Szeitz János - A kezed

A kezed, a te kezed
A szemed, a te szemed
A szíved, a te szíved
Hasonlítani máshoz:
Szépet a széphez felesleges.
Számomra így tökéletes.

Így él bennem, és vetíti
Lehunyt szemem selymére így:
A kezed, mint a kezed,
A szemed, mint a szemed,
Szíved, mint a te szíved,
Éltetőn ő lüktet véremben.

Dsida Jenő - Tavalyi szerelem

Emléke visszacsillog
s olykor arcomra tűz,
arcomra, mely fakó
s elmúlt évekbe néz.
Fényes volt, mint a csillag,
forró volt, mint a tűz,
s édes volt, mint a méz.
Még néha visszacsillog,
de már nem bánt, nem űz,
enyhén simogató,
mint hús, testvéri kéz:
Lehullott, mint a csillag,
elhamvadt, mint a tűz,
elolvadt, mint a hó,
s megromlott, mint a méz.

Pákolitz István - Nem múlik el a szerelem

Nem múlik el a szerelem
Csak fegyelmezett lesz.
Szavak nélkül is mindent tudó
Pillantásból is értő
Messzeségből is megérző
A lélekrezdülést is fölfogó
Bizonyosság.

Nem múlik el a szerelem
Csak aggódás lesz.
Minden köhintést számontartó
Mindenben betegséget szimatoló
Mindíg virrasztó, örök féltés
És bátorító ölelés.

Nem múlik el a szerelem
Csak ellenállás lesz.
Reszkető, fájdalmasan szép tiltakozás
A halványuló pipacs hullása ellen
A ráncokban megbúvó nagy törvény ellen
Minden sírba húzó emberi béklyóval
Szemben.

Nem múlik el a szerelem
Csak tüntetés lesz.
A mozdulatlanság..
A kimondhatatlan tehetetlenség ellen
A keménykoporsó,..
A meredt szemű,..
Kibírhatatlan csönd
A választ nem adó
Néma temető ellen.

Nem múlik el a szerelem...

Reményik Sándor - Öröktűz

 

Egy lángot adok, ápold, add tovább;
Csillaggal álmodik az éjszaka,
És lidércfénnyel álmodik a láp
És öröktűzzel álmodik a szívem.
Egy lángot adok, ápold, add tovább,
És gondozd híven.

Egy lángot adok, - én is kaptam azt
Messziről, mint egy mennyei vigaszt,
Egy lángot, mely forraszt s összefűz,
Én jártam Vesta ledőlt templomában,
Az örök-égő lángot ott találtam,
S a lelkem lett a fehér Veszta-szűz.

Földindulás volt, megindult a hegy,
És eltemette a kis templomot,
De a lángot nem bírta eltemetni,
Én égve leltem ott;

És hozzá imádkoztam s benne hittem
S mint a lovag a Szent Sírról a gyertyát,
Én égve hazavittem.
Azóta szívem mélyén ég, ragyog
A viharfújta, széllengette láng,
És el nem oltják semmi viharok.

Egy lángot adok, ápold, add tovább;
Csillaggal álmodik az éjszaka,
És lidércfénnyel álmodik a láp
És öröktűzzel álmodik a szívem.
Egy lángot adok, ápold, add tovább,
És gondozd híven...

 

 

Komáromi János

szellő ölel át
-hunyt szemem mögött látlak-
Tőled érkezett

Jószay Magdolna - Égi szerelem

Szerelmet sugalló éji égen
felhőfoszlány sejtet ősi rejtelmet,
őrizve titkokba burkolt szépséget.

Maga a vágy az ezüstfényű Hold,
s mint parázsló eleven sóhajok,
ragyogják körül az égő csillagok.

Gát István - Maradj velem

Maradj velem, ha utcák vadonában,
nyüzsgő tömegben társtalan bolyongok
és összefog mindenki ellenem,
bűn buktatóin ne botoljék lábam,
védőn, mint vándort ráboruló lombok,
takarj be s fordítsd befelé szemem.

Maradj velem s kísértetes magányom
rémségeit rámzúdulni ne engedd,
nincs hajladozóbb nádszál kívülem
s ha lelkem tépelődve sok talányon
testem törékeny cserépben szenved:
szép szavaira nyisd meg a fülem.

Maradj velem, ha uttalan utakra
terel a képzelet vad vágtatása,
ha nyugtalan szív tétován vezet
s kalandok fényei után kutatva
nyugalma sirját esztelenül ássa:
tedd homlokomra hűsítő kezed.

Maradj velem, ha elragadna lázam,
fékezz, ha vérem és vágyam csihol még,
sötétre szürkit már az alkonyat,
mind mélyebbre kell magam alázzam
s ha rossz ritmusra hamisan dalolnék:
te szólj helyettem s vedd el hangomat.

Maradj velem, ha éj sötétűl kinn-benn
és benne elmerűl és semmivé lesz
dal, ifjúság, barátság, szerelem,
ha mindent elhagyok és elhagy minden:
örök szépségre s ifjúságra élessz
s maradj örökre Te, csak Te velem.

Wass Albert: A szív

Nézted már a Szent Anna-tó vizét?
Milyen titokzatos, milyen sötét.
Semmit se látsz,
csak olykor egy-egy furcsa csillanást,
amint ezüsthalak
suhannak mélységein át…

De olykor hírtelen
jön valami eltévedt sugár,
zöldes világra gyújtotta lent a mélyt,
s a mélynek vége nincs sehol, sehol…

Olyan a szív is,
mint a Szent Anna-tó titokzatos vize.
Elnézed néha: Zörgő kis doboz,
furcsa, lecsukott.
Hogy mikor, nem tudod:
de néha jön egy bomlott pillanat,
kitárul a mély, olyan szörnyű mély,
hogy előtte szédülve megállsz,
s imádkozol: Miatyánk, Szerelem,
szenteltessék meg a Te neved…

Nézted-e már tavaszi napsugárban
a Szent Anna-tó haragoszöld vizét?

Nézted már a kedvesed szívét?

Gergely Ágnes - Tükörpillanat

Hogy tűnnek el a szarvasok,
ha a szerelem messze már?
Hogy lobog át az éjszakán
észrevétlen a félhomály?

Hogyhogy az őr nem imbolyog?
Maga is ellobogva él.
Csak a mélypontot kémleli,
ánemóne táncát a szél.

A hídon léptek konganak,
és kizuhog a vak sötét.
Eltűnnek majd a szarvasok,
de agancsuk közt ott az ég.

Gyóni Géza: Vársz-e?

 Vársz-e?

Mikor virágot hajt a rózsa,
Madár siet találkozóra -
Kezed összetéve öledben
Vársz-e, mondd, engem?

Mikor levél pereg a fáról,
Leszáll a földre sűrű fátyol -
Csillogó könnyel szemedben
Vársz-e, mondd, engem?

Gevorg Emin - Ilyennek szeretlek

Én ilyennek szeretlek és ilyenkor,
mikor még versbe sem kívánlak írni,
mikor szeretsz, nem játszod a szerelmet,
örömödben feljajdulsz, nem nevetgélsz,
mikor a szertartások összetörnek,
mikor egyszer csak szárnyat kötsz szivemre,
még könnyeiddel is,
még féltéseddel is,
mikor hamis méltóságod leomlik,
és úgy bolyongsz a csöndes házikóban,
gyámoltalanul, halkan, irgalommal,
engedve a szent, hatalmas Hiánynak.
Úgy szeretlek ilyennek, úgy szeretlek,
hogy még csak versbe sem kívánom írni.

(Rab Zsuzsa fordítása)

Pósa Lajos - Minek tépted össze az én hű szívemet!...

Minek tépted össze az én hű szívemet!
Minek szórtad szét, mint a rózsalevelet!

Még összetépve is nevedet sóhajtja,
Még széjjelszórva is szerelmét susogja.

Hullatsz még utána keserű könnyeket.
Összeszednéd még te eltépett szívemet.

De hol találod meg ezen a világon?
Kit a szélnek szárnyán, kit a tüskeágon.

Vékony Andor - Felismerés

Szeretlek téged
Egy párhuzamos térben
Álmodom s élek
Vágyálmok birodalmán
Keresztül sodor lényed

Dsida Jenő - Csak egy...

Csak egy van, aki lelkemet megérti,
Aki felfogja sóhajtásimat,
Csak egy van, aki örökre a régi,
Csak egy van, aki titkon megsirat;

Ki csókot adott, mikor nem is kértem,
És hozzám szól csak egyre, hangtalan,
Csak egy van, aki imádkozik értem -
És az is olyan nagyon messze van!

Leleszi Balázs Károly - Szerelem szavai

A lélek titokzatos pontjain járok.
Máskor meg vad viharként tombolok.
Éhes szájú tűz vagyok, a jövő kockázata,
kolibri, virágok kelyhéből táplálkozó,
tovasuhanó uszályos üstökös,
zene és költemény,
áttetsző csobogó hegyi patak,
titkokat hordozó ölelés,
tilalmas varázsital, megtapasztalt remény.
Most már benne élek a szívedben.
Nem hátrálhatsz meg.

Emily Bronte - Szerelem és barátság

Vadrózsa a szerelem,
a barátság magyalág,
fakó ez, míg a rózsa nyit,
de kin van állandóbb virág?

Tavasszal a vadrózsa szép,
nyáron meg ontja illatát,
de ha eljő a tél megint,
ki dicsérné a rózsafát?

Vesd meg hát a balga füzért,
magyallal ékesítsd magad,
s ha tél hervasztja homlokod,
koszorúd mégis zöld marad.

(Szegő György fordítása)

Kardos Csongor - Nálad

Halkan szusszan a szívem,
kicsi, puha állat a vackán.
Úgy alszom ágyadon,
mint kihalt, téli tájakon
a hó.
Együtt lélegzem a csenddel,
míg arcomra omlik szelíden
vigyázó jelenléted.

Dzsalál ad-Dín Rúmí - Szerelmesek, szerelmesek

Szerelmesek, szerelmesek! Halljátok? Égi dob pereg.
A búcsuzás, az indulás nagy perce már elérkezett.
A tevehajcsár jó korán ébren volt, csak egy szót kiván,
már készen áll a karaván. Ó társaim, ébredjetek!
A készület sok hangja szól, csengőre csengő válaszol,
a végtelenbe vándorol s egyenként indul a menet.
Megfordított gyertyák alatt, ahol a kék függöny hasad,
kilép csodálatos csapat, minden titkok felfénylenek.
Forog, forog az égburok, szivedre ólomsúlyt dobott,
nehéz álmodtól óvakodj, vesd el a könnyü életet.
Te őr, vigyázz! Itt az idő! Nem alhatik az őriző.
Ó szív, barátot kereső, indulj, mert vár a kedvesed.

Jónás Tamás - Csak várlak

várlak csak várlak és azt remélem
nem áll az idő csak minden héten
meg-megpihen úgy öt-hat napra
hogy magamra hagyjon és ne magadra
várlak csak várlak a terek unnak
nyitva a szemem bár minden szunnyad
nézlek és várlak és nem beszélek
nem adlak ki a pletykás reménynek
várlak és várlak és nem kérdezlek
mikor kellene már megérkezned
mikor indultál és nem mert fájna
felém indultál vagy más irányba
várlak csak várlak már neved sincsen
hagyom a koldust hogy megérintsen
hagyom a szagát hogy belémszálljon
nincs ruha rajtam te vagy a ruhámon
várlak csak várlak még hit sem kell ehhez
kitartásom is sikert feltételez
várlak és nem tudom mihez kezdek
ha megszépül arcom a tenyerednek

Bartók Lajos - Midőn szerelmünk...

Midőn szerelmünk nyílni kezdett,
Boldogságunknak vége volt.
Nem a nap a mi csillagunk, de
A sápadt, gyászos fényű hold.

Az alkony látta első csókunk
Könnybe borult szemeivel
És mint a zápor sírt az éj rá,
Mely üdvünket temette el...