2010. augusztus 23., hétfő
Ecsedi Éva - Szerelem
Védtelenek most az álmok
Körbefonlak hozzád bújok
Ölelj úgy hogy el ne vesszek
Ha elvesznék hát keress meg
Akarom hogy mindig itt légy
Viharokban csak engem védj
Szeress nagyon-nagyon szeress
Szélzúgásban engem keress
Keress engem magas hegyen
Hullámzó mély tengerekben
Ha nem találsz mégse állj meg
Mert ha testem nem leled meg
Lelkem akkor is eléred
Verseimben tovább élek
Börzsönyi Erika - Éjszaka
Mezei-Horváti Attila - Szólj hozzám
Szeitz János - Megtérek hozzád...
Megtérek hozzád gondolatban
Csillag-csöndben minden éjszaka,
A kimondatlan gondolat csöndjével,
A magányos szerelem csöndjével,
A nyári virágok kacér csöndjével,
A kiolvasott könyvek fáradt csöndjével,
A megcsalt szerelmek kába csöndjével,
A levelek őszi hervadás csöndjével,
A templomban nyugvó békesség csöndjével,
Az elhagyottak könnyhullása csöndjével,
A már sírni sem tudok béna csöndjével,
A fájdalmukat vesztett holtak csöndjével...
Megtérek hozzád gondolatban
Csillag-csöndben minden éjszaka.
Csillag-csöndben minden éjszaka,
A kimondatlan gondolat csöndjével,
A magányos szerelem csöndjével,
A nyári virágok kacér csöndjével,
A kiolvasott könyvek fáradt csöndjével,
A megcsalt szerelmek kába csöndjével,
A levelek őszi hervadás csöndjével,
A templomban nyugvó békesség csöndjével,
Az elhagyottak könnyhullása csöndjével,
A már sírni sem tudok béna csöndjével,
A fájdalmukat vesztett holtak csöndjével...
Megtérek hozzád gondolatban
Csillag-csöndben minden éjszaka.
2010. augusztus 22., vasárnap
Bódai-Soós Judit - A könnyeken túl
Devecsery László - Dal Rodinnel, néked
Lelkes Miklós - Virágok meséje
Fricz Brigitta - Veled
Mikor Veled vagyok, csak állok szótlanul,
Az arcomon ragyog minden szó, józanul.
Szemedben ég a tűz, hozzámérsz, reszketek.
A Vágy karodba űz, de benne elveszek.
Mikor Veled vagyok, simítom arcodat,
A járdán andalog egy kósza gondolat:
Hogy Te meg én talán... Hogy még igaz lehet...
Fakó házak falán árny fogja meg kezed.
Mikor velem talál a lázas éjszaka,
Minden csók új halál - ha nem kísérsz haza.
Mosolygó illatod ruhámban lel hazát,
Karodban ringatod a testem válaszát.
Mikor velem marad a kába suttogás,
A holdfény rám ragad, akár egy vallomás.
Ilyenkor álmosan az ablakodra száll
A Csend. Átsuhan rajtunk a félhomály.
Mikor Feléd megyek, a hangod hallgatom,
Játékszered leszek - azzá teszel, s hagyom.
Mert Nélküled megöl a gyáva, új remény,
Hisz nem vagy itt, s gyötör, hogy nem lehetsz enyém...
Mert nem vagy itt, s legyűr a fájdalom,
Lehunyva két szemem, hiányod fájlalom.
Vénámból messze száll a fáradt képzelet,
Az emlék rád talál. Minden perc kell veled!
Régen Magányt növel egy csonka érzelem,
Karod, ha mást ölel, csak félig létezem.
De egyesülve él és újra felragyog
A nappal és az éj, mikor Veled vagyok!
Az arcomon ragyog minden szó, józanul.
Szemedben ég a tűz, hozzámérsz, reszketek.
A Vágy karodba űz, de benne elveszek.
Mikor Veled vagyok, simítom arcodat,
A járdán andalog egy kósza gondolat:
Hogy Te meg én talán... Hogy még igaz lehet...
Fakó házak falán árny fogja meg kezed.
Mikor velem talál a lázas éjszaka,
Minden csók új halál - ha nem kísérsz haza.
Mosolygó illatod ruhámban lel hazát,
Karodban ringatod a testem válaszát.
Mikor velem marad a kába suttogás,
A holdfény rám ragad, akár egy vallomás.
Ilyenkor álmosan az ablakodra száll
A Csend. Átsuhan rajtunk a félhomály.
Mikor Feléd megyek, a hangod hallgatom,
Játékszered leszek - azzá teszel, s hagyom.
Mert Nélküled megöl a gyáva, új remény,
Hisz nem vagy itt, s gyötör, hogy nem lehetsz enyém...
Mert nem vagy itt, s legyűr a fájdalom,
Lehunyva két szemem, hiányod fájlalom.
Vénámból messze száll a fáradt képzelet,
Az emlék rád talál. Minden perc kell veled!
Régen Magányt növel egy csonka érzelem,
Karod, ha mást ölel, csak félig létezem.
De egyesülve él és újra felragyog
A nappal és az éj, mikor Veled vagyok!
2010. augusztus 21., szombat
Várnai Zseni - Belebámultam a napba...
Szerelmemnek nem volt még arca,
és teste sem, csak, mint egy álom,
ködként gomolygott körülöttem
valóság, és mesehatáron.
Szebb volt, mint minden földi férfi,
nagyobb, különb, titokkal teljes,
sokszor szálló felhőben véltem
meglátni őt, mint egy szerelmes.
Láttam márványban egy vonását,
talán Phidias remekében,
szemének zöldjét megtaláltam
egyszer, mikor tengerbe néztem,
s aranyszín, barna, karcsú teste
villant elém egy pillanatra,
mikor káprázva, elvakultan
belebámultam a napba.
Kerestelek, örök szerelmem:
földön, vízen, és csillagokban,
parányi részed láttam olykor,
s éreztelek az illatokban,
miket réti füvek lehelnek,
csodáltalak vad ifjúságban,
s erőd bilincsként babonázott,
mikor egyszer párducot láttam.
Azután mégis megszülettél.
Életre keltél, mint a márvány
az alkotó művész kezéből,
élő szobor, földi szivárvány,
fényből, erőből ötvözötten
megszülettél, mint képzeletben
álmodtalak, egyetlen férfi:
gyerekem, nagy örök, szerelmem!
és teste sem, csak, mint egy álom,
ködként gomolygott körülöttem
valóság, és mesehatáron.
Szebb volt, mint minden földi férfi,
nagyobb, különb, titokkal teljes,
sokszor szálló felhőben véltem
meglátni őt, mint egy szerelmes.
Láttam márványban egy vonását,
talán Phidias remekében,
szemének zöldjét megtaláltam
egyszer, mikor tengerbe néztem,
s aranyszín, barna, karcsú teste
villant elém egy pillanatra,
mikor káprázva, elvakultan
belebámultam a napba.
Kerestelek, örök szerelmem:
földön, vízen, és csillagokban,
parányi részed láttam olykor,
s éreztelek az illatokban,
miket réti füvek lehelnek,
csodáltalak vad ifjúságban,
s erőd bilincsként babonázott,
mikor egyszer párducot láttam.
Azután mégis megszülettél.
Életre keltél, mint a márvány
az alkotó művész kezéből,
élő szobor, földi szivárvány,
fényből, erőből ötvözötten
megszülettél, mint képzeletben
álmodtalak, egyetlen férfi:
gyerekem, nagy örök, szerelmem!
Babity Mária - Szökött napsugár
Dsida Jenő - Egy fehér lélekhez
Nézzél szemembe... így... sokáig...
Ne nyíljon ajkad semmi hangra;
Lelkem álmodik édes álmot,
S félek, hogy a hang felzavarja.
Nézzél szemembe... így... sokáig...
Ez a pillantás, mire vágyom,
Ez lesz az élet szent csatáján
Győzelmet osztó talizmánom.
Mert sok sugár fog rámderülni,
De lelkemet, mely így betöltné,
Ilyen fehéret, ilyen tisztát
Nem fogok kapni soha többé!
Ne nyíljon ajkad semmi hangra;
Lelkem álmodik édes álmot,
S félek, hogy a hang felzavarja.
Nézzél szemembe... így... sokáig...
Ez a pillantás, mire vágyom,
Ez lesz az élet szent csatáján
Győzelmet osztó talizmánom.
Mert sok sugár fog rámderülni,
De lelkemet, mely így betöltné,
Ilyen fehéret, ilyen tisztát
Nem fogok kapni soha többé!
2010. augusztus 20., péntek
Kiss Benedek - Arcod
Ha a Te arcodra gondolok
minden más arcot eltakar már
és mindig megadatik nekem az arcod
s fénylőbb a fényarcú lányokénál.
Ha a Te arcodra gondolok
benépesül zárka magányom nyomban
mert mindig befogad, befogadott
tárt asszonyarcod számos bajomban.
Ha a Te arcodra gondolok
szeretnék végtelen Bach fúga lenni
s minden falon és távolon át
feléd ömölni, hozzádig zengeni.
minden más arcot eltakar már
és mindig megadatik nekem az arcod
s fénylőbb a fényarcú lányokénál.
Ha a Te arcodra gondolok
benépesül zárka magányom nyomban
mert mindig befogad, befogadott
tárt asszonyarcod számos bajomban.
Ha a Te arcodra gondolok
szeretnék végtelen Bach fúga lenni
s minden falon és távolon át
feléd ömölni, hozzádig zengeni.
Bella István - És szólt a szó
És szólt a hegy:
– Ha alvó kő leszek,
hogy felébredjek,
kezedbe veszel-e?
És szólt a Nap:
– Ha már nappal leszek,
hogy megvirradjak, szemed
fölnyitod-e?
S a csillag szólt:
– Ha már csak fény leszek,
szemhéjad alá, látni
elrejtesz-e?
És szólt a tó:
– Ha tűz gyöngye leszek,
egy fűszál sóhajában
meghallasz-e?
És szólt a szó:
– Ha kucorgó fény leszek,
a szájad szélén, hogy megláss,
egyetlenegyszer kimondasz-e?!
– Ha alvó kő leszek,
hogy felébredjek,
kezedbe veszel-e?
És szólt a Nap:
– Ha már nappal leszek,
hogy megvirradjak, szemed
fölnyitod-e?
S a csillag szólt:
– Ha már csak fény leszek,
szemhéjad alá, látni
elrejtesz-e?
És szólt a tó:
– Ha tűz gyöngye leszek,
egy fűszál sóhajában
meghallasz-e?
És szólt a szó:
– Ha kucorgó fény leszek,
a szájad szélén, hogy megláss,
egyetlenegyszer kimondasz-e?!
Kempis Tamás
József Attila - Az a szép régi....
Vas István - Mikor a rózsák nyílni kezdtek
Emlékszel? amikor a rózsák nyílni kezdtek,
Már nem voltunk fiatalok -
Házunk körül virágzó sírkeresztek,
Szívünkben sok friss halott.
Tudtuk, hogy a boldogság lopott jószág,
Akkor is, ha férj - feleség
Nézi, hogy bomlanak bokron a babarózsák,
S fogják egymás kezét.
Sok hajszálad lett ősz éppen abban az évben -
Emlékszel? volt is oka.
De ami fekete maradt, még feketébben
Ragyogott, mint valaha.
Szemedbe, a töretlen csodájú, vad tükörbe
Tört fényeket rejtett a rémület,
És zavarosabb lett tiszta, haragos zöldje
S attól lett édesebb.
Ujjongó áhítattal ébredtünk reggelente,
Te a kertre, én terád -,
S ez az öreg nyarunk szelíden betemette
Velencét s Angliát.
Mint furcsa ráadást vagy veszélyes messzeséget
Kezdtük nézni a holnapot -
Ez volt az a nyár, mikor a tél szele szíved
Koszorújába kapott.
Volt vidámabb nyarunk s merészebb azelőtt,
De emlékszel? ez volt a legszebb.
Némán kertünkbe hajoltak a szomszéd temetők,
Mikor a rózsák nyílni kezdtek.
Már nem voltunk fiatalok -
Házunk körül virágzó sírkeresztek,
Szívünkben sok friss halott.
Tudtuk, hogy a boldogság lopott jószág,
Akkor is, ha férj - feleség
Nézi, hogy bomlanak bokron a babarózsák,
S fogják egymás kezét.
Sok hajszálad lett ősz éppen abban az évben -
Emlékszel? volt is oka.
De ami fekete maradt, még feketébben
Ragyogott, mint valaha.
Szemedbe, a töretlen csodájú, vad tükörbe
Tört fényeket rejtett a rémület,
És zavarosabb lett tiszta, haragos zöldje
S attól lett édesebb.
Ujjongó áhítattal ébredtünk reggelente,
Te a kertre, én terád -,
S ez az öreg nyarunk szelíden betemette
Velencét s Angliát.
Mint furcsa ráadást vagy veszélyes messzeséget
Kezdtük nézni a holnapot -
Ez volt az a nyár, mikor a tél szele szíved
Koszorújába kapott.
Volt vidámabb nyarunk s merészebb azelőtt,
De emlékszel? ez volt a legszebb.
Némán kertünkbe hajoltak a szomszéd temetők,
Mikor a rózsák nyílni kezdtek.
William Blake - Ne valld meg szerelmedet
Gyóni Géza - Memento
Juhász Gyula - Az időnek
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)