Lindeisz Zsuzsanna - Az el nem mondott szó

Egy holdfényes éjszakán
És egy hosszú, forró csók után
Lágyan öleltél magadhoz.
Sokáig voltunk így
Teljesen mozdulatlanul s
Szemedben a Hold ragyogott.
Szívem hevesen dobogott,
Hogy vajon kimondod-e
Vagy elhallgatod?
Vagy kimondjam én?
De én nem mondtam.
Féltem kimondani.
Azóta már bánom
Mert már mást ölelsz és nem
Tudod meg már soha, hogy
Mennyire szeretlek.

Pécsi Sándor - Szabadon szállni...

Szabadon szállni mint a madár
szeretnék veled,
magasabban a fényes Napnál
a felhők felett,
a korlátlan kék óceánban,
ahol képzeletem
úszik a kristálytiszta boldogságban,
s nincs lehetetlen,
nem háborítja semmi a békét
nyugalmat és csendet,
nincs féltékenység, nem ontja életét
egymásnak sok-sok ember.

Szabadon szállni mint a madár
ott ahol szép minden,
szerelmes szívvel minden napján
az örök békességnek.

Jónás Tamás - Ablakom alatt

A képzelet túlontúl gyors vonat.
Ha elmész, rögtön visszahoz nekem.
Érzem lehelletedet, hangodat,
mindened itt van velem, csak te nem.

A képzelet túlságosan szabad.
Börtön kell énnekem, ha nem vagy itt.
Szakadjon, ami könnyen elszakad.
Nem állom a képzelet férceit.

A képzelet nagy csillagrendszerét,
cserélni, hogyha bármire szabad:
még az se kell, hogy lássalak, elég,
ha elsétálnál ablakom alatt.

Szabó Katalin - Szeretlek

Mennyire szeretlek
amikor a töprengés árkot húz
mélyen egy homlokredődben
Szeretnék halk patakod lenni,
s hűsítve folyni mélyülő medrében

Mennyire szeretlek
amikor hátadon gyöngyözve csillog
akaratod, mellyel nekiveselkedsz
Bújnék nyirkos oltalmához,
mint ahogy bújok forró szerelmedhez

Mennyire szeretlek
amikor csak fáradtan ülsz magad
gondolatban oly messzire járva,
s kapaszkodón keresed szemem
együtt mindenhonnan hazatalálva

Soóky Melinda - A nyár íze

Olvad a számban a nyár íze,
suttogássá csitult vad heve.
Lopott csókok emlékké fakulnak,
brokátköntösében ébred a Nap.
Arcod tükrében énem kerestem,
kristálypillanat fénylik szemedben.
Lábunk alatt alvó homokszemek,
pilláim mögött a holnap pereg.
Álmos-szelíden dúdolja a tenger,
Most a szerelemruhádat vedd fel.

P.Pálffy Julianna - Szeretlek

Lángoló örvénybe zuhanok,
de nincs mélység, mert tartanak
ölelő karok,
ajkamra csókok édesednek,
nincs sehol szebb zenéje
a csendnek,
mellettem alszol, mozdulatlan nézlek,
meg sem rebbenek, titokban,
szerelemmel igézlek.

Álmod most, én őrzöm, az enyém,
mint mosolyod, a szád
szegletén,
előbb még vándorolt az ajkad,
de rögtön visszakérted, amit
adtak,
hogy én is Veled álmodhassam,
mi a szerelem, s a szívem,
neked adjam.

Ezerszer elmondott édes szavak,
ezerszínű szerelemfátyollal
beborítanak,
vágyam didereg egyre jobban,
mégis olvadok - ölelő karjaid közt -
forró nyár lobban,
mert, elég egy érintése a kezednek,
elég egy szó, egy sóhaj - csak ennyi:
Szeretlek.

Sárhelyi Erika - Így történt

Szelíd fények égtek szemedben,
S én beléjük feledkezetten
Tűnődtem, miféle Éden lehet
Szíved nekem termő kertjében.

S mint régi fényképen,
Kimerevítetten él bennem
Egy édes perc, midőn
Elmerültünk kéz a kézben,

Csendes beszélgetésben,
S észre sem vettük, mint
Tűnik el köröttünk tér s idő,
Ezernyi perc mint röppen el,

Miként lesz csöppé a végtelen -
S ekkor, e gyöngyfényű percben
Ért el minket, s ölelt keblére
Gyöngéden a szerelem.

Fehér Miklós - Tudsz-e őrizni

Tudsz-e őrizni illatot,
Régi csókot, elszállt pillanatot,
Felszáradt könnyet, eltűnt álmot,
Elviselve a valóságot?

Tudsz-e őrizni örömöt,
Kezedben parazsat, öledben gyönyört,
Feledve múltad fájdalmait,
Lelkedben szerelmünk hamvait?

Tudsz-e őrizni fényeket,
Első ölelést, boldog perceket,
Szeretkezésünk apró titkait,
Távolodó léptek hangjait?

Tudsz-e őrizni álmokat,
Sötétben fényt, hívó hangomat,
Féltékeny sértést, bántásokat,
Meggondolatlan átkokat?

Elmentél, és itt hagytad,
Tükrömben arcod, árnyadat.
Egy befejezetlen ölelést.
A rólunk szóló szép mesét.

Elvitted a szivárvány színeit,
Méhed gyümölcstermő vágyait
És nem kérdezted meg soha tőlem:
Tudsz-e őrizni valamit belőlem?

Soóky Melinda - Szeress még...

Hozzád bújik álmom csillaga,
nyílik az ezüstvirágú éjszaka,
szeress még...
Szíved karcsú ecsetjével festett,
halott szavak új életre kelnek,
beszélj még..
Karod koszorúját fonod körém,
vágyaidnak bíborszín szőnyegén,
ölelj még...
Ajkad ívén simogató mosolygás,
ezredévek óta szomjazom rád,
csókolj még..
Lehullt a csend hófehér fátyla,
suttogásom rőt hajnalba zárva:
szeress még...

Ligeti Éva - Gondolj rám!

Gondolj rám, mikor harmat cseppje csókol
Csillogó gyöngye, szivárványként bókol
Aranyló nap fénye simogatja tested
Gyöngéd mosollyal lelkem újra fested

Minden múló perc, mely nélküled telik
Tűnő álomkép, a semmibe veszik
Tudd, hogy szenvedek, mint sárguló levél
Míg gyarló szívem csak ragyogást remél

Gondolj rám, mikor éj sötétje takar
Holdfény ölelve csak magának akar
Összehajolva susognak az ágak
Borús lelkemben bolyongnak az árnyak

Múló pillanat pille szárnyon lebben
Égő vágyamat nem mondhatnám szebben
Igaz szerelmem bíbor fényben táncol
Szívem örökké csak szívedért lángol

Miriam Scott - Csak a Tied vagyok

Az életem ragyogó fénnyé vált,
Mióta szívem Téged meg talált,
Nincs már sötétség,nem félek,
Tudom , vigyázol rám míg élek.

Szívemben már nincsen a jég,
Lelkemből árad a melegség,
A kezem szorítod,s úgy fogod,
Hiszen már csak a Tied vagyok.

Jöjj árassz el forró csókjaiddal,
Ölelj át engem erös karoddal,
Szíved érezzem ,ami értem él,
Szebb az életem a mesénél.

Végtelen szerelmem csak tied,
Szívemben hordozom a neved,
Nincs semmi , ami elválszthat,
Rád hintem összes csókomat.

Illyés Gyula - Könnyű

Kezed kezembe,
tekintetem tekintetedbe már,
mint folyó a mederbe,
mint szájra a pohár.
Alakod könnyű képe rezge
fénnyel, színnel tömött fejembe,
mint őszi fák
lombjára ha csak egy madár.

Elrendeződik a világ.

Komjáthy Jenő - Szeretnék…

Szeretnék sírni lábaidnál,
míg csupa boldogságot innál.

Reád meredni dúlt szememmel,
míg játszanál széttört szívemmel;

rontó igét fövénybe írni,
mikor szíved más fogja bírni;
sebeimet büszkén mutatni,
ha örömed, mint tenger, annyi.

Szeretnék lenni megalázva,
míg elmerülnél dőre lázba.

Szeretnélek ragyogva látni,
s a pompa közepette - szánni!

Jagos István Róbert - Te vagy...

_{(Juhász Idának)}

Te vagy a gyógyszerem,
Te vagy a mérgem.
Te vagy a múltam, a jövőképem.
Te vagy az árnyék,
Te vagy a napfény,
Lelkem mélyén a hatalmas szentély.
Tiéd az éjjelem,
Tiéd a vágyam,
Egy hazug ember igaz álma.
Tiéd az életem s a halálom,
Szeretetem és szomorúságom.

Gáspár Endre - Ha a nap kiragyog keleten

Ha a nap kiragyog keleten,
neki titkomat elrebegem.

Ha patak fut a déli napon,
neki suttogom el, mi bajom.

Ha a hold süt az éjjel egén,
örömöm neki mondom el én.

De elém ha te állsz, te magad,
suta számon a szó elakad.

Szuhanics Albert - Húrtalan hegedűn

Húrtalan hegedűn fátyolos dal,
áthatol ólomszín ablakodon,
lelkem mély fájdalmát elzokogom...
mért taszít tőled egy jéghideg fal?

Bennem a szerelem tüzeket gyújt,
tündöklő, táncoló, lángokkal ég,
millió sebet ejt, vörös a lég...
húrtalan hegedűn felsír a múlt.

Vedd elő legszebbik hangszered ma,
húrjain játsszon a napfény keze,
nézz bele merengő álmaimba!

Hallod hogy omlik a fal... fényzene,
ősrégi szerelem-hívó ima,
s jégfalat mos forró vér ereje.

Daerion Whisperwind - Nélküled...

Ezer csillag fényével égtem,
Most sötét az éjszaka.
A végtelenből a semmibe léptem,
Egy új élet még újabb korszaka.
Fázni kezdek, ha eljön a tél,
S vad játékot űz a képzelet:
Egyedül vagyok, süvít a szél,
S Titokban suttogom a Neved…

Sebzett ajkam, vérzőn is énekelt
Most néma mind a táj.
Kiáltásom, a messzeségből útra kelt,
S most süket fülekre talál.
Tűz-melegben égek, nyári estéken
S vad játékot űz a képzelet:
Egyedül vagyok, s az üres széken
Ellepi a por belevésett Neved…

Sári Szabolcs - Vándormadarak

Ne keress, hiába, mert ott vagyok,
Ha nem is látsz, veled élek s halok.
Vagyok a szél, mi arcod simítja,
Vagyok a nap, mi bőröd csókolja,
A meleg, mely átkarol, ha fázol,
A hideg, ha izzadságban ázol.
Nézz a talpad alá; én ott vagyok,
Szürke földből zöld fűbe sarjadok,
Nézz a fejed fölé, és megtalálsz,
Ha egy vándormadarat szállni látsz,
A madár lecsap, alá az égből,
Hogy szomját oltsa egy tó vizéből;
S én ott vagyok, benne minden cseppben,
Akár patakban, akár tengerben,
A nedűben, mely tovaáramlik,
Majd felszívja mag, mely szárba szökik.
Mikor fűszőnyegbe borul a föld,
Én ott vagyok, akár sárga, vagy zöld,
Alig dugja ki fejét a csíra,
S a vándormadár már leszakítja,
Száll vele, messze, és én ott vagyok,
Ahogy közelednek magas ormok,
Hol megpihenhet a vándormadár,
S a fűből lassan összeáll a vár,
Ezernyi társába kapaszkodik,
Ott vagyok, s a fészek megszületik.
Elsuhannak mellettem hónapok,
De én ott vagyok, mindig ott vagyok,
A fészek, ha jön a tél, meleg otthon,
Bizton őrködik a tojásokon,
És nyáron, ha túl forrón tűz a Nap,
A szél kellemes hűse látogat,
Míg végül, hála sok apróságnak,
A részek egésszé összeállnak,
A fészek alján két fióka ül,
Így hát a körforgás beteljesül,
S ott leszek, ha szemed égre tapad,
Hol szállnak, ők, a vándormadarak.

Tamás Menyhért

Már mindennap


Nyárba-szédülő fák terhével
zuhant közénk a szerelem;
végighorzsolta halántékom,
vér serkent a kezeden.
Már mindennap így várnak ránk a
kisebesedett éjjelek,
rejtőzhetsz a hold mögé, kőbe,
mindenütt rád lelek.
Egymásra villanó szemünktől
robbanak fel a hajnalok,
sugár-mosolyod záporában
kitakart arcú ég vagyok.

Juhász Gyula - Ó asszonyok...

Ó asszonyok, ti forró italok,
Ragyogó mérgek, szép bűnök, ti balgák,
Az életút hozzátok kanyarog
S a vágy felétek tárja vézna karját,
Ti vagytok a szívekben a dalok,
Ti vagytok a megváltás és vigasság,
Ó asszonyok, ti selymes takarók,
Szép szőnyegek, ti szőkék és ti barnák,
Ti soha, soha el nem fáradók,
Ó asszonyok, ti mindenféle fajták,
Szentek, vadak, viharzók, álmodók,
Kerestem rajtatok a lelkem arcát
S e keresésben lelkem elhagyott,
Ti hoztátok az életem kudarcát,
Én tőletek már oly távol vagyok,

Mint a halál, őrültség és igazság !