Dsida Jenő - Kicsi rózsa...

Ha nagyon egyedül vagy, kicsi rózsa,
s végtelen éjjel ködharmata hull,
én mellédsimulok hangtalanul.

Ha árvaságod szívet-facsaró,
csak szólnod kell és támaszod leszek,
élő, egyszerű rózsafakaró.

Ha síró, szellemjáró éjfelen
végigszáguld a szél zúgva, seperve,
eldughatod az arcod kebelemre.

Ha babonázva arcodba mered
a sápadt, kaján, torzult holdvilág-arc,
elfödöm gyöngéden a szemedet.

Ha fáj, ha üldöz valami titok,
belefújok egy kicsi ezüst sípba:
gondot-űzni tündéreket hívok.

Alkonyatkor a napba bámulunk,
imádkozva, míg eljön a sötét
és álmodjuk az egymás közelét.

S mikor szirmodat sóhajok se tépik,
egy frissharmatú, boldog éjszakán,
ketten, szótlanul felnövünk az égig.

Kovács Anikó - Áprilisi vers

......lelkedet lázas életemre fonja...

Látod, most nem félek én,
pedig a szomorúság
ajtóm kilincsét csendben lenyomta,
álmom százezer álomból egy csupán,
tőlem valaki most ellopta...
Egy napon mikor nem is hinnéd,
talán egy szerdán?
azt hiszem elszököm innét,
futok hozzád, ott leszek ne félj,
ablaknál álló meghitt asztalnál
ebédelek veled ízes pecsenyét,
- zamata óarany emlélet idéz, -
és nézd csak, ekkor hirtelen
egy röpke zaj szívemből elindul feléd.
A szőke fény a szobát beragyogja,
szemünkre lágyan, finoman
szűrődik majd az éjszaka,
lelkedet lázas életemre fonja -
mondd, ugye tudod, hogy
terhem édes,mit viselek naponta?
Tudom én, hogy létünk esendő,
minden csak arra jó,hogy lássuk
mily kevés az idő, nem elegendő...
míg hallgatózol szívemen édes titokra,
a cseresznyefa-ágról lecsöppen illata.

Ács Dániel - Töredékek

Mennyit láttalak éberen akkor,
hogy súgtad a csókot a számra…
Megkereslek, ha az öszes hegyet
meg kell másszam is, mert belehalok
az elszakadt ölelésedbe, nemet
intek, ha kell, mert hiányzol te drága!
Az üresség vált sorsomul. Elmúlt valami.
Mint ahogy elfogy a gépben a film,
ahogy a hangod a csöndre borul.

Raffai Sarolta - Fénylő csöndben

Mindent elmondunk volna már?
Egymást kutatni szavunk nincsen,
hang, hogy magához menekítsen -
nézlek. Hallgat a szád, s a szám.

Számolgatsz kurta éveket.
Voltál barátom, ellenségem.
Szivárványhíd támad az égen
bámulni tündöklésedet -

bámulni tündöklésemet
szívben, szavakban, kézmelegben.
A csoda-híd fent rezzenetlen -
s a csönd itt egyre fényesebb

Rottem Longley - Vége

Egyszerű szavak voltak csupán
Nem is hinnéd milyen élesek
A sebek még most is mélyek
Azt hittem boldog vagy
S boldog vagyok én is
Kiderült, hogy mást szeretsz
Engem talán elfeledsz
Volt pár szép pillanat
Mely szívemben örökre megmarad
Magamhoz öleltelek s azt kivántam:
Soha ne legyen vége!

Látnom kellett volna,hogy
minden jó elmúlik könyörtelenül
Nem marad mas csak az üresség belűl
Nem érzem többé illatod
Ajkad más csókolja ezután
Bár iszonyúan fáj
Mégis azt mondom:
Légy boldog valaki más oldalán
S soha ne érd meg azt
Hogy valaki azt mondja neked:
Vége

Balázs László - Ha majd átölelsz...

Ha majd átölelsz
És én átölellek...
Akkor,
A világtól
Nagyon távol
Egy ölelésnyi térben
Szememmel szemednek
Kezemmel kezednek
Hadd mondjam
Először én...
Mert ezért születtem
Tanultam beszélni
Csak ezért tudtam
Remélni.
Kérlek, engedd meg
Először hadd mondjam én...
Szeretlek.

Arany-Tóth Katalin - Mikor megláttalak

Mikor megláttalak,
szerelembe öltöztem,
hogy díszes ruhámban
neked tesselegjek,
s most oly boldogan
röpülnék feléd,
ha hívnál…
mint a szabad égen
szárnyaló madár.

Ha nem vagy velem,
olyan leszek,
mint remegő falevél
a gyenge ágon,
mit lenget az őszi szél
s ki fohászkodva
várja, hogy szelíd
napsugarad melege
körülölelje.

Nem engedhetlek el.
Éltem nedűjét
belőled merítem,
ne hagyd, hogy kiszáradjak,
e szomjúságtól meghalok.
Szeress! Szoríts!
És fogd a kezem.
A magány léket hasít
minden lélegzeten.

Ne félj hát…
Sorsodnak rögös,
szűk csapásán
mögötted lépkedek.
Oly szorosan átölelve,
hogy eggyé válok veled,
s önmagad
pusztító, vad szellemétől
megvédelek.

Maradj velem.
Ékes ruhám
díszei mögött egyszerű,
szerető szívem dobog
s két kezem puha
párnáin mindig
megpihenhetsz
csak hagyd, hogy
szeresselek.

Balázs Béla - Szeretnélek megvédeni tőlem

Szeretnélek megvédeni tőlem,
Ölbekapni s elfutni előlem
Valahová messze.
Két karomba rejteni a vágyad,
Térdenállva őrizni az álmad,
Hogy velem ne álmodj.

Szeretnék el, messze a jövőbe
Futni veled, hogy akkor is győzve
Még szeressük egymást.
S néha rólam emlékezni csendben
És csendesen elsiratni engem:
Egy régi barátot.

Somogyváry Gyula - Jó éjszakát...

Nézem az égnek legszebb csillagát
s megcsókolom a messzeségen át:
jó éjszakát!

Ha nem volna a kettõnk lelke - egy,
azt mondanád:
szellõ suhant a rózsabokron át...
és sápadt arcod s lehunyt két szemed
eléje tartanád.
De mert a kettõnk lelke egy:
érzed, hogy csók ez. Titkos üzenet.

Üzenet, csók. A csillagnézõ lelkem
szerelmes, vágyó, tikkadt sóhaja.
Sötétben állok. Köröttem és fölöttem
bús vakhomály a kietlen éjszaka.
De éjszakából, süket vakhomályból,
borún, ködön és fellegeken át:
nézem, csak nézem mozdulatlan szemmel,
didergõ kínnal, sajgó gyötrelemmel,
s megcsókolom - szemed szép csillagát.
Jó éjszakát...

Bihary Éva - Mit tennék nélküled?

Ha nem fognád a kezem, tudom
nagyon félnék,
Ha nem lennél velem, már régóta
nem élnék.
Ha szemembe nem néznél,
sötét venne körül,
Ha elmennél, valamim
összetörne belül.
Ha nem mosolyognál, mint a
nap az égen,
Ha nem hallanám szavad,
nem mért élnem.
Ha meghalnál, fontos,
hogy utánad menjek,
Hogy elmondhassam neked,
mennyi szeretlek!

Tóth Katinka - Vágyakozás

Szeretnék madár lenni, ki hozzád elrepül,
Olyan, ki érted minden rosszat elkerül.
Boldogan szárnyalni a felhők között érted,
Leveledet vinni, ahova csak kéred.

Édes lenni ajkadon, mint a méz cseppjei
S oltani szomjadat, mint forrás hűs nedvei.
Vagy kenyeredként az asztalon nyugton várni,
Hogy mindig könnyedén meg tudjad találni.

Kabátod lenni a hideg, zimankós télben,
Melegíteni, hogy szíved lángja ki ne égjen.
Forró teaként átjárni tested minden kis zugát,
S megcsókolni belsőd minden kis hajlatát.

Könyved lenni, mi rosszat sosem ír neked,
Örökké csak arról mesél mennyire szeret.
Vagy akárcsak egy poros kép, mi figyel reád,
Ellenőrzi életed minden pillanatát.

A legutolsó koszos, vásott ruhadarab a széken,
Ami még érzi jelenléted a szobában egészen.
Csupán egy kis porszem, ami csak néha látszik,
Ha ragyogó szemed fénye alkonyatkor rávilágít.

Párnád lenni, amire este fáradtan lehajtod fejed,
S álomba ringatni gyönyörű testedet.
Átölelni takaróként minden porcikádat,
S vágyni, mindig csak vágyi, örökké teutánad.

Fülöp Katha - légy nekem

ha szerelmem vagy
légy végzetem!
zengje vágyaink a csend,
szeretlek...
úgy nyögd e szót,
akár rab kéri
bitófa árnyékában
a kegyelmet!
a világ légy nekem!
ne emlék,
de örök látomás.
mit nem cserélnék el...
te kellesz érted?
nem a feloldozás.

Béres Dezső - csöndben

csöndben csak a szívemmel beszélek
csöndben csak a fák értik zenémet
csöndben csak a kövek közelednek hozzám
s én mohával ültetem be a köveket
a fákat
a szívemet

Gámentczy Eduárd - Legyen ma

Legyen ma szép napja a világnak,
S ki életében nem hordott csak rongyot,
Öltözzön fel ünneplő ruhába,
Mondjon imát, ki eddig sose mondott!

Bocsásson meg aki még haragszik!
Felejtse el, nem érdemes cipelni!
- Nem kell sok, egy könnyű öleléssel,
Most el lehet az egészet temetni.

- Látod én is mindent megbocsátok.
Ablakaim az új napnak kitárom.
Harmatcseppek gyűlnek tenyerembe,
Lemossák rólam boldogtalanságom.

- Engem már a méhek is szeretnek,
Nem szúrnak meg, s úgy örülnek ha látnak.
- Annyi mézet csináltunk mi együtt,
Kis virágaiból az elmúlásnak…

Babják Krisztián - Mindenért egészen

Megmenteni életemet nem tudom, ki másra bízzam,
nem tudom, hogy árva lelkem ki más lelkével borítsam:
fogja össze, ami széthull, mind, mi bennem becses érték -
sejtse meg: mit én szülhetek, nem-álmodott csoda-mérték.

Erre kellesz: légy szolgája általam egy új jövőnek;
palotáim máskülönben kártyavárként összedőlnek.
Nincs bizalmam senkiben sem, feltétlen kell szeretni már:
minden kell cserébe annak, aki, látod, mindent kitár.

Láthatsz másként: hajléktalan. Magam útján ez lehetek.
Az, ki szülhet: őrülődik. Nem tartják meg semmi egek.
Egeknél több kell, hogy legyél földnél mélyebb alázattal -
tudnod kell helyettem élni önátadó áldozattal.

Sorsod vagyok. Mondhatsz nemet. Élhetsz boldog, más életet.
Nem lehetsz te se több, se jobb annál, akit vágyad szeret.
Sorsom te vagy. Akard jövőm, s általad leszek, ki lennék.

Bella István - Most csak

Most csak melléd fekszem és nézlek,
de nem szememmel, nézlek a számmal,
nézlek bőrömmel, kezemmel,
nézlek kigyúló szempillámmal.

Vakok látnak úgy, ahogy én nézlek.
A föld az eget így betűzi.
Így tapogatják világtalan fények
csillagok borzongó betűit

Sárhelyi Erika - Napod leszek

Magamra veszem a kelő Nap fényét,
szívembe rejtem, hogy aztán neked adjam.
Az éj sötétjéből indulok eléd,
engem láss örökké a lobbanó Napban.

Engem láss mindig téli hajnalokon,
mikor fázósan bújnak egymáshoz a fák.
Engem láss, ha csak dereng az ég alja,
s a tegnap tenyerén hozza elénk a mát.

Ott leszek majd az első napsugárban,
a horizont széléről küldöm mosolyom.
Ablakodra a dér virágot csókol,
én ott leszek, s szádra szívemet csókolom.

Ács Zoltán - Meg akartam maradni

Meg akartam maradni
abban a szent várakozásban,
abban a tiszta lázban,
amikor fehér kezed
még őrizte vázam.
Meg akartam maradni.

Meg akartam maradni
szőkének, simának és kőnek,
fehér kezedben súgva
a mulandóság mítoszait,
soha nem szenvedőnek,
meg akartam maradni.

Pleskó Gyöngyi - Egy szó

Egy szó, ami hirtelen, – szíven talál,
Elég, hogy összetörve némán félre állj.
A tengernyi gond közül
Nincs semmi jó.
Sorsod a hullámok közt vergődő hajó.
S mert a célodtól oly messze jársz,
Egy nap úgy döntesz, végleg kiszállsz,
Sose búcsúzz el!
Mert az éjszaka véget ér.
Újra eljön majd a hajnal,
Van ki vár, hogy visszatérj!
Mint a fű, a hó alól,
Tavasz felé.
Szabadon lélegezve tör a fény felé!
Te is úgy érzed, új élet vár.
Ha álmodozol hű maradtál.
Sose búcsúzz el,
Minden új nap egy új remény!
Van, hogy elveszítesz mindent,
Mégis élj a holnapért!
Sose búcsúzz el,
Mert az éjszaka véget ér.
Újra eljön majd a hajnal,
Van ki vár, hogy visszatérj!

Tóh János - A Hold fényében

A telihold fényében állok
Szeplőit kutatja tekintetem,
S talán a válaszra várok,
Mit keresek én, idelenn.

Fagyos föld deres füvén
Hold ezüstje felragyog,
Mint magányos feketeszén,
gyémántok közt ballagok.

László Eszter - Szivárvány

A csendben, a sötétben
egyszerre gurulni kezdtünk a végtelenbe,
virágok, madarak közé, zöld rétre,
ahol a lehetetlen lehetséges,
ahol az idő nem véges,
ahol a zöld, a piros, a kék,
a sárga, a lila, a fehér
szivárvánnyá változik,
szívedben, s szívemben lakozik.

Ács Zoltán - Hiszek

Megkeresztelkedem
szemed oltó tüzében,
hiszek benned vakon,
hozzád rendezem minden rezdülésem,
és nem lesz majd szavam,
ostoba leszek megígérem,
szám kicsordult harang,
omladék hajad éjjelében,
mosolyodhoz láncolom magam,

mert, ha távolodunk,
csak sejtem, hogy vagyok,
hiányod titkosítja sejtem,
gondolatom tőled roskadoz.
betöltöd valamennyi szervem.

S ha lenne hangja,
akkor hallanád, ahogy
reméllek,
Ahogy dolgozom és forog
kezeim között az anyag,
emléked
lámpása alatt hatolnak mélyre
jótékony kések és savak.

Koltay Gergely - Csak egyszer úgy legyen

Úgy szeretni, hogy nem tudok, s nem mondhatom, mit gondolok
az olyan mint a fák, ha nem nőnek tovább.
Úgy élni, hogy nem láthatok, s nem érzed, csak tiéd vagyok,
az olyan mint egy szó, a ki nem mondható.

Csak egyszer úgy legyen, ahogy én elképzelem, mindkettőnknek jó legyen
az ajtó nyitva áll, ha hív egy új világ, érezd úgy hogy jó Neked velem
Hogy jó legyen velem, csak egyszer úgy legyen.

Úgy szeretni, úgy hogy nem tudod,
s mondjam soha nem várhatod,
az olyan mint egy ág, mely szívünk fonja át

Csak egyszer úgy legyen, ahogy én elképzelem, mindkettőnknek jó legyen
az ajtó nyitva áll, ha hív egy új világ, érezd úgy hogy jó Neked velem
Úgy várni valakit s érezni, hogy nem jön el, ölelni már többé nincs kivel.

Csak a vágy, hogy legyen folytatás,
érezd úgy, hogy jó neked velem,
Hogy jó legyen velem, csak egyszer úgy legyen.

Preszl Éva - Tűzvirág

Kezedben tört varázs,
Szemedben fényparázs,
Markodban a világ.
Mondd tovább, tűzvirág!

Mosolyod, ha akar,
Napot is eltakar.
Álmomban elszálltam,
Vágyadban ott jártam.

Tűz volt a szerelmed,
Föld-ég az Istened,
Föltépett sebeket,
Örökre feledted.

Mosolyom, ha akar,
Minden nap betakar.
Somolygó tűzvirág,
Mondd, miénk a világ?

Rainer Maria Rilke - A csend

Hallod-e, kedves, kezem fölemeltem –
hallod-e: zúg…
Ugye, a magányost, bármije rebben,
figyelik a dolgok: hogy mire jut?
Hallod-e, kedves, lehunyom a pillám,
zaj ez is, mire megközelít.
Hallod-e, kedves, újra kinyitnám…
… de mért nem vagy itt?

Moccanok épp csak – a selymes csendben
ott van a lenyomata; örökre látszik
a legparányibb indulat is, kitörölhetetlen,
a messzeség feszülő függönyén.
Ahogy én lélegzem, kelnek-tűnnek
a csillagok.
Ajkamra illatok itala árad,
és távol angyalok karának
csuklói derengenek felém.
De akire gondolok:
Téged nem látlak.

(Tandori Dezső fordítása)

Sárhelyi Erika - Csöndesen...

Csöndesen szeretlek.
Magamban. Nem, mint a csitrik,
Kik még világba kiáltják
Szívük határtalan örömét.
Az én szerelmem csak
Benned élve láttatja az erejét.
Álmodban szeretlek,
Nézve vonásaid jól ismert rajzait,
Mit rejthetnek vajon még
El nem mondott, éjben rejlő álmaid?
Szeretlek ébredőn, morcosan,
Szeretlek frissen és szakállas-kócosan.
És szeretlek téged munkába indulón,
Sietve adott csókoddal a számon,
S szeretem, ahogy tested nyomát
Elsimíthatom az összekuszált ágyon.
Én csöndesen szeretlek,
Csak annyira, hogyha múlna,
Majd nekem is fájjon...

Fodor Emese - Mámorító csönd

Mámorító a csönd,
S ölelő karod, tekinteted figyel.
Vigyázza álmom,
S lelkem megpihen.

Mikor virrad,
Pillantásod halk szavak,
S suttogó, simogató csendjét
Megtörvén én súgom halkan:
SZERETLEK

Beri Róbert - Sírig tartó szerelem

Szárnyát kitárva elröpült, repítette a vágy.
Elment, s elengedték, bármennyire is fájt.
Üresség maradt utána, s a csapongó képzelet.
Nézte a távolodó lányt, és várt valami jelet.
De mit sem ér a szótlan vágy, ha csorbul az érzelem.
Elfeledve is élni kell, így szól az értelem.
Lenne rabszolgája ő, s a láncot hordaná.
Szánakozó szemek tüzében is büszkén mondaná:
"Ha kell vérem, s életem, én bíz’ odaadnám,
ám nem hallja, és nem keres, a téboly támad rám."
Eltelt a nyár, az ősz, a tél, a tavasz már ébredez.
A parázs izzón, s biztatón, még mindig éledez.
Táplálja a vak reményt a buta szív szava.
Várja még, bár nincs esély, a kedves nem tér haza.
Este volt, a végnapon a hold is elfogyott.
És szólt az Úr: "Új élet vár, mert a régi már halott"
A lélektükre lezárult, a test pihenni tért.
Egy hű szerelmes története ezzel véget ért.

(forrás: poet.hu)

B.Huszta Irén - Szeretlek

szeretlek magadért
ölelő szívedért
kimondott és csendben maradt szavakért
szeretlek magamért
boldogság-percekért
lélek mélyén eredő szerelemért

szeretlek Istenért
hálatelt imákért
könnyekért és reményt adó kegyéért

szeretlek mindenért
ami vagy s lehetnél
szívvirágos nyárban nyíló tavaszért

Benedeczki Elvira - Ajkamon őrzöm

Ajkamon őrzöm az első csók illanó-suhanó,
tengervízillatú, ártatlan ámulatát,
számban érzem a csókízű szó kínzóan édes,
őrülten lágy dallamát.
Szédítő tánc ritmusára aorta dobol
nyakam szellőt szomjazó hajlatán,
s ha ráhajol testemre az Este,
érzi lüktetni ereimben a szabadság
repdeső, csapongó, engedetlen rabmadarát.
Kergeti szertelen gondolataim értelmét vesztett,
csellengő csapatát,
s ringatózik százszor elsuttogott pasztellhagok,
rózsaszín tündérkacagások mámoráramlatán.
Lovagol emlékeimben szárnyát bongó hajnali álmok
sejtelmes, érzéki angyalán,
s elpilled a szerelem gyengéd, ölelő, reggelig becéző
bársonypamlagán.

Pilinszky János - Könyörgés

Tág szemmel már csak engemet figyel,
mint néma tó a néma csillagot,
nem mer beszélni, szólni hozzám, mégis
ha megölném is, hinné: jó vagyok.

Szegényt, csak egyszer tudnám még szeretni!
az övé lenni, ha nem is egészen;
megváltanám egy futó, tiszta csókkal,
hisz egyek voltunk rég a drága mélyben.

Csak egyszer engedd még magamhoz vonnom,
éreznem újra félszeg, gyenge vállát,
irgalmazz meg szegénynek és nekem,
szivemben nincs már más, mint durva dárdák.

Szerelmem, lásd meg ősz haját a szélben,
kis békezászló, oltalmat keres,
oldj fel maró, magányos bánatomból,
ha senkiért, az anyámért szeress.

Zsirai László - Szerelem

Mosolyod kútjából merítem
gyöngyöző dalaim jó ízét,
szívem falára kivetítem
tekinteted aranyló színét;

árad a szeretet belőled,
felőled özönlik és feléd;
ne rabolják el soha tőled
a hűség bilincses ékszerét!

Lelkem békességgel gondol rád,
szemedből süt a jóság napja,
léted harmonikus boldogság –
bár lennék életfogytig rabja!

Maretics Erika - Mégis

Kihunyt csillagok tüzében égő létem
éjzöld barlangjába,
Lehajtom fejem szomorúságomból
faragott nyoszolyámra.

Bezárt szemem látja fehér, elomló
testedet,
Kinyújtom kezem feléd, oly soká
kerestelek.

Égszínkék pillantásod jeges leheletét
érzem bőrömön,
megfagyaszt örökre, mégis Te vagy
börtönöm.

Csabai Andrea - senki se értse...

_{(Levél Barátomhoz)}

Úgy írom meg, hogy senki se értse,
ráhajol az ég a tó vizére,
fák bújnak össze messzi távol,
csended mindig hallat magáról.

Úgy írom meg, hogy senki se értse,
ne legyen benned több világvége,
s mikor a szél újra földhöz ér,
virágát bontsa nyárban a tél.

Úgy írom meg, hogy senki se értse,
emlékezz milyen az álmod kékje,
elég ha mi tudjuk ez áldás,
azt akarom, mindent fényben láss.

Tornay András - Veled

amikor minden ígéret megkopott már
amikor a hideg is éget
akkor is veled leszek
lehet hogy nem érzed
biztos, hogy nem érted

van gondolat, amit nem lehet jól időzíteni
van mélység és magasság, amely közt mégsincs távolság
lehet, hogy nem érzed
biztos, hogy nem érted
de ott is veled leszek

van éjféli napfény
lehet, hogy nem érzed
van májusi hóvihar
biztos, hogy nem érted
elég ha tudod: Veled vagyok

Reviczky Krisztina - Talán egyszer

Ha ígéretet tettél volna,
számon úgyse kérném soha.
Nekem elég, ha látom,
pár méter a mennyország
míg itt vagy. És várom,
hogy egyszer elvigyél oda.

Jacques Prévsert - Halott levelek

Jusson eszedbe, mi oly messze tűnt,
az az idő, mi csak tiéd s enyém,
ó, sokkalta szebb volt az életünk,
és ragyogóbb, hisz dőlt ránk a fény.

Kupacban áll a sok holt falevél -
a tűnt nyarak emléke int,
kupacban áll már a sok holt levél,
mint könnyeink és örömeink.

És az őszi szél elhordja mind,
hol feledésnek éje vár,
de lásd, tudom még szó szerint
azt a dalt, mi oly messze már...

E dal miénk, hozzánk hasonló,
tiéd e dal s enyém, szivem,
nincs két sziv még oly egybehangzó,
mint szíved és az én szivem.

Csendben válnak el, egy szót se szólva,
kiket az élet űz tovább,
és az ár, a tengerár lemossa
a tűnt szeretők lábnyomát.

(Baranyi Ferenc fordítása)

Komáromi János: csak szerelemem marad

lesz majd idő
hogy fáradt lépteim
hozzád vezetik ismét
nappalok csengőn tiszta
álmai

előtted állok majd
fejem lehajtom
és a földre hullanak
az elszaladt idő
könnyei

szavad hajamhoz ér
bőrömet simítja tekinteted
én csak állok csendben
köszönni sem tudok
Neked

magam mögött hagyom
minden büszkeségem
amit magadtól adsz nekem
már csak annyit és azt
kérem

és várok ha kell
végtelen évek nem érintenek
várok, amíg csak élek
amíg az ég elborul és a föld végül
eltemet

Képes Géza - Vallomás

Vagyok, mert szeretlek. Hallod? Szeretlek!
S csak akkor szűnik ez a szerelem,
ha meghalok s hideg gödörbe tesznek.
S vajon akkor meg fog-e szűnni? Nem!

Ha szétszakad az agy s a szív s az ágyék
s az izomrostok mind szétomlanak,
rejtezve bennük meglapul a vágy még,
mely átömlött rajtuk mint tűzpatak.

Por és hamu leszek. Az idő malma
már csontjaimat is megőröli.
De él a föld folyója, rétje, halma
s égnek tovább az égbolt fényei.

Ők látták szemed tiszta fényét, látták:
hogy csókoltalak, hogy öleltelek!
A folyó meglassította folyását,
s ránk hajoltak a fák s a fellegek.

Ha már emberek szívében sem élek:
a fák, folyók, rétek és csillagok
még századokig egymásnak beszélnek
szerelemről, mely érted lobogott.

Hámori István Péter

Sejtjeidben


Ha nem látsz, akkor is veled vagyok,
láthatatlan, szeretteid körében.
Ha pedig sűrűn jönnek a bajok,
forró poklodban emlékem az Éden.

Szeretlek, hogyha nem fogom kezed,
részeddé váltam, sejtjeiddé, régen.
És ha rémülsz, hogy nem leszek veled,
benned szunnyadok, agyad szegletében.

Ott lapulok a kötényed alatt,
én vagyok a szádban az első falat,
és ha megbotlasz, itt a két kezem.

Ijedve hív az aggódó barát,
ám ha meghallom lépteid zaját,
futok előled, s hozzád érkezem.

Káli László - Úgy ölelj

Úgy ölelj! Mint halott gyermekét az anyja,
ki még nem hiszi, hogy a két karja
csak drága halottját tartja.
Úgy ölelj! Mintha bármelyik pillanatban
az Élet ujjaink közül messzire szaladna,
s a Vég magával ragadna.
Úgy ölelj! Ahogy még senkit nem öleltél,
ahogy még senkit nem szerettél,
és senkit nem szeretnél,
úgy ölelj!

Ecsedi Éva - Hiányzol

Mily messze vagy tőlem.
A hold fényén repülnék hozzád,
Szelek szárnyába kapaszkodva
A szivárvány bíborán,
Csak odaérhetnék, és betölthetném
Magányod, nekem adnád az álomvilágod.

Várj rám, s én jövök, az idő meg nem állít,
Vagy fekete szárnyaimon, mint tetszhalálból ébredt
Sötét angyal, bánom is én mivé lettem
Érted eladnám az ördögnek is a lelkem!
Emelj magadhoz, és ne engedj el soha.
Ez az élet velem eddig olyan volt, mint egy gonosz mostoha...

Hiányzol. Látod, a szívem téptem ki, hogy neked adjam.
Fogadd el, vedd magadhoz és érezd minden lüktetését.
De ha nem kell már, dobd el és taposd szét.
Inkább a halállal egyesülök akkor.
Nem lesz szükségem rá, nem viszem magammal,
Csak egy fekete lepel lesz, mi testemet betakarja.

Johannes R. Becher - Fohász

Te, ki szeretsz, tartasz életben engem.
Szerelmesen fogsz, szökni sincs remény.
Nélküled rég el kellett volna mennem,
s most maradék időm kitöltöm én,

mert a búcsú fájdalmától kiméllek.
Miattad élet még az életem.
Szíveddel egy a szívem, mely tiéd lett,
az életből csak ez maradt nekem.

(Kálnoky László fordítása)

Beri Róbert - Lennék poros utca…

Lennék a mindenség e tüzes érzelemben!

Lennék poros utca, hol végigvezet utad,
vagy alakodra vetülő bágyadt lámpafény.
De lennék hajadat libbentő langyos nyári szellő,
magasból árván figyelő sokcsillagos ég.
Bár volnék válladra hulló tölgyfának lombja.
Boldogítana ez a meghitt, közös utazás.
És záporok alkotta, bármely apró tócsa,
benne tükröződő arcod, röpke pillantás.
Lehetnék tested hűsítő levegője,
szirmok közé bújtatott, vadító illatfelhő.
Kedvesen szólaló selymes zenei hang,
mely bódító mámorral felkap és elragad.
Bárcsak puha-párna volnék, fejed támasza.
Habkönnyű takaró, mely betakarja Álmomat.
S jó volnék szobád űrjének, esti csendnek is.
Részévé válni napjaidnak, lehet nagyobb kincs?
Akarom, hogy legyek még nyikorgó ágy és ajtó,
leírt betűk, szavak, mondatok, könyvek lapjain.
Kerti szék, melyben megpihensz hosszú út után,
hol öledbe veszed hóbundás kiscicád.
Változnék pincében érlelt, „vérszínű" borrá,
szomjoltó mámort adva neked.
Lennék ajkaid között lédús gyümölcs,
mely hűsítve árad szét benned.
De lehetnék ablakodon télrajzolta virág,
olvadozva párás leheleted nyomán.
Vagy nyári tájkép ecsetvonása a vásznon,
mit lelked rezdülésével csodálsz.

Lennék a mindenség e tüzes érzelemben!

Szárnyaló poéta, vadregényes messzi táj.
Soha nem csorbuló dicsfényű erély.
Kemenceforró szerető, higgadt megnyugvás,
Lelked húrjain játszó virtuóz zenész.
Ám nélküled csak hangjegy vagyok a kottán,
magányosan zendülő, összhangzat nélküli zaj.
Lassan elfogyó dacos grönlandi gleccser.
Zsákmányát vesztő ragadozó szirti sas.

László Ilona - Érezni a szád

Ujjaim közt illatos,
Bársony rózsaszirmot,
Fehértornyú templomból,
Távoli harangot,
Számban szétpattanó,
Édes szőlőszemeket,
Testemre zúduló,
Langyos esőcseppeket,
Lábamban a tánc,
Tüzes ritmusát,
Magamhoz ölelni,
Csillagdíszes éjszakát,
Hinni, hogy az álmom
Valóra vált,
Szeretném még egyszer
Érezni a szád.

Szilágyi Domokos - Tedd, hogy szeressem...

Tedd, hogy szeressem magamat,
tedd, hogy az agyam, hogy a testem
ne csupán percekig szeressen,
mint eddig - mert csak így lehet
Téged is, jaj, szeretnem, szívem,
ne szélsőségesen, de híven,
ne íly szeszélyesen, de hűn,
én csúnyácskám, én gyönyörűm,
én ósdi "keserédesem" ,
kencétlenül is ékesen,
hogy világ minden éke sem
ér fől vele. Tedd, hogy a tested,
gyönyörködvén, magad szeressed,
tedd értem, magadért te tedd
kibírhatóvá ezt az életet.

Válóczy Szilvia - Meghitt pillanat

Felém fordulván
Barna szemedben szikrázott a fény,
Mely szívemet is lobbantotta.
Tükör, melyben megláttam saját magam,
Villódzott tekinteted rabságában
A szerelem, mely apró kristályokba fonta
Halk könnyeim cseppjeit.
Erős ujjaid arcomat fordították a magány elől,
Reménnyel szórtad balga hitem,
S mint tiszta levegőt,
Úgy csókoltad leheletem.

Ecsedi Éva - Szerelmes-vers

Halk álmokba merül az éj,
hallom, ahogy úszik a sötétben
egy eltévedt dallam, s a hangok suttognak
szerelmes vallomást…
Emlékképek vágtatnak, s most a magányban
érintésedre vágyom, a tó felett álompára izzik,
lila fellegek áramlanak az éjszakán végig.
Érzem édes-forró csókod - mosolyodba
fontad, neked adom féltett kincsem.
Kezemben tartom a tegnap emlékdarabkáit,
erősen szorítom, fontosak nekem, apró örömcserepek
csillognak a holdfényben, szememből fénylő gyöngy
pereg, s a tó felett még mindig pára úszik, a néma tájba
madár trilla csendül, a fák álmosan,
hangtalan hajolnak ránk.
Soha nem felejtem az első szerelmes éjszakánk.

Szeitz János - Megszólítalak

Megszólítlak némán minden éjszaka.
Vigyázva, meg ne zavarjam álmodat,
és érzem, válaszolsz, szólítlak újra.
Jó így, és megtagadom a józan észt:
a tudás felett ítél a vágy, merész,
amit tagad a tudás, a léleké
a döntés: kapcsolatok az éteren
át, és bár árnyat vet a kétkedés, remélt
derűs álmom elé; a kóbor reményt
elűzni késztet így, és elfogadni
az ébrenlétben, már rám szabott valót,
hozzád enged a kegyes éjszaka, és
emlékeddel álomba fogad a csönd.

Kardos Csongor - Nálad

Halkan szusszan a szívem,
kicsi, puha állat a vackán.
Úgy alszom ágyadon,
mint kihalt, téli tájakon
a hó.
Együtt lélegzem a csenddel,
míg arcomra omlik szelíden
vigyázó jelenléted.