Demény Péter - Egyszer talán

Egyszer talán elmúlik minden, a szerelem, a fájdalom, az élet,
egyszer talán egyetlen férfi sem nevez majd a kedvesének,
egyszer talán senki se fog orült sorokat írni Hozzád,
egyszer majd nem lesz senki sem, aki megsimogatja orcád,
egyszer majd nem lesz kedvesed, és nem lesz, nem lesz semmi vágyad,
egyszer csak sírni, sírni fogsz, s nem lesz melletted, csak az ágyad.
Egyszer majd elmúlik a férfi, elmúlik már a szeretet,
nem suttogja az alkonyatba elfúló hangon a neved,
nem gondolja senki, hogy ha nem vagy, elnyutt az este,
hogy ha nem vagy, megöregszik, s mint az alma, lehull a teste,
s csak állsz, csak állsz az ablak mellett, és azt suttogod, nincs tovább:
kacéran megmutatkozott, s örökre ellibbent a vágy.
Minden, minden hideg lesz majd, fagyos, szomorú, mint az ágy.

Nagy István Attila: Hányszor voltam

Hányszor voltam reménytelenül elveszett,
olyan, mint akit a félelem űz,
s nincs menedéke sehol.
Hányszor futottam valami elől,
ami körvonalazatlanul égette a szívem,
de hiába volt minden.
Mert amit nem lát az ember,
csak belülre rajzolja a képzelet,
attól nem szabadulhat.
Ott voltál mindenütt,
s én úgy tettem, mintha nem így lenne,
mintha lenne más,
melletted egy szívdobbanás
az utolsó lélegzet -
nélküled.

Hidas Antal - Amíg engem szeretsz...

Amíg engem szeretsz,
meg nem halok, élek.
Sarkcsillagként vezetsz,
haláltól nem félek.

Távolság és idő
széjjel nem tördelhet.
Szerelmed egyre nő,
oldja e förtelmet.

Vonszolhat a vihar,
förgeteg forgathat:
Vakmerő óhajjal
állom e borzalmat.

Szeretlek oly nagyon,
mint ahogy soha még.
Nő a fű. Hallgatom
zizegő énekét:

tavasz lesz, tavasz van
Felvonul az élet,
tüzel a tavaszban

Míg szeretlek élek.

Birtalan Ferenc - Menekíts

száll röpül a nyárfa magja
ne hagyj itt ne hagyj magamra

nincs szavam a nemlevésre
csak a vagyra csak a mégre

testem fárad földre göbbed
röptesd újra újra röptesd

érted vagyok legyél értem
adj hitet a szenvedésben

fölöttem az ég ha megdől
menekíts a félelemből

benned halok értem élj itt
teremtéstől teremtésig

Komáromi János - Akkor majd...

Amikor majd a fák levelei közül
langy szellő ereszkedik a mezőre
és csintalan mosollyal vesz
virágillatot magához,
hogy méltó ajándékot hintsen
karcsú alakod köré...

Akkor majd a szemedben
emlékek csillannak fel
és látni vélsz majd
egy rég volt kedves arcot,
egy szelíd mosolyt,
két derűs, csillogó szemet...

Akkor majd felderül tekinteted
egy felhőtlen pillanatra
és halvány, diaszerű képek
futnak át előtted
s míg könnyed mozdulattal
hajad igazítod,
hajszálaid között
megcsillan a messziről,
hozzád hódolni érkezett napsugár...

Akkor majd szíved mélyén
megmozdul valami régi szép érzés,
valami meleg, simogató, szelíd szeretet.
Olyan, mint a teremtő erő,
mint a lágyan hullámzó óceán-bölcső,
mint a levegő kék végtelenje,
mint a gondolat áradó mélysége,
mint a szerelem....

Akkor majd én is ott leszek Veled.
Leülök melléd és homlokom
kezed bársonyára hajtom.
Bódító csókok emlékét ébresztem
régi érzésektől égő ajkadon.
Simogatás leszek múltat idéző
már csak néha vágy-piros arcodon.

Akkor majd tested megremeg,
mint amikor finoman érintettem bőröd
és boldog voltam, ahogyan boldog
a forró sivatag homokján haldokló vándor,
amikor hűs víz érinti ajkait.
Mint amikor kívántalak magamba olvasztani,
valami élő elegyet alkotni testeddel
és lelked részévé válva élni tovább, benned...

Akkor majd érzel újra, érzed,
amint testedbe bújva létezem,
és amikor majd csendben leszáll
az árnyakat idéző alkony és elmossa
képzeletben melletted ülő alakom
és felállva lámpát gyújtasz, még lelkedben
utánam nézel és csókot küldesz, ahogy rég...
és csókod akkor is elér hozzám, akkor is
megtalál bár örök lesz már a létből font határ
ami közted és köztem áll...

Szabó Lőrinc - Erdei szerelem

Sötétedik… láthatatlan tücskök ültek ki kunyhónk elé
és elhallgattak a távol zuhogó fejszék.

Ma az utak is összebújnak az erdő bozontos mellén
és lélegzetét visszafojtva hallgatózik a meztelen levegő.

Érzed az esti virágok izgató simogatását?
(Most lehellik lelkünkbe illatos testüket a rétek.)

Kezünkben a szerelem édessége csókolózik,
mikor ujjaink véletlenül összeölelkeznek

s minden tagom külön megrészegűl,
ha hosszú-hosszú éjszakáinkra gondolok.

Pedig már itt van az éj, csak mi nem vettük észre,
hogy a kémény tetején kidugta borzas fejét a füst;

ujból itt van az éj s csak mi nem vettük észre,
hogy kiváncsi rózsabimbók nyiltak ki szerelmes nyoszolyánkon

Máté László: Szerelem

Szemed tükrében,
szikrázó varázslattal,
látom magamat.

Baranyi Ferenc - Elmentél tőlem...

Elmentél tőlem kedves,
S én csak hagytam, hogy menj is csak el.
Hiába lett volna minden,
Ki menni akar... - hagyni kell.
Ha megkérdezné tőlem most valaki,
Hogy mit jelentsz nekem,
Egy pillanatra zavarba jönnék,
S nem tudnék szólni hirtelen.
Csak nagysokára mondanám,
Hogy semmiség...egy múló szerelem.
S nem is vennék észre rajtam,
Hogy könnyes lett mind a két szemem.

Elmegyünk majd egymás mellett,
Szemed ha rám nevet,
Kacagva köszöntelek én is,
De hangom megremeg.
Mosolygok majd az utcasarokig,
De aztán ha befordulok,
Fáradtan szememhez nyúlok,
S egy könnycseppet szétmorzsolok.
Ha megkérdeznéd most tőlem,
Hogy mit jelentsz nekem,
Azt mondanám....: semmiség, elmúlt szerelem.

Káli László - Vers utószóval

Ha lennék az, aki nem lehetek...
És ha lennél az, aki nem lehetsz...
Ha tenném azt, amit nem tehetek,
és ha tennéd azt, amit nem tehetsz...
Ha lennék az, akivé Veled lehetnék,
és tenném azt, amit érted tehetnék...
Akkor is az lennél, aki nélkülem lettél,
és én az lennék, akivé magadért tettél?

Hiányod magába zár. Mint éj a nappal
minden zaját. Mint a zaj saját magát.
Mint könnycsepp zárja a fájdalmat,
mint rózsa zárja vérszirma illatát.
Mint esocsepp a zuhanást, mint ahogy
csend fojtja magába a néma sikolyt,
ahogyan anya zárja magába magzatát,
és magzat fogadja magába az anyát...
Úgy ölel magába e gyilkos hiány.

De ha én az lennék?
Te is ugyan az lennél?
Ha én Te lennék, Te meg én...
Ki hiányozna? (Hiszen) Te vagy én?

És tudod, már rég
nem azok az esték
hiányoznak, amikor Veled,
hanem ezek fájnak, most Nélküled...

Őri István - Csók a szélben

ott álltunk
hajunkat kósza szél borzolta
énfele, tefele, százfele -

csak öleltük egymást a szélben
ajkadat kerestem s elértem
egyszer, százszor, végtelenszer -

s amikor arcommal arcodhoz értem,
szellőcsókot kaptam
a rohanó szélben

Pécsi Sándor - Kikelet

Az arany napsugár,
A fagyott szíveket
Feltörte, és új már
A régi szerelem.

Az olvadt érzelem,
Mint nyíló virág,
Gyenge és védtelen,
Mint a harmat-világ.

Rabnak érzi magát,
Az első szál virág,
Mely új tavaszra vár.

Nem tudja ki tépi,
De szíve azt érzi,
Hogy van kiért élni.

Ódor György - Harmatcsepp

Harmatcseppje van a tónak,
Íze, zamata a szónak,
A szépnek, nem az olcsónak,
Hangosnak, elhalkulónak.

Szelíd fénye szemeidnek,
Ha rest bánatot kergetnek
Vagy vágyódva szeretnek,
Talán csak épp meglepnek
.
Kezed simítása hajlik
Szívemen, mikor haragszik
És suttogja, még maradj itt,
De a reggel már ránk sandít.

Minden órával kevesebb,
Mit’ együtt tölthetek veled:
Nyarat, őszt és teleket,
Langyos tavaszi szeleket.

Tested hullámlovaglása
Hozza a napot világra
S úgy ugrik át a tájba,
Mintha mindig ott tanyázna.

Vibrál erős napsütésben,
Hóvágtatta kemény télben.
A szerelmed tartja ébren
Rajongásomat a létben.

Sosem találok szavakat
Arra, mi örök maradhat.
Akarva és akaratlan
Szerezhettél meg magadnak.

Csodára várnak oly sokan,
Ezért nem élnek boldogan.
Adhatnám én is olcsóbban,
De majd száz éves koromban.

Addig én csak rád vigyázok,
Te arcodon nézek álmot
S mert szívemen simítások,
Megőrzöm az örök lángot.

Tornay András

Tudunk egyszer
minden látható és éghető dolog
egymásrahatása nélkül találkozni?

Megértem a szavaid?
Megérteném a gondolataid?
Megérezném az érintéseid?

Annyira vágyom.
Csak Rád.
Csak Hozzád.

Szabó Zsolt - Álom!

Minden éjjel azt álmodom, hogy mellettem állsz,
Szerelmes szavakra, forró csókra vársz.
Simogató pillantásod érzem az arcomon,
Olyan ez mint a valóság, kár, hogy csak álmodom.
Minden álom lassan tovaszáll,
És a szívem vadul kalapál.
Kispárnámat szorongatom, könnyes a szemem,
Szeretném ha velem lennél, mindig csak velem.

Hatos Márta -Ha jönnél most…

"… Szótlanul Szeretnélek Szeretni…"

Ha jönnél most halvány holdsugáron,
hullámzó éjben, ezüst szálakon,
vagy langyos széltől sodrott pókfonálon,
vagy illat könnyű szárnyán szótlanon…
Most: hogy százéves fák alatt várlak árván.
Most: hogy az áradó folyót nézem csendesen.
Most: hogy szívem már teljesen kitártam.
Most: mikor lelked már eggyé vált velem.
Most, ha jönnél, a hullámzó éjben…
Most…
Szótlanul Szeretnélek Szeretni.

Bodnár László - Régi emlék

Régi emlék jut eszembe,
karcsú tested szép gyönyöre.
Hamvas arcod vágysugára,
szemednek szűz, barna láza.

Emlékszem még bronzhajadra,
hogyan omlott a válladra.
Vallomásod őrzi szívem,
hordom, óvom, amíg élem.

Elfeledtél, rég elmentél,
álom, csak már, hogy szerettél.
Felderengtél mégis bennem,
minden szavad él lelkemben.

Isten voltál s én a híved,
imádkoztam nap-nap érted.
Mégis egyszer elárultál,
pokol tüzére juttattál.

Eldobva hű szerelmemet,
csókunk, vágyunk mind elégett.
Nem maradt más, csak az emlék,
hamuval írt szeretlek még!

Zvada László - Hiányzol

Ajkad formálódik a kopott asztalon nyugvó
fehér terítő zsenge, szűzies ráncaiban.
Tekinteted kékje fürdik a teáskannából
gőzölögve előtörő gyöngyöző vulkánban.
Mosolyod látom az ablakon kívül tarkálló
mezei virágok vakító színfürdőjében.
Zsenge fűszál-hajad simítja az enyhe szellő,
s lágy szempillád rebbenve pillangószárnyra kap.

Barna Márta - Asszony vagyok

Ha dal lehetnék, Neked szólnék.
Ha szellő, Hozzád szállnék.
Ha fény, Érted a sötétet tündöklővé tenném.
De mert asszony vagyok, fohászként
Hozzád szállok és ajkadon imaként megpihenek.
Homlokodon redővé fércelődöm.
Szíveden bújócskázom.
Szerelem édes érintéseként ereidben,
mint a vér zsibongva áramolok...

Hatos Márta - Szelíden

Perceim áradók
és fénylők, mint a víz;
elfogadom a jót,
vele a rosszat is.

Megköszönöm a vad
hajnalt, a lágy delet,
Megköszönöm a szád,
s két tündöklő szemed.

Mindig csak így legyen,
hintsék be csókjaid
megszegett életem
elfolyó napjait.

A teled telem,
a nyarad nyaram
és boldog leszek,
ha mindig így marad.

Mosolyod sugarát
ha már nem ihatom,
találjak újra Rád,
egy másik csillagon.

Zsefy Zsanett - Simogató

Simítsd rám a szót, simítsd rám, kedves!
Ne hangosan, inkább leheld lágyan, csendben!
Olyan megnyugtató, mikor rám hajol halkan,
- cirógató fényben - becézget, mint hajnal.

Legalább ma mondd ki, de ne is mondd csak súgjad!

Simítsd rám a szót, simítsd rám a múltat!
Látod, kigyúlt a fény is, bizsergeti testem,
hiába táncolnak rajt' fázós esőcseppek...
Mindent felszárít egy szó, ha rám simul, szeretlek.