Szűcs Helena - Még most is…

Hány év ölelte féltőn
múltunk kincseit,
hány könnycsepp hullott
bántó szavak után,
és még most is,
sokat jelentesz nékem;
könnyeink felszáradnak,
minden csókos, megbánó
bocsánat után.

Szűcs Helena - Gyűrött szívek…

Sok szép tavasz elmúlt, lehullt sok virág,
hullnak szirmaim, hófehér orgonák.
Ősz színeivel hintem lábadnak nyomát,
aranyló fények, nyarunkat búcsúzzák.

Mikor szelek fújnak és fárad a levél,
keringőzve búcsút int, és haza is ér.
Megtörik smaragdja, nincs kincse már,
gyűrött szívében, csak a tél muzsikál.

Szűcs Helena - Szökő sóhajok…

Esténként, ha felém szökik sóhajod,
mosoly felhőimet küldöm, csak néked.
Gyengéd sugallattal érkezzék, égjen
köztünk a távolság, tárjad két karod.

Szemedet hunyva látom, s asztalomon
nefelejcsem viruló türkiz kékjét
simítom, nevető szirmok békéjét
altatom: kérem, csak szépet álmodjon.

Függönyöm bólint, holdnak ezüstjével
versenyre kélve táncol, letérdepel.
Incselkedik egy kis szentjánosbogár,

koppan az árnyakat rejtő szobánknak
kárpitján. Hallgatom az éj szavának
nyugtalan zenéjét, s álmunk körbejár.