A faggató alkony magához ölel
és simogat a bársonyszínű csend
hullt faleveleket sodornak a szelek
szívem lüktetése a semmibe üzen
lehunyt ablakszem-redőnyök mögött
szobám magányában sóhajom elhal
vágyamat préselem soraim között
és hiszem, hogy egyszer talán rátalálsz...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése