Köszönöm te Édes, Büszke, Drága,
hogy emlékeinket nem tiportad szét,
hanem mint magvat a barnuló barázda
óvod múltunk minden becses percét.
Köszönöm, hogy legigazabb voltam,
és legszentebb asszonyaid között,
s hogy magam ácsolta gyalázatomban
lehettem kevés, ám tiszta örömöd.
Köszönöm, hogy nem büntetsz utálva,
mert szépbe szőtt hited derékba törött.
Ha ringattalak álom-babonákba,
magam is hittem, a boldogság örök.
S végül áldom a sorsot, mert kegyes,
hisz ragyoghattam lét-eged felett,
s bár sokan mondták, hogy nem érdemes,
csökönyös önkénnyel szerethettelek.
"Tényleg olyan ritkák a boldog pillanatok?-kérdezte aznap este a csillag.A fa épp leeresztette szempilláit,hogy ki pihenje magát. Megmozzantotta ágait,és álmosan felelte:-Nem... nem... Nem annyira ritkák.Csak hát... az emberek az eszükkel hajszolják azokat a pillanatokat.Pedig az -hogy mondjam neked? -a sziv ügye. -Mesélj nekem a boldog pillanatokrol! -Hagyjál most,álmos vagyok...! -Adj nekem egy boldog pillanatot.Aztán hagylak aludni.-Szeretlek!Nagyon! -Jo éjszakát!-mondta a csillag leirhatatlanul boldogan."/Alkyoni Papadaki/ :-) "Nem olyan könnyü huncutnak lenni."/Krúdi Gyula/:-)
VálaszTörlés