Zágorec-Csuka Judit - Csókjaim

Az első csók, amelyet adtam, ügyetlen volt és kevés,
A második csók, amelyet kaptam, hazug volt és nehéz,
A harmadik csók, amelyre vágytam, eltűnt és még igéz,
A negyedik csók, édes volt, még bennem él,
Az ötödik csók, még nem jött el, de félelmet sodor
felém.

Beke Sándor - Vallomás…

Vannak dolgok,
amiket nem mondhatok el.
Vannak dolgok,
amiket csak érzek.
Vannak dolgok,
amik szívembe szorultak,
mert félek
kimondani őket.
Mégis
erőt veszek magamon
és elmondom neked:
Te jelented számomra
a mindenséget.

Bognár Barnabás - Ha szeretnél

Ha szeretnél
Átkarolnám tekinteted
Megcsókolnám mosolyod
Szemedbe szórnám szememet
Elmozdulnám mozdulatod

Ha szeretnél
Megfürödnék könnyeidben
Elringatnám szép álmodat
Dúdolnálak csendjeimben
És visszhangoznám hangodat

Ha szeretnél
Elvinném a nagyon rosszat
S elhoznám a nagyon szépet
Megszületnék százszor jobbnak
S angyaloknak festenélek

Ha szeretnél
Sütnék rád fényes-melegen
S melegedből hűtenélek
Vezetnélek ösvényeken
S ereimbe öntenélek

Ha szeretnél
Karjaimba gondolnálak
Mélyeimbe levinnélek
Tudatomba feltolnálak
S lennék minden szenvedélyed

Ha szeretnél
Fájdalmasan féltenélek
S félelmesen fájlalnálak
Valósággá mesélnélek
S nem hinnék a valóságnak
Ha szeretnél...

Nagy István Attila - Hiányok

 

Ha reggel arra ébredek,
hogy nem vagy velem,
felhő borítja be
kék egem.

Ha megszöksz az éjszakából,
a lelkem elsötétül,
s vad viharok
támadnak.

Grigo Zoltán - Levél a Kedvesnek

Nélküled már némák a reggelek,
varjú kiált a csupasz fák között,
itt nálunk már a hó is leesett,
szürke füst száll a kémények fölött,
magányosan hallgat kint a határ,
üres tarlón birkóznak a szelek,
kertek alján osonva róka jár,
én meg itt ülök, hogy írjak neked.
Lassan telnek nélküled a napok,
nem te ébresztesz hanem az ösztön,
üres a ház is, csak magam vagyok,
mint fagyott levél a puszta földön,
este amikor a tűznél ülök,
a szobámban suttognak a lángok,
mint megannyi parányi kis tücsök,
úgy játszanak nekem szerenádot,
amíg nézem, hogy izzik a parázs,
hozzám sóhajt téged az esti csend,
a sötétben mint lángoló varázs,
felmelegíted magányos szívem.
Megírom neked ezt a levelet
és várlak, hátha már eljössz holnap,
addig hallgatom ahogy a kertben,
a kutyáink ugatják a holdat.

Sárhelyi Erika - Öszeraktalak újra magamnak

 Összeraktalak újra magamnak.
Nem vagy te más, csak néha
Megtörnek a fények a szemedben,
S olyankor elveszetten lötyögök
Tátongó, kongó szívedben.
De az érintés gyógyít, már tudom,
S többé már nem hazudom
Magamnak, hogy baj van velünk.
Ha kéz a kézben ébredünk,
S lemossuk arcunkról a bánat nyomait,
Elűzhetjük még életünk vicsorgó árnyait.
Összeraktalak magamnak megint.
Ujjaid nyomából, csókod párájából
Építettelek újra, hogy legyünk, mint rég,
Mi ketten, a kezdet és a vég,
Hogy ne legyen hátha és talán,
Mindig csak nagyon és igazán,

S ha könny gyűlik néha a szemembe,
Fejem tehessem az öledbe.
Hisz' te vagy a váram, otthonom,
Szerelmem, szeretőm, rokonom,
Mindenem te vagy, jól tudod...
S minden miénk, ha akarod.

Nagy István Attila - Elrejtelek

Szavaimba rejtelek,
hátha nem találnak rád,
amikor megvirrad,
s útjukra indulnak
a gonosz álmok.
Új szavakat találok,
testedet takaró
varázsigéket,
ne árthassanak neked
az emberek.
Mert minden jóság,
minden gyötrelem,
eltanulható,
félek, egyszer
megadod magadat.
Szavaimba rejtelek,
hátha nem találnak rád,
s olyannak maradsz,
amilyennek megszerettelek.

Csoóri Sándor - Homlokod homályából

     Kiszolgáltatsz a boldogságnak,
s már nem is tiltakozhatok.
Elmentél s nyomodban esni kezdett a hó,
hogy itt maradjon belőled valami.

És fújni kezdett a szél is a te kedvességed közeléből
attól piros a képem:
járok azóta hömpölygő huzatban,
utcákat fölsebző zenében.

S elképzelem közben a tavaszt, az aranyat párolgó völgyeket
ahol velem szerettél volna járni-
A hajad, a hajad fészket kereső fecske,
a Napba akar szállni.

Elképzelem a szerelmet is, de csalódom:
jobban szeretsz te, jobban:
Kitalálod nekem a nevetést, mielőtt elzuhannék
hazátlan pillanatokban.

A folyó zöld, az ég homályban van, a szőlővessző meg a földben.
Egyszerre látom őket mégis, ha rád gondolok.
A nyár ideszalad, a tavasz itt topog
S homlokod homályából csapkod felém egy lepke.

Harcos Katalin - Vigasztaló...

Bánatommal hozzád szaladtam.
Kitártad felém a két karod,
magadhoz vontál gyengéd-szorosan,
súgva fülembe kedvest, biztatót.

Sós könnyeimet lecsókoltad.
Úgy figyeltél, mint aki megért...
remegő vállam átkaroltad,
s én oly hálás voltam mindezért.

Meghallgattad, hogy mi a bánatom.
Csendben átöleltél, figyelmesen.
Zokoghattam hatalmas válladon,
míg pusziltad könnyáztatta szemem.

Csak meghallgattál, és rám figyeltél...
Hagytad, hogy kisírjam jól magam.
Odaadón, gyöngéden szerettél,
s én elszenderültem rajtad boldogan

Szabolcsi Zsóka - Szelíden

Szelídíts meg,

vad vágyak kergetnek,
űznek naponta feléd
s oly esendő vagyok...
Szelídíts meg, hisz szelíden
szikrát lobbantva szeretnék szeretni
holdas éjeken át...
Szelídíts meg, kérlek,
hogy én is gyengéd magamhoz
szelídíthesselek -
álmaim szép szigetén...

Kun Magdolna - Akire érdemes várni

Gondolat leszek, hogy tudatomban megmaradjon,
Milyen jó érzés várni arra, akit nagyon szeretek.
Akinek mosolyától fűszálak nőnek magasabbra
És csendhullámmá szelídülnek a bőszült tengerek.

Kinek egyetlen szava többet ér, mint a világ kincse,
Mert a szív legmélyebb zugának pontjából ered,
Ahol az összegyűjtött álomképek emléktárházában,
Feloldást nyer minden egyes bűnben a jóságszeretet.

Simogató kezében a csiszolatlan kő opálosan csillan
S a tűzforró vulkán, szemének fényétől irányt változtat,
Mitől a jéghideg északi szél délirányban fordul,
És magával viszi a dúlt haraggal telítődő indulatokat.

Rá érdemes várni, éveket is, mik magányosan telnek,
Rá boldog érzés gondolni, mikor minden elveszett,
Mert ő az -az ember ki soha nem kér, csak ad és ad,
S ki mindig önzetlenül vallja, hogy élni érdemes...

Kun Magdolna - Érzés

Vágyálmot bont az éjt vadászó nap.
Színarany reményeket színtelenné tesz.
Csak a hold suttogja elsuhanó lépteivel,
holnap majd újra- újra enyém lesz.

Fazekas Gábor - Mi magam vagyok

Dallam vagyok semmi más,
nincs testem, csak lelkem
és hangulat,
és érzés, és érintés
vagyok csupán...
Nézek és látok,
és szeretem ezt a vad, kegyetlen
világot,
hisz bánat és bú, és öröm,
és könny,
és szerelem, és halál, mind egy,
mindegy, ha jön...

Éles Attila - Nélküled

Élek a szemhéjam mögött,
ahol szürkén szitál a köd,
nem nyílnak színes virágok,
a szemhéjam mögött.

A cementszín falak között,
az ég dörögve szétszakad,
szürke napvirágok hullnak,
a szemhéjam mögött.

Itt tócsákba gyűlik a könny,
sárrá olvasztja a földet,
most el kell búcsúznom tőled,
a szemhéjam mögött.

Hiszem, odakint nincs élet,
de itt bent egyedül félek,
fény öli a gondolatot,
a szemhéjam mögött.

Sárban a sárga virágok,
találtam ezt a világot,
egy sötét szobában fekszem,
a szemhéjam mögött

Válóczy Szilvia - Mint szerelemben

Mosolyban örvend a bársonyos éjszaka,
Gyengéd szívednek sok, áldott csillaga,
Apró lángokként úgy őrzik életed,
Lágy fényük átjárja nyugodt lényedet,
Mint szerelemben szerelmed...

Némán ülsz, kezedre kezed vetül,
A gondolat, s a béke magánnyá hevül,
Ahogyan kihunyni látszó lélekben a hit,
Reménnyé formált idejében féktelen sodrást szít,
Mint szerelemben szerelmed...

S mikor dunnádra hajtod fáradt tested,
Én álmosan ott lélegzem melletted,
Veled álmodom a meghitt éj álmait,
S Veled áhítom a csend legszebb vágyait...
Mint szerelemben szerelmed...

Garai Gábor - Töredékek a szerelemről

Ki megvígasztaltad a testem,
áldott legyen a te neved.
Hazug voltál, hiú, hitetlen?
Vakmerőbb, mint a képzelet!
Hová hullsz? Én meszes közönybe.
Nincs áhitat már nélküled.
Csak nemléted fekete szörnye,
és kábulat és szédület.
És csönd. Irgalmatlan magányom
többé már meg nem osztja más.
Vár végső szégyenem: halálom.
S nincs nélküled feltámadás.

Grigo Zoltán - Még kapaszkodom

Kapaszkodj belém, kicsi társam,
ebben az őrült vad futásban,
ahol a szív, mint a csont, reped,
és hullanak szép ezüst fejek,
ahogy véres csatákban, sorban,
hevernek a földön a porban,
mert beteg időt élünk ahol,
csalogány helyett varjú dalol,
itt az élet is másként válogat,
magának szüli a királyokat,
én az idő ráncos homlokán,
csak szállok apáim nyomdokán,
a fejemre már nem kell babér,
csendesen kering bennem a vér.
Egyszer tudom, a virág lehull,
szirmaival a szél messze fut,
de amíg terítőd hófehér,
nekem elég egy szelet kenyér,
ha szíved tiszta hegyi patak,
megbújok benne mint a halak.
Még kapaszkodom, kicsi társam,
ebben az őrült vad futásban,
mielőtt magához húz az álom,
átgázolok veled én a halálon.

Garai Gábor - Mint kisgyerek

   
Mint kisgyerek egy nagy pohár tejet,
Úgy iszom tápláló szerelmedet,
És szétterjedsz bennem, te hófehér:
Te leszel már ereimben a vér,
S te az eszmélet, te a kábulat,
Te a világot rendező tudat,
Míg lassan végleg átalakulok
És élni már csak általad tudok:
Járni csak úgy, ha te is lépsz velem,
Szólni, ha te szólítasz nevemen,
Látni, ha két szemed el nem bocsát,
S kibírni ezt az örvénylő csodát
Csak úgy, ha sodrását te csitítod,
Te bizonyos cél, te tömény titok.

Kántor B. Péter: Tárd ki szíved!

    A legnagyobb csoda, mit kaphattál: élni!
    Titkos ösvényekre térni.
    Bátornak lenni, kicsit félni,
    Mosolyogni, néha sírni.
    Menni az úton, mit adott a Sors,
    Mely néha gyönyörű, néha torz.
    Élményözön, emlékek,
    Vágyak, tűnő remények,
    Tiszta szívek barátsága,
    Percnyi évek boldogsága.
    Szerelem és harc,
    Száz és ezer arc.
    Elhagyott az út, amin jársz,
    De menned kell,
    Mert így lehetsz csak
    EMBER!
    Menj csak tovább,
    Valahol rád várnak,
    Tárd ki hát szíved
    A végtelen határnak!

Baranyi Ferenc - Staccato

Amíg csupán lopjuk magunknak egymást:
csak lopott holmi lesz, mi rég miénk,
vezekelünk a rég megérdemelt nász
visszaeső kis bűnözőiként,
akié vagy, elvesz naponta tőlem,
s ha néha visszakaplak egy napig:
megint sután, csak félig-ismerősen
puhatolom felejtett titkaid,
heteken át, míg várom folytatását
egy-két lopott órának, meglopok
minden varázst, mit új találkozás ád,
mert úgy kezdjük mi egyre újra, hogy
már messze vagy, mikor megérkezel.
Karomba kaplak s mégsem érlek el