Őri István - El akarlak érni

El akarlak érni
túl a csillagokon
túl mindenen
mert nagyon szeretlek
Téged
túl minden emberi mértéken
túl Istenen
túl a végtelenen
túl a szerelmen
szeretlek
Téged.

Szemlér Ferenc - Egymást váltva

Fát hasogatok minden este,
hogy reggel alhass, pihenhess te.
Tűzhelynél telik minden ested,
hogy reggel ehessek s vihessek.
Vigyázzuk egymás álmát ébren.
Érted én, s virrasztasz te értem!
Élünk egymást segítve, váltva -
készen életre és halálra.

Gyurkovics Tibor - Sziklák

Emberfeletti nap ragyog fölöttünk
Állunk a sziklán két szerelmesek
Rajongásig mindent egymásba öltünk
Ölelve az egyetlen életet

Kormos István - Három napja

Három napja szivemen
hintázik a szerelem,
hintázik a szerelem
három napja szivemen.

Hintán piros szoknya ül,
piros szoknya elrepül,
fehér pendely penderül,
fehér pendely elrepül.

Száll a hiten, föl-le száll,
meztelen lány rúgkapál,
keze, lába, haja száll,
nevem után kiadál:

Három napja szivemen
hintázik a szerelem,
hintázik a szerelem,
három napja szivemen.

Ötvös Judit - Én és Te

Gondolatban együtt vagyunk én és te.
Mikor nem vagy velem,
gondolatban minden percem veled töltöm el!
Éjjel veled fekszem és reggel veled kelek!
A pillanatok olyan nehezek,
mert Nélküled múlnak el!

Minden percem sajnálom, mert nem veled tölthetem.
Mienk a nap, a tenger, az ég és a föld!
Megszülettünk, s majd talán együtt
élünk és remélünk!!

Miriam Scott - Az Óceán és a Hurrikán

Az Óceán,oly csendesen hullámzott,
Kék szelídsége messzi tájra ellátszott,
Lágy ölelést ,s a megnyugvást kínálta,
Minden utazóját a boldogsággal ellátta.

De a Hurrikán,aki hirtelen érkezett,
Elsöprő erejével az Óceánra evezett,
Sötét felhők kísérték,s az úgy landolt,
Az Óceán közepén mindent bebarangolt.

Mi eddig csöndes volt,most felkavart lett,
Akkor a szelídség tomboló viharra kelt,
Átölelte az utazóját ,s el nem engedte,
De a felkorbácsolt Hurrikán tovább vitte,

Az Óceán,és a Hurrikán ketten voltak,
Nagy erővel száguldoztak,de nem szóltak,
S amikor a partra értek,ott megálltak,
Szívükben érezték,egymásra találtak.

Szilágyi Domokos - Haragban

Ráztál is, mint csörgőt a gyermek,
óvtál is, mint anya fiát;
bűn volt az is, ha megölellek,
s bűn volt távolról nézni rád?
táncoltam én is és te is,
sírtál értem, s miattad is,
szemünkben zöldellt a harag,
míg egyszer rajtakaptalak,
hogy szeretsz; s én is tettenérten
pirultam el. Azóta értem,
hogy kettőnk kölcsönös dühe
nem fog elmúlni sohase

Komáromi János - Sírj értem

sírj nekem, ha fáj
sírj nekem, de várj
sírj nekem, válts meg
sírj nekem, ne várj meg

sírj értem
fájó könnyeket
sírj
ha a szürke hétköznap
eltemet és vágyaiddal
egyedül fekszel
és a nap is egyedül kel
hűvös órák között
magányos üldözött

sírj értem
vágyó könnyeket
sírj
forró könnyeid
vörössé égessék lelkedet
mikor a napfény elveszett
érezd meg, hogy nem lehet
már nem égethetsz el
többé nem érhetsz el

sírj értem
sikoltó könnyeket
sírj
mert fáj az öröm
ha nélkülem néha rád köszön
ha felvillan egy-egy boldog pillanat
és tudod, egy perc múlva
semmi nem marad
mi engem idéz

sírj értem
elhaló könnyeket
sírj
öleld át a csendet
húzd magadhoz a távolság
messzi tereit
amikor az összetartozás
érzéki köteleit
tépni kezdi a feledés

sírj értem
szétfolyó könnyeket
sírj
borulj a földre
míg könnyeid
patakká dagadnak
és súgd el
az áradó folyamnak
mennyire vársz

sírj értem
megváltó könnyeket
sírj
találj rám
nyitott szívű álmaid
végtelen képei között
ismerj fel
a fák sárgult leveleiben
a szél békéjében
szelíd simogatása
üzenet tőlem

sírj értem...

Bognár Barnabás - Hazavársz

Indulok haza, mert hazavársz,
s mire hazaérek,
te is otthonra találsz
bennem.

Szabolcsi Zsóka - Találj rám

Elbújok, hogy
megkereshess,
elmegyek, hogy
visszahívhass,
lánggal égnék,
hogy szerethess,
lezuhannék,
hogy elkaphass.
Elhallgatok,
hogy szólj hozzám,
s megszólalok:
találj reám.

Szabolcsi Zsóka - Várok türelemmel...

Várok türelemmel
türelmetlenül,
remélek is mindig
reménytelenül,
élek, pedig tudom,
halandó vagyok,
izzó parazsak közt
mégis megfagyok

Szabó Magda - Elfogadlak

Ki vagy te, aki visszafogtad
futásomat?
Mért vagy erősebb, mint az ösztön,
mely mást mutat?
Iszonyodásom menedékét,
mért szegetted velem a békét,
amelyet a földdel kötöttem,
hogy bírjam, ha föld lesz fölöttem?
Szóba se álltam az idővel,
most alkuszom vele;
hiába érzem, hogy vulkán e föld,
hogy füstöl krátere,
riadozó álmom felett
neveli suta magzatát, lebeg
az együgyű reménység,
hogy te meg én s a jegenyék talán,
akik hallgatták vad szívünk verését,
mi mégis, mégis, mégis...
ó, talány,
ki fejt meg téged?
Ha körülnézel, kiborul a táj,
feldőlt kosár,
mikor mosolyogsz, jó mezőn
futkos valami nyáj,
ha megszólalsz, felemeli fejét
a folyó, úgy lesi beszéded.

Téged szeretlek? Téged, vagy a
mindenséget?

A karcsú hegyek hajlatán
úgy lebben, mint a láng
ez a hajlékony, nyári éjszaka.
A ház. Haza. Világ.
Futni szerenék, be az éj alá.
Ki van ott, aki hív?
Ha láthatnál most szívemig!
Milyen zavart e szív.

Én nem örömökre születtem.
Neked mért örülök?
Rég nem lehetnek terveim.
Most mire készülök?
Bokám és útjaim szilárdak.
Most miért szédülök?
Jaj, mennyire félbemaradtam!
Hát mégis épülök?

Még nem tudom, mi vagy nekem,
áldás vagy büntetés.
De elfogadlak, mint erem
e lázas lüktetést.
Hát vonj a sűrű méz alá,
míg szárnyam-lábam befenem,
s eláraszt villogó homállyal
az irgalmatlan szerelem.

Christine De Pisan - Magam vagyok

Magam vagyok és csak magányra vágyom,
magamra hagyott társam és szerelmem,
magam vagyok, nincs hű uram-barátom,
magam vagyok, haragvón, csendesedten,
magam vagyok gyötrő nehéz hevemben,
magam vagyok, hogy nálam senki jobban,
magam vagyok hívemtől elhagyottan.

Magam vagyok, ha ablakom kitárom,
magam vagyok szobámba rejtezetten,
magam vagyok hallgatni nagy sírásom,
magam vagyok, letörve, ernyedetten,
magam vagyok, bár mind keservesebben,
magam vagyok kuporgón a sarokban,
magam vagyok hívemtől elhagyottan.

Magam vagyok mindenütt a világon,
magam vagyok jártomban s megpihenten,
magam vagyok, hogy nincs ebben se párom,
magam vagyok mindentől elfeledten,
magam vagyok, ha sértést kell viselnem,
magam vagyok, ha könnyem elzokogtam,
magam vagyok hívemtől elhagyottan.

Herceg, most gyűl a bánat csak felettem,
magam vagyok gyásztól fenyegetetten,
magam vagyok sziromnál hervadóbban,
magam vagyok hívemtől elhagyottan.

(Illyés Gyula fordítása)

B.Huszta Irén - Idill

Meglátogatott engem a Nap
Hogy el ne feledjem, milyen az arca
Boldoggá tegye néhány napomat
Víg kacagását hallhassam újra
Fénye izzította sima bőrömet
Melege tüzelte sebzett lelkemet
Itatott velem édeskés óbort
Együtt élveztem vele a mámort
Emlékeztetőül járt csak nálam
Tudjam, létezik még a világban
Önzetlen szeretet, mely nem kér, csak ad
S mosolyos szerelem - áldott pillanat
Melynek múltával sincsen gyötrelem
Ha múlt lesz is, csak örömre emlékezhetem

Kocsis Ida Anna - Holdezüst romantika

Ezüstös fény hull most a házra,
beles a hold az ablakon,
és holdezüstre festi lágyan
a hajam, a karom ... a vállam...
S az ágyon , nyáréji melegben
ezüstfénytől ragyog a testem.

Most igy, csak igy érints te drága
és bársony legyen minden szép szavad,
hisz ez varázslat, ez a hold varázsa,
megtörni hangos szóval nem szabad.
Ó símogass! Én mindig arra vágytam,
hogy simogass, ahogy a holdsugár...
Hát nem tudtad, hogy régen erre vár
a hajam...és a karom...és a vállam...

És csókolj úgy, mint seki mást
és csókolj úgy, mint a mesékben
mintha azt hinnéd, nem szabad,
és én kérlelnélek, hogy... mért nem?
És csókolj vadul és mohón,
hiszen lobogó tűzzé váltam
csókkal boríts, ahol csak érsz
ezüst nyakam... ezüst hajam...
a karom és ezüstös vállam...
Elbújt a hold.
Elönti a szobát a lüktető sötét..
Ne sajnáld az eltünt ezüstcsodát:
Majd kárpótollak mindezért.

József Attila - Az a szép, régi asszony

Azt a szép, régi asszonyt szeretném látni ismét,
akiben elzárkózott a tünde, lágy kedvesség,
aki a mezők mellett, ha sétálgattunk hárman,
vidáman s komolyan lépett a könnyü sárban,
aki ha rám tekintett, nem tudtam nem remegni,
azt a szép, régi asszonyt szeretném nem szeretni.
Csak látni szeretném őt, nincs vele semmi tervem,
napozva, álmodozva amint ott ül a kertben
s mint ő maga, becsukva egy könyv van a kezében
s körül nagy, tömött lombok zúgnak az őszi szélben.
Elnézném, amint egyszer csak tétovázva, lassan,
mint aki gondol egyet a susogó lugasban,
föláll és szertepillant és hirtelen megindul
és nekivág az útnak, mely a kert bokrain túl
ott lappang, elvezetni a távolokon által,
két oldalán a búcsút integető fákkal.
Csak úgy szeretném látni, mint holt anyját a gyermek,
azt a szép, régi asszonyt, amint a fényben elmegy.

Auth Szilvia - Szomorúság

Ülök a tűz közepén, az óceán temet el
Sírok a Hold csücskén, az őserdő ölel
Fájdalmam égig ér, sírnak értem a csillagok
Az Angyalok vigasztalnak, ha szomorú vagyok.

Miriam Scott - Fáj...

Fáj, amikor szemed nem
csillog,
s arcodon nincs
mosoly,
Fáj, amikor halkan
kételkedve kérdezed,
-mondd kicsim-
szeretsz engem ?
Fáj ,amikor szomorúan
nézel rám,
Mintha csak azt látnád,
szívem mindent
megbánt ,
Fáj, amikor azt érzem,
távolodik szíved
tőlem,
Fáj, amikor arra várok ,hogy
megérints,
de Te, tőlem várod a
közeledést,
Félek, hogy nem látod azt,
én szívemből szeretlek,
Ne félj, kérlek,
Soha , engem el
nem veszítesz.

Antalffy István - Érezned kell

Mit mondhatnék
most még Neked?
Annyi sok év után
bizonyítani, hogy szeretlek,
nagyon és igazán

Érezned kell
szavak nélkül is,
és érzed is, tudom.
Mint az első percben,
amikor
jöttél az utamon,

és nincs vége,
nincs vége még!
Szemembe könny tolul,
mert annál több vagy énnekem,
minél hosszabb az út!

Tamás Menyhért - Már mindennap

Nyárba-szédülő fák terhével
zuhant közénk a szerelem;
végighorzsolta halántékom,
vér serkent a kezeden.
Már mindennap így várnak ránk a
kisebesedett éjjelek,
rejtőzhetsz a hold mögé, kőbe,
mindenütt rád lelek.
Egymásra villanó szemünktől
robbanak fel a hajnalok,
sugár-mosolyod záporában
kitakart arcú ég vagyok.