Szeretnék madár lenni, ki hozzád elrepül,
Olyan, ki érted minden rosszat elkerül.
Boldogan szárnyalni a felhők között érted,
Leveledet vinni, ahova csak kéred.
Édes lenni ajkadon, mint a méz cseppjei
S oltani szomjadat, mint forrás hűs nedvei.
Vagy kenyeredként az asztalon nyugton várni,
Hogy mindig könnyedén meg tudjad találni.
Kabátod lenni a hideg, zimankós télben,
Melegíteni, hogy szíved lángja ki ne égjen.
Forró teaként átjárni tested minden kis zugát,
S megcsókolni belsőd minden kis hajlatát.
Könyved lenni, mi rosszat sosem ír neked,
Örökké csak arról mesél mennyire szeret.
Vagy akárcsak egy poros kép, mi figyel reád,
Ellenőrzi életed minden pillanatát.
A legutolsó koszos, vásott ruhadarab a széken,
Ami még érzi jelenléted a szobában egészen.
Csupán egy kis porszem, ami csak néha látszik,
Ha ragyogó szemed fénye alkonyatkor rávilágít.
Párnád lenni, amire este fáradtan lehajtod fejed,
S álomba ringatni gyönyörű testedet.
Átölelni takaróként minden porcikádat,
S vágyni, mindig csak vágyi, örökké teutánad.
