Nagy Csaba -Várj, ne tedd, hogy könnyezzek,

    
Várj, ne tedd, hogy könnyezzek,
most, amikor még
tiéd a föld, körötte az élet,
a legszebb
szerelembe öntött
teljesült vágy,
hisz hangod oly kedves,
simogató szavad
oly puha, oly lágy,
Te kell érezd, s hidd,
árnyékként követőn,
lépten
veled vagyok, s nem hagyom,
hogy valaha is
úr legyen fölötted
a mind veled
ébredő gyötrelmes fájdalom.


Várj, ne tedd, hogy zokogjak,
a tavasz még most jön,
ha sír is a lant,
de Te halld
nyugtató hangját
a vígan daloló
réti csalogánynak,
Te lásd a fényt,
a réteket ölelő
nyárnak mindkét kezét,
s érezd
érted esdeklő
sóhajaim vágtát,
akkor majd
vígan kél a nap,
s nem álmodok
könnyemmel öntözött,
fehér
csokorba font kerti margarétát.

Maszong József - Te vagy

Te vagy a napfény,
a Hold ragyogása,
mindent elsöprő
csókok varázsa.

Te vagy a tűz,
a lobogó-láng,
perzselő szerelem,
megannyi érzelem,
éji ragyogás.

Te vagy a kéz,
mi gyengéd, ölelő,
bánatot elsöprő,
örömet szerző.

Te vagy a menedék,
ha háborog lelkem,
az élet viharában
nyugalmam
kebleden lelem.

Harcos Katalin - Álmodj velem...

    Álom kell? Hát legyen! Álmodom.
    Talán ott alszom majd a válladon,
    s amíg pillám mögött álmom pereg
    lemosolyognak ránk a kék hegyek.

    S mert álmom tiéd, hát veled vagyok.
    Szememben újra boldog fény ragyog,
    ölelsz, s a két karom visszaölel,
    és - lásd!- a csókokat sem hagyjuk el.

    Most állj! - mondom,- itt tovább nem megyek.
    Elég lesz csupán, hogy veled legyek,
    és kedvem derül, szívem kitárom.
    Légy a kedvesem...vagy a barátom!

    Tudod mit, Kedves? Most álmodj velem!
    Ragadjon magával a szerelem,
    vad szenvedélyem ismerd meg kicsit,
    s tartsd meg magadnak, hogyha boldogít!

Nagy Csaba - Veled

Most, ahogy a legszebb
rózsaszín illatú
januári tavasz
hajnalát kémlelem,
sóhaj szökik ismét az ablakon át.
Mily szép így Veled,
egy gondolat csak
s hogy dobog a szívem.
Elmerengem,
még bennem élnek
a félve tett léptek.
Mintha tegnap
jöttél volna erre,
s már egy éve
múlt,
hogy koporsóba tettem
életem magányát.

Hogy mi is a szerelem?
Csak most,
hogy bennem él,
suttogja
szerte
pajkosan a szél.

Az ég oltja utolsó csillagát,
s arcomon csillanó,
meleg
könnycsepp gördül,
most, ahogy a legszebb
rózsaszín illatú
januári tavasz
hajnalán
a felkelő nap
szórja rám kegyesen a fényét.

Veled mindig
s minden olyan szép.

Demeter Mária - Homokszem

nyomodba léptem
hideg homokban
eléd indultam
eltévedtem
megjött a szél
akár a szerelem
a homokkal találkozott
nem velem

Gyóni Géza - Ősz van

Ősz van. A zöld, lombos ligetből
Csak puszta, zörgő gally maradt...
Oh visszasírom sokszor, sokszor
Az eltűnt, elszállt szép nyarat.

Ahogy a hűs akácsorban
Kísértelek, én kedvesem -
Csak a nyarat éreztük akkor
S haladtunk szótlan, csöndesen.

Még nem vallottuk meg szerelmünk,
Még akkor nem is tudta más -
De oh köröttünk tisztán szólott
A legékesebb vallomás.

A kis kerítésen kihajlott
Egy-egy kíváncsi rózsafa
Szerelmet ontott rózsák kelyhe,
Madár csicsergő ajaka.

Csak épp szívemre nem borultál,
Csak épp meg nem csókoltalak -
Oh visszasírom sokszor, sokszor
A csóktalan elszállt nyarat.

Kovács Anikó - Romantika

Neked...


Mondd, ugye te nem kívánod,
hogy rozsdás szóval hazudjak könnyű álmot,
ha azt kérdezed tőlem, hogy aludtam:
jól tudod, a rideg háztetők alatt,
a gyéren szűrt sugarakban
minden ostobán áll és mozdulatlan, -
és mikor a hajnal
házat ácsol a téli szürkeségben,
ugye nem akarod, hogy eltagadjam,
nekem - nélküled - semmi örömöm nincsen...?

Mondd, ugye te megértesz,
hogy este, amikor az alkony alvadt sebe
a fényes égen gyógyulni látszik,
hiába békés a táj, és a kép színes,
- akár Canaletto híres gondolái, -
nélküled minden együgyűen semleges...

Ady Endre - Halálos szerelem

s ha nem volt még halálos szerelem,
azt akarom, ez halálos legyen,
értelmes kín: mert nincs értelme annak,
ha embernek üres kínjai vannak,
s ha nem szeretsz úgy, mint tenmagadat,
én meg fogom majd ölni magamat,
nem hogy szerelmem vagy bosszúm mutassam,
de jobban fájna elsorvadni lassan,
s árnyék leszek, melytől szorongva félsz,
bíró, kitől büntetést nem remélsz:
Vigyázz! Ne hagyj meghalnom, amíg éls

Molnár Rózsa - Halálos szerelem

... azóta kell halálos szerelem...
azóta kellenek krisztusok nekem,
akikben kitapintható a fájás,
akik vállukon hordják furcsa világukat.
... nekem krisztusok kellenek, mázsás
terhet cipelő sebek, és kikből
Isten vére csepeg.
Halálszagú, csenddé sűrült égi küldetések.
Egymásba vérzések,
tövishegyek karcoló mártózásai...
földig rombolt életek,
szemen köpött alázatosságok,
áldásból kitépett jajongások,
ellent kiáltó nemek,
vérző férfiszemek,
homályuló, zöld magány,
időtlen, örök talány,
... nekem máglyahalál kell,
lelket gyullasztó eretnek gondolat,
mi merészen égre mutat.
Amiből olvasnál, ha lenne hozzá szemed,
és vezetne is, ha nyújtanád kezed.
... nekem szikrázás kell,
csengő hang, merész igen...
... valami ilyen...
- talán észrevétlen -,
de halálos szerelem...

Imre Flóra - Lassan megöregszik

Az ember lassan megöregszik,
A jövőnél már fontosabb a múlt.
Nem jön felénk, ami előttünk fekszik,
Csak könyörtelen elmarad az út.

Ha sötét is, nem félünk a jövőtől.
Nem is sötét, üres. A szerelem
Többé már nem követelőző,
Gyöngéd csupán. Fut velünk a jelen.

Vagyunk, nézünk, de minket nem lát senki.
A szerelem is néz csak, nem remél.
Az úton egyedül kell végigmenni.
Visszahúzódik minden, ami él.

A szerelem komor, kék mélyút.
Nem lángol már. De fájni még tud.

Válóczy Szilvia - Köszönöm

  Csak köszönhetem
minden szavad,
minden érzést,
mely Tőled fakad.
Köszönhetem
lelked szárnyát,
mosolyod,
mely szeretve lát,
s azt is,
ahogy féltve aggódsz,
mikor fájó szívvel
vágyat rajzolsz
bús arcomra...
Köszönhetem...
Csak köszönhetem,
hogy minden tetted
szerelmed adta.

Nagy István Attila - Metszéspont

Esik az eső. Könny keveredik
a hideg ősszel.
Siratom magamat.
Jó lenne odabújni hozzád,
hosszan ringatózni veled.
Kérlelni, hogy el ne eressz,
ha mégis elmennék.
Bánatba bódít az ősz,
nyugtalan szívverésem
meg ne rémisszen.
Itt vagyok még, várom,
hogy újra megölelj,
s abban a metszéspontban
meg is születhetek újra -
veled.

Csukás István - Örömre int ez a szerelem

Én már minden pillanatomra éber
lélekkel vigyázok, örömre int
ez a szerelem a lélegzetvétel
fáradhatatlan ritmusa szerint,
ahogy törekvő sorsom újra s újra
szívemhez új és új magányt csatol,
ahogy szívem a dobogást nem unja,
s rólam másképp nem álmodozhatol,

csak hogy nagyon szeretsz. Nincs más viszonylat,
fogcsikorgatva vagyok rá tanú,
s elképzelni sem tudok én már jobbat,
és örömömben is már szűkszavú
lettem, hallgatok csak s tűnődve nézem:
fejem fölé az ég, közönnyel áld,
küldi a tél hangáraiból, kéken
villogva, a fagy fémszárnyú raját.

Én nem hadakozhatok már más módon,
érted se, csak sorsommal (pillanat
sugallta harcok kis cselét megoldom),
hozom kiéheztetett ifjúságomat,
mely országot, álmot hódítni indult,
s az örömért a szívednél kiköt -
felkönyökölve nézem éjbe fordult
hajad homlokod félholdja fölött.

Éles Attila - A tenyeredben

Bárcsak megbújhatnék a tenyeredben.
Érezném melegét, bőröd puha selymét,
Hallanám, ahogy dobbannak az erek.
Ujjaid közt fény szűrődne be
a kezed húsát vörösre festve.
olyan lenne, mint egy csodás naplemente.
Ó, bárcsak megbújhatnék a tenyeredben.

Bárcsak sétálhatnék a tenyereden.
Gyűrűkön, vonalakon, sokszögeken át vándorolnék.
Talpam alatt, mint a frissen szántott földön
futnak a barázdák végtelen sorokban.
Elindulnék az életvonaladon, s remélném utam sosem ér véget
és ha elfáradok, megpihennék a Vénusz domb tövében.
Ó, bárcsak sétálhatnék a tenyereden.

Bárcsak a tenyereden hordoznál.
Vinnél magaddal mindenhová, s hogy céltalan
ne szórd jókedved, mindig rám mosolyognál.
Ha néha megsimogatsz, vagy a szívedhez emelsz
én csak hallgatom a mély dobbanásokat,
remélném, eggyé forrunk e lüktető morajban
Ó, bárcsak a tenyereden hordoznál.

Tollhegy - Hazatérés

Örök várakozás,
Mért nem mondtad nekem ...
Számomra titkon csodát rejtegetsz,
S borús éveim majd hamar feledem,
Hogy van létemnek reménye,
S lesz még társam a szerelem.

Örök vágyakozás,
Mért nem lázítottad szívem ...
Te tudtad, egyszer újra lángra gyúl,
S tüze felégeti emlékét a múltnak,
Hogy hamvából szülessen az új,
S kezdődjön el, valódi életem.

Örök álmodozás,
Mért nem nyitottad fel szemem ...
Hogy tudjam, kinek mennyit érek,
S lássam remélt vágyam álmait,
Majd felébredve, végre hazatérjek,
S megtaláljam igaz önmagam.

Marie Marel - A szerelem

A szerelem: az csudaszép,
csupa zene, csupa kép.

A szerelem: az csudajó,
napsütés és puha hó.

A szerelem: az csupa tűz,
lüktető vér, vágyad űz.

A szerelem: az szárnyalás,
páros röptünk, semmi más.

A szerelem: az sóhajtás,
"Nem kell többé senki más!"

Válóczy Szilvia - Lassan elfelejtesz

S lassan elfelejtesz majd...
Homályossá válik Benned
Minden szép pillanat,
És az a kevés,
Mi megmarad,
Szíved egy távoli szegletébe
Bújik,
Szomorúságom elől
Nap fényével hajlik majd
A tavaszi égen,
S már megnyugodsz régen,
Míg lelkemben
Ott küzd még a gondolat,
Hogy többé
Nem hallom hangodat,
S nem látlak majd
Ezernyi csodádban.

Szabó Magda - Sohasem

Én nem akartam sohasem.
Nekem nem olvadt ereszem,
ha március jött, s szerteszét
tördelte a szomszéd jegét.
Én nem akartam emberi
sorssal, mint hinta, lengeni
mélyből magasba s újra le;
tengerbe vágytam szüntelen:
fövénybe fúrni hátamat,
hallgatni, mint a nagy halak,
és nem bukni a fénybe fel,
és nem követni éneket,
ha lengenek a fátyolok,
ha zengenek a távolok.

Én nem akartam sohasem,
s most olvadt testtel, részegen
sodorsz sodroddal, szerelem.
Látsz ismeretlen szívemig,
forgatod fénylő csontjaim,
pörgeted súlyos súlyomat,
mosdatsz magadban, áradat,
szemem kútjába fényeket
dobsz, nyelvemre beszédeket.

Én nem akartam, szerelem,
szájadból inni sohasem,
s most tikkadt szájjal keresem
hűvös szád ízét, szerelem.
Sósszagú, zúgó felszínen
lebegve – néha – a vízen
lefele fordul a szemem,
s a némaságom keresem,
mely lenn maradt a víz alatt,
őrzik szigorú kardhalak,
s körötte hunyt szemű csigák
s fehér korallok alszanak.

Ratkó József - Akinek...

       Akinek a szerelem a gondja...
   
     Agyát, szívét is hámba fogja,
     merengve hallgat, szól szorongva,
     akinek szerelem a gondja.
   
     Fészek-rakók álmait sejti,
     tolakvó énjét elfelejti,
     szellős nádasban el is rejti.
   
     Kedvesének hű tükre lenne,
     s míg ő csudálná magát benne:
     szemérmes, dús titkokra lelne.

Válóczy Szilvia - Erósz

Láványi beteljesülésed
Egekig juttat,
Közben lelkemhez érsz,
Kutatva lépdelsz testem árnyain,
Vad vágyam ontod
Szított önmagából.
Kecsessé bámul az idő,
Nagy macska mivoltom
Ott dorombol
Balnyi térfeled árbócán,
Reád suttogott ajkam
Éjjenti lázadásba hív...
Elvesztél.