2015. november 21., szombat

Erdős Olga - Most kellene


Most kellene kimutatnom pedig,
kimondani, mert most vagy itt,
most, hogy minden más, mint eddig,
hogy az Egész sok apró darabja
annyi év után végre összeállt.
De lázadok, direkt dacolok (veled),
feszítem a húrt, tesztelem határaid,
hogy vajon meddig terjed a türelem,
s – mert még nem tudom a titkot –
azt is, hogy hol kezdődik
vagy hol ér véget a szerelem.

2015. november 20., péntek

Katona Bálint - (Sosem vagy...)


Sosem vagy egyedül,
mindig akad társad,
olykor a szerelem
olykor meg a bánat,
amikor lefekszel,
mindig veled hálnak...

2015. november 19., csütörtök

Simon András - ( Nem baj,...)


Simon András - ( Nem baj,...)

Nem baj, hogy nem vagyunk egyformák, talán unalmas is lenne a világ, ha mindenben egyetértenénk. Ahogy magamat szeretem, téged is úgy fogadlak el. Gyökereink összeérnek a föld mélyén, s a nap is ugyanúgy simogatja szirmainkat.

2015. november 18., szerda

Baranyi Ferenc - Gyönyörű dráma


Most melletted vagyok
Eláll a szavam,
Mintha templomban
Érezném magam.
Keresztet nem vetek
Mégis aratok,
Ezért egy kicsit
még maradok.
A konyhában
Édesen zokogva,
Halálosan
Egymásért mozogva
Kitört belőlünk
Az ősi hajlam,
Az eszünkre káros,
a testünkre balzsam
Az érzés visszatért,
Vele én is.
Máshol kéne lennem,
Itt vagyok mégis.
Iszonyú élmény,
Gyönyörű dráma,
Megfizetünk érte,
Meg van az ára.
A kimerüléstől
A kifulladásig
A látszat nem csal,
Ez nagyon is látszik.
Csak egymásért,
Bár egymással szemben,
Ha hasad a hajnal
újra kezdem.
A múltunk már a múlt,
Jelen van még a jelen,
A jövőnket olvassák,
Ha nyújtom a kezem.
De én lazán átverem
A jósokat,
Hisz tenyerembe
Magam vésem
A sorsomat...

Ölelésünkben összeér:
Talán a szív, talán a vér.

Az éjszakában összeköt:
talán a fény, talán a köd.

Mi hát – mi egybetart – lánc?
Talán szeretsz. Tán csak kívánsz.

2015. november 17., kedd

Illyés Gyula - Egymásra lelt


Egymásra lelt, s rögtön kevés lett
egymásnak ujj meg ujj
és kar meg kar, majd ajk meg ajk;
több kellett válaszul.

Földmély-lakó kis állatokként,
ha fény gyúl hirtelen,
hogy búna minden porcikánk
éjedbe, szerelem!

De kint és fönt maradunk egyre
s valami egyre hív.
Testünkben csillag-messzeségben
izzik a szív s a szív.
_______________

2015. november 15., vasárnap

Molnár Rózsa - Szerelem


... az éjszaka sötéten lopakszik.
Csendben matat a tájon...
az éberség izma rezzent pilládon,
lassan fehérülő álom-virágodból
kiröppen fekete szembogarad
és szobádban köröz újra...

Miféle erő nem hagy nyugodni?
Érezlek, pedig messze vagy...
és függőleges elválasztóvonalaim,
a falak
felé fordulva szemezgetem az éjszaka mondatait,
hogy összeállítsak egy igazán neked hangzót,
létem és léted vibrálásából...

2015. november 14., szombat

Fodor Ákos - Szerelem


Gallérkád lebbenése fölröpít,
elbotlom egy hajszálad árnyékában,
fénylő-homályló tekintetedben növök-fogyok:
Isten Tenyerén hancúrozunk és közben, olykor
mintha hárman is nevetnénk.

2015. november 13., péntek

Ladányi Mihály - A szerelem olykor...


A szerelem olykor jóságosan
leül az asztalomhoz és beleiszik emlékeimbe.
Ilyenkor mondok néhány közhelyet neki, hiszen
az ember tartozik annyival érzelmeinek,
mint egy cipőfűzőnek, amely kitartott akkor is,
midőn a cipőtalp felmondta a szolgálatot.
 

2015. november 11., szerda

Nikolaus Lenau - Tavaszi pillantás


Sűrü erdőn tavaszi
hajnalóra fénye lobban,
s száll az égből valami
halk szerelmi hír titokban.

Figyel a fa, csupa láz,
szétfeszíti minden ágát,
úgy issza föl e varázs
és az élet áradását.

Virág nyílik valahol,
tiszta harmat tölti kelyhét;
örömében meghajol,
úgy áldja az ég kegyelmét.

Lombok éjén hirtelen
szíve dobban a madárnak,
elönti a szerelem,
s vágya zengő dalba árad.

S ez a boldog kikelet
nem támadt az ég szavára,
csak egy néma és meleg
sugarától gyúlt ki lángja;

mint szivemben, amelyet
bús tél tartott leigázva,
tavasz támadt a szemed
egyetlenegy sugarára.

(Rónay György fordítása)

2015. november 10., kedd

Tamás Menyhért - Már mindennap


Nyárba-szédülő fák terhével
zuhant közénk a szerelem;
végighorzsolta halántékom,
vér serkent a kezeden.
Már mindennap így várnak ránk a
kisebesedett éjjelek,
rejtőzhetsz a hold mögé, kőbe,
mindenütt rád lelek.
Egymásra villanó szemünktől
robbanak fel a hajnalok,
sugár-mosolyod záporában
kitakart arcú ég vagyok.

2015. november 9., hétfő

Szabó Lőrinc - Gyógyulás


Sötét szavak csontvázán mámoros
életként lüktet ez a szerelem:
szivemben és agyamban muzsikál,
önző húsomat csöndesíti és
testvéreddé aláz és fölemel.
Kedvedért minden jót és igazat
érezni kezdek, hang-visszhang-zene
kapcsol egymáshoz, s a dac és a vád
fekete céltalansága után
a megértés napfénye homlokom.

2015. november 8., vasárnap

Baranyi Ferenc - Vallomás


Belátom, nincs menekvés. Veled kell végigélnem
– ha van még – hátralévő harminc vagy negyven évem,
s ez nem beletörődés. Törvény, mit – félredobván
hűlt viszonyok receptjét – létezésed szabott rám,
kenyérhéj vagy, mit éhes vándor szorít a zsebben:
kevés és íze-vesztett – de nélkülözhetetlen.
Miért léptél be orvul szeretteim sorába?
Szükségem úgy tapad rád, mint kisdedként anyámra,
ó, lennél már közömbös! Elválnánk, mint sokezren
teszik e kontinensnyi érzelmi jégveremben,
akadna magyarázat: a költő szárnyalását
ódon kalitba zárja kicsinyes monogámság…
Nem a közös nyomorral kiböjtölt kedves otthon
ölel panel-falával, hogy véled összefonjon,
nem kényelem bilincsel, meleg fészek-közösség,
miért a csontig ázott madár felejti röptét,
nem is hála láncol, miért esett koromban
szegődtél életemhez, amikor senki voltam,
és nem a megszokás tart, amely lázadni pattant
idegeket csitítva nem vállal már szokatlant,
s a meglevő csekélyért – mit marka bizton érez –
a többnek csöpp esélyét gyáván feladni képes.
Beléptél – mit tehetnék? – szeretteim sorába,
anyámmal és húgommal egy sorban állsz – hiába,
ezernyi összenőtt szál kötöz az életemhez,
mégsem merném mesélni olykor susogva: Kedves,
megint beleszerettem egy röpkevágyú lányba,
haja akár a tűzláng, gazellaláb a lába –
mert már az ösztönökben szavam bátortalan kong,
mert bűn ma még alázni baráti szóval asszonyt,
szokásból sem viselnéd. Mégha rosszul sem esne,
törvénysértő beszédem elmenni kötelezne,
s én meghalnék utánad. Inkább heves szerelmest
mímelek éjjelente, csak végleg el ne kergess,
hidd el: rakéta-korban a frigy még ősi, félvad.
Te nélkülözhetetlen, de kár, hogy feleség vagy!

2015. november 7., szombat

Kosztolányi Dezső - Szerelem


Emlékszel-e még erre? Lángoló fejjel,
lángoló karral, lángoló lábbal
rohantál az éjszakába, kigyújtva az eget,
gyalog és kocsikon, a találka helyére,
sokkal előbb, mint ő jöhetett volna.
Mégis jobb volt ott. Égni, egyedül is,
mint eleven fáklya. Ott valami érzett
belőle, ígéret, az a jó jövendő,
mely majd eljön oda s a semmiség, üresség,
minden, mi körülvett, az idegen világ is,
ő volt már. Ott volt már az ő távolléte.

2015. november 6., péntek

József Attila - A hullámok lágy tánca...


A hullámok lágy tánca s odaát
a lombok gyenge lejtése az éjjelt
lassudan hozták s csillagok raját
hívták reszketni az egekre széjjel.

Igy ők. S az érzelmek is csendesen
mozdulnak benn a szívben ringatóan,
emlékezés visszfénye, szerelem
hatalma ring, mint a nagy víz a tóban.

Én nem értem, csak érzem az egészet.
Itt tangót jár a sok lány és fiú,
a sok számító, kedves és hiú.

Mert ez itt egy divatos nyári fürdő.
De némán, hiszen ráér a természet,
a zene mögött zúg az örök erdő.

2015. november 5., csütörtök

Szabó Lőrinc - Nem nyúlok hozzád, csak nézem hogy alszol


 
Úgy közeledem hozzád, lopva, félve,
szívenütő és vonzó rettegéssel,
mint óvatos sün, alvó viperához.
- Nem, nem, bocsáss meg, kedves! Nem tudom,
miért gyötör ma ily hisztérikus
és gyáva vágy, hisz oly szelíden alszol,
mint ártatlan virág az éji réten,
és álmodban is úgy játszol velem,
mintha a gyerekünkkel játszanál.

Nem nyúlok hozzád, csak nézem, hogy alszol,

kitakarózva, önfeledten... Óh,
hadd szívjam messziről hajad szagát,
hadd nézzem élő csontjaid s húsod
isteni-mély nyugalmát - : hátha mégis
enyhülne bennem ez a szomorú
és bizalmatlan, örök társtalanság,
mely téged is csak rettegve kíván
s melynek szülője és dajkája csak
a rossz lélek s rossz lelkiismeret.

Félek tőled, és őrjöngve kívánlak;
szeretlek, s mégis mindig titkolom;
vágyom reád, és mégis úgy megyek
hozzád, mint ellenséghez... Óvatos
lelkem tüskéit fordítom feléd, mert
azt hiszem: te is arcom mása vagy
s megölsz vagy megrontasz a szerelemben.

Nem nyúlok hozzád, csak nézem, hogy alszol.

Nem nyúlok hozzád: az én tépelődő
s máskor eszeveszetten állati
szerelmem néked visszás, érthetetlen...
Igazad van... Nem vonzó rettegésben
és ideglázban nagy a szerelem,
hanem mikor oly ősi nyugalommal
ölelkezünk, hogy még észre se vesszük
s máris egymásban alszunk -: igen, így
süllyedünk vissza istenbe, csak így
s ilyenkor mély szerelmünk, mint a föld
és egyszerű, mint a halál s az élet,
melyeknek öntudatlan kezei
kötötték s majd feloldják köldökünket.

Nem nyúlok hozzád, csak nézem, hogy alszol.

2015. november 4., szerda

Ábrányi Emil - Ne sértsd meg...



Ne sértsd meg azt, akit szeretsz!
Egy durva szó elég,
Hogy elborítsd, hogy gyászba ejtsd
Szerelme szép egét!...
Borúlt ég újra földerűl,
Hint még szebb sugarat...
Ez gyöngédebb ég: itt a folt
Örökké megmarad!

Egy szó elég!... És húnyni kezd
A régi, tiszta fény.
Mélyebb sebet vág, mint a tőr,
A nő nemes szivén!...
Átérzi lelked bánatát,
Vidáman hal meg érted, -
De bús kétségben csügged el,
Ha egy rossz szóval sérted!

Ne félj! Nem hal meg a madár
Ha szárnyait megtörték.
A pillangó tovább röpűl,
Bár fényporát letörléd.
Tovább él a szerelem is
Mert mindennél nagyobb, -
De többé nem száll ég felé,
És többé nem ragyog!...

2015. november 3., kedd

Arthur Rimbaud - Élmény


Kék nyári alkonyon a szűk csapásokon
szúrós rozsok között járok, majd zsenge fűben,
megérzem, álmodón, harmatját lábomon,
s hagyom, szabad fejem a szél fürössze hűsen.

Semmit nem gondolok s a számon némaság.
De nagy-nagy szerelem borul szivemre tágan,
s a természeten át megyek tovább, tovább,
cigánymód - s boldogan, akár egy nő nyomában.

(Rónay György fordítása)

2015. november 2., hétfő

Ruder Jana - Szerelem


... valahol
összeölelkeznek
a vágyak
csak a hold
tanúja
a csodának
titkos táncukban
egyesül
a lélek,
amint forró
vulkánok
egymástól
elégnek...

2015. november 1., vasárnap

Válóczy Szilvia - Keveset akarok...


Keveset akarok, mint az ártatlan, keserű rab,
Ki utolsó kívánságával földet, s eget mozgat.
Csak azt, hogy érezd elfojtott szerelmem,
Melyben megtalálnád lelkedre a vigaszt.

Jöhetnek még szebb napok, s átkozottak,
Melyektől nincs, s kínos szabad utad.
De az a kevés, melyet szívem nyújt feléd,
Csak neked szól. Ami maradt, az a kevés.

Bár becsülnéd, míg él bennem, s nyújtom kezem,
Benne kitárult szívemben egyetlen reményem.
Már felednem kellett volna gyarló szívedet,
Mely titkon mellettem mégis álmosan szendereg.

Így hát most alszol lelkemben, képzeletemben
Derül féltő mosolyod, mely felém int kedvesen,
S nyugalmat áldva ölel csendben, reszketve
Míg az álom tova nem kacsint a messzi fellegeken.

Keveset akarok, csak azt, hogy őszinte légy
Magadhoz és másokhoz, ha fáj is, de védd
Lelked, s tested a fájdalomtól, mely húsodba mar
Mint a veszett kutya, ha friss vért akar.

Én csak szívem tudom adni, mely nem pazar,
De úgy tud szeretni, ha hozzá szól ajkad szava,
Oly gyengéden, s ragaszkodva, mint a kiszáradt puszta,
Melyet, ha egy csepp víz ér, mezőjét bokrétába fonja.

Mert a szív csak egyszer szeret igaz szívből.
A szerelem fehér liliomának erejéből.
S ha az elszárad, mint az ősz avarja,
Többé már nem kesereg, s szirmát sem bontja.