Balázs-Danó Tímea - Ki nem mondott szavak

A szerelem
napláva kitörés
holtbolygó tündöklés
sötétkék tejút-éj
mélybarna szenvedély
érintésben üzent vallomás
villámló, halk látomás
az úton kristályharmat
jégeső a tűzpataknak
gyötrelem-kötelék
vörös szappanbuborék
pezsgőfüst, bíborfény
dalba zárt titkos kéj
illatszél tavasszal
egy tekintet - szavakkal

A szerelem
a Te "igen"-ed, a Te "nem"-ed
a Te illatod, a Te kezed
a Te bőröd, a Te hajad
a Te hangod, a Te szavad
a Te arcod, a Te szemed
a Te csókod, a Te szíved

A szerelem az, ami bennem vagy.
Szerelem egy van csak. Egy.
De az mind... Te vagy!

Kovács Daniela - Áldom a sorsot

Köszönöm te Édes, Büszke, Drága,
hogy emlékeinket nem tiportad szét,
hanem mint magvat a barnuló barázda
óvod múltunk minden becses percét.

Köszönöm, hogy legigazabb voltam,
és legszentebb asszonyaid között,
s hogy magam ácsolta gyalázatomban
lehettem kevés, ám tiszta örömöd.

Köszönöm, hogy nem büntetsz utálva,
mert szépbe szőtt hited derékba törött.
Ha ringattalak álom-babonákba,
magam is hittem, a boldogság örök.

S végül áldom a sorsot, mert kegyes,
hisz ragyoghattam lét-eged felett,
s bár sokan mondták, hogy nem érdemes,
csökönyös önkénnyel szerethettelek.

Harcos Katalin - Úgy szeress...

Nézz rám, Kedves! Szemed csak rám nevessen!
Úgy nevess, hogy bánat-köntösöm levessem!
Úgy, mintha búmat örökre elvehetnéd...

Add a szád, kérlek! A csókjaidra vágyom.
Úgy csókolj, hogy lélegzetem is elálljon!
Úgy, mintha ezt soha többé nem tehetnéd...

Nyújtsd a kezed! Ölelj szorosan magadhoz!
Úgy ölelj, hogy felrepíts a csillagokhoz!
Úgy, mintha többé karodba nem vehetnél...

Érints meg! Perzselje bőrömet a kezed!
Úgy szeress most, ahogy szeretni csak lehet!
Úgy, mintha senki mást soha nem szeretnél...

Beke Sándor - Vallomás…

Vannak dolgok,
amiket nem mondhatok el.
Vannak dolgok,
amiket csak érzek.
Vannak dolgok,
amik szívembe szorultak,
mert félek
kimondani őket.
Mégis
erőt veszek magamon
és elmondom neked:
Te jelented számomra
a mindenséget.

Nagy Ilona - Elengedtelek

Elengedtelek...
mint fényt a csillagok,
s nem tudlak követni, mert erőm elhagyott.
Úgy engedtelek el...
mint csend a sóhajom,
könnyekbe fojtottan, tűzpiros hajnalon.
Elengedtelek...
mint ma a tegnapot,
tulipán a szirmát, mit porba hullatott.
Úgy engedetelek el...
mint levele a fát,
alája terítve szeretet paplanát.
Elengedtelek...
mint árnyék a Napot,
nehogy eltakarja, inkább utat hagyott.
Úgy engedtelek el...
mint csodás pillanat,
magamba zárva, mint ládikát a lakat.
Elengedtelek...
mint éjszakát a csend,
hogy elgurult gyöngyként csillogjon a rend.
Kérlek hát ne félj...!
van még ki Rád vigyáz,
hiszen csak én engedtelek el... senki más.

Ady Endre - Mert engem szeretsz

Áldott csodáknak
Tükre a szemed,
Mert engem nézett.
Te vagy a bölcse,
Mesterasszonya
Az ölelésnek.
Áldott ezerszer
Az asszonyságod,
Mert engem nézett,
Mert engem látott.
S mert nagyon szeretsz:
Nagyon szeretlek
S mert engem szeretsz:
Te vagy az Asszony,
Te vagy a legszebb.

Garai Gábor - Nincs már...

Nincs már bennem indulat ellened,
se érted, végre minden véget ért;
se jót, se rosszat többé nem teszek
a kedvedért.

Tömény füstköddé vált a szerelem,
bemocskolja nyoma az ablakot;
többé már tegnapod se kémlelem,
se holnapod.

Kezem selymes vadgesztenyét simít,
hogy feledje kétéltű kebledet;
se - hús - se - hal emléked émelyít,
rekeszizmom remeg.

Átkelek inkább ködlő hegyeken,
mint a te áttetsző titkaidon;
már nem varázslat borzong szívemen -
hideg iszony.

Garai Gábor - Ha csak emléked...

Ha csak emléked látogat meg,
nem ülhet le mellém az ágyra;
tükörképed az, s bár lobot vet,
meg nem ölel, nincs keze-lába.
Ha te magad jössz, nézlek egyre:
mért nem gyújtod ki volt varázsod?
végleg a sorsodhoz szögezve
fognék csak tőled újra lángot?
Közben a meghitt perc is elhagy,
s nem tudlak megragadni; hát csak
elmondom: az egyetlenem vagy,
s reménytelenül elbocsátlak.

Zimonyi Zita - Beteljesülés

Forgószél volt: ölelt a beteljesülés,
felkapott, vitt szerelmes örömösvényre,
röpített szivárvány szálú képzelődés:
lettem szájhoz szorított csurranó bögre,
szirmot nyitó, bibét nyújtó telt kikerics,
ágon himbálózó napfényfürtös háló,
folyóból felhőbe futó piros kavics,
s ölelt a beteljesülés: bezárt kagyló, -
rézsútos tengelyéből kimozdult a föld,
hócsillagként forró testedre olvadtam,
s lett a naplombot hullató lét örökzöld:
esőcsepp-arcommal szemedre csorogtam, -
kettőnk egébe dobott libidolabda:
előttem villódzó vérvörös karika.

Demeter Attila - Téged kereslek

Téged kereslek minden dalban,
lágyan hullámzó nagy sóhajban,
megváltást hozó napsütésben,
esőben, szivárványfényben.

Téged kereslek fűben, fában,
az édesanyák mosolyában
Téged — a gyilkos szenvedélyben,
titkos, kéjjel telt ölelésben.

Téged kereslek minden Mában,
izzó, fájdalmas ragyogásban,
minden árnyékban, minden kékben,
forrásban, hegyi tó vizében.

Téged kereslek minden lázban,
életben, szívdobbanásban,
szavakban, mondatban és képen,
Téged — a kora ébredésben,

Csendben vagy könyörtelen zajban —
Téged kereslek — önmagamban.

Juhász Gyula - Könyvek és könnyek

A könyvek boldog városában éltem,
Hol gót eszmék, görög romok,
Reneszánsz kupolák, rokokó csarnokok
Rejtettek el biztatva és kevélyen.

Nagy voltam én és törpe e világban,
Enyém volt minden korok vigasza,
A nagy világ, a kis haza,
Enyém volt asztalon és ágyban.

De egyszer útam innen kifelé vitt,
Az élet szele örökre elszédít,
Azóta véres és rózsás nyomon járok,

Enyémek az új arcok és új álmok,
Enyém a könny, láz, gond és szerelem
S könyvek igazát seholsem lelem!

Hámori István Péter - Eztán már így...

Próbálom elmondani azt,
hogy csordultig veled a szívem.
Szép szemed fénye megriaszt,
apró darabbá törik minden

előre elkészített szó,
kiszámított, kerek és pontos
szöveg. Íriszed tiszta tó.
A létezésed ténye fontos.

Mondanám én a mondatot,
megfelelvén a nagy szerepnek.
Hűtlen a hangom, hallgatok.
Nézlek. Eztán már így szeretlek!

Gát István - Maradj velem

Maradj velem, ha utcák vadonában,
nyüzsgő tömegben társtalan bolyongok
és összefog mindenki ellenem,
bűn buktatóin ne botoljék lábam,
védőn, mint vándort ráboruló lombok,
takarj be s fordítsd befelé szemem.

Maradj velem s kísértetes magányom
rémségeit rámzúdulni ne engedd,
nincs hajladozóbb nádszál kívülem
s ha lelkem tépelődve sok talányon
testem törékeny cserépben szenved:
szép szavaira nyisd meg a fülem.

Maradj velem, ha uttalan utakra
terel a képzelet vad vágtatása,
ha nyugtalan szív tétován vezet
s kalandok fényei után kutatva
nyugalma sirját esztelenül ássa:
tedd homlokomra hűsítő kezed.

Maradj velem, ha elragadna lázam,
fékezz, ha vérem és vágyam csihol még,
sötétre szürkit már az alkonyat,
mind mélyebbre kell magam alázzam
s ha rossz ritmusra hamisan dalolnék:
te szólj helyettem s vedd el hangomat.

Maradj velem, ha éj sötétűl kinn-benn
és benne elmerűl és semmivé lesz
dal, ifjúság, barátság, szerelem,
ha mindent elhagyok és elhagy minden:
örök szépségre s ifjúságra élessz
s maradj örökre Te, csak Te velem.

William Shakespeare - XXXV. szonett

Bármit tettél, ne bánkódj: tüske van
A rózsán, ezüst forrásban iszap;
Nap s hold elé felhő és árny suhan,
S rút rák él a bimbó selyme alatt.

Mind tévedünk; én is, mert képbe zárom
S így oldozom önkényed tetteit,
S magam rontva vétkedet magyarázom,
S túlzott mentéssel túlzom bűneid:

Érzelmezem érzékiségedet
( Az ügyész véd ): szívem ím pörbe száll
szívemmel, mert szerelem s gyűlölet
Benne oly polgárháborúban áll,

Hogy kényszerére keserű bajomnak
Cinkosa vagyok édes tolvajomnak.


(Szabó Lőrinc fordítása)

Ligeti Éva - Holdfogyatkozás

Odakinn holdfogyatkozás van
Bár sosem hittem a csodákban
De mégis, mintha arcod látnám
Ha nyúlnék érte, megtalálnám

Hiányod régen rágja lelkem
Magányom, lám, hiába rejtem
Rám tör a kétség, mi lesz velem
Ha nem talál rám a szerelem

Ezüstös szálon futnak napok
Liliom-fehérben maradok
Csak illatom jelzi, hogy élek
Mégis csak várok, s remélek

Egy régi dalt dúdolok halkan
Csak a Hold pislákol zavartan
Fátyolos felhő mögé bújik
Miközben az idő, hogy múlik

Estébe hanyatlik az emlék
És mintha öledbe temetnél
Fakuló fagyöngyként ébredek
Ne búcsúzz, ne mondd, hogy ég veled!

Éles Attila - ha veled vagyok

... ha veled vagyok

Megváltozom, mikor veled vagyok.
Eltűnnek a gond szántotta nyomok,
mint tenger az éjjeli szélcsendben,
megnyugszik, kisimul zavart lelkem.

Ha veled vagyok, minden másképp van.
A vén tölgy messziről int boldogan,
régi ismerősként köszönt minket,
mert törzsébe véstük a nevünket.

Olyan más vagyok, ha együtt vagyunk,
virágillatúvá lesz a napunk.
Mindegy merre járunk, én azt érzem,
ketten andalgunk egy pipacsréten.

Mikor velem vagy, az annyira jó,
feledni tudom, hogy esik a hó.
A percek peregnek, mint dobütés,
nekem mégis mind csupa napsütés.

Mikor ketten vagyunk, nincs jobb annál,
belehalnék, ha végleg elhagynál.
Néha nem tudom mit is akarok,
szeretem magam, ha veled vagyok.

Tamás Menyhért - Már mindennap

Nyárba-szédülő fák terhével
zuhant közénk a szerelem;
végighorzsolta halántékom,
vér serkent a kezeden.
Már mindennap így várnak ránk a
kisebesedett éjjelek,
rejtőzhetsz a hold mögé, kőbe,
mindenütt rád lelek.
Egymásra villanó szemünktől
robbanak fel a hajnalok,
sugár-mosolyod záporában
kitakart arcú ég vagyok.

B. Huszta Irén - Álmodj velem

Olyan szép ez az álom
Ne ébredj fel!
Hagyj kicsit álmodni! Most
Ne ébressz fel!
Könnyű angyalszárnyakon
Repülök én,
Körülölelsz, s megszűnik
Idő és tér.

Érzem veled egy vagyok,
Mint te velem
Fényedben feloldódom
Könnyű leszek,
Eltűnik minden fájdalom,
Minden remény,
Minden vágy kielégül, míg
Miénk a fény.

Pilleszárnyú kis álom,
Ne hagyj ma el!
Jó lenne beléd halnom -
Ne engedj el!
Életem halál, az álmom
A tiszta lét
Egysége, melyben izzik, mint
Alkonyi ég

Nyárvégi napnyugtakor -
Isten fénye
És nem hasonlítható
Szeretése.
Fogd kezem, s hagyd érezni,
Ne kelljen még
Az egyedül-létbe halnom
Egy kéz elég!

Őri István - Ha szerelmed rabja vagy

Ha szerelmed rabja vagy
akkor már nem vagy olyan szabad
bár hiszed: tiéd a világ
oda mész, ahova akarsz
mert nem kell sehova menni
csak Vele lenni
ha szerelmed rabja vagy
lám, mégis milyen szabad vagy
mert neked Ő a világ
bejárhatod egy perc alatt.

Szakáli Anna - Veled

Csendes napok álmodása
vált valóra,
méz ízű bor nem édesebb,
mint szerelmed édes csókja.

Érzem véred tomboló
lüktetését,
testem szemérmes szelídség,
hordozza titkok üzenetét.

Szemed mosolyában fürdök
epekedve,
testem takarnám, lázasan
meg-megremegve.

Titkok tudója, előtted
félénken állok,
s gyengéd ölelésedben
semmivé válok.