T.Fiser Ildikó - Igaz szerelem

Egekig felér a lángoló tűz
Szikrái csillagokkal fénylenek
Olthatatlan vágy varázsos világa
Lelkünket betöltő végzetek

A tűz nem alszik, míg tápláléka
Nap mint nap megterem
Apró ágak mindkettőnk kezéből
Örök parázsként őrizve meg

Egy rönk, s a láng újra lobban
Lelkünk ismét egymásba szárnyaló
Szívünket melengető örök parázs
Együtt őrizve sosem hamvadó

Tisztelet és elfogadás az ág, a rönk
A szeretet az, mi minden nap ráteszi
Egymás szabadságát is vigyázva
Ezt egyikünk szíve sem feledi

Koródi Sándor - Szükség

Szükségem van Rád, hogy legyőzzem
a félelmeimet,
S béklyóikat lerázva, végre újra
szabad legyek.
Szükségem van Rád, hogy az lehessek,
aki vagyok,
S hazatérve Önmagamhoz, adhassam azt,
mit akarok.
Szükségem van Rád, hogy felemelj
erővel, hittel,
Hogy megküzdjek végre magammal, s újabb
próbatételeimmel.
Szükségem van Rád, hogy újra
higgyek, érezzek,
Szükségem van Rád, hogy Létezz,
mert nagyon szeretlek!

József Attila - Várlak

Egyre várlak. Harmatos a gyep,
Nagy fák is várnak büszke terebéllyel.
Rideg vagyok és reszketeg is néha,
Egyedül olyan borzongós az éjjel.
Ha jönnél, elsimulna köröttünk a rét
És csend volna. Nagy csend.
De hallanánk titkos éjjeli zenét,
A szívünk muzsikálna ajkainkon
És beolvadnánk lassan, pirosan,
Illatos oltáron égve
A végtelenségbe.

Gál János - Mindenhol

Szeress, ha lelkedben lakok
S rezdülnek éjjel a csillagok
Ha fáznak az újabb hajnalok;
Úgyis, ha magányod én vagyok

Szeress, ha világod itthagyott,
Ha eljönnek érted az angyalok.
Szeress, ha én is meghalok;
Mert a nemlétben is ott vagyok!

Reiner Kunze - A szerelem

A szerelem
vadrózsabokor lesz bennünk.
Ez, ami gyökeret ereszt
a szemekben,
ha pillantásuk a kedvest követi.
Ez, ami gyökeret ereszt
az arc bőrén,
ha a kedves leheletét megérzi.
Ez, ami gyökeret ereszt
a karok bőre alatt,
mikor azok a kedvest átkarolják.
Ez, ami gyökeret ereszt,
él,burjánzik
és esténként,
vagy reggelenként
azt érezzük:
egész bensőnket akarja.
A szerelem
vadrózsabokor lesz bennünk,
ép ésszel kikutathatatlan,
annak alá nem rendelhető.
De a józan ész
bennünk éles, mint a kés.
A józan ész
bennünk éles, mint a kés,
elvágni a rózsát,
el a száz ágát
egy mennyországnak.

(Koosán Ildikó fordítása)

Könyves Tóth Enikő - Oly nagyon hiányzol

ablakom fényében kereslek
annyira hiányzol nekem
a kép szétesik gyenge holdfényben
egy örök tűnődő elmélkedés
vagy halovány emlékkép csupán
s kezem hiába keres
tehetetlenül a semmibe hull
amikor hiányzol beszélek hozzád
távolodó mosolygó arc
pillantása erősít
hogy elerednek könnyeim
égető fájdalom a messzeség
ismét hiányzol napfelkelte előtt
szépsége felkavar
repülni vágynék feléd
szárnyaim eltűnnek a levegővel
áttörhetetlen ablakokon át
egy napsütéses napon
hirtelen ismét hiányzol
a magasban virágok nyílnak
ártatlan lelkek a csúcson
egy pillangó táncol a tavaszban
a Nap felé fordítom fejem
a végtelen egeken túl
te vagy minden amit kívánok
te vagy amiért sóvárgok
amikor a világ összeomlik
testemmel és lelkemmel
száguldok majd feléd
hogy a karjaimban érezzelek
legyen   az menny vagy pokol
nem akarom, hogy hiányozz nekem

Bodnár Éva - A fáradt szív panaszai

 

Halkan, most halkan beszélj!
Csak az őrület szül vad hangokat...
Finoman érlelt, lágy szavakkal
öleljen át a pillanat!

Ne mondj semmit, csak nézz rám!
Talán szemed beszédesebb,
és mindent jobban megértek,
ha lelked tükrébe nézhetek.

Túl sok a zaj - belefáradtam.
Simogasd hát a lelkemet!
Most ez a túlhajszolt szív fáj úgy,
ahogy az égett, lüktető sebek.

Gyógyírt keresek, vigasztalást,
szépen ívelt dallamot, lágy muzsikát...
Valamit, amitől újra vonzó lesz
ez a forrongó, vad világ.

Jószay Magdolna - Ne kérdezz...

Röppen pár óra,
ki tehet róla,
hogy ennyi csak, mi jut nekünk.
Ne kérdezz, ne faggass,
most hallgass!
Ez a pillanat legyen a válasz.
Nézz, érezz, örülj!
Hisz Mester vagy! –
Lásd, hogyan válok
karjaid közt
eleven szobor-márvány
szerelem-istennőddé.

Szeitz János - Idéző

Hátra levő
Életemben
Tőled távol
Veled élek.

Gondterelő
Nappalokban
Útjaidra
Elkísérlek.

Múltidéző
Csöndes álmok
Éjszakánként
Megidéznek.

Árnyékok közt
Bandukolva
Volt élőknek
Elmeséllek.

Rab Zsuzsa - Kötés

Mert kell egy másik, akihez beszélsz.
Mert kell egy másik: mások ellen.
Ne áltasd magad. Ennyi az egész.
De ez - eltéphetetlen.

Fövényi Sándor - Emlékszel?

Emlékszel?
Hideg volt, de tavaszt hazudtak
a mandulafák.
Én gyerekként sírtam, kedves,
mikor számhoz ért szád.

Szén szemed még aludt,
ám szád már szertelen.
Korai epret ígért,
s bolondul hittem, szedhetem.

Titkolt tavaszra jött
nyugtalan nyár.
Testünk az égben,
lelkünk a pokolban járt.

És most arcomon, mint öreg fa kérgén
könny-gyöngyként csorog jutalmunk,
az Ősz.

Horváthné Nagy Ilona - Ellopott most

Arcunkon örömkönny-eső,
Egymást kereső
Sejtjeinkben szerelem sajdul:
Ősi akarás.
Most egyszerre zsong bennem
Minden szavad.
Most nem hallok mást, most
Mindent szabad!
Lélegzetem elfúl,
Belőled lélegzem.
Ó, hogy fájt
Nélküled léteznem!
Nincs múltunk,
Nem lehet.
Jövőnk se lesz,
Meglehet,
De most, csak az ellopott
Most számít.
Csak reszkető vágyunk
Elszabadult sodra,
Ami magányos kettősünk
Egy egésszé mossa,
Csak ez a lázas-csodás
Összetartozni akarás,
Csak ez a titkos,
Éji újjászületés,
Ez a hatalmas
Szívdobbanás
Után lüktető élet.

Scheffer János - Szerelem ereje

Kezedet megfogtam és éreztem a lelked,
Kettőnk közt fellobogó, lángoló szerelmet,
Mint száraz homok, ittam gondolataidat,
Mozdulataid, tekinteted, szavaidat.

Szemedbe néztem, s láttam a boldogságot,
A tükörbe néztem és még mindig ezt látom.
Csókjaid íze számban méz volt és mandula,
Gyönyörű volt a hajad fénye és illata.

Tenyered finom erezetét most is érzem,
Ajkaid első érintését sose felejtem el,
Szerelmes szívünk akkor és ott egyet akart,
Összeforrni csendben, egy örökké tartó pillanatban.

Baranyai Csaba - Melledre hajtom fejem

Melledre hajtanám fejem.
Álomittasan,
Emelkedőn-süllyedőn
Melledre hajtanám fejem.

S bár váramban
Nem állomásozik lándzsás őrség
Szerelmem neked
Reményteli, ősi lehetőség.

Melledre hajtom fejem.
Várakozással vagyok tele,
Fizetségem hű szerelem -
Melledre hajtom fejem.

Baranyi Ferenc - Egyszerű

Oly egyszerű ez: ha elvesztelek -
belepusztolok. Bármi lesz veled:
autó üt el, cserép zuhan le rád,
vagy ravatalod lesz a betegágy -
én utánad halok, nincs más utam.
A sorsomat kezelni egymagam
már túlontúl önállótlan vagyok,
élek, ha élsz - s ha meghalsz, meghalok.
Oly egyszerű ez. Semmi komplikált
nincs abban, hogy csakis harmóniát
fog fel fülem, hangom is puszta csend,
ha nincs másik hang, mellyel összecseng.
Megírták mások már, mi vagy nekem:
lányom, anyám, húgom és kedvesem,
testnek s kenyér, parasztnak a föld,
prófétának ige, mely testet ölt,
te vagy a fény az éjszakában - oly
banális mindez s mégis oly komoly.
Nekem te vagy a velem-futó magam:
kétágú útnak egy iránya van
s ágaink párhuzama oly szoros,
hogy a tekintet szinte összemos.
Értsd meg tehát, hisz olyan egyszerű:
mikor magadhoz - hozzám vagy te hű,
magaddal azonos csakis velem
lehetsz mindig már.
Ez a szerelem.

Válóczy Szilvia - Kettőnk fénye

Hiányom sose törje ketté
Lelked féltett álmait,
Úgy is szeretetté omlik
Minden kimondott szó,
Mely értünk születik
Egymás szelíd ajkairól.

Sose törjön ketté, a bánat,
Mi szíved sanyargatja?
Nappal is, éjjel is veled vagyok!
Ott őrzöm valóságodban a fényt,
Kettőnk fényét:
Az ártatlan szerelmet.

Baranyai Csaba - Hallgattunk

Ott voltunk mi ketten,
Egymás mellett a sötétben.
Uralkodott felettünk egy akarat,
S csak magunkban suttogtuk a szavakat.

Én nem mondtam, és te is féltél,
Kimondani, amit szeretnél.
Hogy a tiéd legyen, hogy a miénk legyen,
Ránk nehezedett a féltő szerelem.

Szabolcsi Zsóka - Bocsáss meg…

Bocsáss meg,
látod, az idő kevés.
elfolynak kezemből a percek.
Bocsáss meg,
tudod, a jövő nehéz,
nem is tudom, mit is merjek.

Bocsáss meg,
hisz lelkem néha
hiányok, árnyak után lohol.
Bocsáss meg,
ha a tél napjaimban
minden álmot letarol.

Bocsáss meg,
ha úgy érezted,
ajándékom hiába várod.
Bocsáss meg,
ha nem érezted
szavaimban a Te világod.

Bocsáss meg,
lásd, titkaimmal
feléd fordulok hitért.
Bocsáss meg -
csak ennyit kérek-
el nem követett bűneimért.

Válóczy Szilvia - Téli parton

Mily erőt ad lelkednek
A tett...
Létedben kitartás ébredez,
S ott fut melletted
A táj...
Vízpart, napfényes báj
Két szemedben,
Nyugalommá éled testedben
A téli part,
És a szerelem,
Mely boldoggá akart,
Örömben ég...
Te csak futsz, futsz...
Az út, előtted rég.
S már elmaradnak a sóhajok...
Mert, ahogy mindig vágytad,
Melletted maradok...
Öröktől örökig.

Nagy István Attila - Hiába minden

Hiába minden szó,
ha lemostad magadról az érintésemet,
ha nincsen semmi, amiből az én arcom
visszanéz rád minden pillanatban.
Elolvadt benned a szerelem,
belefáradt a rettenetbe,
s hiába nézlek megfáradt szemmel,
vissza már nem hoz a vágyam.
Kiközösít engem ez a vers is,
mert minek nekem a szó,
ha csendben ülsz mellettem,
s arra vársz, hogy múljanak a percek?

Kovács Anikó - Szebbet nem tudok

Engedd,hogy legyek puha sál, ha fázol,
méz a szádban, álom mi varázsol,
mély sóhaj ha zihálsz a láztól,
hab a sörön, tükör melyben látszol,
tejszín a kávédban, könyv mi leláncol,
íróasztal - ha írsz levelet - nemes tölgyfából,
a csönd áhítatban, frissítő nyári zápor,
csillogó alufelni a BMW-n, egy hang az éjszakából,
én a tört szám, te az egész egyenlet: megoldástól,
mélykék pipafüst, menedék az elmúlástól,
borotvahab borostádon, érett barack mi lehull a fáról;
engedd, hogy legyek tied, mindörökre, igazából.

Pablo Neruda - Enyém voltál

Enyém voltál. Nyugodj el álmoddal álmaimban.
Aludjon végre minden, szerelem, munka, bánat.
Forog nagy, láthatatlan kerekein az éjjel.
Oly tiszta vagy mellettem, mint álmodó borostyán.

Soha már más, szerelmem, nem alszik álmaimmal.
Együtt úszunk mi ketten az idő folyamában.
Soha más senki nem jön velem, mikor sötét van,
csak te, örökkön-élő, te örök-hold, örök-nap.

Kezed már kinyitotta kényes öklét,
lágy puha csillagok hullanak ki belőle,
s a szemed, két szürke szárny, magára zárult,

míg én a vízen úszom, mit sodorsz, s mely visz engem:
az éj, a szél, a föld teszik, ami a tisztük,
s én már nem is vagyok más talán, csak a te álmod.

Vas István - Rád gondolok

Rád gondolok most is,

...te vagy minden, ami
Veszendő és elérhetetlen,
Szemed vidám villámai
Lobbannak fel a rémületben.

Nem nézhetsz énrám, messze vagy,
De szemedtől vagyok ma bátrabb.
Milyen fekete a hajad,
És milyen büszke hosszú hátad!

Olyan fehér a homlokod,
Az arcod olyan gyönge rózsa...
Sötétedik. Rád gondolok.
És mindegy már, hogy tudsz-e róla.

(részlet)

Válóczy Szilvia - Bennem élsz

Pillád hull,
Úgy, mintha elfújná a szél
Ősz lombjaidba repül.

Elringat,
Mint hajló fűz zöld ága
Tavaszi éden között.

Tiszta lét,
Csobogó patakban forrás,
Lelkemben ezüst fény vagy.

Ölelés,
Mely erőssé teszi kedvem,
Jámborrá átvarázsol.

Gerle vagy,
Elrejtett vágyat ébresztő,
Mely tollaival ékes.

Álmom vagy,
Lágyan, szeretve karolnak
Múltba húzott ajkaid.

Bennem élsz,
Ahogy a napok rohannak,
Menedék vagy szívemnek…

Otthonom,
Hol magány félve menekül,
És többet vissza sem néz.

Rejtelem,
Igaz érzések hatalma,
Szeretet vagy, s boldogság.

Oltalma…
Elveszett menny kincseinek,
S nekem, szelíd, őszinte.

Mindig látsz,
Ha szemed hunyod a holdnak
Ott vigyázlak éjekig.

Szeitz János - A remény

Új napra vált az éjszaka,
pihenni kér fáradt szemem,
Becsukom a könyvet, vissza-
Térek rám kimért létembe.
Rád bízom, vezesd álmomat,
Ott még teljesül reményem.

Ady Endre - Hűség aranyos kora

Édes Adának küldöm.

Most már megjött az áhitatnak
S hűségnek aranyos kora.
Hivőn s hitetőn borulok le
Előtted,
Jövőmnek kikedvelt asszonya.

Szerelmemnek frigy-követsége
Hűséget, békét visz eléd,
Arany-pirját nyárvégi napnak
S lelkemnek
Forrott nektárját, nyugodt hevét.

Hadd nevezlek téged Adának,
Nevem olvasztván és neved,
E titkos, drága asszony-névvel
Ne tudják
Soha, hogy én kit keresztelek.

Szemednek jó intését hozza
Hozzám már minden alkonyat
S már indulunk lassan egymáshoz,
Álmodva,
Mint nyugodtak, bölcsek, boldogak.

Robajos viharok elültek,
Csöndes, tiszta, derűs az ég
S szemeink bátrak és vidámak,
Nem önti
Könnyel el csókos keserüség.

Vár bennünket minden boldogság,
De őrjöngőn nem rohanunk.
Biztos, hogy megtaláljuk egymást
S kinyujtva
Már távolról ölel a karunk.

Óh, nagyszerű közeledésünk,
Béke és boldog áhitat,
Nagy virág-szemei Adának,
Melyekből
Szent mézzel és halk tűzzel itat.

William Butler Yeats - Ha ősz leszel és öreg

Ha ősz leszel s öreg, s lehúz az álom,
s a tűznél bóbiskolsz, vedd le e könyvet,
lapozgasd, álmodozz csak régi, könnyed
pillantásodról: visszfény volt az árnyon.

Hányan szerették jó kedved sugárát,
s imádták hű vagy hamis szerelemmel,
de én zarándok lelkedet szerettem
és változó arcod szomorúságát.

S az izzó kandalló-rácshoz hajolva,
suttogd, kicsit fájón: hogy elszökött
a Szerelem, suhan a hegy fölött,
s elrejti arcát fátylas csillagokba.


(Csillag Tibor fordítása)

Szakáli Anna - Menedék

 
     Áradok, apadok közeledben,
     mint tenger zúgó árja,
     hozzád s tőled csapódik
     létem marasztaló ingoványa.
    
     Repülnék, szállnék, nyilak zuhognak;
     mögéd bújok, hát védj meg,
     egyetlen bástyám te vagy,
     erős szikla, óvó menedéknek.
     Szavaim melegét lábaidhoz,
     mint trónus elé drága
     könnyekből vert aranyat,
     hordom ezernyi fénylő gúlába
     a kedves, simogató szavakat.

Hámori István Péter - Mikor vagy

Mikor rám nézel beköszönnek
Otthonunkba a víg hegyek.

Mikor mosolyogsz szembejönnek
Mind, akik minket értenek.

Mikor beszélsz felcsilingelnek
Száncsengők rézharangjai,

Mikor szeretsz e néma jelnek
Megszólalnak a hangjai.

Mikor kacagsz, támadhat bárki,
Bennünk épülnek új falak.

Mikor hallgatsz, a palotái
Szavaknak, összeomlanak.

Nagy Edina - Ahogy megszerettelek

Talán csodaként csöppentem életedbe,
De hidd el mégis, valóság vagyok.
Valóság, mint ahogy szellő fújja a fát,
Őszinte, igaz, hű barát.

Volt egy röpke érzés, ami magával ragadott,
Mikor először olvastam egy versedet.
Elmém és szívem többé nem nyugodott,
Keresni kezdtem különös lényedet!

Olvasni vágytam, mindent mit leírsz,
Éreztem ez hozzád mind` közelebb visz.
Elnéztem fényképed. Rajta téged, s mi körülvesz,
S bár sohasem láttalak, mégis megszerettelek.

Megtudtam, hogy szereted Te is a Holdat,
A kék eget, csicsergő madarakat, s a hajnalt,
A kutyákat, az erdőket, virágos mezőket,
A békésen fodrozódó óriási felhőket.

Napokra eltűntél, és hiányoztál nekem.
Aggódtam érted, tudom ez meglepett.
Kérdeztem: "Kedves Barátom, hol vagy?",
Hisz itt voltál már velem, a gondolatomban.

Majd jött egy kedves nap, mikor találkoztunk,
Azt remélem, mint a Hold élete,
Oly hosszú lesz barátságunk!
Őrizve e kincset, mire rátaláltunk!

Reichard Piroska: Régi szavak

Üde, most fakadt bimbó-szavakat szeretnék küldeni neked,
bársonyosan simogatókat, illatosan kedveseket:
súgnák meg álmodban,
hogy ez éjjel veled álmodtam.

S régi, örök szavakat, melyeket a szivemben mélyen
őrzök, mint ünnepi ékszert rejtett zárt tokban
s nem hordtam még soha, de olykor titokban
előveszek csendes csillagtalan éjen,
mikor a sötétben angyalsereg surran
s hogy magam se halljam, olyan halkan,
oly félve suttogja el ajkam:
én kedvesem... édes uram...

Kovács-Popa Daniela:Hogyan szeresselek?

Hogyan szeresselek?
Lágyan,
miképpen virágszirmokat sodor
a júniusi szél?
Vagy, mint a lét határán
árnyként sompolyog
az éltető remény?

Mondd, hogyan szeresselek?
Vakon,
ahogy az idő szűk gödrébe
tűnik el nyomtalan?
Vagy vadul
égve, fájva, gyötrőn
húsba tépő kínnal?

Hogyan szeresselek?
Riadtan
hajtsam előtted alázatra
szomorú fejem?
Vagy kínmosollyal nyílt arcomon
nyújtsam feléd kezem?

Mondd, hogyan szeresselek?
Szelíden,
mint kezed szokott pihenni
nyitott tenyeremen?
Vagy tudatosan,
miként küldöm ölelésem
át az éteren?

Mondd, hogyan szeresselek?

Bodnár László - Szerelmes hangszerek

Tested szava tiszta hárfa,
vágy dallamát zongorázza.
Fehér lelked gyöngyharangja,
Nap tüzének cimbalmosa.
Csókod dalos fénygitára
álmokat sző harsonába.
Megpendül a szívnek lantja,
szenvedélyünk citerázva.
Béke hangod mély tubára,
hűség hangját gordonkázza.
Lobogásunk ősi dobja,
szerelemnek lágy szitára.
Ölelésed csillagtábla,
hajnalt zeng a klarinétba.
Szivárvány éj xilofonja,
reménysugár trombitása.

Lőrinc L. Anna - Vágyam

Nem akarok más lenni, csak apró fény az éjben.
Álmaidba lopva bújni, forró öleléssel.
Lennék nyelved hegyén édes íz, füledben halk dallam,
bőrödön vad bizsergés, s ajkadon egy sóhaj.
Szemed sarkában kis ránc - ha önfeledten nevetsz.
Pupilládon huncutság - pár kacagó sós csepp.
Nem akarok több lenni, csak oxigén a léthez,
ereidben vörös test, hogy bejárhassam szíved.
Lennék burkán izomsejt, hogy dobbanhassak benned,
nem akarok mást - csak boldoggá szeretni Téged.

Kovács Daniela - A szerelem olyan

A szerelem olyan, mint a tiszta csend,
mely megigéz, majd csordultig betölt,
és ha józanságra parancsol a rend,
Te még sem akarsz, nem vágysz más gyönyört.

A szerelem olyan, mint gyöngédrajzú száj,
fél-delíriumban csókol, becézget, imád,
majd amikor elmúlt - kínoz, gyötör, fáj,
őrületbe kerget, hogy halálodat kívánd.

A szerelem olyan, mint a végtelen,
hol pokol, hogy menny, hol mosoly, hol könny,
de önmagát tagadni a szív képtelen,
még akkor sem, ha legyőzi a lélektelen közöny.

A szerelem olyan, mint egy gyújtó szikra,
egy puszta érintéstől lángokba borít
kiismerhetetlen, akár Isten titka
ha akar felemel, vagy térdre kényszerít.

Tavaszy Sándor: Ma még...

Miénk a nyárnak tikkasztó heve,
színek szüretje, izzó, mámoros,
a forró szél rózsákat záporoz
útjaink mentén, százezerfele.

Két boldog testünk egymásnak dalol,
egymás szemében nézzük önmagunk,
bánatban, csókban egymásé vagyunk,
s a nyár vége még messze valahol...

A nyár vége még messze valahol,
de egyszer eljő, mindhiába fáj,
s deres lesz minden, szívünk és a táj.

Ha jő az ősz és hull a rőt levél
s már hó pihéz köröttünk, drága Párom,
szeretni fogsz-e úgy, mint most a nyáron?

Arany-Tóth Katalin - A szerelemhez

Táncoltam a tavaszban,
a kikelet madárdallamában,
fürdőztem hajnali harmatok
frissítő párájában

Dúsan virágzó hársfák tövében
szelíd álmokat szőttem a széllel,
bódultam az illat mámorában,
köréd fonódó, lázas szenvedéllyel

Újjá születtem benned:
elnyújtóztam a fényselymű nyárban,
ahogy zsenge pázsit zöldje éled
az anyaföld oltalmában

Együtt szálltam veled s a Fénnyel,
(a tisztulni vágyó reménnyel)
de lelkemre ólomeső hullott,
s beborított fojtó sötétséggel

Most gyom fedte útjait bolyongom
- fáradnak vállamon az évek -
s nélküled kísérget hű Sorsom
megtörve, markomban az élet.

Bagi László - Sóhajtó énekem

Egyetlen pillanatba futnak az órák,
Egyetlen szóba olvad a valóság,
Egyetlen mosoly lett a nap,
Egyetlen név, mely mögött vagy.

Békesség fátyolát teríti rám hangod,
A gondolat: csak egy villanás,
Helyette érkezel...
A vidámság fényét rajzolja meg arcod,
Mosolyra nyílok, mert nincs ma más:
Lelkemben létezel...

Szerelem raboskodik szabad szívemben,
Magához húzó boldog örvény,
Mely Veled szép nekem...
Együtt az Úton, tisztán szóló Igenben,
Melyet segít az áldott törvény:
S ég veled, ég velem...

Álmainkat együtt álmodjuk, Kedvesem,
S most ragyogó csillagpor pereg...
Csókokban égj velem!...
És mindent megköszönve kérlek, Istenem,
Tekintsen ránk vigyázó szemed!...
Így sóhajt énekem.

Csurai Zsófia - Vallomás

...

csak kósza gondolatként
létezem neked, mert
több már nem lehetek,
mint amit egyszervolt
gyönyöröm adhatott,
sorsom rád sírom és kimondom:
szeretlek a valóságnál is szebben,
bocsásd meg, hogy jobban
már nem tehetem.


(részlet)

Ruder Jana - Fájdalom

Szomorúságom várából kiléptem,
amikor lelked a lelkemre hajolt.
Apró kis gyertyát
gyújtott bennem a szerelem,
s néma fényével
áttörte haldokló szívem
kérgesedő csendjét -
majd könnycseppként legördülve
szakadékot vájt halványodó mosolyomon.

Ligeti Éva - Csak

Csak
érted élek én
csak
melletted vagyok
sorsom eléd teszem
mindent neked adok

Csak
mosolyod öröm
csak
veled nevetek
kitárom szívemet
mindig veled leszek

Csak
csendben hallgatok
csak
benned bízhatok
titkom elárulom
válladon sírhatok

Csak
neked létezem
csak
téged féltelek
a csendet szólítom
hallgasd lélegzetem

Csak
rólad álmodok
csak
érted ébredek
folyton rád gondolok
vágyom szerelmedet

Sárhelyi Erika - Féltés

Látod, kedves, lassan alkonyul az év,
bíbort, lilát vesznek magukra a fák,
s a lobogó nyár mint üdezöld repkény
futja be homlokunk gyöngyfényű falát.

Csípősek már az álmatag reggelek,
ólmos hétfőket mutat csak a naptár,
most jobban kell, mint máskor, a két kezed,
s minden szó melegít, mit valaha mondtál.

Tudom, az ősz nem más, mint múlékony heg
az esztendő festetlen, tiszta arcán.
Kezem a kezedben mégis megremeg…
egyszer elvisz tőlem korán... túl korán.

Székely János - Tudom Én, Kedves

Tudom én, kedves, hogy sohasem leszel
Törvényben sem és bűnben sem a társam.
Tudom, hogy nincs, és már nem is lehet
Jogom, hogy magam életedbe ártsam.

Tudom én, kedves, hogy virágaid
Énnekem már csak bánatot teremnek.
És mégis boldog és hálás vagyok
Azért, hogy vagy, és azért, hogy szeretlek.

Fellombozol, mint csonka fát a komló.
A legnagyobb rossz és a legnagyobb jó
Vagy énnekem a földön és egen.

Láng vagy, mely perzselt, míg körülöttem lengett,
De távolabbról éltet és melenget:
Elvesztett társam, megnyert kedvesem.

Sárhelyi Erika - Büszkeség

Néma telefon, néma száj.
Nem beszélünk, ha nem muszáj.
Csendfalak között tengődünk,
Szavakkal nem vesződünk.

Lépne a láb, de konok az áll,
akkor is, ha szíven talál.
Nyúlna a kéz, de rálegyint -
ne kezdjük már újra megint.

Minek a száj, ha szól a szem -
annak tükre bizton üzen.
Falakat húzunk, akár a mester,
büszke a tartás, ilyen az ember.

Gerencsér János - Szeretném

   
     Szeretném naponta fogni a két kezed,
     Szeretném naponta nézni gyönyörű két szemed,
        
     Szeretnék a társad, a kedvesed lenni,
     Szeretnék, ha baj van, mindig Veled lenni.
   
     Szeretném átölelni formás derekad,
     Szeretném simogatni bársonyos hajad.
   
     Szeretnék mindened, az egyetlen lenni,
     Ha sírsz, arcod a kezembe temetni.
   
     Ha elmegyek, szeretném, ha síromhoz Te jönnél,
     Egy szál vörös rózsát a sírhantra letennél.
   
     Mosolyogva sírnál, de könnyek nélkül,
     Sírig tartó szerelmem megtartva emlékül.

Nagy István Attila: Hajnalban

Térdre hullottam,
s mint akit megvertek,
nem remélve semmit se már,
csak még egyszer beszívni
a közeledő hajnal illatát,
úgy vártam a csendben.
Jött is lassan lopózva,
felkúszott a hátamon,
befúrta magát a hajamba.
Megadtam magam a sorsnak,
de az utolsó pillanatban
tekintetem beléd ütközött.

Tornay András - Emlékszel?

Emlékszel?
Sokáig ültünk szótlanul.
Egymással szemben.
Félve, vágyakozva.

...

Emlékszel?
Mikor féltünk vagy nevettünk.
Örültünk és szerettünk.
Nyertünk miközben vesztettünk.
Többször is megszülettünk.

...

Emlékszel?
Ahogy kezed simult tenyeremben
A könnyekre s a miértekre
Az égre és a feketére
A meleg puha friss kenyérre.

Emlékszel?

Reichard Piroska - Vallomás

Neved kimondtam s köröttünk a kert
sötétebb lett és illatosabb;
a jázmin, amit szakitottál,
fehérebb, csillagosabb.

Kéz-kézbe mentünk és most nézem:
kezem halavány és illatos;
szemembe néztél s a szemem most
sötét és csillagos.

Tollhegy - Hajnalnak fénye

Hajnalnak fénye űzi az álmom,
Az éjszaka csendje, most tűnik el.
- Reggeli szellő simítja vállam,
Mámoros éjem így veszik el.

Hajnalnak fénye űzi az álmom,
Két kis madárka kint csicsereg.
- Suttogó hangodat hallani vélem,
Fülemben dallama itt bizsereg.

Hajnalnak fénye űzi az álmom,
Harmatvirágok könnye pereg.
- Illatod még a párnámon érzem,
S vele idézem a szerelmedet.

Nagy Edina - A szerelem szárnyalás...

Suttogó fák árnyékában némán fekszem,
gondolatomban most Téged átölellek.
Együtt szárnyalok veled kacagva - kedves,
a boldogság szele - szárnyaira felvesz.

Nincsen már a napjaimnak olyan perce,
hogy szívemnek lüktetése elfeledne.
Olvasva szavaid szédülve lélegzem,
bizsergő testedet gyengéden ölelem.

Szeretnék hinni benne, nem csak álmodok,
a lelkednek sugárzása megragadott.
Szabadulni szívedtől nem is akarok,
szerelem-mélység tengerébe zuhanok.

Zuhanjunk együtt édes, ne legyen kétely,
ki is mondhatná: hogy a szerelmünk métely?

Szerelmed kábító, szerelmem szárnyaló,
érzés mi összefűz, csoda-mámorító.