Nagy István Attila - Tenyeremben maradt

A tenyeremben maradt az arcod,
magammal viszem az éjszakába,
amikor útjukra indulnak a félelem
reggelig érő árnyékai,
amikor nincs más,
csak a visszhangzó szívverések.
Tenyeremben maradt az arcod,
imára fonom az ujjaimat,
s vigyázok, össze ne gyűrjék
a nappalok,
amikor már csak egyetlen
vissza nem vonható pillanatot
áldoz fel a hallgatás,
amikor sötét éjszakát virágzik
a tekinteted.

P.Buzogány Árpád - Legyen könnyed

A kezek érintése
legyen könnyed és meleg,
mint napsugár vagy hangod,
amire megébredek,

dicséretnél is jobban
simogasson, úgy, lazán,
ahogy porka hó felett
szokott siklani a szán,

kiskutyák figyelmeként
elidőzzön itt-amott,
s magaménak tudjam, mint
hullámok a friss habot.

Buzsik Tamás - Érezned kell

Buzsik Tamás - Érezned kell
Nem mondhatok semmit, ami igazán fontos.
Nem mondhatok el semmit, amit szeretnék.
Nem mondhatom el ki vagyok,
És azt sem, hogy te ki vagy nekem.
Mert üresek mind és némák a szavak,
Csak a szemek beszélhetnek és a hallgatás:
Rabnak születik minden gondolat,
Minden érzés, minden vallomás.
Hiába próbálok, nem mondhatok semmit.
Semmit , ami mély, ami közel van a tűzhöz.
Érezned kell, mert hallani nem hallhatod soha,
Érezned kell a kimondhatatlant !

Kun Magdolna - Én nem tudom

 Én nem tudom, mi űz hozzád folyton,
mi ez a fellengzős, bolond őrület,
mely tűzön és vízen át nyomodat kísérti,
s minden lépteden árnyékként követ.

Én nem tudom mi ez a bódult szenvedély,
ami égi-kékre színezi a sötét felleget,
és virágzóvá sarjasztja azon földeket,
melyekre nyári záporcsepp sohasem esett.

Én nem tudom mi ez az örömteli érzés,
ami lelkem falán nyitott életkapukat,
azért, hogy a legnagyobb csalódások közt is
meglelhessem nálad boldogságomat.

Talán sosem tudom meg, miért van ez így,
hisz nincs válasz, a mondd miértekre,
de, ami igazából fontos, amit érteni is kell,
azt úgyis megsúgja szívünk beszéde.

Bródy János - Nehéz okosan szeretni

Egy kis virág is okozhat nagy zavart
Néhány ostoba szó szörnyű bajt
Valami elszorul legbelül
És úgy szorít, hogy az ember menekül

Nehéz úgy szeretni, ahogyan kell
Amit a másik örömmel elvisel
Nehéz szeretni okosan, józanul
Szeretni, sajnos, senki nem tanul

Távol tart egy félénk mozdulat
S a vallomáshoz nincsenek szavak
Valahogy mindig rosszkor érkezünk
És néha magunk elől is megszökünk

Nehéz úgy szeretni, ahogyan jó
Ahogy az örömmel elfogadható
Nehéz szeretni okosan, józanul
Szeretni, sajnos, senki nem tanul

Búcsúzom tőled, de látlak még talán
Isten hozzád, kedvesem, gondolj néha rám

A közeledés is félreérthető
S a hazugság is lehet megnyerő
Néha túlérzékenyek vagyunk
Máskor meg a büszkeség a bajunk

Nehéz úgy szeretni, ahogyan kell
Amit a másik örömmel elvisel
Nehéz szeretni okosan, józanul
Szeretni, sajnos, senki nem tanul

Búcsúzom tőled, de látlak még talán
Isten hozzád, kedvesem, gondolj néha rám

Takács Péter - Szeretném

Szeretnék veled eső áztatta utcán táncolni,
s szeretnék veled egy ágyban álmodni.
Szeretném megmutatni mit ér egy könnycsepp,
mely az öröm által tisztítja arcodat,
s elmossa az összes bánatodat.
Szeretném ha szemem tükrében fedeznéd fel a világot,
s észrevennéd az igazán fontos dolgokat.
Szeretném ha tudnád hogy a sivatagban is nyílik virág,
s hogy a hóesésben is van melegség,
mert így él a világ.
Szeretném ha velem együtt kiáltanád,
hogy suttogva is értem szavad,
mert így nincs az a szív mely megszakad.
Szeretném ha látnád hogy a vak ember is láthat csodás dolgokat,
s kinek néma az élet, az is várja a hangokat.
Szeretném ha együtt éreznénk azokat a dolgokat,
melyeket sok ember a jelentéktelen dolgok miatt egyre csak halogat.
És végül Szeretném,ha már ráncok borítják az arcunkat,
azt lássam hogy életünk nem is lehetett volna ennél boldogabb...

Göbölyös N. László - Veled

behatolni a hangok
puha
páncéljába

mezítláb járni
a jókedv
játékos jégmezején

átitatódni
írástudatlan
istenekkel

végigsiklani
az ábrándok
szülőcsatornáján

nézni napról napra
hogy tollászkodik
a smaragd
tavasz

kidübörögni
otthonunkból
minden balsejtelmet

lehajolni a kőért
mert a miénk akar
lenni

megkóstolni
az áprilisi zápor
illatos zaját

megidézni orgona-zengéssel
a katedrálisok
kőfaragó-kórusát

vibrálni mint bőrünk
alatt a zenélő

Emlékezet

kitágulni mint friss
oxigéntől tüdőnkben
az erek

átszőni keresztül-kasul
a Földet mint
az ezeréves Gyökerek

Veled

Buzsik Tamás - Érezned kell

Érezned kell


Nem mondhatok semmit, ami igazán fontos.
Nem mondhatok el semmit, amit szeretnék.
Nem mondhatom el ki vagyok,
És azt sem, hogy te ki vagy nekem.
Mert üresek mind és némák a szavak,
Csak a szemek beszélhetnek és a hallgatás:
Rabnak születik minden gondolat,
Minden érzés, minden vallomás.
Hiába próbálok, nem mondhatok semmit.
Semmit , ami mély, ami közel van a tűzhöz.
Érezned kell, mert hallani nem hallhatod soha,
Érezned kell a kimondhatatlant !

Őri István - Döbbenés

Néha rádöbbenek, hogy bármikor elveszthetlek,
S arra, hogy nem elég, ha csak egyszer mondom, hogy szeretlek.
Hogy bármikor történhet veled, vagy velem valami,
Hogy milyen jó hangodat hallani.

Arra, hogy milyen nehéz néha őszintének lenni,
És milyen könnyű egy szóval megbántottá tenni.
Hogy meg kell mondani, ha valami fáj,
Arra, hogy mindent tönkretehet egy összeszorított száj.

Hogy túl rövid az élet arra, hogy veszekedjünk,

S, hogy mindig csak jobb sorsot reméljünk.
Arra, hogy mindig kell, hogy legyen erőnk arra, hogy nevessünk,

És mindig kell idő arra, hogy szeressünk.

Füssy Angéla - Maradj még!

Lassan lépdeltél elébem
Az áttetsző csöndön át
S megálltál szememben,
Mint vihar után
A letört faág.

Csukás István - Mint rezgő húr

Mérem magamban a felnövő szerelmet,
mint érzékeny műszer jelez földszínéig
felvirágzó ércet:érzékeim feléd
hajolnak, szelíd törvények igézik.

Motoz az ujjam: érzi a hajadat még;
tükrök közt vergődő fény: szemem szemed foglya,
ráégettél már s téged lát mindenben,
s a világot újra bűvkörébe fogja.

Most csak csöndes szavakat dob fel a lélek,
s mint rezgő húr, őrzi a pendítő ujjat.
Mérem magamban a felnövő szerelmet,
s a megtért világot, a szebbet, az újat.

Ágh István - Nefelejcs

Ebben a hegyre-völgyre áradásban,
mikor egymásba habzik annyi szív,
valaki eltűnt, helyén árvaság van,
kinyílik a Nincsitt virága is,
űr csokrétája, kétkedés sápadt kékje,
tudakolom vizek partjainál,
az a valaki merre jár s mivégre?
még nem felejtett el talán,
csak a nefelejcs tudja hol, titokban
megsúgja, mit csinál?

Somlyó Zoltán - Csak te tudod

Kérdezni jó. Felelni rossz.
Van szó, mely vérig ostoroz.

Hallgatni szent és várni vér.
Mert az lesz vesztes, aki kér.

Elmenni büszkén oly nehéz!
Ki megáll csöndben, az merész!

Ki nyugtot ád, csak az nyugodt!
Hogy merre menj?...

Csak te tudod!

Vékony Andor - Féltékeny vagyok...

Féltékeny vagyok a Szélre,
amikor fúj és csókol Téged.
Féltékeny vagyok a Napra,
hogy ragyog, s hajad simogatja.
Féltékeny vagyok a Holdra,
hogy körbefonja álmaid egét.
Féltékeny vagyok az Éjre,
mikor lágyan betakar Téged.
Féltékeny vagyok..., s mégis:
A Szélben én csókollak Téged,
a Nap sugarában kezem
lágy simogatását érzed;
Majd az ezüst Holddal álmokból
álmaink mélyére lépek,
s az Éj fekete köpenyével
én ölellek körbe Téged

Komjáthy Aladár - Varázs

Holdfény alatt sétál a szerelem,
sétál, de jaj! már nem, nem énvelem.
Kék ködben ül a táj, a tó felett
emlékek és árnyak keringenek.
A fákon átlebeg a rezge fény,
olyan, mint egy verlainei költemény:
lehunyt szemekkel, mint a szenvedély,
felsóhajt és a földre hull az éj.

Szeicz János dr. - Dallá nőtt hiánya

Akkor éjjel bús ösvényt tapostam,
gyenge hónak friss fehér leplébe,
nem figyelve már merre megyek,
kóboroltam, róla elmerengve.

Az éj sötét falat emelt elém,
felhőlepelbe elbúvott a hold,
s kihunytak mind a csillagmécsesek,
az utcán senki, csak egy szélkobold.

El sem köszönt, csak némán elhagyott
a leány, ki több volt, mint barát,
új utak hívták, vagy csak menekült,
nem tudom feledni szeme sugarát.

Ilyen, akit egy angyal eltiport,
kiből végül elszállt a léterő,
múzsám neve elszáradt nyelvemen,
de szívem tépte még a vonzerő.

Csak mentem és az éji szél ölelt,
szeretve átkarolt borzongatón,
és lelkemen a magány vesztegelt,
hiánya dallá nőtt vigasztalón.

Éles Attila - Rég láttalak

Rég láttalak, kedves. Esett, mikor elmentél.
Nagy, kék esernyőddel, mint egy leszállni készülő
hőlégballon, úgy tűntél el a vizes levegőben
a csepegő fák között. Hallgattam cipőd halkuló
kopogását, néztem, ahogy a szél kibontja hajad.
Már várom, hogy újra itt legyél.
Szokatlan szép szerda született, bár szürke az ég.
Nyakad hajlatáról álmodtam, szád vonaláról, orrod gömbölyű halmáról
és fölöttük ikercsillagként ragyogó szemeidről.
Az álmot nappalomba loptam. Az ég szürkesége sem számít már.
Nem voltál mellettem, de a párnán ott volt még illatod,
fejed mélyedést nyomott bele. Ráhajtottam az arcom, mintha
a bőröd érintene. Tudom, nem mentél messzire.
Várom, hogy újra itt legyél.
Jó volt az éjszaka veled, pedig csak aludtunk.
Néha felriadtam, amikor sokáig nem vettél levegőt.
Néztelek a beszűrődő fényben, az arcodon apró fintorok futottak,
te is álmodsz. Ünnep veled minden éjjel,
akár egy Húsvét, Karácsony vagy Farsang. Vidám, meghitt, szenvedélyes.
Újra esni kezdett, te mindjárt jössz haza, nagy kék vitorláddal navigálsz,
lábad nyomán a kis tavakon apró glóriákat vet a víz.
Veszem a kalapom, és eléd megyek.
— Hiányoztál. — mondtad, mikor találkoztunk. Pedig, hogy elmentél, egy órája lehet.

Szeitz János - Ami köröttem szép…

Ami köröttem szép, Téged idéz.
Mert szép a rezzenéstelen fény
A szélcsendben nyugvó levél
Erezetén, és szépek az egymásba
Simuló színek s az egymással fényre
Vetélkedők. Mert szép a harmónia
Mikor nyugalmat kíván az ész,
És a diszharmónia, mikor dühét
Kell kínnal világgá kiáltania.
Mert szép a csend, amit nem tördel szét
Felesleges szó és oktalan zörej.
Mert szép a nők kacéran incselkedő
Mosolya, s szépek őszinte könnyeik
Mellyel vigaszt remélnek, engesztelőt.

Ami köröttem szép, Téged idéz.
Amibe meglelem létem, és valóm
Lelkem szolid akarását követve
Önmagára talál, megbékélve óv
Szerény helyén, a mindenség részeként.
Így épül Veled a létharmónia,
Mit a zaklatott nappalok tördelnek
Értelmetlenül kusza halomba.
Így újulnak veled a remények
Rendet ígérő szép szekvenciáiba.

Éles Attila - Amit tavasz csak hozhatott

érzem első csókom tüzét
mikor egy másik ajak
ajkam bőréhez ért
áramütést mámort mindent
betöltő édes illatot
amit tavasz csak hozhatott
később csókoltam sokat
volt kit szerettem
meg másokat
aztán jöttél te
egy téli este
akár először úgy csókoltál
mint kopott macskakövet
tapossuk éveink sorát
de mégis tudsz csodát
úgy csókolsz mint először
édes tavaszon át

Csoóri Sándor - Búcsúvers

Te távolodsz?
Vagy én távolodom?
Futnak a vonatok észak felé és dél felé
s erdők nyomulnak közénk,
szigorú vadvizek.
A tanyák fölött hosszan köröz,
levegőt sarabol egy vércse,
mintha a veled összekötő
hajszáldrótokat kaszabolná.
Voltál valaha valakim,
voltam én is világjáró árnyékod neked,
most egy röghözkötött, csonka szélmalom
árnyéka lehetnék csak a perjefűben.
Fürjek, fácánok futkorásznak
közel a töltés mellett,
ezüstnyárfa levele remeg -
Látsz-e még valahol szikrázó, zöld levélfényt,
mely szökésemben is utolérhet?
Látsz-e sást, szitakötőt s gyászoló kutyát
az én szememmel?
Múltadnak múltja leszek,
búcsúzó világtűz
e kiüresedő délutánon.
Ha nem kifosztott testtel halnék meg én is,
talán bűnösnek érezném magam
megrabolt életedért,
de így csak lesütöm szemem
és szökevény homlokomat a szélbe tartom.
Amit elveszek tőled,
visszaadom most gyorsan
árokpartnak és fasoroknak,
vissza az elmaradó nyári síkságoknak: ragyogjanak.
Legyen határtalan újra, amit kezdetben
annak hittünk,
legyen határtalan, de most már nélkülem.