Bella István - Utóirat egy szerelemhez

Reggeledik odakünn és bennem lassan felkél a Nap.
Kirajzolódik arcod, és szerelmem
lepkéi kirajzanak a fényre,
hol a tollászkodó bánat,
késő madár, az égbehamvasul,
s megőrzi a magányt, mit magának
se mond az ember, csak így, hangtalanul.

Garai Gábor - Sokáig élni

Úgy szeretnék sokáig élni,
hogy öregen is megismerjelek,
mikor tüzedből már nem futja égni,
s én is parázslok, alig perzselek.

Tudom, hogy akkor is ragyogsz nekem még,
szemedről ez a fény nem múlik el;
magad ragyogsz akkor is, nem az emlék,
s feledteted velem, hogy halni kell.

Magad ragyogsz, ráncok közül is épen
tündököl majd e lágy önkívület:
két csilagod a test mögötti térben,
hol a tagok elejtik terhüket,

hol a nyers mámort az álom bevonja,
s nyugvók a vágyak, - sosem bágyadók,
hol öntudatlanul váltja valóra
csömörtelen varázslatát a csók.

Ligeti Éva - Látatlan látlak

Folyó köveit
Kaviccsá mossa
Fakuló évek nyomát tapossa
Apróra hullik a messzi távol
Látatlan látlak, lehetsz te bárhol

A parton állok
Alattam homok
Hullámzó emlék, elmosott nyomok
Új érzéseket a nap sem másol
Látatlan látlak, lehetsz te bárhol

Merengve nézem
Sétáló párok
Gesztenyés alatt most is rád várok
Unottan perdül levél a fáról
Látatlan látlak, lehetsz te bárhol

Gyengéd érintés
Átölel karod
Vágyó pillantás, Te is akarod
Érezlek most is, hívlak a mából
Látatlan látlak, lehetsz te bárhol

Émile Verhaeren - A házban, hol szivünk

A házban, hol szivünk szerelme lángra lobbant,
s hol kedves bútorok töltik meg a szobát,
ketten lakunk mi most, s az ablakokon át
rózsák néznek be ránk a nyári hónapokban.

S vannak napok, olyan vigasszal édesek,
s oly csenddel ittas és gyönyörű nyári órák,
hogy megállítom ott, a tölgyfa-ingaórán,
a gyors időt, amíg aranykorongja leng.

S akkor a perc, a nap s az éj miénk titokban,
s a boldogság, ha jő suhanva s meglegyint,
szivedet hallja csak, s a szívemet, amint
ütésük hirtelen egy csókban összedobban.

(Szegzárdy-Csengery József fordítása)

Díjat kaptam! :)

Ezt a díjat Anikótól kaptam!
http://ancsitello.blogspot.com/

Nagyon szépen köszönöm!Szeretettel gondolok Anikóra, és mindenkire aki a blogomat látogatja!

P. Pálffy Julianna - Párban

néha szeretném
csak belekiabálni
a szélviharba…

és de jó lenne
csendben visszahallani
a szót: szeretlek

Vozárik Lajos - Arcom előtt

Arcom előtt szemed
tűzből van és lángból –
kivezet majd engem
hideg éjszakámból.

Arcomon a kezed
selyem-puha bársony –
boldogságom védi,
s közel jön a távol.

Arcomon az arcod
tüzet lop és lángol –
egymás fényét issza
két szomjazó vándor

Kovács Daniela - Hiányzol

A méz-sűrű éj ágyat vet szobánkban
kíváncsian néz az emberarcú hold
árnyékok bújnak komor ködruhába,
akárcsak szívem, mely gyötrődve dobog.

A vetkőző lomb barna bánatában
a járdán haladóknak búcsúzóul int,
levél-rejtette fájó panaszában
stigmaként őrzi a messze csengő kínt.

Hangtalan verssé változik a szavam
tusba mártott tollam csupa fájdalom
fáj a tájnak is, a liget sírva fakad,
és zokogok én is, mert hiányzol nagyon!

Szakáli Anna - Megállok

Megállok, ha találkozunk,
mosolyunkban múlt idők igéje,
várok, míg nevem kimondod,
míg úgy villan szemed fénye,
mint akkor fenn a dombon,
hogy utána ne csak karom,
de akaratom legyen az ölelés,
hogy lábad ujjától tarkódig
érjen a szerelmes lüktetés.

Székely János - Trecento

Sárga füzérré sorakoznak a lomha kalangyák.
Tarló... Reszket a Dél, s letörli gyümölcsei
hamvát.
Éhesen vássa beléjük villogó fényfogait.
S lanyha levükben a nap illatokat gyarapít.

Barna szerzetesek gyalogolnak lassan a
hegynek,
Ragyogó búbjaikon tükröző cseppek remegnek,
Mennek sorban a hegynek, s az alkonyi vész
Keserű borukon boldogabb múltat idéz...

Szulák tekerőzik a kertben íriszek kardjai közt.
Arcom a fényben... kéklő hullámok lába
füröszt.
Vízre hajolnak, isznak a hervadó füzek.
Vágyak se, célok se, színek se, álmok se űznek!

Kedves, ha látni akarsz: most gyere hozzám.
Lassan az őszben megfonnyad mézszínű orcám,
Lassan az őszbe merül örömtelen ajkam,
Lassan az őszbe takar... egy lángszínű angyal!

Dévényi Erika - Tiéd a nap

Nem tudom neked adni a napot
De tudok adni egy pillanatot
Mikor megállíthatod a rohanó időt
Kiszakítva belőle minden erőt

Nem tudom a napot neked adni
Sugarával meleget árasztani
De elküldöm neked szívem melegét
Áldásként küldöm, legyen a tiéd

Nem tudom a napot adni neked
De adom a szeretetemet
Ha fontos neked, kezedbe veheted
Ha megérintett, magaddal viheted

A napot neked adni nem tudom
Hiszen nincs is saját napom
De van egy kis lángom, csak neked
Amely szeretetedért tőlem egy köszönet

Jószay Magdolna - Ha kérném

Ha kérném a nappalod,
mondd, nekem adnád-e?
Ha vágynám a hajnalod,
én pótolhatnám-e?

Ha elmennék messzire,
utánam jönnél-e?
Ha két szárnyam letörne,
válladra vennél-e?

Szabó Zsolt - Szíved csókjain

A vakon lépkedő jövő
álmos szemeit dörzsölő
alkonyat

éji csendjében selymesen
megsimítom, szép kedvesem,
arcodat,

s érzem, melenget mosolyod,
édes illatát locsolod
testednek

ajkamra, s nyíl’ a szó-bibe,
szívedbe súgom, mennyire
szeretlek,

s hallom, mint bensőnkben a lant
zsongó húrjain megfogant
érzelem,

a szerelem lágy, szirénes
hangja feléd száll, szól: édes,
légy velem;

s míg ajkaink összeforrnak
egy sötét, kiégett kornak
romjain,

csillogó szemem mezsgyét mos
szerelmes szíved mámoros
csókjain.

Kormányos Sándor - Egy vers van bennem

Egy vers van bennem, dallamokból
fonódott ezer szóvirág
de hangjait csak én hallhatom,
rajtam kívül senki más.

Egy vers, amit még nem írtam meg,
csak mondogatom szótlanul,
egy vers, amellyé lettél bennem
örökre - leírhatatlanul...

Jószay Magdolna - Dallam neked

Csak szavakat írok neked,
és messziről küldök hozzád
életjeleket,
oly távolra nem röpíti a szél
néma gondolataimmal az
érintésemet...
Pedig
jó lenne puhán megsimítani
mindennapoktól törődött
kedves arcodat,
jó lenne, ha hallanád
lelkemből neked kottázott
őszinte dallamaimat.

Heiner Ágnes - Szerelmes szív

Dobban, hevesen dobban a szerelmes szív
Kezed fogja, s mégis odabenn, benn sír...
Boldog, nagyon boldog, hogy arcod tőle mosolygós
Ajkad csókolja, s mégis fél ez tán az utolsó...

Ölel, szorosan ölel a szerelmes szív
Kezed fogja, s mégis érzi legbelül, belül a kínt...
Simogatja lelked, telnek-múlnak a percek,
S csak némán suttogja neked: szeretlek...

Képes Géza - Köszönöm

Egyetlen jó az életemben
te voltál, te vagy, te leszel.
Kapocs, mely az élettel összekötne,
van ezer meg ezer,
de mindegyiket, bármely pillanatban
szétszakítom mint pókhálószövetet.
Hogy voltam, hogy vagyok, hogy leszek:
köszönöm neked

Nemes László - Ha nem lennél

Ha nem lennél,
nem is tudom,
ha nem sütne a nap,
ha nem lenne édes a méz,
ha nem lenne részegítõn
illatos a tavaszi rét,
ha nem lenne többé kék az ég,
szomjat és éhséget oltó
tiszta víz, bor és kenyér,
ha nem fognád te a kezem,
nem is tudom,
mi lenne már velem.

János Árpád - Szeretem

Szeretem, ahogy van, amilyennek látom.
Szeretem, szeretem.
És ha egészen más, mint ahogy szeretném,
Akkor is, akkor is szeretem, szeretem.
Szeretem a szemét, szeretem a száját,
szeretem testének minden porcikáját.
Haragvó, vagy dühös, cinkos mosolygását,
szeretem, szeretem.
Szeretem őt ébren, szeretem ha alszik,
szeretem ha rámnéz és vállamra hajlik.
Szeretem ha gyűlöl, gyűlölöm ha sajnál.
Szeretem ha édes, fáradt csókkal kínál.
Szeretem rejtélyes testét és szerelmét
- és ha van, létezik - odaadó lelkét.
Szeretem ha elmegy, szeretem ha megjön,
szeretve szeretem, gorombán, esdeklőn.
Ő az én életem, szívem dobbanása,
s az, hogy őt szeretem, magam akarása.
És a sors ne adja! S nem lesz többé nekem,
nem mondhatom már, hogy szeretem, szeretem,
vége és nincs tovább!! Addig volt életem!

József Attila - Álomban enyém vagy

A boldogságunk némán meghúzódott
És mi is hallgattunk a titkolódzó csöndben.
Kályhánk lángja is örömmel lobogott
S ajkunkat a szerelem szárazra perzselte.
A komoly falióra se mormogott
S meghökkentek akkor a büszke, fehér falak...

Álomban mindig egészen enyém vagy.
S hiszem fönn is néha, hogy megcsókoltalak.

Erdélyi Gábor - Tündértánc

Sokszor hiszem, hogy csak a vágy szült.
Lassan merül, édesen felhevül..
de ébredéskor már nem leszel sehol.
Talán csak hozzám küldtek.
Gyönyörű látomás...
Éjszakám kedves Tündére vagy,
kezedben az áldás.
Embertestben szeretsz,
ízlelsz engem, önfeledten ölelsz...
nem kérsz semmit...azután odaadsz mindent!
- És Én megélem a csodát, elveszetten -
Mi az amit a szemed mesél?
Nem követel, nem kér,
nem szól, csak rám néz.
úgy, ahogy még senki...soha.
Mi az amit a kezed ad?
Hozzám érsz nevetve,
tenyered sima...semmi nincs benne.
Csak néha itt marad.
- ébredéskor tudom -
Ujjaid nyomában árok, de nem fáj
...nincs rá ok.
Beborít a selymes moha
mosolyod csillagtánc a sötétben
kacéran ragyog...
Ott születik meg a Világ....a minden.
Ilyenkor látom ember arcod!
Magával ragad és elvisz oda,
hol a Nő nevet,
vágyakkal telt a hangja,
akarja, hogy Lássam!
Lélekmezőin tavából
....esőből ihatom szavát.
Csak Nekem eljárt Tündértánc,
halkan lehulló könnyű lánc....
fut, nevet, szabad...szalad....
már minden pillanat marad.

Hámori István Péter - Sejtjeidben

Ha nem látsz, akkor is veled vagyok,
láthatatlan, szeretteid körében.
Ha pedig sűrűn jönnek a bajok,
forró poklodban emlékem az Éden.

Szeretlek, hogyha nem fogom kezed,
részeddé váltam, sejtjeiddé, régen.
És ha rémülsz, hogy nem leszek veled,
benned szunnyadok, agyad szegletében.

Ott lapulok a kötényed alatt,
én vagyok a szádban az első falat,
és ha megbotlasz, itt a két kezem.

Ijedve hív az aggódó barát,
ám ha meghallom lépteid zaját,
futok előled, s hozzád érkezem.

Nezvál Eszter - Szeretni

Én nem tudok szeretni tisztán,
Csak kérkedve
ujjongva
félve
titkolózva,
Én nem tudok szeretni egyszerűen,
Csak ájulva
repülve
rohanva
megriadva,
Én nem tudok szeretni megszokottan,
Csak dalolva
sírva
remegve
félredobva,
Én nem tudok szeretni meglepetten,
Csak nincstelen, őrült szerelem az enyém.

Bella István - Mint az elfogyó

Sírok, mint az elfogyó
tűz, sírok magamban.
Zokognak csontjaim. Fagyott
füst kígyóz hajamban.

Születtem. Születtél. Hogy boldog
veled legyek. S te velem.
S legyünk egymásbaojtott
két láng: tüzed, s tüzem.

Falus Juli - Te-hiány

Néha…
Ki kellene bírni még jobban a napokat
mikor semmi hír felőled és csak tapogat

valami napsugár… és játszik a hajammal
de kit érdekel? hogy cicázik a harmattal
a fény mikor a te-hiány topog idebent
a szívemben… még zörög mit néz egy idegen
szempár hogy menjek felé… nekem ez nem való
hogy itt rád várok ez nem lesz soha megálló
neked nem én… csak amolyan átszálló vagyok
kitől lesz néhány jó perc… rég megbeszélt dolog:
én nem… ki kellene bírni amennyit mérsz rám
mert a városodban is összebújnak a fák
mint itt ezen az utcán melyen botladozom
sántán felbukom… egy te-hiányos nappalon

ma nincs hír felőled a szorongás fojtogat
tanulom kibírni még jobban a napokat
Néha…

Kun Magdolna - Szívből szeretni....

Szél lennék, nyári szél, mely arcod simogatja.
És fodrozódó tenger hullámokat vetve,
Hogy hűsítő habjaimmal érinthessem tested,
Lágyan ringatózva, míg le nem száll az este.

Fa lennék szép szál, fa, szélesre tárt lombbal,
Melyen a susogó levelek földig hajolnának.
S mikor megpihennél a sárgult lombok alatt,
Eldúdolnám vágyszerelmem szíved dallamának.

Nap lennék, fényes nap szivárványon ringó,
Melynek gyémánt fonákja szemeiden csillan
És hajad ezüstös szálaiba illatomat ontja,
Mitől képzeleted ereje lepkeszárnyon illan.

Hold lennék ezüstös, csillag közt merengő.
Fátyoltáncot ellibegő pillanatvarázson,
Mi gyengéd perccel ölelne, míg szívemen pihensz,
Mindaddig míg valóság lesz tündér röptű álmom.

Gergely István - Aki vagy

Ajkad bíbor babér,
bogárszem barna bársony,
bőröd márvány telér,
ízed csiklandó tárkony.

Veled vagyok való,
előtted csak léteztem,
s leszek örökhagyó,
ha pályám elvégeztem.

Somlyó Zoltán - Ámbrafüst

Életed lelkemet úgy lengi körül,
mint kertajtót a vadszőlőinda.
Reszkető szemed úgy bámul reám,
mint a telihold bús ablakaimba.

Csókra szabott kezeid tüze ég
a megáldó s megátkozó szóban,
amely nyelvemen az, mi a csengetyüszó
kicsi számon, mely síklik a hóban.

Hajad a tiltott, távoli kert,
melyen át sóhajom szállani mert;
nyakad és homlokod: szobrok.

Eléjük virágot hordok
s lelkemben, e vertaranyüstben,
a neved száll a kék ámbrafüstben.

Kányádi Sándor - Tudod...

Tudod
soha nem bántam meg,
hogy megszerettelek,
pedig felbolygatta ez a szeretet
az egész életem,
Tudod,
soha nem csalódtam benned,
pedig sokszor nem értettem
a cselekedetedet,
sokszor féltettelek,
leginkább magadtól féltettelek,
Tudod,
lassan fogynak körülöttem a dolgok,
a dolgaim,
vagy messzire kerülnek tőlem,
vagy csak én távolodok,
ahogy szakadoznak a szálak,
az érzés egyre jobban magához láncol,
Tudod,
mikor megkönnyezek valamit,
ami szép volt,
megvigasztal a gondolat,
hogy lakozik bennem egy csoda,
ami nem hagy el,
amit nem vehet el tőlem
sem az irigység
sem a rosszindulat,
Tudod,
ebből az érzésből táplálkozom,
miatta össze sem csuklom,
ha elesek is, érte felállok,
ha sírok is elmosolyodok,
talán,
ha végleg elalszom,
érte akkor is felébredek.

Őri István

Hangtalan szavak


Csitt!
Ne szólj, kedvesem!
ujjam ajkadra teszem,
hogy ne mondj
semmit sem,
mert elég a fény,
s a szemünk,
mi látni enged téged,
és a mozdulat,
mellyel hozzád lépek,
s amikor elérlek,
ajkad lezárom...

Csitt, kedvesem!
ajkam ajkadra teszem,
hogy a hang
ne sodorjon el
tőlem - tőled.
hogy a szó
ne takarjon el
előlem - előled
most a csend beszél
nekem - neked
most valami kezdődik
életem - életed...

Csitt, kedvesem!
csak még egy kicsit.
s amikor ajkunk
már elmondott mindent.
feloldom a zárat.
s feloldod te is.
mert eljött az ideje
a boldog kacagásnak.
a könnyeknek.
a nyárnak...

de addig:
Csitt, kedvesem!
beszélgessünk
szavak nélkül.
szerelmesen.

Képes Géza: Vallomás

Vagyok, mert szeretlek. Hallod? Szeretlek!
S csak akkor szűnik ez a szerelem,
ha meghalok s hideg gödörbe tesznek.
S vajon akkor meg fog-e szűnni? Nem!

Ha szétszakad az agy s a szív s az ágyék
s az izomrostok mind szétomlanak,
rejtezve bennük meglapul a vágy még,
mely átömlött rajtuk mint tűzpatak.

Por és hamu leszek. Az idő malma
már csontjaimat is megőröli.
De él a föld folyója, rétje, halma
s égnek tovább az égbolt fényei.

Ők látták szemed tiszta fényét, látták:
hogy csókoltalak, hogy öleltelek!
A folyó meglassította folyását,
s ránk hajoltak a fák s a fellegek.

Ha már emberek szívében sem élek:
a fák, folyók, rétek és csillagok
még századokig egymásnak beszélnek
szerelemről, mely érted lobogott.

Wass Albert - Reád gondoltam

Reád gondoltam itt, az esti csendben,
Fehérbe-omló almafák alatt,
(Valahol messze, égszínkék szemedben
Pajkos sugárban ég az alkonyat).
Gyémánt-porát a rejtett mélybe szórja
A dombok alján csendülő patak,
Neked adnám mosolyomat, ha volna,
Mert fáj nagyon, hogy árván hagytalak.
De ritmusod, bár messziről is, érzem,
S a gondolat míg messze száll veled,
A ritmus bennem versvirággá serken,
Hogy megtalálja tiszta lelkedet.

Kányádi Sándor

Újévi köszöntőm...

Nem kívánok senkinek se
különösebben nagy dolgot.
Mindenki, amennyire tud,
legyen boldog.
Érje el, ki mit szeretne,
s ha elérte, többre vágyjon,
s megint többre. Tiszta szívből
ezt kívánom.

~.~.~.~

BÉKÉS, BOLDOG ÚJ ÉVET KIVÁNOK MINDEN IDELÁTOGATÓNAK!

Kovács Anikó - A boldogság színe

A boldogság színe nekem
a szemed fényes, barna tükre
- benne látom magamat -
amiért élni érdemes
az nekem te vagy
emlékeink, s talán a jövőnk is:
higgyük azt.
Szüntelenül és mindig
újra és újra
te jársz eszembe
nem múlsz el belőlem soha,
olyan vagy, mint a kezdetek kezdete.
Én arról juthatok eszedbe,
hogy nekem is hét napból áll a hét
s hogy mi úgy találtunk egymásra
mint gólya ki tavasszal visszatér.
Mit tehetnék?
Bennem fényes izgalom rak fészket
még ma is, ha hozzám érsz.

Wass Albert - Gondolsz-e rám?

Mikor az est szellő-uszálya lebben,
S madár dalol a zöldellő ligetben,
Mikor az égen első csillag ég,
S a nyárfa lombja suttog halk mesét,
Bíborba nyíló álmod alkonyán
Gondolsz-e rám?

Ha lelked, mint egy mámoros madár
Az ég sötétkék bársonyára száll,
Mikor a fényt koszorúba fonod,
S azzal köríted tiszta homlokod,
Repeső vágyad tündér-hajnalán
Gondolsz-e rám?

Én minden este kis faludba szállok,
Hol most javában nyílnak a virágok,
S szívem egy titkos, halk ütemre dobban,
Ha látlak olykor állni ablakodban;
El-el merengsz… s úgy érzem, igazán
Gondolsz reám!

Kassák Lajos - Mozdulatlanul az időben

Szép szerelmesem, őrizlek magamban holtomig
akár egy csillag ragyogtál előttem az űrben
s most itt állok kifosztottan, felettem az éggel
mely vakon didereg és hullatja rám terheit.

Csillag voltál bizony, mezítelenül fürödtem
hajnali fényeidben s telhetetlen csodáltam
nagy fekete szemeid és a mozdulatokat
melyek önfeledten mutatták fehér vállaid.

Messze vagy már, s utánad cseng fájdalmam éneke
nem panaszlón, inkább fennen hivalkodva véled
aki a jó és rossz fölé emelted életem
s aki figyelted vergődő szívemet a csöndben.

Wass Albert - Egy nap Tenélküled

Egy nap Tenélküled
mint üres utca
mely piszokfelhőben
nem vezet semerre.
Sötét, rút épület
arcodba bámul
lélek se mozdul
csak a szél süvít
a magány hágóján át.

Egy nap Tenélküled, mint széles sivatag
hol fű s virág nincs, se bokor, se fa
csak kopott homok, mely öröklétbe nyúlik
és feldúlt egébe egy méla napnak.

Egy nap Tenélküled végtelen éji táj
csillagtalan világa vár bús pirkadást
átgyúrni egy nap csodás pompáivá!

Egy nap Tenélüled egy süllyedő nap
az idő gödrébe hang nélkül
mint óriási moly, amely az éjt repdesvén
reménytelen keres fényt.

Hámori Zsóka - Úgy akarok valakit

Úgy akarok valakit:
Valakit,
akihez, ha nagyon
félek, bújhatok,
ameddig csak akarok,
amíg, csak sírok, amíg,
meg nem nyugszok..

Akit, ha csak azért,
mert én szeretem,
csak úgy ölelgethessem,
csak, hogy érezhessem,
s, hogy egészen
a közelemben
lehessen...

Ha nem ölelem,
csak, mert titkolózok
zaklatott vagyok.
Csak rá nézhessek,
ott legyen mellettem,
s a nyugalmát árassza
nekem.

Akihez, ha baj van
elmehessek,
egy okos emberhez
aki nekem tud
segíteni,
aki a helyes útra
vezet.

Akihez, ha pajkos
szívem közeledik,
a gyermeki játékomat,
szívesen vegye,
s játszani kezdjen
velem..

Aki, ha rosszat teszek,
Apai szigorral illessen,
hogy tudjam,
hogy valóban
rosszat tettem,
s hogy ez ne
forduljon elő többet.

Akiben megbízhatok,
annyira, hogy bármit,
elmondhatok
Hogy kiönthessem szívem,
bármit is érezzen
A valaki az nem csak
valaki, az Te vagy,
akit, így akarok.

Karácsony

BÉKÉS, BOLDOG KARÁCSONYI ÜNNEPEKET KIVÁNOK MINDEN IDELÁTOGATÓNAK!

Moretti Gemm - Őrizlek

Igy nem őrizte kincseit a gazdag,
nyár illatát busongó, szőke kazlak,
nap színeit üvegbe zárt gyümölcs,
sok tudományát vén zsugori bölcs -
mint téged rejtelek, őrizlek én,
mindent, mi tiéd volt és most enyém:
Papírlapot, melyen kezed nyoma,
pillantásod, mely rólam szállt tova,
egy mondatot, amely tetszett neked,
dallamocskát, mit dúdoltam veled,
egy virágot, melyhez hozzáért arcod,
mozdulatod, ahogy fejed lehajtod,
s még mennyi mindent. Oly szegény a szó
mondani, írni, mily boldogító,
hogy kincsem van, és ez a kincs te vagy,
hogy áradó örömöm titka vagy,
s mert bennem élsz, minden baj elkerül.
És gazdag vagyok, mérhetetlenül.

Kutasi László - Neked...

Aranyló, selymes bőröd
a rózsa illata,
hajad tűzvihara, szívverésed
vad zuhataga,
szemed szivárvány zöldje
égkő tava,
lelkem ezüst éjben táncoló
lángoló pillangója,
életem emlékképbe vésett
örök pillanata.

Bella István - Azért, mert

Lehet, magamért szeretlek.
Lehet, hogy magadért.
Lehet, színéért szemednek.
Lehet, a hajadért.

Lehet, azért, mert nyár van.
Lehet, mert van kezem.
Mert élő meghalásban
élek, élsz, életem.

Sütő Barnabás - Elmerültem benned

Léted tavába csobbant a lelkem,
Szemeid tükrében megláttam magam;
Zúgó hullámokkal feleseltem,
Ittam belőled és elakadt szavam.
Hát mily világ ez és miféle álom,
Mely darabokra törte szívemet?
Mert azt akarom, hogy örökké fájjon,
Üvöltsön bennem, mint a fergeteg;
Dobjon magasba, húzzon a mélybe,
Szakítson kétfelé, én azt is hagyom;
Bátran nézek a halál szemébe,
Hogyha szívedet szívemben tudhatom.

Elmerültem, és nem fáj semmi már.
Mert szerelmünk előtt nincsen határ.

Benczes Sándor Gábor: a szerelem, az igaz szerelem

kérded, mi az a szerelem…
és azt hiszed, te kis bolond, most
kéjes titkokat mesélek, s te
élvezettel hallgatod? gondoltad,
szívről, vágyról, sok apró pajzánságról
lebbentem fel vörös titok-selymemet?
hogy édes csókról, titkos bókról
mesélek neked? hogy megmutatom,
mint remeg lábad majd,
mint reszket a szó, ha hozzá szólsz?
hogy ezer rózsát markoló
izgatott-izzadó tenyérről suttogok neked?

ó, te kis buta! a szerelem,
az igaz szerelem fáj,
mikor vele vagy, de nem lehet,
hogy átöleljenek, sőt! benned legyenek
pőre gondolatai,
és ha nincs veled, kit szeretsz,
csak forogsz, meg topogsz,
és locsogsz, motyogsz és szorongsz,
két kézzel tépnéd ki a sóhajt melledből,
és ordítanál, sikítanál a világba,
és ha kinevetnek, nem szégyelled, de fáj,
na, ez a szerelem!
hogy ha nincs veled, ha a valahovába ment
nem alszol, nyitott szemmel
kergeted álmaid, míg várod,
téped virágnak szirmát,
ágyadban keresed árnyát,
illatát, édes izzadtságszagát, sóhajtását,
sóhaját lesed, hallod hangját,
ha nyikordul a szék, hol nemrég ő ült,
ha szellő lebbenti az ablak fátylát,
és számolod az ócska perceket,
mit büntetésül szabott ki rád
a szerelem!
és tűröd, ha aláz,
és tűröd, még ha ki is ver a láz,
és megbocsátod neki, hogy te is vagy,
és az agy, kis massza a fejedben
zsong, bong, és nem érdekel,
ha kérdezel, és választ arra nem kapsz,
csak vársz, csak jársz körbe, dühöngve
magadra, hogy megint megbántottad,
mert megkérdezted tőle: szeretsz?
s válaszul kapod: ó, bolond,
nem érek rá! és te zavartan nézel rá,
nem érted, hisz’ nincs fontosabb kérdésed…
és az is az igaz szerelem jele,
ha mást tesz, és nem úgy, mint képzeled,
és te nem tudsz szólni, és vele
teszed a rosszat, mert érzed, csak vele,
de nem nélküle, élete
a te életed, és életed
nélküle nem élheted,
mert ennyire szereted,
és bármit mondhat, csak igaz lehet,
és a lehetetlen sem lehet,
és bármit tesz is, az úgy a jó,
mert áruló belőled nem lehet!
és az egy igaz szerelem,
ha úgy gyűlölöd, mint senki mást,
és ha megkérdi: miért? nem érted,
csak öleled, és szidod, hogy megint ölelhesd,
és ölni tudnál érte, és ha bántják, neked fáj,
és sírsz, ha sír, és nevetsz együgyű viccein,
és számodra egyre szebb, mert neki
azok a ráncok, azok az őszülő szálak
a legszebben állnak, és beteg,
szenvedő testét öleled, megfésülöd,
és ágyba viszed az ebédet, s ha kell, megeteted,
és ha kell, azt, igen, azt te kiviszed…
és a gondok, ha beborítanak,
és megkopott, üres szó a szerelem,
ha már mást szeret, hát
elengeded, mert tudod,
kezét meg nem kötheted,
úgy szereted, hogy szabadságát el
nem veheted, és ha te mennél el,
nyugtod nem leled, nem lesz nyugodt
perced, csak ő, kit gondolatban ölelsz,
csak vele érzed,
hogy nem vagy egyedül,
ha jó, ha rossz fikarc életed…

igen, ez a szerelem, az igaz,
és bármi történik, ő a vigasz,
és jutalmad megkapod, ha akarod,
és lehozhatod végre választott csillagod,
és a meleg, mit csak vele érezhetsz,
az a jutalom, mit élvezhetsz,
és a csók, a test, érintés,
kéj, szédülés,
ez mind a tiéd lehet,
mert szeret, és te is szereted,
és szereted, és ő is szeret,
hát ez a szerelem, az igaz, kegyetlen szerelem!

Kun Magdolna - Te vagy a mindenem

Szavaidban találom a rétek vadvirágát,
Könnyeid hullatnak rám aranypermetet.
Hangod az, mely utat nyit a mennyország felé,
Mikor két karod ölelésébe némán elveszek.
Szíved dallamától dobban ábrándozó szívem,
Mikor együtt csókolózunk a nyári ég alatt,
S ha összekulcsolt kezünkre enyhe szellőt fúj
A szemlesütve vágyakozó esti alkonyat.
Te vagy nekem az ébredő nap bíborszínű fénye,
Az esthomályban burkolt álompillanat,
Te vagy a szívszerelem legtisztább érzése,
Mikor ajkamra álmodod a rózsaszirmokat.
Úgy szeretlek téged, mint a kiszáradt meder,
Mely esőcseppből éleszt vízkristályokat,
Hogy az arra járó napnak gyémántot ragyogjon,
Mikor vándorútja során mellette elhalad.
Csodavizű forrás vagy, ha mesére szomjazom,
Tündérszárnyú varázs a bódult éjszakákon,
Melyben szikrázó lángfényed átfonja a testem,
És tűzvillantó táncától ringat el az álom.

Reichard Piroska - Vallomás

Neved kimondtam s köröttünk a kert
sötétebb lett és illatosabb;
a jázmin, amit szakitottál,
fehérebb, csillagosabb.

Kéz-kézbe mentünk és most nézem:
kezem halavány és illatos;
szemembe néztél s a szemem most
sötét és csillagos.

Gyóni Géza - Memento

Kit megálmodtál egyszer magadnak,
Hajad selymével kösd le a párod!
Források mentén nimfák kacagnak -
Hínár-karokkal rája tapadnak...
S ha soká késel, majd nem találod.

Tárd ki karod, míg hófehér, hamvas,
Bontsd le hajad, míg hullámos ében.
Irigy vénekre csak sose hallgass!
Majd jön a bánat, a rút, unalmas,
Majd jön a bánat még idejében.

A szerelemben nincsenek évek,
A szerelemben csak csókok vannak.
A szerelemben jaj a fösvénynek!
A szerelemben csak azok élnek,
Kik szerelemből mindent odadnak.

Fésűs Éva - A lényeg

A szépben az a legszebb,
ami leírhatatlan,
a vallomásban az,
ami kimondhatatlan,
csókban a búcsúzás
vagy nyíló szerelem,
egyetlen csillagban a végtelen.
Levélhullásban erdők bánata,
bújócskás völgy ölében a haza,
vetésben remény, moccanás a magban,
kottasorokban rabul ejtett dallam,
két összekulcsolt kézben az ima,
remekművekben a harmónia,
részekben álma az egésznek,
és mindenben a lényeg,
a rejtőzködő, ami sosem látszik,
de a lélekhez szelídült anyagban
tündöklőn ott sugárzik.

Hepp Béla - Várlak

Szeretlek ha néha is csak látni téged,
szeretem, ha a hétköznapod elmeséled,
olyan jó hallani rólad,
tudni, hogy éppen mit csinálsz, hol vagy,
szeretem várni, hogy hozzád bújjak,
és álmodhassak újat, újat...

Beri Róbert - Egyedül hagytál

Egyedül hagytál ölelő karommal.
Érted sóvárognak kínzón ajkaim.
Bennem rekedt a hang, mely téged szólítna.
Álomfoszlányokká válnak vágyaim.

Megértem a sorsod sorsombeli vesztét,
hogy kapott időnk elfogyott, ez végzetünk.
Lecsurgó könnyel nem válthatsz szerencsét,
s a jelenben a bajt kapod kíséretül.

Vigaszom, a fák halkan susognak.
Éji csendben mennyei szonáta ez.
S ha reményre vágyom a kelő pirkadattal,
rád gondolok, s közben már mást ölelsz.

Nem érzem szereteted meleg sugarát.
Reszketeg fekszem, fojtogat magányom.
Szerető kedvesem, hát örökre elhagytál?
Lehunyom két szemem; szívemben maradtál!

(forrás: poet.hu)