Te magad voltál-e, akit szerettem
gyáván, vadul – vagy a fénybe borult
pillanatok láncán, ki elvonult
triton-vontatta kocsiján, az isten?
S mikor kő-mását a zúgó vizekben
megismertem, s fölöttem kivirult
az égi rózsa, majd lassan kihunyt
kék égben fürödtem, vagy tengeredben?
Rejtőzöl káprázatod csillagában,
fény-szőtte, ágas-bogas éjszakában -
te létedben élsz – végzetemben én.
Ott találok rád, hol már nem reméllek,
mikor már nem követlek, utolérlek,
csak át kell lépnem sorsom peremén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése