Kun Magdolna - Nyári harmat

Mint friss harmat, mely nyári
reggeleken
lábad nyomát éri,
olyan lágyan ölellek
karjaimmal át,
s mint a kút vagy a forrás,
mely kiapadni készül,
úgy vágyom én is,
hogy tengernyi
csókod hevétől
feltörjön még egyszer
az a réges-régi
szomjat oltó
vágy.

Darryn John Murphy: Emlékezz rám

Emlékezz rám a csöndben,
Mikor az eső ömlik este.
Időzve csillagok alatt
A hajnal első fénysugarát várom,
A szerény hangokat, s a visszhang válaszát.

Emlékezz rám tavasszal,
Mikor kinyílnak a virágok.
Én magam ott leszek a csöndben,
Amely a prérin átvonul.

És melletted leszek én akkor is,
Mikor esténként dől a nyári zápor,
Vezetőd leszek, s szívemmel a láng.

A suttogásom édes, jó tanács:
Ragadj meg percet, órát és napot!
A tiszta pompáról a gondolat,
A suttogás is én vagyok...

Vagyok az ember jó reménye,
Ez hajtja ma a földgolyót,
Éld hát napod és minden perced,
Gyarló gyengéim ostromold.

(Szöllősi Dávid fordítása)

Koródi Sándor - Szükség

Szükségem van Rád, hogy legyőzzem
a félelmeimet,
S béklyóikat lerázva, végre újra
szabad legyek.
Szükségem van Rád, hogy az lehessek,
aki vagyok,
S hazatérve Önmagamhoz, adhassam azt,
mit akarok.
Szükségem van Rád, hogy felemelj
erővel, hittel,
Hogy megküzdjek végre magammal, s újabb
próbatételeimmel.
Szükségem van Rád, hogy újra
higgyek, érezzek,
Szükségem van Rád, hogy Létezz,
mert nagyon szeretlek!

Galicz Mária - Rózsakvarc

Már megint erre járt a szerelem,
Hiszen úgy ölelt meg, ahogy szeretem.
Lába nyomába néztem kutatva,
Hagyta hogy, induljak új utakra.
És mosolygott egész lénye melegen.
Tudta hogy, a szívemben követem.

Raffai Sarolta - Könyörgés

Egy tenyérből másikba. Billeg
le-fel a fél világ velem.
Hát méregess - óvjál te jobban,
mint magam megőrizhetem.

Tenyeredből a tenyeredbe -
alig érinthet bármi más.
Ha senki, te tarthatnál vissza
egységbe zártan, így vigyázz,

így félj, ítélj, emberré rendezz:
széthulltam volna védtelen.
Maradj meg, óvj annál is jobban,
mint magam megőrizhetem.

Hatos Márta - Talán

Talán üzensz majd egy hulló falevéllel,
Csak még kacérkodsz kicsit a széllel.

Talán szívedben sajog sok bánat,
Csak én látlak mindig vidámnak,

Talán a múlton elmerengsz néha,
Csak nekem számít a szó még ma,

Talán álmodozol csendes, nyári éjen
Csak én vagyok, ki álmaidat féltem,

Talán lángolsz és perzselő vágyat érzel,
Csak én vesztettem el a reményem.

Talán messzire sodort téged is az élet,
Csak én kereslek örökkön téged,

Talán egy kő vagy az áramló időben,
Csak én érzem, hogy szíved összetörtem.

József Attila - Álomban enyém vagy

A boldogságunk némán meghúzódott
És mi is hallgattunk a titkolódzó csöndben.
Kályhánk lángja is örömmel lobogott
S ajkunkat a szerelem szárazra perzselte.
A komoly falióra se mormogott
S meghökkentek akkor a büszke, fehér falak...

Álomban mindig egészen enyém vagy.
S hiszem fönn is néha, hogy megcsókoltalak.

Imre Flóra - Bergerette

Már végleg téged hordlak a szememben,
Mióta abszurd angyalként előttem
Ezen a foszló, végtelen napon
Megjelentél, hogy – ma már jól tudom –
Kiments a végső némaságból engem.

Hurcolnak hullámos vizek,
Énünkből kék forrás ered;
Ki tudja, milyen part a szerelem?
Én nem gyújtogató szemed,
Nem is bronzszobor testedet:
Homlokodon a ráncot szeretem.

Mint a dió, magamba kövesedtem,
Az életem csupán irodalom –
Nézlek belül, s nincs más mit mondanom
Latinul akár, vagy dal-keresetlen:
Már végleg téged hordlak a szememben.

Michel Legrand - Ezer évig várok rád

Hogyha kell én ezer évig várok rád,
Míg a réten virág nyílik várok rád.
Míg a fákon gyümölcs érik várok rád,
Hisz a szerelem, veled oly szép!

Megtalállak drágám hidd el bárhol jársz,
Felkutatlak igaz hittel bárhol jársz.
Legszebb álmom ó ne vidd el bárhol jársz,
Hisz a szerelem, veled oly szép!

Mint kósza szél a pillangót a réteken,
Az órámon a mutatót úgy kergetem.
Míg vissza nem jössz, s nem hagysz el egy percre sem,
S átölelsz úgy mint rég!

Hogyha kell én ezer évig várok rád,
Fel is szállok fel az égig, várok rád.
Míg csak élek, véges végig várok rád,
Hisz a szerelem, veled oly szép!

Babits Mihály - A dal

Mese szép szerelem, hamisan ne legyen,
legyen inkább messze tőled.
Valahol, valaki, nagyon is igazi,
s ahogy én rég, úgy vár téged.
Ne akarj, ne szeress, ne hazudj, ne keress,
kis idő és könnyebb lesz már.
Valahány nap után elmúlik, s többé sose fáj!
Mindenik embernek a lelkében dal van.
És a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének.
Az hallja a mások énekét is szépnek.

Szeitz János - Megtérek hozzád gondolatban

Megtérek hozzád gondolatban
Csillag-csöndben minden éjszaka,
A kimondatlan gondolat csöndjével,
A magányos szerelem csöndjével,
A nyári virágok kacér csöndjével,
A kiolvasott könyvek fáradt csöndjével,
A megcsalt szerelmek kába csöndjével,
A levelek őszi hervadás csöndjével,
A templomban nyugvó békesség csöndjével,
Az elhagyottak könnyhullása csöndjével,
A már sírni sem tudok béna csöndjével,
A fájdalmukat vesztett holtak csöndjével...
Megtérek hozzád gondolatban
Csillag-csöndben minden éjszaka.

Tóth János - Szeretlek

 (Télies vallomás)

A szerelem ablakán jégvirág vagyok
S forró leheletedtől lassan olvadozgatok.
Összeállt cseppjeim, mint rohanó kis patak
Futnak lefelé, hogy lábad előtt tavat alkossanak.
Édes tested rám helyezed, s én izzó bőrödhöz érek
Majd lázas sistergés között átadom magam a légnek.
Emelkedem lassan szárnytalan repüléssel fel az ablakig
Elérve a szent üveget a jégvirág újra nyitja boldog szirmait.

P. Pálffy Julianna - Milyen?

olyan ez,
mint amikor
hallod még a zenét,
elkábít és felemel,
de magába zár,
nem enged el,
csak egy sóhaj,
egy apró szúrás,
tudod, hogy messze jár,
s ott belül, a szívedben
érzed azt, ami fáj;
olyan ez,
mint amikor
aranyló mezőkön átlibben
a szélfútta virágszirom,
színes kis cseppek
nefelejcs vagy liliom,
egyenként peregnek,
a kérdésekre nincs válasz:
szeretsz? - szeretlek?
olyan ez,
mint amikor
tavaszi erdőn madár dalol,
tudod, hogy álom,
de benne vagy valahol,
a másik feled, a másik éned,
s nem gondolsz soha rá,
hogy könnyesen keserű
lehet, az ébredésed;
olyan ez,
mint amikor
magával sodor a tenger,
élethajó ringat, úszik el,
állsz a hófehér vitorla alatt,
- búcsút intesz a kezeddel -
de őrzöd tovább, mert
benned él, mert együtt élsz
az egyetlen, a felejthetetlen,
édesen fájó szerelemmel.

Weöres Sándor Lied

Várlak a déli sugárban
Várlak az éji sötétben
Várlak a télben, a nyárban
Várlak a földön, az égen

Szél remeg át a határon
Fényei fogynak a nyárnak
Ó, te örömteli álom
Holtomig én idevárlak

Kiss Dénes - Részem lettél

Úgy élsz bennem, akár a vérem,
nyitott szememben a világ,
fájdalmaink a létezésben
vagy ép üvegben a szilánk!
Belőlem már te ki nem válhatsz,
mint halál a születésből,
éjszakáimból az álmok,
élők a múló időkből.

Nagy István Attila - Ki ad választ?

Ha arcomra kövesül a bánat,
ki lázítja fel az éjszakádat?

Kinek suttogod a hiszekegyet,
ha már elfeledted azt az egyet?

Melletted kinek a csöndje virraszt,
ki nyújtja az álmoknak a vigaszt?

Kérdésekre ki ad akkor választ,
ha arcomra kövesül a bánat?

B. Radó Lili - Tudd meg

Tudd meg, én Neked fájni akarok,
emlék akarok lenni, mely sajog,
mert nem lehettem eleven valóság.
Tudd meg, nem láthatsz égő piros rózsát,
hogy ne én jussak róla az eszedbe,
akit engedtél elmenni csókolatlan.

Mert minden fájni fog, amit nem adtam,
és minden szó, mely kimondatlan maradt.
Nem láthatsz tengert s arany sugarat,
mely nem a szemem lesz s a mosolygásom
s hiába húnyod be szemed, hogy ne lásson,
mert a szívedbe égettem be magam.

Minden hajnal, minden nap alkonyatja,
a rét, ahogy a harmatcseppet fogadja,
a könny, a vágy, a csók, a dal, az álom,
minden asszonykéz, minden férfivállon,
s az asszonyod, ha karodba veszed:

mert sohse voltam eleven valóság,
mindenütt, mindig, minden én leszek.

Fodor Emese: Mikor a szemedbe néztem

Mikor a szemedbe néztem,
Láttam a tengert, s a homokpartot,
A kék eget, s a szikrázó napot.

Mikor a szemedbe néztem,
Láttam a csillogó gyémántot,
S a gyönyörű smaragdot,


Mikor a szemedbe néztem,
Magamat láttam mosolyogva,
S láttam ölelő karodban
Megpihenni lelkem.

Mikor a szemedbe néztem,
Egy új világot láttam
Mely eddig csak álom volt
S láttam az utat,
Mely a jövőbe tekint.

Mikor a szemedbe néztem,
Egy világ mosolygott vissza rám,

Mikor a szemedbe néztem,
Testünk egyé forrt,
S a mámor hevében
Hangunk az égbe szólt.

Bartalis János - Fehér rózsatő virága

Szívem sír utánad szüntelen,
szemem könnytől ázott,
óh, hogy te nem látod ezt.
Arcom halovány és bús, mint a hold,
És sírok szüntelen.
Szememnek tüze nem éget már,
ajakam hamuszín és vértelen,
Mert te, kedvesem, távol vagy tőlem.
A nap nem süt, szomorú az idő.
És én mégis rólad gondolkozom.
Temetkeznek a fák. Ezer színben
feküsznek a levelek. És te
nem látod ezt, nem vagy itt mellettem.
Mindjárt elzarándokol a rózsa is.
Mindenki elhagy engem.
Mint ahogy te is elhagytál engem

Serfőző Attila - Szíved mélye

Hogy szíved mélye mit rejt,
oly' rég tudom.
- Apró fényes gyöngyöket,
ezüstszelencébe búvó
reményt,
ki nem mondott vágyaidat,
meghúzódva csalfaságot,
némán tűrő rongyos évet,
ébredező szerelmet,
s kesernyés szerelmedet.
- Hazug fázós vad vitát,
nyitott szemű éjszakát,
megvásárolt ölelést,
s egy óceánt, hogy
felette szabadon szállhass,
szippantsd a végtelen illatát.

Ligeti Éva - Lángoló erdőm mélyén

lángoló erdőm
mélyén tűzvész vagy
parázzsá izzott
lelkem lángja
nagy
égető tüzed
perzselt
szívet
hagy

élénken lüktet
eremben a vér
vörösen száguld
bennem alig fér
kellemes érzés
mással fel nem ér

boldogság
bíbor színű
fényben jár
ezernyi apró érzés
nyitva már
tomboló vihar
jelzésére
vár

lángoló erdőm
mélyén tűzvész vagy
parázzsá izzott
lelkem lángja
nagy
égető tüzed
perzselt
szívet
hagy

Zsefy Zsanett - a szerelem illata

míg élni vágyom
halnék minden percben
az észt felül írja minden gyötrelem

keserű ki meg soha nem éli
de ha ajkon csókol
édesen is szomjat olt vele

templomok kövén
mirtuszvirágos léptek
mind fűszálon ringó harmat
hajnalon
érintésük sebet nem ejthet
inkább enyhít
szerelemtől hevült szívfalon

szavak ívébe hogy is foglalhatnám
szemvillanások tüzét ruhák ráncain
a tiszta fényt amint kapaszkodik
időt szakítni vágyak
selyem-fehér
jázmin szirmain

hasonlíthatnám-e
mi bőrön át vezet a szívhez
ha csobogásba halkulva
erekben neszez
vagy gondolatnyi félsz
tört része alatt
robajjal ítél halálra
szép reményeket

ha egzotikus ilang-ilangos esten
sejtek diszkrét parfümje lebeg
szabadulni nem hagy
hiába küzdesz
vele s érte inkább elepedsz

mint fákra csorgó napfényt
rezzenetlen lombja
fogva tart az érzés
mindegy áldás vagy átok
tovább az vezet

olyan hiábavaló kérdés
a miért és a meddig
ne is firtasd

csak élvezd ha testeden
selymesen átdereng

Kovács Daniela - A szerelem olyan

A szerelem olyan, mint a tiszta csend,
mely megigéz, majd csordultig betölt,
és ha józanságra parancsol a rend,
Te még sem akarsz, nem vágysz más gyönyört.

A szerelem olyan, mint gyöngédrajzú száj,
fél-delíriumban csókol, becézget, imád,
majd amikor elmúlt - kínoz, gyötör, fáj,
őrületbe kerget, hogy halálodat kívánd.

A szerelem olyan, mint a végtelen,
hol pokol, hogy menny, hol mosoly, hol könny,
de önmagát tagadni a szív képtelen,
még akkor sem, ha legyőzi a lélektelen közöny.

A szerelem olyan, mint egy gyújtó szikra,
egy puszta érintéstől lángokba borít
kiismerhetetlen, akár Isten titka
ha akar felemel, vagy térdre kényszerít.

Lator László - Álomban utak

Álomban utak fényesedtek.
Sokáig bűvöletedben éltem.
Emléked galamb és virág,
virágok szirma a szélben.

Szél és folyó sodorta fényed,
magukba zártak a hegyek.
Indás feledés font körül,
vad fű, burjánzó rengeteg.

Bőrödre rátapadt a táj,
hogy önmagába szívjon át.
Így élsz e mohó pusztításban
megfoghatatlanul tovább.

Ezer formában itt lehetsz,
mert őriz minden, mint a mag,
s hogy szirmos létedet kibontsd,
elég egy párás pillanat.

Scheffer János - Harcolj a szerelemért...

Szerelem tüzes fénye szivünkből egymás felé száll,
Melegítjük egymást mint tavaszi tábortűz alkonyán.
Rakj a tűzre mindennap, ne hagyd kialudni a lángot,
Harcolj a szerelemért! Rázdd le magadról a láncot!

Hétköznapok monoton szürkesége egyre csak nyomja,
Lüktető szerelmes lelkünket fájón eltompítja,
Nyisd meg képzeletben az együttlét aranyló hídját,
Harcolj a szerelemért! Szerelmünk a túlparton vár rád!

Ne légy tétova levél, kit szelek fújnak ide-oda,
Indulj el a hídon, szaladj, fuss át a másik partra.
Én is indulok feléd, a folyó felett találkozunk,
Harcolj a szerelemért! Valóra válik minden álmunk.

A múlt árnyai hívogatnak mézesmázosan vissza,
A szerelem több mint kétségbeesett lélek siralma,
A boldogsághoz sokkal több kell mint sajnálkozás,
Harcolj a szerelemért! Hagyd a múltat, új jövő vár rád!

Érezd a szerelmes vágyat, az igaz őszinteséget,
Szerelem szabadságát, az önként vállalt közösséget.
Boldogság hangjait, mi csak szerelmes talajon ébredez,
Harcolj a szerelemért! A rossz álmoknak vége lesz.

Testem a tested körül révületben örömtáncot jár,
Vérköreink összefonódnak ezer szálon át,
Ha a boldogság vágső, szent sóhaját hallani vágyod,
Harcolj a szerelemért! Teljesülni fog az álmod.

Ha nem akarsz felemás igában, hit nélkül élni,
Egyedül imádkozni és a vad jövőtől félni,
Ha a hármas kötelék örök szentségében hiszel,
Harcolj a szerelemért! Többiről Isten gondot visel.

Kassák Lajos - A szerelem vonzásában

A pallóra lépek hogy elérjem a hajót.
Viharzón sodródik alattam a víz
és megugatja árnyékom.
Visszanézek a földre hol összesöpörték a múltam
és szemétre vetették.
Pénzem jobb ruháim őrangyalom is odaveszett.
Elindulok hát pucéran
üres zsebekkel
lesoványodott testtel.
De rendületlenül hiszem hogy megérkezem hozzád.
Bizonyára este lesz akkor
s te ott állsz előttem
a csillagok fényében.

Szabédi László - ...láss olyannak...

Hát láss olyannak, amilyen valóban
vagyok. Nem én hazudtam, ha szemed
csak a részt látta bennem, és a jóban,
mely részem, ismerni vélt engemet.
Álmoddal mértél; én nem álmodónak
mit mondhatok? Ne légy a börtönöm!
Csalódtál, de ne tarts engem csalónak,
amiért álmaidhoz nincs közöm.

Lator László - Vízililiom

Álmom csobogással mosdat,
hullámaim feléd rezegnek,
hínárkarokkal simogatlak,
szüntelen szerelemmel övezlek.

Az arcod fényben. Hajladozó
liliom, hintázol szakadatlan.
Micsoda mélység üteme mozdul
felszökő derekadban?

Három napig az erdőt jártam.
Sziromeső vert, szélvész hordott.
Éreztem a föld fanyar ízét,
ragyogtak a távoli tornyok.

Szállsz a hajnali szélben.
Hogy mondjalak ki, te kimondhatatlan?
El se feledlek, meg se talállak.
Liliomként hintázol szakadatlan.

Péter Erika - Szeretlek…

Rég írtam le e szót,
s most is csak félszegen,
bár sokszor kimondom,
amint rengetegen
rutinból megtesszük
 vagy a kéj hevében
váratlan kisiklik
bensőnkből a gyönyör
angyali sóhaja.

Nyárutó volt, a boltok zöme zárva,
a kertmoziban AC/DC- várva
megfogták a kezem.
Akkor még nem tudtam,
Hogy ez- ­­volt- a Szerelem.

És most annyi-annyi
jégéjszaka után
ismét pislog a fény,
kezed szorítanám,
de túl messzire vagy,
nincs hozzád hosszú kar,
lehet, hogy lehet,
 hogy nem is élsz.
Hallod?  Dadog e dal.

Ladányi Mihály - Huszonhat sor a szerelemre

Most kellene elmondani,
mennyit jártam utánad, most, amikor
ismerős már a visszeres lábak tétovasága a lépcsők előtt,
ismerős a megromlott hétköznapok szaga vasárnap reggelenként,
ismerős a pénztelenség
az éttermek
pörköltszagú bejáratánál,
ismerős a gyávák hazudozása,
a sarokba szorítottak megalázkodása,
és ismerős az álmodozás,
hogy egy sohase-összeizzadt ágyon
tiszta ingben várakozik rám valaki-
Most kellene elmondani: szeretlek,
most kellene mindent elmondani rólad, amikor
ismerős a penge a csuklón,
s a keserű orvosság-íz
az összefogdosott poharakban,
ismerős, ahogy szorongástól
vibrálnak az erek
lehangolt gitárhúrjai,
ismerős, ahogy szorongástól
a végső nekifutás alatt
Most kellene elmondani:
egyetlen szerelem vagy,
mert az összes magányt ismerem általad

Csukás István - Csak elmondani adj erőt

Lefut az álom, tünemény volt,
lefut a szívig, a kamaszkori rét
lassú ringással, mint az égbolt,
lehajtott fejem fölé ért -
A nyár óriás talpa hihetetlen
gázol, virágok nyakszirtjére lép;
én csak magamhoz voltam kegyetlen,
én soha nem adtam fel a reményt.

S melyen idáig futottam, az út
csúfondárosan nyelvét ölti:
parasztok közül kitanult
fiú a tisztét hogyan tölti?
Hol a szándék? A bonyolult
tévedések közt hol a hit?
A bűvész-cilinderbe fúlt
versek után ki mond vaamit?

Kamaszkori égbolt, nehéz vagy,
hozzád csak fájva mérhető
a termést betakartító évszak,
én tudom: te vagy az el nem ért tető -
Helyetted új csúcsokat állit,
aki túlélt, én gerincfeszítő
konoksággal téged idézlek váltig
álom-égben sátrat verő kölyök-idő.

Már mint diákot, falhoz szorított az éhség,
- harcom határát én szabom meg -
nem pénzért dobott fel a merészség,
lángszóróval pusztított terep
lehet jövőm, de gyönyörű is lehet!
Nem az én dolgom az eredményt kivárni,
mit vállaltam, kínnal veret,
csak elmondani adj erőt, sors, s jöhet rám

Kormányos Sándor - Elrejtőztem...

A szíved mélyén rejtőztem el,
de érzed azt, hogy ott vagyok
hisz minden fájó lüktetésben
ott legbelül, én dobbanok.

Ott legbelül csak dobbanok,
és tudhatod, hogy én vagyok,
perverz öröm, mert néhanap
a Te szemeddel sírhatok...

Dienes Eszter - Marasztaló

Amikor elmégy,
gondolj a nyárra,
utak homlokán
lázrózsa-fákra.

Arcunk éjjelére
egy legendás nyárban,
elszánt ölelésre
egy kipróbált ágyban.

Tudod, hogy félek.
Fáznak a fák is.
Tudom, hogy gyűlölsz.
Te vagy a Másik.

Hiszed, nem hiszed,
így élek régen:
neved suttogom
térdeplős éjben.

Márton Attila - Ha én…

Ha én nappal légy te az éjszakám,
ha sötét éj, légy te ezüst hold,
mely átfényli lényem,
ha én fehér vászon, úgy itass át színekkel,
festő ha lennék légy te az ihletem,

a levegő légy mely repülni enged,
táplálék melyet visz a vér,
királynő ki várában nem fél, és megvédi azt bárki ellen,

Légy a zöld az erdőben,
bíborfény az alkonyat egén,
Forrásom légy és óceánom.

Ha te nappal, én lennék éjszakád

Őri István - Kérdések Hozzád

mit mond a szem a szemnek?
az ajkak, mondd, mit üzennek?
a kéz, ha kézre lel,
mondd, nekünk mit felel?
mit mond a szív, ha Néked dobban,
mit mond a láng, mi Érted lobban?
mit mondok én, ha kérdezel,
mit mond a karom, ha átölel?
s mit mondasz Te, Kedvesem?
ha kérdezlek,
ugye nem játszol velem?
ugye szíved az,
mi szól álom-éneken,
s ő mondja a szót,
mi Mennyország nekem:
Szeretlek, Életem!

Fehér Miklós - Még

Hiányzol, hogy elűzd a magányt,
Hiányzol, hogy tűzet élessz,
Hiányzol, hogy vágyam legyél,
Hiányzol, mert nem emlékszem:

Sem nyakad ívére, bársonyára,
Se kacagásra, se őrült éjre,
Se kölyökálmú boldogságra,
Elfelejtve - megidézve.

Pákozdi Gabriella - csók

tenyeremben az arcod
mint forró csokoládé
felhevít - kortyonként
elmerülök benned
s nyelvemen olvad már
ajkad tejszínhab-puhasága

Cserényi Zsuzsanna - Ha akarod

Mától én rajzolok csillagot
A takaród minden sarkára,
Ha akarod.
Mától én vigyázom a napot
Ott az égen, a felhők fölött,
Ha akarod.
Én fújok szelet, csendeset
Vagy rombolót, dühöngőt.
Gyújtok apró tüzeket, vagy
Borítom lángba a hegyeket,
Beültetem fával a sivatagot,
S visszafelé folynak a folyók,
Ha akarod.
Bejárom veled a világot,
Letépek minden virágot,
Élek békében, boldogan
Vagy mindenért harcolok,
Ha akarod.
Mindenhol ott leszek
Add hát a két kezed
Átölellek és hallgatok
Ha akarod.

Illyés Gyula - Emlékezz rám…

Emlékezz rám. Mi nyoma lesz, hogy éltem?
Mi értelme? De egy-egy napomat,
egy-egy órámat, megtisztítva szépen
neked adnám, ki örök tanu vagy,
azt remélve, hogy nálad megmarad.

Nálad, aki a nem mulandó szépség
s hűség képeként jössz oldalamon.
Gondolj reám. Azt, ahogy benned élnék
ha órákra is, azt az agyadon
áttisztult lényt tán én is vállalom.

Őrizz, amíg élsz, féltékenyen.
Hogy vigyázhassak rád, vigyázz reám.
Mert eldobom, mert mire jó nekem
emlékem is a halálod után?

Gyóni Géza - Irigység

Irigylem a szellőt, mely hajával játszik,
Irigylem a lombot, mely fölé hajol,
Irigylem kertjének színes kis virágít
S amit fehér keze érint valahol.

Irigylem a sugárt, mely felkölti reggel,
A felhőt, mely után sóváran tekintett,
Irigylem a bokrot, hol megpihent egyszer,
Irigylem - s megáldom mégis százszor mindet . . .

József Attila - Rejtelmek

 

Rejtelmek ha zengenek,
őrt állok, mint a mesékbe'.
Bebujtattál engemet
talpig nehéz hűségbe.
Szól a szellő, szól a víz,
elpirulsz ha megérted.
Szól a szem és szól a szív,
folyamodnak teérted.
Én is írom énekem:
ha már szeretlek téged,
tedd könnyűvé énnekem,
ezt a nehéz hűséget.

Nagy István Attila - Hiába minden

Hiába minden szó,
ha lemostad magadról az érintésemet,
ha nincsen semmi, amiből az én arcom
visszanéz rád minden pillanatban.
Elolvadt benned a szerelem,
belefáradt a rettenetbe,
s hiába nézlek megfáradt szemmel,
vissza már nem hoz a vágyam.
Kiközösít engem ez a vers is,
mert minek nekem a szó,
ha csendben ülsz mellettem,
s arra vársz, hogy múljanak a percek?

Jónás Tamás - Ablakom alatt

A képzelet túlontúl gyors vonat.
Ha elmész, rögtön visszahoz nekem.
Érzem lehelletedet, hangodat,
mindened itt van velem, csak te nem.

A képzelet túlságosan szabad.
Börtön kell énnekem, ha nem vagy itt.
Szakadjon, ami könnyen elszakad.
Nem állom a képzelet férceit.

A képzelet nagy csillagrendszerét,
cserélni, hogyha bármire szabad:
még az se kell, hogy lássalak, elég,
ha elsétálnál ablakom alatt.

Szeitz János - Ami köröttem szép…

Ami köröttem szép, Téged idéz.
Mert szép a rezzenéstelen fény
A szélcsendben nyugvó levél
Erezetén, és szépek az egymásba
Simuló színek s az egymással fényre
Vetélkedők. Mert szép a harmónia
Mikor nyugalmat kíván az ész,
És a diszharmónia, mikor dühét
Kell kínnal világgá kiáltania.
Mert szép a csend, amit nem tördel szét
Felesleges szó és oktalan zörej.
Mert szép a nők kacéran incselkedő
Mosolya, s szépek őszinte könnyeik
Mellyel vigaszt remélnek, engesztelőt.

Ami köröttem szép, Téged idéz.
Amibe meglelem létem, és valóm
Lelkem szolid akarását követve
Önmagára talál, megbékélve óv
Szerény helyén, a mindenség részeként.
Így épül Veled a létharmónia,
Mit a zaklatott nappalok tördelnek
Értelmetlenül kusza halomba.
Így újulnak veled a remények
Rendet ígérő szép szekvenciáiba.

Nagy István Attila - Hiába minden

Hiába minden szó,
ha lemostad magadról az érintésemet,
ha nincsen semmi, amiből az én arcom
visszanéz rád minden pillanatban.
Elolvadt benned a szerelem,
belefáradt a rettenetbe,
s hiába nézlek megfáradt szemmel,
vissza már nem hoz a vágyam.
Kiközösít engem ez a vers is,
mert minek nekem a szó,
ha csendben ülsz mellettem,
s arra vársz, hogy múljanak a percek?

Nagy Horváth Ilona - Zsoltár

Téged sóhajtlak.
A mindent,
vagy nem kell semmi.
Én csak melletted akarok lenni,
egyszerűen,
ahogy természetes,
ahogy a fa új földet nem keres,
s fölötte az ég örök,
ágain a gyümölcs hogy’ terem.
Magányos, nyárszerelmű
istenem,
kezeddel kulcsolódik engedelmes imára
az egykor akarnok marok,
hozzád tér a lélek,
s rebegi új csókodra várva
a reszkető ajak,
legyen meg a te akaratod.

N. Horváth Péter - Szerelem

Mint az ágaktól búcsúzó megnyúlt esőcseppek,
úgy rezdülnek bennem a feléd vonzó erők,
ahogy szürkületkor fényjelek születnek
egy várost rajzolva ki a szemlélődő előtt.

Mert minden egyes csodát újra költ a holnap.
Hisz tudja, ez az érzés elavulhatatlan,
és szeretném, ha úgy éreznél hozzád tartozónak,
hogy sarokkőnek lássál, ha szétnézel magadban.

Kamarás Klára - Ez több

Ez több mint szerelem:
Ez gondolat…
Hajnali séta juharfák alatt…
Galambszárny rebben
Párák… permetek…
Hullnak a sápadt őszi levelek.

Aztán a munka… és már odabenn.
A szkenneren fehér cicád pihen…
Megsimogatnám… mégse… nem lehet:
Megérezné a simító kezet:
Felébred, s akkor én is ébredek…

Már reggel van, kinyithatom szemem.
Elmúlt az álom és a gondolat…
A gondolat, mely több mint szerelem…

Vitó László - Szerelem

Megszűnt a tér:
nincs "messze", nincsen "távol"
amióta tudom, hogy létezel.
Hol éppen vagy
a Föld bármely pontjáról
mindegyik percben hozzám érkezel.

Ha megsimítsz egy tárgyat
amint bárhol gondolatban
nálam feledkezel
én érzem itt, hogy szívem száz gondjából
az a simítás egyet elemel...

Magányából az "én" és "te" kilábol
mely külön értelmetlen félbe szel
csak a tündöklő "Te meg én" világol
értelmes egy velem együtt leszel:
Én vétkezem, amikor Te hibázol
engem őrzöl, ha magadra vigyázol.

Bodnár Éva - Első szerelem

Rám mosolygott...
Bennem valami lángra lobbant,
tüzet fogott.

Szemébe néztem...
Kétlem, hogy valaha alkotott
szebbet az Isten.

Megszólított...
Hangjában minden álmom
ott suttogott.
Mi ez a tűz?
Mi ez a kínzó, mindent elsöprő
veszedelem?

Ölelkezünk,
s a csillagok azt súgják halkan:
„A szerelem...”