Zágorec-Csuka Judit - Ha látlak

Ha látlak, megelevenedek,
mint egy terebélyes fa,
virágot bontok, érzem
életed lüktetését, ha
veled vagyok, nem
félek a haláltól sem.

Ady Endre - [ Elhitettem a szívemmel...]

Elhitettem a szívemmel,hogy el tudlak feledni,
Hogy téged:hiú,gőgös lány,bűn és vétek szeretni,
De azt súgja ihlettségem szívembe oltott szózata
  S bűvös éjek halk sóhaja,
Hogy míg szivemnek lángja ég,el nem feledhetlek soha.

Beszéltem már a szellővel,kérő szóval,vérző szívvel,
Ne hallja meg sóhajtásom,ne lássa meg könnyhullásom,
Ne mondja el a világnak,hogy még mindig úgy imádlak,
Harsogja túl sóhajtásom,óh,mert én a zajra vágyom,
Lárma,bor,zaj egyedül a boldogságom.

Szeicz János dr - Most már tudom

Most már tudom, mit jelentett nekem,
Mikor a gond gyötört, és fájt az értelem,
Szavaid erősítettek meg engem,
Az örökös harcban, mit vívtam szüntelen,
Ha fáradtam, s elcsüggedt a szívem,
Mert hasztalannak látszott minden küzdelem.

Most már tudom, hogy benned volt erőm.
Te voltál a tudás, az akarat próbája.
Amit elfogadtál, semmit el nem nézőn,
Egy gyermeket tanít, s félt így az anyja,
Az bíztatott, hogy higgyek, amikor vergődöm,
Viseljem, mit rám mért a sors haragja.

Most már tudom, háborgó érzelmeim,
Csak hűségedtől kaphattak megnyugvást.
Amikor nehezen viseltem fájó sebeim,
Nálad találtam mindig gyógyulást,
Mert sorsokon át védtek engem szemeid,
Hisz a kozmoszban találtuk meg egymást.

Most már azt is tudom, hogy nélküled,
Miért lett olyan nehéz az életem.
Hiányodban minden fakó, szürke lett,
Tengerként árad bennem az érzelem,
Mely áldott hatásodra mindig béke lett,
Amikor átölelt a drága két kezed.

Most már tudom, miután elmentél,
Lelkünk több volt, nem egyszerűn rokon,
Hisz te meg én, az öntudatos két fél,
Tenni együtt tudott, százezer fokon.
Hiányodban egyre jobban érzem, én
Nélküled csak fél vagyok, s ezt már tudom.

Csurai Zsófia - egy

és ha te voltál az?
és ha én voltam...
minden nappal

közelebb hozzád-hozzám
aki érez ért és ölel
kérés nélkül véd óv
őrzi minden titkod

és hiszi igazad
tudja szemedben a csodát

és látja vélt és valós ábrándod

mert lélekben egy és ugyanaz veled:
egy csipetnyi te megfűszerezve velem.

Szakáli Anna - Ott leszek...

Ott leszek, ha az orgona nyílik,
bújok hozzád, esdeklő-szelíden,
tavaszi fényekkel hajnal játszik,
szerelem villan szemed tűzében.

Ott leszek én, fenn a hegy tetején,
sólyom-röptű selymes suhogásban,
ott szerettük egymást az elején,
édes-gyönyör, futó sóhajában...

Szeitz János - Felejteni

 

Felejteni, felejteni, felejteni
Kószálni inkább megbomlott ésszel
elviselni szánalmat, gúnyt, megvetést.
Kárhozott remény nyugtot nem ád,
szenvedélyt a szenvedés megaláz!
Önző indulat hörgő tobzódása:
Menekülni vak feledés-kriptába,
hogy emlékét magamba temessem
holtéletet élve örökre elrejtsem
vértelen szívem hűs boltozatába,
megőrizni őt és elhagyni magam.

Baranyi Ferenc - Tanítás a szerelemről

Pethes Máriának

Bolygók robbanhatnak szét,
összekuszálódhat
a világmindenség évmilliárdos rendje,
de a „primo amore”,
– az elsődleges, az ősszerelem –
lebegni fog
az elnéptelenedett világűrben is,
mint az Úr lelke a vizek felett.

És ha moccanó életet észlel
bárhol az univerzumban:
azonnal beleköltözik,
mert a halhatatlan szerelem
csakis halandók izzó tavaszában
hajthat virágot, csodaszépet.

Ám ehhez az kell,
hogy újra halandók legyünk,
nem pedig gépek.

Így vetve véget rosszkedvünk telének.

Harcos Katalin - Nem tudom...

Nem tudom mi ez... talán még szerelem...
vagy csak a vágyam incselkedik velem?
de tudva, hogy nem adsz már semmit nekem
betölti mégis lényed az életem.

Nem tudom meddig tart, hogy csak rád vágyok,
bár nem kellenek kegyes hazugságok
értve, hogy rád már rég hiába várok
álmomban mégis csak érted kiáltok.

Nem tudom még miért kínlódom érted
amikor szerelmem soha sem kérted,
játékod voltam csak, csöppnyi igézet,
de soha nem életre szóló végzet.

Nem tudom mi... de jó, hogy megadatott.
Feledhetetlenné tette a napot,
és úgy hatja át a mát és holnapot,
hogy tudom: vissza már te sem hozhatod,
szépsége mégis örökre megfogott.

Csatári Éva Edua - Ha majd egyszer megérint...

Ha majd egyszer megérint az igaz szerelem,
A szemedre nem jön álom,
mert ő nincs már veled,
Könnytől ázik majd a párnád,
elég volna hogyha láttnád,
de vágyaidat nemérheted el.
Évek telnek,napok mulnak,
de az álom megmarad,
Szüntelenül keresed majd azt a másikat.
Kicsit megállsz, felébredsz majd,
de többet nem tehetsz
ne kergesd az álmaidat
mert Övé nem lehetsz!

Bella István - Nélküled

Nélküled leleassul a szívem
Nélküled nem ismerek magamra
Nélküled csak nézek magamra
tűnődök, honnan ismerem.

Nélküled nem is én vagyok
csak valaki lézeng helyemben
ki voltam, - lakhelye ismeretlen
másik földrészre távozott.

Devecseri Gábor - Levél

Szárny nélkül is száll a szó,
száj nélkül is szól a szív;
szép zenéje altató:
boldog álmodásra hív

Drága, hozzád és feléd;
fagy ha tép, ha csíp a dér,
arcod édessége véd,
nyári hőnél többet ér.

Ó, napom, napon derülj,
így éld életed,
minden percnek úgy örülj,
ahogy én neked.

Bozzay Margit - Szeretnék életed utolsó asszonya lenni...

Szeretnék életed utolsó asszonya lenni...
Utolsó szivárvány ég és föld között,
Utolsó álom, amit lázas aggyal álmodsz,
Utolsó angyal az életed fölött...

Szeretnék életed utolsó asszonya lenni...
Utolsó tűz, amit remegve lángra gyújtasz,
Utolsó sziget, amelyben kiköt a tarka gálya,
Utolsó rózsa, amit életedre hullatsz...

Szeretnék életed utolsó asszonya lenni...
Utolsó, aki nem volt sohase még,
Utolsó, akire elborultan nézel,
Utolsó, aki egyben: a Kezdet és a Vég...

Szeretnék életed utolsó asszonya lenni...
Utolsó, aki tűzesőt permetez le rád,
Utolsó, aki szédülten repül veled az égig,
Utolsó... akire... lezuhan a szád.

Ady Endre - A te melegséged

Miért próbál kép vagy szobor
Lelkemből kilopni téged
Elevenek vagy hidegek:
Ki tudja nekem adni még
A te egyetlen melegséged?

Minden csókomban meghalok
S ajkaidon kelek újra,
Asszony-szirokkó száz jöhet:
Sorvasztó, édes melegét
Én reám már hiába fújja.

Halottak és elevenek
Hiába hűtnének téged,
Nincs más meleg, mint a tied.
Ki tudja nekem adni még
A te egyetlen melegséged?

Arany-Tóth Katalin - Szerettelek volna

Szerettelek volna úgy szeretni Téged,
mint ahogy a szellő öleli a rétet.
Lágy fuvallatával simítja a fűszálat,
szelíd dallamával ringatja a fákat.

Szerettelek volna álmaimba vinni,
édes ábrándokkal a csodákban hinni.
Titkok italával bódultan alélni,
heves ölelésben magammal ragadni.

Valóságnak árnya szívemnek ármánya,
éles szóval ébreszt elmémnek kormánya.
Hiába a szép szó, hiába a könnyek,
lelked bánatában én vagyok a könnycsepp.

Szerettelek volna magamhoz ölelni,
messzire vagy, messze, nem tudok mit tenni.
Elhallgat a szellő, jégesőben ázom,
Vihar szele rám ront, ölelj át, úgy fázom!

Mondd, hogy elringatnál,
mondd, hogy ez nem álom!
Mondd, hogy hűvös szavad
lehetne még bársony...

Ölelj át, úgy fázom...

Baranyi Ferenc - Alkonyati zsoltár

Harangszó a te szerelmed, égre száll a hangja,
ha elhal zengése bennem, mi szólít magasba?

Szilaj mén a te szerelmed, messze földre vágtat,
fáradt lábam nem követhet, nem futhat utánad.

Fogoly lesz a megkötött ló, amíg el nem oldom,
fogyó csókom laza béklyó, nem léssz tőle foglyom.

Ám karom még pányvahurok, kezessé tesz téged,
rabbá mégsem igázlak, ha ölellek.

Csak védlek.

Ady Endre - A fehér csönd

Karollak, vonlak s mégsem érlek el,
Itt a fehér csönd, a fehér lepel.
Nem volt ilyen nagy csönd még soha tán,
Sikolts belé, mert mindjárt elveszünk,
Állunk és várunk, csüggedt a kezünk
A csókok és könnyek alkonyatán.
Sikoltva, marva bukjék rám fejed
S én tépem durván bársony-testedet.
Nagyon is sima, illatos hajad,
Zilálva, tépve verje arcomat.
Fehér nyakad most nagyon is fehér,
Vas-ujjaim közt fesse kékre vér.
Ragadjon gyilkot fehér, kis kezed:
Megállt az élet, nincsen több sora,
Nincs kínja, csókja, könnye, mámora,
Jaj, mindjárt minden, minden elveszett.
Fehér ördög-lepel hullott miránk,
Fehér és csöndes lesz már a világ,
Átkozlak, téplek, marlak szilajon,
Átkozz, tépj, marj és sikolts, akarom.
Megöl a csend, ez a fehér lepel:
Űzz el magadtól, vagy én űzlek el.

Csurai Zsófia - vázlat nyolc sorra

  
tudod ami lehetne
néha jobban fáj
annál ami nincs
és azt hiszem
csupán a hiány gazdagsága
hogy ilyen formában létezel

vajon mindig ennyire nehéz
tudni a holnapot?

Tass Árpád - Leánykérés

Virág lennél szirmok nélkül
Nyári hajnal harmat nélkül
S csak fél élet nélkülem
Hagyj el mindent jer velem

Hajó lennél árbóc nélkül
Nyári mező pipacs nélkül
Álmod szürke nélkülem
Hagyj el mindent jer velem

Erdő lennél madár nélkül
Nyáréj csillaghullás nélkül
Partravetett hal nélkülem
Hagyj el mindent jer velem

Galamb lennél párja nélkül
Nyári alkony titkok nélkül
Egyszer fogd meg a kezem
S hagyj el mindent jer velem  

Nagy Ilona - Úgy kéne szeretni…

Egyszer mindenkinek úgy kéne szeretni,úgy kéne szeretni
mint alkonyát a Föld, forrását a tó,
tisztán, nem hazudva, odaadón tenni –
ne válhasson soha hamissá a jó,

gyengéden, mint a fény simítja a földet
szerényen virágzó dombok oldalán,
égve, ahogy tűzcsók fellegekbe törhet,
s elhamvadni benne, mint a gyertyaláng,

őrülten, miként szél csavarja a fákat,
gondolkodás nélkül, ahogy tép a szó,
várni nappalokat, vágyni éjszakákat,
amíg édes vizét viszi a folyó,

sosem félni a mát, akarni holnapot,
épp csak egymásért, önzetlenül – lenni
lélek-csupaszon – mert önmagad adhatod:
legalább egyszer úgy kéne szeretni…

Bíbor Kata - Neked

Tőled szépülök szédülök szárnyalok
Belőled merítek építek táplálok
Benned bízok találok maradok
Nálad keresek sírok hallgatok
Utánad epedek sóhajtok vágyódok
Veled ébredek nevetek álmodok
Miattad dalolok remélek létezek
Téged akarlak ölellek érezlek
Érted lázadok hazudok harcolok
Hozzád rohanok bújok tartozok
Neked, csak neked adom magam!