Babits Mihály - A dal

Mese szép szerelem, hamisan ne legyen,
legyen inkább messze tőled.
Valahol, valaki, nagyon is igazi,
s ahogy én rég, úgy vár téged.
Ne akarj, ne szeress, ne hazudj, ne keress,
kis idő és könnyebb lesz már.
Valahány nap után elmúlik, s többé sose fáj!
Mindenik embernek a lelkében dal van.
És a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének.
Az hallja a mások énekét is szépnek.

Szeitz János - Megtérek hozzád gondolatban

Megtérek hozzád gondolatban
Csillag-csöndben minden éjszaka,
A kimondatlan gondolat csöndjével,
A magányos szerelem csöndjével,
A nyári virágok kacér csöndjével,
A kiolvasott könyvek fáradt csöndjével,
A megcsalt szerelmek kába csöndjével,
A levelek őszi hervadás csöndjével,
A templomban nyugvó békesség csöndjével,
Az elhagyottak könnyhullása csöndjével,
A már sírni sem tudok béna csöndjével,
A fájdalmukat vesztett holtak csöndjével...
Megtérek hozzád gondolatban
Csillag-csöndben minden éjszaka.

Tóth János - Szeretlek

 (Télies vallomás)

A szerelem ablakán jégvirág vagyok
S forró leheletedtől lassan olvadozgatok.
Összeállt cseppjeim, mint rohanó kis patak
Futnak lefelé, hogy lábad előtt tavat alkossanak.
Édes tested rám helyezed, s én izzó bőrödhöz érek
Majd lázas sistergés között átadom magam a légnek.
Emelkedem lassan szárnytalan repüléssel fel az ablakig
Elérve a szent üveget a jégvirág újra nyitja boldog szirmait.

P. Pálffy Julianna - Milyen?

olyan ez,
mint amikor
hallod még a zenét,
elkábít és felemel,
de magába zár,
nem enged el,
csak egy sóhaj,
egy apró szúrás,
tudod, hogy messze jár,
s ott belül, a szívedben
érzed azt, ami fáj;
olyan ez,
mint amikor
aranyló mezőkön átlibben
a szélfútta virágszirom,
színes kis cseppek
nefelejcs vagy liliom,
egyenként peregnek,
a kérdésekre nincs válasz:
szeretsz? - szeretlek?
olyan ez,
mint amikor
tavaszi erdőn madár dalol,
tudod, hogy álom,
de benne vagy valahol,
a másik feled, a másik éned,
s nem gondolsz soha rá,
hogy könnyesen keserű
lehet, az ébredésed;
olyan ez,
mint amikor
magával sodor a tenger,
élethajó ringat, úszik el,
állsz a hófehér vitorla alatt,
- búcsút intesz a kezeddel -
de őrzöd tovább, mert
benned él, mert együtt élsz
az egyetlen, a felejthetetlen,
édesen fájó szerelemmel.

Weöres Sándor Lied

Várlak a déli sugárban
Várlak az éji sötétben
Várlak a télben, a nyárban
Várlak a földön, az égen

Szél remeg át a határon
Fényei fogynak a nyárnak
Ó, te örömteli álom
Holtomig én idevárlak

Kiss Dénes - Részem lettél

Úgy élsz bennem, akár a vérem,
nyitott szememben a világ,
fájdalmaink a létezésben
vagy ép üvegben a szilánk!
Belőlem már te ki nem válhatsz,
mint halál a születésből,
éjszakáimból az álmok,
élők a múló időkből.

Nagy István Attila - Ki ad választ?

Ha arcomra kövesül a bánat,
ki lázítja fel az éjszakádat?

Kinek suttogod a hiszekegyet,
ha már elfeledted azt az egyet?

Melletted kinek a csöndje virraszt,
ki nyújtja az álmoknak a vigaszt?

Kérdésekre ki ad akkor választ,
ha arcomra kövesül a bánat?

B. Radó Lili - Tudd meg

Tudd meg, én Neked fájni akarok,
emlék akarok lenni, mely sajog,
mert nem lehettem eleven valóság.
Tudd meg, nem láthatsz égő piros rózsát,
hogy ne én jussak róla az eszedbe,
akit engedtél elmenni csókolatlan.

Mert minden fájni fog, amit nem adtam,
és minden szó, mely kimondatlan maradt.
Nem láthatsz tengert s arany sugarat,
mely nem a szemem lesz s a mosolygásom
s hiába húnyod be szemed, hogy ne lásson,
mert a szívedbe égettem be magam.

Minden hajnal, minden nap alkonyatja,
a rét, ahogy a harmatcseppet fogadja,
a könny, a vágy, a csók, a dal, az álom,
minden asszonykéz, minden férfivállon,
s az asszonyod, ha karodba veszed:

mert sohse voltam eleven valóság,
mindenütt, mindig, minden én leszek.

Fodor Emese: Mikor a szemedbe néztem

Mikor a szemedbe néztem,
Láttam a tengert, s a homokpartot,
A kék eget, s a szikrázó napot.

Mikor a szemedbe néztem,
Láttam a csillogó gyémántot,
S a gyönyörű smaragdot,


Mikor a szemedbe néztem,
Magamat láttam mosolyogva,
S láttam ölelő karodban
Megpihenni lelkem.

Mikor a szemedbe néztem,
Egy új világot láttam
Mely eddig csak álom volt
S láttam az utat,
Mely a jövőbe tekint.

Mikor a szemedbe néztem,
Egy világ mosolygott vissza rám,

Mikor a szemedbe néztem,
Testünk egyé forrt,
S a mámor hevében
Hangunk az égbe szólt.

Bartalis János - Fehér rózsatő virága

Szívem sír utánad szüntelen,
szemem könnytől ázott,
óh, hogy te nem látod ezt.
Arcom halovány és bús, mint a hold,
És sírok szüntelen.
Szememnek tüze nem éget már,
ajakam hamuszín és vértelen,
Mert te, kedvesem, távol vagy tőlem.
A nap nem süt, szomorú az idő.
És én mégis rólad gondolkozom.
Temetkeznek a fák. Ezer színben
feküsznek a levelek. És te
nem látod ezt, nem vagy itt mellettem.
Mindjárt elzarándokol a rózsa is.
Mindenki elhagy engem.
Mint ahogy te is elhagytál engem

Serfőző Attila - Szíved mélye

Hogy szíved mélye mit rejt,
oly' rég tudom.
- Apró fényes gyöngyöket,
ezüstszelencébe búvó
reményt,
ki nem mondott vágyaidat,
meghúzódva csalfaságot,
némán tűrő rongyos évet,
ébredező szerelmet,
s kesernyés szerelmedet.
- Hazug fázós vad vitát,
nyitott szemű éjszakát,
megvásárolt ölelést,
s egy óceánt, hogy
felette szabadon szállhass,
szippantsd a végtelen illatát.

Ligeti Éva - Lángoló erdőm mélyén

lángoló erdőm
mélyén tűzvész vagy
parázzsá izzott
lelkem lángja
nagy
égető tüzed
perzselt
szívet
hagy

élénken lüktet
eremben a vér
vörösen száguld
bennem alig fér
kellemes érzés
mással fel nem ér

boldogság
bíbor színű
fényben jár
ezernyi apró érzés
nyitva már
tomboló vihar
jelzésére
vár

lángoló erdőm
mélyén tűzvész vagy
parázzsá izzott
lelkem lángja
nagy
égető tüzed
perzselt
szívet
hagy

Zsefy Zsanett - a szerelem illata

míg élni vágyom
halnék minden percben
az észt felül írja minden gyötrelem

keserű ki meg soha nem éli
de ha ajkon csókol
édesen is szomjat olt vele

templomok kövén
mirtuszvirágos léptek
mind fűszálon ringó harmat
hajnalon
érintésük sebet nem ejthet
inkább enyhít
szerelemtől hevült szívfalon

szavak ívébe hogy is foglalhatnám
szemvillanások tüzét ruhák ráncain
a tiszta fényt amint kapaszkodik
időt szakítni vágyak
selyem-fehér
jázmin szirmain

hasonlíthatnám-e
mi bőrön át vezet a szívhez
ha csobogásba halkulva
erekben neszez
vagy gondolatnyi félsz
tört része alatt
robajjal ítél halálra
szép reményeket

ha egzotikus ilang-ilangos esten
sejtek diszkrét parfümje lebeg
szabadulni nem hagy
hiába küzdesz
vele s érte inkább elepedsz

mint fákra csorgó napfényt
rezzenetlen lombja
fogva tart az érzés
mindegy áldás vagy átok
tovább az vezet

olyan hiábavaló kérdés
a miért és a meddig
ne is firtasd

csak élvezd ha testeden
selymesen átdereng

Kovács Daniela - A szerelem olyan

A szerelem olyan, mint a tiszta csend,
mely megigéz, majd csordultig betölt,
és ha józanságra parancsol a rend,
Te még sem akarsz, nem vágysz más gyönyört.

A szerelem olyan, mint gyöngédrajzú száj,
fél-delíriumban csókol, becézget, imád,
majd amikor elmúlt - kínoz, gyötör, fáj,
őrületbe kerget, hogy halálodat kívánd.

A szerelem olyan, mint a végtelen,
hol pokol, hogy menny, hol mosoly, hol könny,
de önmagát tagadni a szív képtelen,
még akkor sem, ha legyőzi a lélektelen közöny.

A szerelem olyan, mint egy gyújtó szikra,
egy puszta érintéstől lángokba borít
kiismerhetetlen, akár Isten titka
ha akar felemel, vagy térdre kényszerít.

Lator László - Álomban utak

Álomban utak fényesedtek.
Sokáig bűvöletedben éltem.
Emléked galamb és virág,
virágok szirma a szélben.

Szél és folyó sodorta fényed,
magukba zártak a hegyek.
Indás feledés font körül,
vad fű, burjánzó rengeteg.

Bőrödre rátapadt a táj,
hogy önmagába szívjon át.
Így élsz e mohó pusztításban
megfoghatatlanul tovább.

Ezer formában itt lehetsz,
mert őriz minden, mint a mag,
s hogy szirmos létedet kibontsd,
elég egy párás pillanat.

Scheffer János - Harcolj a szerelemért...

Szerelem tüzes fénye szivünkből egymás felé száll,
Melegítjük egymást mint tavaszi tábortűz alkonyán.
Rakj a tűzre mindennap, ne hagyd kialudni a lángot,
Harcolj a szerelemért! Rázdd le magadról a láncot!

Hétköznapok monoton szürkesége egyre csak nyomja,
Lüktető szerelmes lelkünket fájón eltompítja,
Nyisd meg képzeletben az együttlét aranyló hídját,
Harcolj a szerelemért! Szerelmünk a túlparton vár rád!

Ne légy tétova levél, kit szelek fújnak ide-oda,
Indulj el a hídon, szaladj, fuss át a másik partra.
Én is indulok feléd, a folyó felett találkozunk,
Harcolj a szerelemért! Valóra válik minden álmunk.

A múlt árnyai hívogatnak mézesmázosan vissza,
A szerelem több mint kétségbeesett lélek siralma,
A boldogsághoz sokkal több kell mint sajnálkozás,
Harcolj a szerelemért! Hagyd a múltat, új jövő vár rád!

Érezd a szerelmes vágyat, az igaz őszinteséget,
Szerelem szabadságát, az önként vállalt közösséget.
Boldogság hangjait, mi csak szerelmes talajon ébredez,
Harcolj a szerelemért! A rossz álmoknak vége lesz.

Testem a tested körül révületben örömtáncot jár,
Vérköreink összefonódnak ezer szálon át,
Ha a boldogság vágső, szent sóhaját hallani vágyod,
Harcolj a szerelemért! Teljesülni fog az álmod.

Ha nem akarsz felemás igában, hit nélkül élni,
Egyedül imádkozni és a vad jövőtől félni,
Ha a hármas kötelék örök szentségében hiszel,
Harcolj a szerelemért! Többiről Isten gondot visel.

Kassák Lajos - A szerelem vonzásában

A pallóra lépek hogy elérjem a hajót.
Viharzón sodródik alattam a víz
és megugatja árnyékom.
Visszanézek a földre hol összesöpörték a múltam
és szemétre vetették.
Pénzem jobb ruháim őrangyalom is odaveszett.
Elindulok hát pucéran
üres zsebekkel
lesoványodott testtel.
De rendületlenül hiszem hogy megérkezem hozzád.
Bizonyára este lesz akkor
s te ott állsz előttem
a csillagok fényében.

Szabédi László - ...láss olyannak...

Hát láss olyannak, amilyen valóban
vagyok. Nem én hazudtam, ha szemed
csak a részt látta bennem, és a jóban,
mely részem, ismerni vélt engemet.
Álmoddal mértél; én nem álmodónak
mit mondhatok? Ne légy a börtönöm!
Csalódtál, de ne tarts engem csalónak,
amiért álmaidhoz nincs közöm.

Lator László - Vízililiom

Álmom csobogással mosdat,
hullámaim feléd rezegnek,
hínárkarokkal simogatlak,
szüntelen szerelemmel övezlek.

Az arcod fényben. Hajladozó
liliom, hintázol szakadatlan.
Micsoda mélység üteme mozdul
felszökő derekadban?

Három napig az erdőt jártam.
Sziromeső vert, szélvész hordott.
Éreztem a föld fanyar ízét,
ragyogtak a távoli tornyok.

Szállsz a hajnali szélben.
Hogy mondjalak ki, te kimondhatatlan?
El se feledlek, meg se talállak.
Liliomként hintázol szakadatlan.

Péter Erika - Szeretlek…

Rég írtam le e szót,
s most is csak félszegen,
bár sokszor kimondom,
amint rengetegen
rutinból megtesszük
 vagy a kéj hevében
váratlan kisiklik
bensőnkből a gyönyör
angyali sóhaja.

Nyárutó volt, a boltok zöme zárva,
a kertmoziban AC/DC- várva
megfogták a kezem.
Akkor még nem tudtam,
Hogy ez- ­­volt- a Szerelem.

És most annyi-annyi
jégéjszaka után
ismét pislog a fény,
kezed szorítanám,
de túl messzire vagy,
nincs hozzád hosszú kar,
lehet, hogy lehet,
 hogy nem is élsz.
Hallod?  Dadog e dal.