Devecsery László - Dal Rodinnel, néked

Két kéz, ha titkot rejteget,
két kéz elringat engemet;
két kéz között a szerelem,
két kezed: kezem énnekem.

Két kéz, ha titkot rejteget,
két kéz elringat tégedet;
két kéz között a szerelem,
két kezem: kezed teneked.

Bartalis János - Szóltak a csend léptei

Szóltak a csend
néma léptei.
Hallottam a bársonyos suhogást.
Egy pohár vizet hoztál,
és letetted halkan asztalomra.
Szobám négy puszta fala
kitágult,
tág lett egyszerre körülöttem a világ.
Őszi kikericsek nyíltak a réten,
(vagy tavaszi hóvirágok?)
Ki tudja?...
Az erdőn sárgultak a lombok,
(vagy új rügyeket bontottak a fák?)
Én összezavarom most a képeket.
Ha hegyet írok,
tudod -
virágot akartam írni,
ha tengert írok,
azt jelenti,
nagyon szeretlek!

Dabi István

Te is érzed
a testeden átfutó
áramot
amikor hosszan
szó nélkül
nézünk egymás szemébe
s az ajkunkon
játékos mosoly vibrál
s a tekinteted
titokzatos mágneses erővel
vonz a szakadékba
ahonnan kiutat
már nem találunk.

Gevorg Emin - Ilyennek szeretlek

Én ilyennek szeretlek és ilyenkor,
mikor még versbe sem kívánlak írni,
mikor szeretsz, nem játszod a szerelmet,
örömödben feljajdulsz, nem nevetgélsz,
mikor a szertartások összetörnek,
mikor egyszer csak szárnyat kötsz szivemre,
még könnyeiddel is,
még féltéseddel is,
mikor hamis méltóságod leomlik,
és úgy bolyongsz a csöndes házikóban,
gyámoltalanul, halkan, irgalommal,
engedve a szent, hatalmas Hiánynak.
Úgy szeretlek ilyennek, úgy szeretlek,
hogy még csak versbe sem kívánom írni.

(Rab Zsuzsa fordítása)

Kovács Anikó - Romantika

_Neked...


Mondd, ugye te nem kívánod,
hogy rozsdás szóval hazudjak könnyű álmot,
ha azt kérdezed tőlem, hogy aludtam:
jól tudod, a rideg háztetők alatt,
a gyéren szűrt sugarakban
minden ostobán áll és mozdulatlan, -
és mikor a hajnal
házat ácsol a téli szürkeségben,
ugye nem akarod, hogy eltagadjam,
nekem - nélküled - semmi örömöm nincsen...?

Mondd, ugye te megértesz,
hogy este, amikor az alkony alvadt sebe
a fényes égen gyógyulni látszik,
hiába békés a táj, és a kép színes,
- akár Canaletto híres gondolái, -
nélküled minden együgyűen semleges...

[...]

Lágy, szépdallamú, de igaz verseket írtam,
néhol már giccs, - és ez sokszor megriaszt:
romantika, dús érzelem fülledt a sorokban,
s a közhelyektől arcomra fagyott a grimasz.

[...]

De ha nem vagy itt, üres és jeltelen a térkép,
hideg kövekbe dermedt,
széthullt, ős-csontokból
hiába őriz itt kanyargó lépcsősort a hegység:
az ember felejt, a kősziklák soha, - azt akarom,
hogy a jelet talpad lenyomatai is véssék... -
hadd lássák az utánunk jövők: ez szerelem volt.
És szép.
Mondd, ugye nem kell semmitől félnem...?
Tudom, - úgyis viszel magaddal. Észrevétlen.

[...]

...de azt hiszem, már ez is romantika.

Tollhegy - Hazatérés

Örök várakozás,
Mért nem mondtad nekem …
Számomra titkon csodát rejtegetsz,
S borús éveim majd hamar feledem,
Hogy van létemnek reménye,
S lesz még társam a szerelem.

Örök vágyakozás,
Mért nem lázítottad szívem …
Te tudtad, egyszer újra lángra gyúl,
S tüze felégeti emlékét a múltnak,
Hogy hamvából szülessen az új,
S kezdődjön el, valódi életem.

Örök álmodozás,
Mért nem nyitottad fel szemem …
Hogy tudjam, kinek mennyit érek,
S lássam remélt vágyam álmait,
Majd felébredve, végre hazatérjek,
S megtaláljam igaz önmagam.

Lesznai Anna - Tudom, hogy vagy

Tudom, hogy vagy: és megállok az éjben.
Állok az esőszagú kertközépen
És kinyújtom két áldott, dús karom
Tudom, hogy vagy: tudom, hogy élek.
Nem kereslek, és mámort nem remélek
Tudom, hogy vagy: és megállok az éjben.
A lombos kertnek minden szála rebben
És elmerül tengernyi tárt szívemben
Tudom, hogy vagy: és nincs többé a kert.
Az ég boltja csillagfénnyel kevert,
Tudom, hogy vagy: s a halk csillagok gyülnek,
Szerelmem fáján virágként megülnek
Dalos virágok dús szerelmem fáján
Tudom, hogy vagy: és elhalkul az éj.
Nincs fény többé az égi mezők táján,
Testem fénylik, mert vágyad pihent rajtam
Tudom, hogy vagy: s nincsenek csillagok.
Belém vésődött csókod nyoma, ajkam,
Karom sem más, csak bontott ölelésed,
A föld sem más, csak hely, amelyen álltál.
Tudom, hogy vagy: és beléd ömlik minden
Gazdag tejútja a százkeblű létnek.
És utolsónak bevonulok én is -
Hála néked, hogy nem kell lennem nékem
Én édes, áldott, boldog megszűnésem,
Nem kell lennem többé: te vagy.

Tollhegy - Ó, ha tudnék

Ó, ha tudnék, dalolnék neked,
Énekelnék százszorszép dallamot!

Ó, ha tudnék, festenék neked,
Aranyként tündöklő fényes napot…

Ó, ha tudnék, hímeznék neked,
Sötét éjszakába hulló csillagot…

Ó, ha tudnék, árasztanék neked,
Harmatcseppből zúgó zuhatagot…

Ó, ha tudnék, megtenném neked,
De minderre Én képtelen vagyok…

Ó, mert Én csak szeretlek téged,
Nekem ez a dal, a nap, s a csillagok.

Tóth János - Hallani szeretném

Hallani szeretném
lélegzeted egy születő hajnalon,
mikor rezgő szempillád alatt
képeket perget az álom,
ágyad szélén elbűvölve ülve,
mosolyod csodálva
rossz királyként,
ki nem tud uralkodik
a vágyon.
Hajadba simítanék,
mint holdsugár a rét füvébe,
ujjam ajkad ívét
remegve festené újra,
s ha édes fintor futna
ajkad szögletébe,
lelkem bújtatnám
egy perzselő csókba.
Ha a kábult ébredés
karomban lelne,
s szemed íriszében
látnám magam, mint bálványt,
lelkemben a szerelem
rózsaként teremne,
s boldog lennék,
ha hallanám a hangod:
a hangszínszivárványt.

Zsefy Zsanett - Simogató

Simítsd rám a szót, simítsd rám, kedves!
Ne hangosan, inkább leheld lágyan, csendben!
Olyan megnyugtató, mikor rám hajol halkan,
- cirógató fényben - becézget, mint hajnal.

Legalább ma mondd ki, de ne is mondd csak súgjad!

Simítsd rám a szót, simítsd rám a múltat!
Látod, kigyúlt a fény is, bizsergeti testem,
hiába táncolnak rajt' fázós esőcseppek...
Mindent felszárít egy szó, ha rám simul, szeretlek.

Farkas István - Adj erőt

Kicsit mosolyogj rám,
ha találkozunk.
Gyengéden érintsd meg
karom, s válts velem
néhány röpke szót.
Így adj erőt nekem
Nélküled élni életem.

Farkas István - messze tőled

minden gondolatom
Te vagy vágyaim
csak téged keresnek
ölelni akarlak
bőrömön érezni leheletedet
kezed érintését testemen
boldogság-könnyeid
ízét a számban
húsodig csontodig
lelkedig eggyé válni veled
szívemen akarom
érezni szívverésedet
őrület
már ez így
ilyen messze tőled
nem tehetek mást
egyedül fekszem
melléd álmodom magam
s Énem benned
kiteljesedik

Miriam Scott - Megtisztult Szerelmem

Rég, a szívemet jégvirágok takarták,
Csillogó szemem, könnyeim marták,
A lelkem sötét fájó emlékek nyomták,
Testem fagyos volt, csókok nem borították.

Nekem a nyári napfény sem ragyogott,
Lábam járta, a köves göröngyös utakon,
Szívemben, a kést forgatták oly sokan,
Még soha, engem nem láttak boldognak,

De eljöttél Te hozzám, újjá születtem,
S én minden fájó emlékem, levetettem,
Minden foltos ruhám a tűzben elégettem,
Szememből, a keserű könnyem letöröltem.

Fogd a kezem kérlek, nagyon szorítsd,
Hallom, az ajkad engem nevemen szólít,
Csillogó szemmel nézünk ketten a holnapra,
Szívünk egybeforrt, tanunk rá a hold sugara.

S én hófehér ruhában állok most előtted,
Megtisztult szerelmem átnyújtom Neked,
Tudom, Te foltot rajtam már nem hagysz,
Mert mindig csak egyedül, Téged vártalak.

Kiss Benedek - Arcod

Ha a te arcodra gondolok,
minden más arcot eltakar már,
és mindig megadatik nékem az arcod,
s fénylőbb a fény-arcú lányokénál.

Ha a te arcodra gondolok,
benépesül zárka-magányom nyomban,
mert mindig befogad, befogadott
tárt asszony-arcod számos bajomban.

Ha a te arcodra gondolok,
szeretnék végtelen Bach-fúga lenni,
s minden falon és távolon át
feléd ömölni, hozzádig zengni!

Szép Ernő - Recept

Se meghalni, se nem élni
Lemondani, de remélni.

Ülni, föl-fölkelni, járni,
Várni, várni, várni.

Elaludni és álmodni,
Álmodozni, gondolkodni.

Vágyni, vágyni, elepedni,
Hagyni a szívet repedni.

Nézni, nézni, elámulni,
Csak bámulni és ámulni.

Örülni az égnek reggel,
Beszélni a gyermekekkel.

Heverészni és sétálni,
Fütyörészni és tréfálni.

Mindenkit mosollyal csalni,
Mulattatni vigasztalni.

Elfáradni és pihenni,
A könnyeket kiengedni.

A könnyeket könnyen venni,
A szenvedést elszenvedni.

Tenni venni, jönni menni,
Képzeletben messze lenni.

Túl gondolni a világon,
Túl az óperenciákon.

Benczes Sándor Gábor - a szerelem, az igaz szerelem

kérded, mi az a szerelem…
és azt hiszed, te kis bolond, most
kéjes titkokat mesélek, s te
élvezettel hallgatod? gondoltad,
szívről, vágyról, sok apró pajzánságról
lebbentem fel vörös titok-selymemet?
hogy édes csókról, titkos bókról
mesélek neked? hogy megmutatom,
mint remeg lábad majd,
mint reszket a szó, ha hozzá szólsz?
hogy ezer rózsát markoló
izgatott-izzadó tenyérről suttogok neked?

ó, te kis buta! a szerelem,
az igaz szerelem fáj,
mikor vele vagy, de nem lehet,
hogy átöleljenek, sőt! benned legyenek
pőre gondolatai,
és ha nincs veled, kit szeretsz,
csak forogsz, meg topogsz,
és locsogsz, motyogsz és szorongsz,
két kézzel tépnéd ki a sóhajt melledből,
és ordítanál, sikítanál a világba,
és ha kinevetnek, nem szégyelled, de fáj,
na, ez a szerelem!
hogy ha nincs veled, ha a valahovába ment
nem alszol, nyitott szemmel
kergeted álmaid, míg várod,
téped virágnak szirmát,
ágyadban keresed árnyát,
illatát, édes izzadtságszagát, sóhajtását,
sóhaját lesed, hallod hangját,
ha nyikordul a szék, hol nemrég ő ült,
ha szellő lebbenti az ablak fátylát,
és számolod az ócska perceket,
mit büntetésül szabott ki rád
a szerelem!
és tűröd, ha aláz,
és tűröd, még ha ki is ver a láz,
és megbocsátod neki, hogy te is vagy,
és az agy, kis massza a fejedben
zsong, bong, és nem érdekel,
ha kérdezel, és választ arra nem kapsz,
csak vársz, csak jársz körbe, dühöngve
magadra, hogy megint megbántottad,
mert megkérdezted tőle: szeretsz?
s válaszul kapod: ó, bolond,
nem érek rá! és te zavartan nézel rá,
nem érted, hisz’ nincs fontosabb kérdésed…
és az is az igaz szerelem jele,
ha mást tesz, és nem úgy, mint képzeled,
és te nem tudsz szólni, és vele
teszed a rosszat, mert érzed, csak vele,
de nem nélküle, élete
a te életed, és életed
nélküle nem élheted,
mert ennyire szereted,
és bármit mondhat, csak igaz lehet,
és a lehetetlen sem lehet,
és bármit tesz is, az úgy a jó,
mert áruló belőled nem lehet!
és az egy igaz szerelem,
ha úgy gyűlölöd, mint senki mást,
és ha megkérdi: miért? nem érted,
csak öleled, és szidod, hogy megint ölelhesd,
és ölni tudnál érte, és ha bántják, neked fáj,
és sírsz, ha sír, és nevetsz együgyű viccein,
és számodra egyre szebb, mert neki
azok a ráncok, azok az őszülő szálak
a legszebben állnak, és beteg,
szenvedő testét öleled, megfésülöd,
és ágyba viszed az ebédet, s ha kell, megeteted,
és ha kell, azt, igen, azt te kiviszed…
és a gondok, ha beborítanak,
és megkopott, üres szó a szerelem,
ha már mást szeret, hát
elengeded, mert tudod,
kezét meg nem kötheted,
úgy szereted, hogy szabadságát el
nem veheted, és ha te mennél el,
nyugtod nem leled, nem lesz nyugodt
perced, csak ő, kit gondolatban ölelsz,
csak vele érzed,
hogy nem vagy egyedül,
ha jó, ha rossz fikarc életed…

igen, ez a szerelem, az igaz,
és bármi történik, ő a vigasz,
és jutalmad megkapod, ha akarod,
és lehozhatod végre választott csillagod,
és a meleg, mit csak vele érezhetsz,
az a jutalom, mit élvezhetsz,
és a csók, a test, érintés,
kéj, szédülés,
ez mind a tiéd lehet,
mert szeret, és te is szereted,
és szereted, és ő is szeret,
hát ez a szerelem, az igaz, kegyetlen szerelem!

Paudits Zoltán - Hangtalanul

Csak ketten vagyunk a világban,
a magány bennem, én a magányban.
Céltalan bolyongunk a mában,
két meggyötört, szegény, hazátlan.

Csiszolt, tiszta kövek a sárban,
vénülő fák, hófehér ruhában.
Vakító fények, sötét, fodros árnyban,
elfojtott hangok, harmatos virágban.

Erdős Olga - Láthatatlan kötelék

Űz hozzád, szorít,
nem ereszt.
Üvölteném, de csak
némán ejtem ki
nevedet.

Könnyek
fájdalmas szenvedélye.
A „majd egyszer”
örök reménye.

Valami szép,
valami kék,
olyan, ami hív:
egy láthatatlan kötelék.

Csatok és kapcsok
nélkül –
lelkem lelkedbe
szédül.

Kardos Csongor - Lyukak

A helyeket látom, hol lehetnél.
Fázik az üresség körülöttem.
A tavak esti dúdolása befesti
emlékeim kéklő borongással.
Lenyugvó szemed - őszi borzongás.
Kutatom egy elfelejtett vonásod
ijedt szívvel.

Szabó Győző Gyula - Úgy szeretném...

Csókom ne kérd, elvárni nem szabad,
Vagy lesz, vagy nem, hogy múlik napra nap,
Azt akarom, hogy én akarjalak!

Más városban, hol este csíp a fagy,
Erdő mélyén, hol vadkan rajtakap,
Azt akarom, hogy én akarjalak!

Nappal, ha egymást ismerni sem szabad,
Éjjel, ha ágyamban kínálod magad,
Azt akarom, hogy én akarjalak!

Nem tehetsz semmit! Kirké hiába vagy.
Duzzogj akár, vagy alázd meg magad,
Azt akarom, hogy én akarjalak!

Próbálj csak adni! Kérni nem lehet.
Úgy szeretném, hogy én szeresselek!