Bella István - Azért, mert

Lehet, magamért szeretlek.
Lehet, hogy magadért.
Lehet, színéért szemednek.
Lehet, a hajadért.

Lehet, azért, mert nyár van.
Lehet, mert van kezem.
Mert élő meghalásban
élek, élsz, életem.

Sütő Barnabás - Elmerültem benned

Léted tavába csobbant a lelkem,
Szemeid tükrében megláttam magam;
Zúgó hullámokkal feleseltem,
Ittam belőled és elakadt szavam.
Hát mily világ ez és miféle álom,
Mely darabokra törte szívemet?
Mert azt akarom, hogy örökké fájjon,
Üvöltsön bennem, mint a fergeteg;
Dobjon magasba, húzzon a mélybe,
Szakítson kétfelé, én azt is hagyom;
Bátran nézek a halál szemébe,
Hogyha szívedet szívemben tudhatom.

Elmerültem, és nem fáj semmi már.
Mert szerelmünk előtt nincsen határ.

Benczes Sándor Gábor: a szerelem, az igaz szerelem

kérded, mi az a szerelem…
és azt hiszed, te kis bolond, most
kéjes titkokat mesélek, s te
élvezettel hallgatod? gondoltad,
szívről, vágyról, sok apró pajzánságról
lebbentem fel vörös titok-selymemet?
hogy édes csókról, titkos bókról
mesélek neked? hogy megmutatom,
mint remeg lábad majd,
mint reszket a szó, ha hozzá szólsz?
hogy ezer rózsát markoló
izgatott-izzadó tenyérről suttogok neked?

ó, te kis buta! a szerelem,
az igaz szerelem fáj,
mikor vele vagy, de nem lehet,
hogy átöleljenek, sőt! benned legyenek
pőre gondolatai,
és ha nincs veled, kit szeretsz,
csak forogsz, meg topogsz,
és locsogsz, motyogsz és szorongsz,
két kézzel tépnéd ki a sóhajt melledből,
és ordítanál, sikítanál a világba,
és ha kinevetnek, nem szégyelled, de fáj,
na, ez a szerelem!
hogy ha nincs veled, ha a valahovába ment
nem alszol, nyitott szemmel
kergeted álmaid, míg várod,
téped virágnak szirmát,
ágyadban keresed árnyát,
illatát, édes izzadtságszagát, sóhajtását,
sóhaját lesed, hallod hangját,
ha nyikordul a szék, hol nemrég ő ült,
ha szellő lebbenti az ablak fátylát,
és számolod az ócska perceket,
mit büntetésül szabott ki rád
a szerelem!
és tűröd, ha aláz,
és tűröd, még ha ki is ver a láz,
és megbocsátod neki, hogy te is vagy,
és az agy, kis massza a fejedben
zsong, bong, és nem érdekel,
ha kérdezel, és választ arra nem kapsz,
csak vársz, csak jársz körbe, dühöngve
magadra, hogy megint megbántottad,
mert megkérdezted tőle: szeretsz?
s válaszul kapod: ó, bolond,
nem érek rá! és te zavartan nézel rá,
nem érted, hisz’ nincs fontosabb kérdésed…
és az is az igaz szerelem jele,
ha mást tesz, és nem úgy, mint képzeled,
és te nem tudsz szólni, és vele
teszed a rosszat, mert érzed, csak vele,
de nem nélküle, élete
a te életed, és életed
nélküle nem élheted,
mert ennyire szereted,
és bármit mondhat, csak igaz lehet,
és a lehetetlen sem lehet,
és bármit tesz is, az úgy a jó,
mert áruló belőled nem lehet!
és az egy igaz szerelem,
ha úgy gyűlölöd, mint senki mást,
és ha megkérdi: miért? nem érted,
csak öleled, és szidod, hogy megint ölelhesd,
és ölni tudnál érte, és ha bántják, neked fáj,
és sírsz, ha sír, és nevetsz együgyű viccein,
és számodra egyre szebb, mert neki
azok a ráncok, azok az őszülő szálak
a legszebben állnak, és beteg,
szenvedő testét öleled, megfésülöd,
és ágyba viszed az ebédet, s ha kell, megeteted,
és ha kell, azt, igen, azt te kiviszed…
és a gondok, ha beborítanak,
és megkopott, üres szó a szerelem,
ha már mást szeret, hát
elengeded, mert tudod,
kezét meg nem kötheted,
úgy szereted, hogy szabadságát el
nem veheted, és ha te mennél el,
nyugtod nem leled, nem lesz nyugodt
perced, csak ő, kit gondolatban ölelsz,
csak vele érzed,
hogy nem vagy egyedül,
ha jó, ha rossz fikarc életed…

igen, ez a szerelem, az igaz,
és bármi történik, ő a vigasz,
és jutalmad megkapod, ha akarod,
és lehozhatod végre választott csillagod,
és a meleg, mit csak vele érezhetsz,
az a jutalom, mit élvezhetsz,
és a csók, a test, érintés,
kéj, szédülés,
ez mind a tiéd lehet,
mert szeret, és te is szereted,
és szereted, és ő is szeret,
hát ez a szerelem, az igaz, kegyetlen szerelem!

Kun Magdolna - Te vagy a mindenem

Szavaidban találom a rétek vadvirágát,
Könnyeid hullatnak rám aranypermetet.
Hangod az, mely utat nyit a mennyország felé,
Mikor két karod ölelésébe némán elveszek.
Szíved dallamától dobban ábrándozó szívem,
Mikor együtt csókolózunk a nyári ég alatt,
S ha összekulcsolt kezünkre enyhe szellőt fúj
A szemlesütve vágyakozó esti alkonyat.
Te vagy nekem az ébredő nap bíborszínű fénye,
Az esthomályban burkolt álompillanat,
Te vagy a szívszerelem legtisztább érzése,
Mikor ajkamra álmodod a rózsaszirmokat.
Úgy szeretlek téged, mint a kiszáradt meder,
Mely esőcseppből éleszt vízkristályokat,
Hogy az arra járó napnak gyémántot ragyogjon,
Mikor vándorútja során mellette elhalad.
Csodavizű forrás vagy, ha mesére szomjazom,
Tündérszárnyú varázs a bódult éjszakákon,
Melyben szikrázó lángfényed átfonja a testem,
És tűzvillantó táncától ringat el az álom.

Reichard Piroska - Vallomás

Neved kimondtam s köröttünk a kert
sötétebb lett és illatosabb;
a jázmin, amit szakitottál,
fehérebb, csillagosabb.

Kéz-kézbe mentünk és most nézem:
kezem halavány és illatos;
szemembe néztél s a szemem most
sötét és csillagos.

Gyóni Géza - Memento

Kit megálmodtál egyszer magadnak,
Hajad selymével kösd le a párod!
Források mentén nimfák kacagnak -
Hínár-karokkal rája tapadnak...
S ha soká késel, majd nem találod.

Tárd ki karod, míg hófehér, hamvas,
Bontsd le hajad, míg hullámos ében.
Irigy vénekre csak sose hallgass!
Majd jön a bánat, a rút, unalmas,
Majd jön a bánat még idejében.

A szerelemben nincsenek évek,
A szerelemben csak csókok vannak.
A szerelemben jaj a fösvénynek!
A szerelemben csak azok élnek,
Kik szerelemből mindent odadnak.

Fésűs Éva - A lényeg

A szépben az a legszebb,
ami leírhatatlan,
a vallomásban az,
ami kimondhatatlan,
csókban a búcsúzás
vagy nyíló szerelem,
egyetlen csillagban a végtelen.
Levélhullásban erdők bánata,
bújócskás völgy ölében a haza,
vetésben remény, moccanás a magban,
kottasorokban rabul ejtett dallam,
két összekulcsolt kézben az ima,
remekművekben a harmónia,
részekben álma az egésznek,
és mindenben a lényeg,
a rejtőzködő, ami sosem látszik,
de a lélekhez szelídült anyagban
tündöklőn ott sugárzik.

Hepp Béla - Várlak

Szeretlek ha néha is csak látni téged,
szeretem, ha a hétköznapod elmeséled,
olyan jó hallani rólad,
tudni, hogy éppen mit csinálsz, hol vagy,
szeretem várni, hogy hozzád bújjak,
és álmodhassak újat, újat...

Beri Róbert - Egyedül hagytál

Egyedül hagytál ölelő karommal.
Érted sóvárognak kínzón ajkaim.
Bennem rekedt a hang, mely téged szólítna.
Álomfoszlányokká válnak vágyaim.

Megértem a sorsod sorsombeli vesztét,
hogy kapott időnk elfogyott, ez végzetünk.
Lecsurgó könnyel nem válthatsz szerencsét,
s a jelenben a bajt kapod kíséretül.

Vigaszom, a fák halkan susognak.
Éji csendben mennyei szonáta ez.
S ha reményre vágyom a kelő pirkadattal,
rád gondolok, s közben már mást ölelsz.

Nem érzem szereteted meleg sugarát.
Reszketeg fekszem, fojtogat magányom.
Szerető kedvesem, hát örökre elhagytál?
Lehunyom két szemem; szívemben maradtál!

(forrás: poet.hu)

Gyurkovics Tibor - Sziklák

Emberfeletti nap ragyog fölöttünk
Állunk a sziklán két szerelmesek
Rajongásig mindent egymásba öltünk
Ölelve az egyetlen életet.

Nyári Zsolt - Ragyognék

Nyűg vagyok
és teher
Erős válladon
Szeretlek
ezt most megvallom
Nem tudok
élni nélküled
adj nekem
örök szomjazónak
Éltető vizet
Akkor én majd erős
leszek
Élni fogok
És ha majd egyszer
hagyod
Az életedben
ragyogok

Kovács Daniela - Mondd, Édesem, ha hirdetni akarlak...

A márciusi hajnal csábos bíborában
dallá ringatom asszonyvágyamat
szóba elegyedek az integető fákkal
de téged elrejtelek, meg ne lássanak.

Dús gyönyörünkről mesélek a szélnek
s visszacsillog elevenen arcomon a tűz
a foszló sötét örül a vágykeltő beszédnek,
majd lágy fuvallatként karjaidba űz.

Szél-pengette hangján kíváncsian faggat
folyvást rólad kérdez a százszínű világ
mondd, Édesem, ha hirdetni akarlak
gondolod, hogy titkunk hevét kibírják?

Tamás Menyhért - Már mindennap

Nyárba-szédülő fák terhével
zuhant közénk a szerelem;
végighorzsolta halántékom,
vér serkent a kezeden.
Már mindennap így várnak ránk a
kisebesedett éjjelek,
rejtőzhetsz a hold mögé, kőbe,
mindenütt rád lelek.
Egymásra villanó szemünktől
robbanak fel a hajnalok,
sugár-mosolyod záporában
kitakart arcú ég vagyok.

Ladányi Mihály - Szerelemből

Szerelemből a szerelembe
akárcsak jobb hazát keresve
akárcsak kenyeret keresve
szerelemből a szerelembe

Megy az ember lefelé lassan
mintha egy liliom-lugasban
árván és fogat csikorgatva
egyedülből a magányosba

Harcos Katalin - Álmodj velem

Álom kell? Hát legyen!Álmodom.
Talán ott alszom majd a válladon,
s amíg pillám mögött álmom pereg
lemosolyognak ránk a kék hegyek.

S mert álmom tiéd,hát veled vagyok.
Szememben újra boldog fény ragyog,
ölelsz,s a két karom visszaölel,
és - lásd!- a csókokat sem hagyjuk el.

Most állj! - mondom,- itt tovább nem megyek.
Elég lesz csupán,hogy veled legyek,
és kedvem derül,szívem kitárom.
Légy a kedvesem...vagy a barátom!

Tudod mit,Kedves?Most álmodj velem!
Ragadjon magával a szerelem,
vad szenvedélyem ismerd meg kicsit,
s tartsd meg magadnak,hogyha boldogít!

Zágorecz-Csuka Judit - Szívem szívedben

Engedd, hogy öleljelek szilajon,
hogy lüktessen szívem szívedben,
folyjon a vér ereimből ereidbe, hogy
benned ébredjek, keljen fel a napom
homlokodon, s járja át a fény!

Engedd, hogy megtaláljam benned
az elveszett csendet, a fagyos szeleket,
hideg madarainkat, amelyeket szerettünk,
dédelgettünk, takarjon be a havazásod,
elveszett fiatalságod!

Engedd, hogy veled szülessen meg ez a perc is,
hiszen győznöd kell, győznünk kell ezen a reggelen,
zengjenek hárfák, háborogjon azúr tengerünk,
vergődjenek habjaink, s öleljen át a kék égbolt!

Pilinszky János - Örökkön-örökké

Várok, hogyha váratsz, megyek, ha terelsz,
maradék szemérmem némasága ez,
úgyse hallanád meg, hangot ha adok,
sűrü panaszommal jobb ha hallgatok.

Tűrök és törődöm engedékenyen:
mint Izsák az atyját, én se kérdezem,
mivégre sanyargatsz, teszem szótalan,
szófogadó szolga, ami hátra van.

Keserüségemre úgy sincs felelet:
minek adtál ennem, ha nem eleget?
miért vakitottál annyi nappalon,
ha már ragyogásod nem lehet napom?

Halálom után majd örök öleden,
fölpanaszlom akkor, mit tettél velem,
karjaid közt végre kisírom magam,
csillapíthatatlan sírok hangosan!

Sohase szerettél, nem volt pillanat,
ennem is ha adtál, soha magadat,
örökkön-örökké sírok amiért
annyit dideregtem érted, magamért!

Végeérhetetlen zokogok veled,
ahogy szoritásod egyre hevesebb,
ahogy ölelésem egyre szorosabb,
egyre boldogabb és boldogtalanabb.

Nagy Attila - Kék

Hosszú volt az út idáig.
Emlékszem
Miként feküdtünk a kék alatt
a fövenyen.
Örökké. Magunkénak éreztük.
Végtelen.
Magába zárt a fény úgy ahogy
senkit sem.
Hosszú volt az út idáig.
Jól látom
emlékeim közt, csillogó kék,
egy álom
szemed tükrén hálásan pihen.
Csodálom
csendesen, alázattal benned szép
világom.
Összeforrt, vándor lelkünk
kék alatt
Megpihen, kezed kezemben örökre
nyugodhat.
Emlék rétek virágai susogják édes
hangodat:
Szeretlek. - nem foszlik. Kísérlek
a Kék alatt.

Németh Erzsébet - Mikor nagyon szeretlek

Mikor nagyon szeretlek:
vad színek káprázatában égek.
Csókok titkos kottáját lapozom,
s aranyló hárfaként zenélek.

Kiss Márton - Csak annyi kéne

Csak egy kis nyugalom,
talán csak annyi kéne,
talán egy percnyi csend,
szavaink halk zenéje.

Csak egy kis pihenés,
talán csak annyi kéne,
talán egy néma csók,
szerelmünk ölelése.