Úgy szeretlek, hogy le se tudom írni,
pedig tollamban a tinta egyre forr,
a papiroson mégis fehér minden,
de a képzeletem most is csődöt mond.
Úgy szeretlek, hogy elmúlik a szomjam,
s már az éhség sem mar feleslegesen,
ha eszembe jutsz nem gond, hogy eltoljam,
amit végül is egy lapra felteszek.
Én úgy szeretlek, mint gombluk a gombot,
még az sem számít, ha néha leszakadsz,
a tű fokán is átbújok majd érted,
mert a cérna leszek, hogy megtartsalak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése