Szabó Katalin - Szeretlek

Mennyire szeretlek
amikor a töprengés árkot húz
mélyen egy homlokredődben
Szeretnék halk patakod lenni,
s hűsítve folyni mélyülő medrében

Mennyire szeretlek
amikor hátadon gyöngyözve csillog
akaratod, mellyel nekiveselkedsz
Bújnék nyirkos oltalmához,
mint ahogy bújok forró szerelmedhez

Mennyire szeretlek
amikor csak fáradtan ülsz magad
gondolatban oly messzire járva,
s kapaszkodón keresed szemem
együtt mindenhonnan hazatalálva