Szavak bársonyával mondom neked,
hogy önmagam legyek,
ezerszer és százszor,
minden fontos találkozáskor,
hogy e világból nyomtalan
el ne múljam, kijövök a fényre,
hát megadom magam.
Veletek vagyok, de még fázom…
mi oly egyszerű, azt magyarázom;
embernek lenni nem könnyű,
és ha arcomra kiül a keserű,
olykor fáradt, de mosolygó derű,
ne nézzetek zavartan rám,
mert egy vagyok közületek,
ki sokat szenvedett, szenved ma is,
mert próféta sok van, sok a hamis.
Vártam, hogy köztetek lehessek.
De szó-falat építek magam köré,
és fő gondom az, vajon te,
mit mondani szeretnék, érted-e,
hogy a földi lét, mily nagy ajándék,
s bölcsen élve, a legszentebb játék…
Vajon találtok a szavakban újat, kedveset,
mely a szívekig elvezet?
Kétségek gyötörnek…
Szavak bársonyos varázsán túl
- igaz történet ez, nem álom -
itt vagytok velem, ez a sok ember!
Istenem! Most megsimogattál áldó kezeddel…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése