Ferenczy Klára - Elbújnék...

Elbújnék veled
fáradt hóesésben
kandalló-meleg
álmokba merülten.

Néznénk a tüzet
s a didergő fákat,
magányunk lepné be
hó helyett a fákat.

Nem szólnál, ölelnél,
majd mégis, mondanád:
Álljon meg a világ! -
nem, már ordítanád.

S a tűz szép lassan
nyelné el a hangod,
csend volna újból.
Nézz rám, kérlek,
hallod?! -

Bús tekintetedbe
temetném a vágyam...

Ferenczy Klára - Álmodj velem

   

     Álmodj velem
     Halvány szégyenpírral
     köszönt rám a hajnal,
     még él az álom pilláim ölén.
     Ágymeleg titkom
     féltve őrzöm, nem
     tudhat róla más,
     csak én.
   
     Ébredez mellettem
     a szekrény, a szék,
     a lenge függöny
     átszűri a gyenge fényt,
     már látni vélem tested
     szép sziluettjét,
     ahogy alszol,
     ahogy átölel a mély.
   
     Hozzád bújok,
     meleg puhaságod
     úgy hív, úgy simogat,
     halk szuszogásodba
     ringatom édes
     vágytól szép
     kínomat.
   
     Megrezzensz,
     s ölelő karjaim
     már fonódnak köréd,
     mondanám, ajkamon
     ott ül a néma kéj.
     Ne félj, csak én vagyok,
     ki a csend fülébe suttogok.
     Érzésekből szőtt,
     szavak nélküli világ.
     Csak álmodd az életet
     velem tovább.