Falu Tamás - Szavam

Szavam selyemmé lágyul,

Hogy válladat befedje.
Szavam csónakká mélyül,
Hogy ringatózhass benne.

Szavam virággá nyílik,
Hogy szíved fölé tűzzed
És legyezővé hajlik,
Hogy unalmad elűzzed.

Szavam balzsammá olvad,
Hogy ami fáj, ne fájjon,
S mint hintó áll elébed,
Hogy lelked beleszálljon.

Szavam keleten jő fel,
Hogy álmod elorozza,
Szavam nyugaton száll le,
Hogy álmod visszahozza.

Szavam csókká parázsul,
Hogy végigfusson rajtad,
S a szavam szó lesz újra,
Ha akarod, hogy halljad.

Kálnoky László - Reménytelenül

Emlékedtől ha szabadulni bírnék,
mily boldog lennék, mily elégedett.
Nem kell a pénz, nem érdekel a hírnév,
csak gyógyítsa be végre sebemet
csoda, sebészkés! Hol lehet a műtő,
a megváltás? Ó, bánjatok velem
irgalmasan, ti nők! Forró s lehűtő
lángok marnak, nyaldosnak szüntelen.
Erőm csüggedt. Reménytelen a harcom,
mert arcod átvilágít minden arcon,
tilt a csóktól, nem enged el az ágyig,
s mint madárral, csak félig elevennel,
sötét kezek labdáznak a szivemmel,
mely elrepülni, menekülni vágyik.

Németi-Vas Katalin - Lennék...

Lennék lágy szellő, hajad simítanám,
vagy napsugár, arcod cirógatnám...
Lennék hűs patak, szomjad oltanám,
vagy falat kalács, tested táplálnám...
Lennék erős tölgy, álmod őrizném,
vagy dalos kismadár, hangod magammal vinném

Lennék kikötő, hol hajód horgonyozhat,
vagy acélkard, mellyel csatát vívhatsz...
Lennék városod, s te lennél bennem király,
vagy sziklaszirt, s te rám repülő sirály...
Lennék csillagod éjfekete égen,
szemedben megbújna szerényen fényem...

Gligorics Teréz - Én legyek...

 

Legyek a hajnal, ha nincs többé álmod,
Sötétben az égő gyertyafény,
Holnap is én legyek a láthatárod,
Szívedben vigasz, ha nincs remény…
Legyek a napfény a felhőtlen égen,
Az éjszakában a csillagod,
Találjam meg a lelked a szélben,
Ha időnként bárhol elhagyod…

Legyek az ölelés, perzselő vágyad,
Nekem szánj minden csókodat,
Legyek a hullám a tenger ha árad,
Könny, ha már mindenki megtagad…
Szíved örökre enyémbe zárom,
Nem leszek sohasem délibáb,
Árnyékod vagyok, a te utad járom,
S kimúlok, ha fény nincs tovább...

Pilinszky János - Azt hiszem

Azt hiszem, hogy Szeretlek;
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.

Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanúl és jelzés nélkül.

Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,

Illyés Gyula - Nélküled

Nélküled, mint az olló egy fele
- van árvább ennél?
Suta a sorsom: hogy vágjak vele?
Mit kezdenék, ha nem szeretnél?
Csak párban, mint a láb,
úgy mehetek tovább!
Vagy nézd, hogyan ivel,
vagy nézd a madarat!
Nem is én vágyok szállani, hanem
a két hű igen ütemeivel
a győztes szerelem!
Add párba szárnyul hát magad
s megköszönöm, hogy veled volt közöm
ahhoz, amire szánt a végzet -
Azaz, hogy köszönöm
ezt a tíz évet,
az örömöm,
hogy élek.

Szeitz János - Vidám dalt szeretnék

 

Vidám dalt szeretnék énekelni veled,
Együtt kószálni jókedvű városokban,
Látni életmámorától csillogó szemed
S együtt feledni kába múltunk bánatát.

Messze szállni, kedvesem, szép lenne veled,
A hajnal friss örömével szállni át
Derűs századok, hegyek, tengerek felett,
S együtt feledni kába múltunk bánatát.

Egy csöndes szobában együtt lenni veled,
Öledbe hajtani fejem, míg egymásban
nyugtot lel szemünk, ébren élni álmaink,
S együtt feledni kába múltunk bánatát.

Juhász Gyula - Egy virágért

  
     Mit adjak egy virágért, mint virágot?
     Egy verset, mely a szívemből terem,
     A szívemből, mely könnyeimmel ázott,
     Mint a mező ködülte éjeken.

     Mint a mező, mely akkor terem éppen,
     Ha jól fölszántják viharok s ekék.
     Ó viharom, én rettenetes évem,
     Elég volt nékem, több is, mint elég.

     Mert rabja voltam gyilkos mélabúnak
     És ültem mélyén a fekete kútnak
     S hallgattam, amint sorsom varja károg.

     S valaki egyszer azt üzente: higgyek
     Egy fehér rózsát e mély kútba hintett.
     Mit adjak egy virágért, mint virágot?

Tollhegy - Velem

Áradó folyóvá lehetnél velem,
Én elnyelnélek, mint zúgó óceán.
Nagy vihart kavarnánk a nyílt vízen,
Majd csitulnánk egy szikla oldalán.

Zúgó vad szélvész lehetnél velem,
Én forgószélként magamba zárnálak.
Szédítő táncot járnánk az égen,
Majd zuhannánk zöldlombok árnyába.

Lobogó tűzzé válhatnál velem,
Én belőled máglyát gyújtanék.
Felégetnénk a világot, szívem,
Szerelem lobogó lángjaként.

Fehér Miklós - Szeretlek - érted?

Bőrömön,
Ahogy simogatsz,
Mint tóvizén,
Ha szél támad,
Borzongások kelnek.

Szeretlek
- érted?
Annyira szeretlek!

És mert kedved
Vágyat rejt:
Elmerülök benned.

Szemedben,
Hajnali fények,
És szellő lebben
Hajad éjseregében.
Karodba bújok,
Mint ki vigaszt keres,
A magányból való
Menekülésben,
S kereslek téged is,
Zavaros,
Széthullott magamban.

Gyújts fényt,
Jelzőtüzeket:
Légy fáklyám,
Irányt mutatva!

Németi-Vas Katalin - Ragyogás

Villámként hasítasz belém…
Lelkemből viszel magaddal
Egy darabot…
S a tiédből marad ott
Egy foszlány…
Enyémbe fonom…
Mostmár
Díszítő eleme…
S szerelmed
Belőlem kiragyog
Visszaköszönnek a tegnapok
Édes emlékké forrnak
S a holnap
Fénye már
Ma világít…
Aranyglóriát von körénk…
Fényes szemcsék szitálnak
S mindent eláraszt
A RAGYOGÁS…
Mint szfinx körül kavargó
Homok…
Úgy kergetőznek bennem a gondolatok…
S valamennyi visszatér
A kiinduló ponthoz…
HOZZÁD…

Illés Gábor - Hiányzol

 Már nem is vagy.
Már nem is vagy itt velem.
Már mással pergetem
ujjaimról éveim fonalát.
Aztán mégis feltűnik
egy-egy emlék,
egy leveled akad kezembe.
Hajók, padok, füvek, kagylók,
ásító Hold, nyári meleg.
Megint minden Te vagy.
Hiányzol.
Csak magamnak suttogom.
Csak magamnak.
Hangosan nem lehet.
Bánatom óvatosan dúdolom,
boldogságba csomagolva,
de azt hiszem,
így is látsz belőle valamit.
Hiányzol.
Csak ennyi. Bocsánat.
Át mély völgyeken, magányon,
hegyeken, boldogságon,
a levelek erében
dobogod vissza önmagad.
Hozzám beszélnek a kis bogarak
és a nagypelyhű hóesés.
Némán üvöltik felém:
hiányzol! Hiányzol!
Hiányzol...

Kun Magdolna - Ringass

Ringass, csak ringass! Oly szép az ölelésed!
Félhold ívben feszüljön a kéjtől éledt test!
Lágy mozdulattal lihegjen a földön járó idő,
Mely egy utolsó tánccal még égig emelhet.

Szeress, csak szeress! Szememben fény vagy!
Örökifjú élet, mitől megdobban a szív.
Egy őrült, vad éjszakáért mindent elcserélek,
Ha szerelmed lángja az, mi lobogásra szít.

Csókolj, csak csókolj! Tűzfelhőkben lássam,
Megremegő ajkad, melyből feltör majd a láz.
S a pokol tornácán sem oltsd el égő vágyam,
Hadd olvadjon véremmel a felizzó parázs.

Babits Mihály - Július

 
Mint az ölyv két bús madárra
vigyázatlan gyenge párra
úgy jött ránk e szerelem
mint a zápor a határra
mint a nyári zivatar
oly borusan és hamar.

Most a felhők alatt állunk
csillagokra nem találunk:
minden csillag elaludt.
Vigyázz! most az éjben járunk:
sillanó síkos az út -
ki tudhatja, hova jut?

Láttam amint szeme retten -
ó a boldogság kegyetlen,
nem valami víg dolog -
láttam amint sír ijedten
s mint veszélytől aki bus
finom feje rám borul.

Hallottam hogy hangja csuklott
láttam lelkében a poklot:
szeme fényes ablakán
félős lelke majd kiugrott
óriási ablakán,
amint fölvetette rám!

Váci Mihály - Hegedű

Értelme magvait a sorsom
szétszórja már, mint záruló virág.
Félelmeim úgy könyörögnek érted,
mint égre kulcsolt ágú őszi fák.

Amerre lépek: szétterülve, törten,
emlékeink hullt erdője zizeg,
s levéltelen napjaim ágabogán át
eget betöltve sóhajt a neved.

Ordítanék utánad, de hiába:
oly néma vagyok, béna, mint az állat,
és mint a kő, mely megütött, s utána
ha belerúgsz, még felvérzi a lábad.

Hegedűként, felsodort idegekkel,
kiszáradva és megfeszülve élek,
oly vágyakkal utánad, hogy vonótlan
sikolt, szikrázik belőlem az ének.