Lőrincz L.Anna - Szeretlek

- csak így egyszerűen...
Oly természetes szerelemmel,
ahogy a hóvirág szirmait
kacéran bontogatja a februári nap,
s a telet elzavarja a tavasz.

Ki kényszeríthetné a sejteket arra,
hogy ne osztódjanak,
s többé ne érezzem érintésed
nyomán a dallamot, melyet
bennem játszanak?
Elmondhatnám, ha volnának szavak,
hogy ölelő két karodban
olyan a csend, hogy
csak a gondolataink suttognak.
Kiálthatnám, hogy mindenki hallja meg,
milyen az, mikor röpít egy érzés,
mint tollpihét elragadó fergeteg,
milyen az, mikor melletted ébredek,
s végtelen kékség tölti be a lelkem...

Két szemem íriszedben fürdik,
s veled zuhan a csillogó mélybe.

Szeretlek
- csak így egyszerűen...

Millei Lajos: Vigyázok Rád

Kifésülöm az életedből a tegnapok fájdalmát, vigyazok rad
konok-hegyű tűmmel megfoltozom,
vigaszcérnával összevarrom szakadt lélekruhád.
Jövőízű tiszta vízben áztatom napokon át,
hogy elvegye a múltad sókönnyes, megkeserült,
remény-nélküli, dohos szagát.
Majd életféltő két kezemmel kimosom én,
s míg mosolyhabok énekelnek a víz tetején,
a szivárványszínű mosóporom varázslását
már nem szennyezi be kívülről érkező vád,
mert fénylő hitem erejével vigyázok Rád.
Megszáradni napfonatú kötélre rakom,
s míg létem szele óvón csókolja jövődet
a bársonyba bújt esti alkonyon,
én párás szemű vasalóval várom a száradást,
és kigőzölöm életedet. Nem lesz több szakadás.
Kisvirágú szép szirmokkal díszítem ruhád,
és irigykedhet akkor a gonosz külvilág,
mert igaz-élű mosolyra ébred majd a szád,
hisz melletted leszek mindig, s úgy vigyázok Rád.

Lőrinczi L. Anna: Vallomás

Amikor a magány, szívem tépve húsomba vájt
Amikor karmával szaggatta jég-álmaim a vágy.
Amikor égett erdő üszkös romja volt az élet
Amikor a csillagok is elbújtak a szurok sűrű éjben.

Akkor...

Talán, csak apró szikra volt, mely ébredésre várt,
Talán egy szellő volt, mely lassan fergeteggé vált?
Talán egy patak volt mit tavasszal felduzzaszt az ár,
Talán mert Te voltál Az... ki hozzám sodródtál?

Igen...

Mint a dagály, ki csendben űzi a lopakodó tengert,
Mint tavaszi napsugár, mely új életre serkent!
Mint ahogy hajnalban hasad az ég, aranyszínű fénye...
Mint a lassú lávafolyam mindent felemésztő hője.

Úgy áradt bennem a Szerelem

Tudnod kell, hogy derűs hajnalt, szemed fénye hozott,
Tudnod kell, hogy mosolyodtól a matt is újra ragyog.
Tudnod kell, hogy nevetésed ma a legszebb muzsika,
Tudnod kell, hogy ölelésed nélkül lét sem lenne ma.

Egyed Emese - A liliomokért...

Ha vártalak (és sokszor vártalak),
könnyű volt testem-telkem, mint a hab,
az idő boldog csöndbe öltözött,
liliom sarjadt égett nád között;

a vágy harangszavú hullámait
körbezengette, átszakadt a híd,
áradt a víz, omlottak kőfalak,
és zakatolt az ábrándok alatt

a vér körpályás, élő rendszere;
váltóját későn állította be:
föl-le száguldó lélegzet-csapat
jelezte jöttödet, nyugalmamat -.

Már a medrébe minden visszatért.
Fohászkodjunk a liliomokért:
nekünk bomlottak sugaras és vad
pillanatokban, amíg vártalak.

Jószay Magdolna - Elvitted magaddal

Hiányod űrt hagyott bennem,
elvitted magaddal a szívem.
Őrizd meg, vigyázz rá,
ha szomorú, nevess rá,
ha kell, akkor védd meg,
ha reszket, dédelgesd,
ha fázik, melengesd,
ha futna, ne engedd,
ha érted dobban, szeresd!

Segíts, hogy tovább éltesse
létünk tiszta szép örömét,
fényeket sugárzó perceit,
összefonódó kezeink
halvány tűzmelegét…
s legyen erőnk tovább vinni
esendő szerelmünket
akár a „túlsó partra” is.

Nagy István Attila - Szimfónia

Hiányoztál.
Mindenütt kerestelek.
A fák mögött, a felhők haragjában.
A szemlehunyás ólmos fáradtsága
eltakart.
Pedig milyen jó lett volna,
ha a hangodba burkolózom,
s megtelik zenével a lelkem,
szimfónia zeng, ha rád
gondolok.

Barnaky Miklós - Esti levélzárás

Nézd, én kedvesem, nézd!

A lenyugvó napkorong fénye
mégegyszer feltör az égre
és elhal -

én örökkön ragyogó fénnyel
várok rád minden éjjel
és nappal
és bárhol -

bárcsak ne lennél oly távol -
nagyon hiányzol!

Álmokat hoz rám az este,
s én szemeid keresve
húnyom le szemem -

Aludjál jól, szívem!

Kun Magdolna - Veled megöregedni

Veled szeretnék megöregedni,
s majdan együtt hallgatni az esti csendeket,
melyek szótlanul is elmesélik nekünk
a megmásíthatatlan boldog éveket.
Szeretném örökbe fogadni szép tekinteted,
megbújni benne, mint egykor hajdanán,
s a benne meglapuló csillagfényű könnyet,
ajkamhoz emelni, hadd csókolja szám.
Szeretném kezed fogni, néha remegőn is,
így sétálva körbe-körbe az ódon helyeket,
s majd így lépve át magunkat a levélhulló őszbe,
hogy egyazon idő legyen, mi avarba temet.
Mert te értem születtél, és én érted születtem,
minket úgy alkotott Isten kéz keze,
hogy általa legyünk kincsei egymásnak,
s abban örök időt nyerjen az élet értelme.
Nekünk együtt kell élni, és együtt kell halni,
külön--külön már úgy sem léteznénk,
ezért fogd a kezem, és el ne engedd soha,
mert én, míg élek, szorítom a tiéd.

Barnaky Miklós - Búcsúszó

Rendben;
tegyünk hát úgy, mintha
mi sem történt volna -
nem láttál - s én nem láttalak
téged soha.

Azt hittem -hitted te is-
egymásnak születtünk,
s hogy nem így van;
hibákat -gonoszan-
csak egymásban kerestünk.

Hát isten veled.

Persze, ne kívánd, hogy végleg
elfeledjelek;
múlik az idö, s tán te sem
gyűlölöd majd emlékemet -

Harcos Katalin - Láng leszek...

Láng leszek, látod? Neked lobogok.
Tüzem felhevít, fényem rád ragyog.
Imbolygó, bíborló, csodát váró,
szertelen, szerelmes táncot járó.

Láng leszek, önmagát elemésztő,
lobogó lázában érted égő.
Nézd, fényem világol a sötétben,
rád kacag komor éj sűrűjében.

Láng vagyok, lelkedben tüzet gyújtó,
éledő tüzedhez odabújó.
Körülölellek melegemmel,
betakargatlak szerelemmel

Barnaky Miklós - Kell

Kell, hogy kelljek valakinek,
kell, hogy szeressenek,
várjon rám valaki,
el tudjam mondani;
kellek valakinek!

Kell, aki óv, de nem gátol,
aki, ha nem kellek, ellök magától;
kell, aki néz, de lát is engem,
látó szemekkel hisz is bennem;
kell, aki átlát.

Kell; kell, hogy kelljek valakinek.

Cserényi Zsuzsanna - Ha akarod

Mától én rajzolok csillagot
A takaród minden sarkára,
Ha akarod.
Mától én vigyázom a napot
Ott az égen, a felhők fölött,
Ha akarod.
Én fújok szelet, csendeset
Vagy rombolót, dühöngőt.
Gyújtok apró tüzeket, vagy
Borítom lángba a hegyeket,
Beültetem fával a sivatagot,
S visszafelé folynak a folyók,
Ha akarod.
Bejárom veled a világot,
Letépek minden virágot,
Élek békében, boldogan
Vagy mindenért harcolok,
Ha akarod.
Mindenhol ott leszek
Add hát a két kezed
Átölellek és hallgatok
Ha akarod.

Szabolcsi Zsóka - Sóhajokba kapaszkodva

        ...mert az élet repül velünk,
     ha szárnyalunk, vagy csak megyünk,
     andalogva, kézen fogva,
     emlékeket felkarolva,
     sóhajokba kapaszkodva,
     összebújva vagy széthullva,
     illatokkal, illanókkal
     tele tarisznyánk a jóval,
     hamubasült fájdalommal,
     friss idővel, vagy a múlttal,
     ezerarcu szép titokkal...

Szeitz János - Éltem

Szerettem, szenvedtem, éltem,
akit kerestem megtaláltam.
Hála egy asszony mosolyának
Sorsommal végre megbékéltem.

Benke Rita - Napok nélküled

Telnek szépen, sorban
a szófogadó, nélküled
szédelgő napok.
Ráérősen andalog a hétfő,
ballag a feneketlen kedd
(meglepetés ajándék,
hogy az elröppenő percek
hagyták hallanom hangodat).
Az éjjel sötétjéből
borongós reggellel
borzong elő a szerda.
Számolom a nélküled céltalan
órákat.
Üres estémben felidézem szemedet,
szádat, testedet. Magányos ágyat
vetek és lehunyt szemhéjam mögött
magammal viszem a szemedet,
szádat ajkaimra képzelem,
testemre vonom a kezedet.

Pilinszky János - Azt hiszem

Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.

Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanúl és jelzés nélkűl.

Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem.

V. Molnár Balázs - Ki...

Ki tudja ki az, hogy a társad ki lesz majd,
ki vágtázó lelkednek kiutat mutat,
s a kijárat kivezet a semmiségből,
de ki lesz, de ki áll kint a lelkednél őrt?

Ki tudja ki az, ki szemedet kinyitja,
Ki fogja kezed, ha mennél egy tévútra,
Ki érez, ki ölel, s vigyázza szívedet,
Ki lesz majd, ki a semmiből kivezet?

Ki tudja ki az, ki élvezi kincseid,
Ki megválaszolja lelked miértjeit,
Ki vagy Te vajon, s vajon ő ki lehet,
Kit érdekel, mikor halálig szereted.

Kovács Daniela - Úgy rejtelek, Kedves...

Úgy rejtelek, Kedves, hangtalan szavamba,
mint görög romok rejtik korok vigaszát,
a szélvert napjaim elporladhatnak,
de Te őrzöd mégis fényünk tavaszát.

Úgy rejtelek, Kedves, sorsom vonalába,
mint aranymedálban az igaz drágakő,
a perc megalvadt mozdulatába' védlek,
vigyázlak, ne rontson el az idő…

Úgy rejtelek, Kedves, könnyem gyöngyburkába,
mint kozmosz rejti el csillagrendszerét,
s amennyit a lelkem felfoghat magába,
annyit őrzök belőled szívem rejtekén.

Úgy rejtelek, Kedves, dalos fohászomba,
mint emlékünket rejti a sűrű, süket csend,
összecsuklak szívem vörös szirmába,
és rólad kapja nevét az oltár odabent!

Szeitz János - Váratlan szép üzenet

Szótlanná meredtem.
Szívem és a lelkem
jelét várom: újultan:
éledjenek.

Gyengéd tavasz érlelte
újjá életemet,
mikorra megjött a nyár:
szerelemre.

Szerény mosoly gyöngéden,
hittel megérintett,
mikor nem reméltem már,
csak a telet. 

Szeitz János - Szépek szépe

Szépek szépe mondd meg nékem
Kit ékít fel csillagszemed
Szerelemtől boldogsággal
Kinek csordul könnye érted.
Csillagszemű mondd meg nékem
Mivé lett a reménységem
Felhőt hajtó gyermek álma
Gyermekláncfű virágzása.
Mivé lettek dacos vágyak
Átkos-kusza ábrándokkal
Kószálások éjszakákban
Tücsökzenés révületben.
Csillagszemű mondd meg nékem
Hogyan szálljak messze délre
Évezredről évezredre
Pillantásod ott keresve.
Ó-göröghon ligetekben
Aphrodité szentélyében
Elrejteni emlékedet,
Őrizve a végtelenben.

Kormányos Sándor: Hiány

Az érzésre feszült gondolatok
most pattanó húrrá pengenek
s egy szívdobbanásra ráölelve
mint vágy-verte dallam, zengenek.

Majd hosszú sóhajra hangolódva
elszállnak utánad messzire.
Én mindig tudtam, hiányzol majd:
De sosem hittem, hogy ennyire...

Éles Attila - Rég láttalak

Rég láttalak kedves. Esett, mikor elmentél.
Nagy kék esernyőddel mint egy leszállni készülő
hőlégballon, úgy tűntél el a vizes levegőben
a csepegő fák között. Hallgattam cipőd halkuló
kopogását, néztem, ahogy a szél kibontja hajad.
Már várom, hogy újra itt legyél.
Szokatlan szép szerda született, bár szürke az ég.
Nyakad hajlatáról álmodtam, szád vonaláról, orrod gömbölyű halmáról
és fölöttük ikercsillagként ragyogó szemeidről.
Az álmot nappalomba loptam. Az ég szürkesége sem számít már.
Nem voltál mellettem, de a párnán ott volt még illatod,
fejed mélyedést nyomott bele. Ráhajtottam az arcom, mintha
a bőröd érintene. Tudom, nem mentél messzire.
Várom, hogy újra itt legyél.
Jó volt az éjszaka veled, pedig csak aludtunk.
Néha felriadtam, amikor sokáig nem vettél levegőt.
Néztelek a beszűrődő fényben, az arcodon apró fintorok futottak,
te is álmodsz. Ünnep veled minden éjjel,
akár egy Húsvét, Karácsony vagy Farsang. Vidám, meghitt, szenvedélyes.
Újra esni kezdett, te mindjárt jössz haza, nagy kék vitorláddal navigálsz,
lábad nyomán a kis tavakon apró glóriákat vet a víz.
Veszem a kalapom és eléd megyek.
— Hiányoztál — mondtad, mikor találkoztunk. Pedig, hogy elmentél egy órája lehet.

Kardos Csongor - Hála

Szavakba csordul belőlem a hála.

Nem mert jó és szép vagy,
nem mert fáradt álmok szólnak rólad,
nem mert kezem kezedbe fogadod,
nem mert csendes félhomály ül mosolyod szegélyén,
nem mert átjár sötétkék hiányod,
nem mert novemberi zarándok szelek fújnak;

hanem mert remegő sóhajjal tudom: vagy.
 

Szabolcsi Zsóka - Álomkedves..

Bűnöm és reményem...
miattad repülök,
érted zuhanok...
veled, ha csak álmomban is,
örökre együtt maradok...

Éles Attila - Mintha most látnálak először ...

Mintha most látnálak először,
úgy leslek egy bokor mögül.
Akár kamaszként a tóban meztelenül
lubickoló nőket, kíváncsian, szemérmetlenül.
Szinte lebegsz a kertben.
Magadba szívod a rózsák illatát,
feléd hajlanak az almafák,
derekuk roppan a szélben.
Kibontott hajad, mint
távoli madárcsapat, száll az égen.
Szárnyaikra rebbenő,
ezüst csillogást fest a múló idő.

Félek, elolvad a szerelem.
Feloldódik, mint alkonyi Nap
az esti felhők között.
A szenvedély egy nap,
meghal a hegyek kékje fölött.
Ma virrasztok, őrzöm az álmod
és a szerelmet, ezt a ritka virágot.
Közben a csend fátyla mögül úgy nézlek,
mintha csak néhány perce ismernélek. 

Csorba Győző - Aki sok szépet

Aki sok szépet mondott el hiába,
szűkszavú lesz vagy néma, -
tudom: fáj, hogy neked jutott
szavaim maradéka.

Én már a földnél is mélyebbre hulltam,
nyirok s penész ölelget;
nem csillagokat üldözök, -
kis emberi türelmet.

A gyengéimmel sétálok előtted,
már-már magam kinozva, -
ha rám gondolsz, a jó helyett
gondolj inkább a rosszra.

Hiszen becsaplak: önzésből szeretlek,
- embertől más se telhet, -
önnön-szívemre készítem
e gyógyító szerelmet. -

Aki sok szépet mondott el hiába,
szűkszavú lesz vagy néma,
de minden szépnél szebb lehet
szavai omladéka.

Úgy szeretlek, mint botjukat a vének,
ahogy a víz a gödröt,
a napnyugtát az aratók,
az istállót az ökrök.

Jószay Magdolna - Őrizz

Három év.
Kevés vagy sok?
Ki tudja,
mennyit érnek a számok...
Ismerjük a múltat,
a jövő rejtély...
én azt hiszem mégis,
e három év oly mély,
több, mint néhol
tíz vagy húsz,
mi hozzád köt és húz...
mi szebben összetartozunk,
e hihetetlen tündér-múlt
a mérték
nálunk ez, s nem más
az érték.
Próbálj őrizni még,
őrizlek én is
rég.

Csurai Zsófia - tisztán

úgy mondják keleten
aki egyszer
olyan magasra tornyosodik
mint te bennem
az egyszerűre tisztul
mint a kék.

(több vagy a mindennél)

Csurai Zsófia - Fokozás

ma csendesebb a csend
és jóvátehetetlen a jó
a bűn is bűnösebb
és szótlanná vált a szó…

a hiány kézzel fogható

Csurai Zsófia - szeretve lenni -

folyton kutatok a valami után
és keresem azt a valakit
aki olyanná tesz
mint egy halkuló rácsodálkozás

Csurai Zsófia - minden felett

látod
mégis csak beértek fohászaim
ebben az életben is megtaláltalak
és benned most új-magamra leltem

mégis úgy zokogsz odabent
mint az a névtelen ölelés
amit holnaputánra elfelejtünk

ébrenlét nélküli világ vagyok
talán benned is
talán másban is
ezerféle pöttömnyi rezdülés

de ha kell
nyolcvanhatszor újra kijárom
magamnak a kegyet
hogy olyannak lássalak
és olyannak szeresselek
mintha igaz volnál.


(hogy örök vagy,
a minden felett tart)

Madár János - Könyvekbe zártalak

Könyvekbe zártalak,
mint a legszebbik verset.
Szavak emelnek magasig,
egyetlen kegyelmet.

Mert te ölelsz már nekem
tüzet és tengert.
Hogy megcsodálhassam
a mindenséget, az embert.

...

Integetnek fák, szelek,
egymáshoz görbülő ujjaink felé.
És mi kiállunk boldogan
a meztelen ég elé.

A Hold és a csillagok
- mi vagyunk.
Minden mozdulatunkat
a meglazult felhőkre hagyunk.

  (részlet)

Éles Attila - Oldás és kötés

Suttogva engedj el, mintha
lenne még a szobában valaki,
hogy csak én halljam, mikor
szerelmes szavaid béklyójából eloldozol.

Suttogd azt, hogy messzire vigyen
hajlott hátán az ég.
Súgd, csak súgd, most már elég,
és helyettem a semmi legyen.

Kiáltsd harsogva, mint az orkán,
menjek tőled távol, és
akadjak meg a pokol torkán.
Nem kell több ölelés.

Mondj igazat! Még maradjak,
búgj ragacsos, édes szavakat.
Ígérj boldogságot, szép holnapot,
és magamtól leszek ismét rabod.

Surranjanak szavaid, mint a kötél,
ami akasztáskor a nyakhoz ér,
hogy újra szerelmed bitóján álljak,
érted az örök halálra várjak.
 

Ágh István - Napimádó

Ott napozott a nyári kert zugában,
szemérmetlenül szép volt, mint a rózsák,
szemérmére szabott fürdőruhája
alig nagyobb egy óriás sziromnál,
bár leginkább szűz tenyeremhez passzolt
volna a messziről jött pesti asszony,
ketten láttuk, én meg az öreg Isten,
örült az Úr, mert visszaigazolva
találta benne mesterművét, én meg
parázna hévvel feledkeztem buja
verőfényében, mintha párja lennék,
s kamaszfővel folytatnám a teremtést,
s akkor a néma rózsa éjszakája,
ahogy helyette behunyt szemmel érzek,
döbbentett rá, a mélység vajudása
veti világra ezt a fényességet,
amit csak látok, ő meg csak világít
vakon, a legsötétebb éjszakáig.

Szeitz János - Éke a szerelemnek

Hideg van, fázom itt fönt.
A temetők mindig hidegek,
csak ott lent meleg a föld.
Te megérkeztél, én teszem,
ami dolgom akad még.
Majd megmondják egyszer,
talán, ha arra érdemes,
mire kellettem a földön,
és kinek.

Nyíljanak csak a nárciszok!
Neked a virágod volt,
nekem az életem.
Egyetlen voltál, akit
nem magamért szerettem.

Milyen egyszerű a képlet:
lettünk, voltunk, szerettünk.
Végtelennek tűnt az élet.
Százfelé villant a szemünk,
és a jövő mámorában feledtük
kamaszkorunk filléres gondjait:
éke a szerelemnek,
kopott, lőtt falak között.

Dsida Jenő - Arany és kék szavakkal

Miképen boltíves,
pókhálós vén terem
zugában álmodó
középkori barát,
ki lemosdotta rég
a földi vágy sarát
s már félig fent lebeg
a tiszta étheren, -
ül roppant asztalánál,
mely könyvekkel teli
s a nagybetük közébe
kis képecskéket ékel,
Madonnát fest örökké
arannyal s égi kékkel,
mígnem szelid mosollyal
lelkét kileheli:

úgy szeretnélek én is
lámpásom esteli,
halavány fénye mellett
megörökítni, drága
arany és kék szavakkal
csak Téged festeni,
míg ujjam el nem szárad,
mint romló fának ága
s le nem lankad fejem
a béke isteni
ölébe, én Szerelmem,
világ legszebb Virága.

Szeitz János - A kezed

A kezed, a te kezed
A szemed, a te szemed
A szíved, a te szíved
Hasonlítani máshoz:
Szépet a széphez felesleges.
Számomra így tökéletes.

Így él bennem, és vetíti
Lehunyt szemem selymére így:
A kezed, mint a kezed,
A szemed, mint a szemed,
Szíved, mint a te szíved,
Éltetőn ő lüktet véremben.

Dsida Jenő - Tavalyi szerelem

Emléke visszacsillog
s olykor arcomra tűz,
arcomra, mely fakó
s elmúlt évekbe néz.
Fényes volt, mint a csillag,
forró volt, mint a tűz,
s édes volt, mint a méz.
Még néha visszacsillog,
de már nem bánt, nem űz,
enyhén simogató,
mint hús, testvéri kéz:
Lehullott, mint a csillag,
elhamvadt, mint a tűz,
elolvadt, mint a hó,
s megromlott, mint a méz.

Pákolitz István - Nem múlik el a szerelem

Nem múlik el a szerelem
Csak fegyelmezett lesz.
Szavak nélkül is mindent tudó
Pillantásból is értő
Messzeségből is megérző
A lélekrezdülést is fölfogó
Bizonyosság.

Nem múlik el a szerelem
Csak aggódás lesz.
Minden köhintést számontartó
Mindenben betegséget szimatoló
Mindíg virrasztó, örök féltés
És bátorító ölelés.

Nem múlik el a szerelem
Csak ellenállás lesz.
Reszkető, fájdalmasan szép tiltakozás
A halványuló pipacs hullása ellen
A ráncokban megbúvó nagy törvény ellen
Minden sírba húzó emberi béklyóval
Szemben.

Nem múlik el a szerelem
Csak tüntetés lesz.
A mozdulatlanság..
A kimondhatatlan tehetetlenség ellen
A keménykoporsó,..
A meredt szemű,..
Kibírhatatlan csönd
A választ nem adó
Néma temető ellen.

Nem múlik el a szerelem...

Reményik Sándor - Öröktűz

 

Egy lángot adok, ápold, add tovább;
Csillaggal álmodik az éjszaka,
És lidércfénnyel álmodik a láp
És öröktűzzel álmodik a szívem.
Egy lángot adok, ápold, add tovább,
És gondozd híven.

Egy lángot adok, - én is kaptam azt
Messziről, mint egy mennyei vigaszt,
Egy lángot, mely forraszt s összefűz,
Én jártam Vesta ledőlt templomában,
Az örök-égő lángot ott találtam,
S a lelkem lett a fehér Veszta-szűz.

Földindulás volt, megindult a hegy,
És eltemette a kis templomot,
De a lángot nem bírta eltemetni,
Én égve leltem ott;

És hozzá imádkoztam s benne hittem
S mint a lovag a Szent Sírról a gyertyát,
Én égve hazavittem.
Azóta szívem mélyén ég, ragyog
A viharfújta, széllengette láng,
És el nem oltják semmi viharok.

Egy lángot adok, ápold, add tovább;
Csillaggal álmodik az éjszaka,
És lidércfénnyel álmodik a láp
És öröktűzzel álmodik a szívem.
Egy lángot adok, ápold, add tovább,
És gondozd híven...

 

 

Komáromi János

szellő ölel át
-hunyt szemem mögött látlak-
Tőled érkezett

Jószay Magdolna - Égi szerelem

Szerelmet sugalló éji égen
felhőfoszlány sejtet ősi rejtelmet,
őrizve titkokba burkolt szépséget.

Maga a vágy az ezüstfényű Hold,
s mint parázsló eleven sóhajok,
ragyogják körül az égő csillagok.

Gát István - Maradj velem

Maradj velem, ha utcák vadonában,
nyüzsgő tömegben társtalan bolyongok
és összefog mindenki ellenem,
bűn buktatóin ne botoljék lábam,
védőn, mint vándort ráboruló lombok,
takarj be s fordítsd befelé szemem.

Maradj velem s kísértetes magányom
rémségeit rámzúdulni ne engedd,
nincs hajladozóbb nádszál kívülem
s ha lelkem tépelődve sok talányon
testem törékeny cserépben szenved:
szép szavaira nyisd meg a fülem.

Maradj velem, ha uttalan utakra
terel a képzelet vad vágtatása,
ha nyugtalan szív tétován vezet
s kalandok fényei után kutatva
nyugalma sirját esztelenül ássa:
tedd homlokomra hűsítő kezed.

Maradj velem, ha elragadna lázam,
fékezz, ha vérem és vágyam csihol még,
sötétre szürkit már az alkonyat,
mind mélyebbre kell magam alázzam
s ha rossz ritmusra hamisan dalolnék:
te szólj helyettem s vedd el hangomat.

Maradj velem, ha éj sötétűl kinn-benn
és benne elmerűl és semmivé lesz
dal, ifjúság, barátság, szerelem,
ha mindent elhagyok és elhagy minden:
örök szépségre s ifjúságra élessz
s maradj örökre Te, csak Te velem.

Wass Albert: A szív

Nézted már a Szent Anna-tó vizét?
Milyen titokzatos, milyen sötét.
Semmit se látsz,
csak olykor egy-egy furcsa csillanást,
amint ezüsthalak
suhannak mélységein át…

De olykor hírtelen
jön valami eltévedt sugár,
zöldes világra gyújtotta lent a mélyt,
s a mélynek vége nincs sehol, sehol…

Olyan a szív is,
mint a Szent Anna-tó titokzatos vize.
Elnézed néha: Zörgő kis doboz,
furcsa, lecsukott.
Hogy mikor, nem tudod:
de néha jön egy bomlott pillanat,
kitárul a mély, olyan szörnyű mély,
hogy előtte szédülve megállsz,
s imádkozol: Miatyánk, Szerelem,
szenteltessék meg a Te neved…

Nézted-e már tavaszi napsugárban
a Szent Anna-tó haragoszöld vizét?

Nézted már a kedvesed szívét?

Gergely Ágnes - Tükörpillanat

Hogy tűnnek el a szarvasok,
ha a szerelem messze már?
Hogy lobog át az éjszakán
észrevétlen a félhomály?

Hogyhogy az őr nem imbolyog?
Maga is ellobogva él.
Csak a mélypontot kémleli,
ánemóne táncát a szél.

A hídon léptek konganak,
és kizuhog a vak sötét.
Eltűnnek majd a szarvasok,
de agancsuk közt ott az ég.

Gyóni Géza: Vársz-e?

 Vársz-e?

Mikor virágot hajt a rózsa,
Madár siet találkozóra -
Kezed összetéve öledben
Vársz-e, mondd, engem?

Mikor levél pereg a fáról,
Leszáll a földre sűrű fátyol -
Csillogó könnyel szemedben
Vársz-e, mondd, engem?

Gevorg Emin - Ilyennek szeretlek

Én ilyennek szeretlek és ilyenkor,
mikor még versbe sem kívánlak írni,
mikor szeretsz, nem játszod a szerelmet,
örömödben feljajdulsz, nem nevetgélsz,
mikor a szertartások összetörnek,
mikor egyszer csak szárnyat kötsz szivemre,
még könnyeiddel is,
még féltéseddel is,
mikor hamis méltóságod leomlik,
és úgy bolyongsz a csöndes házikóban,
gyámoltalanul, halkan, irgalommal,
engedve a szent, hatalmas Hiánynak.
Úgy szeretlek ilyennek, úgy szeretlek,
hogy még csak versbe sem kívánom írni.

(Rab Zsuzsa fordítása)

Pósa Lajos - Minek tépted össze az én hű szívemet!...

Minek tépted össze az én hű szívemet!
Minek szórtad szét, mint a rózsalevelet!

Még összetépve is nevedet sóhajtja,
Még széjjelszórva is szerelmét susogja.

Hullatsz még utána keserű könnyeket.
Összeszednéd még te eltépett szívemet.

De hol találod meg ezen a világon?
Kit a szélnek szárnyán, kit a tüskeágon.

Vékony Andor - Felismerés

Szeretlek téged
Egy párhuzamos térben
Álmodom s élek
Vágyálmok birodalmán
Keresztül sodor lényed

Dsida Jenő - Csak egy...

Csak egy van, aki lelkemet megérti,
Aki felfogja sóhajtásimat,
Csak egy van, aki örökre a régi,
Csak egy van, aki titkon megsirat;

Ki csókot adott, mikor nem is kértem,
És hozzám szól csak egyre, hangtalan,
Csak egy van, aki imádkozik értem -
És az is olyan nagyon messze van!