Szeitz János - Hullnak a napok

   
Hullnak a napok a semmibe
Sem emlékbe se feledésbe.
Hullnak a napok a semmibe.
Ennyi volt hát: hétköznapok,
Feszülő, dülledt akarások,
Tűnő ünnepek, vasárnapok.
Magamba suttogott téli regék,
Messze tekintő nyári délutánok:
Egy kéve napsugárból font jövő.
Álom álmodó hangok füzére,...

Kerekes László - Ringató

Kis levél vagy szívem kinyújtott tenyerén
S én felhő-álmod megtalált dallama
Nézzük a reményt Te meg én
És ránkhajol hársfáknak illata

Símulva fekszel ujjaim hegyén
S én lágyan feloldalak
Mágikus erdők aranyló mélyén
Jöttél, mert oly nagyon hívtalak

Kezem ringató bástyái szélén
Nem ordít Rád vihar-süket éj
Sebző tévutak illanó végén
Egymásba olvadunk, mint az újjászületés.

Szilágyi Domokos - Mérleg

A szívem: forró-zűrzavaros mérleg.
Rajta józanul-hűvösen lemérlek.

Nem bőröd bársonyát, selyemhajad színét sem
(sohasem akarom, hogy ilyen szándék kísértsen),

-- csak egy sóhajt: csodásat, halkat, mélyet. . .
És akkor két szempár egymásba mélyed.

S lebillen serpenyője mérlegemnek:
megmérettél. . . -- S az eredmény: szeretlek.

Őri István - Szeretnék a boldogságról írni

Szeretnék a boldogságról írni
szeretnék többé sohasem sírni
szeretném a világba kiordítani:
Ne csüggedj, van remény
az út vége a győzelem!
Nehéz a harc, de 'mi vár:
boldogság, béke, szerelem!

Szeretnék a szerelemről írni
szeretnék boldogságtól sírni
szeretném a világba kiordítani:
Istenem! Ő itt van velem!
Látom Őt, nemcsak álmodom
a perceket már nem számolom
mert eljött, s többé nem megy el
ó, áldott élet
áldott szépség
áldott szerelem!

Szeretnék csak mindig Róla írni
tündérmesét, igaz történetet
szeretném a világba kiordítani:
Szeret, szeret, szeret!
S azt is, hogy én is szeretem
jobban, mint életem
s ez a szerelem végtelen
mert kettőnké, ugye, Kedvesem?

Szeretném elmondani,
hogy szeme gyönyörű
s ajka édes.
Minden, mit mond és tesz
szivárvánnyal ékes
s csak, hogy láthatom
a Mennyország nekem.
Szeretném elmondani nektek
hogy végtelen szeretem!

Szeretném, ha mindez való lenne,
szeretném, ha egyszer Ő üzenne:
Várlak, gyere, szeretlek én is!
Szerettelek mindig,
s szeretni foglak
a világ végezetéig!

Nagy István Attila - Hiába minden

Hiába minden szó,
ha lemostad magadról az érintésemet,
ha nincsen semmi, amiből az én arcom
visszanéz rád minden pillanatban.
Elolvadt benned a szerelem,
belefáradt a rettenetbe,
s hiába nézlek megfáradt szemmel,
vissza már nem hoz a vágyam.
Kiközösít engem ez a vers is,
mert minek nekem a szó,
ha csendben ülsz mellettem,
s arra vársz, hogy múljanak a percek?

Szeitz János - Vigasz

Mi adhatna vigaszt más,
Mint ez a magamba zárt,
Megkésve jött szerelem.
Viszonzatlan, de mégsem
Hamvad el, a búcsúzó
Nyár kegyes adománya.

Csukás István - Szomjas évszakom

Szívemig húz a szerelem,

szíved verését hallgatom.

Télből, csendből győztesen

feltámad szomjas évszakom,

fuldokló hite milljó zöld

torokkal a napfényre tört,

így nyitsz bennem, tán tudatlan,

félszeg jóságomra ablakot,

hogy ne legyek, emberi alakban,

vakon zuhanó halott,

modell a pusztuláshoz,

itt belül betervezzek állatit.

De mint nyers színek közt szemed,

acsargó vágyak közt szavad

sosemvolt egyensúlyt teremt,

veled legyek én boldogabb.

Ütőered ver: rebbenő fecske,

míg bőröd nyár-ízét keresve

csókollak (nyárba horgonyt dobunk),

vár ölelésed tiszta hona.

Két kézzel pazarló korunk

véget ne érjen soha!

Áldlak én érte, míg a vér

szívemből szívembe visszatér.

Szilágyi Domokos: Mérleg

A szívem: forró-zűrzavaros mérleg.
Rajta józanul-hűvösen lemérlek.

Nem bőröd bársonyát, selyemhajad színét sem
(sohasem akarom, hogy ilyen szándék kísértsen),

-- csak egy sóhajt: csodásat, halkat, mélyet. . .
És akkor két szempár egymásba mélyed.

S lebillen serpenyője mérlegemnek:
megmérettél. . . -- S az eredmény: szeretlek.

Szeitz János

Azon a nyári délután

Hagytam, hogy rám simuljon az ég
azon a nyári délután
és feledtem ünnepi csendjében
létem bánatát.
Feledtem bolyongásaim, vágyam
egy otthon után,
s megalázott titkaim mélyen
magamba zártam.

Egy asszonyt néztem,
túl az ég-ködén, emlék formálta
visszfényes valót
azon a nyári délután,
és a nap megállt az égen,
hogy fénykoszorút fonjon
köré.

Szeitz János - Kegyes kegyetlen sors

Vajon miért olyan kegyes
Hozzám a sors, hogy megadta:
Szeresselek?
És miért olyan kegyetlen
Hozzám, hogy Neked nem adta:
Szeress?

Arany-Tóth Katalin - Lehetnék…

Lehetnék hallgatag
mint a vének,
kiket már az évek
oly sokszor tűztek
sorsuknak kardélére,
s e síri bölcsességnek
áttetsző homálya
csendben őrizné
a tovatűnő tegnapot.

Lehetnék néma,
így szótlan ajkam
nem kiálthatna
e végtelen világba.
Szavam elfojtva vájna,
de távoli hangok
vágykeltő foszlányára
mégis, sietve nyitnék
résnyi ablakot.

Lehetnék gerjedő vulkán,
mely eget és földet
kezében tartván
rengetve tör fel,
s mint élet a halállal
szorosan karöltve,
a semmiből teremtve
épít reményt hozó
holnapot.

Lehetnék szomorúságok
messze űző szellője,
s boldog pillanatok
angyali őrzője…
csókok pecsételő
szerelme…
de bánat is,
öröm is,
én vagyok.

Lehetek maga a pillanat,
mely ha kell, átölel,
és szemed íriszében,
lelked fénylő sugarát
keresve, szeretve
ringat, míg Te
fáradtan megbújva
az éjben,
álmosan zuhansz el

Lehetek igaz barátod,
vagy hű szeretőd,
kit ha elárulsz,
akkor is veled van,
s osztozik sugárzó
örömödben,
vagy bajodban,
mikor vergődsz
magadra hagyottan

Lehetek bárki,
kinek e föld otthont adott,
jóban dúskáló gazdag,
kinek a minden jutott,
vagy földönfutó koldus,
kinek egész gazdagsága
lelke tiszta nyoszolyája.
Én akkor is, mindig
Veled vagyok

Tavaszy Sándor - Ma még...

 Miénk a nyárnak tikkasztó heve,
színek szüretje, izzó, mámoros,
a forró szél rózsákat záporoz
útjaink mentén, százezerfele.

Két boldog testünk egymásnak dalol,
egymás szemében nézzük önmagunk,
bánatban, csókban egymásé vagyunk,
s a nyár vége még messze valahol...

A nyár vége még messze valahol,
de egyszer eljő, mindhiába fáj,
s deres lesz minden, szívünk és a táj.

Ha jő az ősz és hull a rőt levél
s már hó pihéz köröttünk, drága Párom,
szeretni fogsz-e úgy, mint most a nyáron?

Gyulai Pál - Szeretnélek még egyszer látni ...

Szeretnélek még egyszer látni
A kertben, ott a fák alatt,
Hallgatni édes csevegésed,
Mint gyermek, úgy örülni véled,
Szakítva a virágokat.

Szeretnélek még egyszer látni
Homályos őszi délután,
Kandallódnál a karosszéken,
Ha mintegy elringatva, ébren
Alszol s álmodva nézsz reám.

Szeretnélek még egyszer látni,
Midőn úgy várod jöttömet,
Megismersz immár a távolból,
S bár ajkad olyan hidegen szól,
Elárul néma örömed.

Szeretnélek még egyszer látni,
Szép csöndes nyári estvelen,
Holdfénynél az akászok árnyán,
Midőn fejed' keblemre hajtván,
Így suttogsz: még maradj velem!

Szeretnélek még egyszer látni
A vén udvarház csarnokán,
S ha elhangzott az Isten-hozzád,
Még visszanézni utólszor rád
S először sírni igazán.

Szeretnélek még egyszer látni,
Meggyógyítna egy pillanat.
Mit szenvedtem, feledni tudnám,
S még egyszer örömest feldulnám
Éretted ifjúságomat!

Takács Péter - Szeretném

Szeretnék veled eső áztatta utcán táncolni,
s szeretnék veled egy ágyban álmodni.
Szeretném megmutatni mit ér egy könnycsepp,
mely az öröm által tisztítja arcodat,
s elmossa az összes bánatodat.
Szeretném ha szemem tükrében fedeznéd fel a világot,
s észrevennéd az igazán fontos dolgokat.
Szeretném ha tudnád hogy a sivatagban is nyílik virág,
s hogy a hóesésben is van melegség,
mert így él a világ.
Szeretném ha velem együtt kiáltanád,
hogy suttogva is értem szavad,
mert így nincs az a szív mely megszakad.
Szeretném ha látnád hogy a vak ember is láthat csodás dolgokat,
s kinek néma az élet, az is várja a hangokat.
Szeretném ha együtt éreznénk azokat a dolgokat,
melyeket sok ember a jelentéktelen dolgok miatt egyre csak halogat.
És végül Szeretném,ha már ráncok borítják az arcunkat,
azt lássam hogy életünk nem is lehetett volna ennél boldogabb...

Kassák Lajos - Szép pillanatok

Milyen árva gyerek sír bennem
milyen madár fütyörész.

Egy farönkön ülök
és bámulom
hogy a bárányos ég
tükörképével játszik
a tó.

Letépek egy cseresznyevirágot
és elküldöm hozzád
hogy emlékezz rám.

Helen Bereg - Megérintettél

Megérintettél,
s én úgy éreztem, ezer éve már,
mióta ujjaidban játszik testemen
a simogatás.

Eltűnt a világ.
Csupán simító kezed volt az élet,
mely bőrömön éledt tiszavirággá
és elenyészett.

Fésülted hajam,
Tízfogú eleven fésű borzolt,
s én előre álmodtam a csodát,
ahogy szád csókol.

Eggyé öleltél.
A lét csupán elömlő vágy, forróság,
hogy lebegjen testem, meghazudtolva
a tömegvonzást.

Balla Zsuzsanna - Dúdoló

Hidegben, hóban,
Fagyban, télben,
Illatos tavaszban,
Ölelő szélben,
Esőben, sárban,
Gondban, bajban,
Ömlő fényben,
Dús diadalban,
Botlón, remegőn,
Tétova bátran,
Délceg merészen,
Csókodra vártan,
Levetem ingem,
Levetem inged,
Mossa a vágyunk
Össze szívünket.

Kassák Lajos - Szerelem és félelem

A kék a zöld a sárga
tó vizében
szemérmesen áll
mégis mezítelen.
Lehunyom a szemem
hogy ne nézzelek
becsukom a szám
hogy föl ne faljalak. Érzed-e
szép szívünket
milyen kegyetlen
láncfüzér
bilincseli össze.

Ágai Ágnes - Lelkiismeret

Gyönge pillanataidban légy erős,
erős óráidban gyöngülj el,
valld be, ha reszketsz,
és szívedben lüktet a vér,
ha szemhéjadat könnyek feszítik,
sírj, kiálts, panaszkodj,
ne zárd palackba a fájdalmadat.

Szenvedj hangosan, dörömbölj,
a néma kín méregként megöl,
ne játszd a bátrat,
ess el, ha löknek,
és ha feltápászkodsz,
ne mondd, hogy semmiség!
A fegyelem rabruháját vesd le,
légy anyaszült,
vállald csapzott, megroggyant magad,
és üvölts, ahogy a torkodon kifér!

Zágorecz-Csuka Judit - Szelidíts meg

Szelidíts meg szavaiddal,
hogy higgyek szavaidban.

Szelidíts meg tekinteteddel,
hogy szemedbe nézhessek.

Szelidíts meg kezeiddel, hogy még
egyszer megfoghassam a kezedet.

Szelidíts meg mosolyoddal,
hogy mosolyoghassak még rád.

Szelidíts meg magányoddal,
hogy én is megszelidíthesselek.