Kovács Daniela - Úgy rejtelek, Kedves...

Úgy rejtelek, Kedves, hangtalan szavamba,
mint görög romok rejtik korok vigaszát,
a szélvert napjaim elporladhatnak,
de Te őrzöd mégis fényünk tavaszát.

Úgy rejtelek, Kedves, sorsom vonalába,
mint aranymedálban az igaz drágakő,
a perc megalvadt mozdulatába' védlek,
vigyázlak, ne rontson el az idő…

Úgy rejtelek, Kedves, könnyem gyöngyburkába,
mint kozmosz rejti el csillagrendszerét,
s amennyit a lelkem felfoghat magába,
annyit őrzök belőled szívem rejtekén.

Úgy rejtelek, Kedves, dalos fohászomba,
mint emlékünket rejti a sűrű, süket csend,
összecsuklak szívem vörös szirmába,
és rólad kapja nevét az oltár odabent!

Szeitz János - Váratlan szép üzenet

Szótlanná meredtem.
Szívem és a lelkem
jelét várom: újultan:
éledjenek.

Gyengéd tavasz érlelte
újjá életemet,
mikorra megjött a nyár:
szerelemre.

Szerény mosoly gyöngéden,
hittel megérintett,
mikor nem reméltem már,
csak a telet. 

Szeitz János - Szépek szépe

Szépek szépe mondd meg nékem
Kit ékít fel csillagszemed
Szerelemtől boldogsággal
Kinek csordul könnye érted.
Csillagszemű mondd meg nékem
Mivé lett a reménységem
Felhőt hajtó gyermek álma
Gyermekláncfű virágzása.
Mivé lettek dacos vágyak
Átkos-kusza ábrándokkal
Kószálások éjszakákban
Tücsökzenés révületben.
Csillagszemű mondd meg nékem
Hogyan szálljak messze délre
Évezredről évezredre
Pillantásod ott keresve.
Ó-göröghon ligetekben
Aphrodité szentélyében
Elrejteni emlékedet,
Őrizve a végtelenben.

Kormányos Sándor: Hiány

Az érzésre feszült gondolatok
most pattanó húrrá pengenek
s egy szívdobbanásra ráölelve
mint vágy-verte dallam, zengenek.

Majd hosszú sóhajra hangolódva
elszállnak utánad messzire.
Én mindig tudtam, hiányzol majd:
De sosem hittem, hogy ennyire...

Éles Attila - Rég láttalak

Rég láttalak kedves. Esett, mikor elmentél.
Nagy kék esernyőddel mint egy leszállni készülő
hőlégballon, úgy tűntél el a vizes levegőben
a csepegő fák között. Hallgattam cipőd halkuló
kopogását, néztem, ahogy a szél kibontja hajad.
Már várom, hogy újra itt legyél.
Szokatlan szép szerda született, bár szürke az ég.
Nyakad hajlatáról álmodtam, szád vonaláról, orrod gömbölyű halmáról
és fölöttük ikercsillagként ragyogó szemeidről.
Az álmot nappalomba loptam. Az ég szürkesége sem számít már.
Nem voltál mellettem, de a párnán ott volt még illatod,
fejed mélyedést nyomott bele. Ráhajtottam az arcom, mintha
a bőröd érintene. Tudom, nem mentél messzire.
Várom, hogy újra itt legyél.
Jó volt az éjszaka veled, pedig csak aludtunk.
Néha felriadtam, amikor sokáig nem vettél levegőt.
Néztelek a beszűrődő fényben, az arcodon apró fintorok futottak,
te is álmodsz. Ünnep veled minden éjjel,
akár egy Húsvét, Karácsony vagy Farsang. Vidám, meghitt, szenvedélyes.
Újra esni kezdett, te mindjárt jössz haza, nagy kék vitorláddal navigálsz,
lábad nyomán a kis tavakon apró glóriákat vet a víz.
Veszem a kalapom és eléd megyek.
— Hiányoztál — mondtad, mikor találkoztunk. Pedig, hogy elmentél egy órája lehet.

Kardos Csongor - Hála

Szavakba csordul belőlem a hála.

Nem mert jó és szép vagy,
nem mert fáradt álmok szólnak rólad,
nem mert kezem kezedbe fogadod,
nem mert csendes félhomály ül mosolyod szegélyén,
nem mert átjár sötétkék hiányod,
nem mert novemberi zarándok szelek fújnak;

hanem mert remegő sóhajjal tudom: vagy.
 

Szabolcsi Zsóka - Álomkedves..

Bűnöm és reményem...
miattad repülök,
érted zuhanok...
veled, ha csak álmomban is,
örökre együtt maradok...

Éles Attila - Mintha most látnálak először ...

Mintha most látnálak először,
úgy leslek egy bokor mögül.
Akár kamaszként a tóban meztelenül
lubickoló nőket, kíváncsian, szemérmetlenül.
Szinte lebegsz a kertben.
Magadba szívod a rózsák illatát,
feléd hajlanak az almafák,
derekuk roppan a szélben.
Kibontott hajad, mint
távoli madárcsapat, száll az égen.
Szárnyaikra rebbenő,
ezüst csillogást fest a múló idő.

Félek, elolvad a szerelem.
Feloldódik, mint alkonyi Nap
az esti felhők között.
A szenvedély egy nap,
meghal a hegyek kékje fölött.
Ma virrasztok, őrzöm az álmod
és a szerelmet, ezt a ritka virágot.
Közben a csend fátyla mögül úgy nézlek,
mintha csak néhány perce ismernélek. 

Csorba Győző - Aki sok szépet

Aki sok szépet mondott el hiába,
szűkszavú lesz vagy néma, -
tudom: fáj, hogy neked jutott
szavaim maradéka.

Én már a földnél is mélyebbre hulltam,
nyirok s penész ölelget;
nem csillagokat üldözök, -
kis emberi türelmet.

A gyengéimmel sétálok előtted,
már-már magam kinozva, -
ha rám gondolsz, a jó helyett
gondolj inkább a rosszra.

Hiszen becsaplak: önzésből szeretlek,
- embertől más se telhet, -
önnön-szívemre készítem
e gyógyító szerelmet. -

Aki sok szépet mondott el hiába,
szűkszavú lesz vagy néma,
de minden szépnél szebb lehet
szavai omladéka.

Úgy szeretlek, mint botjukat a vének,
ahogy a víz a gödröt,
a napnyugtát az aratók,
az istállót az ökrök.

Jószay Magdolna - Őrizz

Három év.
Kevés vagy sok?
Ki tudja,
mennyit érnek a számok...
Ismerjük a múltat,
a jövő rejtély...
én azt hiszem mégis,
e három év oly mély,
több, mint néhol
tíz vagy húsz,
mi hozzád köt és húz...
mi szebben összetartozunk,
e hihetetlen tündér-múlt
a mérték
nálunk ez, s nem más
az érték.
Próbálj őrizni még,
őrizlek én is
rég.

Csurai Zsófia - tisztán

úgy mondják keleten
aki egyszer
olyan magasra tornyosodik
mint te bennem
az egyszerűre tisztul
mint a kék.

(több vagy a mindennél)

Csurai Zsófia - Fokozás

ma csendesebb a csend
és jóvátehetetlen a jó
a bűn is bűnösebb
és szótlanná vált a szó…

a hiány kézzel fogható

Csurai Zsófia - szeretve lenni -

folyton kutatok a valami után
és keresem azt a valakit
aki olyanná tesz
mint egy halkuló rácsodálkozás

Csurai Zsófia - minden felett

látod
mégis csak beértek fohászaim
ebben az életben is megtaláltalak
és benned most új-magamra leltem

mégis úgy zokogsz odabent
mint az a névtelen ölelés
amit holnaputánra elfelejtünk

ébrenlét nélküli világ vagyok
talán benned is
talán másban is
ezerféle pöttömnyi rezdülés

de ha kell
nyolcvanhatszor újra kijárom
magamnak a kegyet
hogy olyannak lássalak
és olyannak szeresselek
mintha igaz volnál.


(hogy örök vagy,
a minden felett tart)

Madár János - Könyvekbe zártalak

Könyvekbe zártalak,
mint a legszebbik verset.
Szavak emelnek magasig,
egyetlen kegyelmet.

Mert te ölelsz már nekem
tüzet és tengert.
Hogy megcsodálhassam
a mindenséget, az embert.

...

Integetnek fák, szelek,
egymáshoz görbülő ujjaink felé.
És mi kiállunk boldogan
a meztelen ég elé.

A Hold és a csillagok
- mi vagyunk.
Minden mozdulatunkat
a meglazult felhőkre hagyunk.

  (részlet)

Éles Attila - Oldás és kötés

Suttogva engedj el, mintha
lenne még a szobában valaki,
hogy csak én halljam, mikor
szerelmes szavaid béklyójából eloldozol.

Suttogd azt, hogy messzire vigyen
hajlott hátán az ég.
Súgd, csak súgd, most már elég,
és helyettem a semmi legyen.

Kiáltsd harsogva, mint az orkán,
menjek tőled távol, és
akadjak meg a pokol torkán.
Nem kell több ölelés.

Mondj igazat! Még maradjak,
búgj ragacsos, édes szavakat.
Ígérj boldogságot, szép holnapot,
és magamtól leszek ismét rabod.

Surranjanak szavaid, mint a kötél,
ami akasztáskor a nyakhoz ér,
hogy újra szerelmed bitóján álljak,
érted az örök halálra várjak.
 

Ágh István - Napimádó

Ott napozott a nyári kert zugában,
szemérmetlenül szép volt, mint a rózsák,
szemérmére szabott fürdőruhája
alig nagyobb egy óriás sziromnál,
bár leginkább szűz tenyeremhez passzolt
volna a messziről jött pesti asszony,
ketten láttuk, én meg az öreg Isten,
örült az Úr, mert visszaigazolva
találta benne mesterművét, én meg
parázna hévvel feledkeztem buja
verőfényében, mintha párja lennék,
s kamaszfővel folytatnám a teremtést,
s akkor a néma rózsa éjszakája,
ahogy helyette behunyt szemmel érzek,
döbbentett rá, a mélység vajudása
veti világra ezt a fényességet,
amit csak látok, ő meg csak világít
vakon, a legsötétebb éjszakáig.

Szeitz János - Éke a szerelemnek

Hideg van, fázom itt fönt.
A temetők mindig hidegek,
csak ott lent meleg a föld.
Te megérkeztél, én teszem,
ami dolgom akad még.
Majd megmondják egyszer,
talán, ha arra érdemes,
mire kellettem a földön,
és kinek.

Nyíljanak csak a nárciszok!
Neked a virágod volt,
nekem az életem.
Egyetlen voltál, akit
nem magamért szerettem.

Milyen egyszerű a képlet:
lettünk, voltunk, szerettünk.
Végtelennek tűnt az élet.
Százfelé villant a szemünk,
és a jövő mámorában feledtük
kamaszkorunk filléres gondjait:
éke a szerelemnek,
kopott, lőtt falak között.

Dsida Jenő - Arany és kék szavakkal

Miképen boltíves,
pókhálós vén terem
zugában álmodó
középkori barát,
ki lemosdotta rég
a földi vágy sarát
s már félig fent lebeg
a tiszta étheren, -
ül roppant asztalánál,
mely könyvekkel teli
s a nagybetük közébe
kis képecskéket ékel,
Madonnát fest örökké
arannyal s égi kékkel,
mígnem szelid mosollyal
lelkét kileheli:

úgy szeretnélek én is
lámpásom esteli,
halavány fénye mellett
megörökítni, drága
arany és kék szavakkal
csak Téged festeni,
míg ujjam el nem szárad,
mint romló fának ága
s le nem lankad fejem
a béke isteni
ölébe, én Szerelmem,
világ legszebb Virága.

Szeitz János - A kezed

A kezed, a te kezed
A szemed, a te szemed
A szíved, a te szíved
Hasonlítani máshoz:
Szépet a széphez felesleges.
Számomra így tökéletes.

Így él bennem, és vetíti
Lehunyt szemem selymére így:
A kezed, mint a kezed,
A szemed, mint a szemed,
Szíved, mint a te szíved,
Éltetőn ő lüktet véremben.

Dsida Jenő - Tavalyi szerelem

Emléke visszacsillog
s olykor arcomra tűz,
arcomra, mely fakó
s elmúlt évekbe néz.
Fényes volt, mint a csillag,
forró volt, mint a tűz,
s édes volt, mint a méz.
Még néha visszacsillog,
de már nem bánt, nem űz,
enyhén simogató,
mint hús, testvéri kéz:
Lehullott, mint a csillag,
elhamvadt, mint a tűz,
elolvadt, mint a hó,
s megromlott, mint a méz.

Pákolitz István - Nem múlik el a szerelem

Nem múlik el a szerelem
Csak fegyelmezett lesz.
Szavak nélkül is mindent tudó
Pillantásból is értő
Messzeségből is megérző
A lélekrezdülést is fölfogó
Bizonyosság.

Nem múlik el a szerelem
Csak aggódás lesz.
Minden köhintést számontartó
Mindenben betegséget szimatoló
Mindíg virrasztó, örök féltés
És bátorító ölelés.

Nem múlik el a szerelem
Csak ellenállás lesz.
Reszkető, fájdalmasan szép tiltakozás
A halványuló pipacs hullása ellen
A ráncokban megbúvó nagy törvény ellen
Minden sírba húzó emberi béklyóval
Szemben.

Nem múlik el a szerelem
Csak tüntetés lesz.
A mozdulatlanság..
A kimondhatatlan tehetetlenség ellen
A keménykoporsó,..
A meredt szemű,..
Kibírhatatlan csönd
A választ nem adó
Néma temető ellen.

Nem múlik el a szerelem...

Reményik Sándor - Öröktűz

 

Egy lángot adok, ápold, add tovább;
Csillaggal álmodik az éjszaka,
És lidércfénnyel álmodik a láp
És öröktűzzel álmodik a szívem.
Egy lángot adok, ápold, add tovább,
És gondozd híven.

Egy lángot adok, - én is kaptam azt
Messziről, mint egy mennyei vigaszt,
Egy lángot, mely forraszt s összefűz,
Én jártam Vesta ledőlt templomában,
Az örök-égő lángot ott találtam,
S a lelkem lett a fehér Veszta-szűz.

Földindulás volt, megindult a hegy,
És eltemette a kis templomot,
De a lángot nem bírta eltemetni,
Én égve leltem ott;

És hozzá imádkoztam s benne hittem
S mint a lovag a Szent Sírról a gyertyát,
Én égve hazavittem.
Azóta szívem mélyén ég, ragyog
A viharfújta, széllengette láng,
És el nem oltják semmi viharok.

Egy lángot adok, ápold, add tovább;
Csillaggal álmodik az éjszaka,
És lidércfénnyel álmodik a láp
És öröktűzzel álmodik a szívem.
Egy lángot adok, ápold, add tovább,
És gondozd híven...

 

 

Komáromi János

szellő ölel át
-hunyt szemem mögött látlak-
Tőled érkezett

Jószay Magdolna - Égi szerelem

Szerelmet sugalló éji égen
felhőfoszlány sejtet ősi rejtelmet,
őrizve titkokba burkolt szépséget.

Maga a vágy az ezüstfényű Hold,
s mint parázsló eleven sóhajok,
ragyogják körül az égő csillagok.

Gát István - Maradj velem

Maradj velem, ha utcák vadonában,
nyüzsgő tömegben társtalan bolyongok
és összefog mindenki ellenem,
bűn buktatóin ne botoljék lábam,
védőn, mint vándort ráboruló lombok,
takarj be s fordítsd befelé szemem.

Maradj velem s kísértetes magányom
rémségeit rámzúdulni ne engedd,
nincs hajladozóbb nádszál kívülem
s ha lelkem tépelődve sok talányon
testem törékeny cserépben szenved:
szép szavaira nyisd meg a fülem.

Maradj velem, ha uttalan utakra
terel a képzelet vad vágtatása,
ha nyugtalan szív tétován vezet
s kalandok fényei után kutatva
nyugalma sirját esztelenül ássa:
tedd homlokomra hűsítő kezed.

Maradj velem, ha elragadna lázam,
fékezz, ha vérem és vágyam csihol még,
sötétre szürkit már az alkonyat,
mind mélyebbre kell magam alázzam
s ha rossz ritmusra hamisan dalolnék:
te szólj helyettem s vedd el hangomat.

Maradj velem, ha éj sötétűl kinn-benn
és benne elmerűl és semmivé lesz
dal, ifjúság, barátság, szerelem,
ha mindent elhagyok és elhagy minden:
örök szépségre s ifjúságra élessz
s maradj örökre Te, csak Te velem.

Wass Albert: A szív

Nézted már a Szent Anna-tó vizét?
Milyen titokzatos, milyen sötét.
Semmit se látsz,
csak olykor egy-egy furcsa csillanást,
amint ezüsthalak
suhannak mélységein át…

De olykor hírtelen
jön valami eltévedt sugár,
zöldes világra gyújtotta lent a mélyt,
s a mélynek vége nincs sehol, sehol…

Olyan a szív is,
mint a Szent Anna-tó titokzatos vize.
Elnézed néha: Zörgő kis doboz,
furcsa, lecsukott.
Hogy mikor, nem tudod:
de néha jön egy bomlott pillanat,
kitárul a mély, olyan szörnyű mély,
hogy előtte szédülve megállsz,
s imádkozol: Miatyánk, Szerelem,
szenteltessék meg a Te neved…

Nézted-e már tavaszi napsugárban
a Szent Anna-tó haragoszöld vizét?

Nézted már a kedvesed szívét?

Gergely Ágnes - Tükörpillanat

Hogy tűnnek el a szarvasok,
ha a szerelem messze már?
Hogy lobog át az éjszakán
észrevétlen a félhomály?

Hogyhogy az őr nem imbolyog?
Maga is ellobogva él.
Csak a mélypontot kémleli,
ánemóne táncát a szél.

A hídon léptek konganak,
és kizuhog a vak sötét.
Eltűnnek majd a szarvasok,
de agancsuk közt ott az ég.

Gyóni Géza: Vársz-e?

 Vársz-e?

Mikor virágot hajt a rózsa,
Madár siet találkozóra -
Kezed összetéve öledben
Vársz-e, mondd, engem?

Mikor levél pereg a fáról,
Leszáll a földre sűrű fátyol -
Csillogó könnyel szemedben
Vársz-e, mondd, engem?

Gevorg Emin - Ilyennek szeretlek

Én ilyennek szeretlek és ilyenkor,
mikor még versbe sem kívánlak írni,
mikor szeretsz, nem játszod a szerelmet,
örömödben feljajdulsz, nem nevetgélsz,
mikor a szertartások összetörnek,
mikor egyszer csak szárnyat kötsz szivemre,
még könnyeiddel is,
még féltéseddel is,
mikor hamis méltóságod leomlik,
és úgy bolyongsz a csöndes házikóban,
gyámoltalanul, halkan, irgalommal,
engedve a szent, hatalmas Hiánynak.
Úgy szeretlek ilyennek, úgy szeretlek,
hogy még csak versbe sem kívánom írni.

(Rab Zsuzsa fordítása)

Pósa Lajos - Minek tépted össze az én hű szívemet!...

Minek tépted össze az én hű szívemet!
Minek szórtad szét, mint a rózsalevelet!

Még összetépve is nevedet sóhajtja,
Még széjjelszórva is szerelmét susogja.

Hullatsz még utána keserű könnyeket.
Összeszednéd még te eltépett szívemet.

De hol találod meg ezen a világon?
Kit a szélnek szárnyán, kit a tüskeágon.

Vékony Andor - Felismerés

Szeretlek téged
Egy párhuzamos térben
Álmodom s élek
Vágyálmok birodalmán
Keresztül sodor lényed

Dsida Jenő - Csak egy...

Csak egy van, aki lelkemet megérti,
Aki felfogja sóhajtásimat,
Csak egy van, aki örökre a régi,
Csak egy van, aki titkon megsirat;

Ki csókot adott, mikor nem is kértem,
És hozzám szól csak egyre, hangtalan,
Csak egy van, aki imádkozik értem -
És az is olyan nagyon messze van!

Leleszi Balázs Károly - Szerelem szavai

A lélek titokzatos pontjain járok.
Máskor meg vad viharként tombolok.
Éhes szájú tűz vagyok, a jövő kockázata,
kolibri, virágok kelyhéből táplálkozó,
tovasuhanó uszályos üstökös,
zene és költemény,
áttetsző csobogó hegyi patak,
titkokat hordozó ölelés,
tilalmas varázsital, megtapasztalt remény.
Most már benne élek a szívedben.
Nem hátrálhatsz meg.

Emily Bronte - Szerelem és barátság

Vadrózsa a szerelem,
a barátság magyalág,
fakó ez, míg a rózsa nyit,
de kin van állandóbb virág?

Tavasszal a vadrózsa szép,
nyáron meg ontja illatát,
de ha eljő a tél megint,
ki dicsérné a rózsafát?

Vesd meg hát a balga füzért,
magyallal ékesítsd magad,
s ha tél hervasztja homlokod,
koszorúd mégis zöld marad.

(Szegő György fordítása)

Kardos Csongor - Nálad

Halkan szusszan a szívem,
kicsi, puha állat a vackán.
Úgy alszom ágyadon,
mint kihalt, téli tájakon
a hó.
Együtt lélegzem a csenddel,
míg arcomra omlik szelíden
vigyázó jelenléted.

Dzsalál ad-Dín Rúmí - Szerelmesek, szerelmesek

Szerelmesek, szerelmesek! Halljátok? Égi dob pereg.
A búcsuzás, az indulás nagy perce már elérkezett.
A tevehajcsár jó korán ébren volt, csak egy szót kiván,
már készen áll a karaván. Ó társaim, ébredjetek!
A készület sok hangja szól, csengőre csengő válaszol,
a végtelenbe vándorol s egyenként indul a menet.
Megfordított gyertyák alatt, ahol a kék függöny hasad,
kilép csodálatos csapat, minden titkok felfénylenek.
Forog, forog az égburok, szivedre ólomsúlyt dobott,
nehéz álmodtól óvakodj, vesd el a könnyü életet.
Te őr, vigyázz! Itt az idő! Nem alhatik az őriző.
Ó szív, barátot kereső, indulj, mert vár a kedvesed.

Jónás Tamás - Csak várlak

várlak csak várlak és azt remélem
nem áll az idő csak minden héten
meg-megpihen úgy öt-hat napra
hogy magamra hagyjon és ne magadra
várlak csak várlak a terek unnak
nyitva a szemem bár minden szunnyad
nézlek és várlak és nem beszélek
nem adlak ki a pletykás reménynek
várlak és várlak és nem kérdezlek
mikor kellene már megérkezned
mikor indultál és nem mert fájna
felém indultál vagy más irányba
várlak csak várlak már neved sincsen
hagyom a koldust hogy megérintsen
hagyom a szagát hogy belémszálljon
nincs ruha rajtam te vagy a ruhámon
várlak csak várlak még hit sem kell ehhez
kitartásom is sikert feltételez
várlak és nem tudom mihez kezdek
ha megszépül arcom a tenyerednek

Bartók Lajos - Midőn szerelmünk...

Midőn szerelmünk nyílni kezdett,
Boldogságunknak vége volt.
Nem a nap a mi csillagunk, de
A sápadt, gyászos fényű hold.

Az alkony látta első csókunk
Könnybe borult szemeivel
És mint a zápor sírt az éj rá,
Mely üdvünket temette el...

Ratkó József - Akinek a szerelem a gondja...

   
     Agyát, szívét is hámba fogja,   
     merengve hallgat, szól szorongva,    
     akinek szerelem a gondja.

     Fészek-rakók álmait sejti,    
     tolakvó énjét elfelejti,    
     szellős nádasban el is rejti.

     Kedvesének hű tükre lenne,    
     s míg ő csudálná magát benne:    
     szemérmes, dús titkokra lelne.

Falus Juli - Te-hiány

Néha…
Ki kellene bírni még jobban a napokat
mikor semmi hír felőled és csak tapogat

valami napsugár… és játszik a hajammal
de kit érdekel? hogy cicázik a harmattal
a fény mikor a te-hiány topog idebent
a szívemben… még zörög mit néz egy idegen
szempár hogy menjek felé… nekem ez nem való
hogy itt rád várok ez nem lesz soha megálló
neked nem én… csak amolyan átszálló vagyok
kitől lesz néhány jó perc… rég megbeszélt dolog:
én nem… ki kellene bírni amennyit mérsz rám
mert a városodban is összebújnak a fák
mint itt ezen az utcán melyen botladozom
sántán felbukom… egy te-hiányos nappalon

ma nincs hír felőled a szorongás fojtogat
tanulom kibírni még jobban a napokat

Szeitz János - Aki soha nem érzett még...

Aki soha nem érzett még az arcán
vigaszt varázsló gyöngéd kezektől
bánat és öröm könnyeit letörlő,
keservét feledtető simogatást,
béna a szíve, szerelme tétova.

Jószay Magdolna - Égi szerelem

Szerelmet sugalló éji égen
felhőfoszlány sejtet ősi rejtelmet,
őrizve titkokba burkolt szépséget.

Maga a vágy az ezüstfényű Hold,
s mint parázsló eleven sóhajok,
ragyogják körül az égő csillagok.

Szilágyi Hajnalka - Hangulatjelentés...

Akkor, és ott

…én láttam a hajnalt, ahogy
szemedben hullámzott. Az álmok
kiszakadtak. Áradtunk, sodródtunk,
mint egy folyó, minek se partja, se hídja.
Mezítelen szívemről öledbe hulltak
a szavak, és a sóhajok.
könnyű, és szabad voltam…

(akkor, és ott)

Szerelem?- milyen banális szó…
Ébredés. Kiszáradt medrek. Madártávlatok.
Szeretés. Hiány. Vágányzár. Lekésett
ölelések. Valóság. Félbe maradt órák,
szavak. Hétköznapok, ünnepnapok.
Zuhanás. Repülés, benned, bennem,
dráma abban az egyfelvonásos világban.

(akkor, és ott)

Földig ért az ég. Valami óceánt rajzoltál
körém, hegyeket, madarakat, a felhőkre
kusza vonalakat. Rám hajoltál, hogy
megtartsd a szárnyakat, a zuhanó rögöket.
talán féltettél, talán szerettél…

(akkor, és ott)

Szembenéztem a világgal. A szél
csont-sovány ágkarokba kapaszkodott,
a reggelbe öltözött utcalámpák ébredő
fényében csak az éjszaka morajlott.
Esőarca lett az égnek, zuhogott a csend
körülöttünk. Nem volt már se óceán,
se madarak, se felhő, csak üres falak,
előttem, utánam hosszú telek,
omladozó felhőhegyek.

(…)

Késik a tavasz. Szívemen elvirágzott
álmok, mint valami félresikerült
falfirkák a csupasz házfalon. Két
lélegzet közt hallgatnak az érintések.
Lassulnak a szavak, fáradnak az ölelések.
Világunk a túlhordott álmokkal megtelt.
Szerelem?- milyen banális szó…
…de én láttam a hajnalt, ahogy
szemedben hullámzott. Együtt kelt
fel a nap és a hold,
(akkor, és ott)
hol egyszerre voltunk közel, és távol…

Marina Cvetajeva - Féltékenységféle

Mondd, hogy élsz a másik mellett?
(Messze jár már csónakod!)
Ugye, gyorsan elfelejted
egyre távolabb hagyott

szigetem (amelyet felleg
ringat, nem vizen lebeg)?
Lelkek, tiszta égi lelkek,
hadd legyek nővéretek!

Mondd, hogy élsz a hétköznapi
nővel? Isteneidet
s cárnődet a trónról aki
lelökted (egy lendület...),

mondd, hogy éltek? Gond-bajokban?
Reggel hogy ébredsz vele?
Hogy ízlik a halhatatlan
ízetlenség étele?

"Hányt-vetett, sodort az élet!
Lesz egy zug, amely enyém!"
Mondd: akárkivel hogy élhet,
akit én szerettem, én?

Más-e a terített asztal,
más az étel íze, mondd?
Hogy élhetsz egy utánzattal,
aki bíráltad Siont?

Mondd, hogy élsz egy idegennel?
Megölelni hogy tudod?
Zeusz-perzselte szégyenjel
nem égeti homlokod?

Mondd: könnyű-e még az ének?
Jól vagy? Egészségben élsz?
Lelkiismeret-fekélyek
kínját tűrni nem nehéz?

Becsülöd-e drágán szerzett
piactéri árudat?
Carrarai márvány mellett
éltél, s hitvány másolat

lett tiéd. (Amaz szilánkra
zúzva-rontva lenn hever.)
Hogy élsz azzal, Lilith társa,
kiből van még - százezer?

Jóllaktál-e a primőrrel?
Segít még varázslatod?
Mondd, hogy élsz egy földi nővel,
kinek több nem adatott,
csak öt érzék.
No, hitedre:
jobb-e? Nem? A fénytelen
mélyben hogy élsz? Nehezebb-e,
mint - a másikkal nekem?

Vékony Andor : Válasz a válaszok helyett

Szavak varázsa
körbefon. Írsz, olvasom.
Lelkem válaszol.

Néha csak ennyi,
megérteni, őrizni,
őszintén égni.

Hosszú út során
vinni magunkkal tovább
őt, a másikat.

  

Jószay Magdolna - Ezüsthullámok

Csillagok játszanak
szemüvegeden,
tükörképük látszik
a szemedben,
mikor azt látom, most
különleges örömet akarsz
szerezni nekem.
Duna-fodrok
villannak a szélben,
a sárkányhajók
rajthoz állnak éppen,
mikor megveszed
az iparművész árulta
cicás tarisznyát nekem.
A hullámok egyre
fényesebben ringanak,
de ezüstösebben
nem csilloghatnak,
mint a szerelem
a szemedben...
 

Radnóti Miklós - Két karodban

Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te
hallgatlak.
Két karodban átölelsz te
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.
 

Sík Sándor - A könnyről

A könnyben van az élet.

Most megtaláltad. Lásd, ez a titok.
Milyen egyszerű, Istenem!
És mégis mennyit futsz, amíg eléred,
S utána hányszor nyúlsz, míg megfogod!

És most megszűnt a küzdelem.
Most álljunk meg. A harc most elpihenhet.
Kint a tengeren még vijjog a szél,
De mi pihenjünk. Le az evezőkkel,
Ez itt a rév, ez itt a cél.

Kinn kék vizen kéklő sajkák suhannak,
Veri a vizet sok serény lapát.
Ki napkeletnek, ki az alkonyatnak,
Mind megy keresni a kincses hazát.
Mi nézzük őket a hullámtörésről,
Ahol a szél se zúg.
Voltunk mi is sajkás legények,
Csikorgott ránk is a vitorlarúd,
Hozzátörtünk mi is az evezőhöz,
Bennünk is dalolt mese-száz-ígéret,
Bennünket is csalt csoda-tűnő-álom,
Boldogszigetek és énekes élet, -
Most vége. Most ülünk a parti páston,
S pirosló napfény játszadoz velünk.

Egy cseppnyi víz most a mi tengerünk.

Paudits Zoltán - Akkor lesz könnyebb

Akkor lesz könnyebb,
ha szemünkből
kihulltak a könnyek,
ha ajkunkról elszállt
a panasz szava,
ha fájdalom nélkül
marad a szeretet maga.
Akkor lesz könnyebb,
ha nem látszol
sohase többnek,
ha határaid közt
határtalanul élsz,
ha mindig őszintén,
igazul mesélsz.