Csiki András - ide

ide azt írom: szeretlek,
ide nem fér már más,
ez a füzet széle,
ez a világnak a vége,
de még elkapom ezt a szót,
ezt az egyet,
ezt a legegyszerűbbet,
amit naponta
elmondok, kimondok, fölmondok,
ösztönösen-
tudod milyen kevés van ilyen-
lehet ez az egyetlen egy,
ez az egyszerű,
amibe mégis beleizzadok,
akár ha súgom, kiáltom vagy kijelentem,
vagy csorgó verejtékkel
a füledbe lihegem,
ha elmosolygom magam,
vagy véres komolyságot zúdítok,
hideg vízként az arcomba
mindig, még mindig
patakok indulnak el a hátamon,
összes fogam metsző fájdalommal lyukad,
füleimbe beleordít a gyárkürt,
kitépik végtagjaimat a betűk,
belenyomorodom,
öklömet rágom,
koponyám ketté válik minden szótag után,
és biztosan érzed
húsom perzselt szagát,
szeretlek, szeretlek, szeretlek,
és kigúnyollak mulandóság.

Gyulai Pál - Nem vagy te legszebb...

Nem vagy te legszebb a világon,
Tán oly szép sem, mint képzelem,
De nékem érted szép az élet,
És boldogság a szerelem.
Mért lennél szebb, mért lennél legszebb?
Hisz akkor nem volnál enyém;
Csak szemed gyúlaszt, arcod bájol,
Csak tégedet szeretlek én.
A szép arc, mint tavasz virága,
Alig virul, hervadni kezd,
Csak egy szépség van, mely sirig tart,
Mit érzésünk másokra fest.

Károlyi Amy - Hattyú

Aranyzsinórra fűzve fel,
a szerelem nem múlik el.
Aszú-szőlőnek édesét
esztendőkig nem veszti el.
Aranyzsinórra fűzve fel,
ingben, ing nélkül
áttelel.

Kun Magdolna - Egy virág története

Több volt mindenkinél az a sokat megélt virág,
aki küzdött-küzdött és nem adta meg magát,
pedig annyiszor sújtott rá vihar s nap melege,
hogy lassacskán elfogyott törékeny ereje,

de valami miatt mégis mindig tartotta magát,
talán mert várta azt az igazi nagy csodát,
mikor felfedezik egyszerű, rejtett szépségeit,
amik a többi virágtárstól megkülönböztetik.

Mindig érezte és tudta, ha lelkét megismerik,
elfogadják különcségét, és akként szeretik,
azzal a különösen gyengéd, érző virágszívvel,
amivel sem vihar, sem orkánszél nem bírt el.

A virág vakon hitt, és bizalommal vágyta,
hogy két tenyér érintését szirmaiba zárja,
s majdan az a két tenyér lehessen menedékhelye,
mikor a kíméletlen sorscsapás elbánik vele.

Szép májusi nap volt és rátalált egy ember,
lehajolt hozzá könnybe lábadt szemmel,
majd úgy fordította maga felé a szép virág fejét,
hogy az, végre érezhette a puha érintést.

Somlyó Zoltán - Mea ölében

 

Forró öledben szép álmok alusznak
és álmodnak bíboros, nagy álmot.
Én leszek, én leszek az életrekeltőjük,
Mea, én megváltom az álmod!

Forró öled tüzét, a csókod, az ajkad
a véremmel én kicserélem.
Föl fogod gyujtani az éjjeleimet
és én a te életedet élem.

Átvetem lelkeden az árnyékomat
és a lelkemen átsütöm a lelked.
Gyönyörű vétkeket csókolok beléd,
hogy vad legyen, mint én a te lelked.

Vad legyen, átkozott, bűnbe szökött,
hogy te se légy jobb, Mea, nálam.
S ujjongó nászindulót zengjen, amíg
kirepül tűzöledből az álom.

Csukás István - Mint rezgő húr

Mérem magamban a felnövő szerelmet,
mint érzékeny műszer jelez földszínéig
felvirágzó ércet: érzékeim feléd
hajolnak, szelíd törvények igézik.

Motoz az ujjam: érzi a hajadat még;
tükrök közt vergődő fény: szemem szemed foglya,
ráégettél már s téged lát mindenben,
s a világot újra bűvkörébe fogja.

Most csak csöndes szavakat dob fel a lélek,
s mint rezgő húr, őrzi a pendítő ujjat.
Mérem magamban a felnövő szerelmet,
s a megtért világot, a szebbet, az újat.

Zsiga Lajos - A csend

Csend
Mint üvegen a gyémánt
Felsikolt lelkem

Csend
Visszhangzik a múlt
S nem értem
Csend
Ó ne játssz velem
Add vissza kérlek
Csend
Ha nem adod
Akkor vigyázz rá
Csend
Mikor átöleled
Ne fájjon ölelésed
Csend
Ha felébredne
Kísérd őt a végtelenbe

Pardi Anna - Szavak

 

a lényeges szavakat sohsem mertük kimondani
azok a szavak megmentettek volna mindkettőnket
azok a szavak úgy csillogtak
mint a halálra szomjaztatottak előtt
pohárban a tiszta víz
azok a szavak kivételesek
mint az emberi élet ünnepei
és csak azok ismerik őket akik nagyon szeretnek

ki tudja hová érkezünk el
milyen romolhatatlan növényzetű földekre
ha azokat a szavakat kimondjuk
ki tudja hogyan oldódott volna meg
négy keresztbetett kar két ikszű rejtvénye

de eláztatta a márciusi eső a földeket
november követte augusztust
kinyíltak sorra az ősz aktatáskái
kihulldostak belőle egymásnak címzett leveleink

és azok a szavak egyre késtek
egyre fogytak
egyre koptak
kikoptunk egymásból mi is

de néha a legzajosabb társaságban is
mintha szólni akarnék valakihez aki nincs jelen
megremeg a szám

Hevér Zoltán - És semminek nincs vége

 Én Veled élek, már a kezdetekben.
Mindörökre.
Veled zárva egy ökölbe,
egy mosolyba, nyíló virágba,
tenyérbe.
Megszegett mindennapi kenyérbe.
Szürke háztetőkbe.
Hegybe. Hullámba. Sírba,
nevetésbe.
Földre roskadásba. Ölelésbe.
Kitárt ablakba.
Ha az ajtó zárva, lakat-kattanásba.
Kozmikus zenébe. Csönd-szimfóniába.
Tücsök-cirpelésbe. Égi harsonába.
Álom-gyermekünk szemébe.
Vágyunk tengerébe, viharába.
Hajad hulló hűvösébe.
Öled melegébe-bogába.
Szemed elfutó ívébe.
Alvó szájad szegletébe.
Minden nyugtató mesédbe.
Estébe és ébredésbe.
Tebenned, a Mindenségbe.

Jatzkó Béla - Álmok

Azt álmodtam, hogy álmodom,
megálmodtam, mit álmodsz,
s úgy őrködtem az álmodon,
mint aki nem is álmos.

Álmod álmomra ráhajolt,
- forrásra így a pálma, -
álmomnak édes párja volt,
s te voltál álmom álma.

Mint szembenéző tükrökön,
mik egymásnak felelnek, -
álmodjuk bár külön-külön
ugyanazt a szerelmet:
két álmunk egybesimulás,
akár a megvalósulás.

Tornay András - Szerelmesvers

meg tudnálak szeretni
hátulról is
elég lenne egyetlen
oldalpillantásod meglesni
s végre szabad lehetnék én is
ígéretek nélkül
áldozatok nélkül
szégyen nélkül

mindketten meghalnánk
s egymásban harmadnapra feltámadnánk
árulások ezüstpénzek
tagadások Júdások és keresztek nélkül

fényt táncolnánk saját sírboltunkba

s e fénynél ha először megpillantanálak
azt sem bánnám...
ha nem lennél szép

Kovács Erika - Mindig

Tudod, mindig lesz egy pillanat,
egy gazdátlan gondolat,
amikor rám találsz és én rád.
Ilyenkor csendben
lopva körülnézünk,
mert nem kell, hogy lássa a világ,
miként suhan át
két szív között
egy apró simogatás.
Talán lehunyjuk szemünk,
mert minden perc egy néma vallomás.
Kezeddel átöleled nyakam,
és arcomon megkeresed
őrült világunk lopott pillanatait,
majd lelkeink összeölelkeznek...

Kabátunk összébb húzzuk,
ki ne essen magányunk,
és továbblépünk...

egy másik pillanatba...

Bálint Lea - Boldogságom erdeje

    "Mi fér el egy pillanatban?
    Elfér a te örökkévaló hiányod.
    Hová képzeljelek?
    A zöld fotelbe ahol elmeneteled előtt ültél
    lehetetlen most nélküled lenni
    Vesd rám e szemed
    hogy búzavetések nőjenek minden mezőmön
    légzésed szellői ringassák álomba búzamezőim
    álmodják hogy kenyerek
    váljanak karéjjá az éhezők kezében
    Nézd eszik az egész világ
    mindenki jóllakik a szerelmünkből
    Vesd rám a szemed. "

József Attila - Álomban enyém vagy

        A boldogságunk némán meghúzódott
     És mi is hallgattunk a titkolódzó csöndben.
     Kályhánk lángja is örömmel lobogott
     S ajkunkat a szerelem szárazra perzselte.
     A komoly falióra se mormogott
     S meghökkentek akkor a büszke, fehér falak...
   
     Álomban mindig egészen enyém vagy.
     S hiszem fönn is néha, hogy megcsókoltalak.

Kovács Daniela - Titokban még mindig ...

Vén térdére borul a szomorú est
fáradt pilláimon hullik szálakra
a tovatűnő percek a csönddel beszélnek,
majd lepihennek együtt a nyirkos járdára.

Tapinthatóvá válik a nyár haldoklása
kezemnek árnya is egyre hidegebb
az alkony szívének halkuló dobbanása
egyre szürkébb felhők között hever.
Hervad a kert a vén liget alatt
és duplán fájnak a nyomasztó gondok
egyre hűvösebbek a hosszú éjszakák
titokban még mindig a nyárról álmodok!

Szeitz János - Aki soha nem érzett még...

Aki soha nem érzett még az arcán
vigaszt varázsló gyöngéd kezektől
bánat és öröm könnyeit letörlő,
keservét feledtető simogatást,
béna a szíve, szerelme tétova.

P. Pálffy Julianna

magamba zártalak,
általad lélegzem, csak így
érzem magam - szabadnak

Barna Márta - Asszony vagyok

        Ha dal lehetnék,
     Neked szólnék.
     Ha szellő,
     Hozzád szállnék.
     Ha fény,
     Érted a sötétet
     tündöklővé tenném.
   
     De mert asszony vagyok,
     fohászként Hozzád szállok és
     ajkadon imaként megpihenek.
     Homlokodon redővé fércelődöm.
     Szíveden bújócskázom.
     Szerelem édes érintéseként
     ereidben, mint a vér
     zsibongva áramolok...

Hervay Gizella - talpalatnyi fájdalom

talpalatnyi fájdalom
tenyérnyi tiszta ég
tavaszra tiszta abroszon
terít virágot a rét

tavasszal én is ott leszek
ahol a madarak hazatérnek
tavasszal tiszta lesz a víz
égig érő az ének

itass meg még egyszer szomjazom
egy pohár vízre várok
bujdosó életem nem terem
virágot

teríts rám tiszta életet
bujdosnom tovább nem lehet
kezedre adom
talpalatnyi reményemet

M. Feesche - Szeretet

Láttam a szeretetet. Láttam
rózsák között járni a nyárban.
Aranygyűrűjére nap nevetett,
s olyan szép volt a szeretet!
Aztán találkoztam a szeretettel
út közben. Súlyos terhet vett fel:
mások terhét. Játszó kisgyermekhez
hajolt le... S meglepett, hogy egyre szebb lesz.
Ott is találkoztam vele,
ahol hullt a fák sárga levele:
betegségben, ínségben, szenvedésben.
Mindenütt boldog szolgálatra készen.
S láttam fekete, fényevesztett
napon. Hordozta a keresztet.
Mert testvére veszélybe tévedt,
utánament, nem latolt, kérdett,
és nem maradt ideje semmi
szennytől, mélytől visszarettenni.
Ment, amerre tövisek téptek.
Soha nem láttam olyan szépnek!

(Túrmezei Erzsébet fordítása)

Arany-Tóth Katalin - A parázs mellett...

Suttogó szavaink mögött
talán még hulló csillagot is
takart a fekete éj;
kívánságba karcolt vágyakat
sodort felénk szelíden
az augusztusi szél...
Lassú táncra hívtak
a fáradt lábak,
ölelő karokba bújtak
a fojtott vágyak,
s fénykoszorút
font fölénk
a meghitt pillanat.
Az égbe szökkenő
szikrák pattogó hangja
törte csak a csendet.
A szunnyadó parázsban
ezüst-szürke pernye pergett,
mint az idő ködlő kötelén
kavargó képzelet.
Szikrák fénye szállt
a végtelenbe,
arcod tükrébe libbent
a nyár múló sejtelme,
idézve a tavasz ébredő illatát,
igézve a kora ősz sárguló avarát,
s míg lelked érintette lelkem,
a boldogság büszke ragyogássá
szelídült ölemben.

Ruder Jana - Álmodtam...

Csak a kezemet fogtad
jó volt, ahogy ujjaid az
enyémet érintették.
többet nem akartam.. még.
nekem ez is elég.
Bánatpalotámat
talán elhagyom,
már kinéztem kicsit
az ablakon..
Magányom
csendben izzó
parázson lépeget
kicsit lángol...
néha még éget
Aztán előbújik
belőled egy dallam,
s már nem emlékszem,
hogy mit is akartam..
Figyelem önmagam..
ahogy lassan
kigombolod belőlem
a gyötrelmeimet.

Móricz Eszter: Osztd meg velem

Oszd meg velem
a csöndet,
a nyugalmat,
nézz szemembe
és hallgasd
velem a percet.
Hallgasd, ahogy
muzsikál a szél,
ahogy sír a nyár,
ha elköszön,
és jön az ősz.

És nézd ahogy
remegve elfut a
nap, lombokra
száll az alkonyat

Szeitz János - Vallomás

Te őrzöd bennem a múltból
Amit még óvni érdemes.
Te adsz megnyugvást és hitet:
Vágyni reménnyel a hajnalt,
Vállalni a kétes jövőt.

Pálinkás Imre - Olvastam...halkan...

   
"Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget"....

Olvastam...halkan,
derekad átkaroltam,
nyakamba kulcsoltad kezed,
szemed lehunytad, hozzám símultál.
Tested rezdülésén éreztem a vers ritmusát,
szíved dobbanása visszhangozta Radnóti szavát,
sóhajod "mondta el a benned élő bánatod,
s halk szavad, hogy félve várod a holnapot.
Félsz a reggeltől, mi egykor Neki az örök éjt hozta,
félsz az ébrenléttől, mi sokszor csak út a fájdalomba.
Hozzám bújtál,
magadhoz szorítottál,
könnyeid arcomon folytak,
belém kapaszkodtál,
lassan megnyugodtál,
az emlékek halványultak?

S mondtam a verset, a szép szavakat,
szeretettel próbáltam enyhíteni fájdalmad,
mosolyod adott reményt az életemnek,
suttogva szóltam:
Kedvesem, szeretlek.

"Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
de benned alszom én is, nem vagy más világ.
S idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelmes, vékony, bölcs vonal hűs tenyeredben".

Demján Irén - Kédések

Mi az, ami akkor is tud fájni
Amikor nem is létezik
Kinek van joga utadba állni
Ha az út a semmibe bukó
Völgybe visz
Kitől tanultál befelé élni
Mit jelentenek a szavak
Ha ékesek
Hol vannak délben a csillagok
És mitől keserű a szád
Mikor a csókok édesek
Hová szeretnél elszökni
Előled
Mikor kedvetlenül
Oly kedves leszel
Hol áll meg az idő
A perc hol késlekedik
Mikor a tegnap a holnappal
És veled ölelkezik

Kun Magdolna - Nyári harmat

Mint friss harmat, mely nyári
reggeleken
lábad nyomát éri,
olyan lágyan ölellek
karjaimmal át,
s mint a kút vagy a forrás,
mely kiapadni készül,
úgy vágyom én is,
hogy tengernyi
csókod hevétől
feltörjön még egyszer
az a réges-régi
szomjat oltó
vágy.

Nagy Horváth Ilona - Szerelem

 Hosszúra nyúlt,
vágyba ágyazott idő
után, végre
szót téveszt a szánk,
egymásba öleljük reszkető álmaink.
Lábaink előtt vert sereg,
ésszerűség és sokféle félelem.
Szerelem...
Ezért, hogy perc, óra most együtt talál,
hogy hiába volt messze a határ,
mint a sorsunk,
végül összefonódtunk.
Ezért, hogy kiürült az ég is nélküled.
hogy könnyel vallottam neked:
,,belekiáltottam a vonat zajába,
belefontam az árvák hajába:
Téged szeretlek."

Szabó Magda - Kinek már álma sincs

     Rólad, terólad. Míg erőm tart,
     s a lopott pillanat szabadsága
     szavakra bomlik, megnyitja torkomat.
     Ó, hadd kiáltsam messzire,
     mi vagy nekem e súlyos ég alatt!
   
     Talán utólszor. Mert a nappal
     kiszopja csontjaimat,
     mert ébren várom, a hegyen
     hogy gázol át a virradat.

     Kinek már álma sincs, meddig tart élete?
     E test meddig lesz még erős?
     Itt lassan-lassan minden ismeretlen,
     csak a halál, meg te vagy ismerős.
  
     Hogy írjon verset, aki fél?
     Hogy írjon verset, aki fáradt,
     hogy írjon, aki nem remél,
     ki úgy tölti az éjszakákat,
     hogy mire új reggelre kél,
     várja, valaki nekitámad?
  
     Lásd, rólad írnék, s szüntelen
     másról beszélek én,
     világunk iszonyú vizében
     gázol e költemény.

     Ó, mennyire szeretlek, hogy miattad
     sorsunk keserű kortyait nyelem,
     rémült testem meg tud pihenni
     békítő testeden, s az éjjel
     szörnyei közt lehelleted a védelem.
  
     Mily sötét van mindenütt!
     Csak az ablakunk fénylik.
     Csak dadogok. Szeretlek,
     annyira, hogy még kívánok élni.
  
     Vezess! Támaszd meg homlokom
     szelíd homlokodon, ha
     mint a részeg, dülöngőzve járok,
     s kiáltozom.
  
     Átláthatatlan téli reggelek:
     alig virrad, hogy munkába megyek;
     csiszolja ifjú érdességemet a város.
     Egyszer oly kerek leszek, oly síma,
     mint a többi odalenn.
  
    Őrizd lelkem épségét, szerelem!

Schrenk Éva - Türelmetlen szerelem

Régóta várok Rád.
Most már elég legyen!
Türelmem, lásd, fogytán.
Tudnod kell: létezem.

Tudnod kell: szeretlek.
Nem érzed a lázam?
Mi lesz, ha elégek?
Sírhatsz majd utánam.

Ki kell, hogy nyisd szemed.
S szívedet kitárnod.
Én vagyok fél éned!
Oly nehéz meglátnod?

Havas Éva - Álomszonett

Merítkezik a hold az ég vizébe,
az éj ma csöndes titkot üzen nekem,
lassan süllyedek álmok tengerébe,
ólmos pilláim alatt remény terem.

Szendergésembe szövi magát fényed,
csend kuporog már odakint mindenen,
idebent felzeng bennem édes lényed,
mert már a boldogság mellettem pihen.

Némaság... távolban árnyak motoznak,
lélegzeted nesze álomba ringat
- ki tudja, mit cipel hátán a holnap -

Karolsz, s én magam helyemre fészkelem,
szelíd szíveink egyszerre dobognak,
ránk vonja csodás fátylát a szerelem.

Hajdan Valéria - Csend a versben

Most más hangokra vágyva,
a csendet megtalálva
illatok nyomába lépek,
elevenednek emlékek.
Érkezem dúdoló széllel,
üzenettel, falevéllel.
Ki írja, nem is fa alól,
pacsirta dalol valahol.
Távolban fodrozódik a víz,
úgy kellett már nekem ez az íz.
Árad friss, fűszagú szerelem,
illatát magamra ölelem.
Nem lesz magányos így ez a szív,
azzal, mit lelke magába szív.
Mit napsugár a hajába font,
azt szívbe írni akarja pont.

Bognár Barnabás - Fájdalom

Érzem a kezemen, a vállamon,
a csendben, a zajban, valahol...
érzem a pillanatban,
érzem, hogy itt maradtam,
érzem, de el nem mondhatom;
tudod..., tudod ez a fájdalom.

Bódai-Soós Judit - A könnyeken túl

  Mosoly-kapukon lopja be magát
a tévedések közt botló remény,
karjában vágy pihen,
csendjében költemény.

Ölében ringatja álmainkat,
deres szívünkbe csókja csal tavaszt,
fényével simogat,
és új hitet fakaszt.

Egyed Emese - Hajnalodik

   

Jönnöd kell, most
hajnalodik,
érzem már szelíd
karjaid, érzem
sóhajod hűvösét,
ébredő kezed melegét -

Jönnöd kell: hozzá tartozol
a hajnalhoz, hozzám tartozol,
sugár a tested, harmatos
erőket, örömet hozol -

Álom és ébrenlét között
elmosolyodsz, ha megölellek,
lehunyt szemedre kék ködök
telepednek: elrejtő felleg,
és zengő pillanatokig
veled vagyok!

Hajnalodik.

Illyés Gyula - Szerelem

 

   Mint egy dalba, dalba, úgy burkolom magam
     szerelmedbe és úgy sodortatom magam.
     Nevetve fordulok, ha egy-egy szögleten
     rámront az izmos szél, birkózni kezd velem.
   
     Lépek mint részeges, kit egy dallam visz és
     aki köré a bor egy régi nyárt ígéz,
     nem állanék meg, ha tekintetemtől e
     hófedte hársfasor rügyezni kezdene.
   
     Járok habok gyanánt futó finom havon,
     mint egy tűnt lét felé s föl-fölszippantgatom
     egy szép szigetvilág édes gyanta-szagát,
     két kezemen maradt szerelmed illatát.

Pilinszky János - Titok

Csak a búcsú pillanatában
áll helyre az aranyegyensúly.
Sőt, mint a tűzvész, most olyan
túlzott és elnagyolt
az asztal bősége, s az orgona
bizalmas fürtje. Mi jött közbe?
Meg kell beszélnünk elalvás előtt.

Juhász Gyula - Első szerelem

Egész szerelmem annyi volt csak:
Hogy láttalak, szemedbe néztem,
Egy mosolygásod volt csak minden,
De nekem elég volt egészen.

És én úgy örzöm e mosolygást,
Miként a napsugárt a tenger,
Elrejtve mélyen, szomorúan
És - végtelen nagy szerelemmel.

Barnakay Miklós - Esti levélzárás

Nézd, én kedvesem, nézd!

A lenyugvó napkorong fénye
mégegyszer feltör az égre
és elhal -

én örökkön ragyogó fénnyel
várok rád minden éjjel
és nappal
és bárhol -

bárcsak ne lennél oly távol -
nagyon hiányzol!

Álmokat hoz rám az este,
s én szemeid keresve
hunyom le szemem -

Aludjál jól, szívem!

Baranyi Ferenc - Fogadom

Kíméletlenségemmel becsüllek én –
olykor gyilkol a simogatás.

Fogadom, hogy bántani mindig igazságtalanul igyekezlek,
mert igazságos bántást nem ismer az őszinteség.
fogadom: úgy ütlek meg én, hogy fájjon erősen,
mert szép missziója az ütésnek, hogy fájdalmat okozzon.
Fogadom: gátat nem vetek én az agyamban rohanó vérnek,
midőn szoknyát lebbentve a szél lányok felé lök,
nehogy a nosztalgiává sokasodó apró lemondások
alattomos bujtogatásaival ellened fordítson a visszafogottság.
Fogadom, hogy sorsod plüssébe rajzszöget csempészek én,
hogy minden lélekhájasító ernyedésből felhessentselek,
s a konszolidáltság marasztalóan kellemes sírboltjából
kemény életre trombitáljalak.
Fogadom hogy gyűlölni is foglak,
fogadom hogy határtalan önzéssel tüntetlek ki,
mert csak a nagy szerelem bírja el az önzést,
fogadom, hogy csúnyán hagylak el majd,
mert szépen búcsúzni csak ismerőssé hullt szeretők
egykedvűsége képes.
és fogadom: legigazabb vágyam, hogy sose hagyjalak el,
hogy veled végre magammá lehessek,
és nem fogadom, hogy iszonyúan szeretlek.

Csak szeretlek

Moretti Gemma - Mély vizek fölött

Nem evezek, csak hagyom, hogy sodorja
a nagy folyó, az öreg csónakot.
Két oldalt zöld, gomolygó füst az erdő,
és fenn a felhők szürkék és vakok.
Márványos út a méla, szép folyó,
mélye sötét, sosem múló titok.
A fölé hajló, megrezzenő ágak
ráhullajtják a hűvös harmatot.
Kezem kinyújtom, ujjaim között
a víz sodródik, surran, elfolyik,
ködbe vesző partnak homokja beissza
a hozzásimult habok cseppjeit.
Nem evezek, visz, ringat a folyam,
szemem lezárom, már itt vagy velem.
Ki tudja, egyszer majd elhagysz te is,
őrző tenyeremből elszöksz, mint a víz,
mely hűtlen, hűvös, örök rejtelem.

Baranyi Ferenc - Nincs

Nincs kényelmetlenebb
az elhagyott barátnál,
emléke lándzsahegy;
naponta többször átjár,
szavait csavarod,
igazát tagadod,
elutasítod magadból,
amit ő elfogadott.

Nincs kényesebb dolog
az önigazolásnál,
naponta meginog,
akár szélfútta nádszál,
hajlik a víz felé,
hajlik a part felé,
nyugtatása reszketeg, mint
vízben úszó fellegé.

Nincsen magányosabb
a lelkiismeretnél,
nem falkában harap,
nem sokszorozza testvér,
mégis ezer felől
érzed, meggyötör,
ezerszer húsodba tép, de
meg nem öl, jaj, meg nem öl!

Erdős Olga - Ha

Ha az éjszaka véget ér, de még napkelte előtt,
Ölelj át, vigyázz rám, mint soha azelőtt.

Ha hallgatsz, én is hallgatok,
nézlek, s beszívom illatod.

Ha beszélsz, iszom szavaid,
figyelem ajkad és kezed mozdulatait.

Ha hozzádbújok, veled biztonságban vagyok.
Ha szeretsz, nem kell úgy tennem, mint a nagyok;
lehetek az, aki vagyok

Gere Irén - Végtelen pillanat

         
Hideg kőfalhoz feszített háttal,
dacolva a rideg világgal,
bújjunk most össze,
mert nagyon fázom!
Nincs több szavam,
nincs több lázadásom,
csak egyetlen
végső lángolásra vágyom!
Ha most nem forrunk össze
ebben a végtelen, forró ölelésben,
nem leszünk többé együtt
- sem a Földön, sem az Égben!

Vékony Andor - Egymás szemében fonva

Jó, hogy vagy nekem:
a csend, a zene, lelkem
őrizte mese,
pusztán vágtató ménes
szédítő szabadsága.

Jó, hogy vagy nekem:
a reggelek mosolya -
dér lepte tájon,
köd burkolta hegyekben
kanyargó erdei út.

Jó, hogy vagy nekem:
múló napjaink sodra,
dal a holnapról,
egymás szemébe fonva
emlék és bölcs jóslatok.

Baranyi Ferenc - Őrangyal

  
Ha könnyes szemekkel térsz éjjel nyugovóra,
Mert közelsége nélkül telt el egy újabb óra,
Ha a bánat már nagyobbra nőtt, mint a szerelem,
Ott leszek és meggyógyítom darabokra tört szívedet.

Ha az életedet veszed újra fontolóra,
És a szívedet próbálod meggyőzni, hogy végleg leteszel róla,
Mert a bánat már nagyobbá vált, mint a szeretet,
Ott leszek és megmentem összetört lelkedet.

Bízz bennem, én elkaplak, ha zuhansz,
Feltárom előtted az utat, amelyet hiába kutatsz,
Széttárom szárnyaimat és elrepülök veled oda,
Ahol minden egyes pillanat egy valóságos csoda.
Mert én vagyok az őrangyalod.

Ha eleged lett már a magányos éjszakákból,
És semmi jót már nem vársz a nagyvilágtól,
Összeroskadva sírsz, nem tudva mit kaphatsz még a sorstól,
Ott leszek és megvédelek a bizonytalan holnaptól.

Ha elveszted a hited, és nem tudod, merre szaladj,
Jussak eszedbe újra, és ismét felém haladj,
Mondj csak annyit, hogy társaságra vágysz,
És én ott leszek mindig, hogy szívemmel újra játssz.

Higgy nekem, nem hagyom, hogy leess!
Boldogságot adok, hogy mindig csak nevess,
A végső pillanatban fogom meg a kezed,
És az egész világot odaajándékozom neked,
Mert több, mint a barátod vagyok...

Bízz bennem, én elkaplak, ha zuhansz,
Feltárom előtted az utat, amelyet már régóta kutatsz,
Széttárom karjaim és szorosan beléjük zárlak,
Hozzám mindig futhatsz, tudod, hogy szívesen várlak.

És ha a két szemed fénye már újra boldogan ragyog,
Akkor biztosan tudni fogod, hogy én vagyok az Őrangyalod.

Lesznai Anna: Halk kérés

Szerelmesem, ma el ne hagyj.
Fáradt ma csókot ringató karom;
És mellyel sebes szívem takarom,
Hogy meg ne lássad sok szavad nyomát,
Bágyadt kezem ma ölembe hanyatlott.

Szerelmesem, csak ma ne menj.
Elült a vágyam és hívón utánad
Nem nyithatom ma ellankadt pillámat.
Könnyharmat nélkül kemény lesz az út,
Mely kedvesedtől elvezessen téged!

Kérlellek, mint kérne anyád:
"Szebb időben tartsad utazásod,
Ne indulj ma - sötét az éj - látod.
Szívem mécsén ma fogytán az olaj.
Nem vethet fényt távozó utadra!

Nem lelnél vissza, ha majd visszavágyol."

Gere Irén - ...csenddé válik...

 

botladozok a sorok között
- leveleket olvasok újra -
átugrok időt és teret
keresek valami jelet -
végül mégis visszatérek
az első sorhoz az első szóhoz
- fekete minta hófehér
alapon a lapon -
hiába minden kérdés:
választ nem találok
a betűrengetegben
végül az összes hang
mély csenddé válik bennem!

Baranyi Ferenc - Nincs

Nincs kényelmetlenebb
az elhagyott barátnál,
emléke lándzsahegy;
naponta többször átjár,
szavait csavarod,
igazát tagadod,
elutasítod magadból,
amit ő elfogadott.

Nincs kényesebb dolog
az önigazolásnál,
naponta meginog,
akár szélfútta nádszál,
hajlik a víz felé,
hajlik a part felé,
nyugtatása reszketeg, mint
vízben úszó fellegé.

Nincsen magányosabb
a lelkiismeretnél,
nem falkában harap,
nem sokszorozza testvér,
mégis ezer felől
érzed, meggyötör,
ezerszer húsodba tép, de
meg nem öl, jaj, meg nem öl!

Kamarás Klára - Ez több...

Ez több, mint szerelem:
ez gondolat...
Hajnali séta, juharfák alatt...
galambszárny lebben...
párák...permetek...
hullnak a fáradt, őszi levelek...

Aztán a munka...és már odabenn...
A szkenneren fehér cicád pihen...
Megsimogatnám...mégse...nem lehet:
megérezné a simító kezet...
felébred, s akkor én is ébredek...

Már reggel van, kinyithatom szemem...
csak álom volt s egy szálló gondolat...
Egy gondolat..., mely több, mint szerelem...