Ladányi Mihály - Nyolc sor

Nem is tudom,
hogy mi van a gyönyör alján
hogy reggelre
mintha nem is lett volna
hogy reggelre
mindegyik szerelem
kitömött kék madár
pereg a tolla

 

Bella István - Nézz utánam!

Reggel, ha szemed kinyitod, nézz reám,
és nézz reám este, ha lehunyod,
engem nézz, mikor hó suhog,
mikor nyár érce csörgedez a fán.

Csak engem nézz, egyedül, igazán!
Első és utolsó mozdulatod
engem nézzen, mikor már szó vagyok,
s fut, fut velem világ fölött a szán.

Gyeplőim - napvilágpárhuzamosod -
éj-nap nyakába vetve, ellobog.
Trappol a fény. Árny dobban árny után.

A sötétség, mint földi ustorok.
De nézz utánam, s én visszafordulok,
átkelek újra érted az éjszakán.

Vázsonyi Judit - S szeretni engem

  

 
Szeretni engem, oly férfi akarjon,
aki több, mint a világ,
kinek karjában szép az örök álom,
mert lelkében terem a vágy

Szeretni engem, oly férfi akarjon,
kiben a gyermek élénken él
ezeregy csodával vesz körül
minden mozdulata bennem mesél.

S szeretni engem, oly férfi akarjon,
ki a pokolból is visszatér,
feltámad porából, ha kell,
ha lelkem fáj és vígaszt kér.

Csukás István - Örömre int ez a szerelem

Én már minden pillanatomra éber
lélekkel vigyázok, örömre int
ez a szerelem a lélegzetvétel
fáradhatatlan ritmusa szerint,
ahogy törekvő sorsom újra s újra
szívemhez új és új magányt csatol,
ahogy szívem a dobogást nem unja,
s rólam másképp nem álmodozhatol,

csak hogy nagyon szeretsz. Nincs más viszonylat,
fogcsikorgatva vagyok rá tanú,
s elképzelni sem tudok én már jobbat,
és örömömben is már szűkszavú
lettem, hallgatok csak s tűnődve nézem:
fejem fölé az ég, közönnyel áld,
küldi a tél hangáraiból, kéken
villogva, a fagy fémszárnyú raját.

Én nem hadakozhatok már más módon,
érted se, csak sorsommal (pillanat
sugallta harcok kis cselét megoldom),
hozom kiéheztetett ifjúságomat,
mely országot, álmot hódítni indult,
s az örömért a szívednél kiköt -
felkönyökölve nézem éjbe fordult
hajad homlokod félholdja fölött.

N. Horváth Péter - Szerelem

Mint az ágaktól búcsúzó megnyúlt esőcseppek,
úgy rezdülnek bennem a feléd vonzó erők,
ahogy szürkületkor fényjelek születnek
egy várost rajzolva ki a szemlélődő előtt.

Mert minden egyes csodát újra költ a holnap.
Hisz tudja, ez az érzés elavulhatatlan,
és szeretném, ha úgy éreznél hozzád tartozónak,
hogy sarokkőnek lássál, ha szétnézel magadban.

Nagy Horváth Ilona - Szépen

 Szépen

Hallgatni szeretnélek...
a szíved, a lélegzeted...
téged.
Csak fogni a kezed
és fejem válladra
hajtva örülni csendben.
Megfejteni tenyeredben
múltad és jövőd
titkait,
írva volt-e jöttöm,
vagy csak idefújt a szél.
Rásimítni saját sorsom
vonalas útvesztőit,
hátha összeillik éppen,
nem kérdezni, nem felelni,
csak fogni a kezed,
és hallgatni, hallgatni
szépen. 

Paul Géraldy - Múlt

Valaha, hogy a párom lettél,
most három éve már,
riadva-tétován szerettél.
De minderről letettél.
S úgy érzem, érte kár.
Ma idejössz hozzám, levetkezel,
feltűzöd a hajad, enyém leszel...
Bezzeg nem voltál, akkor ily gyors.
Így hívtalak becézve: kislány.
Halkan suhantál, drága-titkos,
a fénytől is remegve, tisztán.
A legnagyobb lázunkba sem
adtad magad át teljesen...
S haragudtam rád. Hogy a csókod
oly roppant-szűzi, elfogódott,
és nem jutott ki soha részem.
Emlékszel, ezt mondtam: "Hohó,
nem félsz te majd így, kis bohó,
csak egyszer megszeress, egészen..."
S most a komolykodó lányt visszavágyom,
és visszasírva fordulok feléje,
ki, hogy szemérmesebb legyen, az ágyon
mezítlen karját nyomta a szemére.

Darvas Ferenc - Álom hajnalig

    
Átcsenném álmaimat Neked
finom, lágy gyönyörökkel
és az olvadó nedves kéjt
amely illatozva kíséri
a csendes langyos éjt
lebegő szerelmi násszal
és az érzést őrizném
a követő álom hajnaláig
új kísértés csodájáig.

    

Bőhm András - Csókkalkérő

Csókkal kérem szemeid,
ne lássanak soha öregnek.
Tiszta szível, ha szeretünk,
keresztjeink tán megtöretnek.

Számtalan csókkal majd a szád,
soha ellenem, csakis értem.
S ne habozzon elhallgatni,
ha lesz is néha-néha vétkem.

Csókokkal kérnem kezeid,
becézzen a simogatásuk,
s úgy fogják majd le szemeim:
hogy megőrizzék végső álmuk.

S csókkal borítom vállaid
-, ölelkezzen álommal a tény -
nőjenek hozzám szárnyaid,
hogy suhanva szállhass, mint a fény,

Temérdekszer a melleid,
-, ketten, az egy esendő ellen!... -
bűvölőn az is fogva tart,
hogy rájuk gondolni is mertem.

Csókolnám térded, combjaid,
hogy mindig, ha szépen kérem,
örömmel vággyal nyíljanak,
míg ránk vár e morzsányi Éden.

Csókolgatnálak mindenütt,
ahová éppen odaférek.
Szívünkről leperzselődne,
ha nőtt is rajtuk védő kéreg.

Élőbb lenne, sebezhetőbb,
biztos vérezne, s újra fájna,
mit bánnánk, csak érezzen fel
megint minden szép csodára.
 

P.Pálffy Julianna: Érezned kell!

- ha ígértem volna, de nem! -
Nem ígéret volt, csöndes szóval
mondtam el mennyire szeretlek,
lelkem adtam szelíd szerelemmel -
ha kellek, ha vársz, én is kereslek.
Múlhatnak a napok, s nyárestékbe
hiába olvad őszi lombok aranya,
Te döntheted el, szikrázhat-e még
borostyán-smaragd szemedben,
szemem kék ígéretű mámora?
Féltékenyen őrzött emlékek közt,
erdők rejtett bája, szénaillatú tisztás,
égő, szenvedélyes bíborvágyak,
- neked is érezned kell, parázslik még! -
az út végén én állok s téged várlak.
Nem számít, hogy tolvaj éjszakák
lopják a fényt szürke háztetők
felett, nem számítanak a vaksin
hunyorgó csillagok, ha csipkés
szélű felhők szélén majd, nekünk
hímeznek szivárványt az angyalok.

Kovács Anikó: Repülés veled

Ismerem kezed lusta, apró mozdulását,
ismerem, ahogy meggyújtod a cigarettád,
ismerem párás-vizes bőröd finom illatát,
ismerem, hogy lépsz át egy tócsát,
ismerem, ha majonézt csorgatsz a rántott halra,
ismerem, ha régi-szép, ódon álmaid váltod valóra,
ismerem, ha homlokodon gond suhan s cikázik át,
ismerem szemed villámló, parázs pillantását -
és ismerem,
ha féktelenül és mohó, szilaj erővel
elborít a vágy.
Ekkor ...

Baranyi Ferenc - Egyszerű

Oly egyszerű ez: ha elvesztelek -
belepusztolok. Bármi lesz veled:
autó üt el, cserép zuhan le rád,
vagy ravatalod lesz a betegágy -
én utánad halok, nincs más utam.
A sorsomat kezelni egymagam
már túlontúl önállótlan vagyok,
élek, ha élsz - s ha meghalsz, meghalok.
Oly egyszerű ez. Semmi komplikált
nincs abban, hogy csakis harmóniát
fog fel fülem, hangom is puszta csend,
ha nincs másik hang, mellyel összecseng.
Megírták mások már, mi vagy nekem:
lányom, anyám, húgom és kedvesem,
testnek s kenyér, parasztnak a föld,
prófétának ige, mely testet ölt,
te vagy a fény az éjszakában - oly
banális mindez s mégis oly komoly.
Nekem te vagy a velem-futó magam:
kétágú útnak egy iránya van
s ágaink párhuzama oly szoros,
hogy a tekintet szinte összemos.
Értsd meg tehát, hisz olyan egyszerű:
mikor magadhoz - hozzám vagy te hű,
magaddal azonos csakis velem
lehetsz mindig már.
Ez a szerelem.

Babits Mihály: Szerelmes vers

 Szerelmes vers
     

A szemedet, arcod mélységes, sötét szürke tavát
homlokod havasa alatt, homlokod havát
elfeledtető fényes nyári szemed szédületét
szeretem és éneklem e szédület szeretetét.

Mélységes érctó, érctükör, fémtükör, mesebeli,
szédülsz, ha belevillansz; ki tudja, mivel van mélye teli?
Szellemek érctava: drága ércek nemes szellemei
fémlenek villanásaiban; de mily ritka fém szelleme tudhat így fényleni?

Mély, fémfényű, szürke, szép-színű szemedben, édesem,
csodálatos csillogó csengők csilingelnek csöndesen,
csendesen, - hallani nem lehet, talán látni sem:
az látja csak, aki úgy szeret, mint én, édesem!

Gabricsevics István - Fogd a kezem...

    Nem kell más, csak fogd a kezem,
kéz a kézben legyek VELED!
Oly jó, ha érzem, hogy VELEM vagy!
Oly jó, hogy érzem az ENYÉM vagy!

Nézem a kezed, a bársonyost,
mely annyi percet átdolgozott.
Most itt van kezemben, lágyan simogat,
ujjaid elevenítik lassan az álmomat.

Álmomban erre vágytam,
minden percemben erre vártam!
Oly szép a boldogság, s nem kell csoda,
csak kéz a kézben érjünk el oda!

Elérhetjük együtt a boldogság partját,
Hol nem vár ránk más, csak az örök boldogság!
Nem kell más hozzá, csak szorítsd a kezem,
a boldogságot majd megleled VELEM!

Kezem kezedet kutatja,
s mikor rátalál megfogja.
Ujjaim ujjaidat ölelik,
tenyered tenyeremben fekszik,

Így talál RÁNK a mély álom,
repülünk szép tündérszárnyon.
Sosem látott tájakat látva,
rohanok VELED a világba'.

Nyíló virágok közt járunk,
selyem pázsiton lép a lábunk,
nem takar el semmit az árnyunk,
szivárványt teremt a vállunk.

És hátamhoz ér most a hátad,
szívünk utat enged a vágynak.
Érzem ismét szíved melegét,
lelked, tested hű szerelmét!!!

Ezért kérlek Édes, ne engedd el kezem,
ujjbegyedben érzem a szerelmedet!
Simogatja kezed, szerelmes szívemet,
kezeidben érzem, égő szerelmedet!!!

Helen Bereg - Veled

Elfogadom örökre életed.
Magamét adva cserébe.
Szerelmünk egymásban él,
Összefonódó szenvedéllyel.

Szerelmed takarója alatt
Minden félelmem elszáll.
Vággyal bújok oda hozzád.
Kérlek, kérlek, ölelj át!

Melletted vagyok Kedves.
Szerelmem érzed? Végtelen.
Legyőz minden akadályt.
Lelkem lelkedet öleli át.

Társa vagyok életednek,
Örökké Téged szeretlek.
Ha lehunyod a szemed,
Érezned kell, ott vagyok Veled.

Máté Péter - Holnap is

     
Hiába mondtam te vagy mindenem
Hiába esküdtem csak rád
Hiába minden mégis véget ért
A szerelem nem tartott soká.

Holnap majd újra nap jön s megyünk a magunk útján
Még holnap is járnak majd az emberek az utcán
Mindig várj valamit, ami majd felvidít
És az élet csakis így lesz szép!

Ne mondd, hogy céltalan így nélülem
Ne mondd, hogy így semmi se vár
Van úgy, hogy nem sikerül egy napunk
És hogyha fáj ne gondoljunk rá!...

Szilágyi Domokos - Szerelem

Megismertem a holnapot:
terád hasonlított,
terád, miránk -
lobogott
és nyugodt volt, mint a láng,
- s mint a mi éjszakánk,
amelyen megéreztük forró
és röpítő és egybeforró
embersorsunkat, a szerelmet,
- én azt, hogy hiába ölellek,
te azt, hogy hiába ölelsz,
ha nincsen más, csak ez a perc,
hogyha mögötte meg nem érzed
és meg nem érzem az egészet,
a szilárd anyagot,
ami vagy és ami vagyok,
és ami egy törvénybe fog
bolygókkal és liliomokkal,
tó méhében a teleholddal,
vérrel, háborúval, örömmel,
mindennel, ami volt az ember,
és ami most s amivé válik,
s amit születéstől halálig
sejt és tud és tesz,
mit hozzáad a léthez,
hogy életté váljék, hogy a rend
kormányozza a végtelent,
az értelem, amely szavak
nélkül is szól, és sejtet sejtre rak
agyunkban -
a holnapról akartam szólni,
a holnapról, mely már valódi,
mert fölismert s el nem téveszthető,
tiszta, elérhető,
mint a friss levegő -
igen, a holnapról akartam szólni,
s szóltam a szerelemről, szerelmünkről, hiszen
ő éreztette meg velem,
milyen lesz:
szívem szelídítette a boldogsághoz, rendhez -
- - - - - - - - - - - - - - - - - -
és akkor, amint ránk hajnalodott,
megpihent bennünk - új csókra gyűjtve erejét -
a csók.

Devecseri Gábor - Csak szó vagyok

Ha csak rád gondolok, megáll a szívem,
de nem ver soha nélküled;
előttem csillogsz, fülemhez szavad van
és szavamhoz füled.

Csak szó vagyok. Hol is nyílhatna lényem
létre, ha nem Benned, te szép?
Éled a réten a vándor, ki naptól
föl nem perzselt földre csak néha lép.

Csak szó. De annak is tartalma tőled
árad belém. Nem érvel, csak ragyog,
csak létezik. Rád nézek és beszéd nem,
csak hang vagyok. Csak hallgatás vagyok.

Válóczy Szilvia - Eszedbe jut majd

 
 

  

Eszedbe jut majd
Egy kért szál rózsa
Eszedbe jut majd
Kedvesed vidám arca
És eszedbe jutnak
Eltékozolt pillanatok
A megsebzett lélek
Kétségbeesett harca.

Eszedbe jut majd
Mit elvesztettél
Eszedbe jut majd
A csodálat érzése is
És eszedbe jutnak
Az elhalkult szavak
A magányba fordult
Szelíd ölelések is.

Eszedbe jut majd
Néma tekintetem
Eszedbe jut majd
Könnyes szemem
És eszedbe jutnak
A közös percek
A megbecsült lángolás
Mit adtál nekem.

Eszedbe jut majd
A holdas éjjelünk
Eszedbe jut majd
Halk csókok pátosza
És eszedbe jutnak
Az álmot őrző
Lágy tapintattá vált
Bús szerelmek mítosza.

Eszedbe jut majd
Minden léptem
Eszedbe jut majd
A gondtalan ébredés
És eszedbe jutnak
A víg mosolyok
Az együtt éltetett
Jóízű nevetés.

Eszedbe jut majd
Mennyire szerettél
Eszedbe jut majd
A sajgó kín fájdalma
És eszedbe jutnak
A bánat súlyai
A bárgyú hiányt
Korbácsoló vágy hatalma.

Eszedbe jut majd
Hogy az élet oly egyszerű
Eszedbe jut majd
Milyen könnyű a nevetés
És eszedbe jutnak
A víg pillanatok
Hogy mennyire megöl
A homállyá nőtt feledés.

Eszedbe jut majd
Egy nő, ki csak írt
Eszedbe jut majd
Hogy ő az életed
És eszedbe jutnak
A jövő szent képei
A töretlen hit
Mi most már kell neked.

Eszedbe jut majd
Mit elvesztettél
Eszedbe jut majd
A csodálat érzése is
És eszedbe jutnak
Az elhalkult szavak
A magányba fordult
Elvesztett álmok is.

Meglátod majd
Miért adott a sors
Meglátod majd
Amiért küzdeni érdemes
És eszedbe jutnak
Lágy dallamok
Miket elvett az idő
S miket lelked örökre keres.

Gál János - Bújócska

Ha völgy leszel, Én hűs patak benne
Ha te vagy a patak, Én ívelt híd felette
Ha út leszel, Én a szekér rajta
Ha te a szekér, Én majd a pajta
Ha mese leszel, Én gyermek, ki hallgat,
Ha gyermek leszel, Én dal ki elaltat.
Ha irka leszel, Én majd a lapja
Ha te az irkalap, Én a vers rajta.
Ha vers leszel, Én toll, mi leírja,
Ha te a toll, Én sötétkék tinta.
Ha telihold leszel, Én egy kis csillag,
Ha csillaggá leszel, Kiválasztalak.

Éles Attila - ... ha veled vagyok

Megváltozom, mikor veled vagyok.
Eltűnnek a gond szántotta nyomok,
mint tenger az éjjeli szélcsendben,
megnyugszik, kisimul zavart lelkem.

Ha veled vagyok, minden másképp van.
A vén tölgy messziről int boldogan,
régi ismerősként köszönt minket,
mert törzsébe véstük a nevünket.

Olyan más vagyok, ha együtt vagyunk,
virágillatúvá lesz a napunk.
Mindegy merre járunk, én azt érzem,
ketten andalgunk egy pipacsréten.

Mikor velem vagy, az annyira jó,
feledni tudom, hogy esik a hó.
A percek peregnek, mint dobütés,
nekem mégis mind csupa napsütés.

Mikor ketten vagyunk, nincs jobb annál,
belehalnék, ha végleg elhagynál.
Néha nem tudom mit is akarok,
szeretem magam, ha veled vagyok.
      

Gyurkovics Tibor: Minden levél

      

Minden levél és minden alkonyat
neked babuskál, neked tartogat.

A föllobogó fényes nyári tűz
forróságával az ajkadba űz.

Szádba, szívedbe, fogaid közé:
örömmé égjek, váljak derűvé.

Neked emel az ég fölé a táj:
örömmé érik bennem a határ,

hogy fölragyogjak neked mint a nap
neked tartogat minden alkonyat,

neked babuskál mindegyik levél,
amely szerelmes ujjaidhoz ér,

ha végül végig egy leszek veled:
szerelem-nyár, szerelem-őrület

láng legyen testünk és láng a ruhánk,
ahogy maga az Isten szabta ránk...

Fridli Zoltán - Belaksz önmagaddal

Ami szép, az egészben jó?
Ami kép, az egyúttal szó.
Egy percnyi megfáradt emlék,
Csupáncsak ez volnék?
De mégis mondd, mit érez a szív,
Ha a szó halkul, már nem hív?
Mi lehet ez, amit a csend szívbe csent,
Hogy gigászi tartóoszlopa belereccsent?
Merre jár az igaz szó,
bántó vagy vigasztaló,
Ami most, esetlegesen ide lenne írható?
Hol járhat a gondolat....
Talán betemette hulló vakolat.
Szívem nem motel,
csak szeretet pici házikója!
Elenyész? a szobája, azoknak is egy a lakója.
Betöltesz, belaksz önmagaddal,
Kérlek, amerre mész, vigyél magaddal!

Fuchs Éva - Ötvenen túl

  
Várod-e még, hogy hűvös testével átfonjon az éj,
S mint szűk sikátorban támolygó-tántorgó
csavargó, hazataláljon hozzád, a kéj?
Várod-e még, derengő hajnalon, hogy
csobbanjon a víz,
S csak fűszálak gyónják meg
füledbe, már-már vallomásként súgva
reggeli imájuk,
amíg eléd nem áll, az égen izzó tűzgolyó
és tested-lelked követelve
a végtelenbe repít?
Várod-e még, hogy az angyali alkony
befogja a szád,
S halvány csendben hagyhasd,
hogy mindent elsodró-mélyen
benned izzó Érzések törjenek Rád?
Barátom, mondd csak,
várod-e még?

P. Pálffy Julianna - Milyen?

olyan ez,
mint amikor
hallod még a zenét,
elkábít és felemel,
de magába zár,
nem enged el,
csak egy sóhaj,
egy apró szúrás,
tudod, hogy messze jár,
s ott belül, a szívedben
érzed azt, ami fáj;
olyan ez,
mint amikor
aranyló mezőkön átlibben
a szélfútta virágszirom,
színes kis cseppek
nefelejcs vagy liliom,
egyenként peregnek,
a kérdésekre nincs válasz:
szeretsz? - szeretlek?
olyan ez,
mint amikor
tavaszi erdőn madár dalol,
tudod, hogy álom,
de benne vagy valahol,
a másik feled, a másik éned,
s nem gondolsz soha rá,
hogy könnyesen keserű
lehet, az ébredésed;
olyan ez,
mint amikor
magával sodor a tenger,
élethajó ringat, úszik el,
állsz a hófehér vitorla alatt,
- búcsút intesz a kezeddel -
de őrzöd tovább, mert
benned él, mert együtt élsz
az egyetlen, a felejthetetlen,
édesen fájó szerelemmel.

Hajnal Anna - Szerelem

    Minek is kérded, neked hiúság,
    csak mosolyogsz, ha elpirulni látsz,
    s oly távol vagy, hogy kíváncsi szemed
    szégyentől reszketteti szívemet,
    hogy didereg, mint meztelen halott,
    lámpának, szemnek kiszolgáltatott,
    hogy jeges szégyenében majd elég,
    mit kérdezed, hogy szeretlek-e még?
    Nem tudom. Szívem csupa lázadás.
    Szeretni kín, megtör és megaláz
    s a fojtott láng, az el-eltemetett,
    füstösen csap fel, mint a gyűlölet.

    Gyűlöllek, mar a védtelen harag,
    elfordulok, hogy meg ne lássalak,
    félek, fagyok, borzongok, engedek,
    fogam megkoccan nehogy kérjelek:
    szeress, ölelj, megöl a szomjúság,
    kezdődjön újra bennünk a világ,
    az ősi ködben két felhőgomoly
    egymás felé húz, borulj rám, omolj,
    összecsapásunk villám, néma csók,
    csak te! csak én! borulók, lázadók,
    belőlünk szülessen a csóvás fény,
    mindenben te és mindig újra én.

    Mert te voltál az első, akiért
    testem és lelkem egyszerre megért,
    hogy ezer íz és ezer édesség
    pezsgése, lángja hajtott tefeléd.
    Hogyan köszönjem, mi lenne elég,
    hogy tűzfény lettél, melyben föld és ég
    fellángolt, égett, újjászületett,
    mint a szívem, mely feléd reszketett,
    haldokolt, mint a láng és dadogott,
    új nyelven szólt, hogy az áhitatot,
    amely betöltött, vakult fiatalt,
    feléd ragyogja, édes diadalt…

Gyóni Géza - Álmok

 
Ha a robotban kimerülve
Párnámra hajtom bus fejem,
Lelkemre mintha galamb ülne,
Te édes képed megjelen.

A fényes álmok a tiéid
Azokat mind neked adom -
Álmodja bár a lelkem végig
Selyempárnán vagy kőpadon.

És álmodom selyemhajaddal,
Karod szeliden átölel...
De virrad. Ujra itt a hajnal.
Varázsos kép, búcsúzni kell!

Elűzlek, mint a nap az égről
A fényes hajnalcsillagot -
Habár a fájdalom terhétől
Napestig összeroskadok.

 

P.Pálffy Julianna - ne szólj...

ne szólj,
csak csendben
tedd kezembe a kezed,
ne szólj,
csak nézz rám,
- tudni fogom - mert,
némán is beszél a szemed,
ne szólj,
csak engedd,
s téged is elvarázsol a dallam,
ne szólj,
csak érezd milyen,
ha édes, ajkadtól az ajkam,
ne szólj,
csak ölelj át gyengéden,
bármikor, ha kérem,
ne szólj, csak csillapítsd,
ha őrülten száguld a vérem,
ne szólj,
csak akarj engem,
ne szólj,
csak...őrizz meg,
- ahogy én őrizlek téged -
ebben a fájdalmasan is
gyönyörű, szerelemben.

Frederico García Lorca: Találkozás

Se neked, se nekem
egymás felé nem szabad
lépni sem, nézni sem.
Tudod, tudod már, miért?
Oly nagy a szerelem.
Megy az ösvény, menj tovább!
Kezemen
szögek sebe
élesen
Nem látod, hogy
vérzem?
Ne nézz hátra, lépegess
csöndesen.
S imádkozz, akár csak én,
hogy legyen kegyelem,
mert se neked, se nekem
egymás felé nem szabad
lépni sem, nézni sem.

(Illyés Gyula forditása )

Márk Miklós - Lelked

Lelked gyönyörű sugarában
Melegszenek az angyalok,
Lényed körül a levegő is,
Meghitt fényben ragyog.

Fodros felhők lebegnek,
Végtelen, s tengerkék az ég,
Amit szavaiddal festettél,
Való igaz, s meghatóan szép.

Megnyugvást és erőt szórt,
Mind a két, simogató kezed,
Révész voltál, s távoli szellemek,
Segítettek, álmodtak Veled.

Szivárványfa legfelső ágán,
Ül a hold, ezüstöt szór palástja,
Neked szánja féltett kincsét,
Irigyli a forró nap, ha látja.

Lelked mélyén, valahol legbelül,
Végtelen film pereg, s benne én,
Ahogy vitorlát bont egy öreg bárka,
Recsegve úszik a szerelem tengerén.

Szél repítsen, dagassza a vásznat,
Majd egyszer, ha Te is elhiszed,
Vár ránk utunk végén a megálmodott,
S Neked megírt, trópusi sziget.

Ahol a kolibrik járták őrült,
Szerelmes, és dalos táncukat,
Delfinek énekeltek, és a nap,
Kísérte reggel, bolondos nászukat.

Ahol lelkünk összeforrt egy éjjel,
És vigyáztak ránk a csillagok,
A lázas éjszakákat követték a sorban,
A józan, gyógyító, és meghitt napok.

Szép Ernő - Elszorult szívvel

Szabad-é nekem még
Nevetni tréfálni
Levelező fák közt
Füttyszóval sétálni?

Szerelem jön szembe
Szabad észrevenni
Minden bánatomhoz
Hűtelennek lenni?

Helen Bereg - Hegedű sír

    Mint hegedűn síró bús zene
    Szívemben úgy jajong a hiány.
    Húrjain játszó szerelem
    Sajdítja létem dallamát.

    Fátyolzenéje zokogva sír
    Fel-fellibbenve a húrokon.
    Hangja szárnyal, égbe repít
    Minden vágyódó dallamot.

    Hallod kedvesem, lelkem mint hív,
    Mint száll hozzád karodba vágyva?
    Szikrája csillagot vetít
    Felhőn nyugvó éjszakára.

    Lágy szimfóniába szelídül
    Hiány húrjain síró zene,
    Mikor karomba szenderül
    Tested ringató szerelme.

Rab Zsuzsa - Dúdoló

Felhővé foszlott az erdő,
söprik nyers szelek.
Heggyé tornyosult a felhő.
Hol keresselek?

Korhadt tönkön üldögélek,
nyírkos fák alatt.
Nem tudom már, merre térjek,
honnan várjalak.

Virrasztom a fák tövében
szunnyadó telet.
Éneklek a vaksötétben
lámpásul neked.

 

 

Vihar Béla: Mindenkiben...

Mint csillagot, örök pályán, rendre
fogva tartja a vonzás szerelme –
ég kékjében, bolygók futásában,
mágnesekben immár ott él benne
nagy törvényként a kettőnk szerelme,
s összehajló ajkunk oldó csókját
ismétli az örökkévalóság.

Juhász Gyula - Mindig

Mindig reménytelen volt a szerelmem,
Mindig hívtak a nagy, a kék hegyek,
Mindig csillaghonvágy égett szívemben,
Mindig hűtlen voltam,mindig beteg,
Mindig kellettek eléretlen rózsák,
Örök talányok, édes szomorúság.

Mindig nevettek, akiket szerettem,
Mindig nevettem, aki szeretett,
Mindig csak vágytam, és sohase mertem,
Mindig csak vártam én az életet,
Az élet elment, én is tovább mentem,
Mindig daloltam, és mindig feledtem.

Serfőző Simon - Szerelem

 Ruháid belsejét kiforgattam,
felkutattam nappalod,
amelyen átjöttél,
mint egy síkságon, selymeid,
hajad szétkuszáltam.

Kihallgattam ágyad csöndjét,
ajtódból visszafordultam,
szétfeszítettem melletted álló sugarat,
vetkőzésnél meglestelek.

Tegnapi napba visszafutva
hangod meghallgattam újra,
feldúltam jelened, mint a lombot,
magánnyal bekerítettelek,
hogy kifaggassam vergődésed neszét,
szerelemben rádnyitottam szemem:
mindent megtudjak rólad.
Lélegeztél bennem boldogan.

Juhász Gyula: Valami nagy...

    Valami nagy, mély szerelem hiányzik,
    Valami sírás, valami öröm,
    Valami harc, valami csönd,
    Valami nagy, mély szerelem hiányzik!
    És így marad ez mindig, mindhalálig?
    Mindig bús, csipkerózsa szívvel
    A várás várában sejtem a sorsot
    És így marad ez mindig, mindhalálig?
    Szőke csodák, barna csodák,
    Meddig csodálkozom csak rajtatok?
    Ó, adjatok valami szépet,
    Valami életet, halált,
    Szőke csodák, barna csodák!?

Tandari Éva - Így segítsd lelkem ...

Búcsúzz el szépen , halkan ,
mint Nap fénye elalvó almafán ...
Bús könnyed szárítsa szellő ,
s ragyogjon Szívedben szivárvány .

Csituljon Benned önvád , s zok-szó ,
mert búcsúzni csak mosollyal szabad !
Hálát rebegjen csak Ég felé
sok boldog évünkért szavad ...

Ne sirass eltűnt órát , s napot ,
hisz Tiéd maradt minden Pillanat ,
miket nem fú' el a kósza szél ,
és nem fed be Szívedben az alkonyat .

Derűsen várj hát minden új Fényt ,
mit lábad elé szórnak az Utak ...
Könnyítsd meg mosolyoddal nékem
a fölfelé vezető , végtelen - nagy Utat .

Így segítsd lelkem fáradt lépteit ,
s ne az utolsó , elszaladt percet sirasd ...
~ Erőd add nékem , s ne könnyeid ,
hogy együtt leljen minket egy újabb

~ egy megtisztult alkonyat

Ferenczy Klára - Elbújnék...

Elbújnék veled
fáradt hóesésben
kandalló-meleg
álmokba merülten.

Néznénk a tüzet
s a didergő fákat,
magányunk lepné be
hó helyett a fákat.

Nem szólnál, ölelnél,
majd mégis, mondanád:
Álljon meg a világ! -
nem, már ordítanád.

S a tűz szép lassan
nyelné el a hangod,
csend volna újból.
Nézz rám, kérlek,
hallod?! -

Bús tekintetedbe
temetném a vágyam...

Füst Milán - Szerelmes levél

A légen át szerelmesen,
Veled ölelkezem,
Szemem a messzeséget issza,
Szájamat megmérgezem,
Az arcomat elrombolom,
Hogy aki lát, vagy hallja szóm,
Hőköljön vissza,
A tüzemet eltitkolom,
S a sötét alkonyatba' két karom
Kitárom részegen eléd -
Kitárom részegen!
S a légen át egy dallamot,
Egy édes dalt küldök feléd,
A halálomról szól e dal.
S hogy most meghalnék szívesen. . .
Oh édes halál jöjj, ó, telt pohár!
Nem bánlak én ma már!
A sírba is majd két kezemmel
Csordúltig megtelt szívemet viszem.

Ladányi Mihály - A szerelem olykor...

A szerelem olykor jóságosan
leül az asztalomhoz és beleiszik emlékeimbe.
Ilyenkor mondok néhány közhelyet neki, hiszen
az ember tartozik annyival érzelmeinek,
mint egy cipőfűzőnek, amely kitartott akkor is,
midőn a cipőtalp felmondta a szolgálatot.

Kamarás Klára - Ez több

Ez több mint szerelem:
Ez gondolat…
Hajnali séta juharfák alatt…
Galambszárny rebben
Párák… permetek…
Hullnak a sápadt őszi levelek.

Aztán a munka… és már odabenn.
A szkenneren fehér cicád pihen…
Megsimogatnám… mégse… nem lehet:
Megérezné a simító kezet:
Felébred, s akkor én is ébredek…

Már reggel van, kinyithatom szemem.
Elmúlt az álom és a gondolat…
A gondolat, mely több mint szerelem…

Paul Celan - Éjjel

Éjjel, mikor a szerelem ingája
mindig és soha közt inog,
szavad a szív holdjainak ütődik,
és viharkék szemed
az eget a földnek adja.

A távol, álomtól feketéllő
ligetből meglegyint az elillant,
s kísért az elszalasztott, mint a jövő nagy árnyai.

Ami süllyed-emelkedik,
a legbelül eltemetetté:
vakon, mint a mi pillantásunk,
szájon csókolja az időt.

Helen Bereg - Remény

Lenyugvó Nap narancsos pírja
szerelem színével írja
a beteljesült reményt,
ott a felhők fölött osonva
a Nap már lenyugodna,
de visszacsillan felém.

Tornay András - Esti óra újjászületve

Esti szellő és hárfadallam festi az eget színesre
Szelíden simogat és elaltat a hold
Kint egyre sötétebb és ijesztőbb
Bent egyre nyugodtabb és világosabb lesz minden
Ma este mindenki megbékélhet mindenkivel
Minden arc csak nevetésre képes
Elfelejtjük átkaink nincs szavunk a neheztelésre
Minden kéz védelembe öleli törékeny testünk
A csendet is el tudnánk most mesélni kíváncsi gyermekeknek
Mondataink hidakat építenek
Virágok nőnek némán s nem vágja le őket senki
Nincs kérdés nincs kétely nincs idő
A tundrán ma nem lesz egyetlen állatka sem áldozat
Tánc, sóhaj, szerelem, kacaj és tangó
Hiányok és félelmek simulnak levelek susogásába
Ma nem öregedtünk egy picit sem.

Őri István - Szeretnék a boldogságról írni

Szeretnék a boldogságról írni
szeretnék többé sohasem sírni
szeretném a világba kiordítani:
Ne csüggedj, van remény
az út vége a győzelem!
Nehéz a harc, de 'mi vár:
boldogság, béke, szerelem!

Szeretnék a szerelemről írni
szeretnék boldogságtól sírni
szeretném a világba kiordítani:
Istenem! Ő itt van velem!
Látom Őt, nemcsak álmodom
a perceket már nem számolom
mert eljött, s többé nem megy el
ó, áldott élet
áldott szépség
áldott szerelem!

Szeretnék csak mindig Róla írni
tündérmesét, igaz történetet
szeretném a világba kiordítani:
Szeret, szeret, szeret!
S azt is, hogy én is szeretem
jobban, mint életem
s ez a szerelem végtelen
mert kettőnké, ugye, Kedvesem?

Szeretném elmondani,
hogy szeme gyönyörű
s ajka édes.
Minden, mit mond és tesz
szivárvánnyal ékes
s csak, hogy láthatom
a Mennyország nekem.
Szeretném elmondani nektek
hogy végtelen szeretem!

Szeretném, ha mindez való lenne,
szeretném, ha egyszer Ő üzenne:
Várlak, gyere, szeretlek én is!
Szerettelek mindig,
s szeretni foglak
a világ végezetéig!

Victor Hugo - Olyan a szerelem

Olyan a szerelem, mint a gyöngyszemű harmat,
amelytől fénylik a szirom,
amelyből felszökik, kévéjében a napnak,
szivárvány-szikra, miliom.

Ne, ne hajolj reá, bárhogy vonz e merész láng,
ez a vízcseppbe zárt, percnyi kis fényözön -
mi távolabbról: mint a gyémánt,
az közelebbről: mint a könny.

(Nemes Nagy Ágnes fordítása)

Csukás István - Szomjas évszakom

Szívemig húz a szerelem,
szíved verését hallgatom.
Télből, csendből győztesen
feltámad szomjas évszakom,
fuldokló hite milljó zöld
torokkal a napfényre tört,

így nyitsz bennem, tán tudatlan,
félszeg jóságomra ablakot,
hogy ne legyek, emberi alakban,
vakon zuhanó halott,
modell a pusztuláshoz,
itt belül betervezzek állatit.

De mint nyers színek közt szemed,
acsargó vágyak közt szavad
sosemvolt egyensúlyt teremt,
veled legyek én boldogabb.
Ütőered ver: rebbenő fecske,
míg bőröd nyár-ízét keresve

csókollak (nyárba horgonyt dobunk),
vár ölelésed tiszta hona.
Két kézzel pazarló korunk
véget ne érjen soha!
Áldlak én érte, míg a vér
szívemből szívembe visszatér.

Nagy István Attila - Tenyeremben maradt

A tenyeremben maradt az arcod,
magammal viszem az éjszakába,
amikor útjukra indulnak a félelem
reggelig érő árnyékai,
amikor nincs más,
csak a visszhangzó szívverések.
Tenyeremben maradt az arcod,
imára fonom az ujjaimat,
s vigyázok, össze ne gyűrjék
a nappalok,
amikor már csak egyetlen
vissza nem vonható pillanatot
áldoz fel a hallgatás,
amikor sötét éjszakát virágzik
a tekinteted.

P.Buzogány Árpád - Legyen könnyed

A kezek érintése
legyen könnyed és meleg,
mint napsugár vagy hangod,
amire megébredek,

dicséretnél is jobban
simogasson, úgy, lazán,
ahogy porka hó felett
szokott siklani a szán,

kiskutyák figyelmeként
elidőzzön itt-amott,
s magaménak tudjam, mint
hullámok a friss habot.