Ruder Jana - Szerelem

... valahol
összeölelkeznek
a vágyak
csak a hold
tanúja
a csodának
titkos táncukban
egyesül
a lélek,
amint forró
vulkánok
egymástól
elégnek...

Válóczy Szilvia - Keveset akarok...

Keveset akarok, mint az ártatlan, keserű rab,
Ki utolsó kívánságával földet, s eget mozgat.
Csak azt, hogy érezd elfojtott szerelmem,
Melyben megtalálnád lelkedre a vigaszt.

Jöhetnek még szebb napok, s átkozottak,
Melyektől nincs, s kínos szabad utad.
De az a kevés, melyet szívem nyújt feléd,
Csak neked szól. Ami maradt, az a kevés.

Bár becsülnéd, míg él bennem, s nyújtom kezem,
Benne kitárult szívemben egyetlen reményem.
Már felednem kellett volna gyarló szívedet,
Mely titkon mellettem mégis álmosan szendereg.

Így hát most alszol lelkemben, képzeletemben
Derül féltő mosolyod, mely felém int kedvesen,
S nyugalmat áldva ölel csendben, reszketve
Míg az álom tova nem kacsint a messzi fellegeken.

Keveset akarok, csak azt, hogy őszinte légy
Magadhoz és másokhoz, ha fáj is, de védd
Lelked, s tested a fájdalomtól, mely húsodba mar
Mint a veszett kutya, ha friss vért akar.

Én csak szívem tudom adni, mely nem pazar,
De úgy tud szeretni, ha hozzá szól ajkad szava,
Oly gyengéden, s ragaszkodva, mint a kiszáradt puszta,
Melyet, ha egy csepp víz ér, mezőjét bokrétába fonja.

Mert a szív csak egyszer szeret igaz szívből.
A szerelem fehér liliomának erejéből.
S ha az elszárad, mint az ősz avarja,
Többé már nem kesereg, s szirmát sem bontja.

Vitó Zoltán - Szerelem

Megszünt a tér:
nincs "messze", nincsen "távol"
amióta tudom, hogy létezel.
Hol éppen vagy
a Föld bármely pontjáról
mindegyik percben hozzám érkezel.

Ha megsimítsz egy tárgyat
amint bárhol gondolatban
nálam feledkezel
én érzem itt, hogy szívem száz gondjából
az a simítás egyet elemel...

Magányából az "én" és "te" kilábol
mely külön értelmetlen félbe szel
csak a tündöklő "Te meg én" világol
értelmes egy velem együtt leszel:
Én vétkezem, amikor Te hibázol
engem őrzöl, ha magadra vigyázol.

Vörösmarty Mihály - Laurához

Rád nézek, mert szeretlek,
Rád nézek, mert gyülölsz;
Míg bájaid veszélyes
Dacával meg nem ölsz.

Rád nézek, mert gyönyört ád
Szemlélnem arcodat;
Rád nézek, mert öröm lesz
Meghalnom általad.


Rád nézek, mert talán még,
Egy kisded percre bár,
Gyülölség és szerelmünk
Cserében visszajár.

Még akkor érzenéd csak
Mi a szívgyötrelem,
A mostohán viszonzott,
A gyűlölt szerelem.

Még akkor sínlenéd csak
Kegyetlenségedet,
S nem hagynád ennyi kín közt
Elveszni lelkemet.

Nagy Csaba - A barkázó ág

Téli magányba
burkolózva
tejfehérben csukja
szemeit a föld.
Kabátokat ölt
a ránctalan hideg.
Merészen,
gondolatokat lát a barkázó ág.
Érzem a szíved.
Szerelem és tavasz,
forrás és illat
bánat és öröm
egyaránt megcsap.
De a fehér köd még az arcomba vág.

B. Huszta Irén - Vigaszom

Egészen furcsa ez a szerelem...
Így még nem szeretett soha senki sem,
Pedig megértem már jó néhány tavaszt,
S teleket, amikor a szív meghasadt,

Féltem is kitárni a lelkemet...
Védelmemre hívtam minden szellemet,
Kérleltem az összes őrangyalt, nehogy
Beléd gabalyodhassak még valahogy

A szerelem-tündér csak nevetett...
Mosolyogva adta oda a szívemet
Neked, és a tiedet máris nyújtotta
Felém, de előbb lángosra gyújtotta.

Szerelemben égő szívet kaptam...
A könyörgés sem segíthetett rajtam.
Egyetlen vigaszom, hogy nagyon szeretsz,
Minden gondom elszáll, amint átölelsz.

Harcos Katalin - Álmodj velem

Álom kell? Hát legyen! Álmodom.
Talán ott alszom majd a válladon,
s amíg a pillám mögött álmom pereg
lemosolyognak ránk a kék hegyek.

S mert álmom tiéd, hát veled vagyok.
Szememben újra boldog fény ragyog,
ölelsz, s a két karom visszaölel,
és - lásd! - a csókokat sem hagyjuk el.

Most állj! - mondom - itt tovább nem megyek.
Elég lesz csupán, hogy veled legyek,
és kedvem derül, szívem kitárom.
Légy a kedvesem és boldogságom!

Tudod mit, Kedves? Most álmodj velem!
Ragadjon magával a szerelem,
vad szenvedélyem ismerd meg kicsit,
s tartsd meg magadnak, hogyha boldogít!

Kassák Lajos - Szerelem és játék

                               Bezártalak                                      
hogy ne lássalak.
Ha látlak
megáll szívverésem
félek hogy a szívedet elérem.

Rózsatőt ültetek
ablakod alá
s ha jönnek a hajnali szelek
leválik rólad
álmod gyönge héja
két nagy szemeddel
láthatod
a rózsa szirma
a hajnal is
én vagyok.

Harcos Katalin - Álmodj velem

Álom kell? Hát legyen! Álmodom.
Talán ott alszom majd a válladon,
s amíg a pillám mögött álmom pereg
lemosolyognak ránk a kék hegyek.

S mert álmom tiéd, hát veled vagyok.
Szememben újra boldog fény ragyog,
ölelsz, s a két karom visszaölel,
és - lásd! - a csókokat sem hagyjuk el.

Most állj! - mondom - itt tovább nem megyek.
Elég lesz csupán, hogy veled legyek,
és kedvem derül, szívem kitárom.
Légy a kedvesem és boldogságom!

Tudod mit, Kedves? Most álmodj velem!
Ragadjon magával a szerelem,
vad szenvedélyem ismerd meg kicsit,
s tartsd meg magadnak, hogyha boldogít!

Efraim Staub - Ha sírni fogsz

Ha sírni fogsz, majd sírok én is,
A könnyeket le nem tagadhatom.
Gondod, bánatod enyém is.
Ha majd nevetsz, nevetek én is,
Bár nem nevetnék, ámde mégis
Veled nevetek.
És, ha elhagysz, elhagylak én is,
Ha sírsz utánam,
Majd sírok én is.

Domán Tamás - Vörös szirmok

Meghitt a csend, és a nyugalom,
szél se rezzen, árny se jár.
Csak a bamba nyáj legel napon,
aki őrzi, fák tövében áll.

Onnan néz szerte, s szét. Vágyva,
elmerengve életen.
A délibábos pusztaságban,
míg mesét sző a végtelen,

néha elhesseget egy legyet.
- Lassan elszaladsz te nyár! -
Gondol a felhőtlen ég fele.
Harangszó gördül, s meg - meg áll,

mintha ez lenne az élete.
Arra néz - most esküszik -
hol sejti, (s könnyes lesz szeme)
égi hang a menyegzőt üti.

Forró lesz a perc, mintha zengne,
morajlana a távol.
Ezer szempár (jaj) tekintete,
(de csak levél hull a fáról)

S az ifjú pár boldog, kacag.
A csorda tapsol, topog.
Szívéből szerelmes dal fakad,
szirmot bont, vörösen kopog.

Komjáthy Jenő - Vallomás

Szeretlek égi áhitattal,
Hiven, örökké, igazán.
Oly tiszta, mint a nap, szerelmem,
És mély, miként az óceán.
Mert legdicsőbb te vagy a földtekén,
Szebb, mint az égnek minden csillaga;
A mennyet én már itt megízlelém,
Az én szerelmem az élet maga.

Szeretlek forró indulattal,
Lobogva, kéjjel, lángolón.
Oly forró, mint a tűz, szerelmem,
S minként a tűz, oly romboló.
Te vagy a legkívánatosabb nekem
A pazar összesség csodás ölén;
Nem céltalan, nem álom életem,
Ha te hajolsz áldólag én fölém.

Szeretlek rémes szenvedéllyel,
Vihar kél csókjaim nyomán;
Hervasztó, mint a nap, szerelmem,
S háborgó, mint az óceán.
Önön világát nem szeretheti
Jobban az Isten, mint én tégedet;
A láng, mely a világot élteti,
Halált is oszt, mert vég nélkül szeret.

Szeretlek titkos rettegéssel,
Marcangol egy sötét talány:
Hogy hirtelen nem oszlasz-é el,
Te fényes égi látomány?
Hogy üdvömet meg nem sokallja-e
A boldogságra irigy, gúnyos ég?
De hiszen örök lelkünk élete,
Az égbe is utánad szállanék!

Szeretlek mélységes gyönyörrel,
Lelkem csak benned s érted él,
Ember nem vágyhat magasabbra,
Érted szenvedni, sírni kéj.
Látásod üdvén sápad a merész,
Szívem a kéjtől majdnem meghasad,
Ölelni, bírni téged szinte vész,
Nem bírják el a testi, csontfalak.

Szeretlek élő szerelemmel,
Nem múlik el e láng soha,
Hervasztó bár, de hervadatlan,
Örök, mint az Isten maga.
Dicsőbb vagy, mint a büszke csillagok,
Nagy szíveden a mennyet élvezém,
Szivünkben halhatatlan láng lobog,
Hiszlek, szeretlek és reméllek én!

Gabricsevics István - Én vagyok a mindened

 

Én vagyok a kezdet, mi vak reményt adott,
én vagyok a végzet, kétséget nem hagyok.
Én vagyok a mosoly, mely arcodról nevet,
én vagyok a barát, ki mosolyodért szeret.

Én vagyok a por, mit rád fúj a szél,
és én vagyok a szél, mi porral fedni kél.
Én vagyok az árnyék, mi mögötted marad,
s hogy árnyékod lehessen - én vagyok a Nap.

Én vagyok az út, min tapos annyi láb,
s én vagyok a vándor, ki az útban jövőt lát.
Én vagyok a lábad, mivel földre lépsz,
s hogy legyen mivel írnod - én vagyok a kéz.

Én vagyok a munka, melyért kenyér jár,
én vagyok a kenyér, melyre koldus vár.
Én vagyok a víz, hajód én viszem,
én vagyok a part, s sziget a vízen.

Én vagyok az író, ki érted álmodik,
s én vagyok az álom, mi enyhet adhat itt.
Én vagyok a papír, lelked vésd belém,
én vagyok a toll, kezed nyúl felém.

Én vagyok a Testőr, ki őriz, hogyha lépsz,
barátod vagyok és látom azt, ha félsz.
Én vagyok a rettegés, mely foglyának nevez,
én vagyok a szíved, mi szabaddá tesz.

Én vagyok a sziklafok, árban menedék,
én vagyok a víztömeg, mely sorra gátat tép.
Én vagyok a sasmadár, ki föntről néz le rád,
s én vagyok a hasadék, min átlép a láb.

Én vagyok az indulat, mely célhoz vihet,
s az én célom az, hogy célod legyek.
Én vagyok a puskacső, halált én adok,
és hogy láthass még egyszer - az élet én vagyok.

Én vagyok a vad világ, mi álom-árba űz,
álmokért égő titán, én vagyok a Tűz.
Én vagyok hát a siker, mely érted ragyog,
én vagyok a mindenség, békét én adok.

Írnék még, de nem lehet,
így voltam én és majd leszek NEKED,
de egy biztos, mi örökre megmarad,
minden kincsem csak TE vagy!!!!

József Attila - Reménytelenül

Lassan, tűnődve

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent; nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén,
ezüstös fejsze-suhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szívem,
kis teste hangtalan vacog;
köréje gyűlnek szelíden
s nézik, nézik a csillagok.

József Attila - Szerelmes vers

Hegyes fogakkal mard az ajkam,
Nagy, nyíló rózsát csókolj rajtam,
Szörnyű gyönyört a nagy vágyaknak.
Harapj, harapj, vagy én haraplak.

Ha nem gyötörsz, én meggyötörlek,
Csak szép játék vagy, összetörlek,
Fényét veszem nagy, szép szemednek.
- Ó nem tudom. Nagyon szeretlek.

Úgy kéne sírni s zúg a vérem,
Hiába minden álszemérem,
Hiába minden. Ölbe kaplak:
Harapj, harapj, vagy én haraplak!

József Attila - A szemed

Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S lelkemben halkan fuvoláz a vágy.
Mint ifjú pásztor künn a messzi réten
Subáján fekve méláz fényes égen
S kezében búsan sírdogál a nád.

Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S már fenyves szívem zöldje nem örök.
Galambok álma, minek jössz elébem?
Forró csöppekben gurulnak az égen
S arcomba hullnak a csillagkörök.

Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S a vér agyamban zúgva dübörög.

Helen Bereg - Hiányod

Lelkemben úgy fáj a hiány.
Nem ölelhetlek ma sem!
Üvegen sikoltó gyémánt
Karcolata a szívem.

Vágy bűvölete igéz
Szenvedő szívemhez utat.
Lágyan simogató kéz
Emléke bőrömön suhan.

Szemhéjamon égőn vibrál
A tegnapi puha csók.
Szívem kínnal égbe kiált:
Nem tegnap akarom! Most!

Imát rebeg tűzforró szám:
Csókod enyhítse vágyam!
Szerelmes ölelésed után
karodban égjek lázban!

Érezzem a vad szenvedély
Tűzpiros égig repít!
Testem íves gyönyörben ég,
Mit szerelmed csendesít.

Keresztury Dezső - Ha nem vagy nálam,...

Ha nem vagy nálam, akkor is velem vagy.
Elküldelek s követlek; újra elhagy
kalóz kedvem s hiányod visszaszív.
Úgy élsz bennem, mint kezemen a néma
vonások, gyors madárban röpte célja,
kút mélyén tiszta víz...

...Mély álmomban csókodra ébredek fel,
minden nap újra és új értelemmel
fogalmazlak meg: így élsz igazán!
A szélbe rajzollak s kilépsz a szélből,
ha arcom lengeti a viz, szinéről
szemed néz vissza rám.

Mint tükörben a tükör tükörképe:
végtelen arc fonódik egy füzérbe;
melyik vagy te? és én melyik vagyok?
Én adok fényt neked, te fénylesz bennem,
s bennünk a világ. Vagy a végtelenben
valami még nagyobb.

Heltai Jenő - Mert dalaimnak

Mert dalaimnak azt a részét,
Mely túlnyomónak mondható,
-Minek tagadjam gyöngeségem-
Kegyedhez írtam, kis Kató.

És dalaimnak az a része,
Mely túlnyomónak mondható,
Kegyednek semmiképp se tetszett,
Sőt visszatetszett, kis Kató.

Igaz, hogy önt tegezni mertem,
Ami botránynak mondható,
Mert önt csupán magáznom illik,
Vagy kegyedeznem, kis Kató.

De dalaimnak azt a részét,
Mely túlnyomónak mondható,
Mégis szívemből szívhez írtam,
Az ön szívéhez, kis Kató.

Hogy ön hideg maradt s kegyetlen,
Már ez malőrnek mondható,
Ha bánatomban meghalok most,
Magára vessen, kis Kató.

Magára vessen, ha belőlem
Más nem marad meg, kis Kató,
Mint dalaimnak az a része,
Mely túlnyomónak mondható.

Juhász Gábor - Kiégett tűz

Már csak a szél ölel, túl a fájó lázas álmokon
S a némaságban szerelmünk múló csendjét hallgatom
Magányomba zárt bűnös vágyaim lassan szerte foszlanak
Szívemben épített váraid ma porba omlanak

Ahol tegnap még lobogó lánggal égett a tűz
Ott ma már, nincsen semmi ami minket összefűz
Jéghideg érzések vacognak múló vágyunk romjain
S a szél könnyeket ejt szerelmünk szürke hamvain

Csukás István - Örömre int ez a szerelem

Én már minden pillanatomra éber
lélekkel vigyázok, örömre int
ez a szerelem a lélegzetvétel
fáradhatatlan ritmusa szerint,
ahogy törekvő sorsom újra s újra
szívemhez új és új magányt csatol,
ahogy szívem a dobogást nem unja,
s rólam másképp nem álmodozhatol,

csak hogy nagyon szeretsz. Nincs más viszonylat,
fogcsikorgatva vagyok rá tanú,
s elképzelni sem tudok én már jobbat,
és örömömben is már szűkszavú
lettem, hallgatok csak s tűnődve nézem:
fejem fölé az ég, közönnyel áld,
küldi a tél hangáraiból, kéken
villogva, a fagy fémszárnyú raját.

Én nem hadakozhatok már más módon,
érted se, csak sorsommal (pillanat
sugallta harcok kis cselét megoldom),
hozom kiéheztetett ifjúságomat,
mely országot, álmot hódítni indult,
s az örömért a szívednél kiköt -
felkönyökölve nézem éjbe fordult
hajad homlokod félholdja fölött.

Szép Ernő - Elszorult szívvel

Szabad-é nekem még
Nevetni tréfálni
Levelező fák közt
Füttyszóval sétálni?

Szerelem jön szembe
Szabad észrevenni
Minden bánatomhoz
Hűtelennek lenni?

József Attila - Szerelem ez?

Őrjöngök Rád, ha néznek,
Szeretne ütni két kemény ököl,
Hogy útálom ízét a sárga méznek,
Agyamban, hogy csak arcod tündököl,
Hogy megvetem szelét az élet-vésznek
S haraggal bámulok az égre föl
S ha sírni kéne, könnyeim is késnek
S belőlem minden jóérzést kiöl.
Szerelem ez? vagy, haj nem is tudom csak,
Csak azt tudom, hogy megbolondulok,
Bronzajkaim, mint gyáva koldusok,
Csókmorzsáért könyörgenek - agyoncsap,
Érzem, szaladj, rohanj kezem elől!
Ihaj! ha egyszer öklöm öldököl,
Ideráncigállak, nézd kevélyen, büszkén
Hogy zúz sebet e gyáva két ököl
S csókolj bolondul holtak füstös üszkén.
Akarom kezeimbe sodorni hajad,
Akarom megízlelni telér ajakad,
De mondd nekem, ki eddig nem is hittem,
Karodban él az ifjú Életisten! 

József Attila - Eggyéölelődés vágya

Hiába gyúl ki nagy szemedbe máglya,
Csókos kín ajkamat hiába rágja
S ölelni vágyás: többet akarok.

Husodba forróság lohol lihegve,
Ruhád letépve szállna mély egekbe
S aztán? mi van még? - Többet akarok!

Mint csecsemő, kit gonosz, céda anyja
Kemencére vetett, mely összemarja,
Vágyban vonagló szép szivem olyan.

Ó úgy szeretnék eggyé lenni véled!
Hogy folyna eggyé vérem és a véred,
Mint szélvész ültén két fáradt folyam.

Egy lelkünk lenne, mely nyugodtan lengne
És semmisülne át a végtelenbe
S betelt egy-test, mely többé nem akar.

Két bús álomvirág, mely egynek nyilhat.
Mint eggyé lesz a szellő és az illat,
Ha már sunyít a romboló Vihar.

József Attila - Ezerfárosznyi végzet

Mintha szerelmes béka
Dús, fülledt nyári réten
Lassan, pihegve mászna
Szép, szűzi tó fele,

Mohón reszketve ajkam
Úgy kúszik selymesében
Mélyillatú hajadnak
Fehér válladra le.

A szemed ne emeld föl,
Életberántó fénye
Zavarná most a szívem,
Ki rőt vágyam tüzén,

Magagyújtotta máglyán
Ma lelkesen elégne:
Őrjöngő tűzimádó
Módján szédült legény.

Ó, hadd ölellek által,
Mint ritka aranyércet
Olvasztók forrósága,
Te, csókok ércere!

Vakult szemeknek ég itt
Ezerfárosznyi végzet,
Én éber toronyőröm
Kábulj te is bele!

Molnár Róza - Szerelem

... az éjszaka sötéten lopakszik.
Csendben matat a tájon...
az éberség izma rezzent pilládon,
lassan fehérülő álom-virágodból
kiröppen fekete szembogarad
és szobádban köröz újra...

Miféle erő nem hagy nyugodni?
Érezlek, pedig messze vagy...
és függőleges elválasztóvonalaim,
a falak
felé fordulva szemezgetem az éjszaka mondatait,
hogy összeállítsak egy igazán neked hangzót,
létem és léted vibrálásából...

 

N. Horváth Péter - Szerelem

Mint az ágaktól búcsúzó megnyúlt esőcseppek,
úgy rezdülnek bennem a feléd vonzó erők,
ahogy szürkületkor fényjelek születnek
egy várost rajzolva ki a szemlélődő előtt.

Mert minden egyes csodát újra költ a holnap.
Hisz tudja, ez az érzés elavulhatatlan,
és szeretném, ha úgy éreznél hozzád tartozónak,
hogy sarokkőnek lássál, ha szétnézel magadban.

Molnár Róza - Halálos szerelem

... azóta kell halálos szerelem...
azóta kellenek krisztusok nekem,
akikben kitapintható a fájás,
akik vállukon hordják furcsa világukat.
... nekem krisztusok kellenek, mázsás
terhet cipelő sebek, és kikből
Isten vére csepeg.
Halálszagú, csenddé sűrült égi küldetések.
Egymásba vérzések,
tövishegyek karcoló mártózásai...
földig rombolt életek,
szemen köpött alázatosságok,
áldásból kitépett jajongások,
ellent kiáltó nemek,
vérző férfiszemek,
homályuló, zöld magány,
időtlen, örök talány,
... nekem máglyahalál kell,
lelket gyullasztó eretnek gondolat,
mi merészen égre mutat.
Amiből olvasnál, ha lenne hozzá szemed,
és vezetne is, ha nyújtanád kezed.
... nekem szikrázás kell,
csengő hang, merész igen...
... valami ilyen...
- talán észrevétlen -,
de halálos szerelem...

József Attila - Halálos szerelem

S ha nem volt még halálos szerelem,
azt akarom, ez halálos legyen,
értelmes kín: mert nincs értelme annak,
ha embernek üres kínjai vannak,
s ha nem szeretsz úgy, mint tenmagadat,
én meg fogom majd ölni magamat,
nem hogy szerelmem vagy bosszúm mutassam,
de jobban fájna elsorvadni lassan,
s árnyék leszek, melytől szorongva félsz,
bíró, kitől büntetést nem remélsz:
vigyázz! Ne hagyj meghalnom, amíg élsz

József Attila - Eggyéölelődés vágya

Hiába gyúl ki nagy szemedbe máglya,
Csókos kín ajkamat hiába rágja
S ölelni vágyás: többet akarok.

Husodba forróság lohol lihegve,
Ruhád letépve szállna mély egekbe
S aztán? mi van még? - Többet akarok!

Mint csecsemő, kit gonosz, céda anyja
Kemencére vetett, mely összemarja,
Vágyban vonagló szép szivem olyan.

Ó úgy szeretnék eggyé lenni véled!
Hogy folyna eggyé vérem és a véred,
Mint szélvész ültén két fáradt folyam.

Egy lelkünk lenne, mely nyugodtan lengne
És semmisülne át a végtelenbe
S betelt egy-test, mely többé nem akar.

Két bús álomvirág, mely egynek nyilhat.
Mint eggyé lesz a szellő és az illat,
Ha már sunyít a romboló Vihar.

Heltai Jenő - Egy asszony keze

De jó egy kis kezet
A kezünkbe fogni,
A karcsú ujjakra
Szavakat lehelni,
Csókokat dadogni,
A finom ereken,
Mint kék tengereken
Kábulásba veszve,
Elhajózni messze,
Sehol meg nem állni,
Folyton jönni, menni,
végül partra szállni,
Végül megpihenni
Rózsaszin szirteken
Koráll-szigeteken,
Az éles körmökön,
örök örömökön.

Ó, áldott asszonykéz,
vágyak forralója,
Gondok altatója,
Izzó homlokomon
Hűvös fehér pólya,
Drága élő bársony,
Te maradj a társam,
Örökre, örökre.
Mikor sirdogálok
Könnyem te töröld le,
Te szoríts marcangolj,
Ha lázad a vágyam,
Mikor valami fáj,
Te simogass lágyan,
S halottas órámon
Bús szemfedő selyme,
Te hullj takarónak
Megtört két szememre,
Elnémult szívemre.

P. Pálffy Julianna - Emlékké szépülnek a pillanatok...

Emlékké szépülnek a pillanatok,
hiába fogytak el a percek, nem
lettek hónapok és évek, mégis mi
voltunk egymásnak lélegzet, szomjat
oltó nedű, vad éhet csillapító étek.
Balzsam voltál a szívemen, fényem,
visszaragyogtál rám csillagom,
csak néha folyhatott titkon érted
könny az arcomon, mert úgy szerettelek,
gyengéden féltve - óvtalak magamban is -
s nem vártam semmit cserébe.
Ha téged álmatlanná sújtott a bánat,
magányod metsző hidegét sütötte felém
börtönbe zárt vágyad; és te, szikrázni
hívtál, lángoló örvényben mámortól édes
édenben élni, ahol megtanítottál engem,
- vagy én tanítottalak téged, kedves? -
csókdallamokkal szerelem zenélni.

Kovács Daniella - Én már elindultam

Egyszer talán még összeolvad sorsunk.
Ott láthatlak majd, utam legvégén.
S ha kegyes az Úr, még együtt zokogunk,
magasztos gőgünk romboló dühén.

Én már elindultam. Te is úton vagy?
Siess, kérlek, az út sáros, rongyos.
Félek, hogy a büszkeség szívedre fagy,
s odaérned nem is olyan fontos.

De akkor is várlak. Vannak még csodák.
Szinte látom, hogy karod integet,
hogy rám mosolyogsz a nagy homályon át.
Ha jössz, Szívem, továbbmegyek. Veled.

P Pálfi Julianna - Szeretlek

Lángoló örvénybe zuhanok,
de nincs mélység, mert tartanak
ölelő karok,
ajkamra csókok édesednek,
nincs sehol szebb zenéje
a csendnek,
mellettem alszol, mozdulatlan nézlek,
meg sem rebbenek, titokban,
szerelemmel igézlek.

Álmod, most én őrzöm, az enyém,
mint mosolyod, a szád
szegletén,
előbb, még vándorolt az ajkad,
de rögtön visszakérted, amit
adtak,
hogy én is Veled álmodhassam,
mi a szerelem, s a szívem,
neked adjam.

Ezerszer elmondott édes szavak,
ezerszínű szerelemfátyollal
beborítanak,
vágyam didereg egyre jobban,
mégis olvadok - ölelő karjaid közt -
forró nyár lobban,
mert, elég egy érintése a kezednek,
elég egy szó, egy sóhaj - csak ennyi:
Szeretlek.

Heltai Jenő - Szerelmi vallomás

Mi ketten egymást meg nem értjük,
Nagyon sajnálom, asszonyom,
De ha nem kellek szeretőnek
Egyébre nem vállalkozom.

Például arra, mit gyakorta
Szónoki hévvel mond kegyed,
Hogy meggyötört szegény szívének
Legjobb barátja én legyek.

Legjobb barát ! Szavamra mondom,
Megtisztelő egy hivatal,
De nem vagyok hozzá elég vén,
S ön aggasztóan fiatal.

Ön csupa élet, csupa illat,
Lángol vakít, hevít, ragyog,
Hát hogyne szomjaznám a csókját
Én aki angyal nem vagyok ?

Olyan kevés amit kívánok . . .
Ha osztozkodni restel is,
Legyen a tisztelt lelke másé
Nekem elég a teste is.

Legyen lelkének egy barátja,
Kivel csevegni élvezet,
De ez az őrült, ez a mamlasz,
Ez a barát nem én leszek.

Legyen övé minden poézis.
És az enyém csak ami tény,
Ő oldja meg a problémákat,
A ruháját viszont csak én.

Hogy ez a hang szokatlan önnek,
Kétségbe kérem nem vonom,
De annak, hogy megértsük egymást
Csak egy a módja asszonyom :

Adjon az Úr, ki egy tenyérbül
Rosszat is, jót is osztogat,
Rosszabb erkölcsöket kegyednek,
Vagy nekem adjon jobbakat !

Heltai Jenő - A másik

 És szólt a nő:

"A hajam ében,
És lágyabb,mint a lágy selyem,
És itt a szívem közepében
Ujjong a boldog szerelem.
Tied a testem,tied a lelkem,
Te vagy az első,akit öleltem,
Boldog vagyok,mert a tied vagyok..."
S a férfi szólt:

,,A másik elhagyott."

 És szólt a nő:

"Piros az ajkam
És harmatosabb,mint a rózsa kelyhe,
És végigfut az üdvök üdve rajtam,
Mikor így tartasz,forrón átölelve.
Szemem sötétebb,mint az égbolt,
Mikor a fergeteg zavarja...
Oh, mondd,a másik szintén szép volt?
Fehér a válla?Gömbölyű a karja?
Tudott-e súgni-búgni szintén,
Tudott-e édes csókot adni,
Meghalni karjaidba,mint én
És új gyönyörre föltámadni?
És lángolt,mint a nap?Szelíd volt,mint a hold?"
S a férfi szólt:

"A másik csúnya volt."

 És szólt a nő:

,,És mégis nappal,éjjel
Sóhajtva gondolsz vissza rája,
Amellyel az enyém nem ér fel,
Mi volt a titka,varázsa,bája?
Miben oly nagy,dícső,elérhetetlen?"
S a férfi szólt:

"A másikat szerettem.

Szűcs Helena - Még most is…

Hány év ölelte féltőn
múltunk kincseit,
hány könnycsepp hullott
bántó szavak után,
és még most is,
sokat jelentesz nékem;
könnyeink felszáradnak,
minden csókos, megbánó
bocsánat után.

Jónás Tamás - csak szonett

Hitetlenségem büntetése vagy.
Nem számítottam rá, hogy közelemben
lehet még jeget olvasztani ember,
pinceablakon beragyogni nap.

Nem tudtam rólad, nem is vártalak.
Nevettem volna, ha mesélnek rólad.
Nem volt már súlya bennem semmi szónak.
És szétgurult rizsszemek: mind a nap.

De most: erdők lépnek velem, ha lépek.
A tenger fáradtan mellém zuhan.
A fájdalmak felragyognak s kiégnek:

hangyabolyvilág nyüzsög boldogan
a mellkasomban, és kapkod az élet:
sorsomnak, veled, újra dolga van.

Balázs László - Közel

Szeretlek...
Egyedül vagyunk
Ketten.
Végre közel...
Homlokom
Homlokodon
Simogatva nézel,
Ahogy én is nézem szemed
Olyan közelről
Ahogy csak lehet.
Ringat e csillogó világ
Kívül megszűnt minden
Mintha tűzbe néznék,
S a tűzben nyert ártatlanság
Rabul ejti szemem.
Mint az időt a pillanat,
Mely most megszelídül
S reszketve lapul
Majd elcsitul köztünk.
Nincs jövő, nincs múlt
Csak szívdobbanás
S szelíden fekszik lábunkhoz.
Az elmúlás.

Balázs László - Ha majd átölelsz...

Ha majd átölelsz
És én átölellek...
Akkor,
A világtól
Nagyon távol
Egy ölelésnyi térben
Szememmel szemednek
Kezemmel kezednek
Hadd mondjam
Először én...
Mert ezért születtem
Tanultam beszélni
Csak ezért tudtam
Remélni.
Kérlek, engedd meg
Először hadd mondjam én...
Szeretlek.

Kamarás Klára - Ez több

Ez több mint szerelem:
Ez gondolat…
Hajnali séta juharfák alatt…
Galambszárny rebben
Párák… permetek…
Hullnak a sápadt őszi levelek.

Aztán a munka… és már odabenn.
A szkenneren fehér cicád pihen…
Megsimogatnám… mégse… nem lehet:
Megérezné a simító kezet:
Felébred, s akkor én is ébredek…

Már reggel van, kinyithatom szemem.
Elmúlt az álom és a gondolat…
A gondolat, mely több mint szerelem…

Balázs László - Ha majd átölelsz...

Ha majd átölelsz
És én átölellek...
Akkor,
A világtól
Nagyon távol
Egy ölelésnyi térben
Szememmel szemednek
Kezemmel kezednek
Hadd mondjam
Először én...
Mert ezért születtem
Tanultam beszélni
Csak ezért tudtam
Remélni.
Kérlek, engedd meg
Először hadd mondjam én...
Szeretlek.

Csurai Zsófia - Mindenben Te vagy

 

Szavak nélkül is értelek
érintések nélkül is érezlek...
benne vagy minden ébredésben
a reggeli tea akácméz ízében
az újság vastagon szedett betűjében
a rádió andalító lassú zenéjében
az erőtlen langyos téli napsütésben
az ónos eső csúszós cseppjében
a rám fröccsenő latyakos sárban
a csontig hatoló hideg éjszakában
érintések nélkül is ölellek
szavak nélkül is szeretlek...

Falcsik Mari - Mese

nem félnék többé ha partot érve
elébem löttyen sötét tereknek
sarkán a fogadók tócsafénye
míg majd a kikötôn átverekszek
s némaságomért mintegy cserébe
ott mint új tenger zúgása lep meg
az ismeretlen zajok zenéje:
az már a város s te benne herceg
egyik késrôl a másikra lépve
tanulnék járni nagyon szeretlek

Szép Ernő - Elszorult szívvel

Szabad-é nekem még
Nevetni tréfálni
Levelező fák közt
Füttyszóval sétálni?

Szerelem jön szembe
Szabad észrevenni
Minden bánatomhoz
Hűtelennek lenni?

Hajnal Anna - Pillanat

Kinek a szeme volt?
felvillant, felmerült,
álom?emlékezet?
ami így rámderült?

Édes ijedelem,
a szívem futni kész...
Drága veszedelem,
mindennel szembenézz!

Dacos vágyakozás,
mégis, mégis maradj,
tündéri szerelem,
hagyom, hogy elragadj!

Fényes aranykapum,
hallgass, sohase nyílj!
csendes, napos folyó,
                                       őrizzed titkaim...                                                   

Paul Celan - Éjjel

Éjjel, mikor a szerelem ingája
mindig és soha közt inog,
szavad a szív holdjainak ütődik,
és viharkék szemed
az eget a földnek adja.

A távol, álomtól feketéllő
ligetből meglegyint az elillant,
s kísért az elszalasztott, mint a jövő nagy árnyai.

Ami süllyed-emelkedik,
a legbelül eltemetetté:
vakon, mint a mi pillantásunk,
szájon csókolja az időt.

Nagy István Attila - Egy pillanat

Várom az éjszakát,
amikor nyugtalan szívvel
kémlelem a csöndet,
a vágy szárnysuhogását,
de csak a plafonon látom
a kimerevített mozdulatot,
ahogyan kiléptél az időből,
s óvatosan visszanéztél
a vállad fölött,
pedig nem járt arra senki.
Mindig féltél, hogy itt maradsz
az én világomban,
ahol években mérik az időt,
órákban a suttogást,
s ahol egyetlen pillanat elég
a meghaláshoz.
Félek az éjszakától,
amikor csak a plafonon látom
a kimerevített mozdulatot,
ahogyan kiléptél az időből,
s óvatosan visszanéztél
a vállad fölött.
Egyetlen pillanatra.

Szieitz János - Búcsú

 

 Amit szánalmas reménnyel
Hittem: a kötődés mikrolánca
Az éteren át, önámítás volt,
Cinikus álmok torz fintora,
Önsajnálat-drog kábulat,
Elválás meg sem élt nászból.
Hercegem! Mond kinek s miért
Adtál jogot, hogy ölelje,
Kit szerelmem magának vélt?
"Menj békességgel, ha elküldenek,
És ne vesd meg azt, ki vétlen,
Nem fogadta szerelmedet.
A világ bajához ne mérd bánatod.
Így sem, úgy sem tudsz felejteni,
Neked ez több, az nagyobb."

Szűcs Helena - Gyűrött szívek…

Sok szép tavasz elmúlt, lehullt sok virág,
hullnak szirmaim, hófehér orgonák.
Ősz színeivel hintem lábadnak nyomát,
aranyló fények, nyarunkat búcsúzzák.

Mikor szelek fújnak és fárad a levél,
keringőzve búcsút int, és haza is ér.
Megtörik smaragdja, nincs kincse már,
gyűrött szívében, csak a tél muzsikál.