha veled vagyok

... ha veled vagyok

Megváltozom, mikor veled vagyok.
Eltűnnek a gond szántotta nyomok,
mint tenger az éjjeli szélcsendben,
megnyugszik, kisimul zavart lelkem.

Ha veled vagyok, minden másképp van.
A vén tölgy messziről int boldogan,
régi ismerősként köszönt minket,
mert törzsébe véstük a nevünket.

Olyan más vagyok, ha együtt vagyunk,
virágillatúvá lesz a napunk.
Mindegy merre járunk, én azt érzem,
ketten andalgunk egy pipacsréten.

Mikor velem vagy, az annyira jó,
feledni tudom, hogy esik a hó.
A percek peregnek, mint dobütés,
nekem mégis mind csupa napsütés.

Mikor ketten vagyunk, nincs jobb annál,
belehalnék, ha végleg elhagynál.
Néha nem tudom mit is akarok,
szeretem magam, ha veled vagyok.

Tamás Menyhért - Már mindennap

Nyárba-szédülő fák terhével
zuhant közénk a szerelem;
végighorzsolta halántékom,
vér serkent a kezeden.
Már mindennap így várnak ránk a
kisebesedett éjjelek,
rejtőzhetsz a hold mögé, kőbe,
mindenütt rád lelek.
Egymásra villanó szemünktől
robbanak fel a hajnalok,
sugár-mosolyod záporában
kitakart arcú ég vagyok.

B. Huszta Irén - Álmodj velem

Olyan szép ez az álom
Ne ébredj fel!
Hagyj kicsit álmodni! Most
Ne ébressz fel!
Könnyű angyalszárnyakon
Repülök én,
Körülölelsz, s megszűnik
Idő és tér.

Érzem veled egy vagyok,
Mint te velem
Fényedben feloldódom
Könnyű leszek,
Eltűnik minden fájdalom,
Minden remény,
Minden vágy kielégül, míg
Miénk a fény.

Pilleszárnyú kis álom,
Ne hagyj ma el!
Jó lenne beléd halnom -
Ne engedj el!
Életem halál, az álmom
A tiszta lét
Egysége, melyben izzik, mint
Alkonyi ég

Nyárvégi napnyugtakor -
Isten fénye
És nem hasonlítható
Szeretése.
Fogd kezem, s hagyd érezni,
Ne kelljen még
Az egyedül-létbe halnom
Egy kéz elég!

Őri István - Ha szerelmed rabja vagy

Ha szerelmed rabja vagy
akkor már nem vagy olyan szabad
bár hiszed: tiéd a világ
oda mész, ahova akarsz
mert nem kell sehova menni
csak Vele lenni
ha szerelmed rabja vagy
lám, mégis milyen szabad vagy
mert neked Ő a világ
bejárhatod egy perc alatt.

Szakáli Anna - Veled

Csendes napok álmodása
vált valóra,
méz ízű bor nem édesebb,
mint szerelmed édes csókja.

Érzem véred tomboló
lüktetését,
testem szemérmes szelídség,
hordozza titkok üzenetét.

Szemed mosolyában fürdök
epekedve,
testem takarnám, lázasan
meg-megremegve.

Titkok tudója, előtted
félénken állok,
s gyengéd ölelésedben
semmivé válok.

Zágorec-Csuka Judit - Ha látlak

Ha látlak, megelevenedek,
mint egy terebélyes fa,
virágot bontok, érzem
életed lüktetését, ha
veled vagyok, nem
félek a haláltól sem.

Ady Endre - [ Elhitettem a szívemmel...]

Elhitettem a szívemmel,hogy el tudlak feledni,
Hogy téged:hiú,gőgös lány,bűn és vétek szeretni,
De azt súgja ihlettségem szívembe oltott szózata
  S bűvös éjek halk sóhaja,
Hogy míg szivemnek lángja ég,el nem feledhetlek soha.

Beszéltem már a szellővel,kérő szóval,vérző szívvel,
Ne hallja meg sóhajtásom,ne lássa meg könnyhullásom,
Ne mondja el a világnak,hogy még mindig úgy imádlak,
Harsogja túl sóhajtásom,óh,mert én a zajra vágyom,
Lárma,bor,zaj egyedül a boldogságom.

Szeicz János dr - Most már tudom

Most már tudom, mit jelentett nekem,
Mikor a gond gyötört, és fájt az értelem,
Szavaid erősítettek meg engem,
Az örökös harcban, mit vívtam szüntelen,
Ha fáradtam, s elcsüggedt a szívem,
Mert hasztalannak látszott minden küzdelem.

Most már tudom, hogy benned volt erőm.
Te voltál a tudás, az akarat próbája.
Amit elfogadtál, semmit el nem nézőn,
Egy gyermeket tanít, s félt így az anyja,
Az bíztatott, hogy higgyek, amikor vergődöm,
Viseljem, mit rám mért a sors haragja.

Most már tudom, háborgó érzelmeim,
Csak hűségedtől kaphattak megnyugvást.
Amikor nehezen viseltem fájó sebeim,
Nálad találtam mindig gyógyulást,
Mert sorsokon át védtek engem szemeid,
Hisz a kozmoszban találtuk meg egymást.

Most már azt is tudom, hogy nélküled,
Miért lett olyan nehéz az életem.
Hiányodban minden fakó, szürke lett,
Tengerként árad bennem az érzelem,
Mely áldott hatásodra mindig béke lett,
Amikor átölelt a drága két kezed.

Most már tudom, miután elmentél,
Lelkünk több volt, nem egyszerűn rokon,
Hisz te meg én, az öntudatos két fél,
Tenni együtt tudott, százezer fokon.
Hiányodban egyre jobban érzem, én
Nélküled csak fél vagyok, s ezt már tudom.

Csurai Zsófia - egy

és ha te voltál az?
és ha én voltam...
minden nappal

közelebb hozzád-hozzám
aki érez ért és ölel
kérés nélkül véd óv
őrzi minden titkod

és hiszi igazad
tudja szemedben a csodát

és látja vélt és valós ábrándod

mert lélekben egy és ugyanaz veled:
egy csipetnyi te megfűszerezve velem.

Szakáli Anna - Ott leszek...

Ott leszek, ha az orgona nyílik,
bújok hozzád, esdeklő-szelíden,
tavaszi fényekkel hajnal játszik,
szerelem villan szemed tűzében.

Ott leszek én, fenn a hegy tetején,
sólyom-röptű selymes suhogásban,
ott szerettük egymást az elején,
édes-gyönyör, futó sóhajában...

Szeitz János - Felejteni

 

Felejteni, felejteni, felejteni
Kószálni inkább megbomlott ésszel
elviselni szánalmat, gúnyt, megvetést.
Kárhozott remény nyugtot nem ád,
szenvedélyt a szenvedés megaláz!
Önző indulat hörgő tobzódása:
Menekülni vak feledés-kriptába,
hogy emlékét magamba temessem
holtéletet élve örökre elrejtsem
vértelen szívem hűs boltozatába,
megőrizni őt és elhagyni magam.

Baranyi Ferenc - Tanítás a szerelemről

Pethes Máriának

Bolygók robbanhatnak szét,
összekuszálódhat
a világmindenség évmilliárdos rendje,
de a „primo amore”,
– az elsődleges, az ősszerelem –
lebegni fog
az elnéptelenedett világűrben is,
mint az Úr lelke a vizek felett.

És ha moccanó életet észlel
bárhol az univerzumban:
azonnal beleköltözik,
mert a halhatatlan szerelem
csakis halandók izzó tavaszában
hajthat virágot, csodaszépet.

Ám ehhez az kell,
hogy újra halandók legyünk,
nem pedig gépek.

Így vetve véget rosszkedvünk telének.

Harcos Katalin - Nem tudom...

Nem tudom mi ez... talán még szerelem...
vagy csak a vágyam incselkedik velem?
de tudva, hogy nem adsz már semmit nekem
betölti mégis lényed az életem.

Nem tudom meddig tart, hogy csak rád vágyok,
bár nem kellenek kegyes hazugságok
értve, hogy rád már rég hiába várok
álmomban mégis csak érted kiáltok.

Nem tudom még miért kínlódom érted
amikor szerelmem soha sem kérted,
játékod voltam csak, csöppnyi igézet,
de soha nem életre szóló végzet.

Nem tudom mi... de jó, hogy megadatott.
Feledhetetlenné tette a napot,
és úgy hatja át a mát és holnapot,
hogy tudom: vissza már te sem hozhatod,
szépsége mégis örökre megfogott.

Csatári Éva Edua - Ha majd egyszer megérint...

Ha majd egyszer megérint az igaz szerelem,
A szemedre nem jön álom,
mert ő nincs már veled,
Könnytől ázik majd a párnád,
elég volna hogyha láttnád,
de vágyaidat nemérheted el.
Évek telnek,napok mulnak,
de az álom megmarad,
Szüntelenül keresed majd azt a másikat.
Kicsit megállsz, felébredsz majd,
de többet nem tehetsz
ne kergesd az álmaidat
mert Övé nem lehetsz!

Bella István - Nélküled

Nélküled leleassul a szívem
Nélküled nem ismerek magamra
Nélküled csak nézek magamra
tűnődök, honnan ismerem.

Nélküled nem is én vagyok
csak valaki lézeng helyemben
ki voltam, - lakhelye ismeretlen
másik földrészre távozott.

Devecseri Gábor - Levél

Szárny nélkül is száll a szó,
száj nélkül is szól a szív;
szép zenéje altató:
boldog álmodásra hív

Drága, hozzád és feléd;
fagy ha tép, ha csíp a dér,
arcod édessége véd,
nyári hőnél többet ér.

Ó, napom, napon derülj,
így éld életed,
minden percnek úgy örülj,
ahogy én neked.

Bozzay Margit - Szeretnék életed utolsó asszonya lenni...

Szeretnék életed utolsó asszonya lenni...
Utolsó szivárvány ég és föld között,
Utolsó álom, amit lázas aggyal álmodsz,
Utolsó angyal az életed fölött...

Szeretnék életed utolsó asszonya lenni...
Utolsó tűz, amit remegve lángra gyújtasz,
Utolsó sziget, amelyben kiköt a tarka gálya,
Utolsó rózsa, amit életedre hullatsz...

Szeretnék életed utolsó asszonya lenni...
Utolsó, aki nem volt sohase még,
Utolsó, akire elborultan nézel,
Utolsó, aki egyben: a Kezdet és a Vég...

Szeretnék életed utolsó asszonya lenni...
Utolsó, aki tűzesőt permetez le rád,
Utolsó, aki szédülten repül veled az égig,
Utolsó... akire... lezuhan a szád.

Ady Endre - A te melegséged

Miért próbál kép vagy szobor
Lelkemből kilopni téged
Elevenek vagy hidegek:
Ki tudja nekem adni még
A te egyetlen melegséged?

Minden csókomban meghalok
S ajkaidon kelek újra,
Asszony-szirokkó száz jöhet:
Sorvasztó, édes melegét
Én reám már hiába fújja.

Halottak és elevenek
Hiába hűtnének téged,
Nincs más meleg, mint a tied.
Ki tudja nekem adni még
A te egyetlen melegséged?

Arany-Tóth Katalin - Szerettelek volna

Szerettelek volna úgy szeretni Téged,
mint ahogy a szellő öleli a rétet.
Lágy fuvallatával simítja a fűszálat,
szelíd dallamával ringatja a fákat.

Szerettelek volna álmaimba vinni,
édes ábrándokkal a csodákban hinni.
Titkok italával bódultan alélni,
heves ölelésben magammal ragadni.

Valóságnak árnya szívemnek ármánya,
éles szóval ébreszt elmémnek kormánya.
Hiába a szép szó, hiába a könnyek,
lelked bánatában én vagyok a könnycsepp.

Szerettelek volna magamhoz ölelni,
messzire vagy, messze, nem tudok mit tenni.
Elhallgat a szellő, jégesőben ázom,
Vihar szele rám ront, ölelj át, úgy fázom!

Mondd, hogy elringatnál,
mondd, hogy ez nem álom!
Mondd, hogy hűvös szavad
lehetne még bársony...

Ölelj át, úgy fázom...

Baranyi Ferenc - Alkonyati zsoltár

Harangszó a te szerelmed, égre száll a hangja,
ha elhal zengése bennem, mi szólít magasba?

Szilaj mén a te szerelmed, messze földre vágtat,
fáradt lábam nem követhet, nem futhat utánad.

Fogoly lesz a megkötött ló, amíg el nem oldom,
fogyó csókom laza béklyó, nem léssz tőle foglyom.

Ám karom még pányvahurok, kezessé tesz téged,
rabbá mégsem igázlak, ha ölellek.

Csak védlek.

Ady Endre - A fehér csönd

Karollak, vonlak s mégsem érlek el,
Itt a fehér csönd, a fehér lepel.
Nem volt ilyen nagy csönd még soha tán,
Sikolts belé, mert mindjárt elveszünk,
Állunk és várunk, csüggedt a kezünk
A csókok és könnyek alkonyatán.
Sikoltva, marva bukjék rám fejed
S én tépem durván bársony-testedet.
Nagyon is sima, illatos hajad,
Zilálva, tépve verje arcomat.
Fehér nyakad most nagyon is fehér,
Vas-ujjaim közt fesse kékre vér.
Ragadjon gyilkot fehér, kis kezed:
Megállt az élet, nincsen több sora,
Nincs kínja, csókja, könnye, mámora,
Jaj, mindjárt minden, minden elveszett.
Fehér ördög-lepel hullott miránk,
Fehér és csöndes lesz már a világ,
Átkozlak, téplek, marlak szilajon,
Átkozz, tépj, marj és sikolts, akarom.
Megöl a csend, ez a fehér lepel:
Űzz el magadtól, vagy én űzlek el.

Csurai Zsófia - vázlat nyolc sorra

  
tudod ami lehetne
néha jobban fáj
annál ami nincs
és azt hiszem
csupán a hiány gazdagsága
hogy ilyen formában létezel

vajon mindig ennyire nehéz
tudni a holnapot?

Tass Árpád - Leánykérés

Virág lennél szirmok nélkül
Nyári hajnal harmat nélkül
S csak fél élet nélkülem
Hagyj el mindent jer velem

Hajó lennél árbóc nélkül
Nyári mező pipacs nélkül
Álmod szürke nélkülem
Hagyj el mindent jer velem

Erdő lennél madár nélkül
Nyáréj csillaghullás nélkül
Partravetett hal nélkülem
Hagyj el mindent jer velem

Galamb lennél párja nélkül
Nyári alkony titkok nélkül
Egyszer fogd meg a kezem
S hagyj el mindent jer velem  

Nagy Ilona - Úgy kéne szeretni…

Egyszer mindenkinek úgy kéne szeretni,úgy kéne szeretni
mint alkonyát a Föld, forrását a tó,
tisztán, nem hazudva, odaadón tenni –
ne válhasson soha hamissá a jó,

gyengéden, mint a fény simítja a földet
szerényen virágzó dombok oldalán,
égve, ahogy tűzcsók fellegekbe törhet,
s elhamvadni benne, mint a gyertyaláng,

őrülten, miként szél csavarja a fákat,
gondolkodás nélkül, ahogy tép a szó,
várni nappalokat, vágyni éjszakákat,
amíg édes vizét viszi a folyó,

sosem félni a mát, akarni holnapot,
épp csak egymásért, önzetlenül – lenni
lélek-csupaszon – mert önmagad adhatod:
legalább egyszer úgy kéne szeretni…

Bíbor Kata - Neked

Tőled szépülök szédülök szárnyalok
Belőled merítek építek táplálok
Benned bízok találok maradok
Nálad keresek sírok hallgatok
Utánad epedek sóhajtok vágyódok
Veled ébredek nevetek álmodok
Miattad dalolok remélek létezek
Téged akarlak ölellek érezlek
Érted lázadok hazudok harcolok
Hozzád rohanok bújok tartozok
Neked, csak neked adom magam!