Paudits Zoltán - Csak nézlek

Nézlek némán,
nézlek szótlanul,
nézlek félve,
nézlek nevetve,
nézlek fázva,
nézlek láztól égve,
nézlek ma, most,
nézlek holnap, s mindig,
nézlek, nézlek epedve,
nézlek féltőn,
nézlek álmodón,
nézlek örökké,
nézlek szeretve,
nézlek, csak nézlek...

Koszpek Péter - Várlak

Emlékszem a pillanatra,
Mi úgy simult a percbe,
Mint négy oktávon megfáradt kvint
Átsiklik a tercbe,
Feladva pattogós ütemet,
Dölyfös kevélységet,
Fásultan törődve a ténybe,
A dal már el nem ér téged.
Valahogy én is így várlak ott,
Magányom kabátját öltve fel,
Csendben számlálva a perceket,
Várva, hogy holnap itt leszel,
Itt, ahol a zafírkék ég
A smaragdszín tengerrel összeér,
S nem múló románcban fonódva össze
Örök dalt zenél a szél...

Balla Zsuzsanna - Fohász

Úgy mondanék valamit,
hogy rám figyelj! Hogy tudd,
hogy érezd, itt vagyok!
Leszek és maradok,
ha hamvadó napok
porladó percei omlanak
feledésbe, nem változik,
mi velünk jön a harsanó tavaszba,
tikkasztó nyárba, sárgálló őszbe,
mi nem hervadva szikrázó télben
is tűzként éget. Van, mint minden létező
mely nem adja magát a feledésnek,
míg lélegzete rebben, és nem lehet
megvallani vallásos hittel sem
szebben a szerelmet, amit érzek.

Lányi Sarolta - Nem tiéd az akarat…

Kedves! ha gondolsz rám, ha rámfeledkezel,
ha írsz, vagy szemed betűsoron cikázik
éber gondok közt, ásító unalomban,
asszonyszemekből, férfibeszédben,
nevetve, sírva, alva és ébren
körülölel és rádragyog
egy emlék, ami én vagyok.

Kedves! fogadj el, haraggal el ne kergess,
ne bánd, ha néha hozzám küld a lángod,
ne lázongj daccal érte. Nem tiéd
az akarat, felém mi hajlít, se az emlék,
mely aranyköddel felhőzi be kerted,
hol vágyvirágok fájva fakadnak…

Én akarom ezt. Én akarlak.

Baranyi Ferenc - Alkonyati zsoltár

Harangszó a te szerelmed, égre száll a hangja,
ha elhal zengése bennem, mi szólít magasba?

Szilaj mén a te szerelmed, messze földre vágtat,
fáradt lábam nem követhet, nem futhat utánad.

Fogoly lesz a megkötött ló, amíg el nem oldom,
fogyó csókom laza béklyó, nem léssz tőle foglyom.

Ám karom még pányvahurok, kezessé tesz téged,
rabbá mégsem igázlak, ha ölellek. Csak védlek.

Sárhelyi Erika - Éj a tenyeremben

Elteszem emlékbe ezt a május estét.
Vásznam a gondolat, s a szó rajta a festék.
Elteszem magamnak téli éjszakákra,
mikor majd havazik, és bánat ül a fákra.

Most még csodás az alkony, lilába hajlik,
az ég pereméről a mélybíbor lefoszlik,
elfolyik a zöld, a narancs és a sárga,
árnyakat terelget az ósdi utcalámpa.

Hunyt szemmel hallgatom: zakatol egy vonat.
Szétfutnak a sínek a szempilláim alatt.
S míg a kertkapuban szédeleg a sötét,
az est vállamra borítja hűvös köntösét.

Csöndben szétgurul a fák között az éjjel,
fekete gyöngy szalad a fűben szerteszéjjel.
Fölkapok egyet és tenyerembe zárom.
Szorítom reggelig - s lám, eltűnt mint egy álom.

Csurai Zsófia - egy

és ha te voltál az?
és ha én voltam...
minden nappal közelebb hozzád, hozzám
aki érez, ért és ölel,
kérés nélkül véd, óv,
őrzi minden titkod és hiszi igazad,
tudja szemedben a csodát és
látja vélt és valós ábrándod, mert
lélekben egy és ugyanaz veled
egy csipetnyi te megfűszerezve velem.

Fáy Ferenc - Kellesz nekem

Kellesz nekem, mint napfény kell a fáknak,
Tikkadt virágnak, mint a viz szeme.
Úgy, mint a test kell kóbor furcsa láznak,
Mint dalra vágyó fülnek kell: zene.

Vágyom rád, mint vándor vágy a fényre,
Sötét fű után, ha eső, szél veri.
S ezer ház súgja délibábnak: térj be,
S ezer tenyér nyújt hűs vizet neki.

Úgy nézek rád, mint viz-csepp néz az égre
Irigylő vággyal vén felhőkre lát,
És hogyha feljut, titkon, lopva, félve
Anyjában nézi vágyva önmagát.

Kellesz nekem, mint bűnnek kell az este,
Mint vad csikónak fékező hurok,
Ezernyi vágyam téged vár keresve,
S ha egyszer eltűnsz, veled pusztulok.

Csernák Endre - Amikor távol vagy

Amikor távol vagy tőlem, akkor
döbbenek rá újra és újra, mennyire
Szeretlek.

Olyankor formálgatom a soha el nem
hangzó szép szavakat, miket neked
mondanék.
De te nagyon messze vagy.

Bennem létezel már
feloldódva és áramolva az
ereimben, megpihensz szívem
kamrájában, átszaladva
a pitvaron, ereimen be
ismét az agyamba,
gondolataim láncát zörgeted

hogy vagy, létezel, nem álmodtalak,
születtél és élsz, születtél és vársz,
testet öltve és ruhátlanul, testet öltve
és test nélkül
Te, apró hibák,
apró erények tömkelege,
fény, melynek
bennem ég a mécse
és akárhogyan rohanok,
nem léphetek túl
e fény körén.

Komáromi János - Ezt jelented

Szem fénye sötét éjszakában,
szív hangja csönd udvarában,
mosoly a kín kapujában.

Ezt jelented nekem.

Vízcseppek cserepes ajkakon,
hűs kéz gyöngyöző homlokon,
Nap fénye fagyos csúcsokon.

Ezt jelented nekem.

Bella István - Nézz utánam!

Reggel, ha szemed kinyitod, nézz reám,
és nézz reám este, ha lehunyod,
engem nézz, mikor hó suhog,
mikor nyár érce csörgedez a fán.

Csak engem nézz, egyedül, igazán!
Első és utolsó mozdulatod
engem nézzen, mikor már szó vagyok,
s fut, fut velem világ fölött a szán.

Gyeplőim – napvilágpárhuzamosod –
éj-nap nyakába vetve, ellobog.
Trappol a fény. Árny dobban árny után.

A sötétség, mint földi ustorok.
De nézz utánam, s én visszafordulok,
átkelek újra érted az éjszakán.

Szakáli Anna - Veled, nélküled

Veled vagyok, nélküled,
emlékek keltenek
hamis, égő vágyat,
elemészt a bánat.
Fogadtad, esküdtél.
Azóta csak tél, tél.

Keserű a pohár,
hol tiéd, hol enyém,
és szájról szájra jár,
csillog a kristályban,
mint mély tüzű gyöngybor.

S ha nem kell, elég már,
mondod olykor-olykor,
lándzsát döf szívedbe,
békétlen, morc lélek.
Ó, hogy fáj! Mély a seb.
Éget, éget. eléget!

Nagy István Attila - Hiányok

Ha reggel arra ébredek,
hogy nem vagy velem,
felhő borítja be
kék egem.

Ha megszöksz az éjszakából,
a lelkem elsötétül,
s vad viharok
támadnak.

Vékony Andor - Válasz a válaszok helyett

Szavak varázsa
körbefon. Írsz, olvasom.
Lelkem válaszol.

Néha csak ennyi,
megérteni, őrizni,
őszintén égni.

Hosszú út során
vinni magunkkal tovább
őt, a másikat.

Gazdag Erzsi - Mese a szerelemről

Hol volt, hol-nem-volt-ország
hol-nem-volt közepén
volt egy hol-nem-volt tölgyfa.
S a tölgyfa tetején
élt egy világszép leányka,
s egy világszép legény.
S mert égig ért a tölgyfa,
az égben laktak ők,
tükörfalú szobában
a két szép szeretők.
A tükrök visszaverték
rózsálló arcukat:
ezerré sokszorozták
ölelő karjukat.

Hol-volt, hol-nem-volt ország...
Ott élnek gondtalan,
örökös szerelemben,
örökké boldogan.

Káli László - Aznap...

Aznap lehalkították susogásukat a lombok,
madár sem dalolt a fák között, és a fűszálak
mind rezzenéstelen álltak. És mi táncoltunk
valami sosem hallott dallamra, és akár csak
papírhajó a víz tükrén, ringott lágyan a csípőd,
és éreztem, ahogyan szíved dobolta az ütemet.
Aztán hosszan megcsókoltalak, és szemedben
láttam a Napot, s Te halkan súgtad fülembe:
Szeretlek. És bár rám rogyott az ég, mégis
könnyű voltam, és repültem, boldogan, fenn
a magasban, fel, a felhőtlen kékségben, mert
boldog voltam. Boldog, mint talán senki sem
a Világon ebben a pillanatban. Hiszen enyém
a Mindenség! Minden, mi szép, és jó, a közel
s a távol, hegy, bérc, csörgő patak, erdő, mező,
föld s az ég…! Enyém? Nem. Bár engem ölel,
engem szeret, az enyém mégsem lehet sohasem!
Mint a legszebb virág a réten… Nem enyém,
nem tied, senkié. Enyém csak a pillanat, mint
az illata a virágnak. De ez örökké bennem él.
Aznap lehalkították suttogásukat a lombok…
És a kis padon, a vállamon pihentél, miként
pihegő galamb. És úgy öleltél, mint aki soha
nem enged el, s én úgy öleltelek, mint az ér
fonja át a szívemet. A fűszálak táncoltak talán,
vagy a Világ forgott sebesebben? Nem tudom.
Csak azt tudom, hogy szerettem volna, ha akkor
megáll forogni a Világ, s maradsz a vállamon.

Buzsik Tamás - Érezned kell!

Nem mondhatok semmit, ami igazán fontos.
Nem mondhatok el semmit, amit szeretnék.
Nem mondhatom el ki vagyok,
És azt sem hogy Te ki vagy nekem.

Mert üresek mind és némák a szavak
Csak a szemek beszélhetnek és a hallgatás;
Rabnak születik minden gondolat,
Minden érzés, minden vallomás.

Hiába próbálok, nem mondhatok semmit.
Semmit, ami mély, ami közel van a tűzhöz.
Érezned kell, mert hallani nem hallhatod soha,
Érezned kell a kimondhatatlant!

Nagy István Attila - Szimfónia

Hiányoztál.
Mindenütt kerestelek.
A fák mögött, a felhők haragjában.
A szemlehunyás ólmos fáradtsága
eltakart.
Pedig milyen jó lett volna,
ha a hangodba burkolózom,
s megtelik zenével a lelkem,
szimfónia zeng, ha rád
gondolok.

Káli László - Tudod Kedves

Tudod Kedves, az éjszaka nem attól szép,
hogy kigyúlnak a fények, és mégis a sötét
telepszik meg halkan a fák sűrű lombjain,
utcák kövén, letűnt hű szerelmek romjain.
Hanem hogy előtte még sugárzó vérvörösbe
öltözik az ég, s a Napot magába ölelve,
mint szerető a kedvesét, a Föld nyugodni tér.
Előtte lángcsókkal elköszön, s milliónyi fehér
csillaglámpást varázsol az égbolt köpenyére.
Tudod Kedves, nem attól lesz szép az élet,
hogy: mi volt. Hanem hogy ami jön, hogyan
éled. Az idő-vonat úgyis gyorsan elrohan.

Czóbel Minka - Vallomás

Ne mondd még a csillagnak sem,
Halkabban, csak halkan !
Oly csöndesen szólj hozzám, hogy
Szavadat se halljam.

Csókod ajkam ne is érje,
Szikratűztől félek,
Lángba borít egy világot
Szívem, ha felébred.

Hagyjuk, hagyjuk szívünk felett
Ezt az arany álmot,
Ezt a titkos, meg nem értett
Fehér boldogságot.

Lator László - Add nékem gyöngeségedet

A kimondatlan szó kinoz.
Ki tudná elviselni?
Hová is fordulhat, ki most
nem tud vigaszra lelni?

Félem s kívánom készülő
gyanútlan-őz-szerelmed.
A hallgatáshoz nincs erőm,
ragyogó homloku gyermek.

Óvlak magamtól: védekezz!
S szeretném: bár ne tennéd!
Hisz édesebb vagy, mint a méz,
kívánság, ölelés, emlék.

Talán csak én teremtelek
magam képére, társnak,
más csillagon laksz, úgy lehet,
csalás vagy öncsalás vagy.

Vagy segíthetsz? A semmivel
naponta szembenézek.
Didergő meztelen szivem
nem védi rég igézet.

Ember vagyok. Szem és tudat,
ki lát, hall, érez, eszmél.
Tudom, hogy sokkal boldogabb,
ha együgyűbb lehetnék.

Légy ölelő part, menedék
veszendő életemben,
kevés, ha nem lehetsz elég,
de mégse hagyj el engem.

Ó, micsoda fény! Mit tegyek?
Sugarak kévéi vernek.
Add nékem gyöngeségedet,
ragyogó homloku gyermek!

Jószay Magdolna - Hűs selyemként

Bár legyen fegyelmezett
a várakozás megannyi
hete és napja,
lelkemben időnként
némán sikoltó hang
száll feléd a távolba.
Azért ám hiányzol,
kedves. A gondolat,
remélem, elér és
megsimogat.
Ahogy emlékeinket
újraélem, sziporkázón
kifényezem,
te szelíden viszonzod,
hiszem és érzem.
Hozzád küldött sóhajtó
szívdobbanásomra
a köd bizsergő
hűs selyemként
hullik arcomra.

Szemendei Ágnes - Olvass a lelkemből

...Nyitott könyv a lelkem,
s ha fúj a szél,
lapozni kezdi,
és rólad mesél...

Vagy csöndes hallgatag,
akár a sír,
márványkő előtt
áll, zokogva sír.

Néha elmélázik
emlékeken,
ilyenkor némán,
dúdolgat velem.

Van hogy messzire száll,
akár a fény,
igy mutat utat,
merre a remény.

Mikor a boldogság
vele nevet,
fénnyel rajzol rám
lüktető szívet.

Félelem meggyötri,
mint a bánat,
szél mesél róla,
dús lombú fáknak.

...Nyitott könyv a lelkem,
s ha fúj a szél,
lapozni kezdi,
és rólad mesél....

Vágány Krisztina - Vallomás

Van egy dolog,
Ami már rég
Itt van a fejembe
Csak azt nem tudom
Hogyan mondjam el neked.
Tudom, hogy te is
Ugyanezt érzed,
De mégsem merek lépni,
Mert félek, félek.
Mindennap arra várok,
Hogy kiöntöd a szíved
És elmondod, hogy mit érzel.
Rögtön igent mondanék
Mert TE jelented nekem
Az élet értelmét.
Egyszer majd lépni fogsz
Tudom, tudom
Én addig csak várok
És szeretlek nagyon!

(forrás Poet.hu)

Vágány Krisztina - Örök álom

Örök álom,
Hogy velem vagy,
Bár nem tudhatom,
Meddig tart.
Belehalok,
Ha elveszítlek,
Az örök álomból felébredek.
Ne menj el,
Maradj velem,
Hadd ne kelljen még
Felébrednem!

Örök álom,
Ha láthatlak,
Ha láthatom az arcodat.
Örök álom,
Hogy boldog vagy,
Még akkor is,
Ha bántalak.
Örök álom,
Hogy szeretsz,
Gyere és álmodd velem!

(forrás Poet.hu)

Gerencsér János - Szeretném

Szeretném naponta fogni a két kezed,
Szeretném naponta nézni gyönyörű két szemed,

Szeretnék a társad, a kedvesed lenni,
Szeretnék, ha baj van, mindig Veled lenni.

Szeretném átölelni formás derekad,
Szeretném simogatni bársonyos hajad.

Szeretnék mindened, az egyetlen lenni,
Ha sírsz, arcod a kezembe temetni.

Ha elmegyek, szeretném, ha síromhoz Te jönnél,
Egy szál vörös rózsát a sírhantra letennél.

Mosolyogva sírnál, de könnyek nélkül,
Sírig tartó szerelmem megtartva emlékül.

Lányi Sarolta - Búban virító titok

Csak az én két vállam hordja súlyát
csak az én mellem viselje búját
viruló szép titkomnak, hogy szeretlek.
Csak nekem dús, nagy ez a kis utca
és áldott százszor az aszfalt.
Ki tudja, nem Te jártál-e itt esetleg?

Egy órája tán itt voltál magad
ruhád súrolt sok barna házfalat
s e nő, ki szembe jő velem
úgy mosolyog, mint aki Téged látott
- nedves és nagyra nyílt szemekkel.
Látod, pedig őt nem fűti szerelem.
Csak én hordozom arcod itt benn
csak nekem vagy Te minden, minden!
S Tied vagyok mindennél jobban.
Az izzó, drága bélyeget
mit szemed rám égetett
hordom fájósan, boldogan, titokban. . .

Kováts Péter - Majd ha...

Majd ha örvénylő élet forgószelek,
Mint törékeny pillangót
a magasba rántanak
s szárnyadról a szivárványport
lemossa az idő,
S te zuhansz halálra váltan
S egyetlen, villanásnyi ösztönödben
Segítségért értem kiáltasz
Megtalálsz biztosan.

Majd ha a most áhított
’ egyedüllét ’
Hálót fon köréd
s szorít kegyetlenül
Torkod fojtogatja, s könnyet lop szemedbe,
S a most előttem a ‘ sorban álló ’
’ dáliák ’ közül
Már egyre sem számíthatsz,
Még sietve suttogod majd tán a nevem,
Megtalálsz kedvesem.
Majd ha álmaidba burkolódzva,
A kitárult mesevilág ’ aranymadarai ’
Hamis dalt csicseregnek feléd,
S az ezüst rét gyémántfái,
Rubinalmáktól roskadozva
Csábosan intenek és hívnak
S te rádöbbenve hideg,
dermedt világukra
gazdagságukat megveted,
S ámuló gyönyörű szemed,
Mégis rám csodálkozik,
meleg fényre várva
Megtalálsz, úgy hiszem.

És nem kell magyarázat, hogy miért
Nem kell, hogy miért csak most,
A szárnyadra visszavarázsolom
A szivárványport,
Magányodból kimentelek,
Álmaidba valódi madárdalt viszek,
Szerelmem erejével felemellek,
Fel a magasba, vigyázva
Ne szédülj el.
S csak addig maradok veled,
Míg akarod,
míg újra önmagad leszel.

Paudits Zoltán - Kereslek

Nagy a csönd szívemben,
sosem hallott némaság,
halk szellő kereng,
mozdul egy-egy ág.
A fehérre meszelt ég alatt
elvesztek a csillagok,
kereslek téged is,
hiába,nem vagy ott.

Kelemen Zoltán - Lehelet

A csendet vágyom,
egy lágy ölelést,
néhány könnycseppet,
mit a boldogság ajtaján hagyott rés
kettőnknek engedett.

Kormann Zsolt - Köszönöm

Köszönöm, hogy kezem, ha kutat keresve
Megtalálja helyét elfáradt arcodon
Köszönöm, hogy vársz még reám minden este
Mikor nyűgöm, gondom, te hozzád meghozom

Köszönöm, hogy reggel csókolva bocsátasz
Utamra elkísér, derűd eljön velem
Köszönöm, hogy kérdéseimre a választ
Kereshetem nálad, s mindenkor meglelem

Köszönöm a hangod, csalogányos múzsám
Édes csicsergése ébreszt, ha álmodom
Köszönöm illatod, s ajkad finom rúzsát
Mikor vággyal ölelsz, ízedet kóstolom

Köszönöm, hogy tupíros, rakoncátlan fürtöd
Zegében-zugában kedvemre túrhatok
Köszönöm, hogy mosolyodban oly gyakran fürdök
S becéző roham’im szépen tűrve hagyod

Köszönöm, hogy kezed bízva nékem adtad
S bízom, hogy többet már el nem engedem
Köszönöm, hogy türelmed hosszúra szabtad
Megmaradtál hűen kedvesemnek velem

Jászay-Horváth Elemér - Sonett

Dalok, mik éjszakáknak bús méhében fakadtak,
Szavak, miket a lélek tűzzel vet ki magából,
Mint hév izlandi krater, csillogva tél havától:
Ez az, mit lelkem adhat.

Húsz éves, büszke szivem, mely tiszta és szerelmes,
Szememnek szürke tükre, melyet szépséged edzett,
Kezem tíz fürge ujja, mit kéj még sohse sebzett:
Szolgáid ők, te kedves.

Hozom neked hajókon kék tenger tiszta gyöngyét,
Szűzlányok-szőtte selymet, simogatót és gyöngét,
Gyémántos thék-fa lantot, melylyel szépséged zengem;

Hozom múlt századoknak minden nagy álmát néked,
Dús tálczának ezüstjén hozom szivem elébed:
Vedd el! – S felejts el engem.

Végh György - Mi ketten

Kezed kezemben
A végtelenben jázminillatú csönd
Szemem szemedben

Szemed szememben
Némán parázslik szívünk Önfeledten
Kezem kezedben

Szived szivemben
Szivem szivedben Jázminillatú csönd
A végtelenben

Dr. Varga Lajos - Százszorszép szerelem

Mintha szeretnél, úgy találom
Ráeső fényben szempilládon
Mozdulni százszorszép szómat:
Hunyt ígéret-kapaszkodómat.

Mintha takaród pólyám lenne,
Lélegzésem pihenne benne,
Asszonyként ringató karodban
Ifjú-világom újra lobban.

Elszórt Álmom arcodra téved:
Mosolyban fakad rajt’ az Élet
Lágy rezdülésben, míg figyellek,
Ajkad ívén csókok hevernek.

Mintha párnádnak minden fodrát
Tündérek gyöngy-nyugvásba fonnák.
Hajadba szúrt csillag-virágok
Égi káprázatában állok.

Mintha szíved hosszú ütemben
Vágy-szerelmet dobbanna bennem,
Holdkaréj-tanúm: e röpke Csend
Lüktető hetvenkét perc-igen!

Így tapadt szemem tűnő-fényre,
S benne Rád: alvó regényre,
Lapozgatlak virrasztó Hitben!
Mintha újra szeretne Isten!

Hámori István Péter - Őrződ vagyok

Szerelmet szül az éj a pamlagon,
Mikor a menny csillagágyára robban.
Reád terítem pelyhes paplanom,
Lekuporodva egy csendes sarokban
Vigyázom álmod, mert őrződ vagyok,
Hozzád rendelt a jókedvében az Isten.
Éberségemtől félnek a bajok,
S szeretetem az egyetlen kincsem
Ami megóv attól, hogy arcodon
Könnyfüggönyét leeressze a bánat.
Idegenként is hozzád tartozom,
Neked taszít a tőled csent alázat.

Békén aludj, most én virrasztok ébren
És ölelésed álmodban remélem.

Beke Zsuzsa - Ha most nem

Ha most nem, utána késő lesz,
így is futva érkeztél, épp a végén
Egyetlen nap maradt csak hátra,
amikor még kiragadhatsz, fölkaphatsz.

Ennyi maradt, egy morzsányi kiáltás,
egy utolsó sóhaj feléd, egészen a tiéd.
Látod, most gazdag lettél, megélhetted,
most megmenthetsz a pokolból egy életet.

De vigyázz, csak percek maradtak
mik az örökben pillanatokká törpülnek,
ennyi, és hajszál sem marad tőlem
Segíts kérlek, tudod, nagyon szeretlek

Fáy Ferenc - Kellesz nekem

Kellesz nekem, mint napfény kell a fáknak,
Tikkadt virágnak, mint a viz szeme.
Úgy, mint a test kell kóbor furcsa láznak,
Mint dalra vágyó fülnek kell: zene.

Vágyom rád, mint vándor vágy a fényre,
Sötét fű után, ha eső, szél veri.
S ezer ház súgja délibábnak: térj be,
S ezer tenyér nyújt hűs vizet neki.

Úgy nézek rád, mint viz-csepp néz az égre
Irigylő vággyal vén felhőkre lát,
És hogyha feljut, titkon, lopva, félve
Anyjában nézi vágyva önmagát.

Kellesz nekem, mint bűnnek kell az este,
Mint vad csikónak fékező hurok,
Ezernyi vágyam téged vár keresve,
S ha egyszer eltűnsz, veled pusztulok.

Napfény díj

Földy(m) megtisztelt azzal, hogy a napfény díjat odaítélte a blogomnak.

http://turmixezaz.blogspot.com/2011/06/dijat-kaptam.html

Köszönöm szépen!

Igérem, a folytatás hasonló lesz az eddigiekhez.

Minden kedves látogatót szeretettel várok vissza.

Gyurcsó István - Hiányoddal

Könnyű annak, kinek te vagy az élet,
kinek reggelihez te vagy a cukor.
Te fűszerezed csókkal az ebédet:
kinek vacsora után te vagy a bor.
Jó a társnak, kinek te vagy a társa:
a magányosság ne tudd meg, mily nehéz.
Boldog az, aki jó simogatásra
öledbe hajthatja le fáradt fejét.
Könnyű annak, kinek te vagy a párja:
átvilágítod a hétköznapokat.
Veled a szív mindenkor megtalálja
a boldogsághoz szükséges dolgokat.
- Könnyű annak... De ne tudd meg, mily nehéz,
keserű nekem, ha nem te vagy a méz.

Kiss József - Volna lelked...

Volna lelked elszakadni tőlem?
Nem lágyít meg se fohász, se könny?
Most érzem csak, hogy mi vagy te nékem,
Én bánatos, édes gyönyöröm!
Jobb napokban örömid tanúja
Bánatodhoz ne legyen jogom?
Elzüllötten, árván, járjam újra
A világot, úgy mint egykoron?

Mi a vétkem? hogy eszem feldúltad!
Mi a bűnöm? Hogy szerettelek.
Egész világ elítélhet, sújthat -
Elítélni nincs jogod neked.
Ha vétkeztem, te vagy bűnös társam!
Bűnhődnöm kell? Bűnhődjél velem!
Ó engedd, hogy arcod újra lássam,
Ó nézd el, ha újra vétkezem!

Könyves Tóth Enikő - Oly nagyon hiányzol

ablakom fényében kereslek
annyira hiányzol nekem
a kép szétesik gyenge holdfényben
egy örök tűnődő elmélkedés
vagy halovány emlékkép csupán
s kezem hiába keres
tehetetlenül a semmibe hull
amikor hiányzol beszélek hozzád
távolodó mosolygó arc
pillantása erősít
hogy elerednek könnyeim
égető fájdalom a messzeség
ismét hiányzol napfelkelte előtt
szépsége felkavar
repülni vágynék feléd
szárnyaim eltűnnek a levegővel
áttörhetetlen ablakokon át
egy napsütéses napon
hirtelen ismét hiányzol
a magasban virágok nyílnak
ártatlan lelkek a csúcson
egy pillangó táncol a tavaszban
a Nap felé fordítom fejem
a végtelen egeken túl
te vagy minden amit kívánok
te vagy amiért sóvárgok
amikor a világ összeomlik
testemmel és lelkemmel
száguldok majd feléd
hogy a karjaimban érezzelek
legyen az menny vagy pokol
nem akarom, hogy hiányozz nekem

Jószay Magdolna - Végre

Kedves, végre, végre
nemsokára látlak!
Hamuvá enyészik
lelkünkben a bánat,
szemünk elől tűnnek
homály és az árnyak.
Kis időre béke surran
mellénk és a vágyak
hoznak tán megnyugvást
és harmóniát, lágyat,
keltik a biztonság
hosszú, színes álmát,
felvirágozzák a gondnak
sötét ravatalát.

Garai Katalin - A kedveshez...

Rám csodálkozik Nap és Hold, kik könnyeim látták,
mézszínű álomból az ébredést várták.
Csodálatos érzések kavarognak bennem,
vágyaim szárnyalnak kéklő fellegekben.

Felcsillant a remény, mert Te jelet küldtél,
intő kezeddel magadhoz öleltél.
Mily édes érzés megízlelni újra, mit régóta várok,
szomjas földnek hűsítő zápor, éhezőnek étel, de nekem a Minden.

Könnyektől enyhül a kín, nem gyötör már tovább,
gyémánt ösvényen haladok most tovább.
Halljátok meg szavam, s örüljetek velem, hűs habokból kilépve,
s örömtáncot lejtve kiálltok az ég felé, hála imát rebegve:

Köszönöm, hogy őt az utamba küldted.

Feltörni a csúcsra, hallgatni a csendet, megküzdeni érted,
mind megteszem, csak maradj meg nekem.
Nincs szenvedély harc nélkül, megvívom a csatát,
győztesként kijőve, s veled örülve emelkedünk fel, hogy hirdessük:
mily csodás az élet.

Lindeisz Zsuzsanna - Az el nem mondott szó

Egy holdfényes éjszakán
És egy hosszú, forró csók után
Lágyan öleltél magadhoz.
Sokáig voltunk így
Teljesen mozdulatlanul s
Szemedben a Hold ragyogott.
Szívem hevesen dobogott,
Hogy vajon kimondod-e
Vagy elhallgatod?
Vagy kimondjam én?
De én nem mondtam.
Féltem kimondani.
Azóta már bánom
Mert már mást ölelsz és nem
Tudod meg már soha, hogy
Mennyire szeretlek.

Pécsi Sándor - Szabadon szállni...

Szabadon szállni mint a madár
szeretnék veled,
magasabban a fényes Napnál
a felhők felett,
a korlátlan kék óceánban,
ahol képzeletem
úszik a kristálytiszta boldogságban,
s nincs lehetetlen,
nem háborítja semmi a békét
nyugalmat és csendet,
nincs féltékenység, nem ontja életét
egymásnak sok-sok ember.

Szabadon szállni mint a madár
ott ahol szép minden,
szerelmes szívvel minden napján
az örök békességnek.

Jónás Tamás - Ablakom alatt

A képzelet túlontúl gyors vonat.
Ha elmész, rögtön visszahoz nekem.
Érzem lehelletedet, hangodat,
mindened itt van velem, csak te nem.

A képzelet túlságosan szabad.
Börtön kell énnekem, ha nem vagy itt.
Szakadjon, ami könnyen elszakad.
Nem állom a képzelet férceit.

A képzelet nagy csillagrendszerét,
cserélni, hogyha bármire szabad:
még az se kell, hogy lássalak, elég,
ha elsétálnál ablakom alatt.

Szabó Katalin - Szeretlek

Mennyire szeretlek
amikor a töprengés árkot húz
mélyen egy homlokredődben
Szeretnék halk patakod lenni,
s hűsítve folyni mélyülő medrében

Mennyire szeretlek
amikor hátadon gyöngyözve csillog
akaratod, mellyel nekiveselkedsz
Bújnék nyirkos oltalmához,
mint ahogy bújok forró szerelmedhez

Mennyire szeretlek
amikor csak fáradtan ülsz magad
gondolatban oly messzire járva,
s kapaszkodón keresed szemem
együtt mindenhonnan hazatalálva

Soóky Melinda - A nyár íze

Olvad a számban a nyár íze,
suttogássá csitult vad heve.
Lopott csókok emlékké fakulnak,
brokátköntösében ébred a Nap.
Arcod tükrében énem kerestem,
kristálypillanat fénylik szemedben.
Lábunk alatt alvó homokszemek,
pilláim mögött a holnap pereg.
Álmos-szelíden dúdolja a tenger,
Most a szerelemruhádat vedd fel.

P.Pálffy Julianna - Szeretlek

Lángoló örvénybe zuhanok,
de nincs mélység, mert tartanak
ölelő karok,
ajkamra csókok édesednek,
nincs sehol szebb zenéje
a csendnek,
mellettem alszol, mozdulatlan nézlek,
meg sem rebbenek, titokban,
szerelemmel igézlek.

Álmod most, én őrzöm, az enyém,
mint mosolyod, a szád
szegletén,
előbb még vándorolt az ajkad,
de rögtön visszakérted, amit
adtak,
hogy én is Veled álmodhassam,
mi a szerelem, s a szívem,
neked adjam.

Ezerszer elmondott édes szavak,
ezerszínű szerelemfátyollal
beborítanak,
vágyam didereg egyre jobban,
mégis olvadok - ölelő karjaid közt -
forró nyár lobban,
mert, elég egy érintése a kezednek,
elég egy szó, egy sóhaj - csak ennyi:
Szeretlek.