Úgy érzem, tegnap megtalált,
ki elhozza a vesztemet.
Szép délután volt. Erre járt.
Én ránéztem, ő rám nevetett.
Még nem tudom, mi volt oka,
hogy bennem mély nyomot hagyott.
Azóta mindig ostoba
kis versikéket dúdolok.
Nem volt pedig több, perc csupán,
amíg itt ringva elhaladt,
de dallam kélt a lábnyomán.
Dallam, mi mélyen átitat.
Azóta mindig őt lesem.
Talán majd újra erre jön,
és nyugtalan, bolond szívem
átnyújtanám, ha rám köszön.
