Marie Marel - A szerelem

A szerelem: az csudaszép,
csupa zene, csupa kép.

A szerelem: az csudajó,
napsütés és puha hó.

A szerelem: az csupa tűz,
lüktető vér, vágyad űz.

A szerelem: az szárnyalás,
páros röptünk, semmi más.

A szerelem: az sóhajtás,
"Nem kell többé senki más!"

Válóczy Szilvia - Lassan elfelejtesz

S lassan elfelejtesz majd...
Homályossá válik Benned
Minden szép pillanat,
És az a kevés,
Mi megmarad,
Szíved egy távoli szegletébe
Bújik,
Szomorúságom elől
Nap fényével hajlik majd
A tavaszi égen,
S már megnyugodsz régen,
Míg lelkemben
Ott küzd még a gondolat,
Hogy többé
Nem hallom hangodat,
S nem látlak majd
Ezernyi csodádban.

Szabó Magda - Sohasem

Én nem akartam sohasem.
Nekem nem olvadt ereszem,
ha március jött, s szerteszét
tördelte a szomszéd jegét.
Én nem akartam emberi
sorssal, mint hinta, lengeni
mélyből magasba s újra le;
tengerbe vágytam szüntelen:
fövénybe fúrni hátamat,
hallgatni, mint a nagy halak,
és nem bukni a fénybe fel,
és nem követni éneket,
ha lengenek a fátyolok,
ha zengenek a távolok.

Én nem akartam sohasem,
s most olvadt testtel, részegen
sodorsz sodroddal, szerelem.
Látsz ismeretlen szívemig,
forgatod fénylő csontjaim,
pörgeted súlyos súlyomat,
mosdatsz magadban, áradat,
szemem kútjába fényeket
dobsz, nyelvemre beszédeket.

Én nem akartam, szerelem,
szájadból inni sohasem,
s most tikkadt szájjal keresem
hűvös szád ízét, szerelem.
Sósszagú, zúgó felszínen
lebegve – néha – a vízen
lefele fordul a szemem,
s a némaságom keresem,
mely lenn maradt a víz alatt,
őrzik szigorú kardhalak,
s körötte hunyt szemű csigák
s fehér korallok alszanak.

Ratkó József - Akinek...

       Akinek a szerelem a gondja...
   
     Agyát, szívét is hámba fogja,
     merengve hallgat, szól szorongva,
     akinek szerelem a gondja.
   
     Fészek-rakók álmait sejti,
     tolakvó énjét elfelejti,
     szellős nádasban el is rejti.
   
     Kedvesének hű tükre lenne,
     s míg ő csudálná magát benne:
     szemérmes, dús titkokra lelne.

Válóczy Szilvia - Erósz

Láványi beteljesülésed
Egekig juttat,
Közben lelkemhez érsz,
Kutatva lépdelsz testem árnyain,
Vad vágyam ontod
Szított önmagából.
Kecsessé bámul az idő,
Nagy macska mivoltom
Ott dorombol
Balnyi térfeled árbócán,
Reád suttogott ajkam
Éjjenti lázadásba hív...
Elvesztél.

Gyóni Géza - Nem ártunk már...

Nem ártunk már soha egymásnak
Ezzel a szerelemmel.
És nem érünk soha csudákat
Ilyen kinyitott szemmel.

Okosak vagyunk mi nagyon.
Csók, mámor csak kerülget.
Tudjuk, ha hálójába von,
Elvesztjük mindenünket.

Kell neked ez a csóktalan kéz.
Szép vagy és nagy az árad.
Sirva átkozója te nem lész
Ennek a józanságnak.

Beterít virággal az élet.
Hideg virág jut bőven.
Szép szobra a szivtelenségnek
Eredj, eredj te tőlem.

Válóczy Szilvia - Mikor átöleltél

   

 
Mikor átöleltél,
S én átöleltelek...
Saját világunk terében,
Az idő megállt szegletében
A meghittség
Testünk köré ívelte
Az örök perceket,
És szemünkben
Életnyi boldogság született,
A magánytól
Kezed kezembe vezetett,
S halkan suttogta a szív,
Mit akkor megengedett:
A remény mögött nyíló
Lángoló szerelmeket.

Komáromi János: Csillagpor életünk

már fátylat sző ránk
a ködös alkonyat
csak távoli vágyként
látom arcodat
pillantásod
ezer év óta kísért
mégis elvesznek az évek
semmiért

számtalanszor
fonódott már egybe
csillagpor életünk
és látod
mégis csak külön
magányosan
egymástól távol
élhetünk
földi röghöz tapadt
égi vágyakozás
a lélek súlya
az örök várakozás
fényből font távolság
két ember között
most elválaszt
bár összekötött

örvénylő vonzás csillagot alkot
az Űr szétszórt porából
fénylő forróság lesz
a hideg-semmi honából
ilyen lehet
ha két lélek egyesül
születik Valami
és a Semmi megsemmisül

Sárhelyi Erika - A Hold ágyában...

A Hold ágyában ágyazz meg nekem,
két karod legyen egy-egy holdsugár,
ha tekintetem kérőn rád vetem,
ránk zuhog majd szikrázó csillagár.
Fekete selyembe burkol az ég,
vágyunk szerteszórja a végtelen,
egy nap nem lesz más, csak egy emlék,
hogy Te,
én,
a hold
és a szerelem.

Komáromi János - Én leszek

Én leszek a vágy a szemedben
ha kell magaddal is megverekszel

én leszek a sóhaj a szádban
amikor erőd elhagy a kéjes lázban

én leszek elűzött szemérmed
a tegnapot ölöd meg értem

én leszek elveszett csókod a magányban
ha majd ajkad reszket a rád zuhanó homályban

én leszek vadul lüktető szíved
ha már senki sem, én ott leszek veled

én leszek sivatagban a gyöngyöző harmat
amikor Neked már senkik, semmit nem adnak

én leszek kínod egy álmatlan éjjelen
ha hiányzó örömök csordulnak ki szemeden

én leszek könnyed egy összegyűrt ágyban
amikor elmerülsz az egyedül-maradt vágyban

én leszek a szivárvány-híd a semmi felett
amikor majd lemondón nyújtod a kezedet

én leszek rémítő álmaid gyilkosa
a hazug hit, hogy nem hagysz el soha

én leszek fel nem tett kérdés helyett a felelet
ha hangtalan, csak magadnak súgsz neveket

én leszek halott virágok mosolya
a szerető, az édes és a mostoha

én leszek nevetésed a csendben
a váratlan lázadás a rendben

én leszek a bőr íze a szádban
tegnapi emlék a holnapi lázban

én leszek a viasz, amikor cseppen
pillangó szárnya amikor lebben

én leszek a sikoly a beteljesült vágyban
fájdalom az értelmetlen lázban

én leszek a nyugalom a gondolatban
az örök körforgásban a mozdulatlan

én leszek majd a Te helyedben
és Te élsz majd én helyettem.

Nagy István Attila - Elrejtelek

Szavaimba rejtelek,
hátha nem találnak rád,
amikor megvirrad,
s útjukra indulnak
a gonosz álmok.
Új szavakat találok,
testedet takaró
varázsigéket,
ne árthassanak neked
az emberek.
Mert minden jóság,
minden gyötrelem,
eltanulható,
félek, egyszer
megadod magadat.
Szavaimba rejtelek,
hátha nem találnak rád,
s olyannak maradsz,
amilyennek megszerettelek.

Komáromi János: bőrömbe rejtett érintések

megálltam az éjszakában
csillagok fénye rám borult
arcomra csorgott Hold ezüst-vére
árnyékom a földre hullt

hűvös csenddé dermedt az éj
képekbe fagyott a pillanat
felemelt karjaim között
meghalt minden mozdulat

lüktetett a sötétlő világ
szétáramlott benne vérem
fülembe suttogtak elvesző szavak
benne voltál a zúgó szélben

magányos fa volt a testem
viharok tépdesték ágaim
leveleim csábító szellőknek adtam
törzsem perzselték égő vágyaim

…és zokogni kezdtek bennem
minden fájdalmat felidéztek
az elhazudva őrizgetett
bőrömbe rejtett érintések

Éles Attila - Elmentél

Még nem fáztam úgy, mint mikor elmentél.
Lelkem felkapta a hideg őszi szél.
Messzi sodorta mint a falevelet,
hogy valahol ledobja, ahol lehet.
Minden elszállt a széllel, csak a hideg
nyirkos jelen van itt velem. Az ideg
pattanásig feszül, hátam meggörbül
s a bánat tátongó, vérző sebet szül.
A sebből szerelmem szivárog, lassan
távozva testemből. Ott fent magasan
héják várják a prédát, lecsapnak rám
hogy karmukat szívembe vájják, és lám:
te nem vagy már sehol, hogy ints nekik
ne bántsanak. Ruhám szaggatják, pedig
már nem küzdök, várom lassú halálom
ahogy a bánat súlya maga alá nyom.
Fekszem kiterítve, alázva, pőrén
nem érzem illatod a nyakam bőrén.
Itthagytál hát. Vacogva a kíntól, félve,
hogy a hidegben nem maradok élve.
Még nem fáztam úgy, mint mikor elmentél,
lelkem eldobta már a zord őszi szél,
mély üregbe, hogy a hó betemesse
s egy kőre véste, "Senki ne keresse"

Komáromi János: Kedves!

 
Kedves!
ha álmaink között most hideg szél rohan
Te azért ne hidd el, hogy már vége van
és ha aszott arcú is most minden éjszaka
ne gondold, hogy a szerelem többé, már nem talál haza

Kedves!
ha szirom-bársony érintéseket
most nem is teremnek a merevvé ridegült mosolyok
azért azt ne hidd, hogy a hajnalok
reszketeg csendjében nem Rád gondolok

Kedves!
ha már néha csak létem foszlott szélű árnyéka vagyok
és erőm mind elszórtam tévelygő utakon
azt soha ne hidd, hogy botladozva, ezerszer összetörve
nem a boldogság hozzád vezető ösvényét kutatom

Kedves!
ha széltől űzött felhőként tűnnek is el
tán-igaz-sem-volt óráink, perceink
ugye azt mégsem hiszed, hogy semmi nem marad
és páraként oszlanak szét legszebb érzéseink

Kedves!
ha vársz még rám valahol, mint tolvaj a pillanatra
és remegő őzként félve-vágyod érintésem újra, önfeladva
akkor joggal hiheted, hogy nem veszett el semmi
mert mindenféle jövőben csak közösen lehet létezni

V Molnár Balázs - Én nem akartam mást...

Én nem akartam mást,
Csak szeretni Téged,
Ragaszkodni Hozzád,
Mint fához a kéreg.

Féltve őrizni álmaid,
S óvni, ha félsz,
Úgy szeretni,
Ahogy soha még.

Semmi többet,
Csak érezni a lelked,
Ölelni a láztól
Forrón izzó tested.

S elfeledni mind,
Amivel a világ bántott,
Csak szeretni akartalak
Téged, s a világot.

Szakáli Anna - Menedék

Áradok, apadok közeledben,
mint tenger zúgó árja,
hozzád s tőled csapódik
létem marasztaló ingoványa.

Repülnék, szállnék, nyilak zuhognak;
mögéd bújok, hát védj meg,
egyetlen bástyám te vagy,
erős szikla, óvó menedéknek.
Szavaim melegét lábaidhoz,
mint trónus elé drága
könnyekből vert aranyat,
hordom ezernyi fénylő gúlába
a kedves, simogató szavakat.

Harcos Katalin - Ölelj magadhoz

Ha hallod sóhajom, és a vágyam érzed
vond két karod körém!
Ha szemem szép szemed mélyébe réved
hajolj megint fölém,
s ölelj magadhoz!

Mi az, mi mágnesként vonz feléd örökké?
Mit sem ér életem,
ha egyszer vágyad kialszik, és közönnyé
sápad az érzelem.
Ölelj magadhoz!

Ajándék vagy Te... csoda, mi megigézett...
őrjítő szerelem...
Bőrömet tűzként égeti érintésed.
Maradj soká velem,
s ölelj magadhoz!

Ölelj, míg velem itt lehetsz, - s vagyok neked!
Csak ez jutott nekünk...
Bűnünkre feloldozásért esdek, s veled
bocsánatot nyerünk.
Ölelj magadhoz!

Szuhanics Albert - Húrtalan hegedűn

Húrtalan hegedűn fátyolos dal,
áthatol ólomszín ablakodon,
lelkem mély fájdalmát elzokogom...
mért taszít tőled egy jéghideg fal?

Bennem a szerelem tüzeket gyújt,
tündöklő, táncoló, lángokkal ég,
millió sebet ejt, vörös a lég...
húrtalan hegedűn felsír a múlt.

Vedd elő legszebbik hangszered ma,
húrjain játsszon a napfény keze,
nézz bele merengő álmaimba!

Hallod hogy omlik a fal... fényzene,
ősrégi szerelem-hívó ima,
s jégfalat mos forró vér ereje.

Nagy István Attila - Ha nem vagy velem

ha nem vagy velem
sohasem ér véget a nappal
szememből a bánat nem menekül
hiába várom az éjszakát
elkerül az álom ahogyan Te
kutató képzeletem
bejárja a várost füstös sörözők
pultján könyököl
a tó partján mélázik
vagy a téren a padokon kutat
mindhiába
ha velem vagy
szomorú szívvel hajnalodik
várakozna még az éjszaka
hogy betakarjon bennünket -
vágyainkban hullámzik a tenger
szemedben kacagnak az álmok
mert a valóság ezer arcúbb
mint a legszebb látomás:
maradj velem mindhalálig

Kormányos Sándor - Nem adlak át...

Mosoly leszek a könnyeid közt,
emlék, mely messze ringat,
megkeresem a végtelenben
elillant csókjainkat.

Az álmod leszek, suttogása
benned az örök vágynak,
nem adlak át az éj húrjain
zendülő némaságnak.