2011. november 30., szerda

Vajda János - Utolsó Dal Ginához


Ha eljövend a búcsuóra,
Ha majd e szív végsőt dobog,
A percben, mely létem kioltja,
Majd akkor is rád gondolok.

És jól tudom, előre látom,
Mi bú, öröm van itt ezen
S az ismeretlen tulvilágon:
Egyszerre mind átérezem.

Eszembe jut majd minden átok,
Mind, ami történt s ami nem;
Mely felgyujtotta a világot,
Mást üdvözitvén, az "igen".

Mit lelkem eddig félve sejtett,
Előttem áll a nagy titok,
Hogy csak az halt meg, ami nem lett,
S az él örökké, ami volt.

És nem tudom, mi fáj majd jobban:
Mi itt örökre elveszett,
Vagy ami él a multban, s onnan
Kivenni többé nem lehet?

A gondolat, hogy e mindenség
Nem lesz se több, se kevesebb,
S isten se törli azt le végkép,
Mi egyszer itten megesett...

Vagy hogy nem halt meg voltakép itt
Csak az a perc, mely elrepült;
A bimbó, mely nekem ki nem nyilt,
A vágy, amely nem teljesült?

2011. november 29., kedd

Benyó Judit - Szeretlek


Szeretlek, ahogy szeretem az esőt, a hóesést,
a vihart, a táncot és az utazást,
ahogy jó álmaimat, reményeimet,
ahogy a folyókat, patakokat, tengereket, óceánokat szeretem,
ahogy a titokzatos hegyeket, dombokat, végetnemérő utakat,
szeretlek, ahogy ősszel a mustot és a szőlőt, a bort szeretem,
ahogy a nyár legfinomabb gyümölcsét, a körtét, a meggyet
szeretem.
Szeretlek, ahogy a jóságot és a hűséget szeretem,
szeretlek, ahogy a vakmerőséget és a dacot szeretem,
szeretlek, ahogy a harcot és az igazságot szeretem!
Szeretlek, ahogy a tavaszt szeretem,
nyíló, rügyező gyümölcsfákat áprilisban,
ahogy a nyarat szeretem, és az ősz szomorúságát,
a vadgesztenyék illatát szeretem,
szeretlek, ahogy a gyertyák sistergését,
szeretlek, ahogy az eget szeretem, amikor a szél felkorbácsolja
sötétvörösre a látóhatárt,
ahogy a hidakat szeretem, a várakat és a harangzúgást.
Szeretlek, ahogy a tücsökciripelést szeretem,
ahogy az őzek, szarvasok szökkenését,
díszes fácánok repülését szeretem,
ahogy a harmonikaszót és a vad dobpergést szeretem.
Szeretlek, ahogy az őserdők bujaságát és gazdagságát
szeretem,
ahogy az Antarktisz örök jegét szeretem,
szeretlek, ahogy a világ legpompásabb vízesését,
ahogy a földgolyó belsejét szeretem,
szeretlek, mint a természet egészét,
mint a völgyeket, sziklákat, sivatagokat,
Szeretlek, mint minden tiszta élőlényt ezen a földön,
ahogy a mindennapi kenyeremet szeretem,
ahogy a mézet, mákot, fűszereket és a tejet szeretem,
ahogy a vidámságot szeretem,
nyár közepén a tarló és a szalmakazal illatát szeretem,
ahogy a vadvirágokat, lucernát, piros csipkebogyókat,
vadkacsákat, halakat szeretem,
amikor bolondosan a folyóba buknak,
szeretlek, ahogy az éjszakákat szeretem,
szeretlek, ha ébren vagy és amikor énekelsz,
amikor fütyörészel,
szeretlek, amikor nevetsz,
még soha senkit nem láttam így nevetni!

2011. november 28., hétfő

Nagy István Attila - Hiába minden


Hiába minden szó,
ha lemostad magadról az érintésemet,
ha nincsen semmi, amiből az én arcom
visszanéz rád minden pillanatban.
Elolvadt benned a szerelem,
belefáradt a rettenetbe,
s hiába nézlek megfáradt szemmel,
vissza már nem hoz a vágyam.
Kiközösít engem ez a vers is,
mert minek nekem a szó,
ha csendben ülsz mellettem,
s arra vársz, hogy múljanak a percek?

2011. november 27., vasárnap

Fricz Brigitta - Téli hajnal


Havas, kopasz faágat simít, ölel a szél,
Álmoktól megcsonkítva rohan tovább az Éj,
Párnámon hagyja ízed, s kilép az ablakon...
A járdazizzenésben a hangod hallgatom.
Halványan szól az óra - ébren vigyáztalak,
Lehunyt szemedbe néztem... Én jónak láttalak!
De félek: minden elszáll, s mint költöző madár,
Úgy tűnsz el délre, hogyha a nyár velem talál...
De hol van még a napfény? Hol van még végszavad?
Feladni így az érzést - és Téged - nem szabad!
Fejem fölül egy könnycsepp rajtam végigzuhan,
Játszom tovább, hogy jó így, eljátszom egymagam...
Világot építek fel - legyen, mi romba dől,
Ha érintésed újra megfojt a semmiből,
S ha vallanám, de későn... Ha megsúgnám Neked,
Hogy élni úgy tudok csak, ha foghatom kezed...
Fehér, álmos gallyak közt Emléked énekel,
Közel vagy bár - nem látlak... Már most sem érlek el!
Üvölteném: hiányzol! De inkább hallgatok...
A szíved bennem őrzik a csillagangyalok!

2011. november 26., szombat

Zsefy Zsanett - évszakok


fehérbe álmodtad magad
s a hóvirágok között
megbújva hoztad a tavaszt
a dús fürtű orgonák
tiszta illatában
oldódtál bele a mély lilába
hogy lebegve fordulva
magad után húzd
mint sarki fény
vibráló szentjánosbogarak
egész seregét
s mára ringó búzatáblák
aranyát szőhesd a világ köré

fehérbe álmodtad magad
bár tudtad elmúlik a tavasz
a forró nyár után
az ősz mesél regét
a hulló száraz levelek
befedik majd a kertedet
s a téli csípős fagy is soká'
lesz nálad kéretlen vendég

de ma még ringó búzatáblák
aranyát teríted magad elé
s minden éjjel
patyolat lepedőd szegletén
magadra kulcsolod szerelmed
fehérbe álmodott cirógató kezét



2011. november 25., péntek

Paudits Zoltán - Csak a szerelem


(Nagy Lászlónak)

Csak a szerelem visz át
létünk hullámtengerén,
csak a szerelembe oltott
boldog, vak remény.

Csak a szerelem visz át
az erőtlen évek alatt,
csak a szerelembe szőtt
görcsös akarat.

Csak a szerelem visz át
az árnyakból a fénybe,
csak a szerelembe font
álmok messzesége.

Csak a szerelem visz át
életből halálba,
csak a szerelembe égett
szívem ragyogása.

Csak a szerelem visz át
fogában tartva,
csak a szerelem visz át
a túlsó partra.

2011. november 24., csütörtök

Illyés Gyula - Szerelem


Mint egy dalba, dalba, úgy burkolom magam
szerelmedbe és úgy sodortatom magam.
Nevetve fordulok, ha egy-egy szögleten
rámront az izmos szél, birkózni kezd velem.

Lépek, mint részeges, kit egy dallam visz és
aki köré a bor egy régi nyárt igéz,
nem állanék meg, ha tekintetemtől e
hófedte hársfasor rügyezni kezdene.

Járok habok gyanánt futó finom havon,
mint egy tűnt lét felé s föl-fölszippantgatom
egy szép szigetvilág édes gyanta-szagát,
két kezemen maradt szerelmed illatát.

2011. november 23., szerda

Hatházi Áron - Hadd szeresselek


Rejts el valahová…
Legyek olyan, mint a fagy,
mint elrágott almacsutak,
ne ismerjenek
fel az emberek,
azt higgyék, csak
kő vagyok.

Rejts el kérlek
a fű közé,
hogy rovar legyek.
Ha rám lépnek, észre se
vegyenek,
a madarak felszedjenek,
és fiókák csőre tépjen szerte.

De hadd
szeresselek
még tovább,
mint ameddig
a hold szereti a földet -
és dagály a partokat,
meg a víz a poharat,
ajkak az egyszerű szavakat.

Hadd szeresselek.

2011. november 22., kedd

Zsefy Zsanett - emlékfátylam


Ma gyöngyházfényű felhőket
ölelt magához az ég,
halk dobbanások íve alatt
az éj sóhajokba rezdült.

Kagylókba zárt zsongás
ringatta tenger fodros álmait,
izzó öledben a Hold ezüstje
félszegen megenyhült.

Majd két parányi csillag
lopózott pilláid mögé,
s csillantak áttetszőn, mint harmat,
mi a virág szirmán védtelenül
adja át magát a felkelő vöröslő Napnak.

Mire érintésed mellettem elszenderedik,
a horizontot már bíborszínnel csókolja a hajnal,
de bennem olthatatlanul tovább bizsereg,
és féltve őrzöm ezt az éjszakát magamnak.

Ma gyöngyházfényű felhőket
ölelt magához az ég,
s én egy pillanatig elhittem:
karjaimban szunnyad a világmindenség,
és holnap is velem leszel, kincsem..

..nem csak a szívemben pihensz
emlékfátylam alatt magadnak...

2011. november 21., hétfő

Dienes Eszter - Fekete tollú



Emlékeimben csillagok,
rügy feszül az ágon,
kezed, szemed, mozdulatod
lesz örök lakásom.

Tíz ujjaddal ha
tollászkodol az arcomon,
két kezed kedvéért
madárrá változom.

Mindent lent hagyok!
Kertben az alkonyat,
dérütött fákat,
katonasírt a parkban,
hol másokra vártam.

Mindent lent hagyok!

Arcom egy levert harcban,
sarkom egy nagy futásban,
elbotló lépteim
egy szénaboglya-nyárban.

Emlékeimben fúj a szél,
hordja az árnyad…
Fekete tollú,
fehér madár vagy.

2011. november 20., vasárnap

Szakáli Anna - Érett szerelem


Nap vagyok én, nem pedig sötét éj,
középen lobogó fáklyakéve.
Nem tudom, majd mit hoz sorsom éve,
testem rabul ejtette égi kéj.
Számtalan napom és éjjelem már,
szívemen dús virágmező virít,
vigaszra, dalra semmi szükség itt,
lüktet az élet, válogatok ma már.
Lobog szemem sugara, mint a Nap!
Irigyeim hallod, mit mondanak?
Felragyog az a csodafáklya,
szememben örömök öröme bújt meg.
Lelkem fénye újra győztesen remeg,
lassan fellobog, mint fáklya lángja.

2011. november 19., szombat

Ruder Jana - Fájdalom...



Szomorúságom várából kiléptem,
amikor lelked a lelkemre hajolt.
Apró kis gyertyát
gyújtott bennem a szerelem
és néma fényével
áttörte a kérgesedő csendet,
majd könnycseppként legördülve
szakadékot vájt
halványodó mosolyomon.

2011. november 18., péntek

Nyakasné Suszter Mária - Vártalak


Zúgott az őszi szél a százéves fák alatt,
Hallgattam dalát, míg Téged vártalak,
Hangjegyként hulltak az aranyló levelek
Behunytam szemem, szívem megremegett.

Hajó kürtöl a kék messzeségből,
Hegyek orma tekint a víz tükréből,
Furcsa hely: a csend most itt honol,
Ahol a szél ma még békésen dalol.

Távol a világ fülsiketítő zajától,
A mentőautók üvöltő sikolyától,
Apró gyémántok mesélnek a kincsről:
Megkopott, ringó bölcsőjükről.

Zúgott az őszi szél a százéves fák alatt
Dalolva, futva, rohant a platánok alatt
Vele dúdoltam én is míg vártalak,
A Dunánál, hol sírnak a szerelmes szavak.

2011. november 17., csütörtök

Paul Éluard - Bizonyosság



Ha szólok hozzád csak azért hogy halljalak
Ha téged hallak bizonyos az értelem

Ha mosolyogsz csak azért hogy még jobban elboríts
Ha mosolyogsz a világ tárul ki elém

Ha átöllelek csak magamat folytatom
Hogyha mi élünk minden csak örömöt ad

Ha elhagylak egymást idézzük azzal is
S elválásunkkor is találkozunk.

(Illyés Gyula fordítása)

2011. november 16., szerda

Soóky Melinda - Várlak

Szemedben születő csillagok,
mosolyod holdját őrzöm még,
Nemrég még ölelt két karod,
hangod dallama fájó emlék.
Selymét a szívembe fontam,
faggatom az őszi éjszakát,
kereslek ébredő hajnalokban,
sírom a szerelem himnuszát.
A nappal magánya hajol rám,
és gyöngyház virágú remény,
mintha a kacajod hallanám,
vágyakat suttog kint a szél.

2011. november 15., kedd

P. Pálffy Julianna - Soha nem volt...

Soha nem volt jogom ébredni melletted,
nem láthattam reggel a szemedet,
nem fordulhattam feléd lágy mosollyal,
hogy megtudjam, milyen lesz a nappal.

Álomból, álomba ringatott a gondolat,
együtt ébredni, egy puha takaró alatt,
kettesben meginni a kávét Veled,
mindennap átélni, érezni a szerelmedet.

Nehéz volt lemondani erről az álomról,
a szívemben fájdalom, keserűség tombol,
nem kettőnkre, az életre haragszom,
nem érdemeltük meg, hogy minket ostorozzon.

Nem bújhatok el, fájdalmam eltakarva,
nem sírhatok szabadon, a válladra borulva,
ha találkozunk, a mosolyom szereted látni,
keményen tanuljuk, mit jelent a szó: várni.

Várni a véletlent, a gyengéd pillanatot,
várni a percet, mi gyönyört adhatott,
várni egy édesen puha csókra, ölelésre,
de az álomból ébredni kell, feledésre.

Miért nem álmodhatunk napot, holdat, csillagot,
a végtelent, a messzit, a máról átfutó holnapot,
színes tündérvilágot, benne egy boldog párral,
hol nincs bánat és könny, csak vidám madárdal.

Felejteni nem akarok és nem tudok,
fájdalommal bénítanak az éjszakák és nappalok
ha a szemedbe nézek, ott magamat látom,
Te is szeretsz, ez a szerelem nemcsak álom.

Talán - egyszer majd megérdemeljük,
hogy a reggelt közösen ébredjük, de az,
már egy másik élet, újra kell születni
ahhoz, hogy szerethesselek Téged.

2011. november 14., hétfő

Fodor Emese - Amikor a kezed nyújtod felém


Amikor a kezed nyújtod felém,
Én ölelő karomat tárom eléd.

Amikor Te szíved adod nekem,
Én életemet adom kincsem.

Mikor Te megpihensz mellettem,
Én kitárom Neked lelkem,

S én Neked adom a holdat,
Mely beragyogja az eget,
S a csillagokat hozom le Tenéked,
Hogy szíved ezzel teljen meg.

Mikor Te mellettem vagy,
A szívem mindig megpihen.

S mikor távol vagy,
Figyelő szemem Rád tekint,
S hosszú utadon kísér aggódva,
S ölelő karom örökké Téged segít.

2011. november 13., vasárnap

Hámori István Péter - Legyél…


Legyél boldog, mert boldogság a sorsod,
Légy gondtalan, mert nem kell mást okolnod.

Légy könnyű, mint a hópehely a légben,
Legyél okos, akár sok dajka, régen.

Legyél nemes, mint hosszan érlelt jó bor,
Légy engedelmes, aki ért a szóból.

Légy ugyanolyan, milyen eddig voltál,
Legyél zsámoly, mit megpillant az oltár.

Legyél fény, amely éjszakára támad,
Legyél igaz, lépjen bánatra a lábad.

Légy bűnteli, ki napról-napra megtér,
Légy áldott, mert engem megszerettél!

2011. november 12., szombat

Jószay Magdolna - Kék-érzés


Ahol a tó tükrén
reszket a Hold,
pilleszárnyakkal

hajam simogatja
lágy esti szél.
Ezüstharmattal

szívem megfürdeti
mélykék szerelem
kék varázslattal,

ahol a kék álmok
összeérnek
a kék vágyakkal.

2011. november 11., péntek

Jatzkó Béla - Mert...


Mert úgy szeretsz, ahogy szeretem,
mert nem fáradsz sosem ölelni,
mert nem tudok veled betelni,
mert te vagy maga a szerelem,
mert minden rezgésed figyelem,
mert nem tudok másra figyelni,
mert kezdem magam irigyelni :
mert velem vagy jól és csak velem, –
mert küzd bennem gőg és félelem :
mert aki jön, el is tud menni,
mert nem lehet mindig csak nyerni,
mert a vesztesnek nincs kegyelem, –
alig merem megismételni,
hogy úgy szeretsz, ahogy szeretem.

2011. november 10., csütörtök

Szakáli Anna - Mintha


Mintha verssé válna
minden szavad.
Külön, külön dallamba fordul,
mikor elönt a hála
a könnyem csordul,
mert hiányzik a szép,
az ölelés álma
s csak a betűk selyme,
a szavak bája simogat.

Mintha boldogsággá
szelídülne össze
minden leírt szó,
mely engem bátorít.
Csak tovább, tovább,
ó, hogy andalít,
ahogy fülembe suttogod,
a bánattól fosztott élet,
mélységes szent titkait.

2011. november 9., szerda

Baranyi Ferenc - Elmondhatatlan vallomás

Van szerelem bevallhatatlan,
vállalt nyugalmad őrzöd abban,
te döntöttél ekként magadban:
titok legyen. Bevallhatatlan.
Azt dédelgeted ami gátol,
ami megóv a kimondástól,
úgy őrzöd, mint koldus a rongyát,
hogy tested pucérnak ne mondják.
Észrevétlenebb a fedettség,
a megtagadott meztelenség,
a félbenyelt döbbentő - mondat,
ára behódolt nyugalomnak.
Elhessegetsz sok sas szerelmet
ha kotlós biztonság melenget,
moccanna vágyad bár: cseréld el
a meleget a repüléssel. . .
A szárny alatt a szárnyalás - vágy:
gyutacsát vesztett bamba gránát,
sorsától fél, robbanni reszket,
magát alázza játékszernek.
Élve maradt szomorú bomba,
egykedvű csirke, puha tollban,
szélárnyékban delelő koldus,
vigyázatodban egyszer fölbuksz!
Félelmed rongyod - óva koldul -
szabályos koldus. Sose fordul
senki feléd. Nincs szava, élce,
nincs tetteden meghökkenése.
Örülsz, ha rád se pillant senki,
ha nem kényszerül észrevenni,
tekintetek pergőtüzének
körében kényelmetlen élned.
Magaddal is hitetve vallod,
hogy bőröddel egy már a rongyod,
kínok nélkül letéphetetlen,
benne szíved elérhetetlen.
Miről titkon vallod: bolondság -
őrzöd, akár koldus a rongyát,
talpig beléje öltözötten
lapulsz ártalmatlan közönyben.
Van szerelem bevallhatatlan,
vágyol rá - s benned van, magadban,
ragyogását rongy alá loptad,
magad előtt is letagadtad.

2011. november 8., kedd

Benczés S. Gábor - A szerelem, az igaz szerelem


kérded, mi az a szerelem...
és azt hiszed, te kis bolond, most
kéjes titkokat mesélek, s te élvezettel
hallgatod? gondoltad, szívről, vágyról,
sok apró pajzánságról lebbentem fel
vörös titok-selymemet? hogy édes
csókról, titkos bókról mesélek neked?
hogy megmutatom, mint remeg lábad
majd, mint reszket a szó, ha hozzá
szólsz? hogy ezer rózsát markoló
izgatott-izzadó tenyérről suttogok neked?

ó, te kis buta! a szerelem,
az igaz szerelem fáj - mikor vele vagy,
de nem akarod, hogy átöleljen, sőt!
benned legyenek pőre gondolatai,
és ha nincs veled, kit szeretsz,
csak forogsz, meg topogsz,
és locsogsz, motyogsz és szorongsz,
két kézzel tépnéd ki a sóhajt melledből,
és ordítanál, sikítanál a világba,
és ha kinevetnek,
nem szégyelled, de fáj,
na, ez a szerelem!

hogy ha nincs veled, ha a valahovába
ment nem alszol, nyitott szemmel
kergeted álmaid, míg várod, téped
virágnak szirmát, ágyadban keresed
árnyát, illatát, édes izzadtságszagát,
sóhajtását, sóhaját lesed, hallod hangját,
ha nyikordul a szék, hol nemrég ő ült,
ha szellő lebbenti az ablak fátylát, és
számolod az ócska perceket, mit
büntetésül szabott ki rád
a szerelem!

és tűröd, ha aláz, tűröd,
még ha ki is ver a láz, és megbocsátod
neki, hogy te is vagy, és az agy, kis
massza a fejedben zsong, bong, és nem
érdekel, ha kérdezel, és választ arra nem
kapsz, csak vársz, csak jársz körbe,
dühöngve magadra, hogy megint
megbántottad, mert megkérdezted tőle:
szeretsz? s válaszul kapod: ó, bolond,
nem érek rá! és te zavartan nézel rá,
nem érted, hisz’ nincs fontosabb
kérdésed...

és az is az igaz szerelem jele,
ha mást tesz, és nem úgy, mint
képzeled, és te nem tudsz szólni,
és vele teszed a rosszat, de érzed,
csak vele, nem nélküle,
élete a te életed, és életed
nélküle nem élheted,
mert ennyire szereted, és
bármit mondhat, csak igaz lehet,
és a lehetetlen sem lehet,
és bármit tesz is, az úgy a jó,
mert áruló belőled nem lehet!

és az egy igaz szerelem, ha úgy
gyűlölöd, mint senki mást, és ha kérdi:
miért? nem érted, csak öleled, és szidod,
hogy megint ölelhesd, és ölni tudnál
érte, és ha bántják, neked fáj, és sírsz, ha
sír, és nevetsz együgyű viccein, és
számodra egyre szebb, mert neki azok a
ráncok, azok az őszülő szálak a
legszebben állnak, és beteg, szenvedő
testét öleled, megfésülöd, és ágyba
viszed az ebédet, s ha kell, megeteted, és
ha kell, azt, igen, azt te kiviszed...

és a gondok, ha beborítanak,
csak megkopott, üres szó a szerelem,
ha már mást szeret, hát elengeded,
mert tudod, kezét meg nem kötheted,
úgy szereted, hogy szabadságát
el nem veheted, és ha te mennél el,
nyugtod nem leled,
nem lesz nyugodt perced, csak ő kell, kit
gondolatban ölelsz, csak vele érzed,
hogy nem vagy egyedül,
ha jó, ha rossz fikarc életed...

igen, ez a szerelem, az igaz,
mert bármi történik, ő a vigasz,
és jutalmad megkapod, ha akarod,
s lehozhatod végre a választott csillagot,
és a meleg, mit csak vele érezhetsz,
az a jutalom, mit élvezhetsz,
és a csók, a test, érintés,
kéj, szédülés, ez mind a tiéd lehet,
mert szeret, és te is szereted,
és szereted, és ő is szeret,
hát ez a szerelem, az igaz,
kegyetlen szerelem!

2011. november 6., vasárnap

Tóth János - Hangulatok - Szerelem


Pillantásom, mint az inga,
szemed, ajkad, oda, vissza,
lényedtől megrészegülve
heverek le, le a fűre.
Éhes harkály szívdobogás,
csak te, csak te és senki más.
Felnézek rád, édes bálvány,
Éj-szalag haj, szem-szivárvány,
csípőd völgye, édes dombok,
életemről én lemondok,
csak légy enyém, csak ma éjjel
ölelj át a csillagfénnyel!
Szíved dobol tenyerembe,
csókod íze visz a mennybe,
és ha ott hagy, azt se bánom
hisz lehet-e szebb halálom?

2011. november 5., szombat

Szeitz István - Megtisztulás


Neked álmodtam nagyra az álmomat,
hogy belőled merítsek, ha fáj.
Miattad istennel is rendeztem a dolgokat,
és nem rettent éj, álom, halál.

Látod már, nem lehet valami
együtt törvényes és boldog,
De édes a bűn, mert van bűn, ami
lemos minden földi mocskot.

2011. november 4., péntek

Faludy György - Szerelmes vers


Ajtómnál álltál. Nem engedtelek be.
Akárhogy kívánsz, kísérleted meddő.
Várfalat húztak közibénk az évek:
te huszonhét vagy, én kilencvenkettő.

Tiéd a jövő. Régen erős voltam,
de kincseimnek elfogyott az ára,
te a számítógépre esküdtél fel,
én Gutenberg foszló galaxisára.

Megvédlek, vénség, magamtól, fogadtam,
s el nem képzeltem, hogy a szerelem
hatalmasabb. Most itt ülök melletted
s hosszú, szőke hajadon a kezem.

Egymás nélkül nem tudunk többé élni.
Naponta földre sújt az iszonyat,
Hogy a kölcsön, mit az időtől kaptam
régen lejárt. Már csak pár pillanat.

Boldogságunkban te nem gondolsz arra,
kivel töltesz utánam hatvan évet.
Sok a nálam különb. Hozzám hasonló
egy sincs. Mikor nem látsz, felsírok érted.

2011. november 3., csütörtök

Szécsi Margit - Szerelem


Acélkék rozsban háltam
karod volt párna fejem alatt.
Csókok, s ledőlt rozsszálak
becézték barna derekamat.

Távol a töltés nyúlánk fennsíkján
olykor egy-egy remek
gyorsvonat elviharzott
s fénye rajtunk is végigsepert.

S füttyszóra jólét, buja szépség
amint ott elrobogott
a nehéz gazdagság súlya alatt
a talpfa felzokogott.

Habpárnák, ételek, ékszer
úsztak a fényes fergetegen
és utak, micsoda tájak!
Nekünk csak egy volt, a szerelem.

2011. november 2., szerda

Válóczy Szilvia - Meghitt pillanat


Felém fordulván
Barna szemedben szikrázott a fény,
Mely szívemet is lobbantotta.
Tükör, melyben megláttam saját magam,
Villódzott tekinteted rabságában
A szerelem, mely apró kristályokba fonta
Halk könnyeim cseppjeit.
Erős ujjaid arcomat fordították a magány elől,
Reménnyel szórtad balga hitem,
S mint tiszta levegőt,
Úgy csókoltad leheletem.

2011. november 1., kedd

Conrad Aiken - (hiány)


"A zene, amelyet veled hallgattam, több volt mint zene,
A kenyér, mit veled törtem, több volt, mint puszta kenyér;
Most, hogy magamra hagytál, minden oly színtelen lett;
Minden, mely egykor oly szép volt, halott s fehér."