A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Garai Gábor. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Garai Gábor. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. május 21., csütörtök

Garai Gábor - Töredékek a szerelemről



Ki megvígasztaltad a testem,
áldott legyen a te neved.
Hazug voltál, hiú, hitetlen?
Vakmerőbb, mint a képzelet!
Hová hullsz? Én meszes közönybe.
Nincs áhitat már nélküled.
Csak nemléted fekete szörnye,
és kábulat és szédület.
És csönd. Irgalmatlan magányom
többé már meg nem osztja más.
Vár végső szégyenem: halálom.
S nincs nélküled feltámadás.

2015. május 19., kedd

Garai Gábor - Mint kisgyerek

   
Mint kisgyerek egy nagy pohár tejet,
Úgy iszom tápláló szerelmedet,
És szétterjedsz bennem, te hófehér:
Te leszel már ereimben a vér,
S te az eszmélet, te a kábulat,
Te a világot rendező tudat,
Míg lassan végleg átalakulok
És élni már csak általad tudok:
Járni csak úgy, ha te is lépsz velem,
Szólni, ha te szólítasz nevemen,
Látni, ha két szemed el nem bocsát,
S kibírni ezt az örvénylő csodát
Csak úgy, ha sodrását te csitítod,
Te bizonyos cél, te tömény titok.


2015. május 5., kedd

Garai Gábor - Nincs már...



Nincs már bennem indulat ellened,
se érted, végre minden véget ért;
se jót, se rosszat többé nem teszek
a kedvedért.

Tömény füstköddé vált a szerelem,
bemocskolja nyoma az ablakot;
többé már tegnapod se kémlelem,
se holnapod.

Kezem selymes vadgesztenyét simít,
hogy feledje kétéltű kebledet;
se - hús - se - hal emléked émelyít,
rekeszizmom remeg.

Átkelek inkább ködlő hegyeken,
mint a te áttetsző titkaidon;
már nem varázslat borzong szívemen -
hideg iszony.

2015. május 4., hétfő

Garai Gábor - Ha csak emléked...


Ha csak emléked látogat meg,
nem ülhet le mellém az ágyra;
tükörképed az, s bár lobot vet,
meg nem ölel, nincs keze-lába.
Ha te magad jössz, nézlek egyre:
mért nem gyújtod ki volt varázsod?
végleg a sorsodhoz szögezve
fognék csak tőled újra lángot?
Közben a meghitt perc is elhagy,
s nem tudlak megragadni; hát csak
elmondom: az egyetlenem vagy,
s reménytelenül elbocsátlak.


2013. május 15., szerda

Garai Gábor - Ha a szerelem elhagyott



Mert ha a szerelem elhagyott,
kipattogzik arcodon vékony
fehér rétegben a védtelenség,
mint omló falon a salétrom;

mert ha a szerelem elhagyott,
csak loholsz az utcán szorongva,
elbűvöl s nyomban megaláz
minden parázna szoknya;

és nyelved száraz kőporban forog,
ha elalszol, kifoszt az álom,
ébren lábaid fércen rángatod;
parázson jársz, parázson...

És tarkódig felperzselődsz;
tagjaid hamuként elomlanak,
mozdulataidról az otthonosság
aranypáncélja leolvad.

Vad fogaid élesen összeverődnek,
tekinteted röpte kileng, és
míg kívül a forróság emészt,
belülről ráz a didergés...

Mert ha megcsal, ha elhagy a kedves,
azt elviselheted még,
de jaj, ha veszni hagyod a magad
érette való szerelmét!

Mert minden idegen lesz neked akkor,
s kipattogzik arcodon vékony
fehér rétegben a védtelenség,
mint omló falon a salétrom.

Futnál - menedékül a megkövült közöny
nyirkos barlangjai várnak :
takaródzhatsz melegedni magadba,
mint bundájába az állat.

Hát ezért vagy inkább hű, keserűn is,
nem ereszted az elveszítettet;
körömmel ezért behegedt sebeid
újra csak újra kikezded.

S élsz felelősen, mint a sebesült harcos :
ki bevégzi naponta, mit rendel a nap,
míg izmai közt bolyong a szilánk, mely
végül szívébe szalad.


2011. február 2., szerda

Garai Gábor - Sokáig élni



Úgy szeretnék sokáig élni,
hogy öregen is megismerjelek,
mikor tüzedből már nem futja égni,
s én is parázslok, alig perzselek.

Tudom, hogy akkor is ragyogsz nekem még,
szemedről ez a fény nem múlik el;
magad ragyogsz akkor is, nem az emlék,
s feledteted velem, hogy halni kell.

Magad ragyogsz, ráncok közül is épen
tündököl majd e lágy önkívület:
két csilagod a test mögötti térben,
hol a tagok elejtik terhüket,

hol a nyers mámort az álom bevonja,
s nyugvók a vágyak, - sosem bágyadók,
hol öntudatlanul váltja valóra
csömörtelen varázslatát a csók.