Szilágyi Domokos - Tedd, hogy szeressem...

Tedd, hogy szeressem magamat,
tedd, hogy az agyam, hogy a testem
ne csupán percekig szeressen,
mint eddig - mert csak így lehet
Téged is, jaj, szeretnem, szívem,
ne szélsőségesen, de híven,
ne íly szeszélyesen, de hűn,
én csúnyácskám, én gyönyörűm,
én ósdi "keserédesem" ,
kencétlenül is ékesen,
hogy világ minden éke sem
ér fől vele. Tedd, hogy a tested,
gyönyörködvén, magad szeressed,
tedd értem, magadért te tedd
kibírhatóvá ezt az életet.

Válóczy Szilvia - Meghitt pillanat

Felém fordulván
Barna szemedben szikrázott a fény,
Mely szívemet is lobbantotta.
Tükör, melyben megláttam saját magam,
Villódzott tekinteted rabságában
A szerelem, mely apró kristályokba fonta
Halk könnyeim cseppjeit.
Erős ujjaid arcomat fordították a magány elől,
Reménnyel szórtad balga hitem,
S mint tiszta levegőt,
Úgy csókoltad leheletem.

Ecsedi Éva - Szerelmes-vers

Halk álmokba merül az éj,
hallom, ahogy úszik a sötétben
egy eltévedt dallam, s a hangok suttognak
szerelmes vallomást…
Emlékképek vágtatnak, s most a magányban
érintésedre vágyom, a tó felett álompára izzik,
lila fellegek áramlanak az éjszakán végig.
Érzem édes-forró csókod - mosolyodba
fontad, neked adom féltett kincsem.
Kezemben tartom a tegnap emlékdarabkáit,
erősen szorítom, fontosak nekem, apró örömcserepek
csillognak a holdfényben, szememből fénylő gyöngy
pereg, s a tó felett még mindig pára úszik, a néma tájba
madár trilla csendül, a fák álmosan,
hangtalan hajolnak ránk.
Soha nem felejtem az első szerelmes éjszakánk.

Szeitz János - Megszólítalak

Megszólítlak némán minden éjszaka.
Vigyázva, meg ne zavarjam álmodat,
és érzem, válaszolsz, szólítlak újra.
Jó így, és megtagadom a józan észt:
a tudás felett ítél a vágy, merész,
amit tagad a tudás, a léleké
a döntés: kapcsolatok az éteren
át, és bár árnyat vet a kétkedés, remélt
derűs álmom elé; a kóbor reményt
elűzni késztet így, és elfogadni
az ébrenlétben, már rám szabott valót,
hozzád enged a kegyes éjszaka, és
emlékeddel álomba fogad a csönd.

Kardos Csongor - Nálad

Halkan szusszan a szívem,
kicsi, puha állat a vackán.
Úgy alszom ágyadon,
mint kihalt, téli tájakon
a hó.
Együtt lélegzem a csenddel,
míg arcomra omlik szelíden
vigyázó jelenléted.

Koltay Gergely - Ha most...

Ha most kérdeznél,
elmondanám
Volt egyszer egy este
amikor,
mint csillagok gyúltak ki alattunk a város fényei,
tudtam
téged kereslek.
Fáztál,
és takarót adott neked a szeretet,
s egy pincér, meg a sötétség puha teste,
a bátortalan vágy,
hogy valakit ismét szeressek,
Mert féltem az újtól,
nehogy valakit ismét elveszítsek.

Volt egy mosoly is még
voltak lopott csókok,
lopott volt minden pillanat,
az örömök, a kínok.

Már tudom, semmi sem volt igaz,
már tudom,
illúzió volt minden
Nem volt igaz az ölelés...
...De nem fáj már: a Nincsen.

Most már szinte mindegy,
mit írtam akkor
mit éreztem éppen
Már nem karcolt több csíkot a bánat
az éjszakai égen.

Ne mondj semmit még,
mert véget ér az álom.
Felébredünk, s egymásra nézve
semmit sem találunk
Áttetsző testünkkel kapaszkodunk egymásba,
szorítjuk a semmit
mert nem tudhatjuk mi jön még
meddig tart:
a Meddig?

Ne mondj semmit még,
így szótlanul szeretlek.
Olyannak, mint a kép:
mit önmagamnak festek.
Csak annyit mondj majd egyszer:
Jó reggelt ... az éjszakánknak vége
S megkapod az életet,
az életért cserébe.

Most legyünk csendben,
mert ránk zuhant az ég
Felállni nem lesz könnyű,
hallgassunk
most még...

Képes Géza - Köszönöm

Egyetlen jó az életemben
te voltál, te vagy, te leszel.
Kapocs, mely az élettel összekötne,
van ezer meg ezer,
de mindegyiket, bármely pillanatban
szétszakítom mint pókhálószövetet.
Hogy voltam, hogy vagyok, hogy leszek:
köszönöm neked

Gyurkovics Tibor - Csoda

Én látom őt - és ő lát engem
Valami tükörszerelemben
én benne, ő bennem ragyog
egyedül és ketten vagyok

Juhász László - Megérintettél...

Megérintettél,
S már hiányzol ha nem láthatlak
Lelkem sötét zugából
Kirántottál a fényes jelenbe
Meggyulladt fáklya jelzi az utat
Amelyen végigmenve szeretném érezni
Végig, kezed lágy érintését
Szemedben csillog a szépség
Arcod olyan gyönyörű
Mint angyalok legszebbike,
Mosolyogsz felém
Minden egyes nap
Szeretném ha mellettem mosolyognál tovább
Kezünk egymásba olvadna
Szívünk csak egymásért dobogna
Lelkünk örökké szeretne.

Németh Tibor - Májusról álmodtam

A szívembe nézett egy csendes téli est,
melegen sötétlő, lágy pilláid mögül,
s ezt a jégvirágos pihefehérséget
törte, mint egy varázst, szét a kedvem körül.

Bár a tél, csillogó ezüstbe tiporta
a színek, s illatok ébre­dező táját,
e kristályvörös most fénnyel vérzik újra,
s némán cso­dálom a szétszórt színű lángját.

Huncutul rámnéztél, s házunk előtt megint
bólogat az akác, porlepte lombja közt
sok-sok fürtös virág, szórja az estére

szerelemillatát. Lakkos levelekben
rózsák integetnek. A párás ablakon
kacsingatva dugják össze a fejüket.

Jószay Magdolna - Szombatonként

Szombatonként
halasztást és levegőt kapok,
lélekmentő árnyak sodródnak felém,
félelmeim elcsendesülnek.

Szombatonként
lidércből lassan átváltozom,
feketéből fehér lesz, s a sárból krém,
mely balzsama a szívverésnek.

Szombatonként
bezárok minden rést és kaput,
csak szív-ablakokon áradhat a fény,
enyém a világ s én végre élek.

Szombatonként
terheimtől megszabadulok,
kevés időre feltámad a remény,
színeket s álmokat remélek.

Szombatonként
rád is egész másképp gondolok,
és szebb is szememben minden teremtmény,
messze még a hétfő - nem félek...

Szabolcsi Erzsébet - Mit is adhatnék?

Nem verset adok, csak szavakat,
nem komoly mondandót,
csak néhány pihe-puha lágy szót,
kedvest és bársonyost,
mely csapongó lepke szárnyán feléd repül.
Nem dalt hoztam, csak hangokat,
nem zengő melódiát,
csak néhány eldúdolt foszlányt sodor feléd
a hulló leveleket gördítő szél.
Nem szerelmet adok, csak lángokat,
vágyakat és álmokat,
melyek simogató szavaimmal,
lelket érintő eldúdolt dallamaimmal
feléd szállnak,
rádtalálnak,
s óvó tenyeredbe bújnak.
Adnék verset, ha kérnél.
Adnék zenét, ha hallgatnád.
Adnék szerelmet, ha szeretnél.

Oravecz Imre - Hátramaradó kedveshez

Mikor utolsót dobban a szivem,
és lefogják szemem,
te behatolsz mindenbe,

beveszed magad az ágy támlájába,
a ház tégláiba,
a kerti rózsákba,
a halottszállító autó rugónyikorgásába,

beköltözöl fölém a kőbe,
a hegyoldal lefutásába,
az ég kékjébe,
a rigók énekébe,

lakást veszel tölgyeimben az erdőn,
a gombák kalapjában,
a kakukkfű illatában,
az őzek délutáni álmában,

ott leszel mindenben,
földben, vízben, tűzben, levegőben,
mindenhol ott leszel,
mert én mindenhol leszek.

Kasza Marton Lajos - Van nálam valamid

Van nálam valamid, ami csak te vagy.
Van nálam valamid, ami mindennél többet ér,
ami szent, amitől buzogni kezd a szivben a vér,
amiben nem buzditható hazugságra a szó.
Van nálam valamid, ami soha el nem lopható,
amely örök a hangodban,
amelyben az életed s az álmod van.

Van nálam valamid, amit őrzök, amit féltek,
amit magamba falazva védek,
de mégis kitárlak a fénynek, a szélnek:
vigyenek, lássanak és telitődjön veled a nap—
mondják el, meséljenek, milyen a szemed, a hajad,
hangodból miként rögződnek zenébe a szavak...
És köszöntsenek, mert szerelmesek
egymás csókjába oly átható tüzet őrzök tőled,
amivel világgá oldod örömét a boldog szeretőknek.

Életút magasán lépkedsz, figyelik a lépted,
dobbanó szivek ütemében, mint húrból a hang, kicseng az élet.
Osztoznak kincseden az éhezők, a szomjazók--
szentül hisznek, hiszik a megtalálható jót:
szíved örömében a hihető valót.
Suhanok melletted. Úton és útfélen
követ rendíthetetlen énem,
mert van valamim, ami a kincsed,
amit magamban néked őrzök,
de felmutatlak a sziv, a lélek keresőknek,
újra és újra a vágtázó, örök időnek,
hogy megtaláljak még minden őrizhetőt tőled.
Ó, kedvesem, viszlek már, viszlek hét-zárú
ünnepek közé, élő emlékeztetőnek...

Bella István - Fény fut át

Mióta szeretlek, ég az ég,
és föld a föld, és fű a fű.
Mióta szeretlek, csak az ég
bennem, mi benned gyönyörű.

Mióta szeretlek, Te vagyok.
Arcod arcom. Kezed kezem.
Magamra mint feltámadott
mozdulatra emlékezem.

Mozgásodban: be ismerős!
Ki is? Testvér? Barát? Rokon?
...Ahogy nyarakban hull az ősz,
fény fut át a hulló havon.

Válóczy Szilvia - És ott...

És ott álltunk, Te meg én
A világ távoli peremén,
Kezedbe kezem simult,
Alattunk a föld oda indult,
Hol szárnyakká ölel az ég,
Az elringatott messzeség
Oly határtalan békességében.

És ott láttuk, Te meg én,
Hogy a nap ugyanaz a fény,
Mely szívünkben úszik,
Szüntelen belekúszik
A hitt remény ékeként,
A szeretet véreként
Úgy dobog, halhatatlanul.

Jószay Magdolna - Mióta

Lehet, a Föld ugyanúgy forog,
lehet, a Nap is ugyanúgy kél,
mint több éve, még Teelőtted,
s ugyanannyira hideg a tél.
Ám mióta hozzád tartozom,
helyemre találtam, s a világ
a Te szívedben nekem édes lett,
biztonságos, puha, s szép, mint egy virág.

Váci Mihály - Semmi az egész

Várom, hogy visszatérj,
szótlan a szemembe nézz,
mosolyogj szomorún:
- Semmi az egész!

Semmi az egész.
Minden volt - ennyi lett!
Vezess már haza engem.
Szorítsd a kezemet.

Éjjelenként majd néha,
ha erősek leszünk,
amit remélni kellene
- arra emlékezünk.

Baranyi Ferenc - Elmondhatatlan vallomás

Van szerelem bevallhatatlan,
vállalt nyugalmad őrzöd abban,
te döntöttél ekként magadban:
titok legyen. Bevallhatatlan.

Azt dédelgeted ami gátol,
ami megóv a kimondástól,
úgy őrzöd, mint koldus a rongyát,
hogy tested pucérnak ne mondják.

Észrevétlenebb a fedettség,
a megtagadott meztelenség,
a félbenyelt döbbentő - mondat,
ára behódolt nyugalomnak.

Elhessegetsz sok sas szerelmet
ha kotlós biztonság melenget,
moccanna vágyad bár: cseréld el
a meleget a repüléssel. . .

A szárny alatt a szárnyalás-vágy:
gyutacsát vesztett bamba gránát,
sorsától fél, robbanni reszket,
magát alázza játékszernek.

Élve maradt szomorú bomba,
egykedvű csirke, puha tollban,
szélárnyékban delelő koldus,
vigyázatodban egyszer fölbuksz!

Félelmed rongyod - óva koldul-
szabályos koldus. Sose fordul
senki feléd. Nincs szava, élce,
nincs tetteden meghökkenése.

Örülsz, ha rád se pillant senki,
ha nem kényszerül észrevenni,
tekintetek pergőtüzének
körében kényelmetlen élned.

Magaddal is hitetve vallod,
hogy bőröddel egy már a rongyod,
kínok nélkül letéphetetlen,
benne szíved elérhetetlen.

Miről titkon vallod: bolondság -
őrzöd, akár koldus a rongyát,
talpig beléje öltözötten
lapulsz ártalmatlan közönyben.

Van szerelem bevallhatatlan,
vágyol rá - s benned van, magadban,
ragyogását rongy alá loptad,
magad előtt is letagadtad.

Jankovich Ferenc - Alvó szerelmesek

Te őrized átölelve
homlokomat, -
álom hull ránk, miként kertre
az alkonyat.

Csukódjatok, rámcsillanó
tekintetek,
ti gyöngyöző, ti pillanó
meleg szemek.

Fejünk alá lágy messzeség
karolt s amig
felettünk a csillagos ég
elillanik

Szived a kezemben dobog,
kis szád szögén
virágsziromnyi mosolyok
nyílnak felém -

Komáromi János - A szerelem

a szerelem játék
a boldogság ajándék
tudom

a reményem, az álmom
akarom, megtalálom
várom
nagyon

a vágy űz és hajszol
a testben kéj barangol
érzem
ha nézem
a szemed

a szerelem nem játék
a boldogság ajándék
tudom

érintésed éget
felidézlek téged
látlak
kérlek

pár pillanat öröm
érezlek bőrömön
csókod
mohón
lopom


a szerelem több mint játék
a boldogság ajándék
tudom

hajam hajadhoz
szád a számhoz
a vágy
újra
elhoz

fej hajlik a vállra
nyugalomra vágyva
szívem
csendben
dobog

Váci Mihály - Tenyér

Hozzád forrasztanak a csókjaim,
ahogy fészküket az ereszhez
csókolgatják a szomjas fecskék.
Ölelgetésed úgy kötözget
köréd, mint madár a fészkét
szálanként illesztgeti ághoz.
Szerelmed átfog, mint madarat a szárnya,
- s ha ökölbe szorít a küzdelem haragja,
befelé fordult könnyeimet te tűröd.

Csurai Zsófia - Mindenben Te vagy

Szavak nélkül is értelek
érintések nélkül is érezlek...
benne vagy minden ébredésben
a reggeli tea akácméz ízében
az újság vastagon szedett betűjében
a rádió andalító lassú zenéjében
az erőtlen langyos téli napsütésben
az ónos eső csúszós cseppjében
a rám fröccsenő latyakos sárban
a csontig hatoló hideg éjszakában
érintések nélkül is ölellek
szavak nélkül is szeretlek...

Weöres Sándor - Lied

Várlak a déli sugárban
Várlak az éji sötétben
Várlak a télben, a nyárban
Várlak a földön, az égen

Szél remeg át a határon
Fényei fogynak a nyárnak
Ó, te örömteli álom
Holtomig én idevárlak

Erdélyi Gábor - Elfogynak szavaim...

Szemeidet néztem
éjjel szétmosták vonalaid
az esti varázsok
és újra láttalak!

Szép volt a kép
álmokból szőtték
Nekem az Istenek
ajándékot kaptam!

Újra megmutattad
gyémánt lelkedet..
Kemény, szikrázó fény
félve kimondott
titkokról szóltál

Tündérlény fonta
szavaid varázsigéit
puha, meleg testedből
fontál Rám ruhát,
meg ne fázzak..

Beszéltél
szomorú álmokat
emlékek törtek utat
a csendben
ösztöneimmel is láttalak
múltad kísértetei
vezették szemem.

Feküdtem melletted csendesen
félhomályos árnyak suttogó
ajkaidról leváló lélekcseppek
lebegve mosták tisztára szobámat

Csak a szavak éledtek... emlékszel?
A Világ aludta álmát...
Nem is sejtve, mit merészel
két lélekcsók helyett
szóban egyesíti ajkát..

Amikor néztelek...
elfogytak a szavak
láttam a sötétben
feltörő színeket
és szakítottunk belőle
Magunknak a hideg csend
szaténjára festettünk képeket.

Csurai Zsófia - Egy

és ha te voltál az?
és ha én voltam...
minden nappal

közelebb hozzád-hozzám
aki érez ért és ölel
kérés nélkül véd óv
őrzi minden titkod

és hiszi igazad
tudja szemedben a csodát

és látja vélt és valós ábrándod

mert lélekben egy és ugyanaz veled:
egy csipetnyi te megfűszerezve velem.

Zágorec-Csuka Judit - Útközben hozzám

Amikor eljössz hozzám,
kinyílnak a virágaim,
az eső is eláll, a madarak
megrázzák tollukat,
köszöntenek, tavaszodik
bennünk az idő.

Amikor eljössz hozzám,
elengedhetetlen világodban
járok mint elalvó lányok
arcára nehezedő árnyak,
hegyeid közt állok.

Amikor eljössz hozzám,
kezedbe hullva
nyomodban járok,
hogy senki se lásson,
összecsukom előtted
a szárnyam.

Pogány Zoltán - Ha legközelebb szólsz

Ha legközelebb szólsz
ajkadra öltöm vágyam
felruházom nyelved
szóvirágos ágyban
paplant is húzok rá
melegedjen meg benne
minden apró szavad
mintha szavam lenne:
hogy mennyire szeretlek...

Ha legközelebb szólsz
megfürdök dallamában
szólamodba dőlök
mély sóhajjá váltan
úgy szólok majd vissza
mint kit mézbe forgatnak
mézes-mázos hangon
igémmé fogadlak:
hogy mennyire szeretlek...

Ha legközelebb szólsz
mást többé meg sem hallok
másnak ajakáról
bármilyen szó csillog
csak a Te szavaddal
mondhatom el még szebben
mit képtelen voltam
ebben az egy versben:
hogy mennyire szeretlek...

Bella István - Utóirat egy szerelemhez

Reggeledik odakünn és bennem lassan felkél a Nap.
Kirajzolódik arcod, és szerelmem
lepkéi kirajzanak a fényre,
hol a tollászkodó bánat,
késő madár, az égbehamvasul,
s megőrzi a magányt, mit magának
se mond az ember, csak így, hangtalanul.

Garai Gábor - Sokáig élni

Úgy szeretnék sokáig élni,
hogy öregen is megismerjelek,
mikor tüzedből már nem futja égni,
s én is parázslok, alig perzselek.

Tudom, hogy akkor is ragyogsz nekem még,
szemedről ez a fény nem múlik el;
magad ragyogsz akkor is, nem az emlék,
s feledteted velem, hogy halni kell.

Magad ragyogsz, ráncok közül is épen
tündököl majd e lágy önkívület:
két csilagod a test mögötti térben,
hol a tagok elejtik terhüket,

hol a nyers mámort az álom bevonja,
s nyugvók a vágyak, - sosem bágyadók,
hol öntudatlanul váltja valóra
csömörtelen varázslatát a csók.

Ligeti Éva - Látatlan látlak

Folyó köveit
Kaviccsá mossa
Fakuló évek nyomát tapossa
Apróra hullik a messzi távol
Látatlan látlak, lehetsz te bárhol

A parton állok
Alattam homok
Hullámzó emlék, elmosott nyomok
Új érzéseket a nap sem másol
Látatlan látlak, lehetsz te bárhol

Merengve nézem
Sétáló párok
Gesztenyés alatt most is rád várok
Unottan perdül levél a fáról
Látatlan látlak, lehetsz te bárhol

Gyengéd érintés
Átölel karod
Vágyó pillantás, Te is akarod
Érezlek most is, hívlak a mából
Látatlan látlak, lehetsz te bárhol

Émile Verhaeren - A házban, hol szivünk

A házban, hol szivünk szerelme lángra lobbant,
s hol kedves bútorok töltik meg a szobát,
ketten lakunk mi most, s az ablakokon át
rózsák néznek be ránk a nyári hónapokban.

S vannak napok, olyan vigasszal édesek,
s oly csenddel ittas és gyönyörű nyári órák,
hogy megállítom ott, a tölgyfa-ingaórán,
a gyors időt, amíg aranykorongja leng.

S akkor a perc, a nap s az éj miénk titokban,
s a boldogság, ha jő suhanva s meglegyint,
szivedet hallja csak, s a szívemet, amint
ütésük hirtelen egy csókban összedobban.

(Szegzárdy-Csengery József fordítása)

Díjat kaptam! :)

Ezt a díjat Anikótól kaptam!
http://ancsitello.blogspot.com/

Nagyon szépen köszönöm!Szeretettel gondolok Anikóra, és mindenkire aki a blogomat látogatja!

P. Pálffy Julianna - Párban

néha szeretném
csak belekiabálni
a szélviharba…

és de jó lenne
csendben visszahallani
a szót: szeretlek

Vozárik Lajos - Arcom előtt

Arcom előtt szemed
tűzből van és lángból –
kivezet majd engem
hideg éjszakámból.

Arcomon a kezed
selyem-puha bársony –
boldogságom védi,
s közel jön a távol.

Arcomon az arcod
tüzet lop és lángol –
egymás fényét issza
két szomjazó vándor

Kovács Daniela - Hiányzol

A méz-sűrű éj ágyat vet szobánkban
kíváncsian néz az emberarcú hold
árnyékok bújnak komor ködruhába,
akárcsak szívem, mely gyötrődve dobog.

A vetkőző lomb barna bánatában
a járdán haladóknak búcsúzóul int,
levél-rejtette fájó panaszában
stigmaként őrzi a messze csengő kínt.

Hangtalan verssé változik a szavam
tusba mártott tollam csupa fájdalom
fáj a tájnak is, a liget sírva fakad,
és zokogok én is, mert hiányzol nagyon!

Szakáli Anna - Megállok

Megállok, ha találkozunk,
mosolyunkban múlt idők igéje,
várok, míg nevem kimondod,
míg úgy villan szemed fénye,
mint akkor fenn a dombon,
hogy utána ne csak karom,
de akaratom legyen az ölelés,
hogy lábad ujjától tarkódig
érjen a szerelmes lüktetés.

Székely János - Trecento

Sárga füzérré sorakoznak a lomha kalangyák.
Tarló... Reszket a Dél, s letörli gyümölcsei
hamvát.
Éhesen vássa beléjük villogó fényfogait.
S lanyha levükben a nap illatokat gyarapít.

Barna szerzetesek gyalogolnak lassan a
hegynek,
Ragyogó búbjaikon tükröző cseppek remegnek,
Mennek sorban a hegynek, s az alkonyi vész
Keserű borukon boldogabb múltat idéz...

Szulák tekerőzik a kertben íriszek kardjai közt.
Arcom a fényben... kéklő hullámok lába
füröszt.
Vízre hajolnak, isznak a hervadó füzek.
Vágyak se, célok se, színek se, álmok se űznek!

Kedves, ha látni akarsz: most gyere hozzám.
Lassan az őszben megfonnyad mézszínű orcám,
Lassan az őszbe merül örömtelen ajkam,
Lassan az őszbe takar... egy lángszínű angyal!

Dévényi Erika - Tiéd a nap

Nem tudom neked adni a napot
De tudok adni egy pillanatot
Mikor megállíthatod a rohanó időt
Kiszakítva belőle minden erőt

Nem tudom a napot neked adni
Sugarával meleget árasztani
De elküldöm neked szívem melegét
Áldásként küldöm, legyen a tiéd

Nem tudom a napot adni neked
De adom a szeretetemet
Ha fontos neked, kezedbe veheted
Ha megérintett, magaddal viheted

A napot neked adni nem tudom
Hiszen nincs is saját napom
De van egy kis lángom, csak neked
Amely szeretetedért tőlem egy köszönet

Jószay Magdolna - Ha kérném

Ha kérném a nappalod,
mondd, nekem adnád-e?
Ha vágynám a hajnalod,
én pótolhatnám-e?

Ha elmennék messzire,
utánam jönnél-e?
Ha két szárnyam letörne,
válladra vennél-e?

Szabó Zsolt - Szíved csókjain

A vakon lépkedő jövő
álmos szemeit dörzsölő
alkonyat

éji csendjében selymesen
megsimítom, szép kedvesem,
arcodat,

s érzem, melenget mosolyod,
édes illatát locsolod
testednek

ajkamra, s nyíl’ a szó-bibe,
szívedbe súgom, mennyire
szeretlek,

s hallom, mint bensőnkben a lant
zsongó húrjain megfogant
érzelem,

a szerelem lágy, szirénes
hangja feléd száll, szól: édes,
légy velem;

s míg ajkaink összeforrnak
egy sötét, kiégett kornak
romjain,

csillogó szemem mezsgyét mos
szerelmes szíved mámoros
csókjain.

Kormányos Sándor - Egy vers van bennem

Egy vers van bennem, dallamokból
fonódott ezer szóvirág
de hangjait csak én hallhatom,
rajtam kívül senki más.

Egy vers, amit még nem írtam meg,
csak mondogatom szótlanul,
egy vers, amellyé lettél bennem
örökre - leírhatatlanul...

Jószay Magdolna - Dallam neked

Csak szavakat írok neked,
és messziről küldök hozzád
életjeleket,
oly távolra nem röpíti a szél
néma gondolataimmal az
érintésemet...
Pedig
jó lenne puhán megsimítani
mindennapoktól törődött
kedves arcodat,
jó lenne, ha hallanád
lelkemből neked kottázott
őszinte dallamaimat.

Heiner Ágnes - Szerelmes szív

Dobban, hevesen dobban a szerelmes szív
Kezed fogja, s mégis odabenn, benn sír...
Boldog, nagyon boldog, hogy arcod tőle mosolygós
Ajkad csókolja, s mégis fél ez tán az utolsó...

Ölel, szorosan ölel a szerelmes szív
Kezed fogja, s mégis érzi legbelül, belül a kínt...
Simogatja lelked, telnek-múlnak a percek,
S csak némán suttogja neked: szeretlek...

Képes Géza - Köszönöm

Egyetlen jó az életemben
te voltál, te vagy, te leszel.
Kapocs, mely az élettel összekötne,
van ezer meg ezer,
de mindegyiket, bármely pillanatban
szétszakítom mint pókhálószövetet.
Hogy voltam, hogy vagyok, hogy leszek:
köszönöm neked

Nemes László - Ha nem lennél

Ha nem lennél,
nem is tudom,
ha nem sütne a nap,
ha nem lenne édes a méz,
ha nem lenne részegítõn
illatos a tavaszi rét,
ha nem lenne többé kék az ég,
szomjat és éhséget oltó
tiszta víz, bor és kenyér,
ha nem fognád te a kezem,
nem is tudom,
mi lenne már velem.

János Árpád - Szeretem

Szeretem, ahogy van, amilyennek látom.
Szeretem, szeretem.
És ha egészen más, mint ahogy szeretném,
Akkor is, akkor is szeretem, szeretem.
Szeretem a szemét, szeretem a száját,
szeretem testének minden porcikáját.
Haragvó, vagy dühös, cinkos mosolygását,
szeretem, szeretem.
Szeretem őt ébren, szeretem ha alszik,
szeretem ha rámnéz és vállamra hajlik.
Szeretem ha gyűlöl, gyűlölöm ha sajnál.
Szeretem ha édes, fáradt csókkal kínál.
Szeretem rejtélyes testét és szerelmét
- és ha van, létezik - odaadó lelkét.
Szeretem ha elmegy, szeretem ha megjön,
szeretve szeretem, gorombán, esdeklőn.
Ő az én életem, szívem dobbanása,
s az, hogy őt szeretem, magam akarása.
És a sors ne adja! S nem lesz többé nekem,
nem mondhatom már, hogy szeretem, szeretem,
vége és nincs tovább!! Addig volt életem!

József Attila - Álomban enyém vagy

A boldogságunk némán meghúzódott
És mi is hallgattunk a titkolódzó csöndben.
Kályhánk lángja is örömmel lobogott
S ajkunkat a szerelem szárazra perzselte.
A komoly falióra se mormogott
S meghökkentek akkor a büszke, fehér falak...

Álomban mindig egészen enyém vagy.
S hiszem fönn is néha, hogy megcsókoltalak.

Erdélyi Gábor - Tündértánc

Sokszor hiszem, hogy csak a vágy szült.
Lassan merül, édesen felhevül..
de ébredéskor már nem leszel sehol.
Talán csak hozzám küldtek.
Gyönyörű látomás...
Éjszakám kedves Tündére vagy,
kezedben az áldás.
Embertestben szeretsz,
ízlelsz engem, önfeledten ölelsz...
nem kérsz semmit...azután odaadsz mindent!
- És Én megélem a csodát, elveszetten -
Mi az amit a szemed mesél?
Nem követel, nem kér,
nem szól, csak rám néz.
úgy, ahogy még senki...soha.
Mi az amit a kezed ad?
Hozzám érsz nevetve,
tenyered sima...semmi nincs benne.
Csak néha itt marad.
- ébredéskor tudom -
Ujjaid nyomában árok, de nem fáj
...nincs rá ok.
Beborít a selymes moha
mosolyod csillagtánc a sötétben
kacéran ragyog...
Ott születik meg a Világ....a minden.
Ilyenkor látom ember arcod!
Magával ragad és elvisz oda,
hol a Nő nevet,
vágyakkal telt a hangja,
akarja, hogy Lássam!
Lélekmezőin tavából
....esőből ihatom szavát.
Csak Nekem eljárt Tündértánc,
halkan lehulló könnyű lánc....
fut, nevet, szabad...szalad....
már minden pillanat marad.