Kovács Daniela - Áldom a sorsot

Köszönöm te Édes, Büszke, Drága,
hogy emlékeinket nem tiportad szét,
hanem mint magvat a barnuló barázda
óvod múltunk minden becses percét.

Köszönöm, hogy legigazabb voltam,
és legszentebb asszonyaid között,
s hogy magam ácsolta gyalázatomban
lehettem kevés, ám tiszta örömöd.

Köszönöm, hogy nem büntetsz utálva,
mert szépbe szőtt hited derékba törött.
Ha ringattalak álom-babonákba,
magam is hittem, a boldogság örök.

S végül áldom a sorsot, mert kegyes,
hisz ragyoghattam lét-eged felett,
s bár sokan mondták, hogy nem érdemes,
csökönyös önkénnyel szerethettelek.

Harcos Katalin - Úgy szeress...

Nézz rám, Kedves! Szemed csak rám nevessen!
Úgy nevess, hogy bánat-köntösöm levessem!
Úgy, mintha búmat örökre elvehetnéd...

Add a szád, kérlek! A csókjaidra vágyom.
Úgy csókolj, hogy lélegzetem is elálljon!
Úgy, mintha ezt soha többé nem tehetnéd...

Nyújtsd a kezed! Ölelj szorosan magadhoz!
Úgy ölelj, hogy felrepíts a csillagokhoz!
Úgy, mintha többé karodba nem vehetnél...

Érints meg! Perzselje bőrömet a kezed!
Úgy szeress most, ahogy szeretni csak lehet!
Úgy, mintha senki mást soha nem szeretnél...

Beke Sándor - Vallomás…

Vannak dolgok,
amiket nem mondhatok el.
Vannak dolgok,
amiket csak érzek.
Vannak dolgok,
amik szívembe szorultak,
mert félek
kimondani őket.
Mégis
erőt veszek magamon
és elmondom neked:
Te jelented számomra
a mindenséget.

Nagy Ilona - Elengedtelek

Elengedtelek...
mint fényt a csillagok,
s nem tudlak követni, mert erőm elhagyott.
Úgy engedtelek el...
mint csend a sóhajom,
könnyekbe fojtottan, tűzpiros hajnalon.
Elengedtelek...
mint ma a tegnapot,
tulipán a szirmát, mit porba hullatott.
Úgy engedetelek el...
mint levele a fát,
alája terítve szeretet paplanát.
Elengedtelek...
mint árnyék a Napot,
nehogy eltakarja, inkább utat hagyott.
Úgy engedtelek el...
mint csodás pillanat,
magamba zárva, mint ládikát a lakat.
Elengedtelek...
mint éjszakát a csend,
hogy elgurult gyöngyként csillogjon a rend.
Kérlek hát ne félj...!
van még ki Rád vigyáz,
hiszen csak én engedtelek el... senki más.

Ady Endre - Mert engem szeretsz

Áldott csodáknak
Tükre a szemed,
Mert engem nézett.
Te vagy a bölcse,
Mesterasszonya
Az ölelésnek.
Áldott ezerszer
Az asszonyságod,
Mert engem nézett,
Mert engem látott.
S mert nagyon szeretsz:
Nagyon szeretlek
S mert engem szeretsz:
Te vagy az Asszony,
Te vagy a legszebb.

Garai Gábor - Nincs már...

Nincs már bennem indulat ellened,
se érted, végre minden véget ért;
se jót, se rosszat többé nem teszek
a kedvedért.

Tömény füstköddé vált a szerelem,
bemocskolja nyoma az ablakot;
többé már tegnapod se kémlelem,
se holnapod.

Kezem selymes vadgesztenyét simít,
hogy feledje kétéltű kebledet;
se - hús - se - hal emléked émelyít,
rekeszizmom remeg.

Átkelek inkább ködlő hegyeken,
mint a te áttetsző titkaidon;
már nem varázslat borzong szívemen -
hideg iszony.

Garai Gábor - Ha csak emléked...

Ha csak emléked látogat meg,
nem ülhet le mellém az ágyra;
tükörképed az, s bár lobot vet,
meg nem ölel, nincs keze-lába.
Ha te magad jössz, nézlek egyre:
mért nem gyújtod ki volt varázsod?
végleg a sorsodhoz szögezve
fognék csak tőled újra lángot?
Közben a meghitt perc is elhagy,
s nem tudlak megragadni; hát csak
elmondom: az egyetlenem vagy,
s reménytelenül elbocsátlak.

Zimonyi Zita - Beteljesülés

Forgószél volt: ölelt a beteljesülés,
felkapott, vitt szerelmes örömösvényre,
röpített szivárvány szálú képzelődés:
lettem szájhoz szorított csurranó bögre,
szirmot nyitó, bibét nyújtó telt kikerics,
ágon himbálózó napfényfürtös háló,
folyóból felhőbe futó piros kavics,
s ölelt a beteljesülés: bezárt kagyló, -
rézsútos tengelyéből kimozdult a föld,
hócsillagként forró testedre olvadtam,
s lett a naplombot hullató lét örökzöld:
esőcsepp-arcommal szemedre csorogtam, -
kettőnk egébe dobott libidolabda:
előttem villódzó vérvörös karika.

Demeter Attila - Téged kereslek

Téged kereslek minden dalban,
lágyan hullámzó nagy sóhajban,
megváltást hozó napsütésben,
esőben, szivárványfényben.

Téged kereslek fűben, fában,
az édesanyák mosolyában
Téged — a gyilkos szenvedélyben,
titkos, kéjjel telt ölelésben.

Téged kereslek minden Mában,
izzó, fájdalmas ragyogásban,
minden árnyékban, minden kékben,
forrásban, hegyi tó vizében.

Téged kereslek minden lázban,
életben, szívdobbanásban,
szavakban, mondatban és képen,
Téged — a kora ébredésben,

Csendben vagy könyörtelen zajban —
Téged kereslek — önmagamban.

Juhász Gyula - Könyvek és könnyek

A könyvek boldog városában éltem,
Hol gót eszmék, görög romok,
Reneszánsz kupolák, rokokó csarnokok
Rejtettek el biztatva és kevélyen.

Nagy voltam én és törpe e világban,
Enyém volt minden korok vigasza,
A nagy világ, a kis haza,
Enyém volt asztalon és ágyban.

De egyszer útam innen kifelé vitt,
Az élet szele örökre elszédít,
Azóta véres és rózsás nyomon járok,

Enyémek az új arcok és új álmok,
Enyém a könny, láz, gond és szerelem
S könyvek igazát seholsem lelem!

Hámori István Péter - Eztán már így...

Próbálom elmondani azt,
hogy csordultig veled a szívem.
Szép szemed fénye megriaszt,
apró darabbá törik minden

előre elkészített szó,
kiszámított, kerek és pontos
szöveg. Íriszed tiszta tó.
A létezésed ténye fontos.

Mondanám én a mondatot,
megfelelvén a nagy szerepnek.
Hűtlen a hangom, hallgatok.
Nézlek. Eztán már így szeretlek!

Gát István - Maradj velem

Maradj velem, ha utcák vadonában,
nyüzsgő tömegben társtalan bolyongok
és összefog mindenki ellenem,
bűn buktatóin ne botoljék lábam,
védőn, mint vándort ráboruló lombok,
takarj be s fordítsd befelé szemem.

Maradj velem s kísértetes magányom
rémségeit rámzúdulni ne engedd,
nincs hajladozóbb nádszál kívülem
s ha lelkem tépelődve sok talányon
testem törékeny cserépben szenved:
szép szavaira nyisd meg a fülem.

Maradj velem, ha uttalan utakra
terel a képzelet vad vágtatása,
ha nyugtalan szív tétován vezet
s kalandok fényei után kutatva
nyugalma sirját esztelenül ássa:
tedd homlokomra hűsítő kezed.

Maradj velem, ha elragadna lázam,
fékezz, ha vérem és vágyam csihol még,
sötétre szürkit már az alkonyat,
mind mélyebbre kell magam alázzam
s ha rossz ritmusra hamisan dalolnék:
te szólj helyettem s vedd el hangomat.

Maradj velem, ha éj sötétűl kinn-benn
és benne elmerűl és semmivé lesz
dal, ifjúság, barátság, szerelem,
ha mindent elhagyok és elhagy minden:
örök szépségre s ifjúságra élessz
s maradj örökre Te, csak Te velem.

William Shakespeare - XXXV. szonett

Bármit tettél, ne bánkódj: tüske van
A rózsán, ezüst forrásban iszap;
Nap s hold elé felhő és árny suhan,
S rút rák él a bimbó selyme alatt.

Mind tévedünk; én is, mert képbe zárom
S így oldozom önkényed tetteit,
S magam rontva vétkedet magyarázom,
S túlzott mentéssel túlzom bűneid:

Érzelmezem érzékiségedet
( Az ügyész véd ): szívem ím pörbe száll
szívemmel, mert szerelem s gyűlölet
Benne oly polgárháborúban áll,

Hogy kényszerére keserű bajomnak
Cinkosa vagyok édes tolvajomnak.


(Szabó Lőrinc fordítása)

Ligeti Éva - Holdfogyatkozás

Odakinn holdfogyatkozás van
Bár sosem hittem a csodákban
De mégis, mintha arcod látnám
Ha nyúlnék érte, megtalálnám

Hiányod régen rágja lelkem
Magányom, lám, hiába rejtem
Rám tör a kétség, mi lesz velem
Ha nem talál rám a szerelem

Ezüstös szálon futnak napok
Liliom-fehérben maradok
Csak illatom jelzi, hogy élek
Mégis csak várok, s remélek

Egy régi dalt dúdolok halkan
Csak a Hold pislákol zavartan
Fátyolos felhő mögé bújik
Miközben az idő, hogy múlik

Estébe hanyatlik az emlék
És mintha öledbe temetnél
Fakuló fagyöngyként ébredek
Ne búcsúzz, ne mondd, hogy ég veled!

Éles Attila - ha veled vagyok

... ha veled vagyok

Megváltozom, mikor veled vagyok.
Eltűnnek a gond szántotta nyomok,
mint tenger az éjjeli szélcsendben,
megnyugszik, kisimul zavart lelkem.

Ha veled vagyok, minden másképp van.
A vén tölgy messziről int boldogan,
régi ismerősként köszönt minket,
mert törzsébe véstük a nevünket.

Olyan más vagyok, ha együtt vagyunk,
virágillatúvá lesz a napunk.
Mindegy merre járunk, én azt érzem,
ketten andalgunk egy pipacsréten.

Mikor velem vagy, az annyira jó,
feledni tudom, hogy esik a hó.
A percek peregnek, mint dobütés,
nekem mégis mind csupa napsütés.

Mikor ketten vagyunk, nincs jobb annál,
belehalnék, ha végleg elhagynál.
Néha nem tudom mit is akarok,
szeretem magam, ha veled vagyok.

Tamás Menyhért - Már mindennap

Nyárba-szédülő fák terhével
zuhant közénk a szerelem;
végighorzsolta halántékom,
vér serkent a kezeden.
Már mindennap így várnak ránk a
kisebesedett éjjelek,
rejtőzhetsz a hold mögé, kőbe,
mindenütt rád lelek.
Egymásra villanó szemünktől
robbanak fel a hajnalok,
sugár-mosolyod záporában
kitakart arcú ég vagyok.

B. Huszta Irén - Álmodj velem

Olyan szép ez az álom
Ne ébredj fel!
Hagyj kicsit álmodni! Most
Ne ébressz fel!
Könnyű angyalszárnyakon
Repülök én,
Körülölelsz, s megszűnik
Idő és tér.

Érzem veled egy vagyok,
Mint te velem
Fényedben feloldódom
Könnyű leszek,
Eltűnik minden fájdalom,
Minden remény,
Minden vágy kielégül, míg
Miénk a fény.

Pilleszárnyú kis álom,
Ne hagyj ma el!
Jó lenne beléd halnom -
Ne engedj el!
Életem halál, az álmom
A tiszta lét
Egysége, melyben izzik, mint
Alkonyi ég

Nyárvégi napnyugtakor -
Isten fénye
És nem hasonlítható
Szeretése.
Fogd kezem, s hagyd érezni,
Ne kelljen még
Az egyedül-létbe halnom
Egy kéz elég!

Őri István - Ha szerelmed rabja vagy

Ha szerelmed rabja vagy
akkor már nem vagy olyan szabad
bár hiszed: tiéd a világ
oda mész, ahova akarsz
mert nem kell sehova menni
csak Vele lenni
ha szerelmed rabja vagy
lám, mégis milyen szabad vagy
mert neked Ő a világ
bejárhatod egy perc alatt.

Szakáli Anna - Veled

Csendes napok álmodása
vált valóra,
méz ízű bor nem édesebb,
mint szerelmed édes csókja.

Érzem véred tomboló
lüktetését,
testem szemérmes szelídség,
hordozza titkok üzenetét.

Szemed mosolyában fürdök
epekedve,
testem takarnám, lázasan
meg-megremegve.

Titkok tudója, előtted
félénken állok,
s gyengéd ölelésedben
semmivé válok.

Zágorec-Csuka Judit - Ha látlak

Ha látlak, megelevenedek,
mint egy terebélyes fa,
virágot bontok, érzem
életed lüktetését, ha
veled vagyok, nem
félek a haláltól sem.

Ady Endre - [ Elhitettem a szívemmel...]

Elhitettem a szívemmel,hogy el tudlak feledni,
Hogy téged:hiú,gőgös lány,bűn és vétek szeretni,
De azt súgja ihlettségem szívembe oltott szózata
  S bűvös éjek halk sóhaja,
Hogy míg szivemnek lángja ég,el nem feledhetlek soha.

Beszéltem már a szellővel,kérő szóval,vérző szívvel,
Ne hallja meg sóhajtásom,ne lássa meg könnyhullásom,
Ne mondja el a világnak,hogy még mindig úgy imádlak,
Harsogja túl sóhajtásom,óh,mert én a zajra vágyom,
Lárma,bor,zaj egyedül a boldogságom.

Szeicz János dr - Most már tudom

Most már tudom, mit jelentett nekem,
Mikor a gond gyötört, és fájt az értelem,
Szavaid erősítettek meg engem,
Az örökös harcban, mit vívtam szüntelen,
Ha fáradtam, s elcsüggedt a szívem,
Mert hasztalannak látszott minden küzdelem.

Most már tudom, hogy benned volt erőm.
Te voltál a tudás, az akarat próbája.
Amit elfogadtál, semmit el nem nézőn,
Egy gyermeket tanít, s félt így az anyja,
Az bíztatott, hogy higgyek, amikor vergődöm,
Viseljem, mit rám mért a sors haragja.

Most már tudom, háborgó érzelmeim,
Csak hűségedtől kaphattak megnyugvást.
Amikor nehezen viseltem fájó sebeim,
Nálad találtam mindig gyógyulást,
Mert sorsokon át védtek engem szemeid,
Hisz a kozmoszban találtuk meg egymást.

Most már azt is tudom, hogy nélküled,
Miért lett olyan nehéz az életem.
Hiányodban minden fakó, szürke lett,
Tengerként árad bennem az érzelem,
Mely áldott hatásodra mindig béke lett,
Amikor átölelt a drága két kezed.

Most már tudom, miután elmentél,
Lelkünk több volt, nem egyszerűn rokon,
Hisz te meg én, az öntudatos két fél,
Tenni együtt tudott, százezer fokon.
Hiányodban egyre jobban érzem, én
Nélküled csak fél vagyok, s ezt már tudom.

Csurai Zsófia - egy

és ha te voltál az?
és ha én voltam...
minden nappal

közelebb hozzád-hozzám
aki érez ért és ölel
kérés nélkül véd óv
őrzi minden titkod

és hiszi igazad
tudja szemedben a csodát

és látja vélt és valós ábrándod

mert lélekben egy és ugyanaz veled:
egy csipetnyi te megfűszerezve velem.

Szakáli Anna - Ott leszek...

Ott leszek, ha az orgona nyílik,
bújok hozzád, esdeklő-szelíden,
tavaszi fényekkel hajnal játszik,
szerelem villan szemed tűzében.

Ott leszek én, fenn a hegy tetején,
sólyom-röptű selymes suhogásban,
ott szerettük egymást az elején,
édes-gyönyör, futó sóhajában...

Szeitz János - Felejteni

 

Felejteni, felejteni, felejteni
Kószálni inkább megbomlott ésszel
elviselni szánalmat, gúnyt, megvetést.
Kárhozott remény nyugtot nem ád,
szenvedélyt a szenvedés megaláz!
Önző indulat hörgő tobzódása:
Menekülni vak feledés-kriptába,
hogy emlékét magamba temessem
holtéletet élve örökre elrejtsem
vértelen szívem hűs boltozatába,
megőrizni őt és elhagyni magam.

Baranyi Ferenc - Tanítás a szerelemről

Pethes Máriának

Bolygók robbanhatnak szét,
összekuszálódhat
a világmindenség évmilliárdos rendje,
de a „primo amore”,
– az elsődleges, az ősszerelem –
lebegni fog
az elnéptelenedett világűrben is,
mint az Úr lelke a vizek felett.

És ha moccanó életet észlel
bárhol az univerzumban:
azonnal beleköltözik,
mert a halhatatlan szerelem
csakis halandók izzó tavaszában
hajthat virágot, csodaszépet.

Ám ehhez az kell,
hogy újra halandók legyünk,
nem pedig gépek.

Így vetve véget rosszkedvünk telének.

Harcos Katalin - Nem tudom...

Nem tudom mi ez... talán még szerelem...
vagy csak a vágyam incselkedik velem?
de tudva, hogy nem adsz már semmit nekem
betölti mégis lényed az életem.

Nem tudom meddig tart, hogy csak rád vágyok,
bár nem kellenek kegyes hazugságok
értve, hogy rád már rég hiába várok
álmomban mégis csak érted kiáltok.

Nem tudom még miért kínlódom érted
amikor szerelmem soha sem kérted,
játékod voltam csak, csöppnyi igézet,
de soha nem életre szóló végzet.

Nem tudom mi... de jó, hogy megadatott.
Feledhetetlenné tette a napot,
és úgy hatja át a mát és holnapot,
hogy tudom: vissza már te sem hozhatod,
szépsége mégis örökre megfogott.

Csatári Éva Edua - Ha majd egyszer megérint...

Ha majd egyszer megérint az igaz szerelem,
A szemedre nem jön álom,
mert ő nincs már veled,
Könnytől ázik majd a párnád,
elég volna hogyha láttnád,
de vágyaidat nemérheted el.
Évek telnek,napok mulnak,
de az álom megmarad,
Szüntelenül keresed majd azt a másikat.
Kicsit megállsz, felébredsz majd,
de többet nem tehetsz
ne kergesd az álmaidat
mert Övé nem lehetsz!

Bella István - Nélküled

Nélküled leleassul a szívem
Nélküled nem ismerek magamra
Nélküled csak nézek magamra
tűnődök, honnan ismerem.

Nélküled nem is én vagyok
csak valaki lézeng helyemben
ki voltam, - lakhelye ismeretlen
másik földrészre távozott.

Devecseri Gábor - Levél

Szárny nélkül is száll a szó,
száj nélkül is szól a szív;
szép zenéje altató:
boldog álmodásra hív

Drága, hozzád és feléd;
fagy ha tép, ha csíp a dér,
arcod édessége véd,
nyári hőnél többet ér.

Ó, napom, napon derülj,
így éld életed,
minden percnek úgy örülj,
ahogy én neked.

Bozzay Margit - Szeretnék életed utolsó asszonya lenni...

Szeretnék életed utolsó asszonya lenni...
Utolsó szivárvány ég és föld között,
Utolsó álom, amit lázas aggyal álmodsz,
Utolsó angyal az életed fölött...

Szeretnék életed utolsó asszonya lenni...
Utolsó tűz, amit remegve lángra gyújtasz,
Utolsó sziget, amelyben kiköt a tarka gálya,
Utolsó rózsa, amit életedre hullatsz...

Szeretnék életed utolsó asszonya lenni...
Utolsó, aki nem volt sohase még,
Utolsó, akire elborultan nézel,
Utolsó, aki egyben: a Kezdet és a Vég...

Szeretnék életed utolsó asszonya lenni...
Utolsó, aki tűzesőt permetez le rád,
Utolsó, aki szédülten repül veled az égig,
Utolsó... akire... lezuhan a szád.

Ady Endre - A te melegséged

Miért próbál kép vagy szobor
Lelkemből kilopni téged
Elevenek vagy hidegek:
Ki tudja nekem adni még
A te egyetlen melegséged?

Minden csókomban meghalok
S ajkaidon kelek újra,
Asszony-szirokkó száz jöhet:
Sorvasztó, édes melegét
Én reám már hiába fújja.

Halottak és elevenek
Hiába hűtnének téged,
Nincs más meleg, mint a tied.
Ki tudja nekem adni még
A te egyetlen melegséged?

Arany-Tóth Katalin - Szerettelek volna

Szerettelek volna úgy szeretni Téged,
mint ahogy a szellő öleli a rétet.
Lágy fuvallatával simítja a fűszálat,
szelíd dallamával ringatja a fákat.

Szerettelek volna álmaimba vinni,
édes ábrándokkal a csodákban hinni.
Titkok italával bódultan alélni,
heves ölelésben magammal ragadni.

Valóságnak árnya szívemnek ármánya,
éles szóval ébreszt elmémnek kormánya.
Hiába a szép szó, hiába a könnyek,
lelked bánatában én vagyok a könnycsepp.

Szerettelek volna magamhoz ölelni,
messzire vagy, messze, nem tudok mit tenni.
Elhallgat a szellő, jégesőben ázom,
Vihar szele rám ront, ölelj át, úgy fázom!

Mondd, hogy elringatnál,
mondd, hogy ez nem álom!
Mondd, hogy hűvös szavad
lehetne még bársony...

Ölelj át, úgy fázom...

Baranyi Ferenc - Alkonyati zsoltár

Harangszó a te szerelmed, égre száll a hangja,
ha elhal zengése bennem, mi szólít magasba?

Szilaj mén a te szerelmed, messze földre vágtat,
fáradt lábam nem követhet, nem futhat utánad.

Fogoly lesz a megkötött ló, amíg el nem oldom,
fogyó csókom laza béklyó, nem léssz tőle foglyom.

Ám karom még pányvahurok, kezessé tesz téged,
rabbá mégsem igázlak, ha ölellek.

Csak védlek.

Ady Endre - A fehér csönd

Karollak, vonlak s mégsem érlek el,
Itt a fehér csönd, a fehér lepel.
Nem volt ilyen nagy csönd még soha tán,
Sikolts belé, mert mindjárt elveszünk,
Állunk és várunk, csüggedt a kezünk
A csókok és könnyek alkonyatán.
Sikoltva, marva bukjék rám fejed
S én tépem durván bársony-testedet.
Nagyon is sima, illatos hajad,
Zilálva, tépve verje arcomat.
Fehér nyakad most nagyon is fehér,
Vas-ujjaim közt fesse kékre vér.
Ragadjon gyilkot fehér, kis kezed:
Megállt az élet, nincsen több sora,
Nincs kínja, csókja, könnye, mámora,
Jaj, mindjárt minden, minden elveszett.
Fehér ördög-lepel hullott miránk,
Fehér és csöndes lesz már a világ,
Átkozlak, téplek, marlak szilajon,
Átkozz, tépj, marj és sikolts, akarom.
Megöl a csend, ez a fehér lepel:
Űzz el magadtól, vagy én űzlek el.

Csurai Zsófia - vázlat nyolc sorra

  
tudod ami lehetne
néha jobban fáj
annál ami nincs
és azt hiszem
csupán a hiány gazdagsága
hogy ilyen formában létezel

vajon mindig ennyire nehéz
tudni a holnapot?

Tass Árpád - Leánykérés

Virág lennél szirmok nélkül
Nyári hajnal harmat nélkül
S csak fél élet nélkülem
Hagyj el mindent jer velem

Hajó lennél árbóc nélkül
Nyári mező pipacs nélkül
Álmod szürke nélkülem
Hagyj el mindent jer velem

Erdő lennél madár nélkül
Nyáréj csillaghullás nélkül
Partravetett hal nélkülem
Hagyj el mindent jer velem

Galamb lennél párja nélkül
Nyári alkony titkok nélkül
Egyszer fogd meg a kezem
S hagyj el mindent jer velem  

Nagy Ilona - Úgy kéne szeretni…

Egyszer mindenkinek úgy kéne szeretni,úgy kéne szeretni
mint alkonyát a Föld, forrását a tó,
tisztán, nem hazudva, odaadón tenni –
ne válhasson soha hamissá a jó,

gyengéden, mint a fény simítja a földet
szerényen virágzó dombok oldalán,
égve, ahogy tűzcsók fellegekbe törhet,
s elhamvadni benne, mint a gyertyaláng,

őrülten, miként szél csavarja a fákat,
gondolkodás nélkül, ahogy tép a szó,
várni nappalokat, vágyni éjszakákat,
amíg édes vizét viszi a folyó,

sosem félni a mát, akarni holnapot,
épp csak egymásért, önzetlenül – lenni
lélek-csupaszon – mert önmagad adhatod:
legalább egyszer úgy kéne szeretni…

Bíbor Kata - Neked

Tőled szépülök szédülök szárnyalok
Belőled merítek építek táplálok
Benned bízok találok maradok
Nálad keresek sírok hallgatok
Utánad epedek sóhajtok vágyódok
Veled ébredek nevetek álmodok
Miattad dalolok remélek létezek
Téged akarlak ölellek érezlek
Érted lázadok hazudok harcolok
Hozzád rohanok bújok tartozok
Neked, csak neked adom magam!

Csatári Éva Edua - Elmentél....

Elmentél, magamra hagytál,
A forró vággyal,mit bennem gyújtottál.
Merengve néztem utánad a sötétbe,
Millió fájdalom lüktetett szivemben.
Perzselt, égette lelkemet,
Izzó láva lepte bánatos testemet.
Hiányzol,szenvedek iszonyú magányban, most itt vagyok egyedül,vergődöm ágyamban.
Gondolatom kusza erdelyében,
Bánatomban vad szenvedélyben.
Légzésem felgyorsult, a veriték kivert,
Képzelet szárnyán repülök,nélküled is veled.

Káli László - Legyél nekem

Legyél nekem. Látod, két egyszerű szó fekszik
egymás mellett békésen. Sorok között akár
... észrevétlen el is bújnak, elszaladsz felettük,
s e két szó így nem jelent többet, csak magányt...
.
Legyél nekem fény, mely vezet, legyél utamon
gránit kövezet! Félelmemben biztató szó,
perzselő hőségben hűsítő tó! Félelmemben
nyugtató ölelés, ajkamra szelídült forró csók!
Legyél nekem rügyfakasztó, virágos tavaszom!
Légy perzselő nyaram, aranyba öltözött őszöm,
s ha jéghideg kezét vállamra teszi majd a tél,
akkor az legyél, kinek utolsó csókját megőrzöm.
Legyél nekem a minden a semmi határán túl!
Az legyél, aki sosem voltál még senkinek sem,
és nekem sem volt más! De oly mindegy már,
mi leszel, és miként, csak legyél nekem, velem.
Legyél nekem, mert nincs a Földön senki, aki
elviselne engem jóban, rosszban, mindhalálig
szerelemben. De Te! És csak Te, senki más:
legyél születésem, és gyönyörű szemfedelem.
Legyél nekem! Miként a földön, a mennyben is
a mindennapi kenyerem, és mint miképpen
én leszek Neked a könnycsepp, mely örömben,
bánatban csillog szemed sarkában, s hiánya éget.
Legyél nekem a dal a csendben! Legyél szó,
a kimondhatatlanságig megvakult egyetlen
valóságban! Nem. Esküszöm, Már nem kérlek!
Már könyörgöm: Bárhogy, csak legyél nekem!

Heiner Ágnes - Szerelmes szív

Dobban, hevesen dobban a szerelmes szív
Kezed fogja, s mégis odabenn, benn sír...
Boldog, nagyon boldog, hogy arcod tőle mosolygós
Ajkad csókolja, s mégis fél ez tán az utolsó...

Ölel, szorosan ölel a szerelmes szív
Kezed fogja, s mégis érzi legbelül, belül a kínt...
Simogatja lelked, telnek-múlnak a percek,
S csak némán suttogja neked: szeretlek...

Szabolcsi Zsóka - Szeretnék ott lenni,...

Szeretnék ott lenni, ahol te vagy,
kisimítani arcodból a ráncokat,
letörölni szemedből a könnyed,
hinni, hogy velem együtt könnyebb.

Nem akarok lemerülni, mégis hív a tenger,
nem akarok felrepülni, mégis hív az ég.
Nem akarok álmodni, de esendő az ember,
nem akarok semmit, és semmi nem elég.

Nem tudom, mit is akarok,
várlak, s közben majd meghalok...

Balázs László: Ha majd átölelsz...

   
Ha majd átölelsz
És én átölellek...
Akkor,
A világtól
Nagyon távol
Egy ölelésnyi térben
Szememmel szemednek
Kezemmel kezednek
Hadd mondjam
Először én...
Mert ezért születtem
Tanultam beszélni
Csak ezért tudtam
Remélni.
Kérlek, engedd meg
Először hadd mondjam én...
Szeretlek.

Lőrincz L.Anna - Szeretlek

- csak így egyszerűen...
Oly természetes szerelemmel,
ahogy a hóvirág szirmait
kacéran bontogatja a februári nap,
s a telet elzavarja a tavasz.

Ki kényszeríthetné a sejteket arra,
hogy ne osztódjanak,
s többé ne érezzem érintésed
nyomán a dallamot, melyet
bennem játszanak?
Elmondhatnám, ha volnának szavak,
hogy ölelő két karodban
olyan a csend, hogy
csak a gondolataink suttognak.
Kiálthatnám, hogy mindenki hallja meg,
milyen az, mikor röpít egy érzés,
mint tollpihét elragadó fergeteg,
milyen az, mikor melletted ébredek,
s végtelen kékség tölti be a lelkem...

Két szemem íriszedben fürdik,
s veled zuhan a csillogó mélybe.

Szeretlek
- csak így egyszerűen...

Millei Lajos: Vigyázok Rád

Kifésülöm az életedből a tegnapok fájdalmát, vigyazok rad
konok-hegyű tűmmel megfoltozom,
vigaszcérnával összevarrom szakadt lélekruhád.
Jövőízű tiszta vízben áztatom napokon át,
hogy elvegye a múltad sókönnyes, megkeserült,
remény-nélküli, dohos szagát.
Majd életféltő két kezemmel kimosom én,
s míg mosolyhabok énekelnek a víz tetején,
a szivárványszínű mosóporom varázslását
már nem szennyezi be kívülről érkező vád,
mert fénylő hitem erejével vigyázok Rád.
Megszáradni napfonatú kötélre rakom,
s míg létem szele óvón csókolja jövődet
a bársonyba bújt esti alkonyon,
én párás szemű vasalóval várom a száradást,
és kigőzölöm életedet. Nem lesz több szakadás.
Kisvirágú szép szirmokkal díszítem ruhád,
és irigykedhet akkor a gonosz külvilág,
mert igaz-élű mosolyra ébred majd a szád,
hisz melletted leszek mindig, s úgy vigyázok Rád.

Lőrinczi L. Anna: Vallomás

Amikor a magány, szívem tépve húsomba vájt
Amikor karmával szaggatta jég-álmaim a vágy.
Amikor égett erdő üszkös romja volt az élet
Amikor a csillagok is elbújtak a szurok sűrű éjben.

Akkor...

Talán, csak apró szikra volt, mely ébredésre várt,
Talán egy szellő volt, mely lassan fergeteggé vált?
Talán egy patak volt mit tavasszal felduzzaszt az ár,
Talán mert Te voltál Az... ki hozzám sodródtál?

Igen...

Mint a dagály, ki csendben űzi a lopakodó tengert,
Mint tavaszi napsugár, mely új életre serkent!
Mint ahogy hajnalban hasad az ég, aranyszínű fénye...
Mint a lassú lávafolyam mindent felemésztő hője.

Úgy áradt bennem a Szerelem

Tudnod kell, hogy derűs hajnalt, szemed fénye hozott,
Tudnod kell, hogy mosolyodtól a matt is újra ragyog.
Tudnod kell, hogy nevetésed ma a legszebb muzsika,
Tudnod kell, hogy ölelésed nélkül lét sem lenne ma.

Egyed Emese - A liliomokért...

Ha vártalak (és sokszor vártalak),
könnyű volt testem-telkem, mint a hab,
az idő boldog csöndbe öltözött,
liliom sarjadt égett nád között;

a vágy harangszavú hullámait
körbezengette, átszakadt a híd,
áradt a víz, omlottak kőfalak,
és zakatolt az ábrándok alatt

a vér körpályás, élő rendszere;
váltóját későn állította be:
föl-le száguldó lélegzet-csapat
jelezte jöttödet, nyugalmamat -.

Már a medrébe minden visszatért.
Fohászkodjunk a liliomokért:
nekünk bomlottak sugaras és vad
pillanatokban, amíg vártalak.

Jószay Magdolna - Elvitted magaddal

Hiányod űrt hagyott bennem,
elvitted magaddal a szívem.
Őrizd meg, vigyázz rá,
ha szomorú, nevess rá,
ha kell, akkor védd meg,
ha reszket, dédelgesd,
ha fázik, melengesd,
ha futna, ne engedd,
ha érted dobban, szeresd!

Segíts, hogy tovább éltesse
létünk tiszta szép örömét,
fényeket sugárzó perceit,
összefonódó kezeink
halvány tűzmelegét…
s legyen erőnk tovább vinni
esendő szerelmünket
akár a „túlsó partra” is.

Nagy István Attila - Szimfónia

Hiányoztál.
Mindenütt kerestelek.
A fák mögött, a felhők haragjában.
A szemlehunyás ólmos fáradtsága
eltakart.
Pedig milyen jó lett volna,
ha a hangodba burkolózom,
s megtelik zenével a lelkem,
szimfónia zeng, ha rád
gondolok.