Nagy Csaba -Várj, ne tedd, hogy könnyezzek,

    
Várj, ne tedd, hogy könnyezzek,
most, amikor még
tiéd a föld, körötte az élet,
a legszebb
szerelembe öntött
teljesült vágy,
hisz hangod oly kedves,
simogató szavad
oly puha, oly lágy,
Te kell érezd, s hidd,
árnyékként követőn,
lépten
veled vagyok, s nem hagyom,
hogy valaha is
úr legyen fölötted
a mind veled
ébredő gyötrelmes fájdalom.


Várj, ne tedd, hogy zokogjak,
a tavasz még most jön,
ha sír is a lant,
de Te halld
nyugtató hangját
a vígan daloló
réti csalogánynak,
Te lásd a fényt,
a réteket ölelő
nyárnak mindkét kezét,
s érezd
érted esdeklő
sóhajaim vágtát,
akkor majd
vígan kél a nap,
s nem álmodok
könnyemmel öntözött,
fehér
csokorba font kerti margarétát.

Nagy Csaba - Veled

Most, ahogy a legszebb
rózsaszín illatú
januári tavasz
hajnalát kémlelem,
sóhaj szökik ismét az ablakon át.
Mily szép így Veled,
egy gondolat csak
s hogy dobog a szívem.
Elmerengem,
még bennem élnek
a félve tett léptek.
Mintha tegnap
jöttél volna erre,
s már egy éve
múlt,
hogy koporsóba tettem
életem magányát.

Hogy mi is a szerelem?
Csak most,
hogy bennem él,
suttogja
szerte
pajkosan a szél.

Az ég oltja utolsó csillagát,
s arcomon csillanó,
meleg
könnycsepp gördül,
most, ahogy a legszebb
rózsaszín illatú
januári tavasz
hajnalán
a felkelő nap
szórja rám kegyesen a fényét.

Veled mindig
s minden olyan szép.

Nagy Csaba - Őrizlek

Lágyan, puhán,
ahogyan száll
a harangvirág
csilingelő hangja,
öleléseimben
harmatcseppként
érinthettelek ma.

De lejegyeztem
a szót,
a mozdulatlan forrót,
amit szíved diktált
tele fájdalommal,
míg ajkaid csókolt.

Nem lesz olyan
hajnal,
mely elvenne tőlem,
hisz örök
az ígéret,
a tűzzé tett szerelem.

Itt vagy,
a ragyogó ég
csillagaival
szívemben őrizlek,
csak az alkonyok,
szín-pompájukkal
a korom-sötétbe
ne sietnének.

Nagy Csaba: Gyógyulj

 

Várj, ne tedd, hogy könnyezzek,
most, amikor még
tiéd a föld, körötte az élet,
a legszebb
szerelembe öntött
teljesült vágy,
hisz hangod oly kedves,
simogató szavad
oly puha, oly lágy,
Te kell érezd, s hidd,
árnyékként követőn,
lépten
veled vagyok, s nem hagyom,
hogy valaha is
úr legyen fölötted
a mind veled
ébredő gyötrelmes fájdalom.

Várj, ne tedd, hogy zokogjak,
a tavasz még most jön,
ha sír is a lant,
de Te halld
nyugtató hangját
a vígan daloló
réti csalogánynak,
Te lásd a fényt,
a réteket ölelő
nyárnak mindkét kezét,
s érezd
érted esdeklő
sóhajaim vágtát,
akkor majd
vígan kél a nap,
s nem álmodok
könnyemmel öntözött,
fehér
csokorba font kerti margarétát.