Szabó Ila - Solveig dala

húsz éve kereslek
minden szemben, fényben
téged láttalak
minden csókban, vágyban
téged vártalak
fonalam fut
pereg a rokka-idő
várlak
hazahúz talán még hozzám
ez a féléletnyi erő

Kun Magdolna - Ne várjuk meg...

Ne várjuk meg,
hogy a hiány késztessen
bennünket szeretésre.
Szeressünk akkor is,
ha idő szűkén vagyunk,
mert a szeretet az,
miből feloldozást nyerünk,
s a szeretet az,
miáltal megbocsátást
kapunk.

Kovács Daniela - A szerelem olyan

A szerelem olyan, mint a tiszta csend,
mely megigéz, majd csordultig betölt,
és ha józanságra parancsol a rend,
Te még sem akarsz, nem vágysz más gyönyört.

A szerelem olyan, mint gyöngédrajzú száj,
fél-delíriumban csókol, becézget, imád,
majd amikor elmúlt - kínoz, gyötör, fáj,
őrületbe kerget, hogy halálodat kívánd.

A szerelem olyan, mint a végtelen,
hol pokol, hogy menny, hol mosoly, hol könny,
de önmagát tagadni a szív képtelen,
még akkor sem, ha legyőzi a lélektelen közöny.

A szerelem olyan, mint egy gyújtó szikra,
egy puszta érintéstől lángokba borít
kiismerhetetlen, akár Isten titka
ha akar felemel, vagy térdre kényszerít.

Gergely István - Mindent

valami puhát
valami szépet
valami jót
melegséget
ősszel napos padot
szél ellen árnyékot
csak maradhassak
amíg maradhatok

valaki jót
valaki szépet
simogatót
kedvességet
nyári hajló csókot
téli alkonyatot
csak szerethessek
amíg maradhatok.

Szabolcsi Zsóka - Pedig...

Hogy kellene azt mondanom, hogy nem szeretem?
Pedig minden pillanatban érte remegek.
Hogy kellene azt vallanom, hogy elfeledem?
Pedig fájó álmaimban hozzá lebegek.
Hogy kellene hazudnom: nem érte szól a dal?
Pedig lelkem minden dalba csendben belehal.

Török László - Jössz-e velem?

Megkergetni a felhők árnyát,
Versenyt futni a széllel a réten,
Dobogó szívvel a fű közt nézni:
Felhőcsordák úsznak az égen.

Jössz -e velem?

Forrás útját kiegyengetni,
Hadd nyargaljon a víz csobogón,
Rakni kavicsból tiszta medencét,
S végire bodzafacső kifolyót.

Mondd, jössz -e velem?

Térdig járni a fürge patakban,
Köveket rakni, hogy álljon a gát,
Lesni a mohazöld sziklán csendben a
Csevegő - csacsogó víz - muzsikát.

Csokrot rakni a kőfeszületre,
S tarka virágból gyöngykoszorút,
Festett tövisét mind letakarni:
Bádog - Krisztus ne legyen szomorú.

Jössz -e velem?

Hazaindulni a lemenő nappal,
Enni a vacsorát éhesen,
Aludni, ahogy csak az igazak tudnak:
Álomtalanul és édesen.

Jössz -e velem, mondd, jössz -e velem?

Kaffka Margit - Szeretlek

Szerettelek téged
Hajnalhasadáskor, –
Harmatos hajnalon,
Rózsapiruláskor,
El is feledtelek
Első kakasszóra,
Mindennap feledlek, –
Máig is temetlek
Azóta, azóta
Meggyászoltalak én,
Pillangós ruhába
Sirattalak minden
Hangos kacagásba, –
Pénteken pirosba,
Szombaton fehérbe, –
Ma is gyászollak tán,
Virágvasárnapján,
Rózsapiruláskor,
Talpig feketébe.

Marina Cvetajeva - Mit vétettem neked?

Tegnap még néztél hosszasan -
És mára: minden porba rontva már.
Pacsirta röppent - hol suhan?
Ma rekedt holló károg, gyászmadár.

Okos vagy, én meg ostoba.
Élő vagy én meg kővé dermedek.
Ó, idők asszony-jajszava:
,,Szerelmesem, mit vétettem neked?"

Asszonypanasz, könny záporoz,
És vérbe, könnybe fullad ami fáj.
Nem édes dajka, de gonosz
Szörny a szerelem. Irgalmat ne várj.

Elviszi imbolygó hajó,
Fehér út rántja messze kedvesed.
S jajong az egész földgolyó:
,,Szerelmesem, mit vétettem neked?"

Tegnap rajongó, féktelen
Szavadból rám Kelet dicsfénye hullt.
Kezed ma szétnyílt - életem
Belőle, mint rozsdás kopejka elgurult...

Gyermekgyilkosként, egymagam
várom, sötéten, az ítéletet.
A kárhozatból sír szavam:
,,Szerelmesem, mit vétettem neked?"

Faggatom ágyam, asztalom:
,,Jaj, miért tűrtem ennyi bánatot?"
,,Csókolt, kihűlt: más van soron -
felelik -, ez a rendje, elhagyott."

Lángba mártottad életem,
S most jégbe dermedt pusztába veted.
Te - ezt vétetted ellenem!
Szerelmem, én mit vétettem neked?

Mindent tudok. Te is tudod:
Látó vagyok már, rég nem a szeretőd.
A szerelem már megfutott,
Hátrálva a halál-kertész előtt.

Lehull úgyis - ne rázd a fát! -
Az alma, ha a perc elérkezett.
Felejtsd, felejtsd el, hogyha fájt,
Szerelmem, amit vétettem neked!

(Rab Zsuzsa fordítása)

Scheffer János - Ébredés

A szerelem hajnala olyan mint a most nyíló rózsa,
Könnycsepek gurulnak szirmain egymásba fogódzkodva,

Csillognak, mint szép szerelmes szavak a reggeli fényben,
Hajad fényét látom megcsillanni derengő napsütésben.

Nézem arcod szép mosolyát, mi álmodban is nevet,
Miközben magával ragad a szerelmes képzelet,

Hallom szívverésed, látom az orrod leheletét,
Ahogy arcod előtt hajtincseiddel játszik a szél.

Mielőtt kinyitod a szemed, ölelésem érzed,
Összefonódott testünkbe visszatér az élet,

Elsőnek meglátod szemem, ahogy megnyílik szemed,
Szerelmes pillantásunk új szövetséget köt Veled.

Egymásra mosolygunk, miközben homlokunk összeér,
Barna szemeid fényén át forró szerelem lángja ég,

Ahogy törékeny kezeiddel kezeimet szorítod,
Ahogy forró szerelemünkhöz mindörökre ragaszkodsz.

Reggel van. Már hozza a szél az édes ébredés szavát,
Szerelmedet érzem ma is, mint nyíló rózsa illatát.

Balla Zsuzsanna - Tudod?

  Tudod, mi kéne?
Játszi vidámság:
Szökkenő, csókos öröm.

Hetyke kedvű,
Szelíd vagányság:
Tavaszígéretű szerelem.

Cinkos pillantású,
Könnyűléptű vadság:
Mámorító veszedelem.

Bársony érintésű,
Dédelgető kívánság,
Nekem veled, neked velem.

Nagy Farkas Dudás Erika - Szerelem

Kezdetben voltunk
mi ketten, aztán lett az
egy. Mi külön nem.

Ligeti Éva - Üzenet

Gondolatban
veled
vagyok
vándorként,
nyári éjszakán
csillag-paplan alá bújok
s betakar a némaság.

Felhőpostás viszi titkon,
gondolatim viharát,
lágy szellő ölelését,
szívem igaz dallamát.

Álom léptek közelednek
lehunyom a szememet
szürke hálót
terít le rám
elrepíti lelkemet

Veled
vagyok
álmaimban
köröttünk a fény ragyog
Szirének sem csábíthatnak
szívem-szívedben dobog

Csernák Endre - Szerelem

Mentem. Céltalanul.
És Tehozzád vitt az út.
Zöld volt a fák délutáni álma
és fehér a ruhád.
Halvány és csendes voltál,
nem akartam tőled egy őrült éjszakát
kézen fogva mentünk
a néptelen utcán
és mosolyogtam lefekvés előtt.
Éreztem, valami kigyúlt bennem,
valami távolit láttam a szemedben:
néma bánat? Vagy lappangó szenvedély,
nem kérdeztem, de érdekelni kezdtél.

Koosán Ildikó - Van pillanat

Van pillanat amit szívedbe vésel,
egy  érintés száz vallomással ér fel,
alkony ,ami csendben  hull hajadra;
van pillanat, hogy nem ismersz  magadra.

Szitál a fény, árnyékkal olvad össze,
lásd,  ami volt elmúlik mindörökre,
ajkad  nem nyílik szépre sem panaszra;
van pillanat, hogy nem ismersz magadra.

Igéz a csend, mint mágnes vonz a távol,
tükörszilánk lesz  napjaid javából,
könnyekből  gyöngy, nyakláncnak  összerakva;
van pillanat, hogy nem ismersz magadra

sodor a lét, homlokod mögé bújva
emlékeztet  s te  emlékezel újra,
és rab maradsz, a tévedések rabja;
van pillanat, hogy nem ismersz magadra.

Radnóti Miklós - Hasonlatok

Olyan vagy, mint egy suttogó faág,
ha rámhajolsz,
s rejtelmes ízű vagy,
olyan vagy, mint a mák,

s akár a folyton gyűrűző idő,
oly izgató vagy,
s olyan megnyugtató,
mint sír felett a kő,

olyan vagy mint egy vélem nőtt barát
s nem ismerem ma sem
egészen még nehéz
hajadnak illatát,

és kék vagy olykor s félek, el ne hagyj,
csavargó, nyurga füst-
és néha félek tőled én,
ha villámszínű vagy,

s mint napsütötte égiháború :
sötétarany,-
ha megharagszol, ép
olyan vagy mint az ú,

mélyhangú, hosszan zengő és sötét,
s ilyenkor én
mosolyból fényes hurkokat
rajzolgatok köréd.

Babits Mihály - A Szökevény szerelem

     
Annyi év, annyi év:
a szerelem tart-e még?

Azt hiszem, kedvesem,
ez már rég nem szerelem.
A szerelem meggyujtott,
meggyujtott és elfutott,
itthagyott,
itthagyott.

Mintha két szép fa ég
puszta környék közepén
és a lángjuk összecsap,
s most a két fa egy fa csak:
pirosak,
pirosak.

Nem is két fa, két olajkut
és a lángjuk összecsap -
mélyek, el nem alszanak.

A szerelem messze van már
és kacag,
és kacag.

Mit kell itt még szerelem,
kedvesem?

Úgy tudlak már csak szeretni
mint magamat szeretem,
égve s égetve, kegyetlen

s érzem, hogy kacag mögöttem
a szökevény szerelem.

Kiss Tamás - Érezd

Húzd végig szívemen kezed,
Érezd, ahogy belém szántott
Érezd, hogy mit jelent nekem
Érezzem, ajkad a számon.

Simogasd ujjaddal arcom,
Érezd, mélyülő ráncaim
Érezd, lelkem mikor alszom
Érezzem, őrzöd álmaim.

Súgd a fülembe, hogy szeretsz
Érezd, hogy szeretlek téged,
Érezd, hogy bármi is lehet
Érezzem, nem érhet véget.
    

Fuch Éva - Szerelem

Az egy meg az egy végösszege, maga lehet a végtelenség...
Általában az egyik ember lehúzza magához a másikat.
Az egyik szeretne léggömbként felszállni,
a másik csupán holt súly rajta.
Két ember, egy férfi meg egy nő, ha igazi lélektársak,
egy megadott létidőben találkozva
képesek együtt felszállni léggömb-párban.

Miről ismerjük fel a lélektársunkat?

Amikor megismerkedünk, azonnal nagyon jó barátok leszünk.
Olyan embert kell keresnünk,
akivel a kapcsolatunk az idő múlásával nemhogy fakulna,
de egyre jobb lesz,
aki iránt a bizalmunk erősödik a megpróbáltatások után.
Mellette rájövünk,
milyen mély meghittség és mennyi öröm létezik számunkra.
Az a lélektársunk, akinél a zár,
amelybe a mi kulcsaink illeszkednek;
az ő kulcsai pedig a mi zárainkat nyitják.
Ha eléggé biztonságba érezzük magunkat ahhoz,
hogy megnyíljunk, igaz énünk előbújhat,
és valóban teljesen önmagunk lehetünk.
Azt szeretheti bennünk a másik, akik vagyunk,
nem pedig akiknek látszani szeretnénk.
Mellette nem számít, bármi is történik körülöttünk,
mi ketten biztonságban vagyunk saját kis világunkban.
Az a lélektársunk,
aki osztozik a legtitkosabb törekvéseinkben.
A lélektársunk mellett az életünk életre kel.

Hasonlóságnál sokkal fontosabb a kíváncsiság.
Ha nem vagyunk egyformák,
akkor megvan az a csodás lehetőségünk,
hogy bevezetjük a másikat a saját világunkba,
hogy beavatjuk mindabba, amit szeretünk,
amiért lelkesedünk.
Életünk végéig folytathatjuk az együttes felfedezéseket.

Utálatos az a házasság, amely elszürkíti az embert,
amelyik képmutatóvá teszi,
vagy ketrecbe kényszeríti az embert, amely korlátokat jelent.
Létezik olyan, amelyben mindkét ember még szabadabbá válik,
mint amilyenek egymagukba lehetnének.
A rohanó cselekvés az, ami semmit sem jelent.

A lényeg az, mi zajlik kettőnk között.
A körülöttünk lévő dolgok - tárgyak, a hely, ahol élünk,
életünk eseményei:
csupán üres díszlet.
Egyetlen dolog számít, amikor földi életutunk végére érünk:
hogyan szerettünk, jól csináltuk-e - milyen volt az a szerelem,
amely belőlünk fakadt.

Ady Endre - Lázban

Kit rég kerülnek a szerelmes álmok:
Szerelmes szívvel, álmodozva járok...
Május sugarát itta bé a lelkem -
Májusi fényben gyógyulásra leltem,
- Még csak kétszer láttam...

A sarkon állok lázban égve. Várva,
Merről villan meg hófehér ruhája,
Várom a régi, ifjú vággyal, kedvvel,
Várom a régi diák-szerelemmel -
- Még csak kétszer láttam...

Kigyúl az arcom, elfog az igézet,
Újjászülettem, megváltott az élet,
Kinek még tegnap nem volt vágya semmi,
Ifjú, szerelmes trubadur fog lenni -
- Még csak kétszer láttam!...

Bognár Barnabás - Elmúltál

Elmúltál, szép hajnali pír,
szürke bánat jött utánad.
Egyik kezem most rólad ír,
a másik meg csak int utánad.

Tegnap körém menekültél,
s én sütöttem rád melegen.
Ma a reám verődött fény
ragyog, s bent félig-szerelem.

Bennem ringsz most búsan,
s kihűlt holdként keringsz már,
ki egykor tüzes bolygóként
mosolyogva bolyongtál e húsban.

Egyetlen szóra, varázsló nélkül
tűnt el a minden: te meg én,
s már csak fájdalom békül
nincsen-szívből folyó
ereink melegén.