Bognár Barnabás - Elmúltál

Elmúltál, szép hajnali pír,
szürke bánat jött utánad.
Egyik kezem most rólad ír,
a másik meg csak int utánad.

Tegnap körém menekültél,
s én sütöttem rád melegen.
Ma a reám verődött fény
ragyog, s bent félig-szerelem.

Bennem ringsz most búsan,
s kihűlt holdként keringsz már,
ki egykor tüzes bolygóként
mosolyogva bolyongtál e húsban.

Egyetlen szóra, varázsló nélkül
tűnt el a minden: te meg én,
s már csak fájdalom békül
nincsen-szívből folyó
ereink melegén.

Sándor Gyula - [Ha rám gondolsz majd ...]

Ha rám gondolsz majd, nézz fel, mert én ott vagyok,
ahol az ég átkarolja a csillagot.
A tejút végtelen gyémánt fövenyén,
a galaxisok hömpölygő porködén,
lelkem ott száll majd, hol a végtelen
téridő a száguldó fényeken.
S a bíborban úszó, örvénylő fotonok
hívnak, és velük majd csendben összeolvadok.
Hogy hajadra hullva, akkor is érezzelek,
amikor többé már nem foghatom kezed.
S ha fázol is, ne félj, mert én nem hagyom.
Langyos napsugár leszek édes arcodon.
Hold fényén suhanva őrzöm álmodat,
hisz tudom, mindig is téged vártalak.
S ha elszólít tőled mégis majd az ég,
így örökkön örökké veled maradnék.

Kormányos Sándor - Vársz rám...

Szemedben rejlő szomorúság
csendjébe halkul álmunk,
s lelkünk mélyén egymásért sír
visszhangzó árvaságunk.

De fejem az öledbe hajlik,
hiányod vetetlen ágyán,
s hiszem, hogy a vágyak mögött
valahol messze, vársz rám.

Ecsedi Éva - Szerelem

 

Védtelenek most az álmok
Körbefonlak hozzád bújok
Ölelj úgy hogy el ne vesszek
Ha elvesznék hát keress meg
Akarom hogy mindig itt légy
Viharokban csak engem védj
Szeress nagyon-nagyon szeress
Szélzúgásban engem keress
Keress engem magas hegyen
Hullámzó mély tengerekben
Ha nem találsz mégse állj meg
Mert ha testem nem leled meg
Lelkem akkor is eléred
Verseimben tovább élek

Bella István - Fény fut át

Mióta szeretlek ég az ég,
és föld a föld, és fű a fű.
Mióta szeretlek csak az ég
bennem, mi benned gyönyörű.

Mióta szeretlek Te vagyok.
Arcod arcom. Kezed kezem.
Magamra mint feltámadott
mozdulatra emlékezem

mozgásodban: be ismerős!
Ki is? Testvér? Barát? Rokon?
Ahogy nyarakban hull az ősz,
fény fut át a hulló havon.

Szeitz János - Megtérek hozzád gondolatban

Megtérek hozzád gondolatban
Csillag-csöndben minden éjszaka,
A kimondatlan gondolat csöndjével,
A magányos szerelem csöndjével,
A nyári virágok kacér csöndjével,
A kiolvasott könyvek fáradt csöndjével,
A megcsalt szerelmek kába csöndjével,
A levelek őszi hervadás csöndjével,
A templomban nyugvó békesség csöndjével,
Az elhagyottak könnyhullása csöndjével,
A már sírni sem tudok béna csöndjével,
A fájdalmukat vesztett holtak csöndjével...
Megtérek hozzád gondolatban
Csillag-csöndben minden éjszaka.

Hajnal Anna - Akarlak, szeretlek

Akarlak, szeretlek, kellesz nekem,
dacos, síró szíved csupa vad szerelem,
csupa vágy, csupa láng, csupa konok erő,
már lankad az ész, a védekező.
Félelem? távolság? mit jelent?
mindig több, több éhséget teremt,
hiszen elpusztulunk így te meg én
két árva, fuldokló, néma, szegény!
Akarlak, szeretlek, rég elég
titok és várás és szenvedés,
boruljunk össze, mellre mell-
két fáklya szívünk hadd lobbanjon el!
Hasító villám szívemen át,
feszül és tágul az egész világ,
szűk abroncsok a sarkkörök,
kicsap a tenger s a szent ködök
ragyogva befödnek, vihar és láng:
együtt világok várnak ránk!
Együtt- vagy halál és pusztulás
szerelem-szerelem, fényvarázs.

Ladányi Mihály - Nyolc sor

Nem is tudom,
hogy mi van a gyönyör alján
hogy reggelre
mintha nem is lett volna
hogy reggelre
mindegyik szerelem
kitömött kék madár
pereg a tolla

 

Bella István - Nézz utánam!

Reggel, ha szemed kinyitod, nézz reám,
és nézz reám este, ha lehunyod,
engem nézz, mikor hó suhog,
mikor nyár érce csörgedez a fán.

Csak engem nézz, egyedül, igazán!
Első és utolsó mozdulatod
engem nézzen, mikor már szó vagyok,
s fut, fut velem világ fölött a szán.

Gyeplőim - napvilágpárhuzamosod -
éj-nap nyakába vetve, ellobog.
Trappol a fény. Árny dobban árny után.

A sötétség, mint földi ustorok.
De nézz utánam, s én visszafordulok,
átkelek újra érted az éjszakán.

Vázsonyi Judit - S szeretni engem

  

 
Szeretni engem, oly férfi akarjon,
aki több, mint a világ,
kinek karjában szép az örök álom,
mert lelkében terem a vágy

Szeretni engem, oly férfi akarjon,
kiben a gyermek élénken él
ezeregy csodával vesz körül
minden mozdulata bennem mesél.

S szeretni engem, oly férfi akarjon,
ki a pokolból is visszatér,
feltámad porából, ha kell,
ha lelkem fáj és vígaszt kér.

Csukás István - Örömre int ez a szerelem

Én már minden pillanatomra éber
lélekkel vigyázok, örömre int
ez a szerelem a lélegzetvétel
fáradhatatlan ritmusa szerint,
ahogy törekvő sorsom újra s újra
szívemhez új és új magányt csatol,
ahogy szívem a dobogást nem unja,
s rólam másképp nem álmodozhatol,

csak hogy nagyon szeretsz. Nincs más viszonylat,
fogcsikorgatva vagyok rá tanú,
s elképzelni sem tudok én már jobbat,
és örömömben is már szűkszavú
lettem, hallgatok csak s tűnődve nézem:
fejem fölé az ég, közönnyel áld,
küldi a tél hangáraiból, kéken
villogva, a fagy fémszárnyú raját.

Én nem hadakozhatok már más módon,
érted se, csak sorsommal (pillanat
sugallta harcok kis cselét megoldom),
hozom kiéheztetett ifjúságomat,
mely országot, álmot hódítni indult,
s az örömért a szívednél kiköt -
felkönyökölve nézem éjbe fordult
hajad homlokod félholdja fölött.

N. Horváth Péter - Szerelem

Mint az ágaktól búcsúzó megnyúlt esőcseppek,
úgy rezdülnek bennem a feléd vonzó erők,
ahogy szürkületkor fényjelek születnek
egy várost rajzolva ki a szemlélődő előtt.

Mert minden egyes csodát újra költ a holnap.
Hisz tudja, ez az érzés elavulhatatlan,
és szeretném, ha úgy éreznél hozzád tartozónak,
hogy sarokkőnek lássál, ha szétnézel magadban.

Nagy Horváth Ilona - Szépen

 Szépen

Hallgatni szeretnélek...
a szíved, a lélegzeted...
téged.
Csak fogni a kezed
és fejem válladra
hajtva örülni csendben.
Megfejteni tenyeredben
múltad és jövőd
titkait,
írva volt-e jöttöm,
vagy csak idefújt a szél.
Rásimítni saját sorsom
vonalas útvesztőit,
hátha összeillik éppen,
nem kérdezni, nem felelni,
csak fogni a kezed,
és hallgatni, hallgatni
szépen. 

Paul Géraldy - Múlt

Valaha, hogy a párom lettél,
most három éve már,
riadva-tétován szerettél.
De minderről letettél.
S úgy érzem, érte kár.
Ma idejössz hozzám, levetkezel,
feltűzöd a hajad, enyém leszel...
Bezzeg nem voltál, akkor ily gyors.
Így hívtalak becézve: kislány.
Halkan suhantál, drága-titkos,
a fénytől is remegve, tisztán.
A legnagyobb lázunkba sem
adtad magad át teljesen...
S haragudtam rád. Hogy a csókod
oly roppant-szűzi, elfogódott,
és nem jutott ki soha részem.
Emlékszel, ezt mondtam: "Hohó,
nem félsz te majd így, kis bohó,
csak egyszer megszeress, egészen..."
S most a komolykodó lányt visszavágyom,
és visszasírva fordulok feléje,
ki, hogy szemérmesebb legyen, az ágyon
mezítlen karját nyomta a szemére.

Darvas Ferenc - Álom hajnalig

    
Átcsenném álmaimat Neked
finom, lágy gyönyörökkel
és az olvadó nedves kéjt
amely illatozva kíséri
a csendes langyos éjt
lebegő szerelmi násszal
és az érzést őrizném
a követő álom hajnaláig
új kísértés csodájáig.

    

Bőhm András - Csókkalkérő

Csókkal kérem szemeid,
ne lássanak soha öregnek.
Tiszta szível, ha szeretünk,
keresztjeink tán megtöretnek.

Számtalan csókkal majd a szád,
soha ellenem, csakis értem.
S ne habozzon elhallgatni,
ha lesz is néha-néha vétkem.

Csókokkal kérnem kezeid,
becézzen a simogatásuk,
s úgy fogják majd le szemeim:
hogy megőrizzék végső álmuk.

S csókkal borítom vállaid
-, ölelkezzen álommal a tény -
nőjenek hozzám szárnyaid,
hogy suhanva szállhass, mint a fény,

Temérdekszer a melleid,
-, ketten, az egy esendő ellen!... -
bűvölőn az is fogva tart,
hogy rájuk gondolni is mertem.

Csókolnám térded, combjaid,
hogy mindig, ha szépen kérem,
örömmel vággyal nyíljanak,
míg ránk vár e morzsányi Éden.

Csókolgatnálak mindenütt,
ahová éppen odaférek.
Szívünkről leperzselődne,
ha nőtt is rajtuk védő kéreg.

Élőbb lenne, sebezhetőbb,
biztos vérezne, s újra fájna,
mit bánnánk, csak érezzen fel
megint minden szép csodára.
 

P.Pálffy Julianna: Érezned kell!

- ha ígértem volna, de nem! -
Nem ígéret volt, csöndes szóval
mondtam el mennyire szeretlek,
lelkem adtam szelíd szerelemmel -
ha kellek, ha vársz, én is kereslek.
Múlhatnak a napok, s nyárestékbe
hiába olvad őszi lombok aranya,
Te döntheted el, szikrázhat-e még
borostyán-smaragd szemedben,
szemem kék ígéretű mámora?
Féltékenyen őrzött emlékek közt,
erdők rejtett bája, szénaillatú tisztás,
égő, szenvedélyes bíborvágyak,
- neked is érezned kell, parázslik még! -
az út végén én állok s téged várlak.
Nem számít, hogy tolvaj éjszakák
lopják a fényt szürke háztetők
felett, nem számítanak a vaksin
hunyorgó csillagok, ha csipkés
szélű felhők szélén majd, nekünk
hímeznek szivárványt az angyalok.

Kovács Anikó: Repülés veled

Ismerem kezed lusta, apró mozdulását,
ismerem, ahogy meggyújtod a cigarettád,
ismerem párás-vizes bőröd finom illatát,
ismerem, hogy lépsz át egy tócsát,
ismerem, ha majonézt csorgatsz a rántott halra,
ismerem, ha régi-szép, ódon álmaid váltod valóra,
ismerem, ha homlokodon gond suhan s cikázik át,
ismerem szemed villámló, parázs pillantását -
és ismerem,
ha féktelenül és mohó, szilaj erővel
elborít a vágy.
Ekkor ...

Baranyi Ferenc - Egyszerű

Oly egyszerű ez: ha elvesztelek -
belepusztolok. Bármi lesz veled:
autó üt el, cserép zuhan le rád,
vagy ravatalod lesz a betegágy -
én utánad halok, nincs más utam.
A sorsomat kezelni egymagam
már túlontúl önállótlan vagyok,
élek, ha élsz - s ha meghalsz, meghalok.
Oly egyszerű ez. Semmi komplikált
nincs abban, hogy csakis harmóniát
fog fel fülem, hangom is puszta csend,
ha nincs másik hang, mellyel összecseng.
Megírták mások már, mi vagy nekem:
lányom, anyám, húgom és kedvesem,
testnek s kenyér, parasztnak a föld,
prófétának ige, mely testet ölt,
te vagy a fény az éjszakában - oly
banális mindez s mégis oly komoly.
Nekem te vagy a velem-futó magam:
kétágú útnak egy iránya van
s ágaink párhuzama oly szoros,
hogy a tekintet szinte összemos.
Értsd meg tehát, hisz olyan egyszerű:
mikor magadhoz - hozzám vagy te hű,
magaddal azonos csakis velem
lehetsz mindig már.
Ez a szerelem.

Babits Mihály: Szerelmes vers

 Szerelmes vers
     

A szemedet, arcod mélységes, sötét szürke tavát
homlokod havasa alatt, homlokod havát
elfeledtető fényes nyári szemed szédületét
szeretem és éneklem e szédület szeretetét.

Mélységes érctó, érctükör, fémtükör, mesebeli,
szédülsz, ha belevillansz; ki tudja, mivel van mélye teli?
Szellemek érctava: drága ércek nemes szellemei
fémlenek villanásaiban; de mily ritka fém szelleme tudhat így fényleni?

Mély, fémfényű, szürke, szép-színű szemedben, édesem,
csodálatos csillogó csengők csilingelnek csöndesen,
csendesen, - hallani nem lehet, talán látni sem:
az látja csak, aki úgy szeret, mint én, édesem!