Baranyi Ferenc - A szemekből a messzeség kilátszik

Minden hazudhat öleléskor.
a heves mozdulatok szemérmetlen mohósága éppúgy,
mint a félszeg mozdulatok megindító esetlensége,
mert lehet, hogy a félszeg mozdulatok mohósága
volna igazabb
és a heves mozdulatok esetlensége;

minden hazudhat öleléskor.
az egyenletes gyorsulás szaporodó lélegzete éppúgy,
mint az egyenetlen kivárás hirtelen sikolya,
hisz talán az egyenetlen kivárás szaporodó lélegzete
volna igazabb
és az egyenletes gyorsulás hirtelen sikolya;

minden hazudhat öleléskor:
Az ösztönök-ösztönözte szellem együgyű
bőbeszédűsége éppúgy,

mint a szellem-csitította ösztön meghatott hallgatása,
pedig hát a szellem-csitította ösztön együgyű
bőbeszédűsége volna igazabb
és az ösztönök-ösztönözte szellem meghatott
hallgatása;

minden hazudhat öleléskor,
csak a szemek nem hazudhatnak sohasem,
a szemekből a messzeség kilátszik:
az istenítően elkerekülőkből éppúgy,
mint mint a megadással lecsukódókból.
(És az ellentétek játéka se segít,
mert a megadással elkerekülő szemekből is éppúgy
kilátszik a messzeség,
mint az istenítően lecsukódókból.)

A szemekből a messzeség
- a halhatatlan ellenvetések ellenére is -
könyörtelenül kilátszik.

(Amíg csak védtelenségünk határvonalainak
gyanakvás-aknazárait is
fel nem szedik egyszer az egyetemes emberi bizalom
biztoskezű tűzszerészei.)

Erdős Olga - Ölelj át

Ha az éjszaka véget ér,
de még napkelte előtt,
Ölelj át,
vigyázz rám,
mint soha azelőtt
Ha hallgatsz,
én is hallgatok,
nézlek,
s beszívom illatod
Ha beszélsz,
iszom szavaid,
figyelem ajkad
és kezed mozdulatait.
Ha hozzádbújok,
veled biztonságban vagyok
Ha szeretsz,
nem kell úgy tennem,
mint a nagyok;
lehetek az...
aki vagyok.

  

Éles Attila - Elmentél

Még nem fáztam úgy, mint mikor elmentél.
Lelkem felkapta a hideg őszi szél.
Messzi sodorta mint a falevelet,
hogy valahol ledobja, ahol lehet.
Minden elszállt a széllel, csak a hideg
nyirkos jelen van itt velem. Az ideg
pattanásig feszül, hátam meggörbül
s a bánat tátongó, vérző sebet szül.
A sebből szerelmem szivárog, lassan
távozva testemből. Ott fent magasan
héják várják a prédát, lecsapnak rám
hogy karmukat szívembe vájják, és lám:
te nem vagy már sehol, hogy ints nekik
ne bántsanak. Ruhám szaggatják, pedig
már nem küzdök, várom lassú halálom
ahogy a bánat súlya maga alá nyom.
Fekszem kiterítve, alázva, pőrén
nem érzem illatod a nyakam bőrén.
Itt hagytál hát. Vacogva a kíntól, félve,
hogy a hidegben nem maradok élve.
Még nem fáztam úgy, mint mikor elmentél,
lelkem eldobta már a zord őszi szél,
mély üregbe, hogy a hó betemesse
s egy kőre véste, "Senki ne keresse"

Szeitz István - Négy sorban

Neked nem írok álmatlan éjet
hátnak feszülő keresztet
neked nem írok semmi szépet
csak tudd, mennyire szeretlek

P.Buzogány Árpád - Elmúlik ez majd

Holdfény volt, mint giccses éjszakákon
és azt üzented, hiányzom neked.
Elmúlik ez majd nálad, gondoltam,
nem erről írnak szép szonetteket,

messze vagy, és mért gondolnál rám,
az éjszakában elegen vannak,
akiket hamar meg is kívánhatsz,
míg a hold az égről félreballag,

szóval ezt már nem tudom komolyan
venni, még ha látnám szemed
villanását, talán – most ne próbáld
magadhoz láncolni a lelkemet,

hisz csak most lett könnyű, mint szitában
rázogatott liszt felszálló pora,
és a szívem se szorul úgy össze,
most már mint a telehold, akkora,

még ha rád gondolok is. És másra
gondolok inkább, néha még fájón,
hogy minden régi szavad, mosolyod
egyszer hajnali párává váljon.

Szabolcsi Zsóka - Feléd

   

Hangod hangom felé,
hangom hangod felé...
kapaszkodunk szavakba,
reményekbe, hitekbe;
lángod parazsam felé,
szikrám lángod felé...
testetlen lélekkel lobogunk
hitetlen is bizakodva;
hiányokkal kövezett úton,
úttalan rögökön,
napok sötétjében,
éjek sugarában,
könnyes ragyogásban,
harmatos álmok közt,
hajnali ábrándok
félszeg mosolyában,
emlékek illatában
botorkálva tova;
kezem kezed felé,
lelked lelkem felé

Éles Attila - Fogd a kezét

Adj oda bármit, égesd el magad,
mutasd meg minden
kagylóba zárt titkodat.
Kitárt karjaid közzé feszítsd az éji eget,
keress közös csillagképeket.
Homlokodon hozz egy csillagot,
nézzétek együtt, hogyan ragyog.
Fejtsd meg a szél mit dúdol
a kék hegyeken túlról.
Zúzd össze az időt
és mikor szilánkokra tört,
vegyél egy végtelen darabot,
tekerd körétek, mint egy szalagot.
Óceán mélyéről felhozott
titok-gyöngyeid fűzd láncra,
úgy akaszd a nyakába.
A végén, mikor már nem marad semmi,
lelkedet kell lábaihoz tenni.
Ha lehajol és érte nyúl,
te fogd a kezét.
Csak nézd, szótlanul.

Szeitz János - Utószó

Bocsásd meg nekem, Kedves,
Hogy éltem.
Álmaimhoz csöndben visszatérek.
Elrejtelek magamban,
Te csak szállj, repülj,
Találd meg halhatatlan
Társaid.

Péter Erika - Karácsony nélküled

Ha fakó erkélyek
fényfüggönybe bújnak,
vakítóra törölt
ablakszárnyak mögött
gyertyalángok gyúlnak,
akkor tudom,
karácsony közeleg.
Karácsony - nélküled.

Mikor panelházak
kaptárkalitkái
díszpáhollyá válnak,
szürke, poros
madáretetőkből
fenyők kandikálnak,
akkor tudom,
karácsony közeleg.
Karácsony - nélküled.

Ha a kirakatok
drága portékája
vásárlásra késztet,
megszédít a pláza
lenézett varázsa,
a zsúfolt csillogás,
akkor tudom,
karácsony közeleg.
Karácsony – nélküled...

(részlet)

Karácsony

 

MINDEN IDELÁTOGATÓNAK!

Simon István - Csillagot láttam

Csillagot láttam a szemedben-
egy könnycsepp volt kibuggyanóban,
még rá is csodálkoztam hosszan,
és fájdalmasan megszerettem,
mert én okoztam.

Mert az életem annyi botlás,
és mennyi álmom a romhalmaz;
a könnyed kellett, amíg hallgatsz,
egy tiszta csillag, hogy azon láss
és légy irgalmas.

Kis csepp, a harmaté ha ennyi,
áru benned fájdalmad a tenger,
mégis tűrted, hogy hideg szemmel
ne itéld azt, akit szeretni
akarsz, mert ember.

S éreztem, megszorítva formás
kezedet - mellyel letörölted -
hogy oly kapocs rajta a könnyed,
mint ami kicsit forrást
óceánokkal összeköthet

Illyés Gyula - A szerelem ismerkedés

Kevés, kevés, mindez kevés,
várlak, szeretlek! Szeretnélek
át- és átjárni, mint a véred,
mint a levegő, mit beszísz.
A szerelem ismerkedés -
a léleknek? A testnek is!

Nem akarlak, csak megismerni,
csak megismerni, semmi mást,
a titkos azonosulást,
mit egyház és bölcselet hirdet.
Magányomat vágyom levetni,
a magányt rólad, mint az inget.

Benned szeretnék lakni, ott,
hol dolgos, szorgalmas szíved.
Egy szívet szeretnék veled!
Tagjaidban vágyom ezernyi
bajom, kínom egy jó nyugodt,
nagy nyújtózással kiheverni.

A ruhám, a házam, lakásom,
te légy a hazám, világrészem,
Európám, a Mindenségem,
végső kitörésem a vak
szolga-sorsból, a lázadásom,
mielőtt elpusztítanak.

Szégyenem már szó s gondolat -
bőrödön, húsodon keresztül
bocsáss magadba mindenestül,
adj olyan otthont, amilyent
magzatának az anya ad,
adj egy lélegzet végtelent!

Vázsonyi Judit - Egyszerű szonett

Most ne beszélj, csak csendben, némán nézz rám!
Fürödni akarok szép szemeidben.
Nem szólok én sem, s míg csókért ég a szám,
szememből olvass, tiszta tükröd lettem.
Most ne mozdulj, állítsuk meg az időt,
hagyd a tüzet áramolni a vérben,
olvassza egybe a múltat a jövőt,
sem ettől, sem attól ne kelljen félnem!
Rád vártam, tudom, amióta élek,
kerestelek már ezer árnyalakban,
szavak nélkül is minden titkom érted,
s én meglelem magam minden szavadban.

Részed vagyok, és Te részemmé lettél,
a perctől, hogy kimondtad, megszerettél.

Szabolcsi Erzsébet - Sóhajokba kapaszkodva

... mert az élet repül velünk,
ha szárnyalunk, vagy csak megyünk,
andalogva, kézen fogva,
emlékeket felkarolva,
sóhajokba kapaszkodva,
összebújva vagy széthullva,
illatokkal, illanókkal
tele tarisznyánk a jóval,
hamubasült fájdalommal,
friss idővel, vagy a múlttal,
ezerarcú szép titokkal...

Illyés Gyula - Szerelem

   

  
Mint egy dalba, dalba, úgy burkolom magam
szerelmedbe és úgy sodortatom magam.
Nevetve fordulok, ha egy-egy szögleten
rámront az izmos szél, birkózni kezd velem.

Lépek mint részeges, kit egy dallam visz és
aki köré a bor egy régi nyárt igéz,
nem állanék meg, ha tekintetemtől e
hófedte hársfasor rügyezni kezdene.

Járok habok gyanánt futó finom havon,
mint egy tűnt lét felé s föl-fölszippantgatom
egy szép szigetvilág édes gyanta-szagát,
két kezemen maradt szerelmed illatát.

Simon István - Egy szerelmes éjszaka után

Egy szerelmes éjszaka után
Ólomsúlyú pillákkal ébredsz
Elmúlt a kéj, elmúlt a gyönyör
Fáradt vagy, s ez (most) nagyon gyötör.

Megérte-e, vagy mégse?
Ezen meditálsz,
Mint másnapos a szóda mellett
De az emlék számít nem a fagy.

Illyés Gyula - Gyönyörű, gyönyörű

Hátam mögött - szívem is hallja
törik az őszi fű
Te jössz, tudom. Miről?
A lépted nesze is gyönyörű.

Gyönyörű lesz, ha megjelensz
már csak egy pillanat.
Gyönyörű rögtön a világ
mihelyt része vagy.

Fásult volt, borús a szívem
szomorú, keserű.
Ha benne vagy
a szívem is ragyogó, gyönyörű!

Ködös őszi táj ez a szív
de ha Nap besüt
üveges lombja fölragyog
tündöklik mindenütt.

Szabolcsi Zsóka - Álmokkal ébredek

Néha álmokkal ébredek:
holdas távolokat képzelek
kinyújtott kezem közelébe,
játszom felhőtlen eget,
sűrű napsütésben ragyogó mosolyt.
Játéka vagyok rejtőző vágynak,
s tarka álmaim csalfán vágynak
új erek lüktető örömére,
új dalok szenvedélyes ritmusára.
Játszik velem tünékeny pillanat,
s mire visszamosolyognék,
összetört babaként fájok
lázálmok poros polcain...

Csoóri Sándor - Homlokod homályából

Kiszolgáltatsz a boldogságnak
s már nem is tiltakozhatok.
Elmentél s nyomban esni kezdett a hó,
hogy itt maradjon belőled valami.

És fújni kezdett a szél is a te kedvességed közeléből,
attól piros a képem:
járok azóta hömpölygő huzatban,
utcákat fölsebző zenében.

S elképzelem közben a tavaszt, az aranyat párolgó völgyeket,
ahol velem szerettél volna járni -
A hajad, a hajad fészket kereső fecske,
a Napba akar szállni.

Elképzelem a szerelmet is, de csalódom:
jobban szeretsz te, jobban:
Kitalálod nekem a nevetést, mielőtt elzuhannék
hazátlan pillanatokban.

A folyó zöld, az ég homályban van, a szőlővessző meg a földben.
Egyszerre látom őket mégis, ha rád gondolok.
A nyár ideszalad, a tavasz itt topog
s homlokod homályából csapkod felém egy lepke.

Árvai Attila - Támaszom

  
Légy majd a támaszom, ha egyszer megöregszem
Ha nehéz lesz a járás, s ráncos lesz két kezem
Légy akkor is támasz, ha egyszer nem emlékszem
Hogy reggel, vagy épp este, néked mit meséltem

Légy majd a támaszom, ha egy nap öreg leszek
Légy akkor is velem, mert nélküled elveszek
Légy az igaz barát, még ha vén is leszek
Kérlek, fogd a kezem, hisz akkor is szeretlek

Légy majd a támaszom, ha hajam őszre fordul
Akkor is légy majd az, ha könnyem is kicsordul
Az idő lassan eljár, sajnos felettem is
De támaszom, csak Te légy, e borús időben is

Légy kérlek támaszom, minden körülményben
Akkor is légy velem, ha majd megéhezem
Légy akkor is velem, ha egyszer majd haldoklom
E kivált nehéz napon, ne kelljen csalódnom

Légy az én támaszom, mikor szólítalak
Ha az idő tépázta, barázdált arcomat
Megsimítod néha, mikor megihlettél
Súgd fülembe olykor, csak engem szerettél...

(részlet)