Miriam Scott - Csak a Tied vagyok

Az életem ragyogó fénnyé vált,
Mióta szívem Téged meg talált,
Nincs már sötétség,nem félek,
Tudom , vigyázol rám míg élek.

Szívemben már nincsen a jég,
Lelkemből árad a melegség,
A kezem szorítod,s úgy fogod,
Hiszen már csak a Tied vagyok.

Jöjj árassz el forró csókjaiddal,
Ölelj át engem erös karoddal,
Szíved érezzem ,ami értem él,
Szebb az életem a mesénél.

Végtelen szerelmem csak tied,
Szívemben hordozom a neved,
Nincs semmi , ami elválszthat,
Rád hintem összes csókomat.

Illyés Gyula - Könnyű

Kezed kezembe,
tekintetem tekintetedbe már,
mint folyó a mederbe,
mint szájra a pohár.
Alakod könnyű képe rezge
fénnyel, színnel tömött fejembe,
mint őszi fák
lombjára ha csak egy madár.

Elrendeződik a világ.

Komjáthy Jenő - Szeretnék…

Szeretnék sírni lábaidnál,
míg csupa boldogságot innál.

Reád meredni dúlt szememmel,
míg játszanál széttört szívemmel;

rontó igét fövénybe írni,
mikor szíved más fogja bírni;
sebeimet büszkén mutatni,
ha örömed, mint tenger, annyi.

Szeretnék lenni megalázva,
míg elmerülnél dőre lázba.

Szeretnélek ragyogva látni,
s a pompa közepette - szánni!

Jagos István Róbert - Te vagy...

_{(Juhász Idának)}

Te vagy a gyógyszerem,
Te vagy a mérgem.
Te vagy a múltam, a jövőképem.
Te vagy az árnyék,
Te vagy a napfény,
Lelkem mélyén a hatalmas szentély.
Tiéd az éjjelem,
Tiéd a vágyam,
Egy hazug ember igaz álma.
Tiéd az életem s a halálom,
Szeretetem és szomorúságom.

Gáspár Endre - Ha a nap kiragyog keleten

Ha a nap kiragyog keleten,
neki titkomat elrebegem.

Ha patak fut a déli napon,
neki suttogom el, mi bajom.

Ha a hold süt az éjjel egén,
örömöm neki mondom el én.

De elém ha te állsz, te magad,
suta számon a szó elakad.

Szuhanics Albert - Húrtalan hegedűn

Húrtalan hegedűn fátyolos dal,
áthatol ólomszín ablakodon,
lelkem mély fájdalmát elzokogom...
mért taszít tőled egy jéghideg fal?

Bennem a szerelem tüzeket gyújt,
tündöklő, táncoló, lángokkal ég,
millió sebet ejt, vörös a lég...
húrtalan hegedűn felsír a múlt.

Vedd elő legszebbik hangszered ma,
húrjain játsszon a napfény keze,
nézz bele merengő álmaimba!

Hallod hogy omlik a fal... fényzene,
ősrégi szerelem-hívó ima,
s jégfalat mos forró vér ereje.

Daerion Whisperwind - Nélküled...

Ezer csillag fényével égtem,
Most sötét az éjszaka.
A végtelenből a semmibe léptem,
Egy új élet még újabb korszaka.
Fázni kezdek, ha eljön a tél,
S vad játékot űz a képzelet:
Egyedül vagyok, süvít a szél,
S Titokban suttogom a Neved…

Sebzett ajkam, vérzőn is énekelt
Most néma mind a táj.
Kiáltásom, a messzeségből útra kelt,
S most süket fülekre talál.
Tűz-melegben égek, nyári estéken
S vad játékot űz a képzelet:
Egyedül vagyok, s az üres széken
Ellepi a por belevésett Neved…

Sári Szabolcs - Vándormadarak

Ne keress, hiába, mert ott vagyok,
Ha nem is látsz, veled élek s halok.
Vagyok a szél, mi arcod simítja,
Vagyok a nap, mi bőröd csókolja,
A meleg, mely átkarol, ha fázol,
A hideg, ha izzadságban ázol.
Nézz a talpad alá; én ott vagyok,
Szürke földből zöld fűbe sarjadok,
Nézz a fejed fölé, és megtalálsz,
Ha egy vándormadarat szállni látsz,
A madár lecsap, alá az égből,
Hogy szomját oltsa egy tó vizéből;
S én ott vagyok, benne minden cseppben,
Akár patakban, akár tengerben,
A nedűben, mely tovaáramlik,
Majd felszívja mag, mely szárba szökik.
Mikor fűszőnyegbe borul a föld,
Én ott vagyok, akár sárga, vagy zöld,
Alig dugja ki fejét a csíra,
S a vándormadár már leszakítja,
Száll vele, messze, és én ott vagyok,
Ahogy közelednek magas ormok,
Hol megpihenhet a vándormadár,
S a fűből lassan összeáll a vár,
Ezernyi társába kapaszkodik,
Ott vagyok, s a fészek megszületik.
Elsuhannak mellettem hónapok,
De én ott vagyok, mindig ott vagyok,
A fészek, ha jön a tél, meleg otthon,
Bizton őrködik a tojásokon,
És nyáron, ha túl forrón tűz a Nap,
A szél kellemes hűse látogat,
Míg végül, hála sok apróságnak,
A részek egésszé összeállnak,
A fészek alján két fióka ül,
Így hát a körforgás beteljesül,
S ott leszek, ha szemed égre tapad,
Hol szállnak, ők, a vándormadarak.

Tamás Menyhért

Már mindennap


Nyárba-szédülő fák terhével
zuhant közénk a szerelem;
végighorzsolta halántékom,
vér serkent a kezeden.
Már mindennap így várnak ránk a
kisebesedett éjjelek,
rejtőzhetsz a hold mögé, kőbe,
mindenütt rád lelek.
Egymásra villanó szemünktől
robbanak fel a hajnalok,
sugár-mosolyod záporában
kitakart arcú ég vagyok.

Juhász Gyula - Ó asszonyok...

Ó asszonyok, ti forró italok,
Ragyogó mérgek, szép bűnök, ti balgák,
Az életút hozzátok kanyarog
S a vágy felétek tárja vézna karját,
Ti vagytok a szívekben a dalok,
Ti vagytok a megváltás és vigasság,
Ó asszonyok, ti selymes takarók,
Szép szőnyegek, ti szőkék és ti barnák,
Ti soha, soha el nem fáradók,
Ó asszonyok, ti mindenféle fajták,
Szentek, vadak, viharzók, álmodók,
Kerestem rajtatok a lelkem arcát
S e keresésben lelkem elhagyott,
Ti hoztátok az életem kudarcát,
Én tőletek már oly távol vagyok,

Mint a halál, őrültség és igazság !

Bálintffy Etelka - Az én szerelmem...

Az én szerelmem nem viharzó tenger,
Nem hajtja szenvedély.
Az én szerelmem nyugodt tónak képe
Oly csöndes, tiszta, mély.

Az én szerelmem nem az égető nap,
Melytől meggyúl a lég...
Az én szerelmem igaz, szent, magasztos
S örök, miként az ég!

Balázs László - A búcsú csendje

Ne húzd el gyorsan kezed.
Nem maradt már más,
A szavakat neked adtam
Neked adom most a csendet:
A sziget fáit a folyó partját
Az elakadt szavak helyét
Az első csók forró csendjét
S karodban a megnyugvást
Az ígéretet szemedben
A beszédes hallgatást
A tested csendjét, hol érzem szíved
Téli estét s nyári délutánt.
A kezemét és kezed csendjét
Simogató jelbeszédét
Az ölelés néma sóhaját
És szívem ütemében a csendet,
Azt a másodpercnyi halált.

Reviczky Krisztina - Talán egyszer

Ha ígéretet tettél volna,
számon úgyse kérném soha.
Nekem elég, ha látom,
pár méter a mennyország
míg itt vagy. És várom,
hogy egyszer elvigyél oda.

Juhász Magda - Szeretnélek még egyszer látni...

Szeretnélek még egyszer látni,
úgy ahogy régen,
mikor fölém hajoltál
szelíden, szépen.
Mikor rám feszült
fiatal tested,
és szerelmünket
beteljesítetted.
Szeretnélek még egyszer látni,
úgy ahogy régen.
Szeretnék hinni
az örökké mesékben,
hogy vársz reám
az égi réten,
és átölelsz majd újra
szelíden, szépen
- úgy, ahogy akkor régen.

Szécsi Margit - Szerelem

Acélkék rozsban háltam,
karod volt párna fejem alatt.
Csókok, s ledőlt rozsszálak
becézték barna derekamat.

Távol a töltés nyúlánk

fennsíkján olykor egy-egy remek
gyorsvonat elviharzott,
s fénye rajtunk is végigsepert,

s füttyszóra jólét, buja
szépség amint ott elrobogott,
a nehéz gazdagság súlya
alatt a talpfa felzokogott.

Habpárnák, ételek, ékszer
úsztak a fényes fergetegen,
és utak, micsoda tájak!
Nekünk csak egy volt, a szerelem.

László Ilona - Érezni a szád

Ujjaim közt illatos,
Bársony rózsaszirmot,
Fehértornyú templomból,
Távoli harangot,
Számban szétpattanó,
Édes szőlőszemeket,
Testemre zúduló,
Langyos esőcseppeket,
Lábamban a tánc,
Tüzes ritmusát,
Magamhoz ölelni,
Csillagdíszes éjszakát,
Hinni, hogy az álmom
Valóra vált,
Szeretném még egyszer
Érezni a szád.

Reviczky Krisztina - Lélek-tavasz

Apró csodákká szeretnék

porladni ujjaid alatt.
Halvány semmiségek
közt heverni, rajtad
megpihenni, mint
egy nemes gondolat,
egy fennakadt pihe
a fán, egy fáradt-szőke

hajszál a pulóvered ujján.

Weöres Sándor - Marasztalás

Ó ne vidd el
két szemeddel
a napsugarat!
Ne menj, várj még:
mert e tájék
sötétben marad.

Ág nem himbál,
fecske nem száll,
béres nem arat.
Ó ne vidd el
két szemeddel
a napsugarat!

Somlyó Zoltán - Két szív között

A szív forrong, lázad - de vár is...
Látod, hogy eljött ez a nyár is...
Hallod-e, hallod-e, kedves?

Fogd le a szíved, zárd le a szádat.
A nyár a fénybe hullott alázat.
Csitt, csitt... Légy engedelmes...

Forró a szél, hozzád nem enged. -
Köztünk a mély jázminlehellet...
Érzed-e, érzed-e, drága?

Az úton százszor elakadnak,
akik egymás felé rohannak,
nézve a hold sugarába...

Két szív suhan... S történjen bármi;
oly szép: nem remélni, de várni...
A száj ég, a szem szöge nedves...

Egy nap, egy perc egyszer majd hírt hoz...
Közeledünk... a csókhoz?... a sírhoz?...
Ki tudja, ki tudja, kedves...

Szabó Katalin

Benned otthonom


Érzem melegét válladon a nyárnak
Hideg lelkem reszketve bújik oda
A jégpillanatok futva elszállnak
Fagyszívemnek vagy napforró mámora.

Látom fényét az ébredő tavasznak
Szemedben pillantva a tiszta kéket
Értem melegét szerető szavadnak
Rásimítva az örök reménységet.

Nincs más otthon, mely melegebb mint vállad,
nincs tenger, mely szebben kék mint szemed
s nincs hang, mely nekem édesebb mint szavad

s elkerget felőlem minden felleget.
Szívemen bezárult az örök lakat
S másnak nincs kulcsa már hozzá, csak neked.