Szabolcsi Zsóka - Várok türelemmel...

Várok türelemmel
türelmetlenül,
remélek is mindig
reménytelenül,
élek, pedig tudom,
halandó vagyok,
izzó parazsak közt
mégis megfagyok

Szabó Magda - Elfogadlak

Ki vagy te, aki visszafogtad
futásomat?
Mért vagy erősebb, mint az ösztön,
mely mást mutat?
Iszonyodásom menedékét,
mért szegetted velem a békét,
amelyet a földdel kötöttem,
hogy bírjam, ha föld lesz fölöttem?
Szóba se álltam az idővel,
most alkuszom vele;
hiába érzem, hogy vulkán e föld,
hogy füstöl krátere,
riadozó álmom felett
neveli suta magzatát, lebeg
az együgyű reménység,
hogy te meg én s a jegenyék talán,
akik hallgatták vad szívünk verését,
mi mégis, mégis, mégis...
ó, talány,
ki fejt meg téged?
Ha körülnézel, kiborul a táj,
feldőlt kosár,
mikor mosolyogsz, jó mezőn
futkos valami nyáj,
ha megszólalsz, felemeli fejét
a folyó, úgy lesi beszéded.

Téged szeretlek? Téged, vagy a
mindenséget?

A karcsú hegyek hajlatán
úgy lebben, mint a láng
ez a hajlékony, nyári éjszaka.
A ház. Haza. Világ.
Futni szerenék, be az éj alá.
Ki van ott, aki hív?
Ha láthatnál most szívemig!
Milyen zavart e szív.

Én nem örömökre születtem.
Neked mért örülök?
Rég nem lehetnek terveim.
Most mire készülök?
Bokám és útjaim szilárdak.
Most miért szédülök?
Jaj, mennyire félbemaradtam!
Hát mégis épülök?

Még nem tudom, mi vagy nekem,
áldás vagy büntetés.
De elfogadlak, mint erem
e lázas lüktetést.
Hát vonj a sűrű méz alá,
míg szárnyam-lábam befenem,
s eláraszt villogó homállyal
az irgalmatlan szerelem.

Christine De Pisan - Magam vagyok

Magam vagyok és csak magányra vágyom,
magamra hagyott társam és szerelmem,
magam vagyok, nincs hű uram-barátom,
magam vagyok, haragvón, csendesedten,
magam vagyok gyötrő nehéz hevemben,
magam vagyok, hogy nálam senki jobban,
magam vagyok hívemtől elhagyottan.

Magam vagyok, ha ablakom kitárom,
magam vagyok szobámba rejtezetten,
magam vagyok hallgatni nagy sírásom,
magam vagyok, letörve, ernyedetten,
magam vagyok, bár mind keservesebben,
magam vagyok kuporgón a sarokban,
magam vagyok hívemtől elhagyottan.

Magam vagyok mindenütt a világon,
magam vagyok jártomban s megpihenten,
magam vagyok, hogy nincs ebben se párom,
magam vagyok mindentől elfeledten,
magam vagyok, ha sértést kell viselnem,
magam vagyok, ha könnyem elzokogtam,
magam vagyok hívemtől elhagyottan.

Herceg, most gyűl a bánat csak felettem,
magam vagyok gyásztól fenyegetetten,
magam vagyok sziromnál hervadóbban,
magam vagyok hívemtől elhagyottan.

(Illyés Gyula fordítása)

B.Huszta Irén - Idill

Meglátogatott engem a Nap
Hogy el ne feledjem, milyen az arca
Boldoggá tegye néhány napomat
Víg kacagását hallhassam újra
Fénye izzította sima bőrömet
Melege tüzelte sebzett lelkemet
Itatott velem édeskés óbort
Együtt élveztem vele a mámort
Emlékeztetőül járt csak nálam
Tudjam, létezik még a világban
Önzetlen szeretet, mely nem kér, csak ad
S mosolyos szerelem - áldott pillanat
Melynek múltával sincsen gyötrelem
Ha múlt lesz is, csak örömre emlékezhetem

Kocsis Ida Anna - Holdezüst romantika

Ezüstös fény hull most a házra,
beles a hold az ablakon,
és holdezüstre festi lágyan
a hajam, a karom ... a vállam...
S az ágyon , nyáréji melegben
ezüstfénytől ragyog a testem.

Most igy, csak igy érints te drága
és bársony legyen minden szép szavad,
hisz ez varázslat, ez a hold varázsa,
megtörni hangos szóval nem szabad.
Ó símogass! Én mindig arra vágytam,
hogy simogass, ahogy a holdsugár...
Hát nem tudtad, hogy régen erre vár
a hajam...és a karom...és a vállam...

És csókolj úgy, mint seki mást
és csókolj úgy, mint a mesékben
mintha azt hinnéd, nem szabad,
és én kérlelnélek, hogy... mért nem?
És csókolj vadul és mohón,
hiszen lobogó tűzzé váltam
csókkal boríts, ahol csak érsz
ezüst nyakam... ezüst hajam...
a karom és ezüstös vállam...
Elbújt a hold.
Elönti a szobát a lüktető sötét..
Ne sajnáld az eltünt ezüstcsodát:
Majd kárpótollak mindezért.

József Attila - Az a szép, régi asszony

Azt a szép, régi asszonyt szeretném látni ismét,
akiben elzárkózott a tünde, lágy kedvesség,
aki a mezők mellett, ha sétálgattunk hárman,
vidáman s komolyan lépett a könnyü sárban,
aki ha rám tekintett, nem tudtam nem remegni,
azt a szép, régi asszonyt szeretném nem szeretni.
Csak látni szeretném őt, nincs vele semmi tervem,
napozva, álmodozva amint ott ül a kertben
s mint ő maga, becsukva egy könyv van a kezében
s körül nagy, tömött lombok zúgnak az őszi szélben.
Elnézném, amint egyszer csak tétovázva, lassan,
mint aki gondol egyet a susogó lugasban,
föláll és szertepillant és hirtelen megindul
és nekivág az útnak, mely a kert bokrain túl
ott lappang, elvezetni a távolokon által,
két oldalán a búcsút integető fákkal.
Csak úgy szeretném látni, mint holt anyját a gyermek,
azt a szép, régi asszonyt, amint a fényben elmegy.

Auth Szilvia - Szomorúság

Ülök a tűz közepén, az óceán temet el
Sírok a Hold csücskén, az őserdő ölel
Fájdalmam égig ér, sírnak értem a csillagok
Az Angyalok vigasztalnak, ha szomorú vagyok.

Miriam Scott - Fáj...

Fáj, amikor szemed nem
csillog,
s arcodon nincs
mosoly,
Fáj, amikor halkan
kételkedve kérdezed,
-mondd kicsim-
szeretsz engem ?
Fáj ,amikor szomorúan
nézel rám,
Mintha csak azt látnád,
szívem mindent
megbánt ,
Fáj, amikor azt érzem,
távolodik szíved
tőlem,
Fáj, amikor arra várok ,hogy
megérints,
de Te, tőlem várod a
közeledést,
Félek, hogy nem látod azt,
én szívemből szeretlek,
Ne félj, kérlek,
Soha , engem el
nem veszítesz.

Antalffy István - Érezned kell

Mit mondhatnék
most még Neked?
Annyi sok év után
bizonyítani, hogy szeretlek,
nagyon és igazán

Érezned kell
szavak nélkül is,
és érzed is, tudom.
Mint az első percben,
amikor
jöttél az utamon,

és nincs vége,
nincs vége még!
Szemembe könny tolul,
mert annál több vagy énnekem,
minél hosszabb az út!

Tamás Menyhért - Már mindennap

Nyárba-szédülő fák terhével
zuhant közénk a szerelem;
végighorzsolta halántékom,
vér serkent a kezeden.
Már mindennap így várnak ránk a
kisebesedett éjjelek,
rejtőzhetsz a hold mögé, kőbe,
mindenütt rád lelek.
Egymásra villanó szemünktől
robbanak fel a hajnalok,
sugár-mosolyod záporában
kitakart arcú ég vagyok.

Szeitz János - Hullnak a napok

   
Hullnak a napok a semmibe
Sem emlékbe se feledésbe.
Hullnak a napok a semmibe.
Ennyi volt hát: hétköznapok,
Feszülő, dülledt akarások,
Tűnő ünnepek, vasárnapok.
Magamba suttogott téli regék,
Messze tekintő nyári délutánok:
Egy kéve napsugárból font jövő.
Álom álmodó hangok füzére,...

Kerekes László - Ringató

Kis levél vagy szívem kinyújtott tenyerén
S én felhő-álmod megtalált dallama
Nézzük a reményt Te meg én
És ránkhajol hársfáknak illata

Símulva fekszel ujjaim hegyén
S én lágyan feloldalak
Mágikus erdők aranyló mélyén
Jöttél, mert oly nagyon hívtalak

Kezem ringató bástyái szélén
Nem ordít Rád vihar-süket éj
Sebző tévutak illanó végén
Egymásba olvadunk, mint az újjászületés.

Szilágyi Domokos - Mérleg

A szívem: forró-zűrzavaros mérleg.
Rajta józanul-hűvösen lemérlek.

Nem bőröd bársonyát, selyemhajad színét sem
(sohasem akarom, hogy ilyen szándék kísértsen),

-- csak egy sóhajt: csodásat, halkat, mélyet. . .
És akkor két szempár egymásba mélyed.

S lebillen serpenyője mérlegemnek:
megmérettél. . . -- S az eredmény: szeretlek.

Őri István - Szeretnék a boldogságról írni

Szeretnék a boldogságról írni
szeretnék többé sohasem sírni
szeretném a világba kiordítani:
Ne csüggedj, van remény
az út vége a győzelem!
Nehéz a harc, de 'mi vár:
boldogság, béke, szerelem!

Szeretnék a szerelemről írni
szeretnék boldogságtól sírni
szeretném a világba kiordítani:
Istenem! Ő itt van velem!
Látom Őt, nemcsak álmodom
a perceket már nem számolom
mert eljött, s többé nem megy el
ó, áldott élet
áldott szépség
áldott szerelem!

Szeretnék csak mindig Róla írni
tündérmesét, igaz történetet
szeretném a világba kiordítani:
Szeret, szeret, szeret!
S azt is, hogy én is szeretem
jobban, mint életem
s ez a szerelem végtelen
mert kettőnké, ugye, Kedvesem?

Szeretném elmondani,
hogy szeme gyönyörű
s ajka édes.
Minden, mit mond és tesz
szivárvánnyal ékes
s csak, hogy láthatom
a Mennyország nekem.
Szeretném elmondani nektek
hogy végtelen szeretem!

Szeretném, ha mindez való lenne,
szeretném, ha egyszer Ő üzenne:
Várlak, gyere, szeretlek én is!
Szerettelek mindig,
s szeretni foglak
a világ végezetéig!

Nagy István Attila - Hiába minden

Hiába minden szó,
ha lemostad magadról az érintésemet,
ha nincsen semmi, amiből az én arcom
visszanéz rád minden pillanatban.
Elolvadt benned a szerelem,
belefáradt a rettenetbe,
s hiába nézlek megfáradt szemmel,
vissza már nem hoz a vágyam.
Kiközösít engem ez a vers is,
mert minek nekem a szó,
ha csendben ülsz mellettem,
s arra vársz, hogy múljanak a percek?

Szeitz János - Vigasz

Mi adhatna vigaszt más,
Mint ez a magamba zárt,
Megkésve jött szerelem.
Viszonzatlan, de mégsem
Hamvad el, a búcsúzó
Nyár kegyes adománya.

Csukás István - Szomjas évszakom

Szívemig húz a szerelem,

szíved verését hallgatom.

Télből, csendből győztesen

feltámad szomjas évszakom,

fuldokló hite milljó zöld

torokkal a napfényre tört,

így nyitsz bennem, tán tudatlan,

félszeg jóságomra ablakot,

hogy ne legyek, emberi alakban,

vakon zuhanó halott,

modell a pusztuláshoz,

itt belül betervezzek állatit.

De mint nyers színek közt szemed,

acsargó vágyak közt szavad

sosemvolt egyensúlyt teremt,

veled legyek én boldogabb.

Ütőered ver: rebbenő fecske,

míg bőröd nyár-ízét keresve

csókollak (nyárba horgonyt dobunk),

vár ölelésed tiszta hona.

Két kézzel pazarló korunk

véget ne érjen soha!

Áldlak én érte, míg a vér

szívemből szívembe visszatér.

Szilágyi Domokos: Mérleg

A szívem: forró-zűrzavaros mérleg.
Rajta józanul-hűvösen lemérlek.

Nem bőröd bársonyát, selyemhajad színét sem
(sohasem akarom, hogy ilyen szándék kísértsen),

-- csak egy sóhajt: csodásat, halkat, mélyet. . .
És akkor két szempár egymásba mélyed.

S lebillen serpenyője mérlegemnek:
megmérettél. . . -- S az eredmény: szeretlek.

Szeitz János

Azon a nyári délután

Hagytam, hogy rám simuljon az ég
azon a nyári délután
és feledtem ünnepi csendjében
létem bánatát.
Feledtem bolyongásaim, vágyam
egy otthon után,
s megalázott titkaim mélyen
magamba zártam.

Egy asszonyt néztem,
túl az ég-ködén, emlék formálta
visszfényes valót
azon a nyári délután,
és a nap megállt az égen,
hogy fénykoszorút fonjon
köré.

Szeitz János - Kegyes kegyetlen sors

Vajon miért olyan kegyes
Hozzám a sors, hogy megadta:
Szeresselek?
És miért olyan kegyetlen
Hozzám, hogy Neked nem adta:
Szeress?

Arany-Tóth Katalin - Lehetnék…

Lehetnék hallgatag
mint a vének,
kiket már az évek
oly sokszor tűztek
sorsuknak kardélére,
s e síri bölcsességnek
áttetsző homálya
csendben őrizné
a tovatűnő tegnapot.

Lehetnék néma,
így szótlan ajkam
nem kiálthatna
e végtelen világba.
Szavam elfojtva vájna,
de távoli hangok
vágykeltő foszlányára
mégis, sietve nyitnék
résnyi ablakot.

Lehetnék gerjedő vulkán,
mely eget és földet
kezében tartván
rengetve tör fel,
s mint élet a halállal
szorosan karöltve,
a semmiből teremtve
épít reményt hozó
holnapot.

Lehetnék szomorúságok
messze űző szellője,
s boldog pillanatok
angyali őrzője…
csókok pecsételő
szerelme…
de bánat is,
öröm is,
én vagyok.

Lehetek maga a pillanat,
mely ha kell, átölel,
és szemed íriszében,
lelked fénylő sugarát
keresve, szeretve
ringat, míg Te
fáradtan megbújva
az éjben,
álmosan zuhansz el

Lehetek igaz barátod,
vagy hű szeretőd,
kit ha elárulsz,
akkor is veled van,
s osztozik sugárzó
örömödben,
vagy bajodban,
mikor vergődsz
magadra hagyottan

Lehetek bárki,
kinek e föld otthont adott,
jóban dúskáló gazdag,
kinek a minden jutott,
vagy földönfutó koldus,
kinek egész gazdagsága
lelke tiszta nyoszolyája.
Én akkor is, mindig
Veled vagyok

Tavaszy Sándor - Ma még...

 Miénk a nyárnak tikkasztó heve,
színek szüretje, izzó, mámoros,
a forró szél rózsákat záporoz
útjaink mentén, százezerfele.

Két boldog testünk egymásnak dalol,
egymás szemében nézzük önmagunk,
bánatban, csókban egymásé vagyunk,
s a nyár vége még messze valahol...

A nyár vége még messze valahol,
de egyszer eljő, mindhiába fáj,
s deres lesz minden, szívünk és a táj.

Ha jő az ősz és hull a rőt levél
s már hó pihéz köröttünk, drága Párom,
szeretni fogsz-e úgy, mint most a nyáron?

Gyulai Pál - Szeretnélek még egyszer látni ...

Szeretnélek még egyszer látni
A kertben, ott a fák alatt,
Hallgatni édes csevegésed,
Mint gyermek, úgy örülni véled,
Szakítva a virágokat.

Szeretnélek még egyszer látni
Homályos őszi délután,
Kandallódnál a karosszéken,
Ha mintegy elringatva, ébren
Alszol s álmodva nézsz reám.

Szeretnélek még egyszer látni,
Midőn úgy várod jöttömet,
Megismersz immár a távolból,
S bár ajkad olyan hidegen szól,
Elárul néma örömed.

Szeretnélek még egyszer látni,
Szép csöndes nyári estvelen,
Holdfénynél az akászok árnyán,
Midőn fejed' keblemre hajtván,
Így suttogsz: még maradj velem!

Szeretnélek még egyszer látni
A vén udvarház csarnokán,
S ha elhangzott az Isten-hozzád,
Még visszanézni utólszor rád
S először sírni igazán.

Szeretnélek még egyszer látni,
Meggyógyítna egy pillanat.
Mit szenvedtem, feledni tudnám,
S még egyszer örömest feldulnám
Éretted ifjúságomat!

Takács Péter - Szeretném

Szeretnék veled eső áztatta utcán táncolni,
s szeretnék veled egy ágyban álmodni.
Szeretném megmutatni mit ér egy könnycsepp,
mely az öröm által tisztítja arcodat,
s elmossa az összes bánatodat.
Szeretném ha szemem tükrében fedeznéd fel a világot,
s észrevennéd az igazán fontos dolgokat.
Szeretném ha tudnád hogy a sivatagban is nyílik virág,
s hogy a hóesésben is van melegség,
mert így él a világ.
Szeretném ha velem együtt kiáltanád,
hogy suttogva is értem szavad,
mert így nincs az a szív mely megszakad.
Szeretném ha látnád hogy a vak ember is láthat csodás dolgokat,
s kinek néma az élet, az is várja a hangokat.
Szeretném ha együtt éreznénk azokat a dolgokat,
melyeket sok ember a jelentéktelen dolgok miatt egyre csak halogat.
És végül Szeretném,ha már ráncok borítják az arcunkat,
azt lássam hogy életünk nem is lehetett volna ennél boldogabb...

Kassák Lajos - Szép pillanatok

Milyen árva gyerek sír bennem
milyen madár fütyörész.

Egy farönkön ülök
és bámulom
hogy a bárányos ég
tükörképével játszik
a tó.

Letépek egy cseresznyevirágot
és elküldöm hozzád
hogy emlékezz rám.

Helen Bereg - Megérintettél

Megérintettél,
s én úgy éreztem, ezer éve már,
mióta ujjaidban játszik testemen
a simogatás.

Eltűnt a világ.
Csupán simító kezed volt az élet,
mely bőrömön éledt tiszavirággá
és elenyészett.

Fésülted hajam,
Tízfogú eleven fésű borzolt,
s én előre álmodtam a csodát,
ahogy szád csókol.

Eggyé öleltél.
A lét csupán elömlő vágy, forróság,
hogy lebegjen testem, meghazudtolva
a tömegvonzást.

Balla Zsuzsanna - Dúdoló

Hidegben, hóban,
Fagyban, télben,
Illatos tavaszban,
Ölelő szélben,
Esőben, sárban,
Gondban, bajban,
Ömlő fényben,
Dús diadalban,
Botlón, remegőn,
Tétova bátran,
Délceg merészen,
Csókodra vártan,
Levetem ingem,
Levetem inged,
Mossa a vágyunk
Össze szívünket.

Kassák Lajos - Szerelem és félelem

A kék a zöld a sárga
tó vizében
szemérmesen áll
mégis mezítelen.
Lehunyom a szemem
hogy ne nézzelek
becsukom a szám
hogy föl ne faljalak. Érzed-e
szép szívünket
milyen kegyetlen
láncfüzér
bilincseli össze.

Ágai Ágnes - Lelkiismeret

Gyönge pillanataidban légy erős,
erős óráidban gyöngülj el,
valld be, ha reszketsz,
és szívedben lüktet a vér,
ha szemhéjadat könnyek feszítik,
sírj, kiálts, panaszkodj,
ne zárd palackba a fájdalmadat.

Szenvedj hangosan, dörömbölj,
a néma kín méregként megöl,
ne játszd a bátrat,
ess el, ha löknek,
és ha feltápászkodsz,
ne mondd, hogy semmiség!
A fegyelem rabruháját vesd le,
légy anyaszült,
vállald csapzott, megroggyant magad,
és üvölts, ahogy a torkodon kifér!

Zágorecz-Csuka Judit - Szelidíts meg

Szelidíts meg szavaiddal,
hogy higgyek szavaidban.

Szelidíts meg tekinteteddel,
hogy szemedbe nézhessek.

Szelidíts meg kezeiddel, hogy még
egyszer megfoghassam a kezedet.

Szelidíts meg mosolyoddal,
hogy mosolyoghassak még rád.

Szelidíts meg magányoddal,
hogy én is megszelidíthesselek.

Kádár Judit - Szerelmes vers

Te vagy a tükröm
akiben tekintetem füröszthetem
s ha szemedbe nézek
látom saját lelkem

Te vagy a hangom
az a néha el-eltűnő
melyen, ha butaságot mondasz
a saját számra ütök

Te vagy a tiltott gyümölcs
nem engedik, nem lehet
mégis beléd harapok
mert szabad csak így leszek

Ratkó József - Akinek...

    
     Akinek a szerelem a gondja...
    
     Agyát, szívét is hámba fogja,
     merengve hallgat, szól szorongva,
     akinek szerelem a gondja.
    
     Fészek-rakók álmait sejti,
     tolakvó énjét elfelejti,
     szellős nádasban el is rejti.
    
     Kedvesének hű tükre lenne,
     s míg ő csudálná magát benne:
     szemérmes, dús titkokra lelne.

Nagy Horváth Ilona - Szerelem

Hosszúra nyúlt,
vágyba ágyazott idő
után, végre
szót téveszt a szánk,
egymásba öleljük reszkető álmaink.
Lábaink előtt vert sereg,
ésszerűség és sokféle félelem.
Szerelem...
Ezért, hogy perc, óra most együtt talál,
hogy hiába volt messze a határ,
mint a sorsunk,
végül összefonódtunk.
Ezért, hogy kiürült az ég is nélküled.
hogy könnyel vallottam neked:
„belekiáltottam a vonat zajába,
belefontam az árvák hajába:
Téged szeretlek.”

B.Huszta Irén - Idill

Meglátogatott engem a Nap
Hogy el ne feledjem, milyen az arca
Boldoggá tegye néhány napomat
Víg kacagását hallhassam újra
Fénye izzította sima bőrömet
Melege tüzelte sebzett lelkemet
Itatott velem édeskés óbort
Együtt élveztem vele a mámort
Emlékeztetőül járt csak nálam
Tudjam, létezik még a világban
Önzetlen szeretet, mely nem kér, csak ad
S mosolyos szerelem - áldott pillanat
Melynek múltával sincsen gyötrelem
Ha múlt lesz is, csak örömre emlékezhetem

Várnai Zseni - Szerelem

Messze, a kéklő üveghegyeken
él egy madár, a neve szerelem.
Topáz a csőre, és a két szemén
rubintos tűzben szikrázik a fény
A szárnya zöld, a begyén kék pihe,
alatta ver forró piciny szíve
és mint a villám lecsap hirtelen,
fényből, viharból jön a szerelem!

Már láttam egyszer, jött egy pillanat
szívemre ült és hittem, itt marad,
utána kaptam gyorsan és kezem
átfogta csöppnyi testét melegen,
vergődött, karmolt és az átkozott
tenyeremben verébbé változott,
szebbik valója eltűnt, messzeszállt
s talán már más szív fölött muzsikált.

Elfogni őt, bezárni nem lehet,
akár a fényt, vagy nyargaló szelet,
csupán a vágy oly szárnyaló szabad,
hogy utolérje azt a madarat.
A színe, hangja mindig újra más,
meseszerű, különös és csodás
Ott fönt lakik a kék üveghegyen
az a madár a neve: Szerelem.

Anna Ahmatova - Szerelem

Hol mint kígyó, lopakodik,
bűvöl-bájol, szívünkbe surran,
hol szelíd galamb, napokig
burukkol fehér ablakunkban,

violaillatként repül,
vagy csillanó szép jégciráda...
De vezet rendületlenül,
egy nyugtalan, nehéz világba.

Hegedű húrján sír-nevet...
S a szíved elszorulva dobban,
ha hirtelen fölismered
egy először-látott mosolyban.

Szeitz János - Találkozások

(Federico Garcia Lorca
idézett Találkozás című versét
Illyés Gyula fordította.)

Küldenék
Egy verset Magának
Fényeset,
Mint a szerelem,
Tüzet gyújtó
Hideget:

„Se neked, se nekem
egymás felé nem szabad
lépni sem, nézni sem.
Tudod, tudod már, miért?
Oly nagy a szerelem.”
Nem küldhetem
Nem akarod,
Nem is teheted:

„Megy az ösvény, menj tovább!
kezemen
szögek sebe
élesen.
Nem látod, hogy vérezem?”

Nem láthatod,
Más utakról nézünk
Messze.
Falakon át, évek mélyén
Véres fagyott
Szerelmekre:

„Ne nézz hátra lépegess
csöndesen.
S imádkozz, akárcsak én,
Hogy legyen kegyelem,”

Élet szedett
Súlyok alatt, nem jutunk
Előbbre;
Imádkozzál helyettem is,
Lépegess:

„mert se neked, se nekem
egymás felé nem szabad
lépni sem, nézni sem”

Kovács Daniela - A szerelem olyan

A szerelem olyan, mint a tiszta csend,
mely megigéz, majd csordultig betölt,
és ha józanságra parancsol a rend,
Te még sem akarsz, nem vágysz más gyönyört.

A szerelem olyan, mint gyöngédrajzú száj,
fél-delíriumban csókol, becézget, imád,
majd amikor elmúlt - kínoz, gyötör, fáj,
őrületbe kerget, hogy halálodat kívánd.

A szerelem olyan, mint a végtelen,
hol pokol, hogy menny, hol mosoly, hol könny,
de önmagát tagadni a szív képtelen,
még akkor sem, ha legyőzi a lélektelen közöny.

A szerelem olyan, mint egy gyújtó szikra,
egy puszta érintéstől lángokba borít
kiismerhetetlen, akár Isten titka
ha akar felemel, vagy térdre kényszerít.

Paudits Zoltán - Csak a szerelem...

Nagy Lászlónak

Csak a szerelem visz át
létünk hullámtengerén,
csak a szerelembe oltott
boldog, vak remény.

Csak a szerelem visz át
az erőtlen évek alatt,
csak a szerelembe szőtt
görcsös akarat.


Csak a szerelem visz át
az árnyakból a fénybe,
csak a szerelembe font
álmok messzesége.

Csak a szerelem visz át
életből halálba,
csak a szerelembe égett
szívem ragyogása.

Csak a szerelem visz át
fogában tartva,
csak a szerelem visz át
a túlsó partra.

Csukás István - Örömre int ez a szerelem

Én már minden pillanatomra éber
lélekkel vigyázok, örömre int
ez a szerelem a lélegzetvétel
fáradhatatlan ritmusa szerint,
ahogy törekvő sorsom újra s újra
szívemhez új és új magányt csatol,
ahogy szívem a dobogást nem unja,
s rólam másképp nem álmodozhatol,

csak hogy nagyon szeretsz. Nincs más viszonylat,
fogcsikorgatva vagyok rá tanú,
s elképzelni sem tudok én már jobbat,
és örömömben is már szűkszavú
lettem, hallgatok csak s tűnődve nézem:
fejem fölé az ég, közönnyel áld,
küldi a tél hangáraiból, kéken
villogva, a fagy fémszárnyú raját.

Én nem hadakozhatok már más módon,
érted se, csak sorsommal (pillanat
sugallta harcok kis cselét megoldom),
hozom kiéheztetett ifjúságomat,
mely országot, álmot hódítani indult,
s az örömért a szívednél kiköt -
felkönyökölve nézem éjbe fordult
hajad homlokod félholdja fölött.

Bagi László - Sóhajtó énekem...

Egyetlen pillanatba futnak az órák,
Egyetlen szóba olvad a valóság,
Egyetlen mosoly lett a nap,
Egyetlen név, mely mögött vagy.

Békesség fátyolát teríti rám hangod,
A gondolat: csak egy villanás,
Helyette érkezel...
A vidámság fényét rajzolja meg arcod,
Mosolyra nyílok, mert nincs ma más:
Lelkemben létezel...

Szerelem raboskodik szabad szívemben,
Magához húzó boldog örvény,
Mely Veled szép nekem...
Együtt az Úton, tisztán szóló Igenben,
Melyet segít az áldott törvény:
S ég veled, ég velem...

Álmainkat együtt álmodjuk, Kedvesem,
S most ragyogó csillagpor pereg...
Csókokban égj velem!...
És mindent megköszönve kérlek, Istenem,
Tekintsen ránk vigyázó szemed!...
Így sóhajt énekem...

Hajnal Anna - Akarlak, szeretlek

Akarlak, szeretlek, kellesz nekem,
dacos, síró szived csupa vad szerelem,
csupa vágy, csupa láng, csupa konok erő,
már lankad az ész, a védekező.
Félelem? távolság? mit jelent?
mindig több, több éhséget teremt,
hiszen elpusztulunk így te meg én
két árva, fuldokló, néma, szegény!
Akarlak, szeretlek, rég elég
titok és várás és szenvedés,
boruljunk össze, mellre mell-
két fáklya szivünk hadd lobbanjon el!
Hasitó villám szívemen át,
feszül és tágul az egész világ,
szük abroncsok a sarkkörök,
kicsap a tenger s a szent ködök
ragyogva befödnek, vihar és láng:
együtt világok várnak ránk!
Együtt- vagy halál és pusztulás
szerelem-szerelem, fényvarázs.

Zágorec-Csuka Judit - Ha látlak

Ha látlak, megelevenedek,
mint egy terebélyes fa,
virágot bontok, érzem
életed lüktetését, ha
veled vagyok, nem
félek a haláltól sem.

Csepeli Szabó Béla - Intuíció

Nincs rezdülés, amelyre ne figyelnék,
legyen bár látható, vagy láthatatlan,
hogy megszülessék lelkünkben a Dallam,
át kell élnünk a Mindenség Szerelmét.

Robert Graves - Mi a szerelem?

Mi is a szerelem? Mondd meg te, kedves.
Visszatalálás legbensőbb magunkhoz,
Az ártatlansághoz, a kezdetekhez?

Talán a lét legelső vad csatája,
Elérni önmagunk szélső határát,
S néhány óránk csodás mindentudása?

Vagy mi még? Eredendő látomás,
Mely vészes jóslattal ragyog előttünk,
S a haláltól vár gyors feloldozást?

(Somlyó György fordítása)

Sipos Julianna - Varázs

...mikor széttép
az üres való,
fáj a lét,
éget a szó.
Parázs izzik
lábunk alatt,
ég a talpunk, de
harmat
gyógyítja azt.
Vezess át
oda
Kedves,
ahol a holnap
elsírt könnye
gyöngyként
gurul
a földre.

Pulai Éva - Vagyok is, meg nem is

„Szerelmes is vagyok, nem is,
őrjöngök, úgy ám, meg nem is.”
(Anakreon)

Igazítanálak, igazodnék hozzád,
csak szerelmes tested illatát érezzem.
Álmodjunk. Én már álmodtam veled.
Szárnyakkal ékítettelek, te fiatalsággal,
s csúf szirének irigykedtek gyönyörünkre.

Sóhajomra felriadva, lepedőm
csak hiányod takarta.

Ady Endre - Vágyni hogy szeretnék

Hiszen jó volt magamban,
Magamért és magammal élni,
De ezt a boldogságot
Olyan jó volna fölcserélni.

Valami furcsa kékkel,
Egy ősi s csak holnap jött mával,
Valami kidacolt, nagy,
Kínra-hajló romantikával.

Óh, vágyni hogy szeretnék,
De nem vággyal, aki csak percnyi,
De vággyal, amellyel
Örökig ki lehet telelni.

Kovács Erika - már nem szólok...

már nem szólok ölelésednek,
hogy takarózzunk be
csendes, magunk teremtette árvaságunkban
egymással s nem figyelek
arra a tompa zsibbadásra sem
ami azt jelzi, hogy hiányzol...

és azt hiszem megbocsájtható,
ha közben elgyengülve
mégis számba veszem neved
s magammal vigasztalom,
mert összegömbölyödni látlak
messzi hegyek mögött...
...
(ha tudnád, hogy én
ilyenkor erdőnek képzelem magam
és 'ág-kezekkel" ölellek
szorosan...)

Füst Milán - Szerelmes levél

A légen át szerelmesen,
Veled ölelkezem,
Szemem a messzeséget issza,
Szájamat megmérgezem,
Az arcomat elrombolom,
Hogy aki lát, vagy hallja szóm,
Hőköljön vissza,
A tüzemet eltitkolom,
S a sötét alkonyatba' két karom
Kitárom részegen eléd -
Kitárom részegen!
S a légen át egy dallamot,
Egy édes dalt küldök feléd,

A halálomról szól e dal.
S hogy most meghalnék szívesen...
Oh édes halál jöjj, ó, telt pohár!
Nem bánlak én ma már!
A sírba is majd két kezemmel
Csordúltig megtelt szívemet viszem.