2011. október 14., péntek

Komáromi János - ...a neveddel alszom el


amikor fáradt utam
Napot kísérve véget ér
párnámba rejtem
elgyötört arcomat
karjaim a semmit ölelik
csendben ringatom el
árva magamat és
...a neveddel alszom el

üres utcákon bolyonganak
elárvult érzéseim
minden kapu zárva
hiába dörömböl
magára maradt szívem
csak a kongó visszhang
felel és végül
...a neveddel alszom el

havas hegycsúcsokon
gyönyörű szikrák csillannak
a fény hideg táncot jár
mindent elborít
a hófehér magány
épp ilyen üres a szobám
ahol egyedül kuporgok és
...a neveddel alszom el

zárt szemhéjjak mögött
a csend ül ünnepet
szivárvány-köröket ír
a sötétbe az álom
nappali szavaim az imént
itt zsongtak még
de most egyiket sem találom és
...a neveddel alszom el

csodás képek billennek át
az érzékelés peremén
még éber létem dobog bennem
való világom még fogva tart
de enged már a rációból font kötél
oszlik már a lehet, a nem lehet
tudatom függ egy pókhálófonálon és
...a neveddel alszom el

az éjszaka tengere ringat,
ölel, átkarol, hajamba túr
fülembe súgja
lágyan csobbanó vágy-dalát
csókokat küldenek álmaim
már messze visznek nyugtalan útjaim
még hangtalan motyogok és
...a neveddel alszom el

hányszor lesz még, hogy
furcsa-holdas éjszakán
ajkamon sóvár szavak fakadnak
sóhajaim nekiütődnek a falaknak
és a takaró alatt vacogó testtel
önmagamba görbült szeretettel
magányos éjjel, helyetted
...a neveddel alszom el

2011. október 13., csütörtök

Szakáli Anna - Ott leszek...


Ott leszek én fenn a hegy tetején,
sólyom-röptű selymes suhogásban,
ott szerettük egymást az elején,
édes gyönyör futó sóhajában...

Ott leszek, ha az orgona nyílik,
bújok hozzád esdeklő-szelíden,
álmaimmal fénylő hajnal játszik,
szemem villan szerelem tüzében.

Ott leszek én, visz hozzád a vágyam,
szemedből fakadó ragyogásban
élek, hol a fenyves ringat lágyan,
fák közt futó napfény sugarában.

Ott leszek, ha te is ott, mint régen,
egy bársonyos, holdsugaras éjen,
ott leszünk mi akkor, mind a ketten,
időfonta egy testben, lélekben.

2011. október 12., szerda

Erdélyi József - Titok


Fülembe cseng, míg élek
marasztaló szavad
bár mindig ott lehetnék
Kedves, ahol Te vagy.

Ki vagy? Nem tudja senki,
elég, ha Te meg én.
Maradjon e titok gyöngy
a tenger fenekén.

Ki vagy? Ne tudja senki
elég, ha én tudom,
hogy szeretlek, magamban
le nem tagadhatom.

Tudja gyöngyét a tenger
és csillagát az ég.
Tudja titkát az ember
s legyen neki elég.

Ne tudd Te se, csak érezd,
hogy szeret valaki.
Aki a nagyvilágot csupán
csak Teérted szereti.

2011. október 11., kedd

Harcos Katalin - Várlak


Ha lélegzem sóhajod bennem száll
ha mozdulok, veled mozdul karom
ha dúdolok énbennem dalolsz már
ha alszom,álmom veled álmodom
ha szólítsz, válaszom, szívedben szól
ha kérsz, megadom mielőtt kéred
ha hívnál, ott volnék, tudod te jól
hogy vágyad legyek, napod és éjed.
Ha vársz s az idő áll vigasztalan
mindig ott lennék ahol te várnál
és míg várlak,a múló napokkal
végül mindig énhozzám találnál...

2011. október 10., hétfő

Dsida Jenő - Az én kérésem


Az ábrándok, mik itt élnek szívemben,
Immár tudom, hogy nem maradnak itt,
Minden, ami szép, gyorsan tovalebben, –
Az élet erre lassan megtanít.

Mert mi az élet? Percek rohanása;
Fagyos viharként száguld mindenik,
Mögöttük sír a kertek pusztulása,
S a rózsabokrot földig letörik.

Illatos szirmok, zöldelő levélkék!…
A vihar szárnyán mindez elrepül,
Aztán ragyoghat, nevethet a kék ég:
Ott áll a kert siváran, egyedül.

Én sem számítok semmi kegyelemre,
Én felettem is végigzúg a szél,
Lelkemnek alvó, rózsaszirmos kertje
Jobban megvédve nincs a többinél.

Én készen állok minden fájdalomra,
Nem hall ajkamról senki sem panaszt,
De most szívemnek még egy vágya volna.
S ha jó az Isten, meghallgatja azt:

Ne vágtassanak szegény rózsakerten
Az összes szelek, mind, egyszerre át,
Ne várjon rájok elfásulva lelkem,
Ne törjenek le minden rózsafát;

Tépjék szirmait egyenként le, lassan;
Mind külön fájjon, sajogjon nekem,
És mindegyiket nagyon megsirassam
És minden könnyem egy-egy dal legyen.

2011. október 9., vasárnap

Ligeti Éva - Veled


mintha egy szigeten lennénk
elszigetelve egymástól
leszakított falevekként
sodródva, s mint a hegy, fástól
kiemelkedve valahol
látó közelbe kerülnénk
hol fény, árnyékot darabol
száz szilánkként elmerülnénk
folyóba mártott képeken
hullámtól torzuló mosoly
ahogy átsuhan éveken
magába nézve is komoly
minden perc, újabb kihívás
a játszmát Te is kedveled
az alkonyat, már kicsit más
meghitt csendben várok veled

2011. október 8., szombat

Káli László - Úgy ölelj


Úgy ölelj! Mint halott gyermekét az anyja,
ki még nem hiszi, hogy a két karja
csak drága halottját tartja.
Úgy ölelj! Mintha bármelyik pillanatban
az Élet ujjaink közül messzire szaladna,
s a Vég magával ragadna.
Úgy ölelj! Ahogy még senkit nem öleltél,
ahogy még senkit nem szerettél,
és senkit nem szeretnél,
úgy ölelj!

2011. október 7., péntek

Pogány Zoltán - Ha legközelebb szólsz


Ha legközelebb szólsz
ajkadra öltöm vágyam
felruházom nyelved
szóvirágos ágyban
paplant is húzok rá
melegedjen meg benne
minden apró szavad
mintha szavam lenne:
hogy mennyire szeretlek...

Ha legközelebb szólsz
megfürdök dallamában
szólamodba dőlök
mély sóhajjá váltan
úgy szólok majd vissza
mint kit mézbe forgatnak
mézes-mázos hangon
igémmé fogadlak:
hogy mennyire szeretlek...

Ha legközelebb szólsz
mást többé meg sem hallok
másnak ajakáról
bármilyen szó csillog
csak a Te szavaddal
mondhatom el még szebben
mit képtelen voltam
ebben az egy versben:
hogy mennyire szeretlek...

2011. október 6., csütörtök

Hámori István Péter - Ki hozza vissza?


Nagy László kérdésére

A szerelem már odaát van,
őhozzá méltó palotában.
Leselkedik a folyó medre,
az evickélő szeretetre.
Az önzetlenség gépe parkol,
átinteget a túlsó partról.
A hűségnek is van ott szállás,
mellette áll a megbocsátás.
A megértés éppen most röppen,
gyülekeznek ott egyre többen.
Sok jó szívünk, ázik és átfagy,
s mióta Te is odaát vagy,
fogyó szavunkra más se rebben,
többen vagytok, s mi kevesebben.
Nincsen már bölcs se, kit kifosszak,
itt maradtak a szűzi rosszak,
nyüzsögve torlódó sorokban.
Ami nekünk kell, nálatok van.
Aki merész, bennetek hisz ma,
a szerelmet ki hozza vissza,
s mindazokra ki kötöz múltat,
akik már úszni nem tanultak?

2011. október 5., szerda

Szakáli Anna - Menedék


Áradok, apadok közeledben,
mint tenger zúgó árja,
hozzád s tőled csapódik
létem marasztaló ingoványa.

Repülnék, szállnék, nyilak zuhognak;
mögéd bújok, hát védj meg,
egyetlen bástyám te vagy,
erős szikla, óvó menedéknek.
Szavaim melegét lábaidhoz,
mint trónus elé drága
könnyekből vert aranyat,
hordom ezernyi fénylő gúlába
a kedves, simogató szavakat.

2011. október 4., kedd

Kovács Daniela - Szobám magányában


A faggató alkony magához ölel
és simogat a bársonyszínű csend
hullt faleveleket sodornak a szelek
szívem lüktetése a semmibe üzen

lehunyt ablakszem-redőnyök mögött
szobám magányában sóhajom elhal
vágyamat préselem soraim között
és hiszem, hogy egyszer talán rátalálsz...

2011. október 3., hétfő

Koszpek Péter - Várlak


Emlékszem a pillanatra,
Mi úgy simult a percbe,
Mint négy oktávon megfáradt kvint
Átsiklik a tercbe,
Feladva pattogós ütemet,
Dölyfös kevélységet,
Fásultan törődve a ténybe,
A dal már el nem ér téged.
Valahogy én is így várlak ott,
Magányom kabátját öltve fel,
Csendben számlálva a perceket,
Várva, hogy holnap itt leszel,
Itt, ahol a zafírkék ég
A smaragdszín tengerrel összeér,
S nem múló románcban fonódva össze
Örök dalt zenél a szél...

2011. október 2., vasárnap

Őri István - Döbbenés


Néha rádöbbenek, hogy bármikor elveszthetlek,
S arra, hogy nem elég, ha csak egyszer mondom, hogy szeretlek.
Hogy bármikor történhet veled, vagy velem valami,
Hogy milyen jó hangodat hallani.

Arra, hogy milyen nehéz néha őszintének lenni,
És milyen könnyű egy szóval megbántottá tenni.
Hogy meg kell mondani, ha valami fáj,
Arra, hogy mindent tönkretehet egy összeszorított száj.
Hogy túl rövid az élet arra, hogy veszekedjünk,
S, hogy mindig csak jobb sorsot reméljünk.
Arra, hogy mindig kell, hogy legyen erőnk arra, hogy nevessünk,
És mindig kell idő arra, hogy szeressünk.

2011. október 1., szombat

Tollhegy - Mesélj!


Tedd két kezem tenyeredbe…
Én közben becsukom szemem,
Úgy hallgatom, ahogy mesélsz,
A holnapról nekem.
Mondj csodát és varázslatot,
Regélj igaznak hitt mondatot,
Csak a valót ne mondd!
Most a tiéd vagyok,
Engedd, hogy álmodjak veled,
Higgyem, ez az életem,
Mesélj, ne vedd el hitem!
Hazudj igazmesét nekem,
S míg csukva van szemem,
Kezedben érzem a kezem,
Könnyű leszek, és él a remény,
Vágyam tiéd, s miénk a fény,
Életem az álmom, a tiszta lét,
Szerelmem izzik, mint alkonyég.

2011. szeptember 30., péntek

P. Pálffy Julianna - Mindig veled ébredek


Hajnalban, mindig
a szívemben ébredek.

Pereg a film. Álmom
utolsó filmkockáin
még téged rendez a
tudattalatti vágy,
mert képzeletben is -
csak téged vetítelek.
Magán(y)mozit forgatok
- miközben elmaradt
csókjaid, ölelésed néma
lüktetéssel ébresztenek
és hiányod gyűrt párnája
vasal arcomra ráncokat,
rajzol rám plusz éveket.
Nappalok eltagadott
magányperceinek fekete-
fehér szalagját festem
át - tiéd a főszerep -
csak miattad színesek
a pillanatfelvételek.

Hajnalban mindig, a
szívemben Veled ébredek.

2011. szeptember 29., csütörtök

Jószay Magdolna - Mióta


Lehet, a Föld ugyanúgy forog,
lehet, a Nap is ugyanúgy kél,
mint több éve, még Teelőtted,
s ugyanannyira hideg a tél.
Ám mióta hozzád tartozom,
helyemre találtam, s a világ
a Te szívedben nekem édes lett,
biztonságos, puha, s szép, mint egy virág.

2011. szeptember 28., szerda

B. Huszta Irén - Mindig van új...


Nagyon jó, ahogy gyöngéden kezemhez ér kezed,
Amint arcomon végigsimít lágy tekinteted.
Hangod repdes ajkaidról és kedvesen becéz,
Ittléted órája újra múlt örömöt idéz.

Úgy figyelsz rám, ahogy nagyon régóta senki sem,
Érzed, amikor boldog vagyok, és repülsz velem.
Kék madaram angyalszárnyain fel a menny felé,
Nem gördíthetnek akadályt szárnyalásunk elé.

Nem kell, hogy enyém légy, ha másnak teremtett az ég,
Szívemben tőled mégis hő szeretet lángja ég...
Csoda ez, hiszen én félek már szeretni embert -
Ha szívem kinyílt, a sors mindig csalódással vert.

Nem hittem már, hogy létezik ilyen együtt rezgés,
Amikor fénnyel fon körül a rólad merengés...
Ugyanaz a zene csal szemünkbe örömkönnyet,
S varázsol el a hópelyhek tánca mely oly könnyed,

Mint májusi szellő, mely lágy virágszirmot borzol,
Vagy gyertya lágja, ha légies homályban táncol,
Arcodra különösen fénylő színeket festve,
Miközben alkonyból lassan születik az este.

Tudom, hogy mindez csak összetörhető, szép álom,
Semmit nem igazol a te s az én valóságom.
Mégis mennyei boldogság az is, ha rám gondolsz,
Amikor ideérsz hozzám, s arcomra pírt rajzolsz...

2011. szeptember 27., kedd

Benczés S. Gábor - A szerelem, az igaz szerelem


kérded, mi az a szerelem...
és azt hiszed, te kis bolond, most
kéjes titkokat mesélek, s te élvezettel
hallgatod? gondoltad, szívről, vágyról,
sok apró pajzánságról lebbentem fel
vörös titok-selymemet? hogy édes
csókról, titkos bókról mesélek neked?
hogy megmutatom, mint remeg lábad
majd, mint reszket a szó, ha hozzá
szólsz? hogy ezer rózsát markoló
izgatott-izzadó tenyérről suttogok neked?

ó, te kis buta! a szerelem,
az igaz szerelem fáj - mikor vele vagy,
de nem akarod, hogy átöleljen, sőt!
benned legyenek pőre gondolatai,
és ha nincs veled, kit szeretsz,
csak forogsz, meg topogsz,
és locsogsz, motyogsz és szorongsz,
két kézzel tépnéd ki a sóhajt melledből,
és ordítanál, sikítanál a világba,
és ha kinevetnek,
nem szégyelled, de fáj,
na, ez a szerelem!

hogy ha nincs veled, ha a valahovába
ment nem alszol, nyitott szemmel
kergeted álmaid, míg várod, téped
virágnak szirmát, ágyadban keresed
árnyát, illatát, édes izzadtságszagát,
sóhajtását, sóhaját lesed, hallod hangját,
ha nyikordul a szék, hol nemrég ő ült,
ha szellő lebbenti az ablak fátylát, és
számolod az ócska perceket, mit
büntetésül szabott ki rád
a szerelem!

és tűröd, ha aláz, tűröd,
még ha ki is ver a láz, és megbocsátod
neki, hogy te is vagy, és az agy, kis
massza a fejedben zsong, bong, és nem
érdekel, ha kérdezel, és választ arra nem
kapsz, csak vársz, csak jársz körbe,
dühöngve magadra, hogy megint
megbántottad, mert megkérdezted tőle:
szeretsz? s válaszul kapod: ó, bolond,
nem érek rá! és te zavartan nézel rá,
nem érted, hisz’ nincs fontosabb
kérdésed...

és az is az igaz szerelem jele,
ha mást tesz, és nem úgy, mint
képzeled, és te nem tudsz szólni,
és vele teszed a rosszat, de érzed,
csak vele, nem nélküle,
élete a te életed, és életed
nélküle nem élheted,
mert ennyire szereted, és
bármit mondhat, csak igaz lehet,
és a lehetetlen sem lehet,
és bármit tesz is, az úgy a jó,
mert áruló belőled nem lehet!

és az egy igaz szerelem, ha úgy
gyűlölöd, mint senki mást, és ha kérdi:
miért? nem érted, csak öleled, és szidod,
hogy megint ölelhesd, és ölni tudnál
érte, és ha bántják, neked fáj, és sírsz, ha
sír, és nevetsz együgyű viccein, és
számodra egyre szebb, mert neki azok a
ráncok, azok az őszülő szálak a
legszebben állnak, és beteg, szenvedő
testét öleled, megfésülöd, és ágyba
viszed az ebédet, s ha kell, megeteted, és
ha kell, azt, igen, azt te kiviszed...

és a gondok, ha beborítanak,
csak megkopott, üres szó a szerelem,
ha már mást szeret, hát elengeded,
mert tudod, kezét meg nem kötheted,
úgy szereted, hogy szabadságát
el nem veheted, és ha te mennél el,
nyugtod nem leled,
nem lesz nyugodt perced, csak ő kell, kit
gondolatban ölelsz, csak vele érzed,
hogy nem vagy egyedül,
ha jó, ha rossz fikarc életed...

igen, ez a szerelem, az igaz,
mert bármi történik, ő a vigasz,
és jutalmad megkapod, ha akarod,
s lehozhatod végre a választott csillagot,
és a meleg, mit csak vele érezhetsz,
az a jutalom, mit élvezhetsz,
és a csók, a test, érintés,
kéj, szédülés, ez mind a tiéd lehet,
mert szeret, és te is szereted,
és szereted, és ő is szeret,
hát ez a szerelem, az igaz,
kegyetlen szerelem!

2011. szeptember 26., hétfő

Kormányos Sándor - Kimondtalak...



Rád gondoltam, rezzenő
rejtelmek közt bolyongtam,
s legbelül a vágy feszült,
akarta, hogy kimondjam.

Kimondtam...hűvös áhítat
simult körém a csendre,
s a hangom azért reszketett,
hogy ott maradj majd benne...

2011. szeptember 21., szerda

Szakáli Anna - Szavak bársonyával


Szavak bársonyával mondom neked,
hogy önmagam legyek,
ezerszer és százszor,
minden fontos találkozáskor,
hogy e világból nyomtalan
el ne múljam, kijövök a fényre,
hát megadom magam.
Veletek vagyok, de még fázom…
mi oly egyszerű, azt magyarázom;
embernek lenni nem könnyű,
és ha arcomra kiül a keserű,
olykor fáradt, de mosolygó derű,
ne nézzetek zavartan rám,
mert egy vagyok közületek,
ki sokat szenvedett, szenved ma is,
mert próféta sok van, sok a hamis.
Vártam, hogy köztetek lehessek.
De szó-falat építek magam köré,
és fő gondom az, vajon te,
mit mondani szeretnék, érted-e,
hogy a földi lét, mily nagy ajándék,
s bölcsen élve, a legszentebb játék…
Vajon találtok a szavakban újat, kedveset,
mely a szívekig elvezet?
Kétségek gyötörnek…
Szavak bársonyos varázsán túl
- igaz történet ez, nem álom -
itt vagytok velem, ez a sok ember!
Istenem! Most megsimogattál áldó kezeddel…