A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kun Magdolna. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kun Magdolna. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. május 26., kedd

Kun Magdolna - Akire érdemes várni


Gondolat leszek, hogy tudatomban megmaradjon,
Milyen jó érzés várni arra, akit nagyon szeretek.
Akinek mosolyától fűszálak nőnek magasabbra
És csendhullámmá szelídülnek a bőszült tengerek.

Kinek egyetlen szava többet ér, mint a világ kincse,
Mert a szív legmélyebb zugának pontjából ered,
Ahol az összegyűjtött álomképek emléktárházában,
Feloldást nyer minden egyes bűnben a jóságszeretet.

Simogató kezében a csiszolatlan kő opálosan csillan
S a tűzforró vulkán, szemének fényétől irányt változtat,
Mitől a jéghideg északi szél délirányban fordul,
És magával viszi a dúlt haraggal telítődő indulatokat.

Rá érdemes várni, éveket is, mik magányosan telnek,
Rá boldog érzés gondolni, mikor minden elveszett,
Mert ő az -az ember ki soha nem kér, csak ad és ad,
S ki mindig önzetlenül vallja, hogy élni érdemes...

2015. május 25., hétfő

Kun Magdolna - Érzés



Vágyálmot bont az éjt vadászó nap.
Színarany reményeket színtelenné tesz.
Csak a hold suttogja elsuhanó lépteivel,
holnap majd újra- újra enyém lesz.

2015. március 18., szerda

Kun Magdolna - Veled megöregedni


Veled szeretnék megöregedni,
s majdan együtt hallgatni az esti csendeket,
melyek szótlanul is elmesélik nekünk
a megmásíthatatlan boldog éveket.
Szeretném örökbe fogadni szép tekinteted,
megbújni benne, mint egykor hajdanán,
s a benne meglapuló csillagfényű könnyet,
ajkamhoz emelni, hadd csókolja szám.
Szeretném kezed fogni, néha remegőn is,
így sétálva körbe-körbe az ódon helyeket,
s majd így lépve át magunkat a levélhulló őszbe,
hogy egyazon idő legyen, mi avarba temet.
Mert te értem születtél, és én érted születtem,
minket úgy alkotott Isten kéz keze,
hogy általa legyünk kincsei egymásnak,
s abban örök időt nyerjen az élet értelme.
Nekünk együtt kell élni, és együtt kell halni,
külön--külön már úgy sem léteznénk,
ezért fogd a kezem, és el ne engedd soha,
mert én, míg élek, szorítom a tiéd.

2014. június 18., szerda

Kun Magdolna - Egy virág története


Több volt mindenkinél az a sokat megélt virág,
aki küzdött-küzdött és nem adta meg magát,
pedig annyiszor sújtott rá vihar s nap melege,
hogy lassacskán elfogyott törékeny ereje,

de valami miatt mégis mindig tartotta magát,
talán mert várta azt az igazi nagy csodát,
mikor felfedezik egyszerű, rejtett szépségeit,
amik a többi virágtárstól megkülönböztetik.

Mindig érezte és tudta, ha lelkét megismerik,
elfogadják különcségét, és akként szeretik,
azzal a különösen gyengéd, érző virágszívvel,
amivel sem vihar, sem orkánszél nem bírt el.

A virág vakon hitt, és bizalommal vágyta,
hogy két tenyér érintését szirmaiba zárja,
s majdan az a két tenyér lehessen menedékhelye,
mikor a kíméletlen sorscsapás elbánik vele.

Szép májusi nap volt és rátalált egy ember,
lehajolt hozzá könnybe lábadt szemmel,
majd úgy fordította maga felé a szép virág fejét,
hogy az, végre érezhette a puha érintést.


2014. május 24., szombat

Kun Magdolna - Nyári harmat


Mint friss harmat, mely nyári
reggeleken
lábad nyomát éri,
olyan lágyan ölellek
karjaimmal át,
s mint a kút vagy a forrás,
mely kiapadni készül,
úgy vágyom én is,
hogy tengernyi
csókod hevétől
feltörjön még egyszer
az a réges-régi
szomjat oltó
vágy.

2014. február 15., szombat

Kun Magdolna - Én nem tudom


 Én nem tudom, mi űz hozzád folyton,
mi ez a fellengzős, bolond őrület,
mely tűzön és vízen át nyomodat kísérti,
s minden lépteden árnyékként követ.

Én nem tudom mi ez a bódult szenvedély,
ami égi-kékre színezi a sötét felleget,
és virágzóvá sarjasztja azon földeket,
melyekre nyári záporcsepp sohasem esett.

Én nem tudom mi ez az örömteli érzés,
ami lelkem falán nyitott életkapukat,
azért, hogy a legnagyobb csalódások közt is
meglelhessem nálad boldogságomat.

Talán sosem tudom meg, miért van ez így,
hisz nincs válasz, a mondd miértekre,
de, ami igazából fontos, amit érteni is kell,
azt úgyis megsúgja szívünk beszéde.


2013. július 20., szombat

Kun Magdolna - Nyári harmat


Mint friss harmat, mely nyári
reggeleken
lábad nyomát éri,
olyan lágyan ölellek
karjaimmal át,
s mint a kút vagy a forrás,
mely kiapadni készül,
úgy vágyom én is,
hogy tengernyi
csókod hevétől
feltörjön még egyszer
az a réges-régi
szomjat oltó
vágy.


2013. május 21., kedd

Kun Magdolna - Ölelő szavak



Szavakat keresek. Hálával megírt gondolatokat.
Gyémántkeretbe beleégetett betűformákat.
Olyan szépen és gyengéden elhangzó vallomást,
Melyekre mesék álmodnak tündérszárnyakat.
Halkuló altatót suttogok minden érintésedre.
Fáradttá vált homlokodra hűs tenyerem teszem.
Átélt percek csodáira ezeregy éjszakát karcolok
Hogy minden egyes percét együtt élhesd velem.
Kitárt karral ölellek úgy, ahogyan senkit.
Párnádról elűzöm a rád nehezült kínzó gondokat.
Lelkemmel vigyázlak, hogy ne legyél szomorú,
Mert ha könnyezel, az én szívem is kétfelé szakad.
Tudom, hogy a szeretetem pár csepp a tengerben,
És egy egész élet éléséhez nem lesz mindig elég,
De amíg szemedből rám fénylik az érző tekintet,
Mindig hűséggel vigyázom szemed tengerszínét.

2012. december 28., péntek

Kun Magdolna - Te vagy a mindenem

   
Szavaidban találom a rétek vadvirágát,
Könnyeid hullatnak rám aranypermetet.
Hangod az, mely utat nyit a mennyország felé,
Mikor két karod ölelésébe némán elveszek.
Szíved dallamától dobban ábrándozó szívem,
Mikor együtt csókolózunk a nyári ég alatt,
S ha összekulcsolt kezünkre enyhe szellőt fúj
A szemlesütve vágyakozó esti alkonyat.
Te vagy nekem az ébredő nap bíborszínű fénye,
Az esthomályban burkolt álompillanat,
Te vagy a szívszerelem legtisztább érzése,
Mikor ajkamra álmodod a rózsaszirmokat.
Úgy szeretlek téged, mint a kiszáradt meder,
Mely esőcseppből éleszt vízkristályokat,
Hogy az arra járó napnak gyémántot ragyogjon,
Mikor vándorútja során mellette elhalad.
Csodavizű forrás vagy, ha mesére szomjazom,
Tündérszárnyú varázs a bódult éjszakákon,
Melyben szikrázó lángfényed átfonja a testem,
És tűzvillantó táncától ringat el az álom.

2012. november 27., kedd

Kun Magdolna - Ne várjuk meg...


Ne várjuk meg,
hogy a hiány késztessen
bennünket szeretésre.
Szeressünk akkor is,
ha idő szűkén vagyunk,
mert a szeretet az,
miből feloldozást nyerünk,
s a szeretet az,
miáltal megbocsátást
kapunk.

2012. november 2., péntek

Kun Magdolna - Mondd


Mondd átok vagy áldás tudni, hogy ennyire szeretlek?
S megbocsátható-e, ha lelked gyöngykagylóba zárom?
Bűnnek vallod-e ha az érzések titkait sosem palástolom
És a lobbanó szenvedélyt csak két szemedben látom?

Mondd, oly tisztán szól- e még lelkünkben a dallam,
Mely annyi éjen át szívhez szóló lágy muzsikát játszott
S melyben a kimondott szép szavak, mint apró mécsesek,
A szerelem éltető erejétől kaptak öröktüzű lángot.

Mondd szeretsz-e úgy akkor is, mikor gondolatban ölelsz
És nem érinthet két kezem a megvetetlen ágyon,
Mert helyettem csak az őszi szél simítja révedező arcod,
Ahogy elmélázva ringatsz egy könnyes vallomáson.

2012. június 3., vasárnap

Kun Magdolna - Ringass


Ringass, csak ringass! Oly szép az ölelésed!
Félhold ívben feszüljön a kéjtől éledt test!
Lágy mozdulattal lihegjen a földön járó idő,
Mely egy utolsó tánccal még égig emelhet.

Szeress, csak szeress! Szememben fény vagy!
Örökifjú élet, mitől megdobban a szív.
Egy őrült, vad éjszakáért mindent elcserélek,
Ha szerelmed lángja az, mi lobogásra szít.

Csókolj, csak csókolj! Tűzfelhőkben lássam,
Megremegő ajkad, melyből feltör majd a láz.
S a pokol tornácán sem oltsd el égő vágyam,
Hadd olvadjon véremmel a felizzó parázs.

2012. május 29., kedd

Kun Magdolna - Lassan közeledj!


Lassan közeledj! S mikor szívem, megremeg, hajolj közelebb!
Mint szelíd szél a virágszirmot, oly lágyan simíts meg.
Égető tűzként pezsegjen bennünk a tengerhullámként feltörő vér,
Hogyha testem testedhez ér, éledjen benne erőre minden hajszálér.
Ölelj pillantásoddal, mikor feszülő combom átfonja férfiderekad,
S ha már a kéj ránk simul fergeteges erejével, maradjon meg belőle
Az a mindent túlélő, jelenünkben megrögződött legszebb pillanat.
Szeress! Adj mosolyt! Fehér fellegekben szállni tudó szárnyakat!
És úgy kívánj, olyan féktelen vad szenvedéllyel, hogy ajkamon
Vérpiros színűvé váljanak a sóhajtásból eredendő parázsló szép szavak.
Keresd meg bőröm pórusán, a titkos helyeken rejlő izgató pontokat,
Mitől meghallod azokat a hangokat, melyek apró hörgésként tapadnak
Az ívben meghajló őrjítő mámorra kiéhezett alélt női testre.
S mikor gyertyalángként olvadunk egymás karjába porrá semmisülve,
Szoríts, szoríts, hogy szinte fájjon! Érezd, hogy csak csókjaidat vágyom!
Old fel a béklyót, ne gátoljon semmi! Merj hévvel, szabadon szeretni!
Nézz rám, és ha sírok csókold le szememről a földre pergő könnyet!
Adj nekem életteli perceket, mitől az élet, csodásabb és könnyebb!
Fess az égre becéző mondatot, hogy ha a csillagokba repülök veled,
Minden egyes gondolatom szélsebesen szelje át a felhőtlen kék eget.
Hints rám édes álmot, melyben földön túli színben játszik a boldogság,
Hogyha sodródunk a végtelen felé, ne törjön ketté ez a bűvös, szép varázs.

2012. május 1., kedd

Kun Magdolna - Mondd


Mondd átok vagy áldás tudni, hogy ennyire szeretlek?
S megbocsátható-e, ha lelked gyöngykagylóba zárom?
Bűnnek vallod-e ha az érzések titkait sosem palástolom
És a lobbanó szenvedélyt csak két szemedben látom?

Mondd, oly tisztán szól- e még lelkünkben a dallam,
Mely annyi éjen át szívhez szóló lágy muzsikát játszott
S melyben a kimondott szép szavak, mint apró mécsesek,
A szerelem éltető erejétől kaptak öröktüzű lángot.

Mondd szeretsz-e úgy akkor is, mikor gondolatban ölelsz
És nem érinthet két kezem a megvetetlen ágyon,
Mert helyettem csak az őszi szél simítja révedező arcod,
Ahogy elmélázva ringatsz egy könnyes vallomáson.

2011. október 25., kedd

Kun Magdolna - Mondd


Mondd átok vagy áldás tudni, hogy ennyire szeretlek?
S megbocsátható-e, ha lelked gyöngykagylóba zárom?
Bűnnek vallod-e ha az érzések titkait sosem palástolom
És a lobbanó szenvedélyt csak két szemedben látom?

Mondd, oly tisztán szól- e még lelkünkben a dallam,
Mely annyi éjen át szívhez szóló lágy muzsikát játszott
S melyben a kimondott szép szavak, mint apró mécsesek,
A szerelem éltető erejétől kaptak öröktüzű lángot.

Mondd szeretsz-e úgy akkor is, mikor gondolatban ölelsz
És nem érinthet két kezem a megvetetlen ágyon,
Mert helyettem csak az őszi szél simítja révedező arcod,
Ahogy elmélázva ringatsz egy könnyes vallomáson.

2011. szeptember 3., szombat

Kun Magdolna - Egyszerűen mondom


Mikor az ábránd csillogó szemed
tükrében újra mosolyt játszik,
s benne a nap is kacéran
szépítkezni vágyik;
akkor ott, abban a percben
megköszönöm neked,
hogy szivárvány-színében
én is fény lehetek.

2011. augusztus 20., szombat

Kun Magdolna - Búcsúzás


Én minden egyes búcsúzáskor meghalok egy percre.
Engem belülről fog megfojtani a fellázadó könny,
mert minden boldog nap után, mikor éjt alkot az este,
a napból lángolt tündérmese túl gyorsan elköszön.

Mikor szívem szíved közelében észvesztően dobban,
s ritmusának lágy dallama eggyé válik veled,
nehéz búcsút inteni annak a legszebb pillanatnak,
melyben a legigazabb vallomás - csillogó szemed.

2011. január 7., péntek

Kun Magdolna - Szívből szeretni....





Szél lennék, nyári szél, mely arcod simogatja.
És fodrozódó tenger hullámokat vetve,
Hogy hűsítő habjaimmal érinthessem tested,
Lágyan ringatózva, míg le nem száll az este.

Fa lennék szép szál, fa, szélesre tárt lombbal,
Melyen a susogó levelek földig hajolnának.
S mikor megpihennél a sárgult lombok alatt,
Eldúdolnám vágyszerelmem szíved dallamának.

Nap lennék, fényes nap szivárványon ringó,
Melynek gyémánt fonákja szemeiden csillan
És hajad ezüstös szálaiba illatomat ontja,
Mitől képzeleted ereje lepkeszárnyon illan.

Hold lennék ezüstös, csillag közt merengő.
Fátyoltáncot ellibegő pillanatvarázson,
Mi gyengéd perccel ölelne, míg szívemen pihensz,
Mindaddig míg valóság lesz tündér röptű álmom.